Csak jönnek és jönnek, újságírók, riporterek, televíziós stábok, lelketlen hiénák, csak egy újabb szeletet akarnak a tortából, csak egyetlen lehetőséget kérnek, és nem értik, mi ilyen hihetetlenül nehéz, nem értik, miért nem lazul el az állkapcsom a műmosoly és a bazsalygó szánakozás láttán. Nem értik, miért fáj a hírnév, miért húzok kapucnit a fiam fejére valahányszor kilépünk a házból - nem értik, mibe kerül nekem a sztori, amiért elepednek, nem érzik az altatók keserű ízét, nem veri le őket a víz, ha sötétedés után viszik ki a szemetet, nem tudják, hogy vannak begyógyíthatatlan sebek.

Az epret mindig szerettem, és most hosszú percekig bámulom a frissen mosott szemeket anyám elegáns kristálytáljában, anélkül, hogy egyet is elvennék. Megfigyelővé váltam a saját életemben - már ha feltételezzük, hogy ez még mind az enyém, és nem valaki másé, egy régi, tizenéves Pippáé, aki titokban őrizgette az apjától kapott lila plüssvízilovat, a pompom-csapatban készült csoportképekkel dekorálta a szobája falát és mindig kivette a zacskóból az összes kókuszos szaloncukrot.

Tegyük fel, de csak az elmélet kedvéért, hogy ez még valóban az enyém. A szüleim megőrizték a szobámat, éppen abban az állapotban, amilyenben hagytam. Nincs egyéb, csak Henry kinyitható ágya, ami jelzi a változást. A zúzódások lassan halványulnak. A letört fogaimra anyámék fizették a koronát. A nőgyógyász szerint nyolc hét múlva már nem lesz fizikai akadálya annak, hogy nemi életet éljek. Persze, a lelki akadályokkal nem tud mit kezdeni. Azokhoz egyikük sem ért, még Dr. Ashburn, a kedves tekintetű, őszülő pszichológusnő sem.

Ezek a sebek itt lüktetnek, mintha mi sem történt volna. Mintha a szabadság napjai, hetei nyom nélkül múlnának el. Talán a tagadás helyett egyszerűbb lenne felemelni a fejemet, a félelem arcába bámulni, és beismerni, hogy eltörtem. Darabokra. Szilánkokra szaggatott a felmérhetetlen kegyetlenség. És hidd el, én akarom, tényleg akarom folytatni, menni tovább, eltökélten magam mögé utasítva a rémképeket - de mi van, ha képtelen vagyok rá? Ha soha többé nem fogom tudni összerakni magam?

Mostanra már jól alszik, de amikor megérkeztünk, még hetekig mellém kucorodott, a lábát a csípőcsontomhoz szorítva, és azt kérdezgette, itt leszek-e akkor is, amikor felébred. Hát persze, hiszen mindig itt vagyok. Én sosem megyek sehová. Még akkor sem, amikor anya rám pillantott az olvasószemüvege fölött, nem gondoltad meg magad?, és mindketten tudtuk, mire gondol, de nem volt kedvem vitába szállni, újra és újra bizonygatni, hogy egy középiskolai osztálytalálkozó csupán néhány héttel a szökésünk után nem a legcsábítóbb program.

Mégis, mi a francot mondhatnék nekik? Elmesélhetném, mivel töltöttem az elmúlt éveket? Amíg ők sportösztöndíjjal egyetemre jártak, beutazták Európát, megházasodtak, gyereket vállaltak, én - mit tettem én? Egy perverz vadállat kedves kis játékszere voltam? Leszoptam, ha utasított rá? Mit mutogathatnék? A zúzódások nyomait a hátamon? Vagy a fiam képét, akiről soha többé senki nem mossa le, hogy nemi erőszak következtében jött a világra?

Néha csak ülök, bámulom a rántottát és a szalonnát a tányéromon, mindkettő olyasmi, amiben éveken át nem volt részem, mégis émelygek, ha ennem kell. Néha csak egyszerűen el akarok tűnni, el a világ elől, el a családom elől, akik mind másként reagálnak a helyzetre, a kényszerű együttlakásra - próbálnak úgy tenni, mintha türelmesek lennének, és nyugtatgatnak, mert minden rendben van, mert addig maradunk, ameddig akarunk, de néha azon kapom apámat, hogy Henry arcát fürkészi, keresi rajta azokat a jegyeket, amiket nem tőlem örökölt. Apa gyűlöli őt.

A levelekről nem mertem szólni egyiküknek sem. Tudom, tudom, a titoktartás csak tovább mélyíti a szakadékokat, de mit mondhattam volna? Hogy a szörnyeteg arra kér, látogassam meg? Hogy segítsek tisztázni az ügyét? Hogy azt ígéri, igazi apja lesz a fiunknak, ha visszatérek hozzá? Igen, tudom, borzalmas ötlet, mégis... mégis meg akarom ezt tartani magamnak, egészen addig, amíg egy biztos alapokon álló döntést nem sikerül meghoznom. Tartozom ezzel - elsősorban magamnak.