Külső:
Sajnos, nem éppen magas termettel áldott meg a sors, ez által szinte elveszek a tömegben, s ha körbe akarok pillantani, akkor igencsak nyújtózkodnom kell. Nem tűnök kifejezetten sportos alkatnak, de mint tudjuk, a látszat néha csal. A karaténak köszönhetően van rajtam némi izom, nem kell engem félteni. Bal csuklómon pedig egy kisebb koponya mintázatú tetoválás díszeleg. Kerek arcomon turcsi orr, vékony piros ajkak, valamint zöldes barna szemek ülnek. Hajam hosszú sötétbarna, bár  nem különösebben foglalkozom vele, legtöbbször csak összefogva vagy éppen a fejem búbján összecsavarva viselem. Nem szoktam magam sminkelni, ugyanis a természetesség híve vagyok, öltözködésem is teljesen átlagos, de inkább kedvelem az elegáns és a laza ruhákat, amik nagy része fekete színben pompázik. Odavagyok a karkötőkért, gyűjtöm őket, és állandó kiegészítőmmé váltak, ahogy orromban lévő piercing is.

Szeretem:

• Egyedüllét
  
• horrorfilmek
  
• nagy viharok
  
• jó könyvek (krimi, horror)
  
• kávé
  
• a munkám
  

Nem szeretem:

• Felesleges fecsegés
  
• Halas ételek
  
• Buta, értetlen emberek
  
• Ha belemásznak a személyes terembe
  
• Viccek
  

Jellem:
Sokan azt mondják, hogy bunkó vagyok, meg öntelt, és visszavehetnék egy kicsit a képemből. Pedig én csak tisztában vagyok a gyengeségeimmel, és erősségeimmel. Tudom, hogy én vagyok a munkámban az egyik legjobb, és ki nem állhatom, ha valaki, hozzá nem értő kezd el magyarázni össze-vissza mindent. Az ilyen buta, értetlen embereket a föld alá kívánnám néha. Persze ha valaki, hozzám hasonlóan intelligens emberrel találkozom, azzal normálisan is el tudok beszélgetni. De hát ilyen emberrel még nemigen találkoztam. Megbélyegeztek már azzal is, hogy komor vagyok, és még a vicceket sem értem. De azokat egyszerűen csak nem szeretem. Introvertált vagyok, szeretek egyedül lenni egy könyv, vagy akár a vadászgörényem társaságában otthon. Egyedül. De az összes jellemzés közül, amivel engem írtak le az évek során mégis csak az, hogy "fura". Sokan furának tartanak, csak mert nem vagyok olyan, mint a nagy többség, nem járok bulikba, bálokra is csak akkor, ha muszáj. Ja, meg a munkám miatt. Mert, hogy az egyik tinilányt idézzem: "Milyen épeszű ember választja a munkát hullákkal egész életére?"

Egyéb információk:

• Árva vagyok, gyerekkoromban rengeteg nevelőcsaládnál voltam.
  
• Vagy egy vadászgörényem, aki Hádész névre hallgat.
  
• Második stádiumú tüdőrákos vagyok, de nem járok kezelésekre.
  
• Allergiás vagyok a csokoládéra , így bármennyire is szeretem, nem ehetek.
  
• Gyakran elbeszélgetek a hullákkal a boncteremben munkaidő alatt.
  

- Hát öregem, ez nem a te szerencsenapod volt. Maradtál volna otthon... - jegyzem meg a boncasztalon fekvő igen szerencsétlen áldozathoz intézve szavaim.
Már éjfél is elmúlt, de én még mindig itt vagyok, noha a munkaidőmnek rég vége. De másra nem bíznék senkit, ha hív a kötelesség, itt vagyok. De legalább a késői időre való tekintettel nem zavarnak meg, mint ahogy általában szokták.
Az áldozat meg... Alig múlt 18 éves, még előtte állt volna az egész élet. Erre nem elcseszi az egészet egy átbulizott éjszakával? Hulla részegen kocsit vezetni talán nem volt a legjobb ötlet, de legalább a másik három tininek volt akkora szerencséje, hogy kisebb, főként nagyobb sérülésekkel megúszták az egészet. Azonban ő itt nem, bár ahogy elnézem a tüdejét, és a máját max néhány évet, esetleg évtizedet adtam volna neki, mielőtt valami rák, vagy a májelégtelenség kinyírta volna.
- Kérdezhetek valamit? - költői kérdés, bár tudom, hogy választ úgysem kapok rá. - Ti... Ti fiatalok miért pocsékoljátok el így az életetek? Nap nap után csak buliztok, esztek isztok alszotok... Ennek mi értelme? - igazán érdekel, de tudom, hogy még ha tudna is válaszolni, úgysem érteném meg.
Az emberek túlságosan el vannak kényeztetve, de talán csak velem van a baj. Hisz nekem sosem adatott meg egy normális családban felnőni, egyik nevelőszülőktől a másikhoz, vagy árvaházakba kerültem. És a tetejében még itt van ez a tüdőrák is. Pedig egészségesen élek, még csak egy szál cigarettát sem szívtam el, ami károsíthatta volna a szervezetem. Az élet egyszerűen szar.
- Hjaj... Most mihez kezdjek veled? - könyöklök fel egy nagy sóhaj kíséretében a hulla mellé, mikor is meghallom, hogy nyílik az ajtó.
- Arty... Megint az áldozattal beszélgetsz? - szólal meg az ismerős hang szinte azonnal, mire én szinte már dühösnek mondható arckifejezéssel fordulok a rendőr felé.
- Először is Artemis, és nem Arty. Másodszor pedig mit akarsz? Nem látod, hogy el vagyok foglalva? Nem érek rá végighallgatni a hülyeségeid...
- Jól van, jól van nyugi! Csak a srác szülei jöttek azonosítani a szerencsétlent...