Grid megjegyzésére a válaszom egy ártatlan hümmintés, miközben megvonom a vállam.
De legalább mind korombeli.
Egyébként pont leszarom mit gondol rólam.
- Miért nem dobod le magad? – Ülj már le bazmeg. Zavarod a kilátást.
Megkönnyebbülök, amikor leteszi magát. Elég fojtogató a jelenléte. A személyisége meg… egy büdös rakás szar.
Bevezetésnek bedobja a költözést, belőlem meg kiböffen a jóleső röhögés. Most mit játsszam meg magam?
- A költözést bízd csak rám. – felelem aztán. Valóban folyamatban van a dolog. Visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam. A részletekhez pedig semmi köze.
- Mindketten tudjuk, hogy a biztonságom érdekel téged a legkevésbé. – búgom bele egyenesen a szemeibe, kevélyen állom azt a sunyi, dögvészes pillantását. - Bökd ki mit akarsz. – tessék, halljuk. Bár úgyis sejtem mi fáj ennek a drága jó embernek.

Üres bájjal visszamosolygok rá. Nem az a kérdés, hogy mit hozok a saját fejemre, hanem hogy az övére mit. Nyehehe. Majd értesül úgyis mindenről. Ha nem tőlem, akkor a hírekből.
Végig Griden tartom a szemem, és követem a mozdulatait, ahogy felkel, kényelmesen a fotel mögé sétál, és valami lehengerlően teátrálisan ledobja a levelet.
Ehhh. Nem örült a disznófejnek. Milyen kár. Friss pipi husit kellett volna virítanom. Azt biztos jobban értékelné, tekintve az elhajlott gusztusát. Nah jó… Hogy lássa kivel van dolga, majd karácsonyra vadászok neki egyet a Tannenbaum alá.
Az ember lánya nem mellesleg azt várná, hogy nekiáll puffogni. De ez most… Elmarad? Komolyan? Minimum egy hajleüvöltés dukálna cserébe. Sehol az indulat nyoma benne. Hát ember az ilyen? Idegesítően hervasztó. Pedig mennyit pöcsöltem, hogy összehozzam neki ezt az ajándékcsomagot! Igazából meg kéne köszönnie, hogy félholtan is képes voltam rá. Némi segítséggel persze.
Grid kérdésére szélesen a képébe vigyorgok.
- Ne már! – Most megleptél te gyökér. - Tényleg érdekelne? Mert ebben az esetben valóban lenne mit mondanom. De csak akkor, ha meg is hallgatsz. – kell a megerősítés. Isten óvjon attól, hogy lopjam a drága idődet!
Nekem ez tök új, hogy Grid meghallgatna bárkit is. Eddig az jött le a tagról, hogy csípőből leszarja, amit mások mondanak, illetve sóhereskedik a dumára fordított idővel. Szerintem én ezen a mostani „gyenge” pillanatán jobban meglepődtem, mint ő a csomin.

”Hallgatlak!”
Hm. Ez így túl könnyű. Na nem mintha bánnám.
A szemem mindvégig Grid képére tapad.
Hát akkor… Essünk túl rajta, baszod.
Most veszem le róla először a tekintetemet. Előrehajolok, hogy a kávézós asztalka üveglapjáról kézbe vegyem a mobilomat, és a hüvelykemmel navigálni kezdjek a kijelzőjén. Egy bizonyos videó után matatok.
- Miközben a TI Octitok múltjában vájkáltam, sok veled kapcsolatos finomságba belebotlottam. Nem is hinnéd… milyen szemfüles és főleg készséges rajongóim vannak. – mondom ezt olyan szélesen vigyorogva, mint Joker. A sok szarság ellenére sem esik nehezemre.
Közben megtalálom a felvételt. Kihangosítva elindítom, aztán a készüléket Grid felé fordítva, hogy jól lássa, az asztalon csúsztatva lököm felé.
- Legalább tudom mi történt közvetlenül a baleset előtt. – döngöm mély hangon.
Megvannak az éttermi események Grid és Hinds társaságában. Elejétől a végéig.
Megszenvedtem azért, hogy megkapjam ezt a felvételt attól a dilinyós sráctól, de megérte.
- Nálad mióta rokon értelmű a menedzser kifejezés a stricivel? – igazából nem várok rá választ. Költői kérdés, de a videóra adott reakcióira kíváncsi vagyok.
- Nah mindegy. A haverod a felépülésem után sem fog nálam játszani. Ez az egyik. A másik, a baba marad. – ezeket már a kedves menedzserúr szemeibe mondom. - De a lényeg: nem kell semmi. Főleg nem segítség meg pénz. Sem tőled, sem Ville-től. – nyomatékosítom női altom mély, határozott zöngéjével. Ez a kígyó állítom, inkább lefizetne, csak vetessem el.

Nem veszem le Gridről a szemeimet. Figyelem az előadását.
Hogy egyedül találtam-e ki?
Amnéziás vagyok, de a guglit még tudom használni. Beírtam a keresőbe, hogy „hányadék”, és a te nevedet dobta ki.
Igen, ezt kellene mondanom, de… ha már játszunk, tegyem azt tisztelettudóan, úgyhogy csak szerényen. A látszat kedvéért. Hisz ő is erősen moderálja magát. Kizárt, hogy ez a sunyi zsugabubus ilyen hidegvérrel fogadja az arcába tolt tényeket. Látom, hogy lüktetnek az erek a halántékán.
Megvonom a vállam.
- Sok barátom van. És…. Octi is rengeteg infót hagyott hátra. – ha nem is ugyanaz, mintha magától térnének vissza az emlékeim, de ez is több mint a semmi. Minden kis morzsa nagyon sokat segít a felépülésemben, amire mostanra már bizakodóan tekintek; tudom, hogy idővel emlékezni fogok mindenre.
- Szóval… csak azt akarom, hogy hagyj békén a gyerekemmel együtt. Szerintem tök járható út. Attól függ, te mit mondasz. – kérdőn pillogok Gridre.

Ez a hatásvadász színjáték… A barátod vagyok ebben, a barátod vagyok abban… Grid úgy fossa a hittérítés szagú szöveget, mint egy szcientológus. Forog a gyomrom, én meg visszatartom az öklendezést. A hányingeremnek csak két oka lehet; ebből az egyik épp a sódert löki az arcomba.
Értem én, hogy mi fáj Grid-nek. Az, hogy nem vagyok az a sugárzóan ragyogó fényes napsugár, akinek ő hitt.
A monológjának tudom, hogy van valóságalapja, de ez nem jelenti, hogy félek is tőle. Nem akarnám feleslegesen magam ellen hergelni a nagyságos urat, úgyhogy nem is fogom oltogatni. Pedig kurvára tudnám. Ő elmondta, hogy mi nyomta a kis lelkét, én meg normális arckifejezést öltve úgy teszek, mint aki jobb belátásra tért. Nem kell ismernie a lapjaimat. Az amnéziámat meg végképp nem fogom bizonygatni neki. Mindegy mit hisz.
Húúúú, jön közben az ominózus, titokzatosan elbúgott fenyegetés. Hogy nem szeretne tönkre tenni egy életre??? Hogy egy balta nyalna homlokon…
Szolidan megrándul a szemöldököm, miközben lágy mosoly bukkan fel a szám sarkában, mindent-értő kifejezést kölcsönözve az arcomnak.
- Tudod mit? Elhiszem, de most csillezzél. – nagyon erős bennem a vágy, hogy kirohanjak és rókázzak egyet a budiba. Remélem lány lesz…
Inkább nyelek egyet, minthogy Gridet félrevágva betűzzek a slozira. Szerintem itt helyben nyúzna meg, ha felavatnám a drága öltönyét. Na de hol is tartottunk? Jah, ott hogy épp ijesztget a hatalmával. Minden bizonnyal vannak módszerei, és összeköttetései, de…. valahogy nem érdekel. Ahogy az sem, hogy foggal-körömmel kepeszt Ville után. könyörgöm, megtarthatja!
Egészen máshol járnak a gondolataim…
Tegnap előtt meglátogatott Allen. Allen Payne. Az elmondása, és a naplóm szerint ő is a népes baráti társaságom kiemelt tagja. Aki a Las Vegas székelyű Empire Records nemzetközi lemezkiadó-cég alelnöke.
A köztünk zajlott párbeszéd azóta is a fülemben cseng:

***
- Gyere hozzám. – mondta egyszerűen.
A rendhagyó lánykérésre totálisan leblokkoltam. Percekig csak bámultam rá hülyén, míg megtaláltam a hangom, ráadásul le voltam törve, mint a bili füle. Az események sorozata nekem túl soknak tűnt egyszerre, és akkor még Allen is bealakított egy számomra hihetetlenül váratlan fordulattal. Ez az egész nem javított semmin. Egyre inkább éreztem magam egy rossz álomban.
- Tudod… Mikor még normális voltam, és megvoltak az emlékeim… a nyomok alapján úgy tűnik, nagyon meg akartam tartani a vízumom, mert mindenáron Amerikában akartam maradni, hogy Villevel lehessek. De Ville elhagyott… Úgyhogy… Most már nem érdekel sem a vízum, sem az, ha kitoloncolnak. Nincs miért maradnom. – vontam meg a vállam. Kész voltam visszarepülni Helsinkibe.
- De igenis van! Nekem csak te segíthetsz. Bármelyik nő boldogan hozzám jönne, tudom, de, de... Nekem nem egy lotyó, egy... egy üresfejű aranyásó kell, hanem TE. Az egyik legjobb barátom vagy. Szükségem van rád… Ki tudja apám meddig él még, talán csak napjai vannak hátra. Vagy percei. Senki sem tudja. A halálával elveszítek mindent. Az összes részvényt.
- Ha van párod, legalább vele lehetsz. – mosolyogtam rá halványan, mivel tudtam, hogy ez gyenge vigasz az ő helyzetében.
- Két hete szakítottunk…  Elmondtam neki, hogy nagy valószínűséggel megnősülök, és…  -  magyarázta Allen sóhajtva. - Mindegy is. October, kérlek… Nekem már csak a kiadó maradt. Apám teljesen kisemmiz, és földönfutóvá válok. Romokba dől az életem munkája, és vele az életem. – úgy tudott könyörögni azokkal a hatalmas kék szemeivel, mint egy kisfiú. Kezdtem komolyan sajnálni.
- Aludhatok rá egyet? – megpróbáltam húzni az időt, mielőtt kinyögnék egy nemleges választ, és nem csak megbántom, de még keresztbe is teszek neki.
- Persze… Bár mondhatnám, hogy aludj, amennyit csak akarsz… De félek kifutok az időből… - hosszú másodpercekig, csak a szemeimet fürkészte, mire ismét belekezdett. – Nem szenvednél hiányt semmiben. És a baba sem… Mindkettőtök biztonságban lenne, és gondotokat viselném. Kérlek, gondolkozz az ajánlatomon. Kérlek. Csak… Csak Ígérd meg, hogy megfontolod!
Zsongott a fejem a csacsogásától. Aztán megadva magam bólintottam.
- Rendben, megígérem.
***

Ez lenne csak az őrültség! Hozzámenni egy meleg sráchoz, aki ráadásul annak a lemezkiadónak az alelnöke (egyben leendő elnöke), amelyikkel nekünk van szerződésünk. Gridet mindjárt az esküvőmre is meghívhatnám, ne csak a gyerekem keresztelőjére legyen hivatalos.
Gáz, hogy Allen apja annyira homofób, még az utolsó centet is kirántaná a fia talpa alól. Lehet, hogy most… épp kapóra jön Allen ajánlata, és kölcsönösen kisegíthetjük egymást. Asszem legfőbb ideje lesz rácsörögnöm. A házasságban kurvára nem vagyok biztos, csak azt tudom, hogy szeretnék Vegasban maradni, és folytatni onnan, ahol abbahagytam; már ami az énekesi pályámat illeti.
A tekintetem Griden nyugszik. Úgy fest, ő befejezte. Ezért is vágom rá, amit.
- Én csak két dolgot akarok. Mielőbb felépülni, és folytatni a munkám. – szerintem ebben ő sem lát kivetnivalót. Persze nyugodtan szólhat, ha baja van ezzel.

Úgy tűnik, közös nevezőre evickéltünk. Amit nem feltétlenül bánok.
Hogy nem lesz a megbeszéltekben semmi probléma?
- Rajtam nem múlik. – tárom szét az ép fél karomat.
Nekem nem lenne bajom Griddel, ha megmaradna menedzsernek a kerítőnősködés helyett. Egyedül csak az bassza a csőröm, hogy el akart adni egy kivénhedt pénzeszsáknak, meg az elvárása, hogy vetessem el a gyerekem. Ezeket leszámítva akár meg zökkenőmentesen is eléldegélhetnénk egymás közelében, de ez nem jelenti, hogy bízom benne. Ahogy a keresztapa mondaná: „Tartsd közel a barátaidat, még közelebb az ellenségeidet.”
Ahogy Grid vonásait és a tekintetét fürkészem, próbálom kitalálni vajon mi járhat a fejében. Körülbelül annyi, hogy hogyan fordíthatna mindent, ezt az egész őrületet a hasznára. Üzletemberként és Ville legelvetemültebb „rajongójaként” én tuti ezen agyalnék.
Tényleg… Ville… mi a bánat lehet vele? Halvány vigyor sejlik fel az arcomon a gondolatra. Kíváncsi lennék, de nem fogom megkérdezni Gridet. Annyi biztos, hogy még életben van.
Grid affelől érdeklődik, hogy végeztünk-e.
- Ha nincs más mondanivalód… – vonom meg a vállam, mert részemről ennyi volt, amit megosztottam volna vele.
Ha Grid a távozás mellett dönt, elkísérem a bejárati ajtóig.

Tudom, hogy bőven van még ott, ahonnan az előbbi magasabbrendű fenyegetőzés jött, de most a hangulat normalizálódni látszik. Meglep, hogy Grid egyetlen szóval sem erősködött az abortusszal.
A végére még a normális menedzser is kibújt belőle.
- Rendben leszek. – bólintok röviden. Nekem is minden vágyam, hogy felépüljek, testben és lélekben is. Nem kívánok a szegény szerencsétlen áldozat szerepében parádézni.
A kötelezettségeimről sem feledkeztem meg. Vagyis… Az egykor énem betegesen precíz volt; mindent feljegyzett a naptárjába. Ami persze tökre kapóra jön, ha amnéziás az ember.
Látszólag minden a helyén. Tudom, amit tudnom kell, de az emlékek és az infók úgy lettek beleerőszakolva a fejembe, nem maguktól jöttek elő. Így csak… homályos árnyaknak tűnnek egy másik személy életéből.
Hogy Dominic szerződését még meghosszabbítja? Újabb biccentés részemről.
- Kösz. – sóhajtok röviden, miközben valamiféle enyhe mosolyszerűség jelenik meg az arcomon. Örülök a szélcsendnek, noha számítok a későbbi összecsapásokra. Tudom, hogy nem én vagyok Grid szíve csücske, épp elég van a rovásomon.
- Oké. El fogok. – Mindenképp… döngöm a költözésbe beleegyezőn. Nem mondhatja, hogy hazudok. Csak nem avatom be mindenbe azonnal.
Emberek közé kívánkozom… Rendben, tudom, hogy itt van Dominic, de ő testőri minőségben. Azt sem engedi meg, hogy az ablakot megközelítsem, nemhogy az erkélyt. Társaságra vágyom, barátokra, akik között elengedhetem magam. Azt hiszem elég volt a bezártságból, és ezekből a falakból. Vissza akarom kapni az életem.
„A többire még visszatérünk.”
- Rendben. – veszem tudomásul könnyedén. Beigazolódni látszik, hogy ezzel itt még korán sincs vége. Nem baj.
Csak figyelem Gride-t. Békés arckifejezéssel. Szívem szerint megkérdezném tőle, hogy mi van Ville-vel, tud-e valamit róla, de Grid mondjon akármit is, nem a barátom. Inkább majd ráírok Zsé-re, és megkérem, hogy ne áruljon be Ville-nel, hogy felőle érdeklődtem.
Amikor észreveszem Grid-en az indulási szándékot, feltolom magam a kanapéról és kikísérem az ajtóig.
Mielőtt kinyitnám előtte az ajtót, felmosolygok rá.
- Akárhogy is... Azért kösz, hogy beugrottál. - Csak kár, hogy ehhez az a csomag kellett.

Grid szavain az ajtónál muszáj elvigyorodnom. Épp csak nem bukik ki belőlem a röhögés.
De… Pont azért csináltam, mert tannyira hiányoztál. Jah. Lebuktam. Merje azt mondani, hogy nem voltam kreatív.
Inkább szó nélkül kiengedem.
Grid távozóban a folyosón, ahol Dominic is posztol. A testőröm készségesen lekíséri a főbejárathoz, nem kell külön kérvényt benyújtani neki, majd visszatér a lakásba.
Én addigra visszakuporodom a kanapéra, és a mobilomon pötyögök Zsé-nek.

SMS

connected to: Zsindelyes      time:  15:14

Szia Zsé!
Nem tudsz valamit véletlenül Ville-ről? Csak kiváncsi vagyok, hogy mi van vele. Nagyon régen láttam.
Lécci ne szólj neki, hogy érdeklődtem utána. Octi
     

★

Porszívó… Felvonom a fél szemöldököm. Ez olyan furinak számít?
Lehet csak a rehab program része. – suhan át gonoszan az agyamon, de nem írom le sms-ben.
Meg aztán… Sok mindenre lehet azt a porszívót használni.
És hogy történt-e köztünk valami? Hülye vigyorgás, vagy inkább grimaszolás ül ki a képemre.

SMS

connected to: Zsindelyes      time:  15:18

Ja. Asszem dobott.
Akkor ezek szerint jól van?
     

★