Akkorát tüsszent Alice, hogy felébredek rá a legédesebb álomból, amit valaha a fantáziám képes volt produkálni. Mérgesebb leszek egy pillanat alatt, mint egy pitbull, amitől megpróbálod elvenni a tányéját.
-Hogy teheted ezt velem?-mérgelődök, miközben próbálom visszatúrni magamat a párnák közé.
-Rohadj meg, már délután 4 óra van, te alszol, én beteg vagyok és nekem kell mennem sminkelni....-hisztizik. Akkor valósznínüleg tényleg rosszul van, de nem kifejezetten van most lelki erőm a vígasztalására, miközben ő ébresztett fel engem. Csak morgok valamit az orrom alatt egyenesen bele a párnámba, és részemről lezártnak tekinteném a témát. Becsapódik mellém a vékony női test az ágyamba, és azonnal kitör belőle egy köhögő roham. Szinte kiesek az ágyamból, úgy kelek fel a puha takarók közül.
-Hülye vagy? Viszed innen a rohadt bacilusaidat?!-mérges vagyok rá, mert pontosan tudom mire megy ki a játék, de nem Alice, most nem fogsz nyerni. Csúnyán néz rám, de tény, hogy rohadt szarul néz ki. Véreresek a szemei a sok köhögéstől, és a papírzsebkendő is erős rózsaszínre dörzsölte az orrát. Fújtatok egyet, mint egy mérges víziló.
-Hova kell menni?-akár tudja akár nem, most ebben a pillanatban rohadtul utálom őt. Abban a pillanatban még egyet torzul az arca csak azért, hogy biztosra menjen tényleg elmegyek helyette dolgozni. Felém nyújt egy cetlit, amin minden lényeges infó rajta van.
-Gyűlöllek...-és már távozom is a fürdőszobába, hogy rendbeszedjem magamat. Gyors zuhany, fésülködés, öltözés és már ki is léptem az ajtón, hogy ne késsek el. Közben pedig Alice odatelefonált, hogy én megyek helyette nehogy fennakadjak a biztonsági szolgálaton.
Odaérek. Nyűgös vagyok, éhes és minden bajom van amint kiszállok a taxiból. Alice a rajongó nem én, így nem sok kedvem van egy újabb átmelózott éjszakához. Remélem legalább jó pénzt fizetnek.
-Neve?
-Keegan Windsor. Alice helyett ugrok be sminkesnek, mert bacigyárrá változott a lány.-forgatom meg a szemeimet. Végigfutja a listát a szemével én pedig türelmetlenül dobolok a lábammal.

-Bemehet.-mondja és kilép az utamból a kétajtós szekrény. Körülbelül 10 perce beszélhetett vele Alice, de azért fontoskodik itt nekem, hogy még az utamban is áll, mintha tényleges hatalommal rendelkezne. Egy labirintusba érkezem. Fogalmam sincs, hogy hova kellene mennem, és mi a franc dolgom van itt egyáltalán azon kívül, hogy sminkelek.
Egy ajtóval beljebb kapok egy névtáblát, amin a szerepköröm is rajta van, egy rövid leírást, de valahogy ez sem segít az életemen. Hangosan sóhajtok.
Egy kisnövésű szemüveges lány lép be egyenesen az arcomba és hadarni kezd.
-Christina vagyok. Szervező, rendező, minden amit akarsz. Biztos te jöttél Alice helyett, mondd majd meg neki kérlek, hogy sajnálom, hogy nem tudott eljönni, mindannyian nagyon kedveljük őt, de te is biztos jó arc vagy. A táncoslányokat kellene kisminkelned, meg szinte bárkit, aki beül eléd és jól akar kinézni.-most vesz először levegőt.-Gyere velem megmutatom, hogy hol tudod előkészíteni a lányokat, ha az öltözéssel is tudnál nekik segíteni, azért külön hálásak lennénk.-hadar, darál, a felét nem is értem, de nincs kedvem igazából visszakérdezni, úgyhogy hagyom a francba az egészet és egyetlen szó nélkül követem az elrendelt helyemre.
A táncoslányok vékonyak, de csinosak, az egekbe tornázzak push-up melltartóval a dekoltázsukat, hogy igazán kellemes látványban legyen részük az embereknek. Egyszerű, de nagyszerű egyensminket kértek tőlem, ami látszódik a képeken, de a közeliken nem néznek majd úgy ki, mint a szinkronúszók. 6 db lány. Mindegyik starbuckos pohárral a kezében jön. Ficeregnek és csacsognak véletlenül sem könnyítenék meg a dolgomat, így kb a negyediknél lelépek egy kis szünetre. Úgy is késöbb kezdenek csak rengeteg időm lesz befejezni a maradék két lányt.
-Keegan! Keeeeeegan!-gyorsítok a lépteimen, hogy Christina ne érjen utol, de a kis törpe még nálam is gyorsabban szedi a lábait, így bemenekülök az első ajtón, ami az utamba kerül. Néhány másodpercig csak támasztom az ajtót és hallgatózok, hogy vajon tovább ment-e már vagy még várnom kell, de nem sok mindent hallok, így megfordulok és nekidőlök az ajtónak. Csak ekkor jövök rá, hogy nem a legjobb helyen járok, hiszen egy kissé ijedt arcú szupersztár néz vissza rám a szoba másik feléből.
-Úr Isten ne haragudj. Eskü nem akartam rádtörni, de ez a nő bolond...-forgatom meg a szemeimet. Szegény. Biztos azt gondolja, hogy elmebeteg vagyok én is vagy mindjárt rávetem magam, mint egy rajongó, de nem fogom bátani őt.
-Nem gond, ha maradok 2 percet, amíg biztos eltűnik?-kérdezem kicsit félrebillentve a fejemet.

Igyekszem gyors és pontos munkát végezni, miközben teljes káosz a backstage. Sok fellépő egy estére, a közönség meg van vadulva, a táncoslányok pedig nem kifejezetten foglalkoznak azzal, hogy én éppen mit próbálok kezdeni az arcukkal. A 4. lánynál már annyira fogy a türelmem, hogy az is megfordul a fejemben, hogy egy tejes Heath Ledger féle Joker sminket dobok fel az arcára, de nagy szerencséjére sikerül nyugton maradnia legalább addig, amíg kihúzom a szemét. Lejön az egyik előadó a színpadról, megy fel a másik és újra kezdődik a pezsgés a háttérben. Az emberek tolonganak a szűk folyosókon, hogy a színadon minden flottul menjen, de kevés a hely ahhoz, hogy engem ne zavarjanak. Közben pedig a lányok is kapkodják a fejüket, hátha elkaphatnak valakit egy közös selfiere. Az ilyen pillanatok emlékeztetnek, hogy miért nem vállalok ilyen munkákat. Alice ezt élvezi. Ő is nagy sztárvadász, de ha lehet választani én inkább bedolgozok egy tetoválószalonba, mint hogy ilyen helyeken szívjak a topogó, locsogó kislányokkal.
Megunom. Ennyire egyszerű. Sőt még az agyvizem is felmegy, és hogy elkerüljem, hogy valamelyik lány torkába állítsak egy szemceruzát inkább adok magamnak egy cigiszünetet. Már csak azt kellene megtalálnom, hogy hol van olyan hely, ahol nem locsolnak le szenteltvízzel és állítanak a hátamba egy keresztet, ha rágyújtok.

Nem jön össze. Nem találok ilyen helyet, sőt Christina még a nyomomra is bukkan. Ha a megérzésem nem csal nem azért keres engem, hogy elszívjon velem egy cigit, hanem mert ő is egy kis csinosságra vágyna a szögletes kis szemüvege alatt. Ehhez viszont aligha van türelmem pillanatnyilag, mert szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy 2 percig nem tud a seggén ülni csukott szájjal. Gyorsan tudok sminkelni. De ennyire azért nem.
A folyosón közlekedő tömegben könnyen vegyülök el néhány pillanatra, de félő, hogy mivel kellőképp kilógok a sorból nem fogok messzire jutni, így bevágódok az első ajtón, amin tudok.
Amint megfordulok ijedt pillantásokat váltunk egymással a székben ülő sráccal. Én majdnem szívgörcsöt kaptam, hogy ki fog dobadni, szerintem ő meg kiakadt, hogy meg fogom támadni. Elég tág fogalommal sikerült körbeírnom, hogy kire gondolok és valójában eddig igen kevés személlyel találkoztam itt, aki ne bosszantott volna fel. Még a büfésnéni is leszólt, hogy miért vagyok kitetoválva. Nem volt kedvem elmagyarázni.
-Christina... a rendező akárki. Valamiért szeret engem, de ez nem kölcsönös.-pontosítok az adott információn, bár nem vagyok benne biztos, hogy érdekli, hogy mit zagyválok itt össze neki. Nem hittem volna, hogy tényleg maradhatok néhány percet, amíg növekszik az esélyem arra, hogy ha kinyitom az ajtót nem ömlik a nyakamba a szar.
-Köszi. Egyébként Keegan vagyok... a balek aki elvállalta, hogy táncosokat sminkel.-mutatkozom be neki tömören és vázolom is, hogy mi az amiért én tulajdonéppen itt vagyok. Leülök a kanapéra. Kellően távol van tőle ahhoz, hogy szemmel tarthasson, ha bármi hülyeségre készülnék.

Fogalma sincsen róla, hogy ki a francól beszélhetek. Tulajdonképpen nincsen okom meglepődni, hiszen a sztárok aligha tudják azoknak a nevét, akik a háttérben dolgoznak. Mindig csak a saját embereiket tartják számon és az idegesítő csitri odakint valószínüleg a helyszín által biztosított ember. Nem egy sztáré. Ennek ellenére furcsa volt szembesülni azzal, hogy tényleg ennyire nincs képben a srác, de próbálom nem magamra venni a dolgot. Nyilván betett szegénynek, hogy ilyen fiatalon került a csúcsra, bár sajnálni kifejezetten képtelen lennék. Pénz, ők, hírnév. Biztos megélhetés. Ha 2 év múlva úgy dönt, hogy visszavonul, akkor is annyi pénzt szedett össze, hogy vígan megél majd belőle. Az emberek, főleg a lányok pedig nem felejtenek el egy ilyen cukipofit, úgyhogy bármibe is kezdjen késöbb akkor is imádni fogják. Mindegy. Lényegek lényege, hogy nem hibáztatom, hogy nem tudja kik dolgoznak körülötte, hiszen én sem jegyzek meg minden nevet akivel valaha összefutottam. Egyszerűen faszul érzem magam, hogy azon erölködtem, hogy valahogy pontosítsam neki a dolgot.
-Örvendek.-Aprót biccentek. Pontosan tudom, hogy kivel ülök egy szobában, a gesztus maga jól esik, hogy bemutatkozik, a stílus már kevésbé. Gyorsan fut rajta végig a tekintetem, hogy nagy vonalakban fel tudjam mérni a lelki állapotát, de nem túl sok jó következtetést tudok levonni. Kezei erőszakosan szorongatják a széket, mintha csak egy oroszlánnal szemezne és minden pillanatban készenlétben kell állnia egy esetleges támadásra.

Kicsit megpihentetem a tekintetemet a berendezésen, amikor megszólal. Szóval? Várok türelmesen. Hagyom, hogy rendezze a gondolatait, és egyébként sincs kedvem most a segítségére rohanni, hogy bedobok én valamilyen orbitális hülyeséget csak azért, hogy halgassam a hangját. A táncoslányok? Majdnem visszaszúrom, hogy 'miért választanál közülük egyet?' , de aztán inkább ezt elnyomom magamban. Félek, hogy nem értékelné a poént.
-Öööööööm...-nem meditálok esküszöm.-..A pontos megfogalmazás inkább a locsogó, sikitozó, koffeintől kidurranó lenne. Ja és a push-up melltartók királynői.-vonom meg a vállamat. Még mindig kényelmetlenül érzi magát mellettem és ez kezd engem is nyugtalanítani. Egy ilyen srác mint ő megszokhatta volna az idegenek jelenlétét az életében, ráadásul, ha nem ezt az életmódot választja, akkor is valószínüleg körülrajongták volna a lányok. Kedves vonásai vannak, tipikus szőke herceg, minden lány álma és a többi nyálas dolog. Mégis kényelmetlenül érzi magát egy olyan senki mellett, mint én.
-Figyelj... én tényleg nem akarok zavarni. Én törtem rád, nem ragaszkadom hozzá, hogy szórakoztass. Biztos fáradt vagy, és így is értékelem, hogy nem dobattál ki a helyszínről. Mindjárt lelépek. Nem kell jópofiznod.... tudom, hogy nem vagyunk egy súlycsoport.-igyekszem kicsit megnyugtatni. Nem szeretem az eröltetett fecsegést, de értékelem a gesztust, hogy igyekezett nyitni felém és feldobni valami témát. Teljes mértékben biztos vagyok abban, hogy a sok puccos bulin olyan lányok veszik körbe, akik fényévekkel előrébb járnak az életben, mint én és sokkal érdekesebb témákat tudnak feldobni.

Elmosolyodik. Végre. Az első olyan reakció tőle, amit nem látok kényszeresnek, az első, ami tényleg őszinte. Ettől én nem érzem sokkal komfortosabban magamat, de úgy tűnik, hogy elég volt egy ilyen finom koppintás egy jégcsákánnyal és máris szimpatikussá vált számára a társaságom. Hirtelen vált. Meglepően gyorsan, mégis jól esik ez a gesztus, hogy nem kapaszkodik azonnal a szabadulás gondolatába, hanem megragadja az általam kínált valóságszösszenetet, és kiélvezi, hogy most ez egyszer nem kell rettegnie egy másik ember társaságában. A hírnév és a pénz ellenére ez a része a bulinak elég fos lehet. Mindenki mindig akar tőle valamit, minimum egy aláírást. De az biztos, hogy nincs gondja a lakbérrel.
-Őszintén ha akarnálak sem tudnálak hibáztatni...főleg most, hogy láttam a kinti káoszt...-pillantok rá kedvesen. Ha nem zavarom, akkor maradok még egy kicsit vele még akkor is ha Alice esetleg kap majd egy kicsit a pofájára, hogy eltüntem a porondról egy rövid időre. Amikor elfordult tőlem a tükör felé kibontom a copfomat és leengedem hosszú jeges-szőke hajamat. Nem szoktam és nem is szeretem összefogni, de munka közben kifejezetten zavaró lett volna, ha az arcomba lóg. Most azonban aligha van ennek bármi negatívuma. Hátrébbtúrom a hajamat a szememből, ekkor fordul ismét felém.
-Egy kis víz jól jönne.-végre mosoly csúszik ajkaimra talán tényleg nem volt olyan rossz ötlet idejönnöm. Elvégre rengeteg, sok ezer lány valószínüleg a gyilkosságot is bevállalná, hogy ilyen közel keveredhessen a sráchoz, mint én most.

Aprót biccentek, jelezve, hogy felőlem aztán egész nyugodtan csinálja a dolgát, meg ami jól esik. Csak félszemmel kapom el a rövid pillanatot, amíg póló nélkül halad a szekrénye felé. Csak most jut idő arra, hogy alaposabban szemügyrevegyem. Az arcának kisfiús vonásai valószínüleg örök fiatallá fogják tenni. A kék szemei pedig egészen furcsán működnek. Amikor nem mosolyog szinte kiráz a hideg, de egyébként meg van benne egy kisfiús csillogás, ami könnyen megfogja az embert.
Magának és nekem is hoz egy üveg vizet.
-Köszi.-mosolyodok el ismét, amikor átveszem tőle. Mégis hány ember mondhatja el ezt magáról. Najó... sikoltozni azért nem fogok örömömben ennyitől. Kinyitom, kortyolok, visszazárom.
-Mesélj nekem egy kicsit... neked állandóan ebből áll az élet? Koncert, aztán kidöglés?-érdeklődök. Igyekszem nem pofátlan lenni, de tényleg érdekelne például, hogy mikor bulizott egy isteneset utoljára. És most nem olyanokra gondolok, amit tessék-lássék alapon megszerveznek szórakozás néven, ahol el sem tud kifejezetten vegyülni, mert mindenki rajta tartja a fél szemét hátha elkaphat egy eladható pillanatot.
-Mikor buliztál utoljára?-teszem még hozzá és remélem van elképzelése, hogy igazi bulizásra gondolok.

Még nem tudom eldönteni, hogy sikerült-e kiigazodnom rajta. Kétes érzéseket hagy bennem, mert nem tuom eldönteni, hogy mi színjáték és mi nem az. De talán csak nehéz lenne elhinni, hogy egy olyan srác, mint Jerry lehet jófej egy olyan lánnyal, mint én. Nem kifejezetten vagyok önbizalomhiányos...sőt...de azért vannak elképzeléseim, hogy milyen emberek vehetik őt körbe, milyen témákról tudnak csacsogni... én meg őszintén szólva csak a reggelimet tudnám elmesélni neki érdekfeszítően.. pedig nem tartom magamat egy unalmas embernek.
Most velem szemben foglal helyet, de így is tart egy tisztes távolságot, de ez most kifejezetten nem bántó. Legalább nem érzi úgy, hogy övé az egész világ és minden nő, aki lélegzik csak érte teszi. Ez most így kifejezetten jól esik. Megint iszok egy pár kortyot. Próbálok beszélgetést kezdeményezni, de úgy tűnik sikerül olyan témára tapintanom, ami egy kicsit azért mellbevágja. Azt hittem majd egy általános kérdéssel megcélzom, amivel a legtöbb ember megcélozhatja, így elkerülve a kényelmetlenséget.

Mégis egy pillanatig azt látom a szemében, hogy kifejezetten váratlanul éri a dolog. Az időjárásról mégsem kérdezhettem nem igaz?
Egy félmosollyal az arcomon fogadom az információkat, miközben igyekszem szortírozni. Mintha kifejezetten kellemetlenül érintené, hogy tényleg ennyiből áll az élete, de ha azt az oldalát nézi a dolognak, hogy igen csinos összegekért azt csinálhatja amihez ért, úgy nincs oka panaszkodni. Mégis fitalnak tűnik ahhoz, hogy csak ennyi legyen a háta mögött.
Elmosolyodok, amikor azt említi, hogy most is jól érzi magát. Szinte személyes győzelemként élem meg a helyzetet.
-Nem tudom mennyire vagy fáradt vagy mihez van kedved, de ha gondolod velem kimozdulhatsz.... ismerek pár zűrös helyet, ahol te is jól érezhetnéd magadat...-ajánlom fel neki a dolgot. Végülis mi lehetne... max visszautasít, vagy tényleg lehet egy jó befejezése a mai napnak. Boldoggá tenni egy szupersztárt nem éppen hétköznapi dolog.

Elmosolyodok. Szegény srácot folyamatosan sokkolom, amióta csak rárontottam a vérszomjas szipirtyó elől menekülve. Gondolkozik, de csak egy egészen rövid pillanatig. Itt ül a védett falak között és fogalma sincs róla, hogy mekkora élet van odakint. Véik az őrei, védi a menedzsere, aki pontosan tudja, hogy mire van szüksége Jerrynek. Persze azt nem mondtam, hogy milyen célok eléréséhez. Mindegy én nem ítélkezem, hiszen ebben a helyzetben én vagyok a gaz csábító, a kisördög a vállán, és még bólint is nekem.
-Nem is egyet...-huncut vigyor jelenik meg az arcomon miközben több hely is azonnal kattan a fejemben, hogy hova is vihetnék egy olyan embert, mint ő. Nem tudom teljes mértékben garantálni, hogy nem botlunk egy rajongóba sem, de mivel olyan helyre megyünk ahol engem is ismernek, így valószínüleg tartani fogják a tisztes távolságot. Kisfiús csillogás látszik az íriszeiben, miközben tudatosul benne a lehetőség, hogy eltöltsön úgy egy estét, hogy kiszabadul a megszokott menetrendből. Önálló ember nem? Nem kell engedélyt kérnünk, ha kézenfogom és kiviszem innen. Talán pont ez kell a kis életébe. Egy kis felfordulás, amit én viszont garantálni tudok.

-Siess..-mosolygok rá, szinte mire kimondom, már el is tűnik az ajtó mögött. Előveszem a telefonomat, hogy gyorsan telefonáljak egyet hova érdemes egmozdulni. Alice biztosított róla, hogy ilyenkor az XS a legokosabb célpont, bár magamtól is arra tippeltem volna. Mivel Vegasról beszélünk és már sötét van, így az XS már tele lesz ittas emberekkel, akik közé könnyű lesz beolvadni még Jerrynek is. Nem mellesleg több mint 1 évig voltam ott csapos, így ismernek már ennyire, hogy ingyen jussak át az ellenörzőkapon fennakadás nélkül. Amíg zuhanyzok igazítok egyet a sminkemen a tükrében, hogy ne úgy nézekk ki, mint aki 2 órával ezelőtt kelt fel... még akkor se ha így van.
Visszaülök és ha már így felhívta a figyelmemet rá megbontok magamnak is egy monstert, amit gyorsan el is tüntetek a testembe. Az üres dobozt kidobom, ekkor nyílik megint a zuhanyzóajtó.
-Már helyet is találtam...-vigyorgok rá magabiztosan.

Várok. Türelmesen. Nem mintha sokat kellene, hiszen ígéretéhez híven tényleg csak pár lopott percre van szüksége. Sosem tudtam elképzelni, hogy ezt hogyan csinálják a férfiak. Nem igénylik, hogy kicsit kiélvezzék a meleg víz cirógatását? Most például mondjuk nem bánom, hogy nem dorombolta körbe a fürdőszobát, amíg én itt vártok rá. Kis gyomorgörcs lappang a gyomromban, hiszen ha bárki benyit, valószínüleg nem a legkedvesebben tuzakolnának ki innen. Ez az érzés azonban azonnal megszűnik, amint kilép a fürdő ajtaján és a cuccai után kezd el kutatni.
Szinte káosz szerűen robban ki hozzám és azonnal kutakodni kezd.
-Ennyire nem sietünk...-próbálom kicsit lenyugtatni a kapkodását, bár látok rá némi esélyt, hogy okkal kapkod ennyire és tényleg végesek a kettesben töltött percek, ha nem siet.

Inkább csak próbálok nem útban lenni, amíg készülődik és összeszedi minden létszükséges felszerelését.
Aprót bólintok bár fogalmam sincs róla, hogy egészen pontosan miről is beszél, de inkább ráhagyom. Tényleg jobb nem beleakadni másokba. Aztán zöld jelzést kapok végre, innentől tényleg miénk a pálya. Nyílik az ajtó és kilépünk a folyosóra. Bent dübörög a következő buli, mindenki feszültem próbálja a maximumot nyújtani, mi pedig nyugodt léptekkel suhanunk végig a hátuk mögött. Annyira el vannak foglalva, hogy egy pillanatig sem merül fel bennük, hogy mi nem jó irányba közlekedünk Jerryvel.
Kijutunk az épületből, de én kifejezetten nehezen tudom ezt felfogni. Kint az utcán azonnal leintek egy taxit, ami elkezd lehúzódni elénk.

Nem mondható mindennapi programnak, hogy az ember megszöktet egy sztárt a saját koncetrje után. Végülis az élet rövid nem? Nem szabad lemondani az ilyen kínálkozó lehetőségekről. Magamat ismerve pedig valószínüleg senki sem lepődne meg, hogy éppen miféle bajba készülök keveredni.
Próbálja rejtegetni, de látom a kapucni alatt a megbúvó mosolyt. Valószínüleg nem csak nekem szokatlan a heyzet, így nem csoda, hogy az adrenalin kezdi kicsit megdobni a hangulatot. Félszemmel látom, hogy megtorpan egy pillanatra, így követem a tekintetét. Gondolom egy túlbuzgó emberéről lehet szó, aki keresztülhúzhatná a terveinket. Nem akarok esélyt adni a lebukásnak, így folytatom az utunkat reménykedve, hogy nem marad le mögöttem túlságosan. Tartja a lépést. Szerencsére.
Igyekszem nem túl sokszor hátranézni, hogy ne legyek túl feltűnő, hanem céltudatosan követem a zölden világító 'Exit' táblákat az útvesztőben.... mintha pontosan tudnám mi a feladatom. Az emberek nem kérdőjelezik meg azt, aki határozottan viselkedik. Nincs feltűnőbb dolog egy elveszetten bolyongó léleknél még a tömött folyosókon sem.

Könnyedén csusszanok át a gorillák között és a padkához érve már a magasban van a kezem. Mire Jerry beér mellém már szépen húzódik felénk egy taxi. Megkönnyebbülten sóhajt mellettem és ez az én arcomra is csal egy mosolyt.
-Örülök, hogy nem ijedtél vissza...-mosolygok rá és valamiért kicsit meglepődök, hogy kinyílik előttem a taxi ajtaja. Nem kifejezetten vagyok hozzászokva az ilyen gesztusokhoz, és meglepően jó érzéssel tölött el, hogy legalább egyszer az életben nekem is lehet részem ilyesmiben. Igyekszem nem megszeppenni, mint egy 5 éves kislány, de érzem, hogy árnyalatot vált az arcom színe 2 fokkal pirosabbra. Gyorsan beülök, hátha megúszom, hogy észrevegye és azzal a lendülettel beljebb is csúszok, hogy be tudjon mellém ülni Jerry is.
-A Wild One-ba legyen szíves..-bólint és amint bezáródik az ajtó már indulunk is. A Wild One általában zsúfolt, sötét hely. Nem sokat lehet kivenni az arcokból a folyton cikázó fények miatt. Ismernek ott, dolgoztam már nekik. Nem kifejezetten balhés hely, de azt hiszem jobb lesz majd Jerryn tartanom a szememet.
-Nem bántad meg?-kérdezem miközben elhelyezkedem a kis sztárom mellett.

Furcsa, hogy mekkora lelki erő kell egy ilyen döntés meghozásához. Tisztelem érte, hogy képes volt egy idegen szavára bízni magát és körülbelül 3 percnyi ismertség után fejest ugrott velem a Vegas-i éjszakába. Nem tudom mikor csináltam én utoljára ennyire bátor dolgot. A szobája rejtekéből néhány perc alatt egy taxiba helyeztük át a bulit, ahol már úgy éreztem nincsen visszaút. Nekem ez egy normális este kezdete lenne, ha például egyedül ülnék a taxiban. Jerome jelenléte azonban nem kis adrenalinnal löki meg az agyamat. Csak reménykedni tudok benne, hogy tényleg jól fog elsülni a buli és nem egy olyan dologba rángatom bele, amit élete végéig bánni fog.
Azonnal felcsillannak szemeim a válaszától. Örülök, hogy nem jutott el máris arra a pontra, hogy 'Kössz haver, inkább forduljunk vissza....'. Furcsának tartom, hogy egy olyan valaki, mint ő igazi bulizás nélkül létezzen. És más bulizni, mint bulit csinálni. A koncert biztos nagy élményt jelenthetnek neki, de ma kap tőlem egy olyan estét, amikor nem kell figyelnie minden mozdulatára.
-Boldognak tűnsz...-mosolygok rá. Örülök, hogy képtelen elfojtani a vigyorát, pedig észrevettem, hogy tett rá néhány erőtlen próbálkozást.

Hátradöntöm a fejemet és figyelem, ahogy beszél. Megkönnyebbültnek tűnik, de ez egyfajta furcsa felelősségtudatot is helyez rám, hiszen szeretném, ha ez legalább reggelig így is maradna. Szegény srácot kirángatom a csigaházból, nem akarom, hogy azonnal összetapossa a világ.
-Nem kell megköszönni, amikor éppen a rosszba rángatnak bele..-vigyorodok el. Még meg is köszöni, pedig most úgy érzem magam kicsit mint Frankenstein doktor, aki nincsen tisztában azzal, hogy mit is szabadított rá a világra. Mindegy. Egyenlőre úgy döntök, hogy megbízok a megérzéseimben és nem gyilkolom magamat előre, hiszen Jerry vigyora eltüntethetetlen. Nekem pedig csakis ez számít.
Leparkol a sárga kisautó a bejárat előtt, én pedig csillogó szemekkel nézek Jerryre.
-Készen állsz?-kutatok a szemeiben.

Mosolyt csal az arcomra az amit mond. Talán már én is hallottam ezt valahol, de én az összes következő életemre be tudnám osztani a baklövéseimet. Nem szevedek belőlük hiányt.
-Akkor én szívesen leszek a tiéd.-kacsintok rá. Legalább egy valakinek úgy maradok meg majd az emlékezetében, hogy valami jó dolgot csináltam. Felszabadítom őt egyetlen estére, utána pedig.. valószínüleg illik még most teljes mértékben beletörődnöm, hogy soha többé nem fogom látni a fiút. Én egy múló pillanat leszek az életében, valószínüleg a nevemre sem fog emlékezni... nekem meg életem története lesz ahogyan megszöktettem Jerome Brightmant. Bár nem mintha hinne nekem bárki.
Leparkolunk, én kezdek rápörögni a helyzetre, de az ő arcán valami egészen mást látok. Mintha most kezdene igazán megrémülni, hiszen most válik valóságossá a helyzet. Beszélni könnyű róla. Fejest ugrani az ismeretlenbe azonban már egészen más kérdés.
Válasza mégis nevetésre késztet.
-Engedd el a félelmet.-mosolygok rá mielőtt megfognám a kezét és kihúznám magam után. Valamiért az volt az érzésem, hogy ha ráhagyom a kiszállást talán sosem hagyja el azt a taxit. Ezt pedig természetesen nem hagyhattam. Szinte már küldetésemnek éreztem ezt az egészet.

Nem engedem el a kezét, ha nem húzza el, hiszen kissé aggódok, hogy még a pultig se fogunk bejutni mielőtt végleg elveszíteném az emberek között. A biztonságiőr már messziről villant egy mosolyt.
-Ne szedd szét a helyet...-vigyorog rám és már ki is tárja előttünk az ajtót.
-Majd visszafogom magam...-angyalian rápislogok és átlépjük a küszöböt Jerryvel.
Odabent egy hosszú még rendesen megvilágított folyosó vár de már kiszűrődik egy másik ajtó mögül a zene. Az ajtó előtt megállok egy pillanatra.
-Itt ez már nem fog kelleni...-mondom és ha hagyja lehúzom a fejéről a kapucnit. Ha nem húzza el a kezét akkor ismét megfogom és kinyitva magunk előtt az ajtót feltárul a szórakozóhely. Dübörög a zene, fények cikáznak, az emberek táncolnak kissé szinte elvadulva. Egyenesen a pulthoz vezetem Jerryt, és ha addig nem húzta el a kezét ott elengedem. Felkönyökölök a pultra és kissé behajolok. Alice azonnal kiszúr. Nem mond semmit. Nem kérdez semmit, csak a pulton odacsúsztat egy üveg töményet és két poharat.
-Kezdhetünk?-mosolygok Jerryre miközben mindkettőnknek töltök.

Tudom, hogy fél, belül remeg egy fiú, aki igazából vagyik az éjszaka tüzeire. Mit tehetnék? Megadom a kezdő löketet és a mélyvízbe dobom. Tudom, hogy tudok rá vigyázni. Bennem nincs kétség, én nem torpanok meg, mert ha rosszalkodásról van szó, akkor ösztönösen mozgok még a magassarkúimban is. Nem húzódik el tőlem, így tenyereink még mindig még mindig egymáshoz simulnak. Ez valahol mélyen belül izgat is egy kicsit, hiszen tilosban járok, de nincsen kék-piros villogó a nyomomban, csupán egy fiú, akit meg kell tanítanom élni, pedig előtte hever az egész világ.
Néhány tekintet megakad rajtunk még a bejárat előtt, de csak azért, mert ebben a helyzetben úgy nézhetek ki akár egy elvetemült emberrablő, aki az áldozatait elviszi bulizni mielőtt kibelezné őket. Ennyire beteg mondjuk még én sem vagyok.
Valószínüleg elmehetnék valamilyen tanácsadónak, hogy hogyan szedje szét saját magát az ember. Amolyan kisördög vagyok az ember bal vállán, ami folyamatosan suttog. Mondjuk most kezdek egyre hangosabb lenni a zene miatt.
Amikor felé fordulok már lelkesedést látok a szemeiben a félelem mellett és ez egy kicsit megnyugtat. Elvégre nem a szakadékba akarom belökni. Ő is vagyott erre, tudom jól különben nem lenne itt. Ilyen egyszerű a felállás pillanatnyilag.

Jokernek érzem magamat, aki az őrület peremén balettozik, ügyesen sétál és nem törődik azzal, hogy kit melyik irányba lök le maga elől csak azért, hogy tovább mehessen. De Jerome kezét megfogtam, őt magammal viszem egy táncba, hogy láthassa mi az élet, mi az amiért mások élvezik a műsorát. Ez persze most nagyon költőien hangzik, de gáz lenne azt mondani, hogy szét akarom csapni magam és nem szívesen tenném egyedül. Akkor már megmutatom valakinek a nyúlüreg legmélyebb bugyrait és a szárnyalást.
Bizonytalan. Közelebb hajol hozzám, de úgy teszek, mintha nem hallanám a hangjából kiszűrődő pánikot. Csak koccintok vele, és lehúzom a sajátomat. Aztán újra töltök. Nekem van szükségem pár körre, bár azzal is tisztában vagyok, hogy nem ártana valamennyire képben maradni, hiszen egy jó storyból egy pillanatból lehet, hogy jól indult, de semmire sem emlékszem.
A 4. kör után visszarakom a pult mögé az üveget.
A kelleténél valószínüleg néhány centivel jobban belehajolok az arcába, mielőtt megszólalnék.
-Táncolsz velem?

Egyetlen pillanatig talán megsajnálom. Annyira elveszettnek tűnik, hogy szinte kedvem lenne örökbefogadni és hazavinni, hogy megtartsam magamnak. Sokszor keresi elveszetten a tekintetemet, amit én próbálok megnyugtatással viszonozni, de talán mindketten tudjuk, hogy ez édeskevés ahhoz, hogy önbizalommal töltsem fel. Az alkohol azonban már egészen más kérdés. Masszív, tömény önbizalom. Talán megtanul ellazulni, talán úgy emleget majd, mint élete egyik legnagyobb tévedését és rossz döntését. Érdekel? Tulajdonképpen nem.
Tartja a tempót. Legalábbis egy darabig, amíg bírja. A lekevert mennyiség egyenlőre csak mosolyogtat legalábbis engem. Neki látványosan szétcsúszott a világ a szemei előtt. Ha nem ittam volna talán megijednék, hogy tönkre is tettem az új játékomat, de így kevesebb pánikérzet fecskendezi be magát agytekervényeim közé.
Bólintok egyet. Szerintem is elég lesz. Ha már most hányásig itatom, akkor tényleg rövid esténk lesz. Peddig még lennének terveim vele. Kezdésnek mondjuk egy tánc.

Válasza azonban visszacsalja a mosolyt az arcomra. Most szívesen elkezdenék ezzel az állítással kötekedni, de látványosan kimászott a csigaházából, úgyhogy egyszerűen nincs erre szükség. Miért? Mert már képtelen ellenkezni.
-Mármint most vagy úgy egyébként nem tudsz?-kérdezek vissza mosolyogva mielőtt újra tenyerébe csúsztatom a kezemet.
-Azért szerintem megpróbálhatnánk..-mosolyom egészen egyszerűen kinyírhatatlan. Lassan mozdulok el a pulttól, hogy tudjam magam után vezetni még akkor is ha bizonytalanok a léptei. Ha nem ellenkezik, akkor lassan húzom be az emberek közé és ahol találok egy lélegzetvételnyi helyet kettőnknek ott egészen a derekamig húzom a kezét, hogy tudjon valamibe kapaszkodni az emberek között. Én meg, ha engedi, akkor a vállára rakom az egyik kezemet és az én testem már lassan mozdul is a zene ritmusára.

Szóval egyáltalán nem táncol. Éééértem. Vagyis inkább nem. Hogy lehet valaki az ilyen zenéknek a gyártója, ha fogalma sincs róla, hogy az hogyan üt ki a másik oldalon? Eddig csak tippelt? Mert akkor igencsak szerencsés gyerek.
Kűzd egy kicsit. Az alkohol igencsak be tud tenni egy tapasztalatlan szervezetnek. De még talpon van, úgyhogy én nem izgulok. Követ. Be a sűrűjébe. A vad rengetegbe, ahol már nincsenek szabályok. Bizonytalan. Úgy általánosságban mindennel kapcsolatban.  Mégis hajlandó megugrani a fejest és szépen lassan talán még el is lazul. Hogy a viharba ne tenné? Három feles dolgozza az idegrendszerét. Ha ettől nem lazul el akkor semmitől.
Lassan mozdul velem. Határozatlanul, bátortalanul, de már mozdul. Türelmesen kitartok. Az én testemet már a ritmus mozgatja. Eltéveszthetetlen a pillanat, amikor megtalálja a világát maga körül. Ösztönössé válik, én pedig követem.

A keze már bátrabban feszül a bőrömnek, így az egyik kezem a válláról a tarkójára siklik, a másik pedig kicsit lejjebb a felkarjára csúszik. Kiváncsi lennék, hogy mi zúg most éppen a fejébe, de túl jó ez a helyzet ahhoz, hogy megtörjem azzal, hogy belekérdezek. Halvány mosoly bújik meg ajkaim szegletébe, amikor egy könnyed mozdulattal fordulok meg kezei között. Hátam a mellkasának és újra mozogni kezd a csípőm miközben hozzásimulok.