Nem vagyok gonosz ember. Gonosz szituáció inkább amiben ragadtam. Ok nélkül nem teszek rossz dolgokat. Kaotikus gonosznak mondanám magam. Természet és művészet kedvelő vagyok. Komolyan. Imádom Mozartot, Bachot, Beethovent. A festők között Van Gogh és Picasso a kedvencem. Az irodalmat se vetem meg, bár azokból nincs sok kedvelt figura. Maradjunk annyiban, hogy Robin Cook és Stephen King írásai igencsak megfognak.
Na de!
A művészet mellett a fegyverek is elég kedveltek a soraimba. Sajnos hamar rájöttem, hogy nem vagyok egy mesterlövész, de még egy nyamvadt pisztollyal is bénán célzok. Ezen hiányosságaimat közelharci fegyverekkel és kézitusával pótoltam. Kedvelt fegyvereim közé tartoznak a kalapácsok, a kések és a kardok. Persze utóbbival nem nagyon szoktam dolgozni, de jól forgatom. Küzdősportból az újabbik Scherlock Holmes filmekben látható francia bokszot eltanultam, illetve a sima ökölharcban is jó vagyok. A kezeim a hosszú évek során eléggé megedződtek. Nem mondanám izmosnak, de elég szép kis bicepszet növesztettem. A testem feszes mint a felhúzott íj idege.
Nos a viselkedésemmel és kinézetemmel már csak kis dolgokat tudnék elmondani.
Alapvetően nem vagyok valami türelmes alak és kicsit hamar elszáll az agyam. De mint korábban említettem nem vetem el a sulykot és nem szemétkedek vagy teszek rosszat ahol kell. Az erőm nem növeli az egóm.
A kinézetem többnyire változó. A gleccserkék szemek és a szőke szakáll az állandó. Többnyire nagyon rövidre vagy kopaszra van nyírva a fejem, de ha rejtőzködni kell pikk-pakk képes vagyok álcázni magam.

Este van.
A fehér épület olyan fényt áraszt magából, hogy majd belevakul az ember.
Kevesen ismerik erre a járást, én azon kevesek közé tartozok akikre ennek az ellentéte mondható.
Ezen tudások előnyében, nem esik nehezemre beszökni az épületbe.
Az épület hátsó részénél van egy vészkijárat. Csak egy fickó álldogál ott, amolyan kezdő alibi biztonságinak tűnik.
Olyan erővel csapom halántékon, hogy rögtön elalél.
Innentől pite bejutni. Show must go on!

2 perccel később...

A báliak döbbenten néznek engem. A hatalmas teremben piszkosul nagy a csend. Az én fülem ugyan cseng a lövés hangjától. Utálom a pisztolyokat.
A kis pódiumon állva bámulok a sok marha szemébe.
A ruhám csuromvizes és szakadt, a pulóveremet az előbbi figyelmeztető lövés leadása miatt vakolat darabkák koszolják. Továbbá nem javít a helyzeten a tény, miszerint a jobb szemem öklömnyire be van dagadva, a szám szélén pedig vékony csíkban vér szivárog. Pedig esküdni mertem volna, hogy pár perce elállt.
Megköszörülöm a torkom majd beleszólok a mikrofonba.
- Öhmm...egy-kettő, egy-kettő! Jól hallanak?
A hangfalból visszatérő kicsit tompa kiadású zaj, nekem elég válaszként. Elmosolyodok majd belekezdek a szövegelésembe.
- Szóval! Szép jó estét hölgyeim és uraim! Elnézésüket kérem, hogy megzavarom a partit, tényleg röstellem! Mint láthatják nem vagyok épp kiöltözve, tudják nehéz napom volt!
Nagy levegőt veszek, hogy semmikép se veszítsem el a fejem.
Nyugi, Dylan!
Újra felveszem az arcomra a kamu mosolyt és folytatom.
- Mint bizonyára tudják, ezt a mai estét Mr. Ronald Sembonstonnak köszönhetik, aki nagylelkűen meghívta Önöket e nagyszerű adomány partira és engedi, hogy igyák a finom Champagnejét!
Azzal a mögöttem lévő asztalhoz fordulok. Piramisban rakva tömérdek pezsgő feszít, aranyszínűvé festve a partit. Egy darabot leemelek a tetejéről majd nemes egyszerűséggel ledöntöm a torkomon. Fintorral rakom vissza az asztalra.
- És örüljenek neki, hogy nem ittak belőle. Ez csak egy olcsó lőré! Nem jó ez így...
Azzal egy gyönyörű pörgőrúgással talpalom meg az asztal szélét. A poharak hangosan csörömpölve borulnak fel, olcsó lőrével áztatva el a padlót.
- Nos, hölgyeim és uraim! Ezennel folytatnám a mondanivalóm! Szóval mielőtt Mr. Sembonston ide jött volna, eléggé ellátta a bajom mivel megfenyegettem. Nos, nem számítottam rá, hogy ez a nagyszerű ember nem egyedül van! Lenne szíves ide fáradni, uram?
Hátul már látom, ahogy a fickó próbál menekülni. Nem jó ez így...
A pisztollyal felé célzok és a mellette lévő vázát találom telibe. A picsába, ez nem úgy sült el! Nem baj, legalább visszafordul.
És tényleg!
A fickó megdermed egy pillanatra és visszafordulva elindul a pódiumhoz. Én ugyan rögtön megakartam ölni, ám így tovább fog tartani!
A báli emberek persze most összerezzenve lapulnak a falhoz, egy-két hölgy még fel is sikít.
- Kérem, kapcsoljon rá Mr.Sembonston! Kénytelen leszek még a végén valakit kivégezni!
Persze nem tennék ilyet, de ő nem tudja.
Végül a golyófejű fickó eljut hozzám. Amint mellém ér, átkarolom a jobb vállát és vigyorogva folytatom a történetet.
- Szóval ez a jó ember a gorilláival együtt reeeendesen ellátta a bajom. Lehet, hogy a jobb szememnek búcsút mondhatok. Mindenesetre elájultam ahogy annak rendje és módja. Csak arra ébredtem fel, hogy csobbanok egyet. Nos, egy ájulás után elég nehezen kapcsol az ember szóval egy pillanatig majdnem megfulladtam. Plááne, hogy hasas volt a vízbe pottyanásom!
- Mit aka....
Elengedem a vállát majd svungból lebaszok neki egyet. Az öklöm ugyan nyilal a fájdalomtól, de neki darabokra törik az orra. Olyan barátságtalan reccsenés hallatszik, hogy még az én gyomrom is megfordul. A fickó elfekszik és üvölt. Minden csupa vér és takony.
- Szóval amint magamhoz tértem, gondoltam "na, ennek a Ronaldnak valamivel visszakéne fizetni a kedvességét". Ezáltal hazatérve felmarkoltam a kis kilenc miliméteresemet és a kalapácsom majd eljöttem Önökhöz! A hiba már csak ott van, hogy e pisztoly!
Ekkor két termetesebb faszi meglendül felém. Balszerencséjükre, most rohadtul pipa vagyok.
A fegyvert nekinyomom drága orrba baszott barátunk halántékának és félőrülten üvöltök rá a két balfaszra.
- MEG NE MOCCANJATOK A KURVA ANYÁTOKAT!!!! EGY LÉPÉS ÉS GECIRE HALOTT LESZ EZ A FÓSZER!!!
A két alak visszafogja magát és visszakúszik a közönség soraiba.
Ördögi vigyor ül az arcomra.
A magasba emelem a fegyvert majd a tömegbe dobom.
- Sajnos kifogyott! Ezáltal Mr. Sembonston megússza, hogy ne lőjem szét a fejét! De!
A két önkéntes szinte se perc alatt újra elkezd felém futni, mire szétnyitom a pulóverem. Már meg se kell szólalnom. Miért is kéne mikor hat darab gránát tiki-takizik az emberre akasztva.
Kezdek elfáradni.
Szép lassan újra a mikrofonhoz hajolok és nyugodtabb hangot ütök fel.
- Hölgyeim és uraim... kérem fáradjanak ki az ajtón! Nem akarom Önöket bántani. Kérem távozzanak, a partinak vége...
A tömeg elindul kifele, megvadult birkák módjára. Egyedül áldozatom nem. Ő a talpam súlya alatt fekszik, miközben és a pulóverem széttárva jelzem: csak egy kis mozdulat és repül az egész terem és személyzete.
Két perc rohanás után végre üres az egész csak ketten vagyunk. Kintről már őrült módjára szól a rendőrségi sziréna. Egyelőre nem veszik komolyan, három járőr zaja szűrödik át az ablakon.
Gyorsnak kell lennem!
Ronald megpróbál felkelni, de én gyorsabb vagyok. Cipőm orra a bordái közé csattan, mire ő visszahanyatlik. A kezemben az egyik asztal gyűrött terítője virít amivel alapos munkával megkötözöm. Utolsó stádiumként az egyik gránátot kibiztosítom és a szájába tömöm majd egy konyharuha szerű rongyal azt is belekötözöm.
- Csirió, te görény!
Azzal sebes léptekkel elkezdek futni a nyitott terasz felé. Szinte lelassul az idő, ahogy felrémlik a tudat: két emelet magasról fogok levetődni. Becsukom a szemem és elrugaszkodok a terasz korlátjáról.
Egy ág belecsattan a pofámba. Fenyő szagot érzek. Valami megszúrja az arcom. Egy vaskos tűlevél beleszúródik az arcomba. A vállam nekicsattan a fatörzsnek és felreccsen majd...
Bumm!
Isteni csoda vagy marha nagy mázli, de egy bokorban landolok. A rendőrök befele igyekeznek és olyan zaj van, hogy talán fel se tűnik nekik az akcióm. Persze...
Hatalmas robbanás zaja hallatszik.
Nehezen feltápászkodok mielőtt a törött szilánkok még jobban felsértenének és nehézkés tempóba, kerülve mindenkit, hagyom el a helyet.
Ugyan a vállam tuti eltört, de... ebcsont beforr.