Hedonizmusát fiatalabb éveiből örökölte, és jó szokásként meg is tartotta magának. Egyetemistaként aranyifjú módjára beutazott több kontinenst, részint kíváncsiságból, részint menekülésből, de akárhány világot is fedezett fel, akármennyi kultúrát is ismert meg, a nagybetűs Élet számára a nyüzsgő nagyváros lüktető éjszakája. Ott érzi elemében magát, ahol fényes az éjszaka, folyik a drága whisky, egekben a feszültség, és könnyűvérű prédák kínálnak ínyenc fogásokat napzártára.
Apja kétes hírnevét makulátlan tisztára mosta az elmúlt évek munkájával, de aki vegasban egyszer sárossá vált, az mindig is az marad... Nem igaz?
Vérbeli üzletember, és tapasztalt szerencsejátékos.
Kényelemben, eleganciában, és csendes erőszakban nőtt fel. Fiatalon elhalálozott apjától hosszas testvérviszály, és fájdalmas dominanciaharc árán megörökölte a legális üzleti ügyeket, fivérére hagyva a kevésbé nyilvánvaló alvilági ügyleteket. Ennek ellenére a kaszinó és nigthklub láncolat gond nélkül ad teret a családi vállalkozás kevésbé ismeretes formáinak is, sőt...
Ha egy valamit hősünk maradéktalanul örökölt a családi mentalitásból, azaz, a kérdés mindig csak; mennyi az annyi... Elvégre minden a matekon és a diszkréción múlik...

Ilyen formán nem került bele néhány évbe, hogy kompromisszumra jusson kedves bátyjával, és elássa az örökös viszály szülte csatabárdot merészebb üzleti ügyek érdekében.
Nem tipikus alvilági jelenség a személye. Mostanság valahol félúton lavírozik az előkelő társaságokban ismerős szórakozott milliomos palánta, és a korrupt ügyekkel távolról kapcsolatba hozható nevek között.
De a társadalom elitjének mindig is szüksége volt az apró kapcsokra, melyek összekötik a legszínesebb rétegeket és érdekeket...

♤♤♤

Kesernyés szivarfüst csípősen kavarog a levegőbe. Fivérem figyelem, ahogy ujjait az olcsó szajha derekán futtatja. Formás idomok, tompa tekintet, a drága kisestélyi csak úgy rá van aggatva, semmint viselné a kecses darabot... Milyen rangon aluli, egyszerűen közönséges! Elmerengve kocogtatom a whiskys pohár szélét az ujjaimra simuló gyűrűkkel, és kifejezéstelen ábrázatom az asztal túlvégére szegezem.
A tagbaszakadt ficsúrt csak a márkás öltöny és a jellemtelen ábrázata tartja játékba. Messziről sikít, mikor egy bohóchal a cápák közé téved, és aki egy kicsit is rendelkezik szociális érzékenységgel, az felismeri ennek a jelenségnek az archetípusát az asztalunknál.
A mellettem motozó osztó felegyenesedik, Mr.Indokolatlan a következő licitre köszöni, szeretne még az előkelő középosztályba maradni minden ingóságával. Fivéremmel egyszerre mosolyodunk el erre diszkréten, ő végre elereszti a cafkát és a zsetonokkal zsonglőrködve várja az osztó mozdulatait. A poharamba kortyolok, elnyomom a jóleső bizsergést, amivel az égetett szesz csiklandozva zsibbasztja pattanásig feszült idegeim. Szerencséje annak a mamlasznak, hogy kiszállt... Halvány fogalma sincs, mekkora tétek forognak az asztalon ezúttal!
Gyerünk kislány, tudom hogy ott lapulsz...

Robert felszusszan, és mesterkélt mozdulattal csapja fel a lapokat maga előtt. Megfeszülve állom bátyám metsző pillantását, ez családi örökség, ettől nem fogok a nadrágomba vizelni. Mereven csippentek le egy képzeletbeli szöszt öltönyöm ujjáról, és méltóztatok elereszteni a drága csiszolt kristály poharat, amibe utolsó mentsvárként kapaszkodtam ezidáig. Két pár? Komolyan két párral akar térdre kényszeríteni? Idegesen vetek még egy pillantást a kishölgyre, aki nagyon helyesen előbújt az utolsó leosztásra.
Jólvan szépségem, hiányoztak már a nővéreid, nem igaz?
Hanyag mozdulattal fordítom fel mellé a két kishúgát, és rezzenéstelen vonásokkal élvezem ki, hogy Robert a saját vérembe fojt a tekintetével, mikor rámosolyog a két dáma.
- Drill. - közlöm flegmán a nyilvánvalót, felhajtva az italom maradékát, majd egy őszintén önelégült mosollyal állok fel. Az osztó elém halmozza a zsetonokat, de régen érettebb vagyok annál, minthogy családi ügyet szítsak aprópénzből.
- Tartsd meg a zsebpénzt a nyár eleji pizsipartidra... Szólok a titkárnőmnek, hogy vagy oly' nagyvonalú ennyi év után, hogy otthont adj a hagyományos jótékonysági estnek nyár elején... Ki gondolta volna, hogy ilyen arany szíved van... A tékozló fiú hazatér? - somolygok diadalittasan. Innen szép nyerni... Végre egyszer nem én leszek, aki talpig harci díszben szórakoztat kivénhedt túlemancipált értelmiséget, akiken az egyetlen esztétikus a plasztikai sebész keze munkája.
Könnyed mozdulattal fésülöm át ujjaimmal a - természetesen - amúgy is kifogástalan tincseim.
- Ezért még számolunk... - sziszegi át a ribanc válla felett, és efelől semmi kétségem. Bátorítólag megszorítom a vállát, jobb a békesség... Elviekben.
- Azért vigyázz majd Charlston nejével.... Én mondom, az öreglánynak gyengéi a facér harmincasok... - hajolok közelebb bizalmasan a kegyelemdöfésre. Hát igen... Elviekben...
Vetek még egy pillantást, fivérem magába zuhant alakjára utoljára, és megajándékozom egy lehengerlő mosollyal partnernőjét. A szánakozáshoz hasonlatos érzés fog el egy pillanatra, de...
Élni tudni kell.
Szent meggyőződésem, ha édesapánk tíz éves korunkra mindkettőnket bevezet a póker rejtelmeibe, nem lettek volna kivert tejfogak, és a családi viták sem fajulnak többet tettlegességig...
Szám sarkába lökök egy újabb koporsó szeget, és miután összecsókolóztam a nikotinsokk előfutárával, elindulok kifele figyelmen kívül hagyva a morgást, amit minden bizonnyal nekem címzett.
Most hogy a kényes családi szerepeket ilyen békésen letárgyaltuk erre az évre, ideje lenne tényleg lazítani...