◆ pozitív tulajdonságok: talpraesett, határozott, megértő, hű az ígéreteihez, hűséges típus, sokat tapasztalt, intelligens, nem féltékeny jellem, jó emberismerő

◆ negatív tulajdonságok: az utolsó szó mindig nála van, nem megbocsájtó, versengő, kritikus, néha kiszámíthatatlan (leginkább, ha a nőjére fáj valakinek a foga)

◆ egyebek:
- tetovált
- elvált
- cigizik

Három éve:


Eltolta maga elől a tálcát, mielőtt használta volna a szalvétát, hogy a következő mozdulattal maga elé húzhassa a kávéját, amit maróan feketén ivott mindig. A cigis doboz és a fém öngyújtója az asztal sarkán pihent, tudva, hogy majd szüksége lesz rá. De még mennyire.
- Nem értem, miért kell ennyire hozzám ragaszkodnod. Nem tartottalak el eddig sem, Linn. Csak írd alá a papírokat és végeztünk - pillantott a nő szemeibe, aki hezitálva nézte őt. Egy évig minden rendben volt köztük házastársakként, aztán maga sem tudta, hogy miért, de az addig szeretett nő megváltozott. Mindent kipróbált, igyekezett megmenteni a kapcsolatukat, de végül fél év után a válás mellett döntött. Most itt tartottak. Nem fogja már noszogatni, úgyis felesleges lett volna.
- Már nem is szeretsz? Miért teszed ezt velem, édesem? - próbálkozott be a nő nála megint, amit meghallva régen elgyengült volna. Számos alkalommal. És engedett is neki minduntalan, most pedig nem volt több a reakciója ezen szavakra, mint hogy nem tetszően húzta el a száját, azon morfondírozva, vajon melyik verziót választva mondja el az igazat a vele szemben ülőnek.
- Mindig fontos leszel nekem, mert öt évet húztunk le egymás mellett, de már egyszerűen képtelen vagyok melletted élni. Nem megy. Folyamatosan azt lesni, hogy mikor és hogy járhatok a kedvedben, figyeljek a munkámra és eleget tegyek a kifakadásaidnak. Ráadásul sem az én segítségemet nem fogadtad el, és a párterapeuta nőt is hülyének nézted. Élni akarok, nem pedig melletted megrohadni. Ügyészként sem piti ügyeket akarok elvállalni életem végéig és veled nem tudok előrébb lépni. Megrekedtünk. Nem tudjuk rendezni a problémáinkat, és ez dühítő. A döntésem ott van a papíron. Nem kérek mást, csak azt, hogy aláírd a papírt, kapsz tőlem pénzt is, ott van feketén-fehéren. A lakást is megtarthatod, a napokban majd kiköltözöm véglegesen - fejezte be a kisebb monológot nyugodtan, miközben figyelte Linn arcát. Sok mindent megadott volna azért, ha nem kellett volna látnia azt a végtelen szomorúságot, csalódottságot és tehetetlen dühöt, ami elég szembetűnő volt. Mégsem tudta már érdekelni mindez, belefáradt és belefásult az örökös problémákba. Még húsz percig igyekezte a nő meggyőzni arról, hogy újrakezdhetik, hogy Dylan élete szerelme és nem tud mit kezdeni nélküle, ellenben a férfi csak lassan itta meg a kávéját és szívott el egy cigit, mialatt beszélgettek. Senki nem fogja őt érzelmileg zsarolni soha, az sem, aki fontos volt és lesz neki.

Két éve:

Gyűlölte, ha a figyelem középpontjában volt, mégis minden egyes nagyobb, megnyert ügye után a tv képernyőjén feszített, nyakkendőben, fehér ingben és általában szürke öltönyben, amit sosem bánt. Az Armani a komoly emberek márkája volt, legalább egy időre kiszorította a bűnüldözés ocsmány képviselőit a híradóból. Mint ahogy most is. Whisky-s pohár feszített az ujjai közt, a pub hangzavarát pedig túlüvöltötte az ő nyilatkozata. Meg kellett állapítania újfent, hogy ostoba kérdésekkel bombázták, amit úgy kellett megválaszolnia, hogy ő ne tűnjön kezdő ügyésznek, de végül is sikerrel járt. A csapos felnevetett a frappáns válaszokon, majd elé tolt egy förmedvény italt, mire a férfi csak megrázta a fejét. A két ujjnyi kesernyés skót tökéletes volt a mai nap zárására, nem volt kedve ahhoz a szajhához ott, a pult végén, aki feltűnően kipakolt melleivel vizslatta, Dylan pedig megismételte a pultos szavait:
- Szóval ő küldte - mosolygott vissza a vörösre, aki ezt jelnek véve azonnal támadásba lendülve megkörnyékezte, mintha csak egy gazdára váró kismacska lett volna. Már csak ez hiányzott neki mára!
- Te voltál a tévében, nagyfiú - dorombolta neki a nő, amit egy bólintással helyeselt az ügyész, de nem méltatta válaszra. - Szóval te most akkor híres vagy? - kuncogott fel megnyalintva csábosnak vélt mozdulattal az alsó ajkát.
- Nem. Egyszerű ügyész vagyok - kortyolt bele a saját alkoholjába, de végül úgy döntött, eltünteti az egészet.
- De híres vagy! Benne voltál a tévében! - próbálkozott továbbra, Dylan pedig igyekezte magát kiismerni a nő túlmozgásos akcióján, de sehogy sem ment, ezért segített neki, két karjával kapta el a nő derekát és pakolta fel az üres bárszékre, mielőtt még összeesett volna amaz a nagy csodálkozásában.
- Híres vagyok - ismerte be, csak mert nem volt kedve a nő meggyőzéséhez, és mielőtt még bármit is tehetett volna a nő ismételten mozgásba lendült, folytatva azt, amibe belekezdett.
- És milyen kocsid van? Fogadok, hogy valami... Lexus? Rolls Royce? BMW? Porsche, Jaguar?! - ki nem találta volna. Az egyszerű nők nem azzal kezdik, hogy hova pakolhatják le a seggüket, és kevésbé rámenősek vagy illumináltak.
- Egyszemélyes motor. Sajnos nem férnek rá fel többen, sajnálom - elégedett meg ennyivel, mielőtt még a saját bugyiját is lebeszélte volna magáról a nő. - És megelőzöm a bajt. Nem akarom, hogy elmondj mindennek, ami nem igaz, öröm volt téged megismerni, édes. Majd hívj fel - kacsintott a bögyösre, közelebb hajolva pedig a kézfejére nyomva egy csókot lelépett, hogy még csak ne is hallja azt meg, hogy a nő elgondolkodott-e azon, hogy nem adta meg neki a számát. Legalább eggyel kevesebb.

Ma

Lepöccintette a hamut a cigi végéről, mielőtt az az Armani anyagára esett volna. Hopkins már vagy egy órája csak beszélt anélkül, hogy kiszáradt volna a torka. Türelmetlenül sóhajtott már fel valahol a közepén, de hasztalan volt  próbálkozása.
- Nem hiszem, hogy az megoldható lenne - rázta meg lassan a fejét, elnézve Jeremy háta mögé, ahol az emberek, mint a hangyaboly dolgozói, úgy siettek. - Először is az ügyfeled nyakig sáros, másrészről pedig minek akarod védeni azt, aki embereket rabolt? - tette fel a költői kérdését, hasztalan. Hopkins védőügyvéd volt, az elgondolásai szöges ellentétben azokkal, amiket Osborn vallott.
- Ártatlanság vélelme! - irritáló hangon sipákolta a huszonéves kölyök, akinek az volt a feladata, hogy a legtöbb adatot összegyűjtse az elkövetőről. Próbálta Dylan követni a logikát, de nem igazán sikerült.
- Már akkor elbukott ez az elmélet, amikor vallott. Szerintem szólj Kerringtonnak, hogy rossz tanár, ha még ezt sem tudja megfogalmazni rendesen. És kéresd át magad hozzám gyakorlatra. Sokkal több lehetőség van az ügyészekben, mint az ügyvédekben. Több pénz, több munka és vád. A vádalkukat is néha el kell fogadni, de hidd el, hogy jobban megéri azt látni, ahogy megtörnek a bűnösök. Ha nem is a tárgyaláson, hát a börtönben. Néha el szoktam menni hozzájuk - fejezte be a szavait, berakva a cigit újra a szájába, mielőtt az teljesen leégett volna. Nem lesz könnyű dolga ezzel a kölyökkel, mégis megérte neki, mert legalább fejlődni fog mellette és a munkamorál sem elhanyagolható, amit át fog neki adni. Még pár találkozó és megbeszélés, és Hopkins a tenyeréből fog enni, nem azért, mert befolyásolná. Azt nem szokta. Jobban hitt az igazmondásban.