Alexandra Eve Deloria
Las Vegas, Nevada 1999. szeptember 3. 17 Tanuló, gazdag kislány Civilians Kaia Gerber | |
Amit jó ha tudunk...
Az igazi apám lelépett amikor kétéves voltam, azóta kétszer ha láttam. De nem hiányzik. Tőle semmi jót nem kaptam. Most meg már nem szívesen mutatkoznék vele.
Ötéves voltam amikor anyám hozzáment Jonathan Deloriához. Anya akkor csak egy egyszerű fiatal nő volt, aki lázadt az indiánok jogainak megnyirbálása ellen. Nem tudom miért, mivel mi speciel nem vagyunk sehol sem indiánok. Talán a nagypapa is részt vett abban a bizonyos megnyirbálásban.
Oly mindegy. Mi szép családként éldegéltünk, Jon még a nevére is vett, ezért örökké hálás leszek neki.
Mostanra szép kis birodalommá lett a kaszinó, hiszen egy fantasztikus szálloda is tartozik hozzá, aminek legfelső emeletén éldegélünk mi.
Anya és apa /igen, apának szólítom, Jonnak csak nagyon ritkán/ közt a szerelem mára elpárolgott és van egy sanda gyanúm, hogy mindkettőnek megvannak a maguk kis "szórakozásai" Anya még csak 40 éves és nagyon szép, /hála a plasztikai sebészetnek/ apának pedig sok a pénze. Okés. Nekem mindegy, amíg nem üvöltöznek egymással és törik-zúzzák a lakást.
Szeretem, ha nyugi van körülöttem és ragaszkodom az otthonomhoz.
Milyen is vagyok? Hmmm..Noss..hát...Karcsú és valamivel magasabb mint a korombeli lányok. A hajam és a szemem is barna. Jó, a hajam az nem egyszerűen barna..Világosbarna, némi vörös meg egyesek szerint szőke beütéssel. Ez nekem magas. A tény, hogy szerintem a hajam a legklasszabb.
Mondhatnám azt is hogy nagyon csinos és szép lány vagyok, de ez olyan ostobán hangzik.
Már pedig én nem vagyok ostoba, mint a többi lány...Meg fiú.
Nekem abszolúte nem hiányzik a felhajtás, de sajna mégis van. Hiába, akinek kaszinótulajdonos a nevelőapja, az nem lehet láthatatlan.
Az utcára soha nem mehetek egyedül. Van testőröm, sofőröm, meg ott van Mira. Ötéves voltam, amikor hozzánk került és dadából átment valami társalkodőnő-szerűbe. Bénán hangzik.
Emberileg milyen vagyok? Hmmm..Szerintem kedves meg igazán érzékeny lélek, de ha egyszer mindig van mellettem valaki, hogy a francba lehetnék önmagam?
Inkább elmondom, mit szeretek és mit nem..Abból talán le lehet szűrni ezt-azt.
Szeretem: Tánc, zene, divat, úszás, vásárlás, lovaglás...és azt a csekély időt, amit egyedül tölthetek.
Nem szeretem: A korombeli gazdag lányokat és fiúkat, akik csak szórják a pénzt és buliznak, drogoznak meg hasonlók
A mazsolát a sütiben, ha Lexinek szólítanak, mert szerintem olyan kurvás, a sulit, a lesifotósokat....és az igazi apámat.
Ha van még mit mondanod...
Ütemesen kopogok a ceruzával az asztalon, mint valami bolond harkály.
Már legalább húsz perce nem a házira koncentrálok.
Előbb csak firkálgattam a jegyzettömbre, aztán a faliórával kezdtem szemezni.
Hiába, délután háromkor nem a leckeírás az amire vágyom.
Igazság szerint osztálytársam April szavain agyalok.
Egy igazi particsaj....Félelmetes milyen bulikat tud szervezni. Persze, én csak a képeket meg a videókat látom, mert sosem vagyok ott. Mert tényleg félelmetes...De a szülei minden balhét el tudnak simítani, hogy aztán következő héten újra kezdődjön a káosz.
Már hozzászoktam, hogy nem hívnak...ők is hozzászoktak hogy ne hívjanak, mert úgysem mennék el. Ez nem az én világom.
Ma viszont April odajött hozzám tanítás után. Felém bökött hosszú, rózsaszín műkörmökkel ékes ujjával.
"Rajta vagy a listán. Gondold meg."
Azzal ott hagyott, meg sem várva, hogy egy felet is nyikkanjak.
A lista...Pontosabban, A Lista. Amire mindenki fel szeretne kerülni. Azon szerencsések névsora, akik elmehetnek April bulijára, még akkor is, ha nem tartoznak a szoros baráti köréhez. Mások ölni tudnának a lehetőségért, én meg tépelődöm.
Mi lenne, ha most az egyszer...kipróbálnám? Ha megesküszöm rá, hogy nem iszom alkoholt, még a füves cigit sem próbálom ki és telefonálok amint úgy érzem, valami nem teljesen kerek?
Anya biztos azt mondaná, hogy menjek, hiszen egy korombelinek bulizni kell, apa meg csak bólogatna, de hetvenezerszer elismételné mit csináljak és mit ne.
Nehéz ügy.
Mirát nem fogom megkérdezni, mert még eljönne velem mint felvigyázó. Nem, azt nem.
...
Eljött az utolsó nap, amikor döntenem kell, megyek vagy sem.
Éjjel-nappal agyaltam és végül arra jutottam, elmegyek...de távol tartom magam a gyanús emberektől, meg a gyanús dolgoktól. A telefonomat viszont egy percre sem rakom le.
Egyszer mindent ki kell próbálni...A bulizást is.
Kívánjatok szerencsét!