NORA & SAPPHIRE

*Nyugalmas munkát akartam magamnak. Seattle rohanása és bujasága után mindenképpen úgy gondoltam, hogy erre lesz szükségem. Nem okozott túlságosan komoly problémát kigondolni, hogy miféle legyen ez. A gyermekek még őszinték, és jó esetben nem akarnak meggyilkolni. Bár amilyen elfajzott a világ, már ezen sem lehetne megdöbbenni.
Szerencsémre alig kellett pár napot várnom arra, hogy az ügynökség kikézbesítsen. Igaz, eleinte még csak alkalmakra, szinte mindig más-más családhoz. Majdnem nyolc hónapig tartott ez így, mely idő alatt nem egyszer aggódtam, hogy miből is fizetem majd ki új hóbortjaimat, úgy mint a kung-fu edzések, és a pszichológus. A nyamvadt szobáról már nem is beszélek. Aztán hat hónappal ezelőtt ölembe pottyant a lehetőség.
A család az egyik legnevesebb Vegasban, és bár nem bentlakásos a munka, de épp csak aludni járok haza. Ebben is van valami jó, kevesebb időt kell töltenem a szűk és túlságosan is puritán bérleményben. A család bébiszittert keresett már meglévő kettő és születendő harmadik utódjuk mellé. Az első gyerek már másodikba jár, a kisebbik iskola-előkészítős, és végre a harmadik már lány lesz, csak anyu veszélyeztetett. Így rám maradt a reggeli fuvarozás a neves iskolába, a vásárlások jó része, anyu kísérgetése erre-arra, és még sok egyéb apróság.
Aztán persze a Hercegnő is megérkezett, és ennek már két hónapja.
Szokássá lett, hogy a kora délelőtti órákban viszem sétálni, le a parkba, amikor még nem forró annyira a levegő. Mint annyiszor, most is kényelmes helyet keresek magunknak. Méretes fa árnyékában terpeszkedő padot nézek ki. Igaz, egyik felét már elfoglalták, de nekem bőven elég a másik része is. Odakormányozom a babakocsit, srégen fordítom, távolabb a padon terpeszkedő ismeretlentől, de úgy, hogy rálássak a babára.
A babakocsi három kerekű, vörös és barna színkombinációval, felnyitható árnyékvetővel. Benne a habfehér selyem burkolatában édesdeden alszik a csöppség. Vékonyka végtagjai szabadon, csak pufók hasát, mellkasát és pelenkás fenekét fedi rózsaszín pamut anyag. Alszik.
Rövid, combközépig érő szárú, vékony vászonnadrágot viselek, melynek dereka csípőig ér, vajszínű. Felül vékony, pamut anyagú, halványzöld topot. Megnyúlt fekete tincseimet hajcsattal fogtam fel tarkóm felett. Lábamat keresztbe emelem a jobbom felett, térdemre könyvet nyitok. Az Üvöltő szelek-et Emily Brontë-től. Másodszorra olvasom, de megint épp annyira érzem megrázónak, mint ha elsőre tenném.
A játszótéren folyik a megszokott élet, szinte oda sem figyelek. Fülem a babaszuszogást hallgatja. Arra rezdülnék csupán. A délelőtt csendes. Egészen addig a pillanatig, míg...*
-Tessék?
*Emelem fel a fejemet meglepetten. Nem számítottam arra, hogy megszólít. Végig nézem a feje tetejétől a lábujja hegyéig. Ismerős elkínzottság köszön vissza az arcról. Halovány mosoly születik ajkam szögletében, de nem teszek megjegyzést. Közben elér tudatomig korábbi mondatának értelme is, így tekintetem a játszótér homokjában tobzódó gyermekek és szüleik felé fordul. Halkan felkuncogok.*
-Ja, értem. Nem fogok ugrálni. Nyugodtan pihenhetsz.
*Azzal visszavezetem tekintetemet a könyv betűire.*

Nora& Sapphire

*Mire értetlenül kérdez, én már megint lehunyt szemekkel ejtőzöm, ettől persze pontosan tudom, hogy végigmér. Egyrészt mert minden nő ezt csinálja, másrészt érzem. A pihék a nyakamon borzolódnak, majd az érzet lassan lekúszik a gerincemen és egy merész fordulattal elől folytatja útját, egészen a cipőm orráig érő lábujjamig. A nagyig, mert az előrébb van, vagyis a legmesszebb. Soha nem értettem miért a kicsi ujjat emlegetik állandóan, de én is ezt teszem. Egy megmagyarázhatatlan dolog a sok közül ami nem zavar vizet. Nem nézek fel, elég volt az előbb elszenvedni a szemeimben a késsé változott napfény hasogatását, a törpék is rázendítettek egy újabb dalra és szorosabban fogták a kalapácsot a kezükben. A végignézés után elillant az érzés is és vártam, hogy visszakérdez vagy mond valamit ha esetleg fáziskéséssel de eljutott a tudatáig az értelmes beszéd. Nekem legalábbis az volt…a fejemben, ettől még nem biztos, hogy úgy is hallatszott. A nyelvem már ettől a pár szótól is tapló szárazzá vált, ezért beleittam a kávémba, majd a flakonos vízért nyúltam. Közben megérkezett a válasz és én is elmerengtem azon az ökörségen amit magammal tettem.* -Micsoda hülyeség már, hogy az embernek ha baja van, vagy rossz napja, néhány pohárkával próbálja megoldani. Persze amíg iszik addig rohadt jó ötletei támadnak, de józanodva már borzalmasnak tűnnek, arról nem is beszélve, hogy pocsékul érzi magát másnap. Mégis…mindenki…ezt…csinálja. *Mintha még mindig dolgozna bennem az alkohol gátlásoldó hatása – nem mintha lennének gátlásaim – de kéretlenül is szóba elegyedem a csajjal. Azt, hogy olvasásban zavarom meg, egyértelmű, hogy nem tudom, hiszen a babakocsi látványa konkrétan mindent felülírt. Érdekes, hogy a beszédtől nem fáj jobban a fejem, csak a szám szárad, ezért lecserélem a kávét a vízre és abból kortyolok. *-Nem szoktam sűrűn ilyesmit csinálni, de tegnap tényleg betelt a pohár….aztán meg kiürült.*És nevetek. Gáz, hogy a saját viccemen, ami elég szánalmas. Úgy tűnik még tart a tegnapi rum hatása, de mivel már kivonulóban van, csak összezavar. A nevetéstől azonban belehasítanak a törpék a fejembe, odakapok és felnyögök, arcomon elkínzott fintor ver tanyát.* -Jól jönne most egy aszpirin. *Magammal is jól el szoktam beszélgetni, ha esetleg a bébicsaj elment volna, megunva a szövegelésemet, talán észre sem venném. Ezért felé sandítok, vigyázva, hogy ne zavarjam a törpéket a munkában. Még itt van.*

Nora& Sapphire

*Szenvedek, ez nem is kérdés. A figyelmem nem kielégítő, s pont ezért nem is érdekel, hogy nem az. Csak jár a szám, ahogy mindig is szokott, ezen még egy kiadós torokfájás sem fordítana. Csak Mrs. Kowalski tudja belém fojtani a szót és neki még csak innia sem kell hozzá. Egyébként kedvelem a szappanopera imádó szomszédasszonyomat, tipikus nagymama forma, de most talán jobb ha nem találkozom vele. A mellettem ülő azonban udvariasan végighallgat, akkor fordulok felé amikor ő is rám néz, ezt még érzékelem is az alkohol másnapi pókhálójával beszőtt szemeimmel, s próbálom a szavaira átformálni az arcomat egy „Ugyehogyugye?” kifejezésre. Nincs új a nap alatt, aki iszik, nem találkozik absztinenssel. Nehéz is lenne elmagyarázni az érzést olyannak aki még soha nem élte át, nem érezne velünk együtt, nem lenne eléggé empatikus, és ott ette meg a fene az egész beszélgetést. Még mielőtt a vizemért nyúlnék, elcsípem a merengő arcot és tekintetet, úgy hiszem egy az enyémhez hasonló másnapot idéz fel magában, ami elég nagy élmény lehetett ha kivívta az emlékezés kitüntető rangját. És még a hülye viccemen is nevet, hát nem aranyos? Máris imádom, pedig a java még hátravan. A törpékkel küzdök és a kívánságom a játszótéri zsivaj közé száll, csak azért nézek felé, hogy tudjam, a halk sóhajtás után nem lépett-e le. Eskü nem kuncsorogni akarok, magamból indulok ki, nálam még papírzsepi sem szokott lenni, nem hogy a fél gyógyszertárat magammal hordjam….de Ő igen! Nem köszönöm meg.* -Az életemet mentetted meg, legalábbis a mai napit. *Mosolygok rá, mert az nem fáj annyira és a bogyóért nyúlok. Már amikor lenyelem a vízzel, megkönnyebbülök néhány pillanatra, a placebo hatás érvényesül, de remélem nem sokára a valós is. *-Gloria. _Nagyon_ örvendek. Persze nem csak ezért…*Mutatok a gyógyszeres tasakra amit a maradékkal visszaadtam neki. A rövid, lélegzetvételny szünetet arra használja, hogy kimentse magát, nekem legalábbis úgy hangzik, mintha azt tenné.* -…értem. Bébicsősz. Szándékosan keresed a kis gazfickók társaságát….Te egy hős vagy, vagy mazochista. *Anyám legnagyobb bánatára én még nem készültem fel a gyerekvállalásra, lehet, hogy soha nem is fogok. Nem önzőségből, egyszerűen nem értem meg rá…szerintem, hogy anya legyek. *-Én meg emberekre rajzolok.*Meg sem kell mutatnom magam mire gondolok, hiába a hosszú ujjú könnyű kabát – aminek a színe egyébként erősen jellemzi a tegnapi estémet, szerettem volna rózsaszínben látni a mocskos, sötét világot –a kézfejem be van terítve mintákkal, a bal szemem környékén lévő csillagokról már ne is beszéljünk, általában nem takarom el sminkkel. Nem azért varrattam magamra, hogy eldugjam. *-És hogy megy? Aaaa csőszködés? Oda vagy érte vagy csak fiatal vagy és kell a pénz?*Igen, ebben az állapotban képes vagyok mém feliratot is idézni. Lelki szemeim előtt megjelenik az utolsó erről látott kép, Yoda mester, amint Leia hercegnő ikon gyanús bikinijében pózol. *

Nora& Sapphire

* Kedves lány, a nevetése őszinte. Mintha régen várt volna már az alkalomra, hogy kitörhessen belőle. Egy gyerek mellett – még ha az a sajátunk is, bár ebben nincs semmilyen tapasztalatom – nem lehet szívből nevetni. Ha kicsit nagyobbak, akkor már igen, de a picik mellett maximum az áhítat könnyei csoroghatnak. De ebben nem nyitok vitát, egészen másképp látom a dolgot mint Ő. *-Akkor hős vagy. Nekem.*Azt viszont már én is tapasztaltam, hogy egy bizonyos kor és magasság alatt, mennyire őszinték tudnak lenn a kölykök. Néha részt veszek én is valamelyik bolt által nyújtott vásárlási versenyben, amikor mindenki egymás ellen vadászik a frissebb gyümölcs-zöldség- és húskínálatért. Olyankor találkozom gyerekes anyukákkal, akik kialvatlan szeműek, nyúzott arcúak, kócosak viszont valamilyen földöntúli – ezzel a jelzővel nem túlzok – boldogságban lebegnek. *-Hát az tuti.*Bólogatok óvatosan, nehogy a törpéknek tengeri betegségük legyen. Emlékszem egy kivételes alkalomra, amikor éppen narancsot válogattam magamnak, mert elhatároztam, hogy egészségesebben fogok élni. Egy maszatos fiú ott állt mellettem és merőn bámult. Esküszöm még a szája is tátva maradt, a nyála meg csorgott. Na, egyébként ez az egyik olyan jelenség amivel nem tudok mit kezdeni. Na mindegy. Csak nézett rám és a tetkóimra és a homlokát ráncolta, aztán amikor az anyja odaért mellé és finoman elterelte mellőlem, megszólalt. Estig nevettem azon amit mondott, az anyja persze roppant kínosan érezte magát, amiért a fia számon kérte, mert neki nem engedte meg, hogy telenyomdázza magát, és az én anyukám bezzeg…*-Nekem sincs túl sok, és szerintem nem baj. A sajátommal sem tudok mit kezdeni. *Csak az anyám kedvéért kezdtem el az ápolónői iskolát, szerinte az egy nagyon becsületes hivatás és elég keresztényi. Viszont megélni nem lehet belőle, Mexikóban pláne. Számomra az iskola nem jelent sokat, tanulni anélkül is lehet ha akar az ember és sokkal értelmesebb dolgokat tanulhat meg, mint egy iskolában, ahol _megmondják_ mit tanulj. Ez a téma nem ezért nem túl érdekfeszítő, egyszerűen nincs jelentősége, az viszont már felcsigáz amit a tetkójáról mond. Mielőtt odanéznék a mozdulat irányába, a reménykedés érzése elhatalmasodik rajtam. Csak nehogy valamilyen nonfiguratív minta legyen, mert az a halálom. Ha csak a külső alapján ítélnék, azt nézném ki belőle, de a beszélgetésünk adott némi gyanút arra, hogy annál romantikusabb lélek, ergo benézek nála virágot vagy pillangót is. Nagy erőfeszítésbe telik nagyobbra nyitni a szemeimet a penge vékony résnél, de megteszem, a szakmai szemeim bújnak elő és a kezem is nyúl a nadrágért amit nem engedek vissza bőrére.* - Hadd nézzem csak meg jobban!*Ha tetkóról van szó, nem ismerek elég bizalmas érintést, bár vannak elveim, egy női derék nem számít intimnek.* -Mi a története? Kell, hogy legyen. Meséld el. Miért ez? Miért ilyen? *Szemlélgetem és várom a mesét. Az én tetkóimnak van története, mindnek. Emlékek. Ezt követelem meg másoktól is akik a kezeim alá fekszenek. Különben semmi értelme a bőrre varrt mintáknak, hiszen azok egész életünkre velünk maradnak, a részünkké válnak. Amint megkapom a mesét, elengedem a nadrágot, egyébként szép, minőségi munka; legalább nem rontották el. Visszahanyatlok a korábbi ejtőzős testhelyzetbe, mert egyébként meg most nekem kell emlékeznem. A tegnapi elhajlásom oka érdeki, és nem érzem úgy, hogy ne mondhatnám el. Neki elmondhatom, hiszen ismeretlen még és nem feküdne rá a témára, hogy segítsen, mint ahogy Deadman tenné. Ő tutira. Henrik is, de neki nincs annyi pénze. *-Van egy kis adósságom és elmaradtam a részletekkel. Erre figyelmeztettek. Tudod utálok rendet rakni és ganét takarítani, az összetört üvegcserepek sem szerepelnek az álmaimban, és megrongált bútorok sem. Szóval pasinak pasi, de nem szerelmi ügy hanem üzleti. A rohadék kis uzsorás.*Azt persze nem mondom el, hogy Freddy bá a kartell feje és megengedte Betonnak, az izomagyú emberének, hogy a lakásomban garázdálkodjon. A szalonban nem lehet, mert azzal keresem a pénzt, amit neki kifizettek, de előbb-utóbb arra is sor kerül majd és akkor újabb adósságba keveredek. *

Nora& Sapphire

*Kellemes, a fejemet nem hasogató nevetés csendül fel a hősként ünneplésre. Ezért adok neki egy jó pontot. Azt már nem fogom fel hova és hogyan néz, mivel a magam fókuszát sem tudom igazán behatárolni. Valahol a semmibe révedés és a „nem akarom kinyitni a szeme” között van. Mindaddig míg meg nem említi a tetkót, s ez némi löketet ad arra, hogy elkezdjek magamhoz térni. A finom érzékelésre viszont még nem vagyok képes, ezért elsiklik a figyelmem a tartózkodó elutasítás és az ösztönös összerándulás felett. Egyszer majd leesik mi is volt az amit nem vettem figyelembe, ha majd visszaemlékszem a találkozásra, bizonyos mozzanataira…ha szükségét érzem. Egyelőre a csodálattal vagyok elfoglalva amit a mesteri munka tár elém. Na, a tapasztalat azt mondja nekem, hogy aki ennyire igényes, annak története is van és kérem is azt sürgősen. Addig is pihenek és próbálom lenyugtatni a törpéket a fejemben, hamarosan a lenyelt gyógyszer is akcióba lép és együttes erővel elaltatjuk a csákánnyal ügyködőket. Norával én is visszarepülök az időben, próbálom behatárolni mennyi idős lehet, és bennem is felmerülnek emlékképek az ifjúságommal kapcsolatban. Az enyém picit véresebb volt és azóta is azon vagyok, hogy ne ismétlődjön meg, de Freddy bá nem könnyíti meg a dolgom. Az arcomon ellenőrizetlenül váltakoznak az érzelmek, hol sajnálat, hol döbbenet vegyül a jelenkor büszkeségével. Igen az is van, bár Norával nem vagyunk jó ismerősök, sem barátok, és az anyja sem vagyok de ahhoz képest amit elmesélt a mostani külső és diszkrét viselkedés mindenképpen elismerést vált ki belőlem a megtett utat látva. Az első szavaknál elengedtem, addig sikerült az emlékezetembe vésni a mintát, ez is egyfajta képesség ami a kézügyességgel együtt született. Másra nem tudnék koncentrálni, mást nem tudnék megjegyezni, de egy ilyen képet mindenképp.*-Szomorú. De Vadrózsa nem halt meg hiába. *Talán kegyetlenül, vagy érzéketlenül hangzik, de ha igazam van, akkor érti és egyetért. Az a lány és a vele történtek, talán ráébresztették arra, hogy az az út nem vezet sehová és ideje másikra lépni. Kifejtésre azonban nem vagyok képes a mézgás agyammal. Rajtam is van egy olyan tetkó amit csak én értek. Egy harminckettes töltény a jobb felkarom belső részén egészen a hajlat közelében. Egy olyat vettem ki a pasim haverjából és az volt az én Vadrózsa pillanatom. *-Nem, nem kellemes, főleg, hogy jó ideig még rogyadozom alatta. _Muszáj_ volt megvigasztalnom magam. *Elhúzom a szám, de legalább már ez a mozdulat nem lüktet a fejemben. Nora szavaira félig kinyitom az időközben becsukott szemeimet. A nyüzsgő kölyköket nézem és már ettől megint szédülök. *-Nincs kölyköm, szóval nem tudtam. Ez egy park, elvileg csendesnek és nyugodtnak kellene lennie. A franc se gondolta, hogy itt annyi gyerek gyűlik össze. Csak jöttem de nem láttam.*Utóbbi érthető is. *-Én tizenhat évesen kiszedtem valakiből egy golyót. Az volt az első és utolsó amit a suliban szerzett tudással tettem. Akkor határoztam el, hogy nem maradok Mexikóban.*Én is nagy utat jártam be. Akár rosszra is fordulhatott volna.* -Nekünk jó fej őrangyalunk van. *Talán az enyém még a törpevadászatot is kitanulta, kezd a fejem könnyebb lenni és kezd kiürülni. A törpék mennek aludni.*