A testem engedelmeskedik az erőhatásnak, Ville-vel fordulok, és a következő pillanatban már a mosdópulton ücsörgöm.
Csak egy kósza gondolat suhan át az agyamon; a sztyuik csinálják jól, eleve miniszoknyát hordanak. Az a falat ruhadarab sok mindent megkönnyít…
Megérzem Ville tenyerét a testemen csúszkálni a fölsőm alatt. Vágyakozva sóhajtok rá a szájára. Ugyanakkor… Biztos, hogy a vetkőztetésemmel akar pöcsölni? Minimum öten fognak tüntetni a sloziajtó előtt, mire lehúzza rólam a pólómat. Minden idebent töltött titkos másodperc rohadt értékesnek számít, csak a legfontosabb, leginkább útban lévő ruhadaraboktól kéne megszabadulni. És az a gatyánk.
A nyelvem közben is mohón kergeti az övét, kardként vív az övével. A körmeimmel gyengéden Ville tarkóját karmolászom, majd az ujjaim belefutnak ott a hajába, hogy belemarkoljanak a hullámos tincsek közé.
Nem tudom, hogy másodpercekig, vagy percekig habzsolom a száját, számomra megállt a világ, de a kezeim önműködően keresnek új elfoglaltságot. Elengedem Ville nyakát, és rögtön a nadrágszíjáért nyúlok. Az ujjaim fürgén bontják ki a csatját. Áh, alig vagyok türelmetlen.
Fémes csörrenések, majd a lecsúszó cipzár hangja tölti meg a fülem. Belemosolygom Ville csókjába. Már ennyi kis bevezető elég volt ahhoz, hogy sajgón lüktessen a lábam köze a vágyakozástól, és ezt a problémát csak egyvalami orvosolhatja.

Naná, hogy egyből a sliccén matatok! Nincs idő az illedelmes előjátékra, arra meg pláne, hogy most bújjon ki belőlem a szemérmes kislány.
Pillanatok alatt szabadít meg a nadrágomtól, vele a bugyimtól, és pakol vissza a mosdópultra.
A fogaim között halkan felszisszenek, ahogy belém vágja a szerszámát. Az első két mozdulata ugyan kellemetlen kissé, de hamar ellazul az ágyékom és hozzászokik, hogy Ville kitölti. Óhatatlanul is megkönnyebbülök, ahogy eggyé olvadunk. A combjaim erős satuként fogják közre a csípőjét.
Biztonságban érzem magam a karjában, a körülmények és annak ellenére, amit épp velem művel. Vad és állatias. A tempó, amit diktál mégis pont ettől olyan isteni. A tudat, hogy hozzá tartozom. az övé vagyok, hogy kisajátít a világ elől, csak olaj az élvezetem tüzére.
Elszakítom az ajkamat az övétől, míg levegőért kapok.
- Őrülten szeretlek… - sóhajtom rá Ville szájára forró leheletemmel, miközben dönget.
Minden akaraterőmre szükségem van, hogy ne nyögjek föl hangosan a fülledt kéjmámortól. Kínomban hátravetem a fejemet, és beharapom az alsó ajkamat. Mindkét karom a nyaka köré van fonódva. Szorosan kapaszkodom.
Egyszer csak hallom, hogy csapkod alattunk a mosdószekrény ajtaja, ahogy Ville verdesi a térdével, vagy a combjával. A zaj a szeretkezés ritmusát követi.
A gondolat, hogy még a végén a berendezésen is lyukat fúr, rövid kacagást csal ki a torkomon, aztán visszafordulok Ville felé, hogy ismét elcsípjen a tekintetét, és elmerülhessek a hidegzöld szempár titokzatos mélységében.

Hátra vetett fejjel, halkan, kéjesen sóhajtozom, mihelyst megérzem az ajkait és a köztük kibukkanó nyelvét a bőrömön, ahogy munkába áll. Gyönyörkeltően, szakértően. Nyögdécselve túrok Ville hajába. A csókjait nem hagyja abba, sem az alteste odalent a vad mozgást. Megőrjít ez a kettős ostrom.
- Ville!... – nyögöm a nevét bele a kabin fülledt levegőjébe, miközben a szemeim be vannak hunyva. Nem akarok még elélvezni, de kevés kell, hogy rám hozza a véget, ha továbbra is így tombol bennem.
Csak egy pillanatra torpan meg, és letépi rólam a felsőmet. Kérés nélkül segítem, nyomban a magasba emelem a karjaimat, hogy mielőbb megszabadíthasson a fölös ruhadarabtól. Követem a példáját. Mindkét kezemmel megmarkolom a pólóját és felgyűrőm a testén, hogy aztán én cibáljam le róla, és dobjam le a padlóra az övét.
A tekintetemet futva végiglegeltetem a meztelen testén. Megmosolyogtat a látvány, hogy letolt gatyában tornyosul előttem, míg én egy szál melltartóban izzadok felnyársalva a szerszámán.
A csípője újra lendül, és én felnyögök.
Keményen… dug. Igen, ez a legmegfelelőbb kifejezés erre az aktusra. Isteni a hangja, az is ingerel, ahogy zihál rajtam, és a bőre az én bőrömhöz ér. A combjaim remegve tárulkoznak szét Ville-nek. Kemény és szétfeszít, de mélyebben és mélyebben akarom érezni magamban.
Nem kell könyörögnöm, hogy gyorsabban hajtson, mert így is ördögi a tempója. Az arcát nézem, a tekintetét keresem, hogy közben se eresszem el, de olykor a szájáért kapok, hogy mohón megcsókoljam, és a nyelvem az övével kergetőzzön.
Boldogan ízlelem a teltség érzetét epekedéstől sajgó ágyékomban. Ösztönösen mozgom a férfiasságán, újra és újra hozzá lököm, dörgölöm magam Ville-hez, hogy vele mozogjak.
Bal kezem ujjai rendetlen, selymes hajában matatnak, míg jobbommal a mosdó peremén kapaszkodom, és támasztom magam. A hátam szinte éri a falat így ülve, olyan szűk ez a helyiség.
Ismét erősen megcsókolom. A tempója büntető. Könyörtelen. Tudom, hogy nem fogok sokáig kitartani ezzel a dübörgő ritmussal. A lábaimban az izmok megfeszülnek Ville körül.
A következő pillanatban robbanok. De nem úgy, ahogy ő várná. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, féktelen vágytól hajtva ellene megyek, és a tüzes hév lendületében ellököm magam a pulttól, magammal sodorva Ville-t is. Ha sikerül ilyenformán taszítanom rajta egyet, akkor a mögötte lévő wc tetejére seggel, én pedig lovagló pózban huppanok az ölébe.
Sok ideje nincs megmukkanni, vagy felfogni az eseményeket, olyan gyorsan lépek akcióba; az arcát két tenyerembe zárom, és gyilkos vércseként csapok le az ajkaira, hogy kiéhezve megharapdáljam.
Zihálva, nyöszörögve csókolom, miközben lüktető ágyékom fel-le jár a férfiasságán.
Gyöngyöző verejtékben ázik a testem, ahogy keményen lovaglom Ville-t.
- Annyi… féleképp... szeretném veled… – morgom bele a szájába, és ismételten rácsókolok.

Túl melegem van. Lázban ég minden porcikám, és szakad rólam a víz, miközben vadul szeretkezünk a szűk mosdóban.
Felsóhajtok, amikor mindkét marka a fenekemre csúszik, hogy segítsen lovagolni; tökéletesen kontrázzuk egymás ritmusát. Eltűnik minden gondolat, és a pillanat megáll, csupa érzés vagyok a gyönyör végtelenében. Ville szemeibe nézek, és ő égő tekintettel néz vissza rám. Csendesen, de kapkodva szedem a levegőt, mire csókjaival betapasztja a számat.
Talán egy perc, és kemény ívbe feszülök Ville ölében, ahogy a boldog beteljesülés elégedettsége szétárad a testemben. A szájára nyögök, s remegve ernyedek el az ölében.
Odahajolok a mellkasához, hogy apró csókokat leheljek forró bőrére, felfelé haladok a nyakán, mire az orrom hegyével megcirógatom az állát.
Ismét találkozik a tekintetünk.
- Nincs jobb, mint a szex veled reggelire. – dünnyögöm, és halkan elnevetem magam.
A jobbom mozdul, s lassú kézmozdulatokkal cirógatom félre Ville homlokából az odatapadt kócos fürtöket. Úgy simogatom, mintha csak az ujjaim hegyével rajzolgatnék a bőrén.
Soha ilyen jó még nem volt. Úgy érzem, csak Ville-vel vagyok teljes.

Két karom Ville nyaka köré kúszik, miközben ölel és magyaráz.
A szövegére, ahogy korrigál, ne már félreértsem, kiböffen belőlem a nevetés. Magyarázat nélkül is értem a dörgést, tök felesleges paráznia.
A következő pillanatban finoman szájon csókol, mire a szemébe vigyorgom.
- Rendben. – döngöm aztán, hogy lehúzódott az ajkaimról. - Este ráérek, szóóóvaaal... Vacsira is ezt kérek. – duruzsolom. A szavaim mormogássá lényegülnek, ahogy a nyakához hajolok és gyengéden csókolgatni kezdem a bőrét.
- Ne érts félre... nem lenne rossz… a délutánt is átizzadni veled, de… sajnos csak este szabadulok föl legközelebb......... Egyelőre… azzal is kiegyezek… ha kidekkoljuk itt… a landolást. – heherészem Ville izzadt bőrére a szorgos csókhintés közepette.

A kopogásra felkapom a fejem és összenézek Ville-vel.
Először csak meredek rá értetlenül, rezzenéstelen arckifejezéssel, aztán ahogy tudatosul bennem, hogy rendesen nyilván vagyunk tartva itt a sloziban, kiböffen belőlem egy röpke kacaj. Már sehol nem lehet nyugta az ember lányának.
Ville is vigyorog a helyzeten, aztán elenged.
Hiába próbálnánk megjátszani, hogy nem is vagyunk itt, előbb, vagy utóbb úgyis kitessékelnének ebből a lyukból minket.
A kezdőlökés, mi? – sunyin mosolygom Ville szemeibe.
- Már alig várom, hogy folytassuk a... lökdösődést. – dünnyögöm vigyorogva, és felkelek az öléből.
Fürgén felszedegetem a földről a ruhadarabokat, egyiket a másik után cibálom magamra. Közben is ügyelek arra, hogy Ville is kellően elférjen. Nem egyszer könyöklöm meg a falat.
A tükörhöz fordulva gyorsan megigazgatom a zilált tincseimet, aztán ha Ville is elkészült, és jelt ad az indulásra, kinyitom a mosdó ajtaját, hogy kilépjek a folyosóra.
Halkan megköszörülöm a torkom, és megköszönöm a fehér-kék egyenruhás csajnak a diszkrécióját.
Elégedett vigyorral a fejemen masírozok vissza és teszem le magam a helyemre.

A mosdóban történtek emléke még azután is kitölti a fejemet és az érzékszerveimet, hogy a gép landolt, és beszállunk a fekete kocsiba.
A sofőrt megkérem, hogy álljon meg a lakásom előtt, ami épp útba esik áthajtva a városon.
Az elkövetkező 15-20 perc is hasonlóan nyugodtan, csendesen telik, mint a hazaút többi része. Még mindig furcsállom, hogy Grid, akit nem a kék szemei miatt becézünk köcsög nácinak, így hallgat.
Mikor behajtunk az ismerős utcába, és feltűnik a háztömb, a kocsi lassít, majd lehúzódik a bejárat elé.
Elköszönök Gridtől, Ville-től meg csak azért nem még, mert felismerem a szándékot rajta, hogy ő is ki akar szállni. Így is történik, a szabad levegőn elkapja a karom és visszahúz.
Széles mosollyal, ugyanakkor bűnbánó vonásokkal az arcomon tekintek a szemeibe.
- Ugye nem haragszol meg, ha most nem hívlak föl? Kissé el vagyok havazva. – tudakolom, és reménykedem, hogy Ville nem orrol meg rám ezért. Majd kárpótolom mindenért.
Alan és az ügye nem várhat, nem lenne szívem se pofám pont őt lemondani egy izgalmas kis kufirc miatt, akármennyire is imádok Ville-vel lenni. Van, ami még a saját testi igényeimnél is fontosabb; mondjuk egy bajba jutott barát.

Szökni? Felvont szemöldökkel pillantok vissza egyenesen Ville szemeibe, miközben elvigyorodom. Ha akarnék, sem tudnék elszökni. Nem hagyná.
Gondoltam, hogy Ville nem sértődik meg, nem az a fajta. És neki is van olyan jó üzletpolitikája, mint Grid-nek.
- Mindenképp kárpótollak. – döngöm sejtelmesen, mire cinkosan Ville-re kacsintok.
A vigyorgása meg ragályos. Nekem is jókedvem van tőle. Ezen a türelmetlen dudaszó sem változtat.
- Ha van kedved, kilóghatnánk a sivatagba, oda, ahol a múltkor voltunk. – de mehetünk máshova is, vagy a seggünkön is maradhatunk a lakásban, nekem mindegy, így is úgyis remek lesz!
Megvárom, mit válaszol Ville, csak aztán teszem hozzá a többit.
- Oké, akkor 8-ra nálad leszek. – búgom, és megmarkolom a pólóját, hogy gyengéden lejjebb húzzam magamhoz. Csak mert máshogy nem érem föl őfelségét. Ha veszi az adást, és lejjebb hajol, szerelmes búcsúcsókot nyomok a szájára.
- Szia! – pillogok a szemeibe, aztán ha nincs más, útjára engedem, és én is beszaladok az épületbe.