Aleksander Walsh
New Jersey; 1996. március 9. 25 perpill vándorol civil Matthew Gray Gubler | |
Amit jó ha tudunk...
◆ pozitív/negatív tulajdonságok:
Sosem volt az az igazi magabiztos, karakán személyiség vagy társasági ember, talán pont ezért is kereste ezt mindenkiben. Viszont azóta a bizonyos nap óta minden megváltozott. Néha visszahúzódó, kedvetlen, nem beszél, csak ha kérdezik vagy ha feltétlenül kell, hall, feldolgoz, következtet, és elraktározza magának a részleteket, máskor meg elengedi magát. Elfelejt mindent és csak élvezi az életet. Egyedül. Mert nemigen bízik meg senkiben, mégis igyekszik kihasználni minden egyes percet. Ami az eszébe jut, megteszi. Persze csak a józanság keretei között, de végül is mit veszíthet. Az életét?
◆ egyebek:
- Magas, vékony testalkat, már betegesen az. Néha beesett szemek, néha meg teljesen természetes, mintha minden a világon a legnagyobb rendben lenne.
- Homoszexuális. Már gyerekkorában belebújt az anyja cipőibe és kirúzsozva produkálta magát a tükör előtt. Az egész akkor még csak szórakozás volt, vagy legalábbis az anyja azt hitte, de amikor tizenévesen elé állt a helyzettel, abba szinte belefagyott a méreg. Le is út, fel is út. Ennyi volt a válasz, és Alek meg is tette. Egyedül folytatta tovább, önmagára utalva él, és élni is fog, valószínűleg amíg élhet. Az anyja kiközösítette, havonta néhány dollár egy bankszámlán csökkenti a bűntudatot, de ennyi. Azóta se beszél vele.
- Az apja nem tudni ki volt, az egyik egyéjszakás szülötte. Az egyetlen információ róla, hogy valami orosz fickó. A nevét is tőle "örökölte".
- Kapcsolatai, barátai nincsenek, a régiek szépen lassan eltűntek, a hír gyorsan terjed, újakkal meg nem kezd. Mind rövidtávú, hirtelen, aztán ha veszélyben a dolog kiderülése megint megy tovább.
Ha van még mit mondanod...
Csak ültem a váróban. A kezemet tördeltem, de azt hiszem ez egy ilyen nagy kaliberű hírekre várva teljesen természetes. Volt ott egy gyerek. Nem messze tőlem, hallottam ahogy visong, de most rendkívül idegesített. Mit keres itt egyáltalán egy gyerek? – villant át a fejemen, de aztán újra visszatértem. Az anyja lecsitította, és ahogy nyílt az ajtó, lépett a nővér egy papírral a kezében, én azonnal felugrottam. Mégsem hozzám jött. Ott arrébb egy fickó, olyan ötvenes lehet, kb… a nővér a szemébe nézett, valamit motyog, aztán hirtelen nagy vigyor az arcán, örömujjongás, és a nő a nyakába ugrott. Idilli a kép. A gyerek csak néz, fogalma sincs mi történik, ezek meg csak lógnak ott egymás nyakába borulva és örülnek. Szerencsések...
Fogalmam sincs mikor kezdett el a térdem veszettül rángatózni. Azt tudom, hogy amikor észbe kaptam is csak a kezemmel tudtam megálljra parancsolni. Nyugi… nyugi… nem lesz baj. Minden rendben lesz. – beszéltem be saját magamnak, de azt hiszem enélkül megőrülök. Újabb idő telt el. Próbáltam már fellapozni egy-két ott heverő szennylapot, járkáltam is egy sort, hol jobbra, hol balra, de semmi nem tudta lekötni a figyelmemet. Csak vártam. Aztán végre kinyílt az az ajtó. Megint, és én egy szemvillanás alatt a nővér orra előtt teremtem, most én jövök, nem vitás, hisz nincs itt senki más. Azonban már az arcára kiülő ábrázat sem igazán tetszett.
- Khm… igen? – kérdeztem a szemébe pillantva összeszedve minden tartásomat. Egy szót se szólt. Második rossz jel. Csak átnyújtotta a kezében feszítő papírlapot, és ahogy elhangzott az a szó, "Sajnálom…" megpillantottam a rajta szereplő pozitív jelet.
Igen, határozottan nem ez volt az amire számítottam. Ez a papír… maga a halálos ítéletem.
Aztán később volt jó hírek is! Már ha nevezhető ez egyáltalán jónak, azt mondták ne féljek, valószínűleg nem halok meg, hisz nem AIDS-es, csak hordozó vagyok, de nem tudom ez mennyire számít pozitív hírnek. Pozitív... Azóta már a szóra is végigfut a hátamon a hideg, de azt hiszem már beletörődtem. Egy időzített bomba vagyok. Hát... végtére is nem akarom a kukába dobni az egész életem, vagy nem!? Nem. Ezt megtanultam az évek alatt. Még ha ezzel véget is ért a legtöbb élvezet, de azért bízom benne hogy akad még olyan amit felderíthetek. Mert élni kell! Mindig! Valahogy... Akárhogy! Ameddig csak képes vagyok rá és megtehetem.