Lanette B. Lagrange
Franciaország (Párizs) 1986. december 24. 29 FBI (SWAT) Cops Natalie Dormer | |
Apróságok, amit jó ha tudunk...
o Pozitív tulajdonságok:
- Hidegvérű: Nyugalooom, lehet, hogy nekik van ötszáz puskájuk és hatszor annyi lőszerük, mint nekünk, de mi történhet legrosszabb esetben? Meghalunk. Nagy ügy.
- Gyors: Tudjátok mi a gyorsaság? Mikor előbb csapsz le rá, mint ő rád. Mikor előbb sütöd el a stukkert, mintsem lyukas fejjel hurcolnának el lábbal előre. Ha megelőzöd a másikat. Ezt hívják gyorsaságnak.
- Védelmező: Akkor elmondom még egyszer, szépen, lassan, hogy még te is megértsd. Semmi probléma nincs azzal, ha nem vagy fegyver kompatibilis, de azért azt el kell ismerned, hogy óriási handy cappel indulsz, ha küldetésre mész. Nem engedhetlek el, amíg nem tanulsz meg célozni. Vagy elengedlek, de mögöttem leszel. Vagy inkább előttem. Vagy mögöttem, de fegyver nélkül.
- Expeditív: Egy dolgot tisztázzunk. Ha nem vagy gyors, meghalsz, ha pedig nem vagy hatékony és szar munkát végzel, kiváglak, mint macskát szarni. Sok alapelvem közül az egyik, hogy gyors és hatékony légy, többek között jelenleg én is az vagyok, úgyhogy itt az ultimátum: vagy felzárkózol, vagy repülsz. Vili?
- Meggyőző: Neked szükséged van erre a cuccra. Nem érdekel, hogy nincs, van és kész. Fogadd el, hogy hasznos és kell neked. Na látod, ugye mondom én? Tessék, le sem tudnálak beszélni róla!
o Negatív tulajdonságok:
- Távolságtartó: Nincs kedvem kávézni. És abban is biztos vagyok, hogy később sem lesz. A meghívást pedig visszautasítanám. Kedves Öntől, de csak akkor esik jól a koffein, ha egyedül iszom.
- Gyanakvó: Ühüm, szóval azt mondta, hogy Ön mindenfélével foglalkozik. Elárulná kérem, hogy ez mit is takar? Foglalkozott valaha tudatmódosító szerekkel? Esetleg örömlányok? Nem? Akkor elnézést. De csak még egy kérdés…
- Gyűjtő: Ne nyúlj hozzá azokhoz, hallod? Tudod, mennyi pénzembe és energiámba került felhalmozni mindezt? Mondom NE NYÚLJ HOZZÁ! El fogom törni a kezedet, hallod? Kifelé, ha mondom! KIFELÉ!
- Magának való: Nincs szükségem segítségre, de ezt már ezerszer megbeszéltük. Attól, hogy nő vagyok és szőke, nem leszek sem hülyébb, sem esetlenebb. Nem kell társ, férfi főleg nem.
- Cinikus, szarkasztikus: Hát hogyne örülnék neked? Egyenesen odáig vagyok a gondolattól, hogy a világ legvisszataszítóbb emberével dolgozhatok, jobbat nem is kívánhatnék! Hogy bajom? Veled? Viccelsz?! Egész egyszerűen imádlak, ehhez kétség sem férhet! Sosem szoktalak sértegetni, ráadásul nem érdekelnek a pénisz információid. Persze, intelligensnek tartalak. Habár, a farkadnál már csak az agyad lehet kisebb…
★ FunFacts ★
1. Van egy lányom, akit a bátyám nevel, mivel időhiányban szenvedek.
2. A munkámnak élek.
3. A szemem láttára ölték meg az apámat.
4. Imádom a nutellát és a wasabit. Na nem együtt…
5. Van egy kutyám, aki az E.T. névre hallgat (nem minden célzatosság nélkül). A lányomnak ajándékoztam, ő védelmezi, mikor én nem lehetek ott.
6. Kisebb koromban versenytáncos voltam, de manapság kerülöm a témát.
7. Szeretek könyveket és régi, értékes fotókat gyűjteni, magam is gyakran fotózom, no meg a helyszínelésnél én végzem a terepszemlét is.
8. Nevet változtattam, mikor Amerikába jöttem, eredetileg Babette Lana Dupont voltam.
Ha van még mit mondanod...
Lanette a maga módján bizonyosan egy szeretetreméltó, kedves ember, akiért tűzbe tennéd a kezed. Valahol mélyen az az ember, akit sajnálsz, amiért veszteség érte, amiért végignézte az apja halálát, amiért nincs normális kapcsolata, csak egy futó kalandból született gyermeke. Azt gondolod, hiába FBI-ügynök huszonnégy éves kora óta, nincs felelősségtudata, az élete maga a felfordulás és nyolcvan évesen egyedül fog meghalni hatvan macskával egy fotelben ülve. Vagy negyvenesen fejbe lövik, mert annyi esze van, amennyit haja színe sejtet.
De mindenki téved. Boldog gyermekkora volt, egészséges értékrenddel és tele érzelmekkel élte az életét. Anyjával a mai napig tartja a kapcsolatot, noha ritkán találkoznak, mert ő most Wisconsinban él. Egyikük sincs túl Antoine halálán, aki a francia titkosszolgálatnál dolgozott, legalábbis mint az számukra utólag kiderült. Azon az estén Camille nem tartózkodott otthon, késő estig irodájában gubbasztott egy felhalmozott papírtömeg felett. Lana viszont úgy ment haza, mint addig minden nap. A hatalmas tömbházhoz érve nyitva találta a lakásajtót és belülről zajokat hallott. Aztán csörömpölést. Az emlékezetébe véste az ajtó nyikordulását, ahogyan a kis fénycsík egyre nagyobb lett és meglátta az apját, fejéhez emelt pisztollyal. Képtelen volt sikoltani, földbe gyökerezett a lába, csak a pánik és kétségbeesés maradt neki. Aztán egyetlen pillanat volt: eldördült a lövés, apja pedig élettelenül hullott a földre. Egyetlen lendületes mozdulattal fordult meg és kezdett el rohanni, ameddig a lába vitte. Ekkor volt tizenhat éves. Noha akkor még fogalma sem volt, mi a teendő ilyen esetekben, már akkor jól tudta, hogy a futás szégyen ugyan, de hasznos. Szíve majd kiszakadt a helyéről, de csak arra tudott gondolni, miközben Párizs utcáin rohant egyre messzebb attól a tömbháztól, hogy nem akar meghalni és azt sem akarja, hogy anyja meghaljon. Soha többé nem hozták szóba azt a napot, de minden évben vittek virágot a sírra. A hiány elviselhetetlen méreteket öltött, Camille pedig láncdohányossá vált, majd hamarosan már az alkoholt sem vetette meg. Lanette húsz évesen rábeszélte az elvonóra, ahol egy évet töltött, többek között pszichológusokkal körülvéve, míg képes volt felhagyni az ivással, ekkorra viszont Lanette már az egyetem mellett dolgozott. Maga teremtette meg az élethez szükséges betevőt, ami közel sem volt könnyű feladat. Túl hamar nőtt fel, túlságosan magányosan.
Az egyetemet elvégezve még nem volt elég idős, hogy jelentkezhessen az FBI-hoz, így addig, míg betölti a megfelelő életkort, immáron kettejük keresetéből Amerikába költöztek, ahol egyszerű állami rendőrként vállalt munkát, míg anyja titkárnői állást kapott egy jól menő vállalkozásnál. Ugyanezen évben esett teherbe Lanette egy hosszúnak tűnő, ámde futó kapcsolatnak bizonyuló viszony kellős közepén. A kedves apa úgy döntött, nem akar gyereket és elhagyta Lanát, aki viszont hallani sem akart az abortusz lehetőségéről. Így hát megszületett a gyermek, mikor huszonkettedik életévének végén járt. Terveit nem adta fel, helyette jelentkezett az FBI-hoz, ahol egy tízhetes kiképzés keretében sikeresen elvégezte az Akadémiát, ezután pedig állást kapott.
Felettese mindvégig elégedett volt a munkájával: Lana egy szolgálatra kész, magabiztos, határozott és hatékony munkaerőnek bizonyult. Nem remegett a fegyver a kezében, nem kellett egy parancsot kétszer elmondani neki, nem hibázott. Talán éppen emiatt ajánlást kapott a különleges kommandóhoz, a SWAT-hoz, amit el is fogadott - hülye lett volna másképp tenni -, hogy aztán egy újabb hosszadalmas kiképzési folyamatnak vesse alá magát. Különböző vizsgálatokon kellett átesnie, amelyek mentális és fizikai alkalmasságát is egyaránt vizsgálták, s csak ezek után kezdődhetett meg a valódi kiképzés. Mindezek végén Lana sikeresen vette a vizsgákat és bekerülhetett a különleges egységbe. Mivel nem követhette Franciaországban apja példáját és nem csatlakozhatott ott a titkosszolgálathoz, így számára elégtétel és büszkeség kérdése volt a SWAT-ba való bekerülés. Nem akarta, hogy mások is értelmetlen okokból veszítsék el a fiaikat és férjeiket vagy éppen apjukat. Soha többé nem akarta.
No de hogy jön képbe a bátyja, akiről eddig semmilyen szó nem esett? Nos, bátyja apja korábbi viszonyából született és, bár hallottak egymásról, hosszú évekig nem vették fel egymással a kapcsolatot. Először Antoine halálakor találkoztak a temetésen, ahol ugyan elérhetőséget cseréltek, végül egyiküket sem vitte rá a lélek, hogy felkeressék a másikat. Nyolc év telt el, mire végre Lucas fel merte emelni a telefont és találkozót kért. Döbbenten szembesült az édesanyaként egyedülálló Lanette-el, a találkozók pedig egyre csak sűrűsödtek, míg végül Lanette úgy döntött, hogy elfogadja a férfi ajánlatát és összeköltözik vele. Innentől kezdve Lanette FBI-os karrierje elkezdett felfelé ívelni, hiszen magánélete is sokkal rendezettebbé vált. Nem ő szerepelt szalagcímben a hírekben, ha elkaptak egy sorozatgyilkost vagy megtaláltak egy terroristát, de neki is szerepe volt benne. Huszonhét évesen kapta meg a Bronwick ügyet, amelynek megoldása neki és csapata számára egy évbe telt, illetve amely nem kis port kavart. Csapatában nem ő a vezető – hivatalosan -, de véleményére társai nagymértékben adnak, így előfordult már, hogy miatta vétóztak meg korábbi tervet. Nem tévedhetetlen, de sohasem követelte még kommandós életét egyetlen tévedése sem.
Érthető okokból gyermeke nevelése elég sok problémába ütközött az évek során, pontosan munkája és időbeosztása miatt, így egy ideig anyja, Camille nevelte a kicsi Marguerite-et, aki viszont a Dupont nevet viseli, és azóta sem lett Lagrange. Az utóbbi két-három évben már bátyjával együtt neveli lányát, így Marguerite számára ők így a teljes család. Illetve hazudok, közéjük tartozik az E.T. névre hallgató aranyos német juhász is. Lanette véletlenül akadt rá a kidobott kölyökkutyára, akinek egyik fülét megcsonkították, jobb mellső lába maradandó sérülést szerzett, illetve egész teste bántalmazások nyomait viselte. Úgy döntött, ha egy gyermekkel elbír, egy német juhásszal is el fog, így magához vette és a maga elvei szerint nevelte fel, engedelmességre tanította és szíve majdnem minden szeretetével szerette – a maradék azért kijárt a saját lányának. Most már négy éve vannak ők együtt, mint kutya és gazdája, nagyrészt elválaszthatatlanok.