Mr. Haynes & Dr. Boldrewood

*Pár napom volt arra, hogy a soron következő páciens kartonját elolvassam. Nem sok, tekintve, hogy igen tetemes mennyiségű irat gyűlt össze. Ráadásul az anyám is minden nap felhív, aggódik és nem tudom leszerelni. Egy anyát még pszichológusi végzettséggel sem lehet, ha úgy gondolja az édes kicsi lánya veszélyben van egy olyan városban ahol csúcson jár az alvilág minden üzelme, az égből is kokain pereg, mindennaposak a fegyveres rablások és amúgy is „olyan messze vagy”. Túlaggódja. Ezzel azonban nincsen semmi gond, a nagyobb baj az, hogy egyre többször fűzi a mondandójába az „unokát szeretnék” kezdetű monológot és a „mikor mész már férjhez” címűt, amit megspékel a „mikor mutatod be” fejléccel. Fél órája tettem le a telefont, még nincs annyi páciensem, hogy kiteljen egy egész rendelési idő és most egy vadonatúj pácienst várok akiről nem sok mindent tudok. Természetesen kaptam előzőleg információt róla, hiszen mindez hivatalos és előzőleg meg is kérdezték, hogy egyáltalán elvállalom-e a véleményezését. Nagy felelősség, de amikor a kezembe kaptam a diplomámat, valami ilyesmire vágytam. Egy komoly páciensre, aki több egy frusztrált családanyánál vagy egy a munkában depresszióssá lett üzletemberen, hovatovább túlzásokba eső híresség akinek csak annyi a baja, hogy többet akar mint amennyit megérdemel. A fennmaradó időben sikerült elmélyülnöm Mr. Haynes aktájában amit a börtön pszichiátertől kaptam, de az anyag még nem volt teljes. Ester becsipogó jelzésére ijedten kaptam fel a fejem. A maga sajátosan csicsergő hangján és közölte, hogy „dolog” van, vagyis Mr. Haynes megérkezett. *-Köszönöm Ester, máris beengedem.*Nagy sóhajjal állok fel a kényelmes karosszékemből, nem a türelmetlenség és nem is a nem akarás löki ki belőlem, hanem inkább a felkészületlenség érzése. Pedig felesleges, mindig precíz vagyok és mindennek utánanézek, a kapott anyagot sokszor átolvasom és jegyzetelek is, de azért Mr. Haynes mégis csak a páciensek nagyágyúja. Az ajtóhoz lépek, kinyitom és körülnézek a váróban. El sem téveszthetném, csak ő ül magányosan és idegesen feszengve, noha valószínűleg nincs tudatában. Ester integet a pult mögül és újabb papírhalmazt lobogtat, Haynes felé menet veszem el tőle.* -Köszönöm Ester. Ne zavarjon senki, rendben?*Ester…mondjuk úgy külön faj a recepciósok bámulatosan színes csoportjában. Csicsereg, ízig-vérig nő és itt a szívecskés és rózsaszín holmik birtoklását értem, fodrok, csipkék világában és képes egy doboznyi papírzsebkendőt elhasználni egyetlen film alatt. Romantikus film alatt. Eleinte velem is próbálkozott, de lebeszéltem vele, hogy munka közben nem, semmit. Itt nem. Most is látom rajta, hogy alig bírja visszafogni magát és magamban az összes istenhez fohászkodom, hogy ne pont Haynes előtt veszítse el a türelmét. *-Mr. Haynes? Örvendek, Dr. Boldrewood vagyok….kérem fáradjon velem.*A kezemet nyújtom, finoman, puhán de határozottan szorítom meg az övét ha engedi. Már az első pillanatok azzal telnek, hogy kielemzem. A pillantását, a hangját, a szavait és az egész testbeszédet amit akaratlanul közvetít felém. A mosolyom az udvarias de kedves kategóriába tartozik, semmit nem túlzok el. A beszélgetés majd megadja a megfelelő irányt.*

Mr. Haynes & Dr. Boldrewood

*Már az első pillanatokban megfigyelem, nekem egyetlen pillantás is beszédes, ahogy a hezitálás és a bekövetkező mozdulat. Bizonytalan, nem találja a helyét, régi megszokott dolgok tűntek el az életéből és kerültek elő ismét. Az én dolgom azonban nem az, hogy mindezeket helyre tegyem, csupán véleményt kell mondanom róla, hogy a későbbiekben megállja-e a helyét abban az ismeretlen világban amivé a régi alakult a távolléte alatt.  A szobám felé mutatok és el is indulok, nem hagyom, hogy lemaradjon és mögöttem jöjjön, ügyelek arra, hogy egymás mellett, kvázi egyenrangú félként érkezzünk meg a szobám ajtajához ami eddig félig nyitva állva várt. Betessékelem és máris az egyik karosszékhez lépve érintem meg a támlát.* -Kérem foglaljon helyet. *Nem véletlenül nem ajánlom fel a kanapét, szükségtelen és az ő esetében tönkreteheti a bizalmi kapcsolatot. Vele szemben foglalok helyet, miután lesimítottam a szoknyámat hátul, hogy ne legyen gyűrött, és az ölembe veszem a már megküldött aktát. Felnézek rá, figyelem miként hat rá a környezet, a személyem, mennyire ideges vagy épp túl nyugodt. Utóbbit nem befolyásolja a bizonytalanság.* -Mr. Haynes…maradjunk ennél a megszólításnál vagy kötetlenebbnek érezné ha másképp szólítanám? Fontos, hogy a beszélgetéseink alkalmával minél…kellemesebben érezze magát a körülményekhez képest. *Nem fogja, biztos vagyok benne. Sosem érzik magukat könnyebben a beszélgetések végén, legalábbis a hozzá hasonló helyzetben lévők nem. Ismerem a történetét. Jó zsaru volt, piszok jó zsaru, aztán egyetlen pillanat alatt az egész életét tönkrevágták. Megvadult, aztán feladta…önmagát is, végül megtörték. A kérdés az, mennyire. Csak a felszínen, vagy a lehető legmélyebben. *-Most csak beszélgetni fogunk, hogy megismerjem. Nagyra becsült kollégáim sok mindent leírtak önről ami számomra fontos lehet, mindazonáltal a későbbiekben sajnos át kell majd vennünk néhány részletet. Nekem fontosabb a személyes benyomás, remélem megérti. Van ellenvetése?*Nincs. Nem lehet ellenvetése, tőlem, az én véleményemtől függ az élete későbbi alakulása. Pont ezért kell megadnom a lehetőséget, ha csak illúzió is, hogy nem mindent kötelező. Most. Ha kialakul a bizalom, később úgy is magától megosztja majd azokat a részleteket, melyekre kíváncsi vagyok.*

Mr. Haynes & Dr. Boldrewood

*Az első amit a kielemzésen kívül észreveszek és tudatosul bennem, az  a hangja. Kellemes, kissé szomorú de mélyen rezgő; jó hallgatni. A másik az udvariasság ami ösztönből jön, ebben az egyben nincs semmi hezitálás, nem gondolkodik azon, hogy előreengedjen e vagy sem. Mindez bár a női lelkemnek tetszik, most nem azért találkoztunk, hogy azt elégítsük ki, ennek ellenére roppant fontos lesz a későbbiek folyamán. Nekem az is információ, hogy hogyan helyezkedik el a karosszékben, hogy egyáltalán elfogadja e az első pillanatban a hellyel kínálást, vet e egy pillantást a megszokott kanapé felé. A szemembe néz, ez jó, remek. Meg van a szemkontaktus amit elég ritkán élvezhetek, a pácienseim általában mindenhova néznek csak rám nem. A név kérdés egyszerű partnerként tekintés, ez észrevehetetlen mégis ad egyfajta tartást a másiknak. *-Danny, rendben, köszönöm Danny.*Közben belelapozok az anyagába, a fontosabb dolgokat fejből tudom, de ne kívánja senki azt, hogy egy ilyen vaskos dossziét kívülről fújjak. Azt tudom, hogy mit hol találok, ám talán meglepő módon nem abból kérdezek miután azt mondtam a részletekről fogom faggatni.* -Meséljen nekem arról mit csinált azóta, hogy újra szabad. Hol járt, kivel találkozott, s, hogy a találkozás véletlen volt vagy szándékos. *Enyhén mosolyra húzom a számat, barátságos mosolyra, kedvesre és mindez őszinte, hiszen egy emberrel ülök szemben akinek problémája van, aki elveszett a világban és segítségre van szüksége. Mindezt, az én hivatásomat empátia nélkül nem lehet jól csinálni, én pedig jó vagyok. Piszok jó, csak még nem bizonyítottam mindenkinek. Ahogy ő nekem, úgy én is megadom a tiszteletet neki, a szemeibe nézek, úgy várom a válaszát. Figyelek rá, ez a legfontosabb, hogy érezze nem csak a falnak beszél és nem egy olyan embernek akinek kötelessége figyelni, hanem olyannak aki önzetlenül teszi ezt. *

Mr. Haynes & Dr. Boldrewood

*Megadóan biccent és nem mozdul. Nem feszeng, nincsenek kényszeres mozgásai, nincs rossz szokás, beidegződés. Tökéltesen higgadt, csak szomorú. Igen, azt hiszem ez az amit érzek felőle, vagy valami hasonló, keveredve csipetnyi "elegem van, minden jó úgy ahogy van" hangulattal. Itt van, mert itt kell lennie, de neki soha nem jutott volna eszébe segítséget kérni, önmaga akar talpra állni, ha ugyan....Türelmesen megvárom míg összeszedi a gondolatait, tudom ehhez idő kell. A gyógyulás időszaka néha önkéntelenül zajlik, csak kitölti az időt valamivel, de később alig emlékszik rá, a lelkében azonban minden egyes ilyen nap elteltével egy kicsivel kevesebb üresség marad. A folyamat hosszadalmas, egyénfüggő, de eltarthat évekig is.*-Igen..sajnálom. *S tényleg sajnálom. Olvasva az anyagát nem vagyok meggyőződve arról, hogy bármilyen kezelésre szüksge lenne. Kiborult, bekattant, bárkivel előfordul, épp csak bárki nem gyilkol le egy egész bűnbandát, de bárki nem is tudja megtenni. Letöltötte a büntetését...nem annyit amennyit valójában kellett volna egy ilyen volumenű bűntett után, de ha őszinte vagyok önmagamhoz is, akkor be kell valljam, én is ezt tettem volna. A lelkem mélyén, ahol az _ember_ van és nem az orvos, elismerést érzek iránta amiért volt bátorsága megtenni, amiért volt képessége megtenni. Ha úgy vesszük, valójában pont a bűncselekmény után nyugodott meg a lelke. Persze fájni fog még nagyon sokáig és a veszteség, veszteség marad, a család hiánya ugyanúgy űr marad benne, mégis valahol mélyen benne van egyféle megnyugvás. Ez az ami élete hátralévő részében bizonyos dolgok iránt érdektelenné és közömbössé teszi majd. Hallgatom ahogy szinte rezignáltan sorolja a tennivalókat és végül előkerül a feleség neve is. A gyerekek még nem, az fájdalmasabb. *-Hogy érzi Danny, meg fog birkózni vele? Azzal, hogy rendbeteszi a házat, talán emléket állít a családjának, talán sikerül lezárni a múltat, de együtt élni az emlékekkel....embert próbáló feladat. *Persze az az ő otthona is. az is lehet, hogy nem szívesen adná el, hogy más lakjon ott, megbántva ezzel az elhunytak emlékét. *-Danny. Noha az önbiráskodás nem feltétlenül helyes...ön megtette. Most mit érez? Megnyugvást, elégedettséget, fájdalmat, ürességet....változott valami a lelkében? *Ha le is van írva véleményként, ha tudok is róla, vajon ő tisztában van vele? Muszáj kimondania, önmagának beismerni. Nem egyszerű, tudom, de egyszer szembesülnie kell minden tettével, azok súlyával melyek nem évülnek el a büntetés letöltés után, nem tudja a szőnyeg alá söpörni, vele maradnak. s ha nem...nos az én tisztem eldönteni, hogy mindez milyen befolyással bír majd rá és a társadalomra.*

Mr. Haynes & Dr. Boldrewood

*Már akkor amikor a kezembe kaptam Danny aktáját, tudtam, hogy roppant nehéz lesz objektíven ítélni, és kiállítani bármilyen véleményt róla. Rosszat vagy jót, mindegy. Nem azt kérték, hogy gyógyítsam meg a lelkét, hogy tegyem jobbá az életét, hanem csak véleményt, hogy „emberek közé” engedhető. Egy részem elítéli azt amit tett, de a nagyobbik felem igenis csodálja, hogy képes volt rá és én is így cselekedtem volna hasonló esetben. Jó persze, én nem öltem volna meg senkit, de kiadtam volna másnak, hogy végezze el a piszkos munkát. Abban nem vagyok biztos, hogy végig is néztem volna, de a tudat…az fontos. Danny jól meggondol minden választ, még nem tudom, hogy azért mert olyat akar mondani amit hallani szeretnék, vagy valóban át is érzi mi a helyes és azt az utat választja. Végül is már nem kell, hogy a lelkében lebegjen a bosszú érzése, már a megnyugvásé a terep, de az soha nem fog eljönni, a vesztesége veszteség marad.* -Igen tudom Danny. Az lesz a legnehezebb. *Az elhatározás jó, a szándék, hogy túlélje, hogy túl akarja élni, hogy megtegye az első lépést, fontos. Ha az megvan, akkor van benne élni akarás is. A kérdés csak az, és a választ nekem kell megtalálnom, kihúznom belőle, hogy az élni akarás mögött mi áll. Valóban élni akar, vagy úgy érzi maradt még lezáratlan ügye. A kérdésem többek között e felé irányul, meg kell tudnom a választ, ha nem most, akkor később, időnk van bőven, lehetőség is, hiszen én határozom meg hányszor kell eljönnie hozzám. Válaszadás előtt is feszülten figyelem, mielőtt megszólalna már kiderül, hogy őszinte lesz vagy sem. S igen, ilyenkor mindenki védekező állásba helyezkedik. Hiszi azt, hogy igaza volt, van és lesz, de bizonyságot akar szerezni arról, hogy jogos-e. Hogy más is így érzi. A válaszom határozott igen lenne, de ezzel nem segítek neki és magamnak sem, hogy bármilyen véleményt könnyedén megírhassak róla. Másrészt itt én kérdezek és ha már az elején belebonyolódom egy egyetértő párbeszédbe, nem fog komolyan venni. A legempatikusabb arcomat mutatom, így is érzek, bár talán most nem kellene, de egy kicsit bennem ég a fájdalma. *-Danny, az most mindegy én mit gondolok vagy érzek. Azért vagyunk itt, hogy megtudjam ön mit érez most, hogy vége. Mert vége van Danny ugye? Megtette amit akart. Ha most még nem tudja, vagy nem biztos benne nem baj. Együtt kiderítjük, ezért beszélgetünk. Szeretném ha ezek a beszélgetések mindkettőnk számára hasznosak lennének. Nekem azért, hogy megértsem és megismerjem és leírjam a felettünk ülő nagyon okos embereknek, hogy mi a helyzet magával, önnek pedig azért, hogy irányt kapjon a következő lépéshez. *Egészen más lenne ha egy sorozatgyilkosról lenne szó, olyanról akinek valójában nem voltak indítékai, csak a beteg elméje. Ám Dannynek nagyon is voltak indítékai, és ha meg is büntette azokat akik megölték a gyermekeit, még mindig akad bőven amiért soha nem kapja vissza az életét. A feleségét. A család biztonságát, szeretetét, a stabilitást, azt, hogy van miért nap mint nap küzdenie. Végül is mi maradt neki? Ó a fenébe! De nehéz egyszerre együtt érezni és kívülállónak maradni. *

Mr. Haynes & Dr. Boldrewood

*Nem mindig kapok választ a kérdéseimre, de már megszoktam, egyébként a nem válasz is válasz, a testbeszéd, egy sóhaj, egy pillantás valamerre, leginkább tőlem távol…leírok néhány szót, gondolatot melyek felmerülnek bennem Dannyt látva-hallva. Ez a beszélgetés sokkal fontosabb mint egy gazdag és megkeseredett háziasszony, feleség vagy teszem azt üzletember itt léte, nekem is, Dannynek is. Ez az első ilyen „ügyem” páciensem, akiről véleményt kell alkotnom és bár sokan tapasztalatlannak tartanának, aki engem ajánlott jól tudja, hogy mindez csak egy része annak ami valójában a háttérben lapul. Ide tudás kell, figyelem és empátia. A beszélgetésünk kezd csevegéssé válni, ami jó, mert ez azt jelenti, hogy Danny képes volt kicsit ellazulni, nem feszült és nem görcsösen gondolkodik a válaszokon. A kitartó mosolynak örülök, tudom melyik fajta és nem aggódom.* -Igen Danny, ezt kell kiderítenem.*Visszamosolygok rá és tudnia kell, hogy mindez nem kifejezetten nekem kell hanem azoknak akik ideküldték, akik kiengedték, akik nem akarnak újból vérben fürdeni. A téma kötött és ehhez méltón újra komollyá válunk mindketten. Figyelem, hogy a szavak közben melyek szinte maguktól peregnek, mégis tudatosak és határozottak, van-e valami más is, valami amivel félre akar vezetni, vagy palástolni szeretne bármit. Bólintok, talán többször is mert egyet értek vele. Ismerem a történetét az aktából, az elmúlt percekben némi személyes érzelem is elért a száraz tényeken kívül, és tudom, hogy Danny Haynes nem sorozatgyilkos, nem kedvtelésből vagy más okból, mondjuk kéjvágyból ölt, és nem is fogékony erre. A bosszú az ami hajtotta, hideg, számító bosszú amit sikerült elérnie, mindezzel pedig nincs már cél az életében….remélhetőleg. Nos az ilyen vélt vagy valós célok miatt is van itt többek között. *-Tudom, hogy nem olyan.*Igen…a diagnózisom nincs még kész, de egy s mást már tudok róla, ha bizonygat, nem nekem bizonygat hanem magának. Érzékletesen írja le más élvezetét, de a tekintete mögött ott rejlik az is, amit ő tett, néhány emlékkép…ahogy elnéz balra, fel a semmibe. Talán észre sem veszi. Aztán újra a szemeimbe néz és már határozott, nyugodt.* -Ön tart ettől Danny? Tart attól, hogy ha újra fegyvert fog a kezébe akkor valami elszabadul? Vagy ha újabb igazságtalanság éri, újabb veszteség…esetleg újabb cél kerül ön elé. *Megkeseredett, de nem adta fel. Erős, talán túlzottan is kemény legbelül. Már nincs vesztenivalója…de tudnom kell, hogy ha lesz, akkor mi lesz.*

Mr. Haynes & Dr. Boldrewood

*Rövid, de annál tartalmasabb praxisom alatt sokféle emberrel találkoztam, a mentorom is jó néhány esetét elmesélte a tanulságokkal együtt, azt is ő milyen hibákat vétett kezdőként, hogy tudjam mire figyeljek a legjobban. Most az a kérdés merül fel bennem, hogy Danny vajon komolyan is gondolja azt amit mond, vagy csak pontosan tudja mi az amit hallani szeretnék, mi az amivel jó irányba terelheti az „ügyét”. Látszólag nem veszi komolyan, mert az arcára kiül némi derű, de a szavai igenis komolynak tűnnek. A választ alaposan megrágom, kiskapukat keresek. Olyan nincs, hogy valakinek már nem számít semmi vagy senki annyira, hogy megtegyen érte bármit, valamit ami talán kis dolognak számít, de aztán beüt a krach. *-És a szabadsága Danny? Azt elvehetik. Az nem számít? Nem érdekli ha újra bezárják, ha korlátozzák?*Most nyugodtnak látom, picit hanyagnak, lazának, mint akinek tényleg nem számít semmi, de ez csak a felszín és ha el akarok érni valamit, ki kell ugrasztanom a nyulat a bokorból….milyen egy hülye közhely ez. Lássuk Danny nyusziját.* -Nem kiírtható. Rendőrnek csak az megy akinek nagyon mélyen gyökeredzik az igazságérzete, de gyakran félrecsúsznak a dolgok és ott a szabályzat, a törvény ami sokszor nem áll az igazság mellé. Egy volt rendőr azonban aki egyszer már ítélkezett talán megint késztetést érez arra, hogy a kezébe vegye a dolgok elintézését. *Nyuszi ül a fűben, ülve szundikálva….Danny vajon szintén beteg lesz ha nem ugrálhat?* -Danny! Játsszunk egy játékot. Biztosan ismeri, talán más is megkérte már erre. Én mondok egy szót és ön az első szót ami eszébe jut rávágja. Oké? *Tisztában vagyok a történetével, ha a fájdalmaival nem is, pontosan tudom hol lehet belevágni a kést és sajnos meg kell tennem. Amennyiben benne van és nem kezd el ellenkezni, mondom is az első szót.*-Anya.

Mr. Haynes & Dr. Boldrewood

*Vaktában tettem fel a kérdést, ha semmit nem vehetnek el tőle, feltételezhetően családtagra, barátra gondolt. Ők szoktak a legfontosabbak lenni, semmilyen ingó vagy ingatlan nem pótolhatatlan, sem az állás ha ugyan van már neki. Mivel családja nincs, a barátairól pedig nem tudok, de nem sok lehet ha mostanában hagyta el a börtönt, csak a szabadság az aminek az újbóli elvesztése fájó pont lehet. Na meg vegyük számításba az igazságérzetét. Összességében véve, a saját magába zártsággal együtt amit egyetlen mozdulattal érzékeltet, olyan mint egy időzített bomba. Na most ebből hogyan fogok én egy számára kedvező véleményt írni, azt még nem tudom. Egyetlen ülésből azonban nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, abból sem, hogy kis monológom lényegét nem cáfolja de nem is helyesel. Látszólag közömbös, az a fajta aki „mondjad csak, úgy sem érdekel, higgy amit akarsz” s közben minden egyes jövendölést valóra vált. Ez az önmagába fordulás nem jó, kell, hogy legyen célja az életben, olyan cél ami nem veszélyes sem másokra, sem önmagára nézve. A játék valójában nem is játék, de feltételezem ezzel ő is tisztában van, ahogy a kezeltek nagy része is a  Rorschach teszttel, vagyis a tintapacással. Minél tapasztaltabb a páciens, annál több kreativitásra van szüksége a pszichiáternek, hogy kijátssza és ne őt vigyék az erdőbe. Az első kérdésre hosszú, kifejtős választ kapok, oldalra hajtott fejjel hallgatom noha csak egyetlen szót vártam. *-Semmi baj Danny, csak nyugodtan.*Oltalmazás. Dannynek oltalmazást jelent az anya, biztonságot,gyökereket. *-Család….ünnepség….nyár…kék…vörös….szoba….orvos…fájdalom.
*Minden egyes szó után szünetet tartok és megvárom, hogy válaszoljon, közben mindent lejegyzek és próbálom nem az arcomra engedni a gondolataimat. Amikor nem írok a szemeibe nézek, a válaszadáskor őt nézem és figyelem a reakcióit ha vannak, ha nincsenek akkor azok palástolására való igyekezetét.*

Mr. Haynes & Dr. Boldrewood

*Tudom, hogy minden egyes szóval az elevenébe vágok majd, de ennek a tesztnek ez a lényege, hogy kihozza belőle a valódi érzéseket. Bármennyire is próbálja visszagyömöszölni, azok így vagy úgy de felszínre fognak kerülni. Mindjárt az első szónál megrándul az arca és erre számítani is lehetett, a vele történtek mélyen a lelkébe égtek. Megértem és tudom nem lehetett könnyű, de azt elképzelni sem tudom, hogy valójában mit érez legbelül. Sok idő telt el, de a sebek még mindig nem hegedtek be és ez a következő szavaknál egyre nyilvánvalóbbá válik. Mindennek ellenére Danny óriási önuralomról tanúskodik és ez mindenképpen mellette szól. A róla írt jegyzetembe bekerül az „együttműködő” szó is. *-Köszönöm Danny. Sajnálom, hogy ha fájdalmat okoztam, de ezek szükségesek még akkor is ha előttem már néhányan leírták a véleményüket. *És nálam is vannak pillanatok amikor nem tudok hideg fejjel gondolkodni, amikor nem tudok csak úgy elmenni a velem szemben ülő gyötrelme mellett, amikor ki kell várnom pár percet, hogy visszanyerjem az objektivitásomat. A csend óvatosan ereszkedik le közénk és hagyom, hogy kiteljesedjen. Őt figyelem, de csak amíg újra simává nem válik az iménti fájdalomtól összerándult arc. És jönnek még az új szavak, egészen más világból, Dannytől távol.* -Játék…fagylalt…bohóc…tenger…munka…társ. *Újabb szünetek a szavak között, az utolsónál az órára pillantok mielőtt válaszolna. Lassan lejár az idő, a mára szánt idő és Danny fellélegezhet az újabb találkozásunkig ami után nekem meg kell írnom a véleményemet, melyért nekem kell felelnem ha tévedek.*

Mr. Haynes & Dr. Boldrewood

*El sem tudom képzelni mit érezhet, hogy régen mit érezhetett és mit élt át. Hogyan élte meg. Egy részüket meg fogom tudni, így vagy úgy elárulja nekem. Ha nem is szavakkal de az arcával, a tekintetével, még ha nem is mindig néz a szemeimbe. Mikor elhangzik az újabb szó amire választ várok, már félre tettem az emberi érzéseimet és újra a pszichiáter kerül felszínre. Többet nem engedélyezek magamnak, a saját hozzáértésemet és szakmai tudásomat ásnám vele alá. Míg az első sorozat csupa szomorúságot tükrözött, a mostaniak inkább vidámabbak, ami jó Danny szempontjából, de tudom, hogy mind az emlékekből táplálkozik. A családja jut eszébe, de most nem a borzalmak kerülnek előtérbe hanem a szép emlékek. Jó ha az ember ennyi gyötrelem után képes a szépre is emlékezni anélkül, hogy az keserűséget hozna. A végén két olyan szót dobok be ami talán a jó és a rossz között áll, ami hétköznapi, vagy annak kellene lennie. A válasz pedig, nos a munkára adott megint rossz viszont az utolsónál megreked valahol a bizonytalanság peremén. Észrevettem a fészkelődést is. Tudom, hogy Dannynek a munkája volt a mindene a család után természetesen, kíváncsi vagyok annak elvesztését hogyan dolgozta fel. Vagy egyszerűen csak lemondott róla? Mikor? Azon a napon, a véres napon már úgy indult el, hogy tudta, végleg hátat kell fordítania mindennek? *-Tanácstalanság? Kire gondolt Danny? Kiben bizonytalan? *Sok mindent nem tudok a történetből, főleg az előzményeket nem ismerem igazán, azokat amelyek Danny leszámolása előtt voltak, a családja elvesztése előtt. Minden bizonnyal volt egy társa a rendőrségen és rá gondolt, a tanácstalanság viszont nem jelenti azt, hogy lemondott volna róla, vagy haragudna rá, inkább elveszítette. *-Danny, én úgy veszem észre ön még mindig a múltban él, valahol megrekedt. Tudja, hogy már nem lesz semmi sem olyan mint régen, de nem akar a változásokkal sem haladni. Van esetleg valamilyen célja amit el szeretne érni? Azon kívül, hogy munkát keres. Valami amit kitűzhetne maga elé, amiért meg kell dolgozni, amit meg kell szerezni, ami csak a magáé. *Kell, hogy legyen valami, a legapróbb dolog is jó, elvégre ha sikerélményt szeretnénk elérni, mindig kis célt kell magunk elé tűzni, amiben biztosak vagyunk és szépen haladni előre. Ha nincs ilyen, ott ette meg a fene az egészet. *

Mr. Haynes & Dr. Boldrewood

* Van valami ami felkeltette a figyelmemet. Az összes szóra biztos választ kaptam, noha volt ami előtt Danny hezitált, maga a válasz szó biztos volt. Biztos ponton nyugvó, ám…a társra nem csak a szó tükrözte a bizonytalanságot, hanem vele jött az érzés is. Ez az egy pont volt Danny életében az amiért érzésem szerint még nem tett semmit. Sejtem, hogy az egykori rendőr társára utalt, több volt közöttük munkakapcsolatnál, persze a társaknak vakon kell bízniuk egymásban, hiszen a másikon múlhat az életük. Ez az egyetlen olyan dolog amibe én is kapaszkodhatok és ez az a pont amikor elhatározom, hogy nem csak egy véleményt fogok kiállítani Dannyről ha eljön az ideje. Ám előbb egy célt kell kitűznie maga elé, látni akarom, hogy nem csak úgy lézeng, vegetál a világban. Legyek telhetetlen? Élni akar. Volt vajon olyan is, hogy nem akart? Nagy kérdőjel kerül a jegyzetfüzetembe, tudni fogom mit jelent, de nem most kérdezek rá. A lényeg, hogy most már van amit akar. *-Ennek örülök Danny, jól van. Most csak azt kellene elterveznie, hogy hogyan akar élni. Mi legyen a fővonal, mi az ami motiválja. *Kell, hogy legyen valami, hiszen mindent elveszített. A feleségét, a gyerekeit, a munkáját, a szabadságát és talán volt egy olyan időszak, amikor az élni akarását is és ezek szerint a barátját is. A szabadságát visszakapta, noha feltételekhez van kötve, de mégis van. Édeskevés ahhoz, hogy új életet kezdjen. Kell egy mozgatórugó ami kizökkenti abból a fásultságból amiben most létezik. *-Gondolkozzon el ezen Danny a legközelebbi találkozásunkig. Legyen ez házi feladat. Írja össze mi az amit szeretne elérni, megcsinálni, átélni. Legyen benne sorrend, amilyen formában szeretné. Fontossági sorrend, vagy kezdje egy kisebb dologgal ami ön szerint biztosan elérhető, hiszen a siker érzését csak így érhetjük el, és lépcsőzetesen emelje a tétet. *Kvázi építse fel az életét elméletben, hogy legyen egy út, amin végigmehet. Ha megcsinálja, az sem baj ha nem tudatosul benne, csak kezdjen valamit magával. Míg beszéltem letettem a jegyzetfüzetet a térdemre, a kezeimmel gesztikuláltam minél nagyobb jelentőséget adva a szavaimnak, hogy némi lelkesedést öntsek bele. A szemeibe néztem, az arcom is derűt sugárzott, de a színfalak mögött végig őt figyeltem. A reakcióit, a szemei rebbenését, a testbeszédet, vagy éppen ezek hiányát. Valamiért akartam, hogy lássak valamit, csak egy apróságot ami azt jelenti nem olyan fásult és érdektelen mint amilyennek látszik.*

Mr. Haynes & Dr. Boldrewood

*Nekem annyi a dolgom, hogy felülvizsgáljam Danny állapotát, összevessem az aktájában leírtakkal és véleményt mondjak arról, hogy vajon képes lesz-e beilleszkedni a társadalomba vagy sem. Ez így eléggé száraz és csupán a diagnózist kell felállítanom, segíteni nem tudok. Danny eléggé zárkózott, ami most még érthető is, hiszen nem rég szabadult, a világ megváltozott, sok minden ismeretlen a számára hiába követte – ha volt rá lehetősége – a változásokat, benne élni egészen más. A bezártság után hirtelen túl nagy lett a tér a számára, ezt sem könnyű feldolgozni és a helyén kezelni, a viselkedése a vele történtek mellett teljesen helyénvaló. Én csak arra vagyok kíváncsi, hogy ez így marad-e és ha igen, meddig. Danny egy falat emelt maga köré, jó vastag falat, olyat ami mögül ő maga sem lát ki, nem csak a külvilág felé zárkózott hanem önmagát is bezárta, ez pedig nem jó ha hosszútávon így marad. Kiderül abból amit a következő találkozásunkra alkot. Az is, hogy van-e egyáltalán célja, vannak-e tervei de az is, hogy mennyit foglalkozott ezzel az egésszel. Ha jól sejtem csupán szavakat fog felsorolni, kellemes és megnyugtató meglepetés lesz ha bővebben fogalmaz. A kérésemre nem ellenkezik, és csupán egyetlen szót mond. Egyelőre ez is elég. Épp csak annyit tesz ami szerinte még elég ahhoz, hogy jó véleményt írjak róla, sem többet sem kevesebbet, egy mérnök sem számíthatná ki pontosabban.* -Köszönöm Danny. Nos, akkor azt hiszem mára végeztünk, örülök, hogy eljött és beszélgettünk. Szeretném ha legközelebb elmondaná mi történt önnel egy hét alatt és mindezt hogyan élte meg. *Mosolygok, halványan de kedvesen, együtt érzőn. Barátian. Fontos, hogy a pácienseim partert lássanak bennem nem pedig csak egy akadályt amit le kell küzdeniük és Danny esetében ez kétszeresen így van. A jegyzeteimet leteszem az asztalra és felállok, felé lépek és ha felállt felé nyújtom a kezem. *-Viszontlátásra Danny, legyen szép napja.*Vagy legalább ne legyen rosszabb az eddigieknél. Végig a szemeibe nézek és már nem csak azért, hogy kielemezzem, egyszerűen csak vonz az a végtelen szomorúság amit ürességgel próbál palástolni, talán még önmaga előtt is. *

//Hacsak nem mondasz olyat amire válaszolnom kellene, én megköszönöm a játékot, nagyon örültem, élveztem és várom a következőt. Sok kérdésem lesz. NO //