Két kézzel kapaszkodom a fenekébe, miközben tempósan mozgatom a szerszámán a fejem.
Ujjaival erősen fogja a hajamat, és erre előrelendíti a csípőjét. Újra és újra, hogy egyre mélyebbre toluljon a számba. Már nem nehéz kikövetkeztetni mit szeret és hogyan. Igyekszem mindent megadni neki, noha a gyakorlati rész igen hiányos nálam. Nem mintha direkt erre készültem volna, de az elméletet az ember szemfüles lánya innen-onnan összegyűjtögeti…
Képtelen vagyok tovább fölfelé nézni, hiába beindító Ville élvezetének a látványa. Ismét behunyom a szemem, és a hátsójába csimpaszkodva én is elmerülök a saját élvezetemben. Hosszú másodpercekig nem is veszek levegőt, észre sem veszem, hogy kihagyok pár lélegzetvételt. Aztán hirtelen kapok mégis levegőért a számon keresztül, miután meglepetten húzódom enyhén hátrább Ville-n. A férfiassága csúcsa a torkomat kezdte épp verdesni. Nem mintha megijednék, de úgy vélem jobb lesz kicsit visszavennem magamból.
Vörösen lángol az arcom. Szégyellem magam. Nem azért, amit teszek, hanem azért, amennyire élvezem. Meg kell küzdenem ezzel a felbukkanó kellemetlen érzéssel. Csak remélni merem, hogy Ville nem gondol rosszat rólam ezek után.
Ekkor veszem ismét kézbe a nyersen dagadó porcikát.
Ville, rezdüléseiből, nyögéseiből sejtem, hogy már közel jár a csúcshoz, hogy kitűzze a zászlót. Érzem az ujjaim és az ajkaim közt, ahogy felszabadultan görcsbe rándul a teste. A következő csuklómozdulatommal melegség lövell a számba. Meglep az újszerű élmény, de nem kapom el a fejem, nem veszem le róla a szám. Úgy érzem, folytatnom kell, mert nincs még vége. Csak szívom, és újból meghúzom a finom bőrt a markomban íjként feszülő keménységen. Az íztelen nedvesség tovább csordogál a nyelvemre.
Amikor már nem jön több, csak akkor nyalintom meg még utoljára a makkot, mintegy búcsúzóul, és elengedem Ville-t. Lehúzódom a merevségéről, s összeszorított ajkakkal tornázom fel magam a zuhanytálcáról. A számban ott a zérókalóriás matéria, eszemben sincs lenyelni.
Vetek Ville-re egy futó pillantást. Vadul zihál, az arca pedig valamiféle boldog megkönnyebbülésről árulkodik. Én meg... több mint valószínű, hogy türelmetlenségtől gúvadó szemekkel fordulok el tőle. Egyetlen kukkot nem szólok – nem is tudnék – csak elhúzom a kabin ajtaját, és gyorsan odacsattogok a mosdóhoz. Fölé hajolok, hogy beleköpjem, amit bele kell, majd fürge ujjakkal nyitom meg a csapot, és kiöblítem a számat. Ebből remélem nem lesz sértődés.
Felegyenesedem, mire törülköző után kutat a tekintetem. Ott lóg egy vajszínű egy karnyújtásnyira. Magam köré tekerem a tükör előtt ácsorogva. A sarkát a mellkasomnál betömködöm, hogy ne essen le rólam.
Ázott, kócos tükörképemet bámulom, és azon merengek mit műveltem. Wow… Kis lépés az emberiségnek, de hatalmas lépés nekem. Ezek után már semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen. Határozottan érzem mélyen belül. Egyetlen éjszaka alatt mennyit változtam.
Nem tudom Ville mit csinál, kijön-e megtörölközni, de nyilván igen.
Vajon mennyi lehet az idő?

Ville a hátam mögött magyaráz a kabinból. A vállam fölött lesek felé. Muszáj elvigyorodnom.
- Én csak azt mondtam, hogy nem szoktam randizni. – dünnyögöm sunyin. Persze igaza van. Első alkalom volt. Na jó, második. De mindkettő vele. Úgyis tudja, hogy csak szívatom, mert… miért ne.
Visszafordulok a tükörképemhez, s a gondolatok óhatatlanul megtalálnak. Kisvártatva Ville nyúlánk alakja csatlakozik az enyémhez a tükörben. Fura így látnom magam. Valakivel. Egy férfival. Pláne egy meztelennel. Ez újabb somolygásra késztet.
Figyelem magunkat, aztán Ville félresimítja a hajamat a nyakamból és lehajol hozzám. Felsóhajtok, ahogy az ajkait megérzem a bőrömön.
- Nem. Semmit sem bántam meg. – döngöm, de a hangom határozott. Biztos lehet benne, hogy nem hazudok. Ő az egyik olyan ember ezen a planétán, akinek soha sem tenném.
Szelíden mosolyogva fordulok szembe vele, ha engedi.
- Köszönöm az elmúlt éjszakát, és ezt a reggelt. Csodás volt. – búgom Ville szájára.
Lassan közelebb húzódom, hogy egy apró csókot lopjak tőle, de ekkor türelmetlen dudálás szűrődik be a fürdőszoba falai közé. Egyértelműen az épület elől jön. Hallom, de ez nem akadályoz meg. Az ajkaim rátalálnak az övére egy röpke csók erejéig, majd innen közelről pislogok a szemeibe.
- Megjöttek érted...

Akárhova viszi Grid Ville-t, nyilván nem fog unatkozni ott sem. És nem a marketinges megbeszélések miatt. Nem vagyok naiv, a dolgok tiszták. Kár bármin is pörögnöm.
Úgy érzem, nem szabad jobban belebonyolódnom a srácba, mint amennyire már eddig is sikerült. Kedvelem. Sőt! Vonzódom hozzá, le sem tagadhatom. Nem is akarom. De nem fogom magam hiú, érzelgős ábrándokkal az őrületbe kergetni. Pedig semeddig sem tartana a pórázról elengednem az érzelmeimet, amiket akár táplálhatnék iránta. Nálam nincs helye egy összetört szívnek, gyermeteg reményekkel meg nem is áltatom magam.
A kezeim felsiklanak Ville felkarjára, miután a karjai a derekam köré fonódtak. Rámosolygom, és mielőtt megmukkanhatna, egy kedves kis csókot préselek a szájára.
A duda, ahogy látom, őt sem hatja meg túlzottan. Egyikünk sem kapkodja el a készülődést. Még jár néhány kellemes, potya másodperc.
A homlokát az enyémnek dönti. Mosolyogva sóhajtok fel. Nagyon jó így, de… lassan tényleg menni kéne.
- Nekem is. – dünnyögöm csintalan félmosollyal a szemeibe, aztán ő az, aki előbb elhúzódik. Az ujjaim lesiklanak a karjáról, és elengedem, hadd készülődjön. Velem együtt.
Fürgén felkapkodom a padlóról ruháimat. Egyiket a másik után, és szaporán beléjük bújom. Végül a törölközővel párszor megdörzsölöm a fejem, mégse csöpögő hajjal pattanjak motorra.
A törölköző a helyére kerül, aztán kimasírozom a fürdőszobából, hogy összeszedjem a nappaliban elhagyott csizmámat a dzsekimmel.
Teljesen felöltözve, indulásra készen keresem meg Ville-t. Lehet, ő is a nappaliban van már.
Elé állok és elkapom a tekintetét.
- Hát... – kezdek bele mosolyra görbülő ajkakkal, noha nem tudom pontosan mit is mondjak, mivel búcsúzzam el. - Ideje mennem. – egy pillanatra elhallgatok, röviden felsóhajtok. - Tényleg remek volt. Azt hiszem… hozzá tudnék szokni. – magyarázom a szemeibe mélyedve, mire az előbbi mosoly vigyorba rándul, és néma röhögcsélés kíséri. Öregem, HI-HE-TET-LEN miket dumálok! Felér egy vallomással, vagy mintha most kértem volna meg, hogy legyen a kekszpartnerem. Na jó, tényleg tiplizni kéne, mielőtt lejjebb süllyedek.
Lábujjhegyre ágaskodom, és röviden megcsókolom.
- Szia… – suttogom a szájára. - Vigyázz magadra. – ezzel visszaereszkedem a sarkaimra. És ha csak nincs más, kifelé veszem az irányt a lakásból.
Ha várom is vissza, vesszek meg, biztos nem kötöm az orrára!

Hogy lesz rá lehetőségem?
- Óh, tényleg? – szökik feljebb a fél szemöldököm sandán, mire halkan felkuncogok.
Alig állok ismét a két talpamon, Ville hirtelen elkap, hogy szenvedélyes csókot préseljen a számra. A nyelve átfurakodik az enyémhez, én meg hülye leszek nem viszonozni. A karjaim maguktól futnak a nyaka köré.
A türelmetlen duda megint felzeng, most sokkal hosszabban, mint előbb. A sofőr tuti ráfeküdt. Igazából magasról leszarom.
Az ajkam és a nyelvem Ville-ével vív búcsúcsatát. Ez még tényleg jár. Már csak amiatt a rohadt 4 nap miatt is.
Az ajkaim lüktetve válnak le Ville-éről. Kinyitom a szemem és felnézek rá. Még utoljára végigpásztázom az arcvonásait, s a tekintetem végül a csábító ajkaknál telepszik meg.
Nagyot nyelek.
- Négy nap múlva. – ismétlem meg sóhajtva, miközben a pillantásom a szemeire ugrik.
Vonakodva, de végül lefejtem róla a karjaimat. Ő is elenged.
Most már tényleg lépek. Miért ilyen pokoli érzés ez? God damn it! Hiányozni fog. De majd elmúlik... ez a 4 nap.
- Szia! – búcsúzom el tőle halkan, lemondón, de az arcomon széles, elvarázsolt mosoly ragyog.
Ezzel elsétálok Ville mellett, és távozom a lakásból.