Elindulok a buszmegálló felé és kényelmes, ráérős sétával magam mögött hagyom a szerelőműhelyt.
A táskám a vállamon csüng, kihalászom belőle a telefonom, aztán a füldugóját betuszkolom a fülembe.
A kijelzőn csúszkál az ujjam, és épp rákattintok a Cardigans-tól a az Erase & rewind-ra, amikor halk motorzúgásra leszek figyelmes. A járgány a hátam mögött duruzsol. Pár másodperc után gyanússá válik a dolog, és a vállam fölött hátrasandítok. Persze, hogy az imént látott két jómadár szórakozik a verdájával a nyomomban.
Röpke vigyorra rándul a szám fél sarka, miközben méltatlankodva megcsóválom a fejemet. Fiúk és a játékszereik.
Zavartalanul tovább sétálok, a zene ritmusára, amit túldörmög a szinte az árnyékomban poroszkáló kocsi. A buszmegálló lassan feltűnik előttem.

A Mustang lépésben gurul el mellettem, mire a lehúzott ablakán kiugrik a kubai mókamester.
Hátrafelé menetel, közben a haverja kocsival kíséri.
Egyenesen Felipe arcába nézek, és kimérten elvigyorodom. Férfiak… Most biztos azt hiszik, hogy az ilyen és hasonló bemutatóktól vágódik az ember lánya hanyatt. Ó, igen... Határozottan ettől. Mi mástól. Egy apró sóhajt engedek szabadon.
Lassít, én pedig csak akkor állok meg, mikor úgy jön ki a lépés, hogy elállja az utamat. Kikerülhetném, és elsétálhatnék mellette, de egyértelműen akar valamit, engem pedig nem bunkónak neveltek. Itt a lehetőség, hogy kibökje, mi nyomja a lelkét.
A zene a fülemben nem olyan hangos, hogy ne hallanék tőle, eszemben sincs kivenni a dugót, a srác mégis veszi a bátorságot és pimaszul kirántja a fülemből.
Szólnék, hogy „Hé!”, de csak a szemem szűkül rosszallóan össze. A tekintetem elszigorodik. A vonásaimból kiolvashatja, hogy piszkosul nem díjazom az ilyet. Nincs nyúlkapiszka.
A dumájára röviden elnevetem magam.
- Ha szépen kérem… – ismétlem meg gunyorosan, mintha csak a szavakat kóstolgatnám. A fickó szemeiben tartom az enyémeket. - Te aztán tudod, hogyan vívd ki mások szimpátiáját. – felelem, majd egy pillanatnyi szünet után folytatom. - Nos… – közben kiveszem a másik füldugót is a fülemből. - Ha már ilyen kedvesen felajánlottad… Kösz, ha elvisztek a Horse-ig.

Felipe parancsára a csúcsjárgány lehúzódik mellénk, és az ajtó már nyílik is a jóvoltából.
- Csak óvatosan. – döngöm az előzékenységére, miközben a szemeibe mosolygom. - Még lerombolod a rosszfiúimidzsed, aztán onnan már cseszheted.
Nem kéretem magam, ha ilyen kedvesen felajánlotta a fuvart, és amúgyis elfogadtam. Szükségtelenek a fölösleges körök.
- Köszönöm. – felelem. Még mindig ott az arcomon az iménti mosoly.
Mielőtt bebújnék az utastérbe, odaköszönök egy hellót a volánnál ülő srácnak, majd visszapillantok Felipe-re. A szavaira rafinált somolygás bújik a szám sarkába.
” Egy percig se fogd vissza magad...”
- Legyen ez a sírfeliratom. – kacsintok a puerto ricoi fickóra, s kényes gondossággal a combomra simítom a szoknyám, hogy véletlenül se villantsak ki semmit, miközben hátramászom.
Leülök és kényelmesen hátradőlök az ülésen.

Az ölemben pihen a fekete bőrdzsekim és a táskám. Nem rakom félre a cuccom, elvégre nem messze megyünk, csak a Horse-ig.
Felipe is beszáll a kocsiba. A visszapillantó tükörben összeakad a pillantásunk egy futó találkozás erejéig.
A szavai hallatán muszáj, hogy engedjek az arcomra húzódó mosolynak.
- Hidd el, szólni fogok. – felelem, ahogy hátranéz.
Teljesen elkényeztetsz…
És milyen jó, hogy nem adok hangot ennek a gondolatomnak, mert Felipe haverja enélkül is rá van gerjedve a helyzetre. Felröhög a kormány mögött.
- Hé, amigo, most már a szád is habzik. Ne hagyjalak kettesben a chica-val?
Felipe erre belekönyököl az oldalába, de amaz nem hagyja abba.
- Még egy ilyen betonszar csajozós dumát benyögsz, esküszöm hányni fogok, mint a lakodalmas kutya. – magyaráz méltatlankodva. A tükörben jól látszik a vigyora.
Nem szólok. Mulattat a srácok évődése.
A járgány felzúg alattunk. Kinézek az ablakon, és a mellettünk elsuhanó épületeket figyelem.

Néhány kanyar, és feltűnik a jól ismert környék, vele a Horse. A járgány pont előtte parkol le.
Felipe fürgén kipattan, és előrehajtja az ülést, hogy kiszállhassak.
Alig ér talajt az egyik lábam, amikor odabök valami egészen meglepőt. Bár, ha jobban belegondolok, a hozzá hasonló fickóktól, talán nem is annyira az.
Hogy jár neki valami? Ezen kurtán felnevetek.
- Nos… Cserébe élvezhetted a csodálatos társaságomat. – magyarázom vigyorogva, miközben könnyed eleganciával kibújok a verdából.
Ez a srác úgy kerülgeti a nőket, mint éhes gyerek a mama főztjét, én meg miért ne menjek bele a kis játékába a hecc kedvéért?
Magabiztosan egyenesedem ki előtte. A tekintetemet az övébe döföm.
- Lehet velem üzletelni... Én is a pokolban fogantam. – döngöm, miközben sunyi banditamosoly rejtőzik a szám sarkában. - …De egy fuvarnál azért több kell, még egy arcrapusziért is. – kacsintok a srác barna szemeibe.
És még a kutyás dolgon sem tettem túl magam egészen. Egy Bleaser nem felejt.

Sejtelmesen elvigyorodom. No lám, beéri egy itallal? Ó, a kis szerény. És hogy „megmászható”? Miféle szóhasználat ez? Elég beszédes… Ilyen az, amikor az ember észre sem veszi, hogy a tudatalattija irányítja a száját.
- Maradjunk az italnál. – felelem döngve, Phelipe szemeibe. A mosolyom nem lankad.
Aztán odahajolok az ablakhoz, hogy a lehúzott szélvédőn beszóljak a sofőrnek.
- Hé, Juarez, – úgy rémlik, így szólította a haverja. - kösz a fuvart. A vendégem vagy egy körre a cimboráddal. – magyarázok befelé az utastérbe, ne csak másodkézből hallja vissza az infót. Rákacsintok, majd felegyenesedek, s visszafordulok a táncoslábú fenegyerekhez.
- Rajtatok múlik mikor váltjátok ki. – ha esetleg a most mellett döntenek, legyen így. De ha továbbállnak, akkor egy „Adiós”-szal elbúcsúzom és otthagyom a duót, hogy besétáljak a Horse-ba.

Nem tagadom, meglep a hirtelen feldörrenő parancs kemény hangneme, mégha nem is mutatom. Ahogy a főnök óhajtja! Végülis, ha belegondolok, amúgy sem támogatom az ittas vezetést. Bár nem mintha ez a két srác szent lenne, biztos nem tagadják meg önmagukat a vezetés kedvéért, ha piálni támad kedvük.
Juarez veszi a lapot. Beizzítja a járgányt, aztán elhajt. Csak az után szólok a haverjához, hogy az autómotor már nem terít be a bőgésével.
- Még egy kólára sem? Szívtelen vagy. – magyarázom, s megtoldom egy könnyed sóhajjal.
Elindulok a bejárat felé.
- …És önző. – bököm oda a folytatást Felipe-nek a vállam fölött, miközben benyitok a bárba.
Nyomban megcsapnak a jól ismert ingerek; orromat a cigifüst, a fülemet pedig a zenét is túlzengő öblös férfiúi röhögések, amiket tagbaszakadt motoros vén rókák produkálnak. Csattognak a biliárdgolyók és kocognak az üvegek.
Egyenesen a pult mögé libbenek, ahol Cindy törölgeti nagy vigyorogva a poharakat.
- Szia, minden rendben volt? – tudakolom, mire élénken biztosít, hogy Persze!. Mielőtt afelől érdeklődne, hogy „Ki a srác veled?”, jelzés értékkel azonnal arrébb tessékelem. Semmi kedvem magyarázkodni.
Felipe-vel szemben állok meg a pult túloldalán.
- Mit adhatok? – tudakolom, miközben felvillantok egy vendéglátó, kedves mosolyt.
Nem tudom elsütni azt a szakállas poént, hogy a kutyámra rá se nézzem. Dante-t ma otthon hagytam.

A pult alá rejtem a holmimat, aztán a vendégemhez fordulok, hogy megtudjam mit óhajt.
Tequila…
- Hm… Valahogy sejtettem. – mosolygom a szemébe a túloldalról. - Munkaidőben nem iszom, de most az egyszer kivételt teszek. – döngöm.
Nem pazarlom tovább az időt. A poharakért nyúlok, amik aztán kettőnk közt koppannak a fán.
- Tisztán, silver, vagy gold? - tudakolom, és a válasznak megfelelő kísérőkkel szervírozom, már ha Felipe kér bármit is.
- Mellesleg Rayne vagyok. Csakhogy tudd, hogy kinek a kutyájával nem érdemes szórakozni. – magyarázom, aztán röviden rákacsintok, miközben már öntöm is a poharába az aranyszínű szeszt.

Azon, hogy „nem iszik szemetet”, elvigyorodom.
- Igaz is. Gondolhattam volna. – nevetek röviden, és már öntöm is a piát a poharába, majd az enyémbe.
Jókislányhoz illően bemutatkozom, mire ő is, és magasba emeli az itókát.
- Aham. – bólintok okosdin. Tudom mit jelent a neve, elvégre beszélek spanyolul. - Draco… Latinul sárkány, románul ördög. Vlad Tepes művészneve is ez volt, és… nem volt könnyű eset a fickó... – magyarázom, talán célozgatva, miközben kutakodón fixírozom a srác szemeit. - Esetedben miért pont ez a név? Biztos van valami jelentősége azon kívül, hogy faszán cseng. – érdekel a válasz, ki is várom.
A folytatás szolid nevetést csal ki belőlem. Íme a kutyám személyes testőre, avagy miből lesz a cserebogár.
- Látod, ez már sokkal jobb, mint a debütálásod. Erre inni kell! Egészségedre! – emelem fel a poharam szembevigyorogva Draco-val.
Húzóra, vagy soha többé szex! - ezzel a néma fogadalommal gurítom le a torkomon a shot pohár tartalmát.

Az üres pohár, miután koppanva landol a pulton, közelebb csúszik hozzám. Értem a célzást, úgyhogy ismét csordultig töltöm. Ahogy utána az enyémet is.
- Teljesen összezavarsz. – vigyorgom a fel a pohárról a Sárkány szemébe. Kezemben a megdöntött üveg, csorog belőle az ital, mialatt beszélek. - Úgy mozogsz, mint egy kolumbiai, de közben a gyerekkorom egyik kedvenc mesefigurájára emlékeztetsz. Speedy Gonzales-re, a mexikói kisegérre. – magyarázom. - Ha már a gyorsaságodról és az agyafúrtságodról vagy legendás. Szóval most akkor melyik vagy? Kolumbiai, vagy mexikói? – tudakolom. Nem akarnám félredefiniálni a nemzeti hovatartozását. Valaki vérig tud az ilyesmin sértődni.
Azzal viszont még poénból sem akarom húzni, hogy na vajon mi az, amiben nem gyors? Ilyesmin én nem lovagolok, még szexuális irányultságú érdeklődésnek venné.
Hiába jó a csajozós dumája, attól én még az óvatosságban hiszek. Közel sem én vagyok az a csaj, akit hanyatt dönt a pia.
Lerakom tequilás üveget, és felkönyöklöm a pultra a sráccal szemben. Tekintetem aztán a karjára vándorol, ahol kiszúrok egy fekete tetoválást, ami egy sárkányt ábrázol.
- Csak nem hét évesen varrták rád a tetkót is? – ha már a becenevét akkor kapta, miért ne? Bár inkább csak húzom a kérdéssel, mint sem komolyan gondoljam.
Csak a válasz után emelem a poharam és koccintok vele ismét.

- Mofongo és Piña Colada? – mosolygom a srácra, amint elárulja honnan származik. Ez a két dolog ugrik be egyből Puerto Rico hallatán.
- Gyönyörű hely. Szerepel a bakancslistámon. – magyarázom, miközben ő a tequiláért nyúl mellettem. Hagyom, hadd szolgálja ki magát.
- Csak tessék. – fűzöm hozzá, ha már átveszi az irányítást az üveg felett. Ha nekem is töl, megköszönöm.
A válaszon elvigyorodom, és kurta nevetést hallatok.
- Akkor neked nagyon sok ügyeskezű senoritához lehetett szerencséd. – tele van a karja varrva, mire gondoljon ilyenkor az ember lánya?
- Nekem is van tetoválásom. De az ilyenkor nem látszik. – vallom be az arcomon cinkos somolygással.

Elvisz Puerto Ricoba, hogyne! Jóízűen felkacagok. Hitetlen vagyok a javából, ez a lány sem most jött le a falvédőről. Nincs annyi pertu-tequila a világon.
- Persze-persze… És mondd csak. Sok nő dől be a szövegednek? – kérdezem. Még mindig nevetek a viccén.
Közben szerény felelet érkezik az előbbi kérdésemre, aztán a Sárkány kilátásba helyezi az újabb italkört.
Még mindig a pulton könyöklöm, de most, ahogy én akarok neki válaszolni a tetoválásomat illetően, előrébb, közelebb hajolok hozzá, mintha valami borzasztóan bizalmasat készülnék megosztani vele.
Hogy mikor láthatja? Majd ha puerto ricoi gyerekek potyognak az égből.
- Kábé ugyanakkor, amikor kéz a kézben sétálunk Puerto Ricoban. – döngöm, és pimaszul a szemébe kacsintok. Az ujjaim már fonódnak is a kis pohárkára. Ünnepélyesen felemelem, a vigyorom széles. - Csirió!

Feljebb vonul a szemöldököm. Tényleg?! Akár én is szaván foghatnám.
És a felvetés, hogy pakoljak ki mindenkit, újabb nevetésre késztet. Egy pillanatra még el is képzelem a jelenetet lelki szemeim előtt. Nem végződik jól.
- Hééé! – szólalok fel olyan hangon, mintha csak megdorgálnám. - Mi lehet a rocknál élettel telibb? – hitetlenkedem. - Ne sértegess. – döngöm merészen belefúrva a pillantásom a szemeibe.
- Képes lennél duplán meglincseltetni? – az biztos, hogy kizárólag ez várna rám. Először a zeneváltásért, aztán a vendégek kollektív kitoloncolásáért. Mégha meg is maradunk kizárólag elméleti szinten. Érdekes ötlet, erre még sosem gondoltam, de sosem árthat felkészülni efféle végkifejletekre is.
- Inkább mondd el hová vinnél. Hm? – fürkészem érdeklődve az arcát, miközben a választ várom. - Hallgatlak.