HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
FIGYELEM!
Az oldalon korhatáros, erotikus tartalom és durva szövegek találhatóak. A később esetlegesen kialakuló lelki defektekért és a fejlődésben való visszamaradásért felelősséget nem vállalunk.

♦ ♦ ♦
Az oldal alapötlete a „Passion in Las Vegas” nevű fórumról származik. Annak folytatásaként jöttünk létre.


Admin hírek

2017.08.16.
Új idők, új lépések... Új emberünkért KATT! ;) :)


2017.08.11.
Ha Új vagy, vagy Osztódással szaporodsz, katt IDE! :)


2017.05.03.
KÖSZI-KÖSZI, örök HÁLA! :)
Mert nem vagyunk HÁLÁTLANOK!(klikk) :)


2017.01.25.
Mert megújulni KELLL! ;) Részleteket ITT.. találtok.


2016.11.02.
Jfyi - biztonsági mentegetőzés. ;) klikk :D
Amy

2016.09.05.
És ELHISZITEK!?? :D
Nemcsak hogy végre elkészültünk, de ÚJ.. embert is köszönthetünk soraink között! ;)
NYITÁÁÁÁÁÁÁÁÁS!!! :D

Részleteket ITT... találtok! ;)


2016.07.15.
RÁTOK van szükségünk!!! Részleteket ITT.. találtok. ;)


2016.05.20.
Éééééés vannak már unaloműző játékaink is! ;)
Let's play! ;)
Amy

2016.04.11.
A mai naptól "Média" részlegünk is megkezdte a működést, használjátok egészséggel! :)

Bővebb információért ->> KATT..


2016.04.04.
Csini, friss és ropogós új dizájn ;)
Amy

Egy kis kiegészítésért.. ->> KATT..


hangulat
♦ ♦ ♦
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat

a város
Latest topics
» Cordelia Webb és Nick Lane - Az első találkozó...
by Cordelia Webb Yesterday at 9:15 pm

» Darren Curtis
by Darren Curtis Yesterday at 8:18 am

» Call me maybe
by October Soininen Hétf. Aug. 21, 2017 2:38 pm

» Zenedoboz...
by Layla Seymour Vas. Aug. 20, 2017 9:01 pm

» Trollkodjunk
by Tuomas "The Birdie" Jörg Vas. Aug. 20, 2017 3:44 pm

» Az előző részek tartalmából...
by Gloria "Sapphire" Salinas Szomb. Aug. 19, 2017 11:35 am

» Ha nincs baj, majd keresek én
by Tyler Christiansen Pént. Aug. 18, 2017 11:51 pm

» Karakteralkotáshoz; kérdéssor a kibontáshoz
by Tyler Christiansen Pént. Aug. 18, 2017 10:10 pm

Weather


walkin’ in

♦ ♦ ♦


Top posters
Ville Deadman Wallow
 
October Soininen
 
Elizabeth Jensen
 
Don Heckley
 
Danielle C. Portland
 
Gabriel Sadik
 
Johanna M. Riley
 
Amy Lynn Cooper
 
Raina Maddox
 
Nick Lane
 
just write
Vegas FM
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (24 fő) Kedd Márc. 28, 2017 9:57 pm-kor volt itt.
Just feel it..

♣ ♣ ♣


Come back soon
♦ ♦ ♦

Drága Vendég!
Köszönjük hogy voltál.. hogy vagy, és gyere is vissza minél hamarabb!

Találkozunk méég! ;)


Új téma nyitása   Hozzászólás a témáhozShare | .
 

 A család kicsi kincse

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Elias Mikhailov

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Job : Kávézó tulaj
Posts : 15

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: A család kicsi kincse   Szer. Feb. 15, 2017 8:05 pm


To: Daddy's princess
- Rendben… - bzzz… - Tejszínnel vagy anélkül…? - bzz… A második furcsa hangot követően gyanakvó ábrázattal tekintek el az oldalamon nyugvó kávébabőrlő gépre az aktuális vendégemről, ám a látványra, amely fogad, egyáltalán nem voltam felkészülve. Zabolázatlan füstpamacsok szálldosnak fel a teljes kontrollt vesztett, rezgő, zizegő, búgó masinából, szinte könyvelni lehet a pillanatokkal későbbi kigyulladását. - Ó, csak ezt ne! - mielőtt a konnektorhoz vetődhetnék, hogy legalább a szenvedélyes lángnyelvek előtörését megakadályozzam, szemeim nem várt hirtelenséggel pattannak ki, tudatom pedig hosszú másodpercekig képtelen felfogni a jelenet megszakadását, melynek helyét a plafonom fehérsége veszi át.
Bzzz bzz…
Fejemet ösztönös rémülettel kapom oldalra, felkészülve arra, álmomból valahogy csak kiszabadult az az ősrégi, meghibásodott monstrum, és most kizárólag arra vár, hogy roston sült csirkét varázsoljon belőlem. Azonban legnagyobb megnyugvásomra pusztán a telefonom fénylő képernyője üdvözöl, töretlen lelkesedéssel tudatva velem, ideje volna felkelni.
Oroszlánokat megszégyenítendő ásítást mímelve fordulok az oldalamra, hogy némi kelletlen, nyűglődő hangot produkálva kinyomhassam a kitartó ébresztőt, persze kótyagos állapotom ellenére sem tervezem, hogy sokáig lustálkodnék az ágyban. Végre hétvége van, azon két nap, amelyen ha az életemmel fenyegetnének, sem nyitnám ki a kávézót, ugyanis mind a negyvennyolc órája Trisht illeti. Rendben, néhány óra már így is eltelt belőle, de sosem voltam olyan jó matekból, hogy számításba vegyek effajta lényegtelen tényezőket.
Tehát, mielőtt már most lefárasztanám az agyamat magasröptű elmélkedésemmel, átgördülök a másik oldalamra, majd egy nem túl elegáns mozdulattal levetve magamról a vékony takarót, kiszabadulok a kényelmes melegséggel csábítgató ágyam fogságából.

Első utam a fürdőbe vezet, ahol csupán a legszükségesebbeket szoktam elintézni, hogy mégse egy teljes csődtömegként járuljak a kis hercegnőm elé. Az átöltözködéssel sem szeretek bajlódni, mert nézzenek idiótának, de nincs is kényelmesebb annál, mint a kanapén ücsörögni a kellemes alvást idéző pizsamáinkban, falatozva a reggelit, na meg Trish valamelyik kedvenc meséjét nézni. Minden napnak így kellene kezdődnie, ám révén annak, hogy kizárólag a hétvége áll a rendelkezésemre e célból, nem is késlekedek tovább; átsétálok a fürdőszobával szemközti helyiségbe, amely történetesen Szörnyike és Trisha lakrészét képezi.
Azt sosem vagyok képes megállni, elidőzzek néhány pillanatot az ajtóban ácsorogva, a bensőmet eltöltő melegséget magában foglaló mosollyal az arcomon. Soha nem tudnám megunni a kis tündérem békés, ártatlan arcát, ahogy a kedvenc plüss-szörnyetegét szorongatva szuszog, remélhetőleg a világ legnyugodtabb álmait kergetve fantáziavilágában. Nehezen veszek erőt magamon arra, hogy az ágyához lépdelve leüljek mellé, és gyengéden megsimogatva kobakját, ébredésre bírjam, mégis megteszem, hiszen amolyan hétvégi hagyományt képez a közös reggeli készítés, amelyből biztosra veszem, esze ágában sem lenne kimaradni.
- Angyalom, ideje felébredni… - szólalok meg lágyan búgó hangon, igyekezve elkerülni az enyémhez hasonlatos, hirtelen ébredését, majd közelebb hajolva hozzá, egy gyengéd puszit is elhintek szőkés, pelyhesen puha tincsei közé. - Ma palacsintára gondoltam… sok-sok sziruppal, gyümölccsel - sutyorgom neki csöndesen. Nem számít, ha még nem fogja fel teljesen a szavaimat, arra elegendőek éppen, hogy ne zuhanjon vissza rögvest álomvilágba.

Megjegyzés: cupp1 || Zene || Credit
Vissza az elejére Go down

Trisha A. Mikhailov

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Location : Vegas
Posts : 34

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A család kicsi kincse   Csüt. Feb. 16, 2017 3:03 pm


Soha nem akarok elaludni. Mást sem látok minden estében, csak a kalandot, amikor apa ágyba parancsol. Biztos vagyok benne, hogy az éveim alatt már mindent bevetettem, hogy még öt percet... még tíz percet... ébren maradhassak vele. Nem azért ásítozok, mert álmos vagyok. Nem is dörzsölöm a szemem, csak a hajam csiklandozott és azt söpörtem ki onnan. Emlékszem rá, hogy egyszer sikerült meggyőznöm, mikor még kicsi voltam. Aztán elaludtam az ölében anélkül, hogy kiélveztem volna a sok-sok kalandot. Mindig elszalasztom őket.
A reggel viszont nem tűnik olyan nagy kalandnak, most is azért fúrom a fejem kicsit a párnába. Egy részem tudja, hogy itt van apa. A hangja beszűrődik az álmaimba, én pedig lassan elmosolyodok.
- Mmmmm - jön valami nyöszörgésféleség, hogy jelezzem, hallom. De a szemeim csukva maradnak. Ha nem hallanám továbbra is a hangját, biztosan visszaaludnék. Az álmom most az igazi kaland, egy vár falán. Már mindjárt elérem a tetejét, egy kicsit kell addig másznom.
Csakhogy a álomvilágbeli vár pereme helyett apa nyaka köré fonom a karjaimat. Úgy csimpaszkodok belé még így látatlanban is, mintha oda akarnám húzni. Be az ágyamba, hogy aludjon... aztán másszunk együtt. Vagy inkább várjon a vár tetején, koronával a fején, mint az én hercegem, miközben Szörnyike ott ugrál mellette, ünnepelve, hogy feljutottam.
Még egy hosszú percig próbálok kapaszkodni az álomba, mire végül kinyitom a szemeimet. Pontosabban az egyiket, hogy fellessek apára és végre tényleg őt lássam. Herceg, de nincs a fején korona. Nem baj.
- Szia, apa - mosolyodok el, ahogy végre megszólalok. Kicsit motyogósan beszélek, de ébren vagyok és még jobban összefonom a karjaimat a nyaka körül. Már most minden erőmmel azon vagyok, hogy az ágyba húzzam.
Lehet, hogy ki nem hagynám a közös reggelikészítést, de azt sem, hogy szó szerint kicsit a nyakán lógjak. Aztán persze egy gyors puszi után úgyis elengedem és visszakerül a fejem a párnára. Kuszább már nem is lehetne a hajam, de most nem érdekel, csak nézek apára azzal a kis mosollyal a szám sarkában, mintha ki tudja, mikor láttam volna utoljára.
- Megint szúrós vagy. Egy kicsit - jegyzem meg végül, ahogy a kezemet az arcára teszem, félig a borostára. Talán még grimaszolok is, de hamar elmosolyodok és már más sem jár a fejemben, csak az, hogy mintha mondott volna valamit. Valamit a reggeliről...
- Palacsinta...? - ráncolom kicsit a homlokom és szándékosan próbálok nagyon komolyan nézni rá. Mintha nem is ő mondta volna, hanem én próbálnám arról meggyőzni, hogy ma ez legyen a reggeli.
Vissza az elejére Go down

Elias Mikhailov

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Job : Kávézó tulaj
Posts : 15

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A család kicsi kincse   Pént. Feb. 17, 2017 9:39 pm


To: Daddy's princess
Tekintve, hogy ez a reggel igazán szépnek ígérkezik, és mert amúgy sem szeretek a múlton rágódni, ritkán töprengek az orosz rokonokon, vagy éppen Trisha édesanyján, de amikor ilyen bágyadtan és nehezen ébred a hercegnőm, mindig eszembe jut, hogyha valamit, ezt a jellemvonását biztosan nem tőlem örökölte. Azt én sem vonhatom kétségbe, az ágy melegéből és óvó biztonságából kiszabadulni valódi megpróbáltatás, azonban látni az ablakpárkányon felkapaszkodó, első napsugarakat, vagy hallani az autók és emberek zajától egyelőre mentes környéken a madarak vidám csicsergését, minden kihívást megér. Ez persze nem jelenti azt, hogy türelmetlen lennék, megvan az ébresztgetésének is a szépsége, főleg, amikor apró kacsóit a nyakam köré fonja, hátha ezúttal megadom magamat, és bebújok mellé. Mintha nem fordult volna még elő, viszont ma nincsen késztetésem a további lustálkodásra. Helyette széles mosollyal közelebb bújok hozzá, magamba szippantva azt az összetéveszthetetlen, púderes illatot, amely baba kora óta körbelengi őt.
- Már Szörnyike is ébren van ám… - sutyorgom neki, a zöldes plüss után nyúlva suttyomban, hogy az arca mellé emelhessem, bizonyítandó szavaimat. Ismerem már annyira Trisht, hogy tudjam, minden apró lehetőséget, kibúvót megtalál annak érdekében, ellentmondhasson nekem. Nem rosszindulatból, hanem mert egy igazi életrevaló hercegnő, aki már ennyi idősen is mindig tisztában van azzal, mit szeretne.
- Jó reggelt, kincsem… Szépeket álmodtál? - kíváncsiskodok, viszonozva mosolyát és pillantását, miután végre kinyitotta álmatag szemeit. Már lassan több mint tíz éve gondozom, nevelgetem, óvom ezt a csöppséget, de néha még most is túlcsordul bennem az iránta érzett szeretet, olyannyira, hogy nem túl férfias módon pityeregni támadna kedvem. Ezúttal nem jutok könnyekbe lábadó szemekig, csupán szeretetteljes tekintetemmel ostromlom, alig tudva betelni angyali látványával.
Pusziját követőn kicsit felegyenesedek, engedve a reggeli tornámért kiáltó derekam óhajának a görnyedés ellen.
- Valóban? - vonom meg az egyik szemöldökömet, mialatt meglapogatom az arcomat, tettetve a tudatlant. - Nem is tudom, nekem elég simának tűnik. A hölgyike szakértelmére lenne itt szükség - hajolok közelebb hozzá ismét, majd nem hagyva menekülést, a pofijához dörgölöm a sajátomat, sőt, ha nem húzza magát össze rögtön, a nyakát is alaposan megcsikizem vele. Belőlem már az első pillanattól kezdve dől a nevetés, és remélem, hogy Trish is hamar társul a kacagáshoz.
Bárhogy is legyen, hosszú pillanatok múltán vagyok csak hajlandó meghátrálni, némi pihenő, na meg a reggelit illető megbeszélésünk gyanánt.
- Igen… Igen, a palacsinta jól hangzik - vigyorodok el, majd szusszanva egy nagyot, felkelek az ágya széléről. Tekintetem az ablakkal szemközti fésülködőasztalára siklik, figyelmemet egy sárga, rózsaszín virágokkal tarkított hajcsatra összpontosítva, amely az utóbbi napok gyakorlatát követően, ma is szelek szárnyán eltűnt a helyéről.
- Trish, hova rejtette Szörnyike a csatodat? - fordulok vissza a kócoskához, sejtve, ez a ma reggeli csat-kereső kaland sem lesz túlzottan egyszerű.

Megjegyzés: cupp1 || Zene || Credit
Vissza az elejére Go down

Trisha A. Mikhailov

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Location : Vegas
Posts : 34

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A család kicsi kincse   Szomb. Feb. 18, 2017 1:41 pm



Nincs olyan reggel, amikor ne szeretnék még öt percet kikönyörögni. Ahogy este a takaró ellen teszek meg mindent, pont úgy, ilyenkor eszemben sincs ébredni. Mégis csak kinyitom a szemeimet és már jönnek is az első szavak, meg az a kis mosoly. Szeretem, amikor így néz rám. Nem tudnám pontosan megmondani, milyen az az így, de szeretem.
- Ühüm. Szépet. Herceg voltál a vár tetején - dörzsölöm meg álmosan a szemeimet. Lehet, hogy kicsit összekavarom a dolgokat, de a gondolatok még csak most ébredeznek a fejemben, nem könnyű őket rendbe állítani. - Én pedig másztam fel hozzád, hogy... ott legyek - ennél azért álmomban izgalmasabbnak tűnt, de attól még mosolyogva mesélem. Kicsit úgy vagyok vele, hogyha elég jól elmesélem, talán tényleg megtörténik. Talán tényleg korona kerül a fejére én pedig mászhatok és... és... Nos, nem tudom, akkor mi lesz, de az nagyon.
- Szakértelemre? - kérdezek vissza úgy, mintha nem ismerném a szót. Persze tudom, mit jelent, de nem kapok észbe időben, máris kitör belőlem a nevetés. Először talán csak egy kis kuncogás, majd az az igazi, jóízű, hangos nevetés.
- Apa! Ez... Apa! Kínzás!... Segítség! - szinte kiabálok két nevetés között és nagyon próbálom eltolni. Markolom a pizsamája tetejét a nyakánál, fogom az arcát és küzdök. Küzdök, mintha tényleg a kínzások kínzását élném éppen át.
Még akkor is ott a hatalmas mosoly az arcomon, amikor újra rendesen kapok levegőt. Látni, ahogy a sok nevetéstől még mindig hevesen emelkedik és süllyed a mellkasom.
- Ez nem ér! Megkínoztál! - mondom és nagyon próbálok kicsit durcás arccal nézni rá. Nem mintha sikerülne. Látni a szám sarkában megbújó kis mosolykezdeményt.
Végül csak felülök, ha lehet, közben még jobban összeborzolva a hajam. A takarót is félredobom magamról és úgy figyelem apát, ahogy a csat után kutat. Persze, hogy elnevetem magam a kérdését hallva.
- Nem tudom. Nem árulta el nekem. Megmakacsolta magát, ahogy én szoktam - húzom ki magam nagy büszkén, ahogy közben Szörnyikét magamhoz ölelem, hogy ha lehet, vele rejtsem el a mosolyom. Hagyni akarom, hogy apa egyedül keresse kicsit.
Még tegnap este rejtettem el. Takarodó előtt. Jó mélyre, mint valami értékes kincset. Hát igen, az utolsó kedvencnek avatott mesém a Kincses Bolygó. Nincsenek benne hercegnők, de azért szeretem. Nem csoda, hogy ezek után a csatom lett a kincs, amit a tökéletes helyre kellett rejtenem Szörnyike segítségével.
- Apa? - szólalok meg végül, ahogy feltérdelek az ágyon. - Szörnyike azt mondja, valahol ott van, ahol... - elhallgatok, beszélek kicsit az én kis szörnyemmel, mielőtt befejezném a mondatot. - Azt mondja, a bogyókhoz rejtette - jelentem ki nagy bólintás kíséretében. Talán nem kellett volna.
Tegnap nagyon jó ötletnek tűnt oda rejteni, pedig tudom, hogy az nem játszótér. Apa szobája nem az, nekem pedig nem kellene a fiókjaiban kutatnom. De végül is, nem kutattam! Csak betettem a csatot a bogyók... vagyis a gyógyszerek közé, amit a fiókjában tart. Be, egészen a fiók legmélyébe. Összemosolyogtunk Szörnyikével és már ott sem voltunk.
Most mégis érzem, hogy ez nem lesz olyan vicces, mint gondoltam. Látni is az arcomon azt a kis bizonytalanságot, de fél pillanat és újra kihúzom magam.
- A szobámban mindig túl könnyen megtalálod! - mondom, mintha az ő hibája lenne, hogy könnyen megtalálja. Így nem elég kihívás, ez pedig elrontja a játékot. Abba nem gondolok bele, hogy lényegében most én árultam el a helyet és ezzel én rontottam el a kincskeresést.
Eszemben sincs rágódni vagy akár csak egy kicsit is bűntudatot érezni, máris pattanok ki az ágyból. Szörnyike marad, ahogy mindig, én pedig megragadom apa kezét és kérdés nélkül húzom magam után. Nem számít, hogy mezítláb vagyok, nem számít, hogyha apa megint olyan különös arccal néz, csak szorítom a kezét, húzom a szobája felé, hogy ott... arra kell keresnie...

Vissza az elejére Go down

Elias Mikhailov

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Job : Kávézó tulaj
Posts : 15

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A család kicsi kincse   Hétf. Feb. 20, 2017 9:34 pm


To: Daddy's princess
Szélesedő mosollyal figyelem, ahogyan apró kacsóival kisimítja szemeiből az utolsó kis álommorzsákat. Szörnyikét félreteszem, felszabadult kezemet pedig a puha fürtökkel ékesített kobakja simogatásának szentelem, kiélvezve minden tünékeny, leheletnyi momentumot a hétvégénkből.
- Igazán? Milyen jó dolgom lehetett, hogy egy ilyen csodás kis hercegnőre várhattam - jegyzem meg csöndesen, türelmesen, óvatosan eligazgatva rakoncátlan tincseit, amelyek mindenáron az arcába igyekszenek tódulni. - Biztosan felértél volna, ha nem ébreszt fel az itteni kávézó uralkodója - somolygok rá sejtelmesen, majd egy újabb puszival ajándékozom meg a homlokát, mielőtt aljasabb módszerhez nem folyamodnék felélénkítésének érdekében. Az arcomat borító néhány napos borosta ezúttal is megteszi hatását, nem kell sokat erőlködnöm ahhoz, hogy felcsendüljenek az első kuncogások, amelyek a legerősebb espressonál is üdítőbben hatnak rám.
- Ajjaj, most ki fog segíteni?! - kérdezem, szavaimat éppen, hogy csak nem nyomja el a nevetésem, amint tovább ostromlom a virgonckát. Persze túl sokáig nem csiklandozom a jó kedvtől és küszködéstől kipirosodott orcáit, ugyanis attól tartok, az már valóban kínzás lenne. Szóval egy nagyobb szusszanás kíséretében felegyenesedek, és úgy tekintek le a szénaboglyát a kobakján hordozó hölgyeményre.
- Ó, én csak nevetést hallottam, semmi kínlódást - vonom meg a szemöldökeimet játékosan, majd megpaskolva takaróba bugyolált tappancsait, felkelek végül, hogy nekikezdhessünk a napnak. A megfésüléséhez hozzá sem látnék, különben délben sem reggeliznénk, viszont valamivel muszáj lesz összefognom a haját, hogy ne zavarja a konyhában. Csak hát az a fránya hajcsat megint szárnyakat növesztett magának, vagy az álommanók vitték el, igazán változatos magyarázatokkal szokott előállni Trish Szörnyike védelmében. Kivéve ma, úgy fest, ezúttal nem kalandozik messzire a fantáziája, ami természetesen nem azt jelenti, hogy egyszerű lesz a dolgom.
- Akkor bizony nehéz lesz megtalálnom - mosolyodok el újfent, vetve egy pillantást az ajkain és szemeiben huncutságot hordozó kislányom felé, mielőtt visszafordulnék, hogy elkezdjek körülnézni. - Azért megpróbálod megkérdezni még egyszer? - ezúttal sem veszítem el higgadtságomat, ráérősen nyitom ki a szekrényét, hátha oda rejtette a legnagyobb igyekezettel, de cseppet sem tökéletesen hajtogatott ruhái közé.

Sosem tudtam megérteni azokat a szülőket, akik a legkisebb kényelmetlenségen felbuzdulva, türelmüknek legutolsó morzsáit is lesöpörve magukról csitítják el a gyerekeiket, rosszabb esetben vitatkoznak, kiabálnak velük. Pedig a kávézóban sokat látok ilyet, az elfoglalt édesanya a látszat kedvéért heti egyszer elhozza a fiát, hogy sütizhessen egyet, mert nyilvánvalóan otthon nem ér rá a konyhai tennivalókra a mama, de amint felhagy a gyerek a néma evéssel, és netán szeretné bevonni az anyját az általa megélt világba, akkor kitör a botrány. Trisha sem lesz többet tíz éves, sem kilenc, sem öt, ha kihagyjuk ezeket az éveket, azokat soha vissza nem kaphatjuk. Tehát inkább szánom az időmet céltalan kutakodásra, megteremtve a nyugodt és játékos légkört, minthogy alapvetőn üvöltözéssel és feszültséggel kezdjem mindkettőnk napját.
Csupán azzal nem számoltam, a negatívumokat még így sem lehet bizonyossággal kiirtani az életünkből. Trish szavait hallva kénytelen vagyok nyelni egyet, mielőtt ismét felé fordulnék.
- Trisha… - sóhajtok fel hallhatóan, tekintetem mégis megbocsájtásról árulkodik. Persze, hogy elnézem neki, amúgy is ügyelni szoktam arra, hogyha használok belőlük, azt soha ne előtte tegyem, viszont annak nem örülök, turkál is közöttük. Más sem hiányozna, minthogy valami baj érje. - Tudod, hogy azok nem játékok, nem örülök neki, hogy abban a fiókban matattál. Emlékszel? A gyógyszerek segítenek a betegeknek, de az egészségeseknek árthatnak - elbizonytalanodott, talán még el is szomorodott pillantásomba nyíltságot csempészek, hogy az okításával hessegethessem el az érezhetően kialakult, néma feszültséget. A gyerekek nem ostobák, sokkal könnyebben ráéreznek az igazságra, és biztos vagyok benne, hogy Ő is tudja, valami nincs rendjén a bogyókkal, remélem, sikerül mindezt a veszélyességükre kennem.
- Ez tény - megkönnyebbült, apró nevetés formájában fogadom felháborodott szavait, újabb praktika a bizonytalanság elűzésére. - De szerintem a mosogató alatt is nehezen találtam volna meg - csóválom meg a fejemet, majd engedve a kisasszony iránymutatásának, apró kezét fogva kisétálok vele a nappaliba, amelynek egyik zuga a tényleges szobámat képezi, középső része a nappaliét, míg a bal kéz felőli oldala a konyhát és a pirinyó ebédlőt foglalja magában. Lépteink a tv alatt nyugvó komódhoz vezetnek, melynek felső fiókjában tárolom a gyógyszereket. Nem hittem volna, hogy az akadozó, nehezen nyíló rekesz többé már nem lesz kihívás Trishnek, de hát itt vagyunk.
- Mondd meg kérlek Szörnyinek, hogy legközelebb ne válasszon ilyen veszélyes helyeket, rendben? - pillantok le a Pöttömre, miközben a szükséges résnyire kihúzom a fiókot, majd kezemmel vakon tapogatózva halászom ki a csatot a pirulák közül. Rájuk nézni sem akarok, legszívesebben még a hajba-valót is lemosnám, nehogy megfertőződjön a gyengeségem mintaképeivel. - Na gyere ide - tudom, nincs messze Trisha, de azt a néhány centi távolságot is leküzdöm magunk között egy guggolós ölelés formájában.

Megjegyzés: cupp1 || Zene || Credit
Vissza az elejére Go down

Trisha A. Mikhailov

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Location : Vegas
Posts : 34

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A család kicsi kincse   Szer. Feb. 22, 2017 2:41 pm



Egész végig nagyon próbáltam komoly és álmos lenni, de hát a nagy kínzás...! Hiába adtam bele mindent, csak nevetni tudtam és küzdeni, mintha az életem múlt volna rajta. Most viszont minden további nélkül sikerül, ami az előbb nem. Már sehol a kis mosoly, ami fél perce még ott volt. Sehol a szemeimben csillogó huncutság. Kezdem megérteni, hogy talán nem a legjobb helyre rejtettük Szörnyikével a csatot. Ahogy meglátom apa arcán és hallom a sóhajt, már tudom, hogy jól sejtem. Nem örül, amiért oda rejtettem el.
- Nem matattam! - egy nagyon kicsit, de meg is emelem a hangom ehhez a rövid mondathoz, miközben szúrós szemekkel nézek rá. - Csak elrejtettem és már ott sem voltam! Vagyis Szörnyike... - teszem hozzá, majd látni azt a kis grimaszt az arcomon. Tépelődök kicsit magamban, nem akarom és nem is fogom kimondani, hogy rossz ötlet volt!
- Tudom apa. Emlékszek. Nem vagyok már ötéves! Nem nyúltam a bogyóidhoz... - mondom ki, nem is igazán értem, hogy miért így fogalmazok. Hiszen nem csak az övé. Az enyém is, amikor beteg vagyok. Fel sem tűnik igazán, már állok is elő a ténnyel, hogy azért oda tettem, mert ott nehezebben találja meg. Persze, hogy gond nélkül kimagyarázom és már talpon is vagyok, hogy húzzam magam után.
- Te is megmondhatod neki - szólalok meg szinte azonnal. - ...és majd én is. Ha kétszer hallja, biztos, jobban megjegyzi - bólintok aprót, miközben figyelem, ahogy előhalássza a csatot. Kicsit úgy érzem magam, mintha el lett volna rontva a játék, de ennek ellenére is hamar elkuncogom magam apa mellett állva.
- Úgy vetted ki, mintha kígyók lennének odabent. Mintha valami lovag volnál a hercegség mellett - magyarázom végül, még rá sem kell kérdeznie. Elszórakoztatom magam és azt szeretném, ha ő is nevetne kicsit. Úgy igazán, nem olyan furán, mint ahogy az előbb. Talán látni a pillantásom, ahogy az arcán vizsgálgatom pár másodpercig, majd az előbbi kis mosollyal lépek oda hozzá és hagyom, hogy összefogja a hajam.
Szó nélkül várom, hogy csattanjon a kusza tincseim körül és máris kihasználom az alkalmat, hogy kicsit újra az ölelésébe bújjak.
- Szeretlek, apa - közlöm vele, majd már ott sem vagyok. Ezúttal még puszi sem jár a szavakhoz, csak indulok nagy léptekkel... na jó, kicsit futva a konyha felé. Tökéletesen tudom már, hogy mi mindent kell a palacsintához és kezdem is kivenni őket.
Tojás, tej... sorra pakolom ki őket a hűtőből úgy forgolódok ott, mintha felnőtt lennék és nagy rohanásban nekem kellene sütnöm apára.
- Ne felejtsd a szirupot! - szólalok meg közben, ahogy mindent előveszek, amit csak kényelmesen elérek, majd máris gyűröm fel a pizsama felső ujját, hogy ne legyen tojásos, amikor nekiállok feltörni. Mert egyedül fogom feltörni, ahogy a nagyok! Már annyiszor láttam, ahogy apa csinálja, nekem is menni fog. ...és megy is!
- Apa? Reggelizünk a tv előtt? Miközben mesét nézünk? Utána mehetnénk a parkba. Tudod, van az a nagy fa, most már biztos nőttem annyit, hogy fel tudjak mászni a legtetejére! Kéééérlek apu! - nyújtom el az utolsó szót. Egy pillanatig sem kételkedek benne, meg tudom győzni, főleg úgy, hogy még oda is fordulok kicsit a mosolyommal tolva meg a kérlelést.
Vissza az elejére Go down

Elias Mikhailov

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Job : Kávézó tulaj
Posts : 15

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A család kicsi kincse   Szomb. Feb. 25, 2017 12:03 am


To: Daddy's princess
- Trisha… - szólítom meg újfent, mikor, ha nem is zavaró mértékben, de megemeli a hangját. Egyik szemöldökömet mindemellett leheletnyire a homlokomhoz közelítem, karjaimat pedig - kimutatván ellenállásomat - szorosan egymásba fonom a mellkasom előtt. - Te is tudod, hogyan értettem. Egyáltalán nem kellene nyitogatnod azt a fiókot, ahogy már megbeszéltük párszor - továbbá sem változtatok atyai, némileg aggódó hangszínemen, dühöt vagy feszültséget sem érzek az irányába, mindettől függetlenül azt sem hagyhatom, hogy a lelki nyomoraimat idéző bogyók említésétől teljesen megbénuljak, s minden következmény nélkül hagyjam garázdálkodni a jövőben a kisasszonyt. Itt most nem az én titkaim leleplezettségén van a hangsúly, hanem azon, nehogy véletlen bevegyen közülük valamit.
- Ó igen, nagyon is jól tudom. Öt évesen még nem beszéltél ennyit vissza az apukádnak - eleinte komoly ábrázattal tekintek rá, ám hamar felengednek vonásaim, és nem tudom többé leküzdeni a kényszert, hogy elmosolyodjak. A gyógyszerek kizárólagos hozzám rendelésére már nem felelek, miközben követem a nappaliba, hiszen a túlzott ellenállás attól félek, inkább növelné benne a gyanakvást.
- Hát rendben van, én is szólok neki, de mindketten tudjuk, hogy rád sokkal jobban hallgat - pillantok rá, mielőtt szövevényes módon kihalásznám a csatot a vérmes bogyók közül. Újfent kénytelen vagyok nevetést engedni az ajkaimra, hallva Trisha meglátását a hajba-való mentő műveletet illetően. - Veszélyes dolgok lapulnak ám odabent! És nem, nem csak a bogyók, hanem… - oldalra vetem tekintetemet, nyelve egy nagyot, mintha még magam is félném az ismeretlent. - Hanem gonosz kis manók, akik a legváratlanabb pillanatban bukkannak fel, hogy megcsiklandozzák az emberek tenyerét - magyarázom neki egészen elkomolyodott ábrázattal, mialatt, ha nem is túl profin, de összefogom a szanaszét álló, szőkésbarna tincseit. A rákövetkező ölelés nem él hosszan, nekem mégis elegendőnek bizonyul.
- Én is téged, hercegnőm - mosolygok rá, közben felegyenesedve a padlóról. Még vetek egy elbizonytalanodott, gyomorgörccsel párosodott pillantást a gyógyszereimet rejtő fiókra, aztán elengedve a bensőmben gyülemlő feszültséget, vidám ábrázatot öltve a pöttöm után sétálok.
- Dehogy felejtem. Ahogy a gyümölcsöt sem, mert az is elengedhetetlen hozzá - jegyzem meg, remélve, ezúttal nem veszi a fejébe, hogy hallani sem akar az egészséges összetevőkről. Persze akkor is előkészítem az epret, áfonyát és málnát, melléjük pedig az egyik felső polcon tárolt szirupot.
- Természetesen. Ma melyik mesét szeretnéd megnézni? - kérdezem, békés tempóban öblítgetve le a gyümölcsöket mindez idő alatt, hogy mire megsülnek a palacsinták, a díszítés is bevetésre készen álljon. Amint a cseppet sem bonyodalmas műveletet letudtam, megtörlöm nedves kezeimet, és Trish mellé lépve, megsimítom a kobakját. - Egyre ügyesebb vagy, már nem is hullik bele a héjból - dicsérem meg büszkén, és amíg ő a tojásokkal ügyködik, én kimérem neki a többi hozzávalót. Persze az egész massza összekutyulásának örömét nem venném el tőle, addig például facsarhatok magunknak friss narancslevet.
- Elmehetünk a parkba, ha szeretnéd, de ne rögtön reggeli után. Mit szólnál hozzá, ha piknikeznénk? Vagy süthetnénk ott valamit a grillen, nemrég újították fel azt a részét - mesélem elmosolyodva, már az első gondolattól kezdve magam előtt vizionálva a napsütötte környéket, ahol a legnagyobb problémája is csupán annyi lehet az embernek, nehogy a sétáltatott kutyák megkörnyékezzék őket a kunyerálós szemeikkel. - A fát is megmászhatod, de szó sem lehet a tetejéről - tekintek rá, sejtve, hogy az alkudozás ebben nem fog kimerülni. - Gondolom te sem szeretnéd megzavarni az ott fészkelő madarakat, hát még a mókusokat! - szánakozó ábrázattal, legörbült szájjal adom elő a lehető legjobb érvemet, ami természetesen nem az elsődleges számomra, de jól tudom, az ritkán hatja meg, hogy: Apa aggódik.

Megjegyzés: cupp1 || Zene || Credit
Vissza az elejére Go down

Trisha A. Mikhailov

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Location : Vegas
Posts : 34

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A család kicsi kincse   Szomb. Feb. 25, 2017 2:50 pm



Mondhatnám tovább a magamét, de ahelyett, hogy bármit reagálnék, inkább csak elhúzom a szám újabb grimaszt vágva. Én is tudom magamról, hogy sokat beszélek neki vissza, mégsem változtatok ezen. Nem mintha nem akarnék néha. Néha, amikor látom rajta, hogy nagyon megbántom. De mégis újra és újra megteszem. Mintha képtelen lennék csukva tartani a szám. Ki kell engednem a sok-sok gondolatot szavak és mondatok formájában. Másképp nem megy.
Igaz, szerencsére máskor sem tudok csendben maradni, nem csak olyankor, ha neki beszélek vissza. Most sem bírom megjegyzés nélkül hagyni, milyen furán nyúl a fiókba. Ennyi elég is, hogy eltűnjön az előbbi kis morcosság és grimaszolás.
- Gonosz csikiző manók - bólintok nagyot, mintha már eddig is sejtettem volna, hogy van odabent valami. Tegnap nem láttam őket, de biztos estére elbújnak vagy ki tudja. Látni rajtam, hogy nagyon is elgondolkozok a részleteken. Vajon mit esznek odabent? Képesek kimászni onnan vagy ott élnek? Az én fiókomba is vannak vagy csak ebben?
Millió meg egy kérdés, de egyiket sem teszem fel hangosan és hamar el is felejtem őket. Már csak a reggelin jár az eszem és nagy hévvel vetem bele magam. Tökéletesen tudom, mi kell a palacsintához. Akaratlanul is úgy mozgok és pakolok, mintha az egész kis konyha az én birodalmam lenne. A gyümölcs említését mintha meg sem hallanám. Szirup, szirup, szirup. Minden más részlet kérdés.
- Az, ami volt, vagy már rég elveszett... Visszatér, hisz jön a hold... Sok régi tett nyomaszt és téged csak ez hajt, az álmaidon most átnyúl a gond. De hol leszünk majd... a végére, mondd... Lágy szellő simogat, ezer levelet, ha belép a szép ősz...* - ebből máris egyértelmű, hogy ma reggel félretesszük a legújabb kedvencem és a Túl a kerítésen részei jönnek. Nem mintha nem láttam volna már ezerszer.
- Ügyesebb vagyok, mert tanítasz - jelenik meg egy mosoly az arcomon, de közben le sem veszem a szemeimet a tojásról, amit éppen igyekszek a legprofibb módon feltörni. Majd minden más bele és kavarás, kavarás, keverés, kavarás...
- Grillezzünk! - hagyok mindent félbe egy pillanat alatt, hogy rávillantsam azt a nagy mosolyom, mielőtt folytatnám a keverést. Bezzeg a folytatás! Hogy nem mászhatok fel a tetejére! Már nyitnám is a szám, hogy tiltakozzak, amikor előáll az okokkal.
- De...! - jön ennyi, majd itt be is fejezem egyelőre. Ezen azért már elgondolkozok. Madarak és mókusok. Tényleg biztos vannak annak a fának a legtetején. - Akkor keresek majd olyan fát, aminek egyik sem lakik a tetején! - jelentem ki egy hatalmas bólintással. Még pár tincs is az arcomba szökik, amit próbálok a kézfejemmel kisimítani onnan. Ha már a kezem nem teljesen tiszta.
Innentől pedig már tényleg a nagy reggelikészítésbe vetem magam. A sütést már nem én csinálom, de ott vagyok végig láb alatt, hozom a tányérokat, öntöm a szirupot és kicsit húzva a szám, de teszek a gyümölcsökből is mindkét adagra. Végül csak apa felsőjének az alját markolom meg, hogy amikor a kezében van minden, húzzam a tv elé.
Amint felhangzik a nyitó dal, máris ott vagyok a kanapén, bújok apa oldalához, kényelmesen és úgy nézem a mesét egy-egy falatot eltüntetve. Néha nevetgélek közben, néha bújok, mintha a félelmetes részeknél még mindig egy kicsit félnék. De nincs szükségem Szörnyikére, hogy ő védjen meg. Arra itt van apu. Mindig.

*https://youtu.be/2BJViRYXROM
Vissza az elejére Go down

Elias Mikhailov

avatar

WHAT HAPPENS IN VEGAS
▼ STAYS IN VEGAS ▼



Job : Kávézó tulaj
Posts : 15

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A család kicsi kincse   Pént. Márc. 03, 2017 9:36 pm


To: Daddy's princess
Elmosolyodva hallgatom, ahogy valószínűleg a ma reggel soron következő rajzfilm dalát énekelgeti, és ha nem szeretném ennyire azt a kis manó hangját, én is társulnék hozzá a kornyikában. Egy gyerek mellett csak azok a szülők nem fújják kívülről a betétdalokat, akik nem veszik a fáradtságot a bevonódásra. Nem mondom, néha még az én türelmemet is megedzi, amikor zsinórban tizedjére nézzük meg ugyanazt a mesét, hallgatom végig a sokszor bugyuta párbeszédeket, követem nyomon a pofon egyszerű történéseket, viszont tudom, hogy számára ezek még izgalmasak, varázslatosak, miért is rontanám el a felnőttek földhözragadtságával az örömét és lelkesedését?
Lássuk be, a realitáshoz való ragaszkodás amúgy sem az én asztalom...
- Ezek szerint eldőlt, mit nézünk a reggelihez - pillantok rá, kicsit közelebb hajolva, hogy figyelhessem, tényleg nem potyognak-e a sárgája és fehérjéje mellé a tojáshéj darabkák, mert nem a legkellemesebb, mikor a palacsintába harapva ott ropognak az ember foga alatt, azonban nyilvánvaló, Trisha már teljesen profi módon űzi a feltörésüket.
- Sok mindenre taníthatlak, de az rajtad múlik, hogy meg tudod-e csinálni. Hát még ügyesen - simítom meg a hátát bátorítóan, mielőtt folytatnám a narancsok kifacsarását. Amint az innivalóval végeztem, és Trish is elkészült a palacsintatészta elkeverésével, nekiállok a sütésnek, amit természetesen még nem mernék rá bízni.
- Hmm, nem is tudom, nagyon népesek ám ezek a parkok. Gondolj csak bele, milyen lenne, ha valaki felmászna a házunkra? - tekintek rá elborzadva, persze hamar elmosolyodok, és folytatom a konyhában való sündörgést.
Amelynek végén már alig van tennivalóm, a hercegnőm tesz róla, hogy a díszítéssel ne kelljen bajlódni, szóval, miután mindkettőnk tányérját alaposan megrakodtuk a palacsintákkal, letelepedhetünk a kanapéra újfent megnézni a Túl a kerítésen részeit. Ezúttal sem panaszkodhatok, csupán kiélvezem a békés, idilli reggelt, amit a kislányommal tölthetek, a finom reggelit, amelyet közösen ütöttünk össze, és persze a közelségét, aminél megnyugtatóbb dolgot el sem tudnék képzelni kerek e földön. Ilyenkor könnyedén elfelejtem, miféle világ vár ránk odakint, s milyen nehézségekkel kell szembeszállni nap mint nap, egyszerűen csak ő és én létezünk, senki más.

Megjegyzés: Köszi a játékot! Smile || Zene || Credit
Vissza az elejére Go down
 

A család kicsi kincse

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Las Vegas :: Las Vegas :: Külváros :: Skylark Café-
Új téma nyitása   Hozzászólás a témához