1996
Kiskoromban kezdődött. Bizonyára mindenki emlékszik a biológia órára, amikor békát kellett boncolnia. Tartottak tőle a lányok és keménykedtek a fiúk, persze ők is majd össze szarták magukat. Nem is magától a cselekménytől, sokkal inkább a bizonytalanságtól, hogy kidobják közben a taccsot és ezzel gyengének mutatják magukat a csajok és a vetélytársak előtt. Mert ugyebár egy tizenkét éves átlag amerikai kölyök a huszadik század utolsó éveiben igencsak bontogatta szárnyait. Az első pattanásokkal és még inkább a kezdeti pelyhekkel a pöcsükön kialakult az "én vagyok a világ teteje" önkép, persze hamar szerte is foszlott az első pofonokkal és az első kosarakkal.
Így volt ez azon a szép napon is, mikor én lettem tizenkettő. Pityergő lányok várakoztak a tanterem előtt, arcukon halálfélelemmel. Kivéve persze Trish-t, azt a tenyeres-talpas luvnyát, akit a három narkós bátyja nevelt és a nevelés szót hatalmas idézőjelek közé kell tennem. A fiúk a terem ajtajának másik oldalán nevetgéltek. Fal fehéren és kényszerített mosollyal arcukon. Talán még a lányoknál is jobban be voltak szarva ettől az egésztől. Mert mint mondtam, ha valaki elgyengül vége az életének, az évek alatt felépített késélen táncoló tiszteletnek és annak a lehetőségnek is, hogy a gimibe kerüléskor őszintén dicsekedhessen kisiskolás hódításaival a többi srácnak. Ebben a szekcióban is volt egy kivétel, ez a valaki én voltam.
Trishel ellentétben én nem azon edződtem, hogy valamely szénnélövött testvéremet kellett pátyolgatnom minden áldott este. én egyszerűen leszartam ezt az egészet, mint ahogyan azt otthon láttam. Apám egy biztosítási cég embere volt akkoriban. Biztosan láttátok a Fight Clubot Edward Nortonnal és Brad Pittel. Valami hasonló volt az öregem is azzal a jelentős különbséggel, hogy ő nem járt el esténként péppé veretni a fejét, hanem letespedt a nappaliban a rádió elé és a híreket hallgatta. Néha vissza is beszélt a készüléknek, de mindig ugyan azt mondta: "Nagy Lófaszt!" Clintont beiktatták... Nagy lófaszt! Egyre több a munkanélküli... Nagy Lófaszt!
-Apu! Vihetem a kocsit?
-Nagy lófaszt!
Komolyan. Eltelt pár év, hogy nem hallottam mást az öregtől, csak hogy a "Nagy Lófaszt!"
Az anyám meg.... ő a megyei kórház onkológiáján volt főnővér. Azt hiszem semmi mást nem kell mondanom.
Szóval ott álltam, várva a nap végét és telibe lesajnáltam azt, hogy ezen az órán békát belezünk. Az sem érdekelt különösebben mikor a tanár megérkezett egyik kezében a dobozzal, ami ott rejtette a döglött jószágokat, a hóna alatt meg egy nagy halom papírzacskó az esetleges balesetek kárenyhítésének okán. És az sem érdekelt, hogy ebben a szent pillanatban egy "kihaénnem" tipusú hülyegyerek, akinek már a nevére sem elmlékszem kidobta a reggeli müzlit.
Túl lenni rajta. Túl lenni az órán, a napon, a tizenéves koromon, ez volt az életfilozófiám. Fogalmam nem volt róla, hogy ez pár perc múlva új irányt vesz. Elém tolta a tanár a tálcát és nekikezdtem a feladatnak a szokásos fancsali ábrázatommal... az első vágásig így is volt. Láttam, ahogy a szike nyomán ami eddig egy egész volt most már két egész. A penge és az a tény, hogy én uralkodom felette egy olyan addig soha nem tapasztalt és semmihez nem fogható érzést adott, hogy társaim először tapasztalhatták meg milyen az, amikor Josh vigyorog. Felszabadított és a rabjává is tett egyben. Akkor és ott jól tudtam, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom.
Az új élményekkel és életem első komoly életcéljával vigyorogtam végig a többi órát, a hazautat és előadtam a szüleimnek, hogy én biza sebész leszek!
Nem fogadták kitörő örömmel, minden rendes család a fenekét verte volna a földhöz. Anyám alaposan elfehéredett és egy közel másfél órás prezentációba kezdett, hogy "tudod mit kell nekem nap mint nap elviselnem a kórházban" meg hogy "harminc évesen egy roncs leszel".
Apám jóval szűkszavúbban fogalmazta meg a véleményét. Kitaláljátok mit mondott? Felnézett az újságja alól és ennyit tett hozzá:
"Nagy Lófaszt"
Kábé ekkoriban esett meg az is, mikor egy családi vacsorán szüleim elém tárták távlati terveiket. Nevezetesen, hogy itt hagyjuk Nevadát, mint kutya a szart és LA-be költözünk. Az öregemnek ideális döntés volt, hiszen csak egy cégen belüli átcsoportosításra volt szükség és ugye a nagyobb iroda több lehetőséget is adhat, amivel persze baszott élni. Anyám pedig közelebb akart lenni a már akkoriban egyre sűrűbben betegeskedő nővéréhez. Az én véleményem persze nem sokat nyomott a latban, így hát az a majd két órás hiszti és az azt követő három hétig nem szólok egyikhez sem és direkt nem húzom le a klotyót hadművelettel csupán annyit értem el, hogy voltak esték, mikor szarszagra voltam kénytelen álomra hajtani a fejem. Következő nyáron átcuccoltunk az angyalok városába.......

1999
... persze az angyalok városa sem volt fenékig tejfel. Sebészi ambícióim kezdtek amolyan reménytelen álommá válni. Ez alapvetően egyetlen oknak volt betudható. Nevezetesen, hogy szartam a tanulmányi eredményekre. Motiváció az ugyan megvolt csak a körülmények nem voltak még finoman szólva sem ideálisak. Ilyen az, amikor egy amúgy gyönyörű város szarabbik környékén a szarabbik iskolába íratják az embert. Meg mennyivel szórakoztatóbb dolog egy magamfajta tizenhatodikat taposó suhancnak, hogy estébe nyúlóan kint bassza a rezet az utcán és tölti a tanulásra szánható időt deszkázgatással, kosarazással és egyéb olyan tevékenységgel ami nem segít egy orvosi prakszis beindításában.
Arany évek voltak. Túlestem a tűzkeresztségen szinte minden olyan dologban, amelyet egy akkoriban felnövő fiú szívesen felvésne a dicsőségfalra. Megvolt az első csonttöréssel járó bunyó és az első olyan is ahol én sétáltam le a küzdőtérré avanzsált kosárpályáról. Az első bolti lopás, persze csak egy chips volt a zsákmány. A tornaterem mögötti bokorban egy végzős csaj megkupakolása. Az első cigi és sör, egyszóval minden amitől férfi lesz egy férfi.
Ennek a korszaknak egyetlen fekete foltja akadt csupán, a tíz éves unokahúgom. Rám tapadt, mint a bűnözőkre Dick Tracy. Nem tudtam elképzelni nagyobb égést akkoriban, mint hogy odapofátlankodik, mikor a haverjaimmal éppen valami nagyon fontos és világot megváltó deszka mutatványra készülünk és a deviáns kis bagzómacska hangjával "Trevor játssz velem" meg "Trevor mássz velem fára" meg "Trevor tolj engem a gördeszkádon".  Levakarhatatlan kutyaszarként éktelenkedett a cipőmön, nem győztem hát kellemetlenebbnél kellemetlenebb helyzetekbe sodorni. A fene se gondolta volna, de még én sem, hogy ez a pár év és az azt követőek egy különös lelki kapcsolat és barátság előjátéka lesz......

2005
....Hosszú, gyötrelmes munka, évismétlések és unalmas órák az igazgatói irodában a kicsapás árnyával a fejem felett. Nem volt sima menet, de ez az út is véget ért. Ott volt a célszalag előttem, melybe arany betűkkel hímezték, hogy a "Nagy betűs élet". Persze a jó Johnson igazgató most is beállt az útba és két kézzel integetett az égbe meredő középső ujjaival. Az érettségi még a magam pesszimista becsléseimet is alul tudta múlni. Átmentem ugyan, de ez volt a pillanat, hogy a teli-E-s papírommal integethettem az orvosinak. Nem voltam én rossz fejű gyerek, de mint azt már bizonyára említettem a magasról szartam az alkotmányra, a tanulásra meg még inkább.
Ekkoriban Cora már közel nem hatott annyira idegesítőnek, mint annak előtte. Rá kellett döbbennem, hogy mégsem egy hasznavehetetlen nyafogógép. Igazi belevaló kis fruska lett belőle. Be kell ismernem, hogy jó barátok lettünk. Gond és gondolkodás nélkül pofoztam miszlikre bárkit, aki csak a legkisebb kellemetlenséget is okozta a kislánynak. A kis kellemetlenséget meg kimeríthette szinte bármi. Az ő helyére ült a buszon, jobb jegyet kapott nála, behúzta a sulibüfé utolsó csokiját. Továbbra is ott volt a lábbelimen, de már nem mint kutyaszar. Inkább sarkantyú volt. A szavaim és tetteim igazi éle. Mi voltunk a Hull street alfája és omegája. Ekkor esett meg az is, hogy Cora teljes jogú tagja lett a bandának. Persze ez nem járt egyéb előjoggal, mint hogy a "Ma mi a szart csináljunk" napirendi pontban meg volt hallgatva az ő véleménye is és nem azonnal a "Jaj dugulj már el hülye picsa" leüvöltés jött már akkor, mikor még csak a levegőt gyűjtötte a szóláshoz.
Persze kellett egy amolyan beavatási szertartás. Az első két ponttal nem is volt gond, hiszen csak tőlünk kellett eldeszkázni Beverly Hillsig a csatornában. Mi az a hat és fél mérföld egy bűzös sötét vérfertős patkányoktól hemzsegő alagútban, nem igaz? Meg valamit el kellett csenni a sarki boltból. A mai napig nem értem hogy tudott egy ilyen gebe lány hét sörrel kisétálni. A harmadik pont meg egy szabadon választott tudatmódosító enyhe túladagolása. Magam tekertem meg neki a rakétát és csak reménykedhetek benne, hogy nem én indítottam el a lejtőn. Mert manapság az a kellemes lanka, amin akkor nekiállt csúszni igencsak fekete pálya lett. És ott volt még a negyedik pont, ó igen. Ez annó az én eszemet dicsérte de alkalmazása nehézkes lett volna. A feladat egyszerű. Meg kellett hágni egy kövér csajt és a bugyijával a fejeden kellett bemenni az italboltba. Közülünk Joe Holland volt a legtestesebb és a megjegyzése, hogy "Jó. Feláldozom magam és Cora szopjon le" három fogába került plusz egy törött bordába. Végül abban állapodtak meg, hogy szép sorban mindenki megfogja a mellét. Nem bírtam végignézni, inkább elmentem hugyozni.
De kanyarodjunk vissza a nem éppen rózsás előmenetelemhez. Mert éreztem én a bajt. Teljesen titokban eljártam esti suliba és az érettségi napját megelőző héten avanzsáltam szakképzett és szakavatott hentes és mészárossá. Lett volna egyéb választási lehetőség is, de talán ez állt legközelebb a sebészkedéshez. Szóval tárt karokkal várt a vágóhíd, de jobb ötletem támadt. Az amerikai fegyveres erők!
A nagy terv az volt, hogy mivel hentesként konyítok a húshoz majd megtesznek felcsernek. Ott világos lesz az isten áldotta tehetségem és hipp-hopp, állambácsi már fizeti is az egyetemet.......

2008
...nem is alakult rosszul az elején. Egy az életével mit kezdeni nem tudó nagydarab srác. A toborzó irodák zabálták. Fel sem ocsúdtam és már be is mutathattam a srácoknak Josh Holdman kadétot, aki hamarosan Virginiába költözik. Cora talán el is sírta magát, de nem emlékszem pontosan.
Quanticoban tehát megkezdődött a kiképzésem. Mondanom sem kell, hogy nem volt egy leányálom. Rövid időszaka volt ez az életemnek de azt kell mondjam, hogy egyben a leginkább jellem fejlesztő, leginkább meghatározó. Olyan eddig nem ismert fogalmak kaptak értelmet és küldetést, mint a munka, becsület, kitartás, fegyelem, amelyekkel egészen addig köszönő viszonyban sem voltam. Cora masszívan látogatott és többször elhagyta a száját, hogy rám sem ismer. Meg kell mondjam, kicsit aggódtam érte, hiszen nem voltam már vele, hogy vigyázzak rá. Mikor ennek hangot adtam mindig elütötte valami hülye viccel és volt akkora pofája, hogy kidumálja magát a legnagyobb bajból is, persze ott lebegett előttem, hogy pont eme képessége miatt kerülhet nagyobb bajba. Sokszor volt az is, hogy ő tartotta bennem a lelket és mikor valami nem sikerült és ki akartam szállni visszaterelt a helyes útra. Ha Cora nem volt ott, akkor maradt a másik jól bevált módszer, az energia levezetés. A számomra nagyon is kedvelt verekedés nem lett volna szerencsés mód, tehát maradt a konditerem. Így sikerült a nagyból baszottnagyot csinálni.
Ez és a kemény munka segített hozzá, hogy olyat tegyek, ami csak keveseknek adatik meg. A kiképzésem végén az első állomáshelyemet őrmesterként foglalhattam el. Nagy eredmény egy hülyegyereknek. Ha majd vén szaros leszek és könyvet írok az életemből minden bizonnyal külön fejezetet kap majd Quantico, de a nagyja még előttem volt. És ha a kiképzés külön fejezet, akkor mi lehetne az első állomáshely? Nincs kétség, egy külön regény. A USS Kitty Hawk! Sokat adott nekem ez a vénséges vén csatahajó, de minden egyes mozzanatot nem részleteznék. Majd ha kijön a könyv szépen mindenki letapossa magát az árusoknál és elolvassa.
Pár dolgot azonban nem hagyhatok ki és az egyik ilyen dolog Héctor Jesus Gutierez tizedes. Ez az alacsony, tagbaszakadt latin kölök aki nem csak azzal tette oda magát, hogy hosszú idő óta az elsőnek bizonyult, akit nem tudtam legyőzni szkanderben. Jó barátok lettünk, igazi elválaszthatatlan harcostársak. A leszerelésemkor egy jót ittunk és megeskettük egymást, hogy ezt minden ötödik évben megismételjük halálunk napjáig. A fene se gondolta, hogy nagyobb szerepet szánt neki a sors életem lapjain.
De mint mondottam volt nem tartott ez olyan sokáig, mint ahogy számítottam. Guamban állomásoztunk éppen és mint tartalékot adó csapatok meglehetősen jelentékeny szabadidővel rendelkeztünk. Nagyjából egész nap a kocsmában lógtunk olcsó fű és filippínó szajhák társaságában. Kivéve kedden mikor is én adtam az őrséget a gyenguszon. Ennyire sikerült közel kerülni a hajóorvosi álmokhoz.
Az kiváltó ok ennek megfelelően nem kedden lehetett, de már meg nem mondom milyen nap volt. Szokásunkhoz híven a kocsmában, mikor beront egy üvöltöző faszkalap. Szanaszét volt szívva az ipse és már arra sem emlékszem, hogy mivel húzta ki a gyufát, de nem is ez volt a lényeg. Sikerült szabályosan félholtra vernem és mikor már majdnem abbahagytam valami elvette a fényt. Négy jókora katonai rendész vetette az árnyékot és mire észbe kaptam, mert ugyebár én sem voltam szomjas, már hátrabilincselt kezekkel bandukoltam vissza a támaszpontra.
Mint utóbb kiderült a félnótás, akit sikerült megszeretgetnem egy aznap érkezett vadászpilóta volt őrnagyi rangban. Súlyosbította a dolgot, hogy valami admirális volt az apja. És ez lett a szerencsém. Mert ugye ha kiderül, hogy egy a hazájáért élő, régi katona család sarjaként szolgálatot teljesítő Hornet pilóta első dolga leszállás után egy jókora adag drog és malájkurvák. Mondanom sem kell, hogy jókora port kavarna. Ennek megfelelően a hadbírósági tárgyalásom tartott úgy öt percig. Szépen megkértek, hogy szereljek le és keressek valami polgári foglalkozást. Külön nyomatékosítva persze, hogy nagyon jó lesz nekem, ha nem térek ki a vallomásomban az őrnagy úr alkohol és drogtesztjére. A jelentésbe tehát felvésetett, hogy az őrnagyot baleset érte. Jómagam pedig családi okokra hivatkozva leszereltem. Meg kell említsem, hogy egy elég szépnek mondható hallgatási pénzzel együtt persze.
Ebből az összegből sokra tellett. Sikerült egy viszonylag normálisabb környéken bérelnem egy üzletet, ahol megnyitottam a kis hentes boltomat Trevor's Meat néven. És egy konditerem berendezésére is futotta, amely hamar vált a régi csapat törzshelyévé....

2010
A kezdetekben szépen lassan növögetett a vállalkozás. Szép teljesítmény egy huszonévestől. A beindulást követő egy évben simán bírtam egyedül is. Visszagondolva elég gépies volt. Reggel nyitottam a boltot és árultam a portékát. Este lecsattogtam a terembe, ahol már ott volt a régi banda. Ezt követően csapatostul át a közeli kocsmába ahol jobb esetben volt egy kisebb verekedés is. Igen, szerettem kocsmai verekedni. Igazi erőpróba volt amikor az egész vendégsereg egymásnak esik és mindenki üt mindenkit. Barátot és haragost egyaránt és úgy öt perc elteltével már senki nem emlékszik, hogy miért is kezdődött. Egy ilyen estén szambázott be az életembe újra Héctor, de róla majd később.
Szóval minden ment rendesen, mint egy olajozott gépezet. Az árum jó volt, így eljött az a pillanat, amikor bővíteni kellett. A szomszédos telket kényszerültem gyarmatosítani és megnyílhatott a saját kis vágóhidam. Persze nem volt túl nagy, de amire kellett arra elég volt. A boltot remekül ellátta, még pár másik üzletbe is szállítottunk. De amivel igazán híres lett a hely, az a macskakaja.
Mondanom sem kell ugye, hogy a vágóhíd megnyitása mágnesként vonzotta oda a tágabb környék kóbor macskáit. Naphosszat ott baszták az anyjukat kaját követelve. Amióta csak az eszemet tudom tartottam macskát, így a helyett, hogy jól nyakon lettek volna verve a cicusok vígan lakmározhattak egy ilyen létesítmény kiló számra termelődő maradékjaiból. A macskáknak jó volt, mert telezabálhatták magukat. Nekem is jó volt, mert nem kellett a kukással egyezkedni. De csak jöttek és jöttek, ami egy újabb cégbővítést és egy újabb közeli telek birtokba vételét vonta maga után. Megnyílt hát a menhely ahol nem kevés alkalommal száznál is több bundás jószág lelt otthonra.
Még egy eltagadhatatlan előnye volt a vágóhíd megnyitásának, hogy már nem bírtam egyedül. Rengeteg olyan ember volt a környéken, régi és új barátok egyaránt, akinek nem volt sok tejbe aprítani valója. A munka nem volt könnyű és hála a seregben magamévá tett értékrendnek hajtottam is őket, mint részeget a savanyú joghurt, de vagy ez vagy a bűnözés. A konditerem is inkább lett szociális intézmény mintsem unatkozó picsák gyűjtőhelye. Olyan srácok edzettek itt, akiknek nem volt jobb dolguk vagy több lehetőségük. Nekem szerencsém volt, hogy a nagy unalomban nem csináltunk semmi nagy balhét. Ha szerencsém van ezeket a kölyköket is sikerül megóvni ettől.

2012
Az utolsó nagy beruházás egy két utcányira lakó öreglány, Grace néni nevéhez fűződik. Heti két-három alkalommal tért be a boltba némi füstölt hússal és kolbásszal feldobni a vacsoráját. Ám ez a nap más volt. Az öreglány ezúttal nem a sertésáru, hanem a macskáknak szánt koszt felől érdeklődött, mivel a saját három cirmosa otthon éhezett. Eltűntem a raktárban pár percre és hoztam neki abból, amit a sajátjaimnak adok. Aztán holnap megint jött és holnap után is és az után is.... Grace néni egy helyi nyugdíjas klub alapítója volt és nem volt rest reklámozni, hogy milyen jó ízűen eszik a cicái az általam készített eleséget. Így beköszöntött az a nap, amikor a vevőim jelentős hányadát macskatulajdonosok tették ki, és mind ugyan azt akarták. A következő évben a bevétel egyharmadát a macskatáp hozta amely maga után vonta a paletta bővülését és mikor már Hollywoodi hírességek kedvencei is az én darált húsomat zabálták kénytelen voltam belefeccölni egy konzervtöltő gépbe.
Ekkor tűnt fel a színen Héctor. Ugye beszéltem már Héctorról? Jött, látott, lépett és győzött. Mára már könyékig van benne az üzletben amivel egyetemben én a szószban. De erről csak az ügyvédem jelenlétében vagyok hajlamos tovább beszélni.....

Bizonyára sokan emlékeznek a Rém rendes család című sorozatra. Ha akad olyan, aki nem annak elmondom, hogy egy meglehetősen sikeres társadalom kritika volt. Sok szállóigét és sztereotípiát köszönhet nemzetünk ennek a műnek. Nem sorolnám fel mindet, de egy érdekességet azért megosztok. Amerika húsz legnagyobb városában létezik "Nudi-bár"! Csak azért tértem ki erre, mert jómagam éppen a Los Angelesben található és ezt a nevet viselő intézménybe tartok. Nem olyan jó környék másodvonal béli kocsmája ez, de nem is szeretem a puccos éttermeket. Pont jó nekem az ilyen dohányfüsttől és olcsó sör szagától bűzlő lebuj. Meg az sem elhanyagolható tény, hogy majd minden nap van verekedés. Megintcsak egy ok, amiért a kedvenc helyeim közé tartozik.
Elmúlt már este tíz amikor megérkezek. A szokásos helyem a pultnál éppen foglalt, így hát beljebb kell helyet találnom. Persze csak az után, hogy útba nem ejtettem a csapost. Itt nincs olyan, hogy pincérnő. Mindenki maga viszi ki az italát. Még jó, hogy ismernek. Kérnem sem kell és az üveg Budweiser ott virít a kezemben.
Amint leülök már állhatok is fel. A pultnál egy kamionosnak ható ürge rámarkolt a mellette ülő nő fenekére és eme tette heves ellenérzéseket váltott ki a csajszi másik oldalán helyet foglaló, külsőleg szintén árufuvarozásban jártas mókusban. Elmosolyodom. Hamarosan ezek csépelni fogják egymást. Kint? Egy fenét, idebent. És mindig így kezdődik. Túl régóta járok már ide ahhoz, hogy tudjam ne így legyen. Hamarosan mindenki üt majd mindenkit. Le is veszem a kabátom és gyorsan kiiszom a söröm, nehogy kárba vesszen. Mikor felemeltem az üveget még csak az a két féleszű vitatkozott, de mire az utolsó korty is leér már javában dúl a háború a kocsmában. Nosza, akkor kiveszem benne a részem!
Lendületesen megindulok egy bőrkabátos fickó felé. Kezem a vállára rakom, hogy hátrahúzzam, jobbom pedig már hátrafeszítve várja, hogy lesújthasson, de mikor meglátom a pofáját...
-Mi a szar! - képedek el az ismerős fizimiska láttán - Héctor? Héctor Gutierez?
-Talán Gutierez hadnagy! Álljon vigyázzba Holdman őrmester!
Nem tévedtem, tényleg ő az. Semmi kétségem, főleg mert felismert. Persze eszem ágában nincs vigyázbabaszni magam. Ugyan a legjobb barátom volt a seregben, de ezt még az ő kedvéért se. Leszereltem, ugyan nem saját akaratomból de leszereltem. Hadnagy? Ahogy hallom neki azonban sikerült feljebb kapaszkodnia. Mikor utoljára beszéltünk még tizedes volt.
-Na mi van? Ne csak állj ott, mint egy nagy fasz! Most verekszünk vagy dumálunk egyet?
Kénytelen vagyok elröhögni magam és a lehető legrövidebb úton kirángatni bajtársamat a Nudi-bárból. Persze azért út közben kiosztok egy két álast.
-Rég nem láttalak barátom, hogy megy sorod? Hogy ízlik a civil élet? - kérdi miközben cigarettával kínál. Húzok egyet a dobozból.
-Nem panaszkodhatom. Ott a sarkon - mutatok a bolt felé - van egy hentesüzletem. Saját vágóhíd, miegymás. Bejött az élet. De ahogy hallom neked is... hadnagy úr! - emelem kezem tisztelgésre.
-Figyelj csak Josh! Csak egy kávéra ugrottam be. Találkozzunk holnap ugyan itt, rendben? Mindent elmesélek. - és meg sem várja a válaszom elviharzik. Hát én is örültem, és persze bekaphatod!

másnap

A megbeszélt időben, sőt még kicsit korábban értem a kocsmába. Nyoma nem volt a tegnapi ereszd el a hajamatnak. Egy két lézengő, pár szajha, szóval mint rendesen bár a szokottnál kevesebben. Úgy látszik mentő vihette el a kemény magot. Héctor persze késik, nem is keveset. Egy óra eltelt és már menni készülnék amikor befut. Zihál mint egy hegymászó és füstösképű latin gyerek létére olyan fehér, mint a klozet fala.
-Gáz van! - és kifelé integet a fejével. Lenyomom a söröm és utánna eredek. A kocsijához megyünk, egy ős öreg GMC pickup.
-Mi a geci van? -teszem fel a jogos kérdést mire félrerántja a ponyvát. Egy üveges tekintet néz velem farkasszemet, egy középkorú pasas alaposan összeroncsolt teteme. A lába még rángatózik, nem lehet halott max egy órája.
-Na jó! Szálj be és indíts! - terelem a vezetőfülke felé, majd magam is beszállok.
-Megismételném a kérdést! Ez mi a kénköves geci?- emelem fel a hangom.
-Ne kiabálj baszod! Idefelé ütöttem el. A semmiből ugrott elém. Most mi a szart csináljak? Tartalékos tiszt vagyok cseszd meg! Ha ez kiderül én jövő héten már Guantanamóban vagyok és ott is rohadok meg...
-Jó jó, nyugi! Higgadjunk le! Itt balra! - visszavettem jócskán a hangerőből és irányítom a telep felé. A legfontosabb, hogy a hullától megszabaduljunk. A legtöbben már rohantak volna a zsarukhoz, de ez a fasz a barátom és ez erre felé sokat jelent ám.
Behajtunk a telepre. Az portás gond nélkül beengedi az ismeretlen autót mikor meglát benne ülni. Süket az öreg, mint az ágyú. Nem lesz gond. A telepen más nincs, legalábbis legjobb tudomásom szerint.
-Itt állj meg és tolass be oda! - irányítom a rámpához, ahol a teherautókat szoktuk ki és bepakolni. Héctor egy hang nélkül teszi amit mondok. Csak akkor szólal meg, mikor már kiszálltunk.
-Mi a terved vele?
-Kussolj és igyekezz. Az öreg két óra múlva körbejár. Addig végeznünk kell! Kezd el levenni a ruháit! - és már hámozzuk is szerencsétlen flótást. Kezd beállni a hullamerevség, egyre nehezebben cibáljuk le róla a ruhadarabokat.
-Oké, most basszuk bele oda! - irányítom a daráló felé. Szegény ember úgy eltűnik a gigantikus tölcsérben, mintha csak a föld nyelte volna el. És hamarosan így is lesz. Van a falon egy telefon. Ha süket is az öreg de a darálót azért meghallaná. Felkapom a készüléket és tárcsázok. Héctor még mindig fal fehéren bámul rám.
-Indítom a gépet Stan! Nincsen semmi gáz! - majd leteszem és behergelem a masinát. A motorok nyöszörgő hangon indulnak el és teszik a férfi tetemét pillanatok alatt egyenlővé úgy nyolcvan kiló darálthússal.
-És a csontok?
-Attól ne félj! Ez a gép még akkor is elboldogul vele, ha protézise volt.
-És ami lett belőle?
-Megy a macskakajába. Nyolcvan cica van odakint. Nyugodj meg. Ezt már senki nem találja meg! - törlöm végig a homlokom. - Elégetem a ruhákat, te meg húzz haza és aludd ki magad!
-Oké haver! Nagyon köszönöm! - azzal bepattan a kocsiba és elhajt....

harmadnap

Persze egy szemet sem aludtam. Mégiscsak ledaráltunk egy embert, aki ebben a pillanatban a cicusok pocijában tölti a vakációt. Lepergett pár forgatókönyv a szemem előtt és a legjobb eshetőség is a gondatlanságból elkövetett emberölés, bűnsegédlet, bűnpártolás. Ezen gondolatokba rondított bele a telefoncsörgés. Héctor az. Azt mondja találkoznunk kell. Akkor le sem esett, hogy nem cseréltünk számot...
Odamentem ahogy kérte. A kocsijának dőlve bagózott és mikor elindultam felé éreztem egy.... igen igen, valaki jó alaposan tarkón csapott. Térdre rogytam és csak annyit láttam, hogy Héctor szépen komótosan elindult felém. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a haverodat kupánbassza valami félbolond... és elment a kép.
... moccanni sem tudtam amikor magamhoz tértem. Aki megkötözött jó munkát végzett, meg kell hagyni. A fejem kibaszottul fáj. Nem tudom mennyi időre lehettem kiütve és azt sem hol vagyok most. Nyílik az ajtó mögöttem és Héctor sétál be rajta. Valahogy az az érzésem, hogy nincs egyedül.
-Bocsáss meg haver, de meg kellett tennem. A főnököm beszélni akar veled! - és mint mostanában szokása, meg se várja hogy jó alaposan elküldjem a picsába. Sarkon fordul és kimegy, majd meghallok egy másik hangot.
-Hallom jó munkát végzett tegnap! Lenne önnek egy ajánlatom!.....
Nem tudom megítélni, de úgy másfél órát "beszélgettünk" és sok dolog lett világos. Tetszett nekik ahogy és amennyi idő alatt eltüntettem a hullát. Persze szó nem volt itt véletlen balesetről. Egy olyan emberből csináltam macskatápot, aki valamiért útban volt nekik. Hogy kik ők? Az nem derült ki. Az viszont igen, hogy Héctor jó két éve kiszállt a seregből és nekik dolgozik.
Ezt akarják velem csináltatni! Hullákat eltüntetni. Nem azokat, akiknek azért kell halniuk, hogy elmúlásuk jó példával szolgáljon, hanem azokat akik csak szimplán útban vannak. Konyhamalac! Ez leszek ha vállalom. Persze először nemet mondtam. De nagyon meggyőző volt ez a háttérből beszélő idegen. A veréstől nem tartottam. Isten látja lelkem, még szeretem is. De nem is ez volt a fegyverük.
Az is kiderült, hogy figyeltek. Több mint egy kibaszott éve figyeltek! Tudtak mindent! Tudtak Coráról, a srácokról, a kurva macskákat is ismerték név szerint. Mindent tudtak és nem voltak szívbajosak rajtuk keresztül meggyőzni!
Mégis mi a szart tehettem volna?
Van úgy, hogy hónapokig nem jön semmi, de van olyan, hogy heti három hulla. Én meg darálok. A legjobb barátom baszott át, de már abban is kételkedem, hogy önszántából tette.
Egy valamit viszont kaptam tőle. Varázserőt! Egy kibaszott bűvész lettem, aki képes az embereket macskaszarrá változtatni......