Név: Sadie Lawrence (Kilenc év)
Született: 2001. 12. 20.
Lakhely: Baltimore, Maryland
Külső sérülések: zúzódások a kislány mindkét karján, a hátán éles tárgytól származó vágások.

A sérüléseket az iskola jelentette a hatóságoknak, melyet átható vizsgálatok után megalapozottnak találtunk. A kislányt a kívülről rendezettnek tűnő családi házból kiemeltük és a sérülései ellátása után ideiglenes nevelőszülőkhöz helyeztünk.


Név: David Portland (Négy év)
Született: 2006. 05. 05.
Lakhely: Baltimore, Maryland
Külső sérülések és körülmények: Friss sérülés a halántékon és a tarkón, apró, fájdalmas dudor a fejtetőn.

A hatóságokat a kórház dolgozói a bevett protokollnak megfelelően értesítették. Az anya állítása szerint a fiának koordinációs problémái vannak, sokat esik-bukik, melyet korábban készült orvosi leletekkel próbált alátámasztani. További vizsgálatok semmiféle rendellenességet nem találtak, a fiú járása korának megfelelő és stabil.
Davidet már nem engedték haza és bátyját, a tíz éves Andrewt az iskolából hozták el, hogy ideiglenesen egy otthonban helyezzék el. A fiúk sorsáról David gyógyulását követően döntenek.


Név: Juliette Marie Reed (nyolc hónap)
Született: 2013. 08. 15.
Lakhely: Fairmont, Minnesota
Külső sérülések: Kiugrott (bal) váll, felduzzadt arc, zúzódások a háton és mindkét karon.

Az egyik szomszéd jelentette a rendőrségnek, hogy valami szokatlant észlelt a 2A lakásból. A helyszínre kiérkező egység a kislány édesanyját a konyhában találta egy kávé társaságában, míg az apa a nappali kanapéján aludt. A gyermek a földön, egy szúrós pokrócba csavarva sírt.
Juliette azonnali ellátásra szorult. Az egyik tiszt értesítette a mentőket és gondjaiba vette a gyermeket, míg a másik a szülőket próbálta szóra bírni. A kislány a kórházban életét vesztette.


Név: Michael Clay Simmons (Hét év)
Született: 2008. 11. 18.
Lakhely: Casper, Wyoming
Külső sérülések: Felduzzadt arc, égési sérülés a jobb tenyéren és ujjakon.

Az anya állítása szerint a fia reggelit próbált magának készíteni és baleset történt. Az ügyben a rendőrség nyomoz, a szociális munkás komoly hiányosságokat vagy elhanyagolásra utaló nyomot nem talált.


2023 van. Egy bizonyos Milo Ramirez ma egy las vegasi családsegítő központban dolgozik, mint karbantartó és beugrós recepciós. Minden este felolvas vagy elmond egy mesét az imádott, hétéves kisfiának. Olvas kalózokról, indiánokról, tündérekről és mesél nőkről, akiknek bűnös vérével lassan megtelik ég és föld.
A számláló jelenleg kilencet mutat és még forognak a fogaskerekek. Milo, Kyle, Ian, Garett, Ethan... szóval Arnold mesélni fog egészen addig, amíg meg nem találja a titkot, mit senki nem ismer. Mi baj van az anyák szívével?

Régen volt ez nagyon, abban az időben, amikor az ember, ha követ látott, kőembernek vélte, ha hal úszott feléje, vízi embert látott benne... Valójában ennyire nem régen, csupán 1986-ban megszületett egy igen apró kisfiúcska, olyan fekete hajjal, 'milyet a világ még sosem látott. Na jó, talán egyszer, kétszer, négyszer, de tényleg nem többször!
Ennek a fiúnak a nevét addig visszhangozták a hegyek, míg az édesanyja ölében ücsörögve meg nem tanulta ő maga kimondani.
Arrrr-nie. Ar-nie Ar-nold. Arnold.

Ismételgette a turistáknak, akik betévedtek az apja kis üzletébe, miközben ő a pult tetejéről lógatta a lábát. Az idegenek ugyanúgy meghallgatták, ahogy a helyi kutyák, kacsák és tündérek, akik a fiú állítása szerint a hófedte csúcsokra futottak fel, ahányszor felnőtt közelített.

Mikor elérkezett az idő és már ő sem láthatta az apró, szárnyas lényeket, elhagyta a lassan meggörnyedt hátú szüleit és ahogy az lenni szokott, elindult szerencsét próbálni.
Addig vitte a lába, amíg el nem kopott cipőjének talpa... pontosabban le nem szállt a repülőgép, ami életében először a felhők fölé emelte, pedig azt még az otthon hagyott hegyek sem voltak képesek áttörni. Akkor már nem tündéreket keresett, mégis, Baltimore egyik előkelő kávézója teraszánál pont olyan, ha nem nagyobb csodát talált egy földöntúli szépség alakjában.

A csodát Rosebella-nak hívták. Nem a hagyományos értelemben volt hercegnő, még mostohaanyja sem volt, mégis úgy viselkedett. Meseszerű élet, ahol csupán csettintenie kellett és a lábai előtt termedt mindent, amire csak vágyott. Ebbe a világba futott bele ez a fiú, aki végül száz napon és száz éjen át ostromolta. Várta, hogy a hercegnő egy pillantást vessen rá és amikor ez megtörtént, egyesek ezer színes lepkét láttak felröppenni a páros körül.

A kisvárosi legény és a hercegnő hamarosan egymás karjába olvadtak és olyasmit tettek, amitől még a legmerészebb kertitörpe is elpirult zavarában. És bár a fiú nem volt olyan gazdag, mint a lány, a király és királynő mégis hófehérbe öltöztették gyermeküket és rábízták a messziről jött, álmodozó legényre. Hét hónap és egy nyúlfarknyi idő telt el, mire az egy meg egyből három lett.
Ők pedig boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Itt érnek véget a tündérmesék, csakhogy esetünkben az újabb, hollófekete haj alatt megbúvó, igen apró fiú belépett... beleordította magát a világba és ezzel a lapok tovább pörögtek.

Az aprócska Victor sírt, sírt és sírt, míg végül az ég is csatlakozott hozzá. Harminc éjszakán át vele zokogott, ontotta könnyeit a városra, és nem hozott eredményt a hercegnő vigasztalása.
A lány egyre kétségbeesettebb lett, a legény egyre többet dolgozott a lassan cseperedő fiúcska pedig még mindig nem szólt. Sírt kitartóan, amíg el nem fáradt vagy be nem rekedt.

Három év is eltelt, mire a sírásból bő és ba, ma és da lett, de továbbra sem szavak. Meg még kettő, mire a könnyek úgy igazán elapadtak és megérkezett a topp és dübb azokkal a kiscipős lábakkal. Az akarom egy, az Óperencián túli szivárványnál is hosszabb a-a-a lett és a nem egy hangos, dühös zümmögés.

A lány már nem volt mesebeli hercegnő. A szépsége elkezdett megkopni és a legény sem ölelte olyan szorosan. A kertitörpe már nem pirult el, egyszerűen ujját a fülébe dugta és dúdolt egy kedves dallamot, hogy ne hallja a hangzavart, amibe még a távoli hegyek is beleremegtek.

Mire a kicsi fiúból nagyobb fiúcska lett és a tortáján hét, színes gyertya lángja lobogott, a hercegnő útnak indult vele. Sétálni. Fagylaltért. A játszótérre! Kiskutyáért?
De a kiskutyát, akinek a papírjain arany tintával csillogott a fiú beceneve - Vito -, kizárólag úgy lehetett elhozni, ha átkelnek hozzá a hatalmas Hanover Street hídon. A fiúcska nem szerette a magasságot az ígért szőrgombócért mégis összegyűjtötte a bátorságát és az édesanyja kezét szorongatva a hídra lépett.

Egy kicsi cipő, két kicsi cipő és láss csodát! Máris egy teljes pár cipő állt ott... bizonytalanul, bennük a fiúcska. Végül a hercegnő húzni kezdte. Kérlelte, könyörgött neki, ígért egy másik kutyát. Finom fagylaltot! Új játékot! Kirándulást a farmra! De a cipők nem mozdultak. A sötétbarna, félelemmel telt szemek a híd alatt futó végtelen vizet vizsgálták. Még akkor is, amikor az édesanyja feladva a kérlelést felkapta és a sírással nem törődve magával vitte. Át a hídon... nem. Nem egészen.
Csak a híd közepéig, egy lépéssel sem tovább, mintha itt, az ő bátorsága is elfogyott volna.

Lehet, hogy az erejével volt gond? Ellopták a gonosz kis koboldok? Vagy a kapálózó, artikulátlanul üvöltő kisfiú zárta egy, az évek alatt már peremig megtelt varázsdobozba?
Annyi bizonyos, hogy szüksége volt egy szusszanásnyi időre, míg mást sem tett, csak szorította a gyermeket és felmérte a helyzetet. A mellettük elsuhanó autókat és az őket kikerülő gyalogosokat. Úgy tűnt, mindnek ördögszarva volt. Mind vörös szemekkel figyelte a fura családot. Mind... ítélkezett. Elítélték őt, amiért a fia olyan szavakat használt, amit senki nem ért, úgy kiabált, hogy vörösödött a feje és úgy kapálózott, mint aki az életéért küzd.

És amikor a fiúcska csuklóján lévő óra egészet pittyent, valahol messze, az Elk Mountain csúcsain holtan estek össze a tündérek. A színes lepkék szárnyai lángba borultak és fülsértő sikollyal kísérve porrá lettek. A legény... az a szegény legény valamit elveszített magából és még csak észre sem vette, amikor pár, szeretet tartotta csavar meglazult a fejében.
Merthogy a rég-volt hercegnő ugrott. Különleges kisfiával a karjaiban. A varázslatos világon pedig nem létezett olyan csoda, ami megállíthatta volna.

Legendák szerint azon napnak azon éjszakáján, a farkasok addig üvöltöttek, amíg a hold megtelni nem látszott vérrel és azóta is minden éjszaka, amikor vörösen izzik az égen, a férfi egy percre tisztán emlékszik mindenre. A valaha gyönyörű feleségére, az ő tökéletes rózsaszálára és a különleges kisfiukra, aki hét éves marad míg világ a világ.