Apám pár éve lelépett, így most én vagyok a családfő. Ennek megfelelően muszáj volt felnőnöm, de úgy érzem meg is feleltem a feladatnak. Igyekszem védelmezni anyámat és az öcsémet, mert ez a kötelességem. Hogy még túl fiatal vagyok hozzá? Ez mellékes. Megoldom... valahogy...
A helyzet az, hogy Emilio alaposan be van tojva, és szeretne néha még igencsak gyerek lenni, de úgy véli, hogy ezt a jelen helyzetben nem engedheti meg magának. A család védelmezése jelenleg annyiban merül ki, hogy mint egy kis pulykakakas képes lenne bárkinek nekimenni, aki a szeretteire egy rossz pillantást vet, és megpróbál mindenféle munkákat elvállalni (pizzafutárkodás bicajjal, fűnyírás, medencetisztítás), amit szakképesítés nélkül rábíznak.
Anyámat nagyon tisztelem, amiért felnevelt bennünket, noha nem lehetett könnyű dolga apám mellett, aki végül ilyen rútul cserbenhagyott minket. Remélem, amikor majd öreg és beteg lesz, és nagyon magányos, akkor megbánja az árulását.
A helyzet az, hogy Emilio egyáltalán nem érti, hogy fordult a családi idill ilyen katasztrófába. Ő szerette az apját, vagyis azt a férfit, akit apjaként megismert, és aki éppen ezt a "szent" köteléket próbálja most felbomlasztani. Kétségei vannak az anyjával kapcsolatban is, mert mi van, ha anya üldözte el apát, azzal, hogy házisárkány volt? Nem vak, tuja, hogy az anyja sem egy földre szállt angyal.
Szeretnék majd továbbtanulni, de jelenleg, azt hiszem inkább pénz kell keresnem, hogy ne csak anyám keresetéből éljünk. Tanulni ráérek pár év múlva is.
Emilio roppantul fájlalja, hogy nem mehet az egyetemre, ahol olyan rohadt jó bulik szoktak lenni, de egyben meg is könnyebbült, hogy van ürügye távol maradni a vizsgák megmérettetéseitől. Az érettségiig is nehezen jutott el, igaz ebben része volt annak is, hogy már akkor is félholra dolgozta magát. Nem érzi magát elég okosnak és jó tanulónak az egyetemhez, de ezt soha nem mondaná el senkinek.
Szeretek sportolni. A küzdősportok érdekelnek.
Emilio igazából a feszültségét levezetni jár le az edzőerembe, és azért, hogy aki kekeckedik vele, vagy a családjával, annak elláthassa a baját. Egy ideig bokszolt, de Pedro bá az edző csalódást okozott neki, ezért az otthagyta. Most éppen egy kínai edzőterembe jár, a stílus nevét még se megjegyezni, se kimondani nem tudja még, de próbál beilleszkedni.

◆ egyebek:

• szeretne egy tetoválást, de még nem szánta rá magát
  
• szeretne könnyű munkával sok pénzt keresni, de becsületes úton, ami kb. fából vaskarika
  
• szereti a zenét, de ezt nem tartja eléggé férfiasnak, így nem nagyon beszél róla
  
• első szerelmi "légyottja" roppant furán sikerült, egy fiatal félig prostival, aki kb. unaloműzésnek mászott rá, vegyesen vannak róla jó és rossz emlékei, amik ráadásul kicsit homályosak, mert előtte rendesen beverte a fejét.
  
• írogat, de még nagyon amatőr módon, és általában a dühét írja ki magából, amitől az írások nem lesznek túl jók, néha eléggé vulgárisak, avantgárd szabad versnek meg nem elég líraiak, de mivel ezt ő is tudja, nem is mutatja meg senkinek
  

Hazaérve a munkából, megkeresem az öcsémet. Amikor rátalálok, az ágyán hasal, fején fülhallgató, amin nyilván valami latin ritmus ömlik a fejébe, és a telefonján játszik valami marhasággal.
- Juan, kész a leckéd? - indítok már elve ingerülten.
Az öcsém felpillant, és nem úgy tűnik, mint akit különösebben zavarna a számonkérő hangsúly
- Neked is szép jó napot! - fordul felém, miközben leveszi a fejéről a fülest. - Mi van, defektet kaptál?
- Miből veszed, hogy defektet kaptam?
- Akkor szoktál ennyire bunkó lenni, ha történik valami a melóban.
- Juan, ne légy szemtelen, mert kihúzod a gyufát!
- Te csak ne fenyegess, nem vagy az apám!
- Az apánk éppen sok mérföldre innen egy másik nő szoknyáját emelgeti!
- Na és? Attól te már az apám lettél?
- Én vagyok a család feje!
- Igen, ezt majd mond el anyának is, amikor hazaér a munkából!
- Tanuljál!
- Már tanultam. Kész vagyok az összes leckével.
- Akkor mért nem lehetett ezzel kezdeni?
- Mért nem lehetett köszönéssel kezdeni?
- Pukkadj meg!
- Te is!
Na, ennyit a testvéri szeretetről... Dühödten kiviharzom a konyhába, hogy egyek valamit, nemsokára újra mennem kell tovább.  Mr. Bertolli szólt, hogy ha lenyírom náluk a füvet, fizet érte, és már elígérkeztem Mrs. Conellihez is medencét tisztítani.
Este, mikor hazaérek, Juan még mindig ugyanazt csinálja, mint amikor otthagytam. Fáradt vagyok, még veszekedni sincsen erőm, olvasni, vagy írni kéne valamit.  Az öcsémet is meg tudom érteni, ő most nem akar jelen lenni ebben a világban, mert ez a világ már nem jó. Nekünk legalábbis nem. De nem tudom, mért rajtam tölti ki a dühét, és nem apánkon. Na, jó, igazából tudom. Én vagyok itt. Ha még egy kicsit őszintébb akarok lenni, akkor én meg ugyanezt csinálom vele. Szar ügy.
Anya csak éjfélkor ér haza. Arra ébredek, hogy ad egy csókot a homlokomra. Nehezen jövök rá, hogy mért fáj minden tagom: nem az ágyamban vagyok, elaludtam az íróasztalnál a laptopom előtt.
- Á, szia, anya!
- Mért hajtod magad ennyire? Kell egy kis pihenés.
- Igen, igazad van. Megyek is aludni.
Anyának lelkiismeret furdalása van azért, amiért a családi helyzet miatt nem adtam be a felvételi papírokat sehová. Mivel végül semmiből nem buktam meg, nem tudja, hogy mennyire rezgett a léc alattam az utolsó év vége felé. Ő próbál kicsit kényeztetni néha, nekem meg emiatt van lelkiismeret furdalásom, mert szerintem nem érdemlem meg, úgy sem vettek volna fel sehova.