Egy akkora testet, mint amekkorát a kamion cipelt, nehéz lett volna szem elől tévesztenem. Még akkor is, amikor a seggüket védtem... Gabriel tökéletesen célzott, Vincent pedig jól választott. Még akkor is láttam őket, amikor már mögöttem voltak, miután egy intéssel beelőztem őket. Ideiglenesen, mert amikor a megbeszélt helyre érkeztünk, a kamiont, vele együtt a két férfit ismét magam elé engedve állítottam le a motort. Nem azért, mert úgy gondoltam, bármelyikük is a főnököm lenne, egyszerűen magamban bíztam mindig is a leginkább. Az én reflexeimben, abban, hogy olyan helyzetben is megállom a helyem, amikor mások már pánikban törtek ki.
Csak két pillantás.. a visszapillantó tükrökbe, hogy ténylegesen is tiszta terepet lássak, és már szálltam is ki a Nissan-ból, kicsivel később, mint ahogy a fiúk tették. Menet közben az anyósülésre fektetett Glock-ot elpakoltam a combomra erősített tokjába. Az ajtót magam után becsuktam, és ha már a fiúk ott elöl megálltak az öltönyös Man in Black-kel szemben, felcsatlakoztam, de egyelőre nem szóltam. Kár lett volna azt kérdezni egyből, hogy a szállítmány tulajdonosát miért is nem látom. Vagy hogy merre van a pénz. Leginkább azért csináltam ezt az egészet, mert biztos voltam benne, hogy azt a konténert nem előttünk fogják kibontani.
- Van esetleg még valami? - érdeklődtem aztán mégis, elnézve a terepet.. Mindenhol nyílt tér, sehol egy beláthatatlan kanyar, vagy épület. Helyes.. az elmúlt két napban sem építtetett ide Corvin. Akkornemhalunkmeg! És.. mehettem vele ebédelni, ami sosem volt rossz terv. Még az ember lánya is megéhezik olykor.
- Ellenőriznem kell, hogy sértetlen-e a szállítmány. Ha igen, akkor természetesen megkapják az ígért összeget. Volnának olyan.. kedvesek, hogy kinyitják a kamiont? - érdeklődött Mr Pingvin, a kedves jelzőt cseppet sem pozitívan értve, de nem hibáztattam. Az a pénz, amit kapunk, megért egy lemeózást. Vincent-re néztem, remélve, hogy ő is a minél előbb való lelécelésben hitt. Na meg Gabriel.. Ő sem tűnt úgy, mint aki kotlós tyúkként akar maradni a.. dologgal.

"Van esetleg még valami?"

Grace hangja oldalról, én meg csak egy jobbos, gyors pillantásra szemlélem, a figyelem már újra a fickóé. Nem tűnik túl jókedvűnek.

"Ellenőriznem kell, hogy sértetlen-e a szállítmány. Ha igen, akkor természetesen megkapják az ígért összeget. Volnának olyan.. kedvesek, hogy kinyitják a kamiont?"

- Hogyne! Mindent ellenőrizhet.. - a megszokás nagy úr, mégse gondolom hogy a nyílt kiírás után Corvin megkockáztatná, vagy úgy egyáltalán megkockáztatná hogy fizetés helyett lelövessen, ő nemazafajta.
Ezért jobb üzletelni pénzes seggfejekkel...

Megindulok a gép fara felé, minden szívbaj nélkül fordítok hátat. Nincs mitől tartanom, ha mégis lenne, Gabriel és Grace tökéletesen tartja a terepet és az egész kulcsa a bizalom.
A.. társaidban.

- A golyó ütötte lyukak ne zavarják össze, volt egy kisss.. ellenállás.. - részletezem - de a maguk érdeke hogy remélhetőleg belül golyóálló a cucc. - Kintről.. tökéletesen úgy tűnik mint egy mezei.. semmiben sem különböző konténer. De belül.. A számok (sorszámok) rejtették a kincset, és ha valaki valamit elbaszott, az nem a mi lelkünkön szárad.

Megállok a farnál.

- A számzár a maga reszortja. - intek a legvadabb sci-fi filmekbe illő rejtett technológia felé, amit, ha akarok se tudnék kisilabizálni, de éppenséggel a pénz engem jobban érdekel.
Rám néz.. én meg másodikra észbe kapok, hogy azt várja forduljak el.
Megforgatom a szemeimet és megteszem.

Hangos pittyegés hallatszik, visszaszámlálás vagy különleges dallamok, de maga a MESE!
Azután a fickó úgy néz ki mindent rendben talál, vagy legalábbis csak hallom ahogy leugrik, vissza a földre.
Csak ekkor fordulok vissza.

- Nemmegmondtam? - és széttárom a kezeimet.

- És most jöhetnek a piszkos anyagiak. - ha megindul előre - és ha Grace nem avatkozik közbe - csatlakozva a többiekhez, követem.
Az egyik Chryslerbe bújva mar elő két táskát.
EZAZ!
És egyelőre semmi nem avatkozva közbe, masszív léptekkel tart felénk.
A mai lesz életem szerencsenapja!
Hát még a klubbé...

Megindult Mr. Pingvin Vincent után, és csak egy pillanatra feszült meg a testem, a mozgásukkal párhuzamban fordult a testem, de nem követtem őket. Inkább még egyszer körbenéztem, de még mindig semmi. Biztos voltam abban mégis, hogy Corvin minden egyes lépésünkről, lélegzetvételünkről tud. Sejtettem, hogy ha már ekkora összeg üti a markunkat, nem fogja egyetlen pillanatra sem kihagyni azt az előnyt, hogy mindent tudjon. Még akár azt is, hogy jelen esetben milyen pulzusunk volt. Paranoia? Dehogy!
Vincent hangja időről időre megtörte a csendet, és ahogy ismét megjelent a szikár teste, igen, megnyugodtam, egy kissé. Még hátravolt az a rész, amikor megkapjuk a vágyott összeget. És ameddig innen élve - és épségben - nem húzunk el a fenébe, addig nem is leszek teljesen nyugodt.
Mr. John Doe úgy mozgott, mintha övé lenne az egész sivatag. Otthonosan, halál nyugodtan és érzelemmentes képpel, ami irritált. Corvin hogy volt képes ezt.. vagyis őt alkalmazni? Valószínűleg vele nem fog soha egy jókedélyű ebédet elfogyasztani. Inkább arról szólt volna az ő ebédjük, hogy kit is kell likvidálni. Még a gondolatra is kirázott a hideg, és ez rossz pont. Az elgondolkodásomnak az volt a vége, hogy Vin már jóideje állt tőlem nem messze. A férfi meg bemászva félig az autóba és az a két aktatáska a kezében olyan volt, mintha azzal született volna. Gyűlöltem az ilyen figurákat.
- Mr. Corvin elégedett a munkájukkal - ismét megszólalt, én pedig lassan fújtam ki a bennrekedt levegőt. - Tisztes összeget ígért, és mindig betartja a szavát - folytatta, mire módszeresen a lábfejeit néztem. Muszáj mindegyiknek ekkora seggnyalónak lennie? De persze ezt csak nem mondhattam bele a képébe, még a végén kötegelt pénz nélkül maradunk. Inkább csak kényszeredetten elmosolyodtam.
- Ha ön is látni akarta, amit kap, cserébe legyen oly.. kedves, hogy kinyitja az egyik táskát - ezt már én mondtam, egészen halkan, egyáltalán nem fenyegetően. Arra a célra itt volt Vincent - tudva, hogy mennyire kíméletlen tudott lenni, senki ellenségének nem akartam őt. Ahogy Gabriel is tökéletesen helyt állt a munkában, ezért benne sem kételkedtem, hogy a pillanat törtrésze alatt cselekedni sem lenne rest.
- Hogyne, ez természetesen, Miss Reed - a mosolya inkább úgy hatott, mintha épp most dobott volna be egy kígyóverembe, de nem érdekelt. Nem az ő seggében voltak puskákkal. Nem érdekelt, ha a két kis ujját meg kellett mozdítania. Megérdemeltük és pont. Az ujjaival a csatokért nyúlva megemelte az egyik táska fedelét, kérdőn nézve felém. Egy pillanatra néztem Vincent felé, hogy vajon ő is kíváncsi-e, mit kap, részemről nem izgatott az sem, ha esetleg ő nem akarta volna látni a részét. Bíztam volna Williamben? A fizetséget illetően igen. Csak egy biccentést engedtem meg magamnak. Részemről rendben volt az üzlet. Shane pedig.. hamarosan egy kisvonattal fog gazdagodni, és már ez mosolyt csalt az arcomra. Halovány, alig-mosoly volt csak, de igazi.
- Mr. Belvedere? Ön és a partnere is látni akarja? - nézett Gabriel felé is az öltönyös férfi.
Nem mehetnénk már végre? Bőven elfért a pénz még mellettünk az autóban. Bárkit, bárhol kipakoltam volna, csak azt a két címet kértem volna el, mint hű taxis. Legalábbis ami Vincentet és Gabrielt illette.

"Mr. Corvin elégedett a munkájukkal. Tisztes összeget ígért, és mindig betartja a szavát"

Propagandaszöveg... Ellenállok a késztetésnek hogy fordítsak a szemeimen egyet, helyette egy percig nem veszem le a táskáról. Az egyikről.. Ami az enyém...

A megérdemelt jutalom már alig centiméterekre tőlem, amikor újra Grace az aki megszólal.
Ránézek. Csak egy rövid, szinte észrevétlen percre, ám aztán várom a reakciót. Corvin nem hülye... Még ha egy seggfej is, nagyon jól tudja hogy ha átver, nem menti meg a bosszúmtól az arany palotája. Grace viszont mindig is a tökéletesség híve volt...
Nyílik a táska, és az én szemeim csak futólag futnak át az összegen, ez.. nem az én dolgom.
Annál inkább a másik.

- Kösz, nemszükséges. A főnöke úgyis tudja hogy ha csak egy cent is hiányzik, megtalálom.. - kacsintok rá, a kiafenetudja honnan szalajtott seggfejre, de ő se úgy tűnik mint aki megrökönyödik. Vagyis bennfentes.
A táskáért nyúlok és meg is kapom.
Közvetlenül Gracie után.

- Öröm volt Önökkel üzletet kötni..! - adom meg a módját, a faszkalapnak is, na meg előre, a Chrysler sötétített üvege mögött futó kameraképbe.
Corvin-Corvin, tényleg azt hitted nemveszem észre??

- Legyen máskor is szerencsénk! - egy szalutálás a képnek és már meg is fordulok. Gabriel tart velem. Bízom benne Grace is, hisz a GTR-ig menetelve van még neki mondanivalóm.
Csakúgy mint Gabrielnek.

Ahogy nyílt a táska, a szemeim a papírkötegeket futották át. Megszámolni nem szándékoztam, de látványnak abszolút nem volt utolsó. Közelebb lépve már én voltam az, aki a táskát lecsukta, miután az öltönyös pingvin szemeibe felnéztem, nem tágítva a táska mellől, és egy apró biccentés után megértette, ez már nem az ő felségterülete. A táskát leemeltem, és nem! Nem adtam meg azt az örömöt egyik férfinek sem, hogy felnyögjek a pénz súlya alatt. Nehezebb volt egy kicsivel, mint a sószsák Shane, akit imádtam. A pénzzel a széfemben és a bankban csak kicsivel maradt le a fontossági sorrend top 5-jétől.
Vincent szavaira, na meg az a mozdulatra a sötétített üveg felé felvontam a szemöldököm, de nem szóltam semmit, és még egy ideig figyeltem ott előttünk a Chryslert, de aztán ahogy meglódult Vin, úgy én is.. hátat fordítva végül az öltönyösöknek, és valahonnan a sötétből előbukkant még egy, aki megcélozta máris a kamion vezető fülkéjét.
Felsóhajtottam, a Nissan-hoz érve pedig jobb híján a csomagtartót nyitottam fel, és már ment is bele a táskám. A sokszor viselt tűsarkú helyett a futócipőm hangtalanul siklott a talajon. Vártam még egy kicsit, hogy talán a másik táska is megérkezik.. Vagy így, vagy azzal az ötlettel, hogy Vincent magánál tartotta az ő és Gabriel pénzét, lecsuktam a csomagtartó ajtaját.
- Én vezetek. Merre dobjalak ki titeket? - néztem a fiúkra egy alig-mosollyal. Nem voltam ideges, de nem terveztem, hogy a megbízónk előtt egy orbitális nagy vigyorral nyugtázom az üzletet.. Még csak az kéne! Lóg nekem egy ebéddel!
- Melyik oldalon szeretnél beszállni? - érdeklődtem Gabriel-re nézve, mert sejtettem, hogy Vincent nem fogja maga elé engedni. Az lehet, hogy együtt dolgoztak, de bizonyára nem fog egyik pillanatról a másikra megbízni valakiben, aki.. problémás - mondta ezt ő maga, a Vinnie's Night tulajdonosa. Ha Sadik az én oldalamat választotta, akkor az ajtót kinyitva előre döntöttem az ülésem, és beengedtem hátra. Ha a másik oldal mellett döntött, akkor becsúsztam a kormánykerék mögé.
És vártam. Az első címet, ahol az első kiszállónk megnyeri az ingyen taxit.

- Ugye megkérhetlek hogy intézz nekünk egy fuvart?? - a kocsihoz érve kezdek bele, aztán hátrafordulva Gabrielhez.

- Majd odakinn elszámolunk.

A fickó biccent, nem csalódtam benne. Akárhogy is, ha Rain seggnyaló üdvöskéje is, akciózni azt még mindig tud. Talán még fejlődött is... ha a hozzáértést nézem.
Biccentek Gracenek, miszerint kössz, a pénzem magamnál tartom, és nem is lep meg a következővel, amikor kijelenti, nem ereszti a kormányt.
Csak sandán elmosolyodom.

- Csak pár tömbbel arrébb dobj ki minket. - nyugtázom ahogy kezem csúszik is fel a kilincsen. Az ajtó nyitva. Gabriel meg ahogy Grace ajtót nyit az ellenkező oldalon, minden különösebb szó nélkül kúszik be hátra.
Most nem bánom hogy a szövegét megette a fene.

Én benn.. Gracie benn... Rita lovagja megintcsak hallgatásba burkolózik a hátsó térfélen, a motor meg felzúg, és kellemes bizsergéssel tölti el a hallójárataimat.

- Nekem is kell egy ilyen.. - simítok végig a műszerfalon, de Grace nem hagy sok nosztalgiára lehetőséget, tép a gáz, a fordulása egy kicsit sem óvatoskodó(?) de tökéletes, és elemi tempóval - ami korántsem jelent egy újabb gyorshajtási bírságot - vélhetően megközelítjük valamennyire az említettet.
Ha megáll.. én kilököm az ajtót. Gabrielt kiengedem. De korántsem eresztem el a kilincset.
Behajolok, Grace szemeibe nézek.
A táska elfekszik az anyósülésen, nyílik a zár. A megbeszélteket minden szó nélkül kiemelem, és a táska ottmarad...

Kifordulok... és ismerem annyira Grace-t hogy nem megy el a pénzemmel.

- Amit megbeszéltünk! - nyomom Gabriel kezébe a kialkudott összeget. - És jó lesz ha távoltartod magad Rainától... - még nem engedem el, csak tartom, benn a kezeiben, és mélyen a szemeibe nézek. Ő se engedi el.
Alig néhány másodperc, habár hosszú perceknek tűnik. Mire felemelem a kezeimet és újra biccentek.

- Jó voltál. - de csak ennyi. És már fordulok is vissza.
Vissza Gracie felé.

Hogy Gabriel mit csinál, valószínűleg nyugtázva, dettó, eltűnik valamelyik irányban, amikor én már újra befelé hajolok az ülésen.
Módszeresen zárom vissza a csatokat.

- Arra gondoltam... - kezdek aztán bele mégis - megihatnánk egy italt. - a szemeibe - .. egy kávét, vagy akármit, csak úgy átbeszélni a dolgokat.. - a motor jár, én meg még mindig csak a szemeibe nézek.

- Rég beszéltünk.. - és a végszó. Az érvényes. A nyomatékos, és a tényszerű, mert azóta hogy.. Azóta.
Alig néhány alkalom.
Az is üzletszerűen.
Vágyok arra hogy megtudjam mi van vele.
És az se érdekel ha ez számára is nyilvánvaló.

Megvártam, ahogy a fiúk kényelembe helyezték magukat. Vincent szavaira elhúztam a számat.
- Nem az enyém ez a GTR - csak ennyi. A nevemre íratott fémdoboz Shane miatt inkább megfelelt egy családoknak kialakított autóra. Nem bántam. Abba belefért a gyerkőc ülése is, és ha éppen a mindennapos dolgokat kellett megvennem, azok is kényelmesen elpihengettek az autóban. A célnak megfelelt és feltűnést sem keltett.
A pár háztömb pár percnyi nyugodt vezetést követően gyorsan elérkezett, a padkához pedig olyan közel parkoltam le egy Audi és egy Ford közé, ahonnan még éppen ki tudtam fordulni. A legtöbben inkább kerestek volna egy másik helyet, ahol könnyebben tudtak volna manőverezni, de ez most nem izgatott. Ahogy egyedül maradtam az autóban, Vincent feje újra felbukkant, csak egy pillantással néztem a szemeibe. Amikor elfordult, egy újabb hosszú másodpercet szántam csak a nyitott táskában rejlő pénzkötegekre. Kedvem lett volna megsimogatni, de inkább a kormányon húztam végig az ujjaimat egy sóhaj kíséretében.
Még egy perc sem telt el, amikor már csak Vincent volt az autó mellett, behajolva a nyitott ajtón ismét, és a szélvédőről oldalra fordított fejjel mértem végig. Először az arcát, a szemeit, aztán a meghajtott testét.. A lábait.
Nem mondanám, hogy teljes mértékben tetszett az ötlet. Ismertem a módszereit, évekkel ezelőtt pontosan ugyanígy kezdődött. Az már más kérdés volt, hogy akkor engedtem neki. És ha rosszul is végződött minden, volt benne egy hatalmas örömforrás.. Megnyaltam a számat. Már eleve tudtam, hogy úgysem fogok tudni csak erre az ajánlatra nemet mondani, de... a fenébe is!
- Egy kávé, vagy tea még belefér - mosolyodtam, aztán egy biccentéssel nyugtáztam az egészet. Az autó motorja felmorrant lágyan, szinte hangtalanul. Imádtam a modern, új autókat. - A pénzedre ülsz, vagy inkább hátrapakolod? - újra a szemei egy sanda mosollyal, és bárhogy is döntött, gyorsan kellett mozdulnia, mert a kormánykerék már fordult is az ujjaim közt, az automata váltó pedig csodákat művelt.. menet közben.
Legszívesebben egy sörrel fejeztem volna be a mai napot, jól esett volna, de még haza kellett vezetnem.. és jobb volt, ha alkohol nélkül vészeltem át a mai napot. Jobb a tiszta fej Vincent mellett.
Ha bent volt az autóban a férfi, úgy már ki is csusszantunk a gyér, külvárosi forgalomba ismét, el-elnézve a cégértáblákat próbáltam döntésre jutni, hogy hova is menjünk.. Megnyaltam a számat, és ott, igen a távolba feltűnt egy szerény kis hely, távol attól a megszokott, arcunkba tolt ingyen marketingtől és reklámtól, amit erőszakosan kívántak a turistákra erőltetni.
- Ott megfelel? - sandítottam Vincentre, és ha szólt, vagy bólintott, akkor módszeresen megközelítve azt parkoltam le ismét. A motort leállítottam, de még nem szálltam ki. Csak újra a férfire néztem.

"Nem az enyém ez a GTR"

A szemeimbe néz. És nekem pont elég ennyi hogy értsem. Vagyis nem hagyott fel a régi kis.. játékaival, és egy sanda mosolyt megejtve már előre, tisztelem érte.
Sohasem az a nő volt aki bármit is csak úgy felad.

- Akkoris. - csak ennyit dünnyögök vissza, de közben már fordulunk. Ki a raktárépületből, és ki az ipari telephelyről, az aligidő alatt megtett néhány tömb, jóval gyorsabban növekszik mintha egy kamionnal manővereznél.
És amikor megáll.. már szolgálom is ki Gabrielt.

Csakhogy azután egész más ötlettel állok elő...
És ahogy végigmér... az ő esetében már nagyon nem biztos hogy vehetem ezt igennek.
Ahogy a várakozást...

- Csak EGGGY... ital... - hangsúlyozom újra, habár bevallom, nem tudom, hogy ha többről lenne szó, megállnék e. Vagy akár szerepel e bármi más a tervben, ami a biztos, hogy nem fogom kényszeríteni.
Többé már nem.

"Egy kávé, vagy tea még belefér"

Kávé vagy tea... Nincs ellenemre, ezért biccentek. Nem érzem szükségét szavakkal is kifejezni, így amikor újra kérdez, a motor felmorgásával párhuzamban csapom be a csatokat újra, és dobom a bőröndöt a hátsó ülésre.
És már benn is vagyok.

Az út további része csendesen telik. Egyrészt mert nem érzem szükségét belekezdeni.. bármi.. bővebb megbeszélést igénylő téma közepébe, másrészt mert alig percekkel később már ott is van egy kiszemelt.

- Tökéletes. - biccentek rá, ahogy becsorgunk a parkolóba.
A motor leáll, de ő még nem száll ki. Érzem azt hogy engem néz.
Én is felé fordulok.

Hosszú idő óta most van először, hogy tüzetesebben megnézem.
Az arcát... a vonásait... mindazt ami a régi, és ami teljesen új benne.
Sokszor gondolkoztam el rajta még hónapokkal később is, mi az amit veszítettem.
De soha nem az a fajta voltam aki sírvafakad.

- Akkor.. mehetünk!?? - biccentek ki, a szélvédőn a képre, és ha ő is hajlandóságot mutat, kilököm az ajtót.

Ha neki dolgoznék.. talán mondtam volna valamit rá, de a meggyőzést már rég feladtam. Már amivel engem akartak volna levenni a lábamról. Azért egy kósza mosolyt még eleresztettem az egyetlen egy ital hangsúlyára. Teából és kávéból bármennyit képes voltam meginni, szóval az.. akár lehetett volna több is. De a józanság! Elengedhetetlenné vált már számomra. Vincent mellett mindenképpen. Mert.. mert csak.
Hangtalan, néma csenddel körülölelve parkoltam le, ahogy meghallottam, neki is megfelelt a hely. Nem is értettem, miért nem szálltam még ki, hanem csak őt néztem. Mert minden egyes esetben szörnyű volt azzal egy légtérben maradni, aki dobott minket. Vagy ha épp nem is, de valami véget ért vele, és az badarság, amit akkor mondanak, hogy jó, ha az exeddel jóban vagy. Mert nem. Mindig, minden esetben ott marad az a mi lett volna ha.. kis vonulat. Talán bizonytalan voltam. Talán.. csak nem akartam elkövetni ugyanazokat a hibákat, amit akkor, amikor teljesen elcsavarta a fejem. Talán csak nem akartam egy olyan apát Shane-nek, aki őt is elhagyhatja.. Fogalmam sem volt, és erről nem most fogok megbizonyosodni, még akkor sem, ha az illető itt ült egészen.. negyven centi távolságban tőlem.
Egyetlen biccentéssel nyugtáztam azt, hogy mehetünk, és csak egy újabb körbepillantás után löktem ki az ajtót, már kinn is voltam az utcán. Még egy pillantás, a környék feltérképezésére. Menekülőutak.. A kijutás reménye és szele, ha esetleg mégis csak sikerülne bárkinek is meglepni. Ha a férfi is kiszállt, már átsétálva a motorháztető körül a járdán vártam be őt, és ha becsukta az ajtót, egyetlen gombnyomással, pittyenő hanggal zárult be az autó.
- A fiúk hogy szuperálnak? - néztem fel már egy feszültségmentes mosollyal a szemeibe megkezdve egy fals beszélgetést a jelenlegi biztonságiakról. Maximum Vincent válláig értem, szóval... sikerült tényleg felfelé lesnem. - Beavis és Butthead - elindultam az ajtó felé, és ha ő nyitotta ki nekem, akkor úgy léptem be. Ha előbb értem oda, akkor magamnak nyitottam ajtót, és igyekeztem a lehető legjobb helyet megtalálni. Az egyik sarok, távol a bejárattól ha fel is szabadult nem rég, az asztal még a fogyasztás mocskát mutatta, de nem érdekelt. Hagytam, hogy Vincent üljön le.. a bejárattal szemben, nekem elég volt, ha a hátamat mutogattam. Nem amiatt, mert fontosabb lett volna az élete az enyémnél. Már nem... neki dolgoztam, de a berögződések, a tisztelet miatt így sikerült. Mellesleg fegyverrel, fojtózsinórral még mindig ugyanolyan jó voltam, mint két és fél éve.

Csak valamikor a járdán érem be. A fene se gondolta volna hogy még mindig ilyen gyors ez a nő, habár a mindig filigrán alakján semmi sem múlhatott. Beérem.. és ez biztos, és ahogy hallom halkan a zárat megcsippanni a hátam mögött, biztosra veszem hogy a táskám.. nagyonis biztonságban van.

"A fiúk hogy szuperálnak?" - hallom aztán oldalról, véletlenszerűen - "Beavis és Butthead" - pontosít, nekem meg nem állok ellen, kicsúszik az arcomra az a mindigsejtelmes mosoly.

- Mindig tetszett hogy így hívod őket... - már nevetek.. kis híján, ahogy módszeresen előrelépek és megnyitom előtte az ajtót.
A szokásos udvariasság...

- Hát okosabbak nem lettek.. De kifinomultabbak igen. - ecsetelem, már útban az általa választott asztal felé, sosem az irányítás volt a mániám. - Már ha a technikákat nézzük... - egészítem ki, csakmert tény és való, bármikor és bárhogyan rájuk bíznám az életem, de ez a nő itt, mindig is ő marad a favorit!
És ez az egy sohasem változott.

- És Nálad? - kérdezek vissza aztán, miközben leülök. Épp vele szembe. - Ha már még mindig hódolsz a szenvedélyednek. - bökök állal a kinn parkoló gyönyörűség fele, és vélhetően.. nem marad ki az éjszakai bulikból sem.
Versenyek..
Régen Grace nélkül, nem rajtolhatott el egysem.
De most...(??)

Talán több dolog van ami sohasem változik...

Mosolyogva vontam meg a vállaimat. Ha őszinte akartam lenni, nem igazán feküdt nekem a német nyelv, és emlékszem, amikor először kimondtam a nevüket, kinevettek, hogy hogy lehetek ennyire béna, hogy még azt sem tudom. A szerencséjük az volt, hogy akkor már Vincent alkalmazásában álltak és nekem meg nem volt ellenemre a két hegyomlás, a férfiak könnyebben dolgoztak velem. Nem kellett a macskaharcokban részt vennem, és ezért mindig is hálás voltam Vincent-nek.
- Jó - bólintottam is, elnézve a férfi felé nyugodt pillantással. - Valakinek meg kell védeni a hátsódat, ha épp nem a ringben vagy - és ez igaz is volt. Olyan üzleti élet, amely körülvette őt, muszáj volt olyanokban bíznia, akik nem csak üzletpolitikailag, pénzügyileg, de őt magát is segítették. Nem emlékszem, hogy volt-e olyan eset, amikor magát Vincent-et féltettem, hogy baja eshet. Már a székre leülve tűnődtem volna el ezen, végigmustrálva az előttünk nyugvó - nem - csendéletet.. Ugyanolyan kusza volt a maradékok látványa, mint az, amit most éreztem. Tökéletes példája annak, hogy miért ne rendszertelenül éljünk, de aztán amikor már éreztem, hogy nem húzhatom tovább az én részemet... Felsóhajtottam. Nem hosszan, nem baljósan és még csak nem is fáradtan. Hogy is fogalmazhatnám meg?
Lassan csúszott az ujjam, mint a tíz a két combomon a térdemig, és ha ő a kinti autóra is érti.. én nem tudom.
Elmosolyodtam, az biztos.
- Néha - néztem azokba a barna szemekbe, ott előttem, az asztal túloldalán. - Leginkább csak azért, mert még mindig imádom azt a légkört.. ha épp beülhetek az aktuális autóba és felmorran a motorja.. nem tudom megunni - szeretettel beszéltem erről. Az életemről, és annak a legtöbb részletéről egyaránt. A versenyzés benne volt a top háromban. - Rid mellett nehéz is lenne - nevettem fel hirtelen, ahogy a szerethető "maci" képe ugrott be.. Noha nem volt az, és még csak átlagosnak sem mondanám.. kedveltem.
- Talán csak nem ki akarod próbálni? - szelídült mosolygássá az előbbi nevetés, tény, hogy sosem unatkoztam.. Az autószerelés.. ha éppen volt ügy, akkor a fejvadász pozíció... és legfőképpen Shane.. csoda, hogy sokszor volt időm aludni. És mégis minden egyes percét élveztem, amit az ágyban tölthettem.

"Jó. Valakinek meg kell védeni a hátsódat, ha épp nem a ringben vagy"

A szavai mosolyra serkentenek és ezúttal nem is habozok kiengedni. Ha jól meggondolom szívesen kezdenék most vele a régi.. jólmegszokott kötözködésbe, és talán az sem lenne ellenemre ha az egész.. ugyanúgy végződne mint régen.. belebonyolódva a birkózásba a párnák között, de most..
Nem.. talán...

- Mindent megtesznek. - ezért csak ennyit dünnyögök. Grace sohasem az a nő volt akit nem tiszteltem. Azért aki.. és azért amit jelentett nekem. Egykor. És még most is hasonlóképpen sokat jelent. Csak most egészen másképp.
(Biztosez??)

Az elénk került szarkupac látványa csak egy kósza intésre futotta a felszolgáló fele, jó lenne ezt eltakarítani. És csak azután a kérdés.. miszerint üssük el az időnket, hisz ezért vagyunk itt. Hogy megismerjem. Újra.

"Néha. Leginkább csak azért, mert még mindig imádom azt a légkört.. ha épp beülhetek az aktuális autóba és felmorran a motorja.. nem tudom megunni"

És akkor megérkezik a pincérlány.
Én hátrahőkölök, ő felpakol mindent. Felteszi a mindent elsöprő kérdést, és ha az één.. lányaim végeznék ilyen ütemben a munkát az biztos hogy repülnének, de itt...

- Egy eszpresszó lesz, feketén. A Hölgynek pedig egy.. - és Grace szemeibe nézek. Várom hogy válasszon. Ha megteszi, végre megszabadulunk a kiszolgálástól, így újra a közöttünk elfekvő asztalra térhetek. Két alkarral.
Ő meg folytatja.. (??)

- Rid?? - csapja meg a fülemet a szó, a név, valami homályos, kósza kép. Ahogy a hírek járják, a mexikóiak fenegyereke. - Most vele nyomulsz..? - kérdezem. Megemelt szemöldökkel, félig, csakmert.. csakmert érdekel, és ez is egy ártatlan kérdés. Hiába hangzott el még előre a következő. (az övé)

Megnyugodtam. Azt hiszem. Igaz, hogy odafent, a toronyházban a Corvinnal kötött alkunk során találkoztam már velük, de örültem, hogy biztos kezekben tudhattam és hagyhattam Vincentet. Kellett neki valaki ahhoz, hogy ameddig ő főnökként tevékenykedett, addig figyelték a hátát és nem kellett még azon is dolgoznia, hogy saját magát biztonságban tudhassa. Ezért is volt csak egy egyszerű bólintás a válaszom az árjákkal kapcsolatban, és mielőtt még mással foglalkozhattunk volna, a pincérlány intermezzo-ja törte meg az addigi beszélgetést.
Vajon mindenki befejezi a beszélgetést, ha egy idegen hajolgat be közéjük? Vagy létezik olyan, akit mindez hidegen hagy? Az emberek félnek attól, hogy kitudódik minden létező titkuk. Mintha a személyzet maga lenne a sátán követe, a titkosszolgálat kiemelkedő alakja. Mégiscsak hatott, mert ameddig a lányt figyeltem, ahogy számomra igen szaporán összeszedett mindent, a kérdésre önkéntelenül is elmosolyodtam. És hagytam, hogy először a velem szemben ülő férfi adjon rá választ. Ahogy rám nézett Vincent, egy pillanatra a lányról én is felé néztem, de aztán ismét a kis nőre.
- Egy cappuccino-t kérnék.. köszönjük - mosolyogtam rá az ismeretlenre, aki egy bólintást követően mintha elmorogta volna - csak magának - a rendelést ismét. Nem zavart. Ha azt kapjuk, amit kértünk, felőlem akár le is írhatta volna. Vagy rákérdezhetett megint.
Vincent mozdulatára az asztalon az én reakcióm annyi volt, hogy megmozogtam a széken, hátamat nekivetettem a szék támlájának, a combjaimra engedve az ujjaimat, tenyereimet. Ha közelebb lettem volna hozzá.. ha az én kezem is ott fent az asztalon lett volna, vajon meg akartam volna érinteni őt? Így.. majdnem három év után?
Nem tudtam. Lehet. Talán. NEM!
A két kérdésre megköszörültem a torkomat. Nem... mondhatnám, hogy Shane-en kívül bárkivel is nyomultam volna. Azt hittem, hogy.. de lehet, hogy nem ugyanazt az embert ismerjük.. ezért is változtattam az egész mondanivalómon és hagyva a nevet csak egy laza, egykedvű mosoly jelent meg az arcomon őt nézve.
- Versenyek után néha megiszunk egy-két sört.. ha belefér neki vagy nekem - fogalmam sem volt, hogy miért érdekelte mindez.. most, ennyi idő után. Nem tudtam.. pontosabban nem éreztem, hogy ennél több információt el kellett volna neki mondanom. Pont elég volt az, hogy én tudtam.. ő volt az, aki utoljára érintett.. úgy igazán és akinek engedtem akkor mindent.
Néha hiányzott egy férfi közelsége.. viszont Shane mindig tudta, mikor kell megjelennie a kis lábain szaladgálva.. nagy vigyorral fűszerezve. Mellette sosem tudtam igazán magamba roskadni, és sosem akartam volna.
És hogy Vincent? Tisztában voltam azzal, hogy nem felelt minden kérdésemre. Még vártam.. annak ellenére is, hogy valahonnan mögülem nagy csörömpölés hangzott fel a pult felől, automatikusan fordulva irányba.. a megszokás!
De csak a pincérlány volt.. még utolsó pillanatban utánakapva a pohárnak, ám a kiömlő fekete levet már nem tudta megmenteni, ami odalent a padlón helyes kis foltban gőzölgött.

- Mhm.. - csak bólintok. Először is mert így esik jól, másodszormeg..
Észre se veszem ahogy a székemben megint hátradőlök.

- Szóval senki nincs aki vigyázz rád.. - sóhajtok. Ezt nemmondta. De miért is számít mindez?

- Nem mintha kéne... - mentem a helyzetet, és mellé jár aza.. korántsem tudatosan elengedett mosoly. Mégiscsak úgy érzem jobb nem feszegetni ezt a helyzetet.
Megérzés...


Az útközben befutó csattanás ment is a helyzeten, ahogy én, Grace is tettre készen odakapja a fejét. Még mindig ugyanolyan gyors...
Belül elmosolyodom, de a felszínen nemszámít ez az egész. Azt viszont látom, hogy a kávém nem fog ideérni olyan sebesen, így bőven akad még idő amit érdemes elütni.

- Nem, nemigazán. - válaszolok aztán mégis, egy sokkal... korábban bekövetkező kérdésre. - Tudod hogy a verseny nem nekem való, vagy legalábbis.. négykeréken. - ha lovak, akkor már sokkal szívesebben ülök ott a lelátón, de akkoris csak figyelem, egy dolgot viszont bátran leszögezhetünk.

- Neked viszont mindig is jólállt! - és mosolygok. Megint, még akkor is, amikor a szemem sarkából látom, a második adag kávénk úgy néz ki újból megindult.

Vajon ide fog e érni épségben??

Már épp belekezdtem volna ugyanebbe, amikor helyesbített Vincent, és alighanem felnevettem volna, ha ez.. egy olyan alkalom lett volna. Ugyanaz a gondolat fogalmazódott meg mindkettőnkben, ezért egy jókedvű mosolyt sikerült azért elnyomnom. Nem voltam rossz kedvemben, de..
- Nem, nincs senkim - ismertem el neki, mert ha valahol mélyen legbelül sejtettem is, hogy erre ment ki ez az egész, nem volt nehezemre őszintének lenni. Sem vele, de mással sem szerettem játszadozni. Az élet nem erről szólt, főleg, mióta Shane az életem része. És hogy ezzel az információval mit fog kezdeni, ha egyáltalán akart.. az már nem az én dolgom lesz. Már nem..
Vincent hangjára fordítottam a figyelmem megint a férfi felé, elkerülve azt, hogy végignézzem a kislány szenvedését a két kávéval. Tudatosan ha nem is, de a fejemet lassan megráztam egy szélesedő mosoly kíséretében.
- Már megint kezdesz bókolni.. de köszönöm - javíthatatlan volt. Ha egy számára tetsző nő körül sertepertélt, mindig ezt csinálta. Láttam.. hallottam, tapasztaltam. És passzoltam azt a kérdést, hogy tulajdonképpen mi egykor.. melyikünk is kezdett bele a macska-egér játszmába. Egy férfi sem fog olyan nőre energiát pazarolni, akiben a hajlandóság sincs meg az illető felé.
A férfi szemeiről, arcáról egy pillanatra elkalandozott a figyelmem.. Muszáj volt, mielőtt még én hajoltam volna az asztalra két alkarral.. csak hogy közelebb legyek hozzá. Nem akartam, tényleg. Mégis, egy kósza gondolatra megfordult a fejemben, de sosem voltam az az agyatlan, buta nőcske, aki ne racionálisan gondolt volna mindent végig. Hogy mi mit érhetett meg.
- És te? - folytattam volna, ha épp a kislány be nem korzózott volna közénk. Felhagytam a beszéddel. Persze, mert mindig, mindenki ezt csinálta, és helyette figyeltem, hogy mennyire koncentrálva pakolta le azt a két csészét. Vincent kisebbet kapott, én kicsivel nagyobbat. A művelet végére egy hatalmas, megkönnyebbült mosolyt is kapott az asztal, ahogy a lány nem törött el, nem ejtett le, nem cserélt fel semmilyen rendelést, aztán már fordult is el, hogy menjen a következő asztalhoz. Nem szóltam neki.. hogy lehet elfelejtett valamit.
- Rád vigyáz valaki Rainán kívül? - igen.. valóban feltettem a kérdést. Érdekelt, hogy volt-e valakije? Talán.. azt hiszem. Vagy inkább már nem is próbálkozott, csak ha épp megkívánt valakit, akkor.. elkapta egy körre? Hiába is, hogy nem voltam rá mérges, de soha nem fogom elfelejteni, mi történt. Shane a mindennapi emlékeztetőm.

"Nem, nincs senkim"

Nem tudom örültem e hogy elhagyják a száját a szavak. Vagy hogy úgy egyáltalán annak örültem e hogy egyedül van, nem mintha Grace.. ne lenne képes bármit is egyedül megoldani, a legtalpraesettebb nő akit valaha ismertem - egy kivétellel - de megérdemelte volna a boldogságot.
Valakivel.

A közben-kialakult kis jelenet, valahogy épp az idejében töri ketté a beszélgetést.
Vissza a korábbiakhoz, célravezetőbb az az ütem, vagy egyszerűencsak.. még mindig jólesik kinyilatkoztatni bizonyos tényeket.
Volt amikor én se álltam ellen bizonyos belülről jövő inspirációknak..

- Nem, éncsak.. - de itt megáll a beszélgetés. Az én részemről biztosan, habár bőven lenne még mondanivalóm. Én mindig mindent okkal teszek. Vagy éppen mondok...

- Tudjuk jól, hogy a dolgok akárhogyan is történtek, sose haboztam elismerni az értékeidet. - és ez az egy biztos volt.
Amire meg nem vártam megváltást.

Az ő hangja töri ketté, azt ami véletlenszerűen kialakult.. vagy épp nemalakult közöttünk az utóbbi percekben, mégis idejét érzem elbagatellizálni.

- Rám mindenki vigyáz! - vágom rá, joggal mellőzve az előbbi kis kávés jelenetet. - Aki nem, azt páros lábbal rúgom ki.. - és nevetek. Nem mert szükségszerű, csak így hozza az ütem, nameg a zavart... rajtakapó..
Ezért szoros határidőn belül átváltok szimpla mosolygásba. Ő nem az az ember akit valaha is hülyíteni fogok...

- Khm.. - torokköszörülés - be kellett látnom, hogy nemcsak az autóverseny az ami nem nekem való. - hajolok előre, hogy a kanállal felkeverjem a zaccot - Kemény volt a tanulópénzem. - emelek tekintetet a szemeibe. Ésmert a régmúlt lenne az amit felhánytorgatnék?? Egy percig sem. Soha.. a büdös életben nem követelném meg tőle hogy újra kelljen élnie azt a jelenetet. De egy dolgot biztosan le kell szögezzünk/be kell lássunk. Ez az a dolog ami nálam sose működött.
És soha nem is fog!

Régen vitába szálltam volna vele. Régen, még Shane előtt másként, máshogy döntöttem bizonyos dolgokban, mostanra viszont elég volt csak egy apró, köszönettel-teli bólintás. Tudtam, hogy úgyis Vincent-é lett volna az utolsó szó, mert vele vitázni csak akkor lehetett sikerrel, ha előtte mindenre felkészült az ember és szó szerint is szinte felkötötték a gatyájukat az arra vállalkozók. Volt, nevezzük így, egy két alkalmam erre, és most nem akartam már belemenni ebbe az egészbe, még akkor sem, ha rólam volt szó éppen.
Mindketten tudtuk és ismertük egymás pozitívumait, ahogy a negatívumok sem maradtak rejtve, már a.. kapcsolatunk - bármilyen is volt - elején sem.
A kérdésemet követő válaszára szélesedő mosollyal figyeltem a férfit. Igaza volt, őt úgy vigyázták, mintha minimum egy sejk kis fenekét cipelné magával, de a két tulok.. pontosabban árja tökéletes volt erre. Ahogy Rain is, és még ki tudja még kiket sikerült a maga oldalára állítania Vincent-nek. Nem bántam. Az üzletben mindig is keménykezű volt, fontos és kulcsszereplője az adott üzletágnak. Erre volt szükség. A mosolyom még akkor is tartott, amikor a kirúgásról esett szó.. vagy akár a rejtett felmondásról. Fogalmam sincs, melyik ügyét hogy intézte már, de jobb is volt.
A komolyabb szavakra ismét a szemeibe néztem, azt a kísérő cselekvést is valahol láttam, ahogy fordult az ujjai közt a kanál. Szinte ugyanakkor csúsztattam végig a habon a saját kanalam homorú oldalát, belerajzolva a habba egy figurátlan motívumot csak. Nem volt vele célom.
- Senki sem aranytömbökön végigcsúszva éri el azt, ahol tart. Legalábbis azok közül biztosan nem, akiket ismerek, Vincent - egyetlen könnyed mosoly volt csupán a részemről, és a kanál csak egy pillanatra csúszott a hab alá, hogy egy adagot azzal a számhoz emelve lassan lenyaljam. Mindig ezt csináltam. Soha nem tudtam kivárni, amíg egyneművé vált a hab és a folyadék.
- Ott vagy, ahol lenned kell. Azokkal, akiknek ott a helyük az életedben. Ennél soha nem kellett több senkinek sem - pakoltam bele a kávéba vissza a kanalat. - És lett most egy rakat pénzed, mínusz Gabriel fizetségével. Kell ennél több? - döntöttem kissé oldalra a fejemet egy újabb mosoly kíséretében. A magam részéről tudtam, mit akarok kezdeni ezzel a hatalmas összeggel.

"Senki sem aranytömbökön végigcsúszva éri el azt, ahol tart. Legalábbis azok közül biztosan nem, akiket ismerek, Vincent"

A szavai visszhangként szólnak. Pedig azóta hosszú évek teltek el, néha kemények, mégis, még most is eszembe jut néha a dolgok mennyire másképp is alakulhattak volna.
Talán...

Magamba szívom a levegőt, és önkéntelenül dőlök hátra. Hátrálok... mondhatná akárki más, de én csak úgy hívom: átadom a terepet. Az igazának... Nem fogok vitába szállni vele. Ez most nemaz az alkalom.

- Nem.. nemkell. - de hazudok. És biztos vagyok benne, ha belenéz, ő is látja ezt a szemeimben. Túúúl jól ismer. És pont ezért jelenthetne veszélyhelyzetet.
De sosem szüntem meg bízni benne.
És talán egyszer ez lesz a halálos ítéletem...

- És te?? Mit csinálsz mostanában? - kezdek egy újult levegővel bele, némileg visszahúzva a tartásomon - Már azon kívül hogy Corvin kaliberű nyálas ficsúrokkal flörtölsz, és még mindig olyan mesésen vezetsz mint régen. - és elmosolyodok. Most már őszinte mosollyal, biztos vagyok benne, egyszerűen érzem.
És hogy mitakarok??
Semmi meghatározót. Egyszerűen tudni róla. Részleteket... Olyan részleteket, amik kiderítésére soha nem bíztam volna meg embereket. Ő volt az egyetlen akit ennyire tiszteltem. Soha nem tolakodtam volna a titkai mögé.

Két szó, ennyi volt csupán az, amit válaszolt a kis monológomra, és már tudtam, hogy nem igaz. Nem volt igaz, mégis egyszerűen az arcomba hazudott. A szemeibe pillantva igyekeztem érzelemmentesen viselkedni, de nagyon is jól tudhatta, hogy nem veszem be ezt. Tőle sosem.. Mégis, ahelyett, hogy nekirontottam volna a kérdéseimmel, csak egy kósza biccentéssel reagáltam.
Mindig is többre vágyott. Sosem nyugodva többet akart magának, az üzletének. Nem feltétlenül csak pénzt. Nyughatatlan természete volt mindig is. És még csak az sem kerülte el a figyelmem, ahogy ismételten játszott. Hol felém engedve a testét, hol eltávolodva, én pedig csak figyeltem őt, még egyszer megkeverve a kávém barnás habját, miközben a szavait hallgattam.
A végén kicsúszó mosolyára végül én is elmosolyodtam.
- Egy egyszerű ebédbe senki sem halt bele, Vincent. Még Corvinnal sem - döntöttem oldalra a fejemet, a szemeiben visszatetsző mosolyommal. Nem értettem, miért lovagolunk ezen a Corvin-os dolgon ennyiszer. Mintha az orromra akart volna koppintani ezzel, de nem húztam fel magam ezen. Már nem. Régebben sem csináltam drámát abból, ami fogadott.. egyszerűen csak túlléptem. Mondjuk így.
Igazából minden nap emlékeztetett valaki Vincentre. Minden egyes nap a kacagásával, a kis grimaszolásaival, a mozdulataival.. A fenébe is!
- Visszamentem szerelni. Szerettem mindig is azt a közeget, és a fiúk még mindig ugyanolyan elvetemültek, mint voltak - jó érzés volt, hogy befogadtak ismét. Mint egy nagy család, és a srácok Shane-t is imádták. Rocky-val az élen. - És.. mint már tudod, a rendőrségnek is besegítek olykor. De nem kell aggódnod, téged soha, senkinek sem foglak kiadni - nem mosolyogtam, bár ha tettem is volna, az igazság akkor sem változott volna. Az őszinteségem sem vele kapcsolatban. Hiába történt, ami.. a hűséget semmi sem változtatta meg egy-két személy iránt.
- Vagy.. más érdekelt volna? - kérdeztem aztán meg, hátha Shane-re gondolt valójában. Korábban.. a megbeszélésen még Corvinnal láttam, mennyire meglepte az, hogy anya vagyok.

- Az attól függ, kivel kell ebédelni, engem legalábbis a masszív hányinger kerülgetne. - és mosolygom. Még ha jól is tudom miért, Corvin nem az egyedüli behízelgő milliárdos faszfej természete miatt húzta ki nálam a gyufát. Akad ott annál sokkal több is.
Nem feltétlenül jogosan...

De átsiklom, lényegében mert nem akarom hogy bármit is megsejtsen, belekössön, még ha jól is tudom, valahol... Grace nem az a fajta buta liba akinek nem átlátszó az ablaküveg.
Elég ilyennel vagyok körülvéve.

Sóhajtok, de csak kellemesben leadva a feszültséget, és a kávéból épp azelőtt kortyolok, mielőtt folytatná, vagy épp elkezdené a következőket.
Akkoris érdekel mi van vele!

Csak figyelem.. egy percig se veszem le róla a szemeimet, jegyzem is a részleteket, és közben újra kortyolok. A szemem se rebben. Habár bár a kocsik mindig is a szíve csücskét képezték, már régen is, a zsaruk mocskának eltakarítását viszont soha nem értettem. Nem minden a pénz..
Vagyis...
A kezemben függő csészét csakis akkor teszem le, amikor az utolsó mondatával is végzet.
Egy darabig azt figyelem, és csak aztán nézek újra őrá...

- Tudod hogy minden érdekel. Ám volt ott még valami ami felkeltette az érdeklődésemet. - és csak tartom a szemeit az enyémekben - Anyuka?? - a szemöldököm masszív ráncba emelkedik, többnyire a csodálkozástól, de aztán igyekszem tompítani az árulkodó élen.

- Én azt hittem te az örök veszélyek embere maradsz.. - és csak a kávémra térve kavarom meg. A semmit. Azt a bizonyos semmit, ami vár benne, és ami puszta pótcselekvés, tudom jól, és talán tudja ő is. Mégse akartam hogy meglátsszon ez a részlet.
Hogyis mondtam??
Nyitott... könyv..!??

Fura...

Akadtak emberek arra, hogy Vincentet szórakoztassák minden ebédnél, amikor olyanokkal vette magát körbe, akik az ő malmára hajtották a vizet, és ezzel nem is volt gond. Mindig is célorientált férfi volt, ebben sosem kételkedtem. Ezért is hagytam a ki-kivel eszik dolgot, mert nem láttam értelmét ebbe belemenni. Úgysem értette volna meg azt, hogy miért mondtam igent Corvinnak, még ha az indokaimról nem tudott semmit sem. Vagy akár a miértjeimről.
Figyeltem őt, minden másodpercét annak, ahogy reagált, ahogy jegyezte a szavaimat, és nem lepett meg ez a figyelmesség a részéről. Nála.. nálunk valahogy ez mindig természetesen jött. Valahogy a pillantásom a kezére siklott, ahogy a kanál alig megkarcolva a pohár alját keverte fel a cukortalan fekete szurkot.. amit kávénak hívott, és még mindig az előző szavai kongtak vissza.. a tudatomban. Először elmosolyodtam, aztán.. ahogy ha felnézett rám ismét a csészéjéről, amit én ugyancsak néztem, egy pillanatra fogalmam sem volt, mégis hogy fogalmazhatnám meg neki mindazt a majdnem három évet, amit adott nekem az élet.
- Részben.. még mindig szeretem az adrenalint. Csak már van egy sokkal fontosabb része is az életemnek - kezdtem bele, de aztán elgondolkodva abbamaradt a beszéd a részemről, igyekezve, hogy a lehető legnyugodtabb maradhassak. És még csak véletlenül se vonjam be olyan részletekbe, amiket még.. még nem tudhat. Még nem volt itt az ideje.
- Nem véletlen az, hogy sokan azt sem tudják, hogy van egy fiam. Te is jól tudod, hogy mindenki sebezhető ilyen-olyan formában. Nem kevésbé zsarolható is.. amiért vagy akiért bármit, az égvilágon bármit megtenne. Nekem ilyen Shane - mosolyodtam el végül, mert mégis csak életem legjobb döntéséről szólt ez az egész. Az indok.. és ha már csak a kicsire gondoltam.. nem is tudom.. a béke, az öröm, és a büszkeség ezernyi formája öltött testet a gondolataimban, a külvilág felé is egyaránt.
- Gyűlöltem még csak a tudatát is, hogy Corvin ezt a kártyát kijátszotta és főleg előtted. Nem kellett volna.. - hagytam ennyiben ezt az egészet, feltéve, ha nem voltak kérdései. Ha nem akart volna még erről többet tudni, de Vincent sosem az az ember volt, aki csak úgy annyiban hagyta azt, ha valamit nem értett.
Ezért is dőltem előre egy kicsit, kiszedve a kávémból a kanalat is, az alátétre pakolva pedig az ujjaim csúsztak a csésze oldalán végig, felemelve pedig azt belekortyoltam én is a sötétbarna, habosított tejjel készült kávéba. Pontosan abban a pillanatban a hátam mögött már megint csörömpölés zaja törte meg - és egy nem túl nőies Óbasszameg!.. - . a saját csendemet, mire csak egy pillanatra feszültem meg.
- Már megint a pincérnő? - érdeklődtem csak úgy mellékesen, ingerültség nélkül a velem szemben ülő férfitől, hátra sem nézve. Nem szerettem a felületességet. És ez a lány vagy kezdő volt, vagy pedig nem a munka volt az, aminél fejben járt.

- Shane... - ízlelgetem a nevet. Nem mintha bármit is jelentene, vagy úgy egyáltalán... De meglepett. Grace mindig is ragaszkodó volt.. szeretetteljes, de sose gondoltam volna hogy az a típus aki ilyesmit bevállal. Egyszer..
Vagy csak ez a terv sose hangzott el.
Az emberek változnak...
Vagy legalábbis aztmondják..

És máris átsuhan a fejemen, hogy egyszer talán Rain is a nyakamra hoz egy gyereket!??
Az Isten mentsen meg attól Mindkettőnket/Mindannyiunkat...

De vissza helybe, szinte észre se vehető a hirtelen befutott zsákutca. Csakis őrá figyelek, és elemzem... Vagy legalábbis mondjuk úgy, próbálok megfejteni egy-két részletet.
Vagy valami olyasmi..

- Corvin sportot űz abból hogy másokat kellemetlen helyzetbe hozzon.. Úgy általában.. - csak szelíd mosoly keskeny íve játszik meg a jobb szájszélemnél. De eszemben sincs a problémájának örülni, egyszerű tények. - Meglep hogy egy olyan alapos ember mint Te, ennek nem nézett utána.. - és megint a kávémat kavargatom, a csészét figyelve, amikor újra az a hirtelen csörömpölés.
Bármire készen rántom irányba a fejem!

De nincs vész, ez már az első tizedmásodpercekből kiderül, akár csak a kötőszöveg, és bár Grace kérdése elhangzik, csak egy egyszerű biccentéssel válaszolok. Régen félszavakból is értettük egymást.
Mostviszont...

- .. De akárhogy is.. - egy nagy levegővétel után, mintha mi se történt volna, hátradőlve folytatom. Kivéve ha útközben hozzáfűzött. - Számíthatsz rám! - egy újabb biccentéssel körítem. - A diszkréciómra. - a szemeibe - Ennyivel tartozom... - sőt, még sokkal többel is. És az az utolsó korty, belemarva a csésze fülébe, ellenkezést nem ismerve lecsúszik a torkomon.

És már intek is az előbbi kétbalkezesnek egy újabb adagért.
Már ha megérti...

Elmosolyodtam, de nem a kedves, nyugodt fajtájú volt ez. Az élet mindig megtanít minket arra, hogy pontosan hogyan is kell alkalmazkodnunk, nem csak másokhoz, de önmagunkhoz is. Ez is egy olyan eset volt.
- A mások előtt kiteregetett szennyes nem az én stílusom - jegyeztem csak meg ennyit, és habár valóban én fogok Corvinnal együtt enni, a legtöbb esetben, amikor erre az alkalomra gondoltam.. leginkább mint kísérlet jutott eszembe. Nem hittem, hogy bármiféle jövőbeni kapcsolat alapjait jelentené ez az egész. Tulajdonképpen a főnököm volt, a megbízóm egy alkalomra, ami bőven elég volt.
Nem is igen akartam ezzel a témával, azzal a férfivel foglalkozni már nagyon.. Főleg nem úgy, hogy Vincent ennyire rosszul viselte ezt az egészet, még ha konkrétan nem is mondta ki, hogy gyűlölte William-et, egyértelmű volt. Minden egyes megnyilvánulásából ez látszott.
A biccentésre az én fejem is egy apró bólintásra hajlott, hagyva a kis közjátékot. Úgyis láttam, ha a férfi teste megfeszült.. ameddig viszont ez nem következett be, semmitől sem kellett tartanom. A következő felhangzó szavakra a szemeit figyeltem, még akkor is, amikor az újabb kávéért jelzett. És talán még utána is pár másodpercig, csendben, messzemenőkig türelmesen és alaposan néztem őt. Régebben sosem hazudott nekem. Hogy most?
Már nem volt közünk egymáshoz.
- Köszönöm - fűztem hozzá egy hálás mosollyal, ami nem szélesedett ki teljesen, sokkal inkább azért is, mert a pillantásomat elkaptam a velem szemben ülőről, ujjaim közé fogva pedig a csészét egy újabb kortyra emeltem azt, le sem pakolva az asztalra mindaddig, ameddig az utolsó korty is el nem tűnt.
Csak aztán pakoltam le, vissza az alátétre, hátradőlve pedig a széken ismét a férfire néztem. Azokba a barna szemekbe egy sóhajjal.
- Hol tegyelek majd ki? - nem, nem akartam menni, sem pedig őt sürgetni, de ha már rég nem is volt közünk egymáshoz, jó volt azt tudnom, hogy jól van, és a pénzének sem esik majd baja. - A klubodnál, vagy.. hazavihetem az urat? - eleinte nem somolyogtam, de a végére már ott virított az arcomon az a hamisítatlan, csintalan mosoly.
Időközben egy újabb adag fekete is megérkezett az asztalhoz, a pincér kislány aztán felmarkolta a kiürülteket.. egyetlen megütköző pillantással, de aztán már ott sem volt, ment is a dolgára, és most.. nem is bántam.

Nem az ő stílusa...
Való igaz, tetemeset sóhajtok, de ami megtörtént...
..sose sírj múltbéli dolgok miatt.
Ez az egyik elvem..

A gyerek dolgot még mindig furcsállva, akárhogy is, de meghajtom a fejemst. Azért... mert tisztában vagyok vele mit is jelent.. kitenni.. valakit az elemeknek, akit a legkevésbé sem akarnánk, másrészt pedig mert látom hogy fontos neki.
És ami Grace-nek fontos... az meglehet, nálam is nyomatékosabb jelentőséggel bír...
Gyengeség...

Tisztázva a tényeket, nem mondom hogy nem tűnt fel, amíg mindvégig a szemeimet pásztázta. Nem nézek bele többet, mint ami: alaposság. Grace részéről. És mint ahogy én bízom benne, hogy akárhogy is volt, a történtek ellenére megmarad a bizalmi kapcsolat, úgy ő is él a gyanakvás bélyegével, és jól tudom, muszáj őt biztosítanom.
Ezért én is a szemeibe nézek.

"Hol tegyelek majd ki?"

és kérdez

"A klubodnál, vagy.. hazavihetem az urat? "

És ahogy elmosolydul a végére, régi, szívemnek oly kedves emlékeket ébreszt.
Nem tudok ellenállni, én is elmosolyodom.

- Semmit sem változtál.. - tekintek fel az újabb csészémre, de csak miután a szemeiből a szemből érkező koromfekete vált ki, amint biztonságba érkezik az asztallapon, újra a szemeibe nézek. - Emlékszem amikor így néztél rám, csak akkor egészen másfelé invitáltál.. - és újra elmosolyodom. Visszarántva a figyelem a kávéra, hogyan is szóltak azok az elvek??
Na de DOLOGRA!

- Felköltöztem! - vágom rá - Azóta a klub feletti lakásban lakom. - vissza a szemeibe. Csak közlés értékkel. - Túúl nagy volt egymagamnak az a ház, és így.. - emelem újra a csészét - mindig a tűzvonalban lehetek... - koppan a porcelán alja újra le, alig engedve a tűzforró íz erejének. Kellemesen cirógat.