◆ pozitív/negatív tulajdonságok:

Szerfelett szórakoztató ember, néha már-már ripacs. Ja, hogy mindig az!? Meglehet, mégse érdekli egy percig sem ki az aki agyvérzést kap tőle. Nem árt kifejezetten, de szeret belecsapni a közepébe. A lecsóba.. ahogy ő mondaná, a dolgok legmocskosabb részébe, és felbolygatni a már csendesülő méhkast. Hogy nagyképű!? Talán.. Sőt..! BIZTOSAN! Még talán őrült is, vagy legalábbis minek neveznéd ha valaki csak úgy hirtelen vált ütemet, polgárpukkaszt vagy szándékosan okoz meglepetéseket és még élvezi is az ezernyi kapott reakciót. Élvezi ha észreveszik.. Ha felkelti a figyelmet éééés.. lazán fürdőzik is benne. Aztán megy tovább. Új helyszín, újabb esélyek. Ezt jelenti neki az élet. Ahogy mások pocskondiázása is.

◆ egyebek:

Benne jár már a korban, nem is egy adonisz, mégis valahogy sikereket ér el a nőknél. Hogy mi van rajta? Bármi! Akármi ami épp kényelmes, amit felkap a szennyesből, ami még nem bűzlik, mégse mondhatod rá hogy elhanyagolt lenne, nem ügyel a részletekre, de azért nem is kelti egy csavargó látszatát. Ápolt, csak éppen semmi nem hatja meg, az emberi tekintetek, a megfelelési kényszer vagy az alfa-típusú meccsek, ő csak röhög a markába ahogy nézi amint mások csekélységekért egymásnak mennek. Őőő.. mindig kimarad a buliból. Inkább a szája jár, no meg az esze, mint a keze, ha meg feltétlen kell.. előveszi a spontán érzékletességet. Eddig mindig sikerült neki. Legalábbis még él! És mi is lehetne jobb bizonyíték erre.  

- Jóóóó reggelt Vietnáááám! – üvöltöttem a rádió piros "on line" lámpáján túl az éterbe ahogy minden egyes alkalommal felvezettem a műsort. Sosem titkoltam mennyire tisztelem és becsülöm azt a filmet, na azon kívül persze mindenki tudta hogy ha valakit becsülök is, tisztelni mást nemigen tisztelek.

- Hallottátok, hogy a madarak azt csiripelik hogy maaa..  a mi kedves és mélyen tisztelt.. egyesek szerint egészségesek és árvák pénzén gyarapodott vagyonától dagadó Mister William Corvinunk.. meglátogatta a maaajd tíz évvel ezelőtti kemény egy napos lakhelyét? Nem!?? Hát ez nagy hiba, mert néhány aranytorkú madarunk kiderítette, hogy a nagyrabecsült úrfi, nemcsak hogy látogatóba ment egy bizonyos hölgyeményhez – akinek a nevét, tudjátok milyen úriember vagyok, inkább nem árulnám el – de magával vitt egy bizonyos.. GYERMEKET! És igen, senki nem hallott rosszul vagy telepedett köd a fejére, egy kiskölyökről beszélek, aki vajon.. talán meglehet, hogy a mi nagyrabecsült Corvinunk ifjú palántája lenne!?? Hm-hm.. nem is tudom.. talán Mr. Corvinnak ideje lenne csomót kötni a ..*sípszó*  Háááát MEGLEHET! De a mai műsor ezzel ért véget, most pedig átadlak titeket a híreknek, és a jövő héten ugyanitt, ugyanekkor és ugyanígy kivesézzük a veséiken ülőket! Addig is legyetek rosszak!– nyomtam ki az adás gombját a széles vigyor még mindig a fejemen rekedve és miután a szemközti dobozban Clara belekezdett a hírekbe, csak akkor engedtem ki a sóhajt, húztam le a mikrofont a fejemről és elfektetve az asztalon a tenyereimbe dörzsöltem a fejemet. Fáradt voltam. Nemkülönben minden nap. Folyton csak a rohanás.. az újság.. este a különféle események, mégis amikor megkaptam ezt az ajánlatot, eszemben se volt visszautasítani. Ki tudja, talán itt folytatódik tovább a karrierem! – álltam fel a székről és toltam vissza a helyére, ahogy egyetlen pillantást se vetve vissza még az ajtóból, nyílott az üveg és csukódott is a hátam mögött.

Már a város járdáin caplatva húztam le a fülem mögül a cigimet és toltam a számba, hogy alá is tüzeljek. Lassan lépkedtem. Mondhatni kellemesen, a Szerkesztőségben nem volt rohanás, a holnapi szám már kész, lassan esteledik, megint… mégis szükségesnek éreztem még egy utolsó pillantást vetni a cikkekre. Újságíró vagyok. Ki hinné! De nem is az a politikai, vagy unalmas, gyomrodbadumálós féle aki csak ül veled szemben, és akárcsak ő, te is elalszol mellette, én szerettem színesebben látni a világot! Drogok nélkül persze.. Na jóóó, azért volt már hogy becsúszott ez-az.. néha, alkalomadtán, de csak hogy élvezzük az életet, na meg.. hogy a fenébe beszéljek arról vagy kérdezgessek amiről úgy alapjában véve fingom sincs..
Hát… nem vagyok szent. De mutass már nekem egy embert aki az, ebben a városban. – sóhajtottam kellemeset és befordulva az undorító-sárga épületnél már löktem is be a szerkesztőség ajtaját.

- Üdv Peete! – dobtam oda a portásnak egy vigyorral is megküldve, fura egy figura volt, de mindig vigyorgott ha köszöntöttem, én meg.. hát az embereket szórakoztatni létezem!

- Hé, Delila, tetszett a cikked a női tangákról! Remélem majd nekem is bemutatsz párat személyesen! – emelgettem a szemöldököm nevetve csak útközben fordulva a tengelyem körül, de újabb két lépés.. három, és már benn is voltam a helyemen.
Zártam az ajtót. Vagyis zártam volNA.. ha Jim nem esik be azonnal közvetlenül az ölembe, azzal hogy a főnök hívat. Csak nem lehet nyugta az embernek.. – sóhajtottam megint, csak gyorsban eltekerve a cigimet és ha menni kell, hát menni kell.. – címszóval el is hagytam a terepet, félcsendesen kopogva a főnök vastag felirattal borított ajtaján.

- Gyere be.. – hallom a szigetelt üveg mögül, na meg látom is a szemüveges ábrázatot, én meg.. ha már hívnak belépek, ezért simán be is löktem az ajtót.

- Hívattál!? – dobtam le magam félkörívbe az asztalával szemközti kényelmes fotelbe, na jó, nem volt az annyira kényelmes, de ezt sosem mondtam el neki – kis híján csak a csülkeimet nem dobáltam fel az asztalra.

- Ahogy mondod. - jött a cseppet sem szívélyes válasz, amit nem kellett pontosítani, jól tudtam hogy valami baj van, vagyis visszavettem a lendületből és inkább ülőbe tornáztam magam.

- Valami gáz van? – ráncoltam a szemöldököm egy percig sem eresztve amíg valamit ki nem szedek belőle.

- A legutóbbi cikked.. a polgármesterről… volt akinek nem tetszett. – volt a hangja komor, mégis valahogy vészjóslóan csengett, hát hogy a jó fenébe csinálja ezt!? Mégis valahogy kíváncsivá tett. Pontosabban.. jól tudtam, hogy inkább nem kéne hogy annyira érdekeljen.

- Miről beszélsz!? Amikor azt írtam piszkos pénzekbe figyel bele a keze? – feszített a fejemen a vigyorom, habár megszokhattam már volna, hogy az ilyen mértékű fenyegetések nem vicc, annak a pasasnak az informátoraim szerint tényleg sokmindenbe ér a keze és nem biztos hogy szeretném egyszer fellógatva végezni valamelyik házfalon, vagy egy egykor volt rádiós-újságíró-plecsniként a tetőről fejelve az aszfalton. – De hát így van.. nem igaz? – tehénkedtem vissza az előbbi pozícióba kényelmesen, a mellkasom előtt még a kezeimet is összefűzve. – Az a fickó egy szarházi. Nyílt titok. Még ha bizonyíték soha nincs is ellene. – eresztgettem a mondandómat kellemesen, egy percig sem zavartatva magam milyen pereket is zúdíthat a fejünkre.

- Az lehet, de nagy ember és sok befolyásos ember a kegyeltje. - adta elő nem a lényeget, hisz a lényeget már úgyis tudtam. Perek.. blablabla.. tönkremegyünk.. blablabla.. bezárhatjuk a boltot blablabla.. Mind vészjósló és beszari sületlenség.

- Nagy ember, kis farokkal! – vigyorogtam szélesen, csak erre a kellemes szóviccre felemelve a fejemet, de őszintén nem tudtam mit akar tőlem. – Te engedélyezted a cikket, vagy nem!? Te voltál az aki bólintott, ne kend rám az egészet. – ültem fel aztán mégis, de egy percig sem voltam dühös vagy vádaskodó, kizárólag a tényeket közöltem. – Szóval.. – rántottam mindkét vállat. – Majd szóban bocsánatot kérek tőle.. – vigyorogtam megint, hisz mindketten jól tudjuk, annak a féregnek a közelébe kerülni nem csak hogy lehetetlenség, de már egyenesen vétek!

- Neee kattogj emiatt, még kiújul a gyomorfekélyed! – villantottam megint szikrázó vigyort legyintve és a székből is feltoltam magam. – Bízd ide! Megoldom! – kacsintottam rá, azzal a szemem sarkából még láttam ahogy nem helyeslőn rázza a fejét, de ez egy percig se érdekelt. Nem fog kirúgni. Ebben biztos voltam. Túúúl sokan szeretik a cikkeimet hogy akár egy percig is megkockáztassa hogy kilökessen. Ha nincs Rob.. nem fogy a lap.. – ismételgettem idióta hangnemben fejben, és az újabb vigyor felköltözve kacsintottam az új, alig pár napja idekerült dekoratív kis fércműnőre, aki dögös volt! Nagyoooooon! De sajna max a cipők osztályozásához értett. Hátt.. a világ sose volt tökéletes. De majd én azzá teszem!