Te tényleg tudni akarod, milyen egy olyan lány mint én? Komolyan? Ám legyen. Lelked rajta.
Nem vagyok barátkozó típus, tehát nincs sok barátom. Tudod miért? Mert a barátokkal elszalad a ló és azt hiszik, ők már ingyen megkaphatnak. Tévedés. Haveroknak sincs ingyen menet.
Amit a partikon látsz, a kedvességet, a mosolyt, az mind meg van fizetve. Pénz beszél, kutyaszar táncol kedvesem.
Azonkívül van bennem büszkeség és némi beképzeltség.

Like: Medencés bulik, jeges italok, fű /nem a pázsit lököttkém/ smink nélkül szakadt rongyokban tévét bámulni, rajzolni, festeni, fotózni, táncolni, jókat enni és néha sokáig aludni.

Not like: Kemény drogok, perverzek, olyanok akik folyton meg akarnak menteni ebből a mocsokból, /jótékonykodó, szenteskedő vén hülyék/
Amit nem teszek és nem tehetnek meg velem, semmi pénzért : Anális szex, szado-mazo, nőkkel csinálni és ha ketten akarnak rám mászni egyszerre /Ilyesmit kérjenek az utcán álló ócska, szétdrogozott, olcsó kurváktól /
Ja és persze a szüleimet is idesorolnám. Ismeretlen apámat és az anyámat, aki mellett csak a nyomor és a korai halál várt volna rám.

Ami a külsőt illeti: Hátközépig érő barna haj, barna szemek, tökéletes test. Ez utóbbit a plasztikai sebészet csodájának köszönhetem. Szívesen mutogatom, de vigyázok is, hogy sokáig ilyen maradjon.

   

  "Gyönyörű kislányod van...-mondta egy kedves hang a húszas éveiben járó kimerült nőnek. Mindenki tudta, hogy prosti, de itt, a szegények kórházában ez nem számított. Abban bíztak, hogy a kislánynak majd jobb élete lesz. Az anyja lemond róla és a kedvesnővérek a szárnyuk alá vehetik.
- Milyen nevet adsz neki? Jött az újabb kérdés és Maria Isabelle összeszedve minden erejét, kimondja a nevet, jobban mondva neveket, amiket a lányának szánt. Ennek a fura, ismeretlen apától született lénynek.
-Guadalupe Maria Camila..
Ez volt az egyetlen jótéteménye ennek a fiatal nőnek. Hogy nevet adott a lányának."

Lupe az ágy szélén ült és még mindig az ajtót bámulta, amin már vagy 10 perce távozott egy elégedett, öven év körüli férfi. Pocsék nap volt a mai. A zsarukat egész napra ideette a fene. Hogy fordulnának fel! Semmivel sem különbek mint azok akiket kergetnek, aztán bilincsbe vernek. De ez már csak így megy errefelé.
Anyja Isabelle megint leszidja, amiért eddig mindössze három férfit tudott "összeszedni" Sosem szólította anyának a nőt aki 14 évesen vitte ki magával az utcára. / Miután Pedro a strici, testőr és sok más egyéb "beavatta"/
A zuhany alatt állt, amikor meghallotta az autókat és a lövéseket. Túl sok volt, túl hangos. Reszketve lapult a falnak és várt.
Amikor végre csend lett, berohant a szobába és bebújt a takaró alá aztán sírva fakadt.

Ramon, Pedro öccse vitte el Amerikába. Még régebben, Lupe talán kilencéves volt, amikor ezt megígérte neki. Most viszont már cselekedni kellett. A sortűz kivégezte többek közt Pedrót és Isabelle-t is. Lupe nem akart árvaházba kerülni. Maradt az egyetlen megoldás. Amerika.

Eltelt pár év..Ramon már csak egy kedves emlék számomra.
Valójában még nem voltam 18 amikor elkezdtem a filmezést, de az illetékesek megoldották. Nem volt nagy ügy. Őszintén megmondom szerettem amit csinálok.

Ámulva néztem a tükörbe, ami az egész alakomat megmutatta. Csak egy pár magassarkú cipőt viseltem. Most először nézhettem meg, mit alkotott a plasztikai sebész.
Csodát...Egy tökéletes testet...Egy új, boldogabb embert.
-Hogy tetszik Lupe? - kérdezte mindenható menedzserem, aki mögöttem ült egy fotelban.
Felé forddultam.
-Hihetetlen! Csodás! Fantasztikus! - ujjongtam mint egy gyerek karácsonykor. - De felejtsük el Lupe-t. Én mától Gigi Ruiz vagyok.
-Akkor hát, isten éltesse Gigi Ruizt! - emelte rám poharát látható elégedettséggel.