Bizalmasan ő is közelebb dől. Nem rémít meg a közelsége, inkább állom a sarat.
Újabb rövid nevetést csal ki belőlem a modora. Nem semmi ez a fickó.
- Nagy hóhányó vagy. – döngöm a szemeibe mosolyogva.
Néhány másodpercnyi összevigyorgás után visszahúzódik, és felvet egy egészen remek ötletet.
- Szóval a Manzanas maduras... – ízlelgetem a helyet így távolból is a hangzása alapján.
A hanglejtés vegyes, de szerintem inkább kijelentés a Sárkány részéről, mint kérdés.
Látom rajta, hogy aligha fogad el nemleges választ. És különben is, miféle nő lenne képes ellenállni egy ilyen meghívásnak?
- Oké… – sóhajtok megadva magam. A pillantásom beleveszik az övébe. - Jól hangzik. Legyen. Értem jössz, vagy ott találkozunk? – tudakolom.

- Rendben. – felelem mosolyogva arra, hogy 8-kor felszed.
És hogy legyek csini? Feljebb vonul a fél szemöldököm. Színészien meg tudok ütközni. Miért? Most sem nézek ki rosszul. Sőt! Nem adok hangot a gondolataimnak.
Ahogy a zsebéhez nyúlna, megállítom a szándékban.
- A vendégem voltál. Rémlik? – búgom somolyogva. Nem kell, hogy fizessen. A pénz nem kerül a pultra, marad a helyén.
Látom a srácon, hogy nagyon menne.
- Hát akkor… Este. – csapom finoman mindkét tenyerem a pultra. Nekem is van még bőven teendőm a bárban.
- Ciao! - búcsúzom el tartós banditamosollyal az arcomon.
Kíváncsi vagyok mit hoz az éjszaka, és milyen hely ez az Érett alma. A neve sokat ígér.

Minden este nagy a nyüzsgés a Horse-ban. Nincs ez másként ma sem, de a lányok értik a dolgukat, nyugodt szívvel merem rájuk bízni az ivót. Nem ez lenne az első eset.
Pontban nyolckor meghallom az épület előtt felharsanó dudaszót. Indulásra készen ér a hívás, úgyhogy megindulva csak felkapom a pult végére fektetett fekete bőrdzsekit és a kistáskát.
Fekete csipkeruhát viselek ezüstszínű tűsarkú szandállal, amiben hangosan kopognak a lépteim kifelé menet.
Draco már a járgány anyósülés felőli oldalán vár, és amint feltűnök, lovagiasan nyitja az ajtót.
Széles mosolyra húzódnak az ajkaim.
- Szia! – köszönök, amint odaérek hozzá. - Nagyon pontos vagy. – mindenképp dicséretre méltó tulajdonság egy férfiban, hogy nem váratta meg a hölgyet, nem is siklok el a dolog fölött. Lassan elfelejtem miért is pikkeltem rá eredetileg.
- Köszönöm! Te aztán tudod hogyan vegyél le a lábáról egy nőt. – kacsintok rá cinkosan. Elvégre nem leplezem, hogy tetszik a kiszolgálás.
Ezzel beszállok az újabb csodajárgányba, mert feltűnik, hogy másikkal jött, s várom, hogy Felipe bepattanjon a volán mögé, és megmutassa azt a bizonyos szórakozóhelyet.

A bókoló szavakra, amikkel Draco fogad, sejtelmesen elmosolyodom. Csábítás?
- Nem csak ma. – kacsintok rá, mielőtt beülnék a kocsiba. - Minden egyes nap egy újabb táncmulatság, amit alkalomhoz öltözve illik megünnepelni.
Az én életszemléletem az „Élj úgy minden nap, mintha az lenne az utolsó”-nak a felturbózott változata.
A jó pörgetéssel Draco szinte sugallja, hogy alaposan megtáncoltat. Már az anyósülésről válaszolok neki.
- Azt mondod, még nem késő visszaszaladnom váltáscipőért, arra az esetre, ha elkopna a mostani talpa? – vigyorodom el. - Lefogadom, már alig várod, hogy megmutathasd. – döngöm.
Út közben nem zavarom a sofőrt felesleges csacsogással. Általában az utat követi a szemem, de néha rá-rápillantok Dracora a kormány mögött.
Mikor megérkezünk a klubhoz, nem rohanok kiszállni, hagyom kibontakozni a férfiakban élő úriembert. Türelemmel várom, hogy Draco ismét mellettem teremjen és kinyissa az ajtót nekem, én pedig tökéletesen nőnek érzem magam a kiszolgálás közepette. Nincs más dolgom, mint élvezni az éjszakát.
- Köszönöm! – címzek egy újabb mosolyt Draconak, s kilépek az utastérből, majd felegyenesedem.
A klubból áradó zene teljesen átjárja a környéket, szinte élettel tölti meg azt. A bőrömön érzem az éjszaka lüktetését.
Körbehordozom a tekintetemet; a parkolva sorakozó járgányok számából ítélve valóban felkapott hely lehet. Lefogadom, odabent telt ház van.
- Szóval, ez a törzshelyed? – tudakolom érdeklődőn, és ha Draco is úgy gondolja, bemehetünk.

Az ujjaim finoman belecsúsznak Draco tenyerébe, miután kinyitja a kocsiajtót, és segítségül felkínálja a kezét.
- Köszönöm. – mosolyodom rá.
Miközben elindulunk a szórakozóhely felé, és válaszol a kérdésemre, belé karolok, ha már ilyen udvarias.
Odabent rövid füttyel fojtat villámkommunikációt, szerintem magával a tulajjal, és már adott is az irány a nekünk szánt asztalhoz a klub egy kellemes részén. Draco odavezet, levetem a fekete bőrdzsekim, a szék támlájára hajtom, aztán leülök.
Innen mindent remekül látni; a bárpultot a forrón pörgő táncparkettel együtt. Körbejáró tekintetem végül megállapodik az asztal közepén díszlő virágon. Egy őszinte mosollyal méltányolom a jelenlétét. Igazán figyelmesek. Ez a klub valóban teljesen más világot, és életstílust rejt magában, mint az Iron Horse. Most tudatosul csak bennem, hogy nem gyakran járok el onnan, sőt, egyáltalán nem. És néha talán nem is ártana, hogy magamba szívjak némi újdonságot, a változatosság kedvéért.
- Fantasztikus ez a hely. Kösz, hogy elhoztál. Ritkán hagyom el a Horse-t. – szólok az asztal fölött Felipehez, miközben egy újabb mosolyt címzek neki.
- Mivel foglalkozol, amikor épp… nem te vagy az ügyeletes körzeti rendfenntartó? – tudakolom elvigyorodva. Az a bizonyos este a Horse-ban , számomra emlékezetes marad.

A hely zsúfolt és forró. A táncparkett szinte izzik a táncolók talpa alatt.
Figyelem, ahogy Draco előredől az asztalra. Mély hangja furcsán lágy. Nyugodt, és határozott amellett. Bátor nyíltság lapul a kérdés mögött.
Olyan bariton ez, amit hallgatni kell.
Én is felkönyöklök az asztalra, mintegy utánozva, és közelebb hajolva hozzá. Azzal a különbséggel, hogy jobbomat támasztéknak használom; államat a tenyerembe nyugtatom, miközben érdeklően vizslatom a férfiúi lélektükröket a sejtelmes, fülledt félhomályban.
Ezüst karkötőim a finom mozdulattól lejjebb csúsznak a csuklómról, és megcsörrennek karcsú, elegáns kezemen.
- Nagyra becsülöm az őszinteséget. – felelem. Mosolyom egyszerre pajkos és tűnődő. Vajon tényleg megmondja a tutit? Mintha arra számítanék, hogy bevallja, 4 államban is körözik. Inkább csak a fantáziám dolgozik, mint az előítéletem. Bár a Horse-os belépője után aligha tud meglepni.
- Hallgatlak. – adom át a szó jogát Draconak. Érdekel mit tartogat a tarsolyában.
De ha azzal jön, hogy nőgyógyász…

Ha már ebben a klubban vagyunk, legyek stílusos. A megjelenő pincérlánytól én is tequilát kérek.
Mikor Draco azzal jön, hogy szereti a bevállalós nőket, a fél szemöldököm feljebb rándul, miközben a szám ravaszdi mosolyra görbül. Ugyan, menj már, melyik pasi ne szeretné…
Tényleg kíváncsivá tett, vajon mivel foglalkozhat, van-e ennek a „szakmának”, vagy nevezzük beosztásnak, valamiféle szakelnevezése.
- És pontosan… milyen minősítésben is űzöd az ipart? Behajtó-végrehajtó?- lehet hülye kérdés, de nem igazán látom át a rendszert. - Bocs, csak szeretek képben lenni. – magyarázom a szemébe mosolyogva. - Valami nagykutyának dolgozol, vagy egyéni vállalkozó vagy? – nem akarok mélyen belemászni a dolgaiba, tiszteletben tartom a magánügyeit, de a helyzet megköveteli a szolid, baráti érdeklődést. Ha annyira zavarna a foglalkozása, el sem jöttem volna vele. Jó, oké, addig nem zavar, amíg az én báromban nem műsoroznak a haverjaival.
- …Csak hogy tudjam kivel van dolgom. – fűzöm hozzá somolyogva. Nem könnyen hozná rám a frászt.

Két alkarom az asztalon pihen egymáson, miközben őszintén érdeklődve hallgatom a mondandóját. Nyílt tekintetem a szemeit fürkészi.
Az a „kolumbiai fennhatóság”… Ahha… Erről csak egyetlen dolog kattan be.
- Úgy érted, hogy a kolumbiai drog kartelek? Mint a Cali, a Medellin vagy a Norte del Valle Cartel? Arról a „fennhatóságról” – a kezeim felemelkednek az asztalról, hogy az ujjaimmal idézőjeleket formáljak a szó köré - beszélünk, amelyiknek vannak politikai, katonai és jogi szinten is kapcsolatai, a drogkereskedelmet irányítja, és amelyiknek emberrablásokhoz meg terrorizmussal kapcsolatos ügyekhez is gyakran van köze? A-a, nem mond sokat. – az ajkaim félvigyorra rándulnak.
- Hálás vagyok, amiért nem mondasz neveket, különben még a végén egy zsákban végzem. Csak mert a kutyámat nem szívesen hagynám egyik ismerősömre se. – magyarázom.
Nem félek, de néha tényleg jobb az édes tudatlanság és a távolság. Eszemben sincs egy könnyed beszélgetésen túl jobban beleártani magam a dolgaiba. Nem érdekelnek holmi nevek; nem az a fajta pultos és bártulaj vagyok, aki információval csencsel.
Draco esetében épp elég, hogy tudom, hogy nem egy angyal. Még ha csak felszínesen is csevegünk ezekről a dolgokról, így is az egyik legőszintébb embernek tartom.

- Hááát… Ebben én is nagyon bízom. - mosolyodom el.
Nem tervezem, hogy ezeknek az embereknek az útjába kerülök. Egyáltalán nem érdekelnek a dolgaik. És azt hiszem, ez az egészséges életmód titka.
Érzem, hogy egészen másfajta energiák kavarognak ebben a bárban, mint például a Horse-ban. Szinte tapinthatóan pezsdítő a légkör. Óhatatlanul is bekúszik az ember bőre alá és megfertőzi. De nem mintha bánnám. Kellenek az új ingerek - ezektől érzem, hogy még élek.
Amikor Draco váratlanul mozdul a helyéről, és felém nyúl az asztal fölött, gondolkodás nélkül a markába csúsztatom a kezemet.
- Ez egy igazán remek ötlet! – vigyorgom rá, miközben felegyenesedem, és kilépek az asztal mögül. Ha indul, követem, és hagyom, hogy a táncparkett azon részére vezessen, amelyik neki szimpatikus.

Csöppet sem bánom, hogy úgy alakultak az események, ahogy; remek ez az este.
Felipéről hamar kiderül, hogy kiváló a mozgása, a ritmusérzéke, és egy a táncparkett ördögei közül. Alig bevegyülünk a tömegbe, már táncol is, és ránt magával a szenvedély ezen formájú megnyilvánulásába.
Csakis rá figyelek, tartom a tekintetét a fényekkel teleszórt, villódzó félhomályban, miközben a lábaim, a karjaim sőt az egész testem igyekszik követni a zene ritmusát és a partnerem lendületét, hogy porcikáink minden pillanatban összhangban mozduljanak.
Vonjon közel magához, vagy pördítsen ki egy karnyújtásnyira, közben olykor akaratlanul is a szemeibe vigyorodom. Fergetegesen érzem magam. Hihetetlenül jól szórakozom!
Néha elfordulok tőle és neki háttal táncolok, miközben a vállam fölött tekintgetek rá cinkosan, incselkedve. Biztosan látja az arcomra kiülő titokzatos mosolyt. Hát akkor táncoljunk! Ne fogd vissza magad!

Draco a pörgetésből hirtelen ránt vissza. Magához. Magára. A mellkasára, én meg felvont szemöldökkel nézek fel a szemeibe, hooogy talán csak nem bekeményítünk?
De aztán magyarázni kezd.
„Figyelj rám... Nagyon fontos hogy rám figyelj, és azt tedd amit mondok.”
Némi szigort és ellentmondást nem tűrést érzek a zenén keresztülszűrődő hangjában. A tekintete is effélét tükröz.
Ennyire szarul azért nem táncolhattam.
De jól van. Csak nézem a szemeit és az arcát. Várok, mire ő folytatja is.
Először az jut eszembe, hogy ez talán valami csajfelszedős trükk, egyfajta izgalomfokozó indok, amivel a nőt a testére tapaszthatja, vagy előadhatja mekkora macsó, de ahogy tovább szövi a részleteket, inkább tűnik az egész igazságnak.
„Ne nézz hátra, ne hezitálj, csak menj előre, és menj KI!”
Szóval beütni látszik a szar? Aaaw… Szuper.
- Rendben. – felelek ennyit röviden, a tekintetét fogva, mire még hozzáfűzi
„Várj meg a kocsinál... MENJ!”
- Oké. – biccentek mellé, hogy lássa, megértettem a kérését. Jóóól van, megyek már.
Finoman eltol magától, én pedig ellépek mellette, és megindulok a mutatott irányba. A többi ember között. Akik a teremben előrébb tartózkodnak, ők már biztosan érzékeltek valamit a készülő balhéból, de azokhoz, akik itt hátul táncolnak, még nem ért el a hullám.
Nem vagyok egy betoji némber, és nem is szeretek így távozni sehonnan – a hátsóajtón sunyulva -, de tekintve a körülményeket, ez a legokosabb. Fene tudja mi lesz itt, bandaháború, mire kivonul a rendőrség, miegymás. Ebbe valahogy tényleg nincs kedvem belefolyni. Meg aztán egy gellert kapott golyó nem feltétlenül egészséges. Szóval… Nem bírom, ha parancsolgatnak, de most kivételt teszek.
A sötétben rejlő ajtó felé haladok, amikor meghallom az eldördülő lövést. Váratlanul ér, ilyen hamar nem számítottam az első tűzre. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem rezzenek össze a hangra. Nem vagyok oda a fegyverekért. Ha tehetném, az összeset vadvirággá változtatnám.
Talán még meg is torpanok egy pillanatra közvetlenül az ajtó előtt, ahogy ráfutnak az ujjaim a kilincsre. Hátrapillantanék a vállam fölött, de mondhatni ígéretet tettem Felipenek. Ezért csak kisurranok hátul.
Valóban a sikátorba érek. Sötét van. Elhagyatott hely. Gondolom ezt egészen addig, míg a végén megpillantok egy nyúlánk, sötét alakot. A falat támasztja. Cigarettázik, látom a vörösen parázsló apró pontot és a szájából kigomolygó fehér füstöt.
Hümm... Ekkor jut eszembe, hogy bent vannak a holmijaim. Egy kis flakon paprikaspray mindig lapul a táskámban. Lehet, hogy most nem jönne rosszul? Na majd meglátjuk.
Határozott léptekkel indulok el a sikátor vége felé. A magas sarkú szandálom magabiztos ütemben kopog a betonon. Elsétálok a szemeteszsákokkal teli kukás konténerek előtt, mire az imént kiszúrt valaki ellöki magát a faltól és kifordul a sarkon. Eltűnik a szemem elől.
A körülmények ismeretében, már hogy egy szál csipkeruhában kóricálok este egy sötét sikátorban, miközben elvileg golyózápor süvít alig néhány méterre tőlem, a legtöbb lány reszketne. Addig én nem igazán, inkább csendben dohogok, hogy bent van a dzsekim. És az nem csak egy dzseki, hanem A dzseki. Amolyan szerelemelsőlátásra-dzseki.
Meg persze latolgatom a lehetőségeimet; ha úgy adódna, perpill a szandálom az egyetlen, ami nálam van és fegyverként hasznosítható. Apu nagy bölcsessége, hogy „Bármi lehet fegyver.” Ez azóta lett nála szállóigévé, hogy kijött a börtönből. Ezt az eszmét alaposan belém nevelte amellett, hogy tanított pár önvédelmi fogást is, ne legyen már könnyű velem az ellennek.
Gond nélkül odaérek Felipe kocsijához. A hátsómmal nekitámaszkodom, és a klub bejárati ajtaját fixírozom. Két karomat összefűzöm a mellkasomon, és várok. Bár fogalmam sincs meddig kéne várnom rá, bízom benne, hogy nem puffantják le, és előbb vagy utóbb feltűnik. Sértetlenül. Valami azt súgja, hogy nem az a könnyen legyűrhető típus, szóval ha valakinek alulról kell szaglásznia ma este az ibolyát, az nem ő lesz. Remélem. Kár lenne érte.

Hallom odabentről sorban eldördülni a lövéseket, majd a népek visítva, nyomakodva menekülnek kifelé a klubból, és valakit, aki megsérült kifelé támogatnak.
Nem vagyok egy beszarós nő, de nagyon rossz érzésem van. Döbbenten támaszkodom a kocsinak és csak nézem a történéseket, ahogy forrósodik a talaj. Ideges leszek, több okból is.
Alig fogom fel mi zajlik az orrom előtt, Draco máris megjelenik, szinte a semmiből bukkan fel.
Amennyire a bámészkodás alatt érzékelem, neki nem esett baja. Ez megnyugtató.
Arra ocsúdok, hogy rám parancsol. Nem kell sok idő, hogy meg hányjam-vessem, az a legokosabb, ha szót fogadok. Ezért mint akit puskából lőnek ki, beugrok Draco mellé a kocsiba.
Valószínűleg azonnal a gázra lép, és verebeknek való porfürdőt hagyva magunk mögött füstölünk el a tett helyszínéről.
Fogalmam sincs hová robogunk, sanszosan visszavisz a Horse-hoz.
Amíg rajtunk ez a Fast & furious fíling, inkább meg sem szólalok, nem zavarnám fecsegéssel a koncentráló sofőrt. Majd ha biztonságos távolságra érünk és már nem halljuk a rendőrautók szirénázását, akkor azért bátorkodom megtudakolni, hogy:
- Mi történt? Te... jól vagy? - diszkréten felé sandítok és végigmérem, hogy biztosra menjek.