Meglepődik bárki, hogy Vegasban hétfő esténként is akkora bulik vannak, hogy majd' kidől tőle az épület fala? Nos, valójában én igen, mert eszembe sincs ilyen helyekre járni, ahogy a barátaimnak sem. A legvadabb buli, amiben részünk volt, mikor pár éve fent maradtunk egész hajnalban és a nappaliban videojátékoztunk Paulnál. A szüleit szerencsére az ilyesmi nem érdekli. Amíg otthon van, addig ők nyugodtak.
Viszont ma itt vagyok, a barátaim nélkül... de a barátnőm oldalán. A kezét fogom és próbálok úgy tenni, mintha teljesen mindennapi dolog lenne, ami történik. Pedig életemben nem voltam semmiféle szórakozóhelyen és főleg egybe se akartam belógni. Tizenöt vagyok a fenébe is! De Lizzie kitalálta, hogy ez milyen emlékezetes lesz és milyen jól fogjuk érezni magunkat. Végül is, ma van egy teljes hónapja, hogy akkor este megcsókolt, méltó módon kell megünnepelni az év-... hónapfordulót.
- Benji... figyelsz te rám egyáltalán?
- Hm? - kapom felé a fejem, de azonnal mosolygok. - Persze, figyelek.
- Mit mondtam? - teljes komolysággal kérdezi, de a szemei mosolyognak, innen tudom, hogy nem hisztizik, inkább csak piszkál vele. Úgyhogy meg sem próbálom megtippelni, miről lehetett éppen szó.
- Valójában elvonta a figyelmem, hogy mennyire gyönyörű vagy ma... és hogy mennyire felnőttnek nézel ki...
Két évvel idősebb nálam, de most többnek tűnik. A smink. A ruha. A magassarkú. Senki meg nem mondaná, hogy nincs huszonegy. A hamis személyi is erről árulkodik a csillogó tárcájában.
- Szerencséd, hogy helyes vagy - lép elém és megcsókol. Egy kézzel átkarolom, visszacsókolom. Egyszerre isteni érzés és imádom a mindent ellepő kókuszillatot, de közben meg valami hiányzik és egy halvány utánzata csupán annak, amiről a nagy hősök beszélnek a könyvekben. Az agyam viszont ezúttal tiszta és tényleg csak rá gondolok.
Egészen a következő pillanatig, amikor felbukkan Derek és hangosan megköszörüli a torkát.
- Készen álltok, pupákok? - egy puszit nyom a húga feje tetejére, de nekem nem jár semmi egy mosolyon kívül.
Nem mintha akarnék bármit a barátnőm bátyjától... Dehogy.
Mire észbe kapok, már a sorban állunk. Derek, két haverja, Lizzie és én. Négyüknél van igazolvány, ebből három valódi is, csak én ácsorgok itt úgy, hogyha megállítana a biztonsági őr, semmit nem tudnék felmutatni. Derek viszont azt állítja, nem lesz itt semmi gond. Ők egyszerre az őr képébe nyomják az igazolványukat, ha esetleg kell, majd a nagy beszélgetésnek és társaságnak hála, még Lizzie személyijét sem fogja ellenőrizni senki, nemhogy az enyém hiányával foglalkozzon.
A tökéletes terv, ugye. Én valahogy továbbra sem vagyok nyugodt. Ez nem az én világom... nem az én társaságom.
Minél hangosabban és tisztábban szűrődik ki a zene, annál inkább a torkomban dobog a szívem. Máskor valószínűleg elgondolkoznék rajta, milyen hely lehet ez, hogy nem valami túljátszott, amerikai tucat szól, de most nem tudom annyira kitisztítani a fejem. Mindenki beszél, mindenki nevet, nekem pedig továbbra sincs fogalmam arról, mit keresek itt.
De persze én vagyok a szerencsés, hiszen Lizzie engem választott Paul és Daniel helyett, pedig mindannyian hajtottunk rá. ...és valószínűleg én vagyok az egyetlen hármunk közül, aki olyan bolond, hogy egészen más ember jár az eszében szinte minden csóknál. Nem mintha számítana, az egyetlen, ami fontos, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy természetesnek tűnjön minden mozdulatom, minden szavam, amikor a többiek kérdeznek és próbáljak velük nevetni, amikor Derek nagy hangon valami sztorit mesél, miközben egymás után kapjuk a kézfejünkre a pecsétet, majd lépjük át az épület bejáratát.
Esküdni mernék rá, hogy már azelőtt érzem a kezet a mellkasomon, ami megállít, mintsem tényleg megtörténne.
- Személyi? - hangzik a kérdés, mire felpillantok a többiekre. Derek és a haverjai sehol. Lizzie ácsorog csak és vár rám. Nagy mosoly jelenik meg az arcán, majd ki tudja honnan, de belekarol egy férfiba és odahúzza az ajtóba.
- A srác apja - állítja, mintha ezzel lemeccselhetné, hogy engedjenek be. Én viszont másra sem vagyok képes, minthogy kérlelve nézek az idegenre. Tényleg az apám lehetne, korban legalábbis, minden más, a tetoválásokkal az élen viszont... még csak nem is hasonlít!
Egy másodperccel később Lizzie is távolabb van, táncolni kezd a zenére, de a tekintetét le sem veszi rólam.
Nagyot nyelek. Szeretnék bent lenni, teljesíteni. Bizonyítani, hogy képes vagyok rá. De a biztonsági keze már nemcsak a mellkasomon van, de markolja a fekete ingem és várakozva néz a férfira.
Tényleg beenged, ha az állítólagos apám meggyőzi?

Piszok rosszul hazudok, így mindig, de tényleg mindig igyekszek inkább féligazságokkal menni. Most viszont, úgy tűnik, kénytelen leszek megerőltetni magam.
- A vak is látja, hogy közel sincs a huszonegyhez - magyarázza az őr a kérdésre és hallani, hogy lenne még ott valami. Talán egy tényleges magyarázkodás, hogy ő csak egy igazolványt akart látni, de esélye sincs folytatni, mert elhangzik a következő kérdés az idegentől, ezúttal egyenesen nekem intézve.
Mindent beleadok, hogy eltűnjön az arcomról az ijedt kifejezés és a néma kérlelést is leváltva hozzak valamit, ami hasonlít egy őrültségen kapott kölyök fejéhez.
- Anya semmit nem tud. Ki fog belezni, ha rájön... - mondom félig lesütött tekintettel. Ezt nem nehéz hozni. Itt és most nem kell hazudnom. Dehogy tudja anya, hogy leléptem! Vagyis annyit tud, hogy Paulnál töltöm az estét, a srác pedig falaz nekem. Még úgy is, hogy ő bármit megadna érte, itt lehessen ma helyettem és ágyba vihesse Lizziet. De én fogom. Legalábbis ez a terv. Eszemben sincs kilógni a bandából és amúgy is, ha ez a húzásom után ki sem mozdulhatok majd a szobámból... ki kellene élveznem. Vagy valami.
- Ne csináld, apa... - nyöszörgök kissé morgósan, ahogy behúzom a nyakam, miközben a keze a hajam borzolja. Most mondanám, hogy oda a tökéletes frizura, de nem számít, mit teszek, a hajam segítség nélkül is kész káosz tud lenni. Ez már nem oszt, nem szoroz.
Amúgy is, az egyetlen, ami számít, hogy bent vagyok. Mármint tényleg... bent vagyok! Hűségesen lépkedek az idegen után, még mindig a lecseszett gyereket játszva. Egy részem ezek után is arra számít, hogy bármikor kidobhatnak innen, de hiába az első lépések, már senkit nem érdekel, hogy itt vagyok.
- Elég nagy mák... - most már azért van egy mosoly az arcomon. A tekintetem a saját társaságom keresi, de ezúttal Lizziet sem látom sehol, nemhogy a többieket. Talán ezért tapadok továbbra is az idegenre.
- Köszönöm. Apa - szélesedik ki a mosoly az arcomon, szinte már vigyorrá, ahogy mellé lépek és ránézek. - Esélyem se lenne a csajnál ma este, hogyha kint ragadok - teszem még hozzá. Itt valójában már le is léphetnék, de a belém nevelt jómodor nem engedi.
- Azt hiszem, legalább két vagy három itallal tartozok - itt jönne az a rész, hogy a kezem elvész a vörös bársonynadrágom zsebében és előkaparok pár dollárt... a valóság viszont az, hogy a vékony tárcámból apa hitelkártyáját húzom elő.
Arról, hogy ez hogyan is került hozzám, talán jobb nem beszélni.
De az biztos, hogyha esetleg ki is szolgálnak a pultnál, senkit nem fog érdekelni, hogy a kártyán egy bizonyos Nicodemus Sawyer szerepel és nincs rajta semmiféle Benjamin. Amíg tudom a PIN kódot...

- Kösz - vigyorodok el a dicséretre. Pedig rosszul hazudok a színészkedésről pedig ne is beszéljünk, de ehhez most tényleg megerőltettem magam és valljuk be...
- ...csak azért ment, mert tényleg kicsinál anya, ha megtudja, hogy nem a haverjaimnál töltöm az estét a konzol előtt - ismerem el és bármennyire is véres bárdként lebeg a fejem fölött a lebukás veszélye, most vigyorgok. Fogjuk rá az adrenalira, ami most már, hogy lassan eltűnik a para, kezdi elönteni a testem.
- A hajam túléli, nem hiszem, hogy rontottál rajta. Csak nem igazán bírom, ha piszkálják - vonok vállat. Van egyáltalán olyan ember, aki szereti, ha a hajához érnek? És most nem arról beszélek, amikor a srácok arról álmodoznak, hogy Lizzie hajába markoljanak... Nem mondom, én is elkezdem ezek után ilyesmit elképzelni, de... Nem kellene féltékenynek lennem, amiért az én barátnőm, de ők álmodoznak róla?
Mindegy.
- Oké. Donnie - mosolygok, majd hagyom, hogy előbújjon belőlem a jónevelés, ahogy a tenyerébe csapok és végül rendesen kezet is fogok vele. Még úgy is, hogy ez a szöveg egy kicsit fura volt. Bárhonnan is vette.
- Benjamin Alexander Sawyer - mutatkozok be rendesen, aztán máris az italnál tartunk. Úgy villogok apám kártyájával, mintha a sajátom lenne.
- Ez csak köszönet, amiért beugrottál az apaszerepbe. Nem udvarlás - oké, érzem én is, hogy egy röpke másodpercre elvörösödök, de... miért is? Egy részem pontosan tudja. Azért, mert Lizzie helyett Dereknek is fizethetnék majd viszont... mindez nem számít. Főleg, hogy a pillanatnyi zavar úgysem látszik valószínűleg a kellemes benti félhomálytól.
- Lizzienek is fizetek majd párat. Amint megtalálom - teszem hozzá újra végig futtatva a tekintetem a tömegen, de sehol a csillogó ruha. A kártya viszont a kezemben, szóval tényleg irány a pult.
- Őszintén? Valószínűleg én semmit - nevetem el magam, kicsit talán kínosan. - Ez - intek körbe - nem igazán az én világom. De Lizzie élvezi én pedig le akarom nyűgözni. Maximum ha nem vagy itt - elgondolkozok egy kis időre - lehet leszek olyan bolond, hogy betörjek és majd miután kiráncigál az őr, én leszek a sérült lovag, aki mindent megpróbált a csajáért.
Az igazat megvallva, fogalmam sincs, lett volna ehhez elég bátorságom. De szeretném elhinni, hogy így lett volna. A könyveimben általában ez is működik.
- Ez működik a valóságban is, nem? A nagy lovagiasság, akkor is, ha épp ehhez fejjel kell menni a falnak?
Na ja, ha eddig nem lett volna egyértelmű Donnienak is, nincs nagy tapasztalatom csajozás terén. Még Lizzie sem lenne az enyém, ha egy hónapja nem húz magához és nem csókol meg. De ma én leszek, aki tovább viszi a dolgokat! Egyelőre azzal, hogy letudom a tartozásom és fizetem az italt, utána majd mindenki másnak is.
- Szóval én Lizziet fűzzem, de azért te viszel bele a rosszba és a saját pénzemből itatsz le - nézek az ujjára, ami épp a mellkasomat böki, majd elnevetem magam.
Végül vigyorogva, nagy magabiztossággal rendelek le egy-egy pohár minőségi Jack Whiskey-t, amit tudom, hogy apa is inni szokott. Drága és valószínűleg több az alkoholtartalma, mint amit én kezelni tudok majd, de végül is, nem egy üveggel kérek ki, szóval nem lesz itt gond. Főleg, hogy a pultos egyértelműen Donnienak adja mind a kettőt. Így kell kibújni a szabályok alól, nem? Ő aztán nem szolgált ki kiskorút. Aki amúgy itt sem lehetne. És véletlen sem tolt elé két ujjnyi alkoholt.