Alexander Montgomery igen összetett személyiség, és aki bármilyen összefüggést szeretne a különböző tulajdonságok között fellelni, nem jár sikerrel. Minden ami rá vall, egy precíz és körültekintő terv kivitelezése, tudatos irányítás, noha jócskán akadnak érzelmi töltetei is. Imádja, tiszteli és csodálja a nőket, igazi angol úr annak ellenére, hogy New Yorkban született. Kiszámíthatatlan, az üzleti életben könyörtelen és hideg fejű, racionális, tulajdonképpen az egész élete amit a nyilvánosság elé tár egy profi sakkjátszma. Több lépést és több irányt tervez meg előre, s mindezt úgy, hogy a sikeres végeredménytől fejti vissza az egészet. A pénz számára csupán eszköz amivel megteremti a saját kényelmét, jólétét amiben jóval a maximális fölött húzta meg az alsó határt. Nincsenek álmai vagy vágyai, tervei vannak.
A luxus számára elvárható lételem, megszállott műgyűjtő, imádja a képzőművészetet, azon belül a festészetet, és a különleges autócsodákat. Sok ilyen gyűjtővel ellentétben azonban ő nem csak nézegetni szereti a csillogó dögös vagy épp elegáns kocsikat, hanem használja is, hiszen azért vannak. Úgy cserélgeti maga alatt az autókat mint nő a bugyijait, hangulattól és az aznapi feladataitól függően. Nincsenek káros szenvedélyei, a pénzkeresésen és költésen kívül minden másban mértéket tart. Türelmes, számító, udvarias, igényes. A külső megjelenésében ugyan halványan követi a divatot de jobbára a konzervatív, elegáns férfi típusa. Természetesen akadnak olyan helyzetek, alkalmak amikor a lazább öltözet a megkívánt, mint például a kedvenc csapatának, a New York Yankees mérkőzésén. Bérelt VIP páholya van a Yankee Stadionban és olyankor természetesen a csapat színeit viseli magán.
A lesifotósok álma, az újságírók rémálma. Gyakran a saját szórakoztatására szándékosan olyan helyzeteket idéz elő, melyek másnap biztosan valamelyik éppen aktuálisan megjelenő magazin címlapján szerepelnek majd, ám a kérdésekre csupán ködös, kitérő válaszokat hajlandó adni, hosszabb interjút pedig soha. Legalábbis nem találkozott még azzal az újságíróval akit kitüntethetne élete történetével. Egy üzletembernek pedig a saját bejárású újságírója olyan mint nőnek a nőgyógyásza.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Rhyolite, Nevada
Montgomery „Shoshone Mine”
2016. június. 22
A halott város nem is olyan halott, csak pihent míg el nem jött az ideje. Egy éve nap mint nap teherautók, zárt kamionok róják a régi bányákhoz vezető elhagyatott utat. Senkinek nem tűnt fel, hiszen nem is lakik erre senki, a város azóta halott mióta a bányák bezártak, annak meg jó ideje. Turista látványosság csupán, de mivel közel van Las Vegashoz, senki nem vette a fáradtságot és a pénzt, hogy itt bármit is kiépítsen. A bányák bejáratai megbújnak a hegyek között, így a nagy építkezés rejtve maradt.
Néhány autó, köztük egy H4-es Hummer kavarja fel az út porát a bányák felé, elkanyarodnak a „halott” útra, majd eltűnnek a szem elől. A hegyek között azonban egy kisebb város nőtte ki magát, munkás város jól felszerelt barakkokkal, központi épülettel, kiszolgáló házzal. Egy tagbaszakadt fekete férfi, sárga védősisakkal a fején igyekszik az érkező kocsik elé, kezében papírok lengedeznek az enyhe szélben. Már messziről virítanak hófehér fogai, láthatóan jó hírekkel szolgál majd a Hummerből kiszálló hétköznapi, farmert és szürke pólót viselő férfinak. A látszat csal, a szőke, kék szemű férfi nem egy a munkások vagy a biztonsági személyzet közül, hanem maga a tulajdonos. Alexander Montgomery,  a világszerte ismert Micromed gyógyszergyár, egy szállodalánc, több kórház és kutatólaboratórium és a Montgomery Shoshone Mine tulajdonosa.  Mosolyogva a kezét nyújtva lép a sisakot viselő munkavezetőhöz, míg a másik két  terepjáróból és a Hummer anyósüléséről – ami jelen esetben cseppet sem helytálló, mivel abba a kocsiba semmilyen körülmények között, soha nem fog anyós ülni – komoly arcú, fürkésző szemű férfiak szállnak ki. Csupán néhány apróság különbözteti meg őket Montgomerytől, a pénztárcájuk tartalma, képzettségük és a fegyverek melyek talán csak a gyakorlott szempárnak tűnhetnek fel. Tisztes távolból követik a bánya felé igyekvő párost akik között jó kedélyű beszélgetés zajlik.
-Üdvözlöm uram. Időre készen leszünk ahogy kívánta, akadt ugyan némi nehézség de áthidaltuk.
-Mr. Souza, nem is kételkedtem. Hogy van a felesége? Megszületett már a baba?
Souza csak azért nem lepődik meg mert már ismeri jól a legfőbb munkaadóját, a közvetlen főnökének, Mr. Bergernek aki többet látogatott el az elmúlt hónapokban Rhyolite-ba mint Montgomery, fogalma sincs arról, hogy gyermekkel áldotta meg őket az Isten, sőt talán még a munkavezető nevét sem jegyezte meg, ám Montgomery még a legutolsó munkás nevét is képes felidézni. Boldog és büszke vigyor terül el Souza arcán.
-Igen uram, köszönöm, már egy hónapos, kisfiú és remek étvágya van. Most a nővérem segít nekik.
Montgomery elmosolyodik és barátian megpaskolja a munkavezető vállát. Senki nem ilyen közvetlen csak ő, és nem azért ilyen mert láthatóan kifizetődik, hanem mert élvezi. Montgomery minden megnyilvánulása a munkásaival szemben őszinte.
-Remek, hamarosan végeznek itt és akkor hazamehet hozzájuk hosszú időre. Gratulálok apuka!...az imént nehézségeket említett….
-Köszönöm uram…igen, nos volt egy baleset, egy munkás megsérült, még a kórházban kezelik, és emiatt nem volt áram két napig, elektromos hiba volt, de sikerült megjavítani, a lemaradást behoztuk. Mr. Berger intézkedett a biztosító felől.
-A munkás jól van? Ki sérült meg?
-Jonson uram, Thomas Jonson. De nem ő hibázott uram ezt biztosan állíthatom. Voltak itt kivizsgálni a történteket, itt a jelentés.
Az eddig lobogtatott paksaméta most kap főszerepet, Montgomery kezébe vándorol akinek az arcán sem elégedetlenség sem ingerültség nem látszik. A nehézségek azért vannak, hogy legyőzzék őket és ha ez sikerül, akkor jó ha nem, akkor másik megoldás után kell nézni.
-Nem kell mentegetnie Jonsont, biztos vagyok benne, hogy mindent jól csinált.
Lehet magabiztos, minden munkás jól meg van fizetve, kitűnő ellátást kapnak senkinek eszébe sem jut bármit is a maga haszna miatt hanyagul csinálni vagy lopni, csalni, hazudni. Megbecsülik a munkájukat ahogy Montgomery is őket. A következő majd` két óra azzal telik el, hogy körbejárja az egész helyet, a legkisebb ficaktól a legnagyobb laboratóriumi helységig. Már csak finomítások, szépítgetések  és az út teljes kiépítése van hátra és jöhet a költözés. Montgomery elégedett, mosolyog, érdeklődik, több dolgozóval is kedélyesen elcseveg mintha semmi más dolga nem lenne. Ha van is, másra nem tartozik. Kevéssel több mint két óra múlva újra a Hummernál áll, elköszön Souzától és visszaül a kocsiba, mielőtt azonban elindulna, még el kell intéznie egy telefonhívást. Csábos hangú hölgy búg az éteren keresztül, még a távolból is érezni a szavain, hogy mosolyog.
-Mr. Montgomery! Hogy ment a látogatás? Mikor jön vissza? Jakamotot már nem tudom sokáig hitegeti, feltétlenül önnel szeretne találkozni és úgy gondolom egy kissé megsértődött.
Mély sóhaj tölti be a Hummer belső terét, Montgomery hosszan nézi a műszerfalra helyezett telefon kijelzőjét, melyről egy barna hajú, szexi szemüveg mögül pislogó nő mosolyog rá várakozva.
-Amanda kérem…most nem akarok Jakamotoról hallani. Két nap múlva otthon leszek, szervezzen meg egy ebédet a szokásos helyen. Ma este pedig menjen el végre szórakozni, magára fér.
Amanda bájos arcáról egy pillanatra eltűnik a mosoly, és a helyét megjátszott sértettség veszi át, aminek Montgomery nem dől be.
-A maga hibája ha túlhajszolom magam, az a sok munka, elintéznivaló….
-Amanda drága, épp most engedtem el egy görbe éjszakára.
-Igen tudom, de azt is, hogy előtte kapok egy listát arról mit kell elintéznem. Maga egy hajcsár Mr. Mongomery.
-Igen, tudom, de kedves hajcsár vagyok. Nos akkor írja Amanda legyen olyan kedves. Egy komplett babacsomag Mr. Fernando Souzának, gratulálunk, jó egészséget stb. Egy ajándékcsomag Thomas Jonsonnak és a családjának, a biztosítót pedig sürgesse meg. Ne akadékoskodjanak, munkahelyi baleset volt. Majd küldöm a jelentést amint visszaértem a szállodába. Ja igen és küldjön egy csokor kinyílt virágú sárga rózsát Ms. Susan Hendersonnak.
-Ms. Henderson? Ő ki is? És melyik kártyával küldjem?
-Ms. Henderson a múlt szerdai randevúm és a hármast, a hármas kártyát.
-Ó, szegény, akkor ezek szerint a jövőben még le is kell tagadnom önt ha telefonál. Remek, mindig rám bízza a piszkos munkát.
-Ezért fizetem meg olyan jól Amanda.


New York, Queens
Jamaica Hills, Captain Tilly park
2017. március 18
23:30
Késő este, minden csendes és kellőképpen sötét is ahhoz, hogy bárki, bárkit felismerhessen. A sötétkék Maserati Ghibli halkan dorombolva fordul be a park tavához közeli útra. Nem rég még esett az eső, a lámpák halvány fényében nedvesen csillog az aszfalt, a fák leveleiről csöpög a víz. A Ghibli után még két sötétszürke Ford sorol be a park fáinak árnyékába, öltönyös alakok szállnak ki és diszkrét távolságra maradnak le Montgomery mögött.  A férfi megigazítja a drága öltöny ujját, épp csak annyira ráhúzva az ingre, hogy a mandzsettagombok még látszódjanak. A tó partján álló padok egyikéről emelkedik fel az újabb árnyék, majd lép előre míg a Montgomery mögött állók meg nem mozdulnak. Semmi fenyegetés, csupán jelzésértékű, hogy „ne tovább”.
-A leglehetetlenebb helyeket tudja kiválasztani. Persze örüljek, hogy nem egy elhagyatott gyárépületbe kért találkozót, vagy a kínai negyedbe….ott otthonosabban mozog.
Horkantó nevetés szakad ki az árnyékból, majd vele együtt némi arc is előbújik. Kamaszkori pattanások nyomait viseli, olyan akár a Hold felszíne, kisebb-nagyobb kráterek tarkítják a sötét, olajos hajjal keretezett arcot.
-Fél, hogy összepiszkolja az 5000 dolláros öltönyét?
-9000 dolláros, nem vagyok barbár. Arról meséljen mit intézett?
-Sajnálom, hogy csak ennyire telik. Oké, szóval Herbs könnyű menet lesz, abszolút megvehető, nem kevésbé sáros. Valaki a kezében tartja, hogy miért azt még nem sikerült kideríteni de meglesz. Ráállítottam az embereimet. Mrs. Barnes keményebb dió. Igazi lokálpatrióta, kitartó és határozott. Egyedülálló anya, mondanom sem kell, hogy eléggé anyaoroszlán természete van.
-Mindenkinek van gyenge pontja Uli, bízom benne, hogy megtalálja a módját, hogy a szenátor közelébe férkőzzünk. Warddal hogy állunk?
-Na ő igazi nehéz fickó. Mindenki a kezében van, még a rendőrparancsnok is. Amolyan kiskirály, szóval ő nem megvehető, ő szokott bevásárolni.
-Mindenki megvehető Uli, csak tudni kell melyik oldalról közelítsük meg. Őt hagyja, majd én kézbe veszem.
Gúnyos, ördögi mosoly villan fel. Kissé kétkedő, ő még nem ismeri Montgomeryt, még nem látta hogyan intézi fű alatt a dolgait.
-Firenze majd kifizeti. Ha intézett valamit a szokásos úton keressen.
S Uli már csak a hátát látja ahogy egyenes tartásban, rugalmas, dinamikus léptekkel a Ghibli felé siet. A sötét öltönyösök közül egy kivételével mind követi, megvárják míg a kocsiba ül, majd némi körülnézés után eltűnnek a Fordok belső terében. Az az egy amelyik kivált közülük, Firenze Ulihoz megy, a belső zsebéből vastag borítékot húz elő és egy vérfagyasztó vigyor kíséretében nyújtja át a nem kevés pénzzel bélelt csomagot. Megveregeti a kényszeredetten mosolygó de elégedett Uli vállát majd csatlakozik a többiekhez. Fél perc sem telik el és a környék újra csendes és néptelen.