- Nem erről volt szó! Tiszta cuccot hozok, nem szúrhatod ki a szemem rongyos 100 dollárral!
Lassan, kimérten szemlélem a tomboló terítőt. Büszke az anyagára, de nem igazán érti a lényeget. A területemen az foroghat, amit én megengedek. Az árról már tárgyaltunk, akkor elfogadta. Ha azóta beteg lett a gyerek vagy megfenyegették és több lóvé kell ugyanazért, hát istenem... Nem én vagyok a jótékonysági intézmény. Ez üzlet. Drogban meg akármi azért ne menjen itt!
Leveszem a szemüvegemet és nyugodt mozdulattal megtörlöm a kis nedves kendővel.
- Erre nincs szükség, Petrovich. Az áru értékét tisztáztuk. Ha pedig nem bírod tartani a szavadat, inkább a távozást javaslom!
Annyira már ismerhet, hogy az én módszerem nem az erőszak. Ha emberkedik, sokkal rosszabb dolgokat is el tudok neki intézni. Sokéves kapcsolatok a családnak köszönhetően. Az üzleti tudás és a protokoll, a nagyság tudománya pedig itt térül meg igazán. A nagykövet mögötti sleppben nem aratok annyit, mint a várost ellátva minden jóval. Las Vegas tele van ilyen arcokkal, mint Petrovich. Vagánykodnak és másnap már nincs semmijük, mert nem voltak se okosak, se ügyesek, se erősek.
- Nem bújhatsz mindig a szemüveged mögé, Főnök! Ha elveszíted az árusokat, elveszíted a vevőidet. Gondold át!
Az orosz még rácsap az asztalra és pökhendi módon lelép. Engem nem fog érdekelni. Kényelmes ez, hogy a nevemet se árultam el és azt se, milyen messzire nyúlik a kezem. A szemüveg már tiszta, fel is teszem.
- Remek kilátás. Egy darab piti bűnöző sem tűnik fel a horizonton - szólok a mellettem nyugodtan álldogáló kétajtós szekrénynek.
- Köszönöm Wilson, mára ennyi volt. Nagyon jó pihenést! - engedem útjára.
Nekem is dolgom van és nem kell mindig gorilla. A látszat néha csal, néha pedig fölösleges. Sosem vagyok egyedül, csak épp jól titkolom. Most például a piachoz hajtok laza pólóba és farmerbe, baseballsapkába bújva.
- Kezit csókolom! Abból a szép paradicsomból kérnék másfél kilót - szólok a kofához, akihez általában járni szoktam.
A szemeim vizslatják a tömeget és észreveszik azt a fazont is, aki érdekes módon egy hete minden nap megjelenik körülöttem. Egy piacra járunk, egy időben, milyen érdekes egybeesés. Meg kell eresztenem egy sms-t, mielőtt lemegyek a délutáni judo-edzésre. A végén majd meghallgatom, mi a lábmérete ennek a fazonnak és ki küldte rám. A családi kapcsolatrendszert sokféleképp fel lehet használni. Apám megtanította, hogy ne csak a tévében látottakból induljak ki. Van egy másik valóság a csillogó diplomatavilág mögött. A nagy suskák és kockázatos üzletek világa, ami oly vonzó volt, hogy be is szippantott.
- Köszönöm, legyen szép napja!
Az egyszerű mexikói nénike bólogat és spanyolul köszön el a törzsvásárlójától. Mindig udvarias vagyok vele, mert jó kereskedő. Vígan fütyörészve megyek a zacskó parival és szemem sarkából figyelem az árnyékomat, aki követ, mint őzgida az anyja farfoltját.
- Eric, milyen kellemes meglepetés! - szólít meg az egyik korábbi titkárnőm, aki szülni ment.
Puszi-puszi és bájos kis társalgás következik. A nejem úgy tudja, a szívem az övé és sosem csalnám meg, ezek mindig csak ártatlan emberi, baráti, üzleti dolgok. Pedig néha nem. Most sem. Nincs ebben semmi, amíg ki nem tudódik. Előveszem a legjobb stílusomat és újra elbűvölöm a nőt, aki szó szerint mindent megtett az irodában is. Nálam híresebbeknek is és kicsit kétséges, ki a gyerek apja. Nem én, azt tudom, hálistennek. A bájcsevegés elég fura, túlmagyarázott, egyáltalán nem hihető. Lucy meséi a gyerekről egy filmbe illenének.
Közben érkezik egy sms. Aha, új kutya ugat a városban. Nem akárki, ha egy volt FBI-ost meg tudott fizetni. Meg egy volt nagykövetségi alkalmazottat, aki a családja életével játszik. Széles mosollyal nézek vissza Lucy-ra és zsebre vágom a telefont.
- Megjött a telefonszámlám, de már magamhoz tértem - viccelődök azzal, akiről kiderül, hogy nem véletlen a felbukkanása.
Elsétálok a nővel a piac széléig, nagy örömmel hallgatva a cseperedő csöppségről szóló történeteket. Hátulról hallom a kiabálást, hogy tolvajt fogtak a piacon. Ejnye, ezek a kleptomán emberek. Addig nézelődnek, míg véletlenül a zsebükbe kerül valami értékesebb árucikk. Majd a kihallgatásnál előadhatja, amit tanult Quantico-ban...
- Nos, Lucy, nekem most mennem kell, de ígérem, hamarosan újra találkozunk! - köszönök el kétértelműen és a megszokottól eltérő útvonalon indulok a klub felé, hogy dobálgassak és magamat is dobáltassam kicsit.
Vidám város, vidám élet, de nem veszélytelen. Ettől szép és ettől izgalmas.