Amikor húzom az igát és hintem az igét, mégsem történik semmi, akkor megint megerősítést nyer, mennyire jól döntöttem. A zene mellett tettem le a voksomat és ez boldoggá tesz. Hónapokig, majdnem egy évig küzdeni az aktákkal és azok őrzőivel biztosan nem sokat nyújtana. A rosszakat el kell ítélni, akik bűnösök, szenvedjenek, ez legalább olyan szépen hangzik, mint a mese, amiben Alice eljutott a beszélő nyulak földjére. És a Kalapossal is találkozott. Pedig az is kőkemény dráma, nem írnék semmi humorosat, ha egyszer filmzenét kéne készítenem hozzá. Az unokaöcsém is ott lakik és ő ugyan kellő ellátást kap, hála a rendőrfőnök apámnak, engem bosszant, hogy azzal a nővel miket tesznek. Túl sokan laknak odabent, a lakó fejében és képtelen vagyok elfogadni, hogy minden csak fikció. Az érintettek mentőöveket dobálnak maguknak, húzzák a vidám talpalávalót, mikor más fülekbe borzalmak csendülnek bele. Se egy vizsgálat, se hallgatás az őszinte szóra. Pert nem indítok, mert ahhoz nem áll rendelkezésemre elég információ és már nyugdíjas is lennék, mire eljönne a finálé. Nem biztos, hogy tapsolnék.
Az én forrásaim korlátozottak, Apa nem foglalkozik a témával, megelégszik azzal, hogy Theodore nótáját senki nem húzza el, nem meri. Egykori kollégiumi társaim pedig még építgetik a karrierjüket és nem vágnának bele a bizonytalanba. Nos, van viszont nekem egy adósom, akivel életveszélyes életmentő duettet adtunk elő és ha én nem vagyok, már ő sem lenne. Azóta hallottam a hangját, mivel utánanéztem, mivel is foglalatoskodik. Felnézek rá, mivel ő nem fél ott játszani, ahol a kéretlen húrnyiszálás miatt földhöz vágják a hegedűt. Eljuttatja az üzenetét a legtávolabbi fülekhez is, felhívva a figyelmet a sötétben csendülő macskazenékre, amik nem csak a hallójáratoknak fájdalmasak. Szóltam a bűbájos, cipőjét csodálva is elragadó recepciósnak, hogy egy kivételes információval érkeztem Mr. Robert Gainhez. Névvel és nevekkel. Azt mondta, felcsörög, addig fáradjak be nyugodtan. Egy jó újságíró memóriájában csak bízni lehet, így nem kétlem, hogy tudja, ki érkezik. Miután kapok némi útbaigazítás, megcélzom a felhúzott redőnyű irodát. Bekukkantok, ha találkozik a tekintetünk, vidám, reggeli mosollyal intek is. Kopogok és szinte rögtön nyitok. Talán nem illene, de egy éve várok az igazságra, bocsássák meg nekem, ha nyitány nélkül rögtön a főcímzenébe vágok bele!
- Üdv! Hogy szolgál az egészsége, Mr. Gain? - kérdezem, miközben becsukom magam mögött az ajtót.
Jót állok magamért, míg hellyel nem kínál. Most, hogy sikeresen bevágódtam ide, köszöntem és érdeklődtem a hogyléte felől, következik, amivel kezdeni kellett volna.
- Ugye nem jöttem rosszkor egy szenzációsnak ígérkező sztorival, ami talán igazságot szolgáltat egy vagy több méltatlan bánásmódban részesülőnek? Szeretném eljátszani a dalomat, hátha maga meghallgatja. Nagyon rossz errefelé a közönség, de ezt oknyomozó újságíróként biztosan tudja...

"Some people call me
Broadway Tramp now
They even said, yes, they did
I had no place to stay"


- Düpdüpdüp-tüdüpdüpdüp.. Gotta let a woman be a woman
And let a man be a man... Tüdüp-düp..düp.. - a lábam jár... a fejem jár... a tetves óra is jár, és a határidő oly közel, mégse akadályoz meg benne hogy elnyomjam az utolsó, legutóbbi kedvencemet. HIJJÁ!!!
Rácsapok az asztalra, pont velem szemben és kis híján.. kis híján borul velem a kerekesszék, az a böszme, vele én, az asztalra tett csülkeim és még ez a mesteri zene is a fülesen a fülemben, amit valljuk be, csakis a magam szórakoztatására hallgatok.
Mert miért NE!

Lazítani?? Néha kell, és mi is lenne jobb orvosság a nyakadat tekerő feszültségre, mint maga az éteri zene és egy kis szabad láblógatás! Láb... támasztás, TÖKMINDEGY!
Ami igaz az igaz, a Szerkesztőség forog, sürög a sok kis futkosó gyakornok, és bevallom, néha.. a szememnek kedvező a látvány. De csak szépen és csendben, egy vigyorral is megtűzve, eszemben sincs hogy a főnök megsejtse, vagy valamelyik drága a nyakamba varrjon egy szép kis zaklatási botrányt.
Sokmindenre képesek ezek..

Kinyitom a szemem, csak úgy az éterbe nézek, amikor viszont feltűnik, valami ismerős... Valaki ismerős, és már tudom is honnan ismerem.

Játsszi könnyedséggel húzom le a lábaimat, és ahogy a loboncos elhalad az átellenes irányba szemben, én magam, feltolva magam, szelíden utánalépkedek.
Valami azt súgja, az hogy ittvan, nem véletlen.

Csak épp... odalenn még nem élnek az új információk!

Valamikor a háta mögött lépek be, ahogy ő már beszökött az iroda terébe.

- Csak nem a szolgalelkű légiós? - vigyorgok a fejébe, de persze csak ha megfordul, hátulról lepem meg,  még ha nem is olyan viszonylatban.

- Fogadjunk hogy a földszinten a kis tündérke még nem értesült a változásokról.. - Ha nem érti miről beszélek, megkerülve a fickót folytatom. - Hát igen, ez a mesterség ilyen, egy-egy rossz szó.. vagy épp olyan seggbe rúgsz bele akinek pénze van, de legfőképp BEFOLYÁSA.. és már viszik is az irodád!  - vigyorgom, de aztán lerakom magam. Az asztallal átellenben szemben, a másik oldalon, még senki más nem költözött be, én meg önkényesen kisajátítom.
Egy időre...

- Ezen felül kösz, megvagyok. - és vigyorgok, ahogy a szék puffan a farom alatt.

- Mijáratban? - kérdezem, de már érkezik is a válaszom. Vagy valami afféle, én meg csak egy intéssel kínálom hellyel, ha akar üljön le, nem harapok, a lábaim meg újra az asztalsarokra tévednek.
Csak mert a kényelem mindenek felett!

- Azt is mondhatom hogy jókor jött... De hazudnék, szóval ne szívja mellre csak bökje ki mi nyomja a csőrét! Hátha tehetünk ellene!

És rákacsintok.

Nagy svunggal lépek be, a megnyitó monumentálisra sikerül. És úgy járok, mint az egyszeri karmester, aki nem értette, miért nem játszik az orkesztra, aztán megfordult és a közönség teljes hiányát látta. Leeresztem a kezeimet, kissé csalódott vagyok. Meg fogom várni, nem lehet messze, ha azt mondták, hogy itt van.
Mikor lépéseket hallok, hátranézek. Fél szemmel meglátom a jellegzetes vigyort, ami vészhelyzetben sem hagyta el ezt a bohócot. A komolytalant játszó komoly ember.
- Sikeresen bedobott két jelzőt, ami nem illik rám.
Melyik bolygón járhat éppen? Hátulról talán hasonlítok valakire vagy értenem kellene a célzásait? Úgy érzem, kettőt lapozott a kottafüzetben.
- Őszintén sajnálom, ha egy szerkesztőségben nem terjednek a hírek...
Átköltöztették, nyilván egy kis lyukba, pedig ez se volt valami fényes szelek fújta lobogó.
- Szóval hiába játszott olyat, amit senki más, belenyomták a fejét a zongorába.
Kezdjem azzal, hogy én is hasonlót kérnék tőle? Ha már lúd, legyen kövér, mielőtt kivágják a máját. Gaint nem igazán hatja meg a dolog, még mindig otthonosan mozog itt.
- Köszönöm, inkább maradok jó kiállású! Sejtettem, hogy ezzel sosem jönnék jókor. Ahol eddig jártam, ott sem repestek az örömtől.
Tapsolok egyet és belekezdek, széles karmozdulatokkal ecsetelve a történteket.
- Adott egy elmegyógyintézet és benne szigorúan ellenőrzött betegek, akiknél nincs rendszer az akkordmenetekben. A reflektorfénybe egy bizonyos Josephine McAllistert szánok, akivel meztelen játékokat játszanak az ápolók. Ezt ő mondta, a tenyerén viszont láttam a léket, amit egy rendesen felügyelt ápolt nem lenne képes beleütni a kezébe.
Felemelem az enyémet és mutatom, hol is volt a lyuk. Körberajzolom és belenyomom az ujjamat, aztán pukkanást játszva kapom szét a kezeimet.
- Azt mondta, nincs családja és a kapcsolataimat bevetve én sem találtam semmit. Apám rendőrfőnök, csak éppen nem a las vegas-i koncertteremben muzsikál, nem adott egy tébolyult szavaira. Mit gondol, a sajtó érdekesnek találna egy Jane Doe-t, aki szexuális zaklatás áldozatának vallja magát és senki nem állna mellé, mert nincs senkije?
Én úgy érzem, megkapó lehet a történet, szívemhez szólna, ha erről olvasnék az újságban. Az intézet nyilván nem örülne egy ilyen hírverésnek, esetleg lehetne belőle alku.
- Ami még a pakliban van, az egy csőtörés. A látogatóknak a veszélyzónán keresztül kellett közlekedniük. Szintén bántaná az intézményvezetők fülét. Most pedig karbatett kézzel a falnak dőlve várom, hogy Gain megveszi-e a történetet. Ha kell, még több kilincset nyomok le, de jobban örülnék, ha olyannal dolgozhatnék, aki tartozik nekem. Mert mikor halálosan rossz hangokat fogott le a gitáron, én is a húrokhoz nyúltam, hogy csak majdnem legyen halálos. Cserébe valami jár.

Illik.. nemilllik, mitszámít, a lényeg hogy így hírlik, de azért hamar kikerülöm ezt a mókát.
A következőkben viszont már sokkal aktuálisabb a talány, így hát... engedek is neki, megkerülve az alig csak futólag, mégis kimentőővként megismert csókát, nem tékozolva sokat folytatom.

- Ne szívja mellre, még új a kicsike.. - intézem az odalenn nyugvó töpszli kis szépségre, aki akár még be is jönne, ha nem lenne alig 23 éves.
Kegyetlenség!

- Majd beletanul. Vagy tanítják.. - intézem ennyivel, de valami azt súgja sokkal komolyabb itt a felhang húrja, ezért önkényesen lerakom magam. Elvégre ez az één irodáám...
Vagyis csak volt.

- Így..így.. - csak pörgetem a kezem, egyebet nem tehetek, tekintve hogy noszogassam is a felhőtlen fenegyereket, hogy térjen rá milyen szél is hozta ezúttal erre.
Talán a szívességet behajtani jött??

A hirtelen felhangzó - valami azt súgja - kezdeti mese, ha eddig nem is, most biztosan kíváncsivá tett, és nem is habozik ezt titok alá rejteni, meg se szólalok, máris folyik tovább a sztori, én meg tárt fülekkel hallgatom. Végig... Úgy az egészet, de legfőképp a részleteket, és amint végzett...
Kell idő, alig néhány másodperc, amíg egy szót se szólva hallgatok.
Aztááán...

- Hm. - elmélkedek el. Nem. Inkább csak pedzegetem a lehetőségeket, mit és hogyan köthetek, egy - úgy tűnik - minden lében kanál férfiember lelkére.
Erőbehajló próbálkozás... Még ha jóindulatúnak is tűnik a szerény személye.
Micsoda kihalófélben lévő mentalitás...

- Tudjaaaaa... Mister.. - aztán csak lassan kezdek bele - Az említett leányzó már nekem is a nagyítóm kereszttüzébe került, Sőt! Mondhatni bőven kiteszi egy nagyobb kaliberű ügy mozaikjának szinte minden négyzetcentiméterét, deeee... - húzom el. Még mindig pedzegetek. Mit és hogyan. Mi az a tudás, amivel a nyíltszívű fickó kerülhet veszélybe, és mi az.. amivel a titkon futó akció. Hm... Végülis semmit se ismerek belőle, azon túl hogy felvágták a nyelvét, és hajlamos.. Nehéz-ügyi helyzetekből az ártatlanokat kimen(ekí)teni.
De ez elég lenne??

- Maradjunk annyiban, hogy bízza ide! - mosolygok egyenesen a képébe. - Túl sokat nem mondhatok, már ha megérti a rejtegetésemet, de még magam se tudom kiben bízhatok. - ezek őszinte szavak. Tökéletesen, és ha végeztünk.. csülkeim lecsúsznak az asztalsarkáról, és felállok.
Indul... nemindul.. megelégszik e ennyivel, vagy a kis eszmecsere hajtépésbe kezd...(?)
Stílszerűen a következő percek majd kiderítik az elkövetkező lépéseket.
Lássuk, hogyan is állunk egymással.

- Kellemes és jóféle, nem bánnám, ha szólna pár jó szót az érdekemben.
Megjelölöm, milyen jellegű viszonzást várok. Olyasmit, amit én magam is elérhetnék, elérhető közelségben. Bennne!
- Maga nem tanítómester, úgy érezném...
És egy ilyen után kevesebb örömmel tölteném be az űrt, az is úgy érezném... A helyet foglaló újságíró szavaira már egy kissé jobban figyelek.
- Hm?
Ez egy igazán konkrét hozzászólás és visszakérdezés volt. A gyanúm azt pengeti, hogy valamit tud az illető. A szavak pedig akkordokká formálják, egész dallá! Történet az ember lelkéről, sőt az emberiség lelkéről.
- A nagyítója nem igazán érdekel, ellenben egy több nagyító által becélzott hölgy igencsak törékeny lelkivilága annál inkább.
Ha kiderül, hogy neki is hagytak helyet az esti pucér játszás során, az vissza fogja őt vetni a rozmárok közé a szememben. Egy szigony és kész, ennyit ért, ennyit kért.
- Hova bízzam pontosan? Ha maga is bejár néhány kellemes pásztorórára, akkor bizony a gerinctelen csigalelkűek közé fogom sorolni és benyomásom szerint ez zavarni fogja.
Hacsak nem ő tett mély benyomásokat a kétcopfú hölgyikére. Bármily tetszető kinézetű volt Josie, nem ezt érdemelné. Az én értékrendem szerint más járna neki.
- Tülkös csülkök nem jönnek itt szóba. Ha maga nem tudja, kiben bízhat, én honnan tudnám? Mint egy rendőrfő fia. Ezt értette, ugye?
Ha köze lenne némi értetlen erőszakoláshoz, az bizony világra fog jönni. Ki látott már elmegyógyban születettet? Én nem szeretnék.
- Ahogy ezzel a lánnyal, nem nővel bánnak, az emberalatti. Ha tényleg beúszott a maga képkeresőjébe, ugyanazt látja, amit én. Mondja, mit mond a kenyérlesője?
Most pedig úgy megsasolom, hogy ha fehér a feje, már megy is az amerikai zászlóra, bárhogy is gondolta eddig. Josie egy elnyomott lélek és nem hiszem, hogy a szabadságát ennyire korlátozni kell. Neki is jár az ártatlanság vélelme. Gaint úgy nézem, hogy ha kamuzik, azonnal vágni fogom, mint egy hamis dallamfonalat, aminek kukában a helye.

"Kellemes és jóféle, nem bánnám, ha szólna pár jó szót az érdekemben."

A toldalékos megjegyzése, nem mondanám, hogy várólistásan ér. Elhümmögök. Aztán csak jóval, másodpercek múlva kötök bele.

- Nem hiszem hogy közbenjárásra lenne szüksége. Ilyen fizimiskával... - és én ezt ezennel lezártam. Térjünk is a lényegi kérdésre.

Az azután következő kis botladozó tékozolda, mondhatnám hogy meglepettséggel tölt el. És mondom IS! Sokemberrel hozott már össze az élet, volt ifjú és öreg, elnyomott, milliomospalánta vagy akár a kocsma ördöge, esetleg drogtól nyálzó csöves.. csak úgy lézengő és örök vesztes, mégis mondhatnám hogy ez az úúúri ember itt a legfurcsább nekem. Széles, és kitágult pupillákra is állnak a szemeim, mondhatni csodálkozom.. vagy csak fejtegetem?? Megfejtenééém... Az összevissza habratyolását a szövegkörnyezetben, de aztán csak felcsapja magát némi világosság a messzi térben.
Tellllljességgel hamis utakon jár a delikvens.

Ráncolom a szemeimet.

- Nézze... Mister.. - keresem a megfelelő nevet, de Isten látja lelkemet, talán zavaromban nem találom.

- Ami azt illeti magát valaki nagyon félrekormányozta. - tartok rövid szünetet - Vagy a saját elméje, vagy valami rosszakaró lehet aki közrendelkezett, de én csak annyit akartam mondani, hogy a kishölgy.. - keresem a megfelelőket - nem csak ezügyben került górcső alá, és már folyamatban a kimenekítése. - biccentek rá. Talán épp a szemeibe. És hogy ez mennyire.. meggondolatlan és talán a küldetést veszélyeztető reakció?? Muszáj benne bíznom hogy semennyire, hisz mekkorát is szólna az a botrány, vagy a lányt akár elvihetnék messzire, mire valóban és bizonyíthatóan ki is derülne, ki is ő valójában.
Nem biztos hogy jó jel lenne, ezt az ügyet hivatalosan kipattintani.
Még a bizonyítékok beszerzése ELŐTT!

Egy férfitársamat ilyenre kérni más helyzetben szinte elképzelhetetlen volna, de most egy dalt írunk ketten és ha én Gainre osztom a másodhegedűs szerepét, valamit ő is tehet cserébe. Nem tesz, az se baj, de legalább tudom, hogy letette a hangszerét, mert nem azt játsszuk, amit ő kitalált. Kifelé menet lesz pár jó, mit jó, nagyon jó szavam a hölgyikéhez.
- Feltételeztem volna egy újságíróról, hogy emlékszik, melyik rendőrfőnök fia muzsikálta el mellette az életben maradottak szimfóniáját vagy hogy legalább egy bemutatkozást ép ésszel figyel. Stresszhelyzet volt, persze, megértem. Mr. Troy. Mr. Henrik Ibsen Troy lennék.
Ahogy Gain rántja félre a kormányt, úgy figyelem, hogy ha mikróba lenne, most érezhetné a többezerszeres nagyítás vizsgálódó tekintetét a sejtmagján. Mentőakció? Talán mégiscsak el tudtam érni valamit vagy vannak más tisztaszívű emberek is?
- A más ügyek engem nem érdekelnek, a világ két különböző pontján is megírhatnánk ugyanazt a zeneművet. A lényeg, hogy megszülessen! Bábáskodni akarok a világra jötténél.
Tudni akarom, hogy Josie jól van, épségben kikerült a szellemi és erkölcsi fertőből. Hogy a világ megérett-e rá, nem tudhatom, de hogy neki nem az esti meztelen játékok valóak gyógyszerrel vagy anélkül, az száz százalék.
- Ha az ártatlan már állni fog a saját lábán és életében hallja az angyalok karát, az nagy öröm, de nem akarom, hogy a bűnösök ne találjanak kellően kényelmetlen ülőhelyet. Nem fütyülhetik örökké a betyárok nótáját! Számíthatok magára, hogy az igazság harcosaként lép, ahogy sok cikkéből kitűnik?
Remélem, nem adja fel a kétcopfos leányzó megmentése után, mint Brian közlegényt a raccsoló császár udvarát, amit életkoránál fogva sosem érhetett el.

És kötözködik.. Hm, nem is emlékszem effélére, de ki mondaná meg ki is az ember, ha nem töltött el akár egy egész hóóóónapot az alsógatyájában a helyében... Vagy az valami mokaszin volt???
Megvakargatnám a fejem, de pusztán csak elméletben, helyette bólogatok, mert miért is ne. Tudom én... vágom én ki is éppenséggel az ipse, csak egy szökkenésnyi szünetben de utánanéztem, mégse gondoltam hogy látom még, valamikor... valahogy.
Nemhogy épp most ebben a kényes ügyben!

- Mr. Troy. - javítom, csak hogy kedvére leljen benne, és azután jön a bemutató. A lányról.. meg a további.. félreértett ~ magyarázott? ~ szituációról, ám amint befejeztem, arra is akad(t) válasza.
És én mégsem örülök ennek a hirtelen jött allűrnek.

Hümmögök... gondolkozom... egyik lábamat teszem a másik után a fotelomban ülve, aztán.. Egy égbetörően hatalmasat sóhajtok.

- Azt mondom... - hezitálok, de csak lélekszakadva tűrve - - hogy eljön még az az idő, mikor az nevethet a markába akinek jó a kedve, és én bízom benne.. többekkel együtt akiket most nem neveznék meg, hogy a mi Kisasszonyunk lesz az, aki a végén a legnagyobbat nevet. - elgondolkozom.

- Nemtudom, érthető voltam? - és a szemeim ugranak a szemöldökeimre, alighogy.. néhány rövid pillanatot engedve neki a válaszra.
Ha most beleköp... ki tudja hol akadhat el ez a hossszúú ideje tartó kibogozandó kis mese. Jó lenne az alapokat a helyükön tartani.
És csendben...

Azt gondoltam volna, hogy miután egy-két hangot megpendítettem életem lantján és ezzel megakadályoztam, hogy Gain az örök csendre legyen kárhoztatva, végzett némi nyomozást az ismeretlen zenész kapcsán. Egy névtévesztő újságíró pedig maga megérne egy újságcikket.
- Igen, én vagyok az, Mr. Gain...
Szívom a vérét, ahogy tipródva hümmedezik, keresve a kezdőhangot. Ez a kérdés-felelet játék most nem nagyon működik nálunk. Én kérdezek, ő nem akar megfelelni.
- A bizalma dícséretes, de ha engem nem tisztel meg vele, én miért tisztelném meg magát ugyanezzel? Nézze, heteken és hónapokon át dudorászták a fülembe a problémamentesség dalát. Maga nem vitatja a tényt, hogy ki kéne penderíteni onnan pár muzsikust, mert túl rút módra írnak a betegek kottafüzetébe, ez dícséretes. Egy pillanatra próbáljon belelátni a helyzetembe... Maga itt megnyomná a gombokat, az "OK"-t és a liftben a "Földszintet"? Éppen az a bajom, hogy senki nem nevez meg senkit, az egész állam nem ismer annyi anonim macskazenészt, amennyi ebben az ügyben már előkerült. Értés van, elfogadás nincs. Be akarok kerülni a zenekarba, osszon nekem egy szólamot! Tudom, miről érdemes hallgatni és miről érdemes szólni, higyje el...
Karbatett kézzel várom, hogy meggondolja magát. Nem azért jöttem ide, hogy elintézzen egy "majd mi megoldjuk" válasszal. Josie-val talán éppen most is játszanak és az se biztos, hogy ébren van közben... Borzongatja a hátamat a gondolat. Nincs ebben a történetben más, csak hamis hang, ki kéne javítani.

És kötözködik.. kötözködik.. újfent. Nem is egy ilyen életereje teljében lévő fiatalember lenne ha nem tenné, de ezek szerint nyughatatlan is! Létezik amikor nem jó kombináció...
Énmondom??

Nagyot sóhajtok. Csak egy olyan tetemesen isteneset, a fickó fejét fürkészem. Felmérem. Nem lennék jóóó újságíró ha nem ismerném jól az embereket, és ez a langaléta és délceg itt előttem.. fáradhatatlan és élelemes.. de nem gondolkozik. HIBA! A mi szakmánkban teljes mértékben, ahogy az is, hogy rábízzunk csak úgy ukk-mukk-fukk titkokat messziről jött egyénekre, ahhoz aztán bizonyítani is kell!
Ezért aztán próbára teszem.

- NÉZZE.. - lököm fel magam, talán vállalhatatlanul is hirtelen mértékben a fotelomból, az hangosan nyikkanva hagyja maga után a megkönnyebbülés zaját. - Gondolhatja hogy nem a személye ellen van kifogásom, hisz általam kevésbé ismert a személye, de mondok én önnek valamit... - elgondolkozom. Alig másodpercekbe telő időre. - Tegye meg hogy elhoz nekem egy DNS vizsgálati eredményt.. - bambán nézhet, ahogy az iméntieket ecsetelem. - Nem mondom meg ki és mi az ominózus, a kérdés megfelelt e vagy sem. - a papírokat az asztalom széfjében hagytam, ha igent mond a műveletre, akkor azon nyomban a kezébe is teszem.
Persze másolat.

- Ha ezt megteszi nekem, utána beszélhetünk partnerségi viszonyokról.. - már HA! Ha addig tetemesebben is utánanézek, lekönyvelem, és eldöntöm, valóban érdemes e a könnyű vérében bízni. Az ééész nem árt meg ha használod! Ha viszont nem, csak feleslegesben lötyög a fejedben, és nekem muszáj.. megbízható és megfontolt partnerekkel bírni. Ezügyben, mindenképpen!

Mindketten más hangszert pengetünk, mégsem egyszerre. A ritmus még csak-csak egyezik, de harmóniát a legvájtabbfülű sem találna ebben a párbeszédben. Amikor hallgatunk, még az is hamis. Felfigyelek a váratlan mozdulatra. Kétlem, hogy most kellene közelharcra készülnöm, de beállok. Kevésbé látványos állással. Tanultunk ilyet is. Épp az a lényeg, hogy könnyű belőle mozdulni, de meglepjük vele az ellenfelet. Gain viszont csak a szópárbaj kedvéért állt fel. Teátrálisan játszik. Vannak ilyenek, ha a hangokat nem is találják el, vizuális élményben részesítik a közönséget.
- Futárkodásért cserébe még csak a tárgyalások folytatásánál fogunk tartani, értem...
Amit kér tőlem, az nem lenne nagy dolog. Amit elhozok, annak alaposan utánanézetni már nagyobb dolog és meg is fogom tenni. Mára viszont ennyi volt, nem feszítem tovább a húrt, mert akkor mehetek a gitárszaküzletbe új készletért.
- Hallgatom a részleteket...
És ha meg is vagyunk, angolosan távozom. Minden titokban maradt, még a titoktartás is, annak oka meg főleg. Elhiszem, hogy az újságíró titkolja a forrásait. Engem nem muszáj, én névvel is vállalom, hogy fellépek egy betegeit méltatlanul kezelő, sőt zaklató intézmény ellen. És hogy ebből mi lesz, azt még a jó ég sem tudja...

// Köszöntem! //

Elregélem a részleteket... Persze semmi.. megfoghatóba és kinyomozhatóba nem megyek, nekem is hosszú hónapokba telt minden egyes művelet, és nem csak ezért van hogy óvatos vagyok. Senki nem akarna egy szerencsétlennek címzett, ártatlan lány jövőjébe belegázolni, csak azzal, hogy idő előtt kiteregeti a részleteket. Épp ezért bízok csak töredékadatot erre a delikvensre is. Semmire nem juthat belőle.

Amikor eltűnik... nekem az is feltűnik, hogy talán nem jó ómen.. egy ilyen csak a saját szakállra dolgozó, és látszólag partnerségre képtelen ifjú titánban bízni, hisz ilyenkor még dübörög az irányítási kényszer... De egy dologban biztos vagyok. Ha bizonyít...
A segítség nem jönne rosszul, két szem többet lát mint egy, négy a kettőnél, és ebben a szövevényes ügyben, van mit fejben, kézben és legfőképpen észben tartani és titokra készen, amíg az egész be nem bizonyosodik, és máris lehet a főoldalon tömött sorokba szedve a szenzáció részen: Miss McAllister milliókat örökölt!
És hogy a gonosz család hogyan játszotta ki a jog és a törvény fonalát részletekbe menően..

Ez minimum Pulitzer díjas lesssz!



Off, majd folyt!