Pozitív tulajdonságok:
- temperamentumos
- toleráns
- impulzív
- közvetlen
- kreatív

Negatív tulajdonságok:
- mániákus becéző
- kiszámíthatatlan
- provokatív
- hangulatember
- büszke

Külső/belső:
A név, ami egyet jelent a garanciával. Ismert nemcsak a művészvilágban, de Amerika szerte. Legalábbis azok körében, akik fikarcnyit konyítanak a rockhoz, vagy hallgatnak híreket. Az előbbiek számára a jelenléte sikert, utóbbiak számára újabb szaftos botrányt jelent.
Az egész Tyler élmény egyfajta jelenség. Az a szürreális fajta, amit fél üveg vodka, egy spangli, és valami avantgard alkotás képes csak reprodukálni hajnal négy óra, három perc magasságában, egy keddi napon, ám ez a tény szakmai sikerein nem sokat csorbít.
Megnyerő.
Észak-európai küllem, dél-európai temperamentum, mindez egy kontinensnyi tévedéssel, egyenesen materializálódva egy magazin címlapjáról. Ezt persze még hajlamos azzal tetézni, hogy szépen ívelt ajkait komoly logisztikai feladat néha napján befogni...

Ami azonnal szemet szúr, az a szalmaszőke tincsek kuszasága, ami hajlamos nem csak úgy kinézni, de úgy is viselkedni, mint egy tisztességes szénaboglya. Arca átlagos, mimikája örökvidám komolytalansággal ad karakterisztikát a finom ívű szemöldöknek, a határozott arccsont vonalának. Védjegyévé vált gúnyos félmosolya kap egy pikírt attitűdöd a hideg tekintet fényében. A jégkék szempár egyszerre van teli rideg számítással és csibész csillogással. Mozgása kecses, mégsem veszít férfiasságából.
Ruhatárát az eklektika jellemzi. Kényes stílusa ugyanis kiforrt, csak épp többet is tartogat végszükség esetére. Így egyszerre képes a szakadt farmeros rosszfiút hozni, hab testét szemérmetlen atlétába és bőrdzsekibe szuszakolva közkinccsé tenni, másnap pedig egy olasz gigolo igényességét megszégyeníteni a félregombolt inggel, laza lófarokkal, és mindezt a szélsőséget képes úgy prezentálni, hogy az undorítóan jól álljon neki.
Az ambivalenciát idegrendszere lassan húsz éve lábon kihordja összeomlás nélkül. Sokszor indokolatlan, szétszórt, esetenként gyerekes, és makacs, ami kemény intelligenciát és tapasztalatot leplez. Sajnos ezt a kreatív bölcsességet hajlamos a leglehetetlenebbül megcsillogtatni.

Teljes a fejetlenség, pedig tudhatnák, hogy presztízsből kések egy órát mindig! A hely elcseszett adottsága, hogy hátra csak egy út vezet, és az is tömve a gruppikkal, meg a sajtóval, akik idáig merészkedhetnek a csili igazolványukkal, és mind arra várnak, hogy valamely bandatag felismerje a potenciális reklámértéküket, és beinvitálja a hivatalos tájékoztatón túl.
Szusszanva állok meg felvértezni magam lelkiekbe, mielőtt átverekszek a tömegnyomoron, vagy fogok egy securityt, hogy utat törjön nekem. A vérnyomásom az egekbe, mert majd' fél óra késésbe van a botfülű falábú bagázs, amikor is szembetalálkozok egy ismerős arccal. Na... Persze több is van, a nevesebb lapok és csatornák riporterei már cápaként keringenek körülöttem felismervén a vip-belépőt személyemben, nekem pedig annyira, de annyira undorítóan józan napom van, hogy hagyom a fickónak leszólítani magam.
- Mr.Christiansen?
- Méghozzá a limitált kiadás. - könyöklök rekeszizmon valakit nekiindulva a mai napnak.
- A múltkor nem hagyott alkalmat bemutatkozni, Terry Lewin. Nem vagyok benne biztos, hogy az asszisztense alkalmas helyre egyeztette ezt a...
- Ne legyen csacsi, a múltkori randink is elbaltázta, ideje tisztázni az ügyeinket, nem? - vakkantok hátra.
- Amennyiben ezt úgy érti, hogy maga otthagyott a kávézóban két órára a mondandóm közepén, és másnap írt egy e-mailt...
- Egek! Mindig ez a dráma! Ne akarjon kiborítani Tony! - valamit cincog válaszul, de a tömeg zúgása elnyomja.
Piszok mázlis vagyok az őrangyalommal, aki egyszerűen elkényeztet... Én a bejárat felé bökök, és hagyom hogy utat törjön, kellemest a hasznossal... Kell egy pillantást vetnem az arcára, hogy definiáljam a security morcos ábrázatának kit is kéne valahogy átfolyatni a hónuk alatt...
Miután átérünk egy jóval csendesebb folyosóra, már távolról közeledni látom a démoni erők újabb humoros próbatételét a lámpalázas dobos személyében.
- Mr.Christiansen, az eddigi könyvelését a kollegáimmal átnéztük, és sajnos azt kell mondanom, hogy rengeteg hiányosság akadt benne... - vág neki egy szusszra, egyem a rámenős fajtáját.
- Szóval maga is azaz alkat, aki szereti ledegradálni az exeket. - kotrok zsebembe nyugtató után kaparva, megszaporázva a lépteim. A jó életbe! Melyik eszement vette be a bandába ezt a kölyköt, az ábrázatából látom, hogy mindjárt sírni fog!
- Elnézést, hogy mondta?
- Maga azaz alkat, aki fúj az elődjeire, ódivatú szokás! Szerintem le kéne szoknia... - kezdek el hadonászni az elkámpicsorodott taknyosnak, aki úgy iramodik párosunk felé, mintha a megváltó közeledne. Hát bogaram... Nagyot nem is tévedsz.
- Már elnézést, de most komoly ügyekről van szó! Ha maga a nyakába akarja az egész...
- Öltözők arra, negyed óra múlva visszajövök, ha már kihajtottam őket a színpadra, és megbeszéljük a nyavalyáit. Te jó ég, ne vágjon már ilyen fejet, legyen hite! Problémákat oldok meg, ez a kibaszott munkám! - hadarom oda se figyelve igazán, és egy vállveregetés után már pattintom is fel a kis tégely tetejét, hogy benyugtatózzam a ritmusbűvészt, mielőtt elbőgné magát, vagy az első sorra rókázna idegességében...
- Húzza elő valaki az asszisztensem! - bődülöm el magam a szembejövő lótifutira, aki legalább ennek hála észrevesz, és nem önti rám a kávét, amit csámpázva egyensúlyoz felém...
Kávé... Bárki is egyengeti odafent az életem, az tudja, hogy kerülje el a seggberúgásom.


A reggel nem az én napszakom... Persze lehetne, ha délután indulna. A rettenetes lárma valahol fél úton ér a róka és a nadrág között. Az előbbit némi vízzel le, az utóbbit pedig felküzdöm a teljesség jegyében. Miután a hányinger konstans lüktető halántékká szelídült, és egy hátsó hang megsúgja, hogy a kolompolás addig nem csitul, amíg valami választ nem adok. Átvágok a kanapé romjain a kaputelefont úgy szuggerálva, mintha az lenne minden borzalom forrása. Pedig a dolognak több köze van a tetemes mennyiségű alkoholhoz és a másnaphoz. Csak a kapunyitó gombra tenyerelés után jut el agyam hátsó szegletébe, hogy én ugyan nem rendeltem pizzát. Magamra cibálok egy inget, amíg derűvel és nyugalommal várom a lift döccenését.
Aki úgy képzeli, egy penthouse lakást kihívás berendezni is monumentális méreteivel, nemhogy eklektikus káoszba taszítani, az nem találkozott még szerény személyemmel. A kínais dobozok és elhagyott pezsgőspoharak lesöprése után végre megtalálom az életmentő kis dobozt, és abban a szent minutumban gyújtom meg a szám szegletébe lökött cigarettát, hogy az ajtón is felhangzik az irritáló kavirnyászás. Nem elég, hogy kéretlen, de még ünneprontó is, akárki legyen! Könnyed mozdulattal tompítom a botlást, amit egy gazdátlan - a tegnapi hangulat hevében elkóborolt - cserepes növény provokál, és ingerülten tépem fel az ajtót.
Néhány pillanat kell, mire a koffein előtti időszámításban megállapítom, nem láttam még ilyen kicsípett pizzafutárt. Kell még további néhány perc szemmel verés is lazán az ajtófélfának támaszkodva, - vagy jobban mondva abba kapaszkodva - mire a rozsdás fogaskerekek megcsikordulnak fejemben, és az is feldereng, mintha láttam volna ezt az arcot korábban. Az én szakmámban a deja vu szakmai ártalom, sosem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. Amúgy is... Komolyan megadtam a címemet az új könyvelőmnek?! Jézusom! Ez a hasis, soha többet nem szívok!
- Tod! - vágom be a millió dolláros tenyérbemászó mosolyom.
- Mr.Christiansen... Terry, de nem emlékszem rá, hogy ilyen közvetlen lenne a kapcsolatunk. - köszörüli meg a torkát.
Pislogok még egyet a cigarettát szuggerálva. Én megadtam ennek a fickónak a címem... Megvan a lemezszerződés aláírására, mintha egy koccintó össze ült volna a születendő csillagom tiszteletére... Óhogyaza... Igen, rémlik már, az esti telefonja, hát legyen már némi józan esze, tudhatná, hogy nyolc után nem vagyok beszámítható! Ez legalább magyarázatot ad mind a mögöttem felrúgott fikuszra, mind a karót nyelt férfire, aki a sors humorából pontos és precíz. Ez valamifajta olyan perverzió, amit a művészvilágban csak fogalomként ismerek, gyakorlatban még sosem láttam. Bármely másik reggelen valószínű megengedném magamnak az őszinte csodálatot. Ez most nem az a reggel.
- Szabad? - cöccentve halászom ki a cigarettát a számból, és szélesre tárom az ajtó.
- Gondolom a könyvelésért jött... Ha megtalálja, a magáé! - villantok egy derűs mosolyt, és visszafelé kikerülöm az agresszív cserepes növény ütköző pályáját, ezúttal nem átesve rajta. - Vigyázzon, kissé territoriális a szentem, de legalábbis érzékeny, ha más is gyökeret ereszt az ajtóban. Kávét? - noszogatom elvergődve a konyha irányába. A tehetség mindig megmutatkozik. Jelen esetben abban, hogy fél kézzel a cigarettát zsonglőrködöm, másikkal a kávégépet próbálom visszahozni az életbe. Ez az a pillanat, mikor lüktető halántékom nem kímélve megtalálja a hangját bűbájos vendégem.
- Na idefigyeljen! Ha most sem jutunk sehova, nem fog érdekelni mennyit fizet, megoldhatja egyedül a könyvelését! Baromira bajban van, ha még nem fogta volna fel! Nem kérem a szar kávéját, a számláit szeretném látni! - magasba szalad a szemöldököm, de ha sértett dívák nem tudtak még kiborítani a reggeli kávém előtt a backstage-en, egy aktakukacnak nehéz dolga lesz.
- Ha ragaszkodik a szarhoz, cibet kávét javaslok, de jelenleg nem tartok itthon. Érje be a török darálttal. - csöpögöm szarkasztikusan, és mintha a túl mű rendezett vonásai kezdenének vészesen torzulni. Kiváló emberismerő vagyok. Ha átkeféltük volna az éjszakát, most vészesen illene az ajtó felé farolnom. Ez a mechanizmus csodásan működik, és a műveletnek neki is kezdek, hosszú évek csiszolta rutinnal.
A nappali közepén összehalászom a dohányzóasztal káoszából mobilom, és mit ad isten' gyorshívón van a takarítószolgálat. Az égiek mindig, minden körülmények között szeretnek.
- Ha ki tudja szolgálni magát, addig rendezem a toalettem, és megkeresem a maga számára porosodó mappákat. - fordulok be hálómba fél kézzel már a takarító céget tárcsázva, pontosan azzal a "nem mondhatsz nemet" hangnemmel illetve vendégem, amit szponzorok szétcálása közben szoktam használni, esetükben elég hatékonyan. Cseppet sem érdekel az iratköteg. Ezt a pasast az asszisztensem uszította rám, hát viselje a férfiú panaszáradatát, mert én nem tudom belátni, miért kéne a papírmunkával vesződnöm két asszisztenssel az oldalamon.
Ahh igen! Megvan. Felkapom a papírköteget, és a kocsikulccsal a zsebembe iramodok vissza. Valamifajta derűs kifejezés kezdi uralni a könyvelőm vonásait, mikor a kezébe nyomom a gyűrött halmot. Az ajtóig jutok... A picsába!
- A lány meg a hentes?! Írta Williem Coheln?! - na basszus!
- Ez csak a szövegkönyv, az őszi idénybe fogják játszani, én mondom, páratlan darab lesz, ha megtalálják Charlotte szerepére az ideális színésznőt. Nem akarok spoilerezni, de a második felvonás fordulata... - kattan a zár mögöttem.
- Mégis mi a francot képzel magáról?!
- Ne dramatizáljon, a stressz árt a fiatalságnak... Vagy... Az egészségnek, végül is harminc felett a kettő egyre megy szivi. Hívja fel az asszisztensem! - tépem fel az ajtót, és nekiiramodok.
- Komolyan mondom! Magának gondjai vannak! - visszhangzik a folyosó, az emberek és az alacsony érzelmi intelligenciájuk, szinte szivatják a másnaposokat! Tapintatlan barom!
- Tudom Ted, rohadt nehéz ebbe a városba normális könyvelőt találni, aki ért a dolgához... Ennél nehezebb csak az intelligens műkritikust megcsípni. Nézze majd a lapokat szeptemberben, ez a darab egy új korszakot fog nyitni a színháztörténelemben. Nem tehetek róla, hogy maga nem értékeli! - számolom a másodperceket, és a liftajtó csukódása egy icipicit gyorsabb, mint Terence. Fordul egyet a gyomom a lift indulására, majd egy megkönnyebbült sóhajjal döntöm hátra fejem az orromra biggyesztve a napszemüvegem. Az emberek és az értetlenkedésük... Túl jó vagyok ahhoz, hogy olyasmire pazaroljam a tehetségem, mint iratok keresgélése...
Azt se tudom, nem szívtam-e el valamelyiket a francba is!
Komolyan, a hülyeségük fog egyszer a sírba vinni...