Derek& Gloria

- Két zokogás után, amikor öleltem a párnáját, elbeszélgettem az ágy alatt lakó porcicákkal. Ugyanolyan göndör bundájuk van, mint amilyen a gazdájuk haja - hezitálás nélkül vágom oda, ahogy visszapasszolja a kérdést.
De ezzel el is húz a jókedvem és nem úgy néz ki, hogy két kanyar után visszatérne. A kezemben a lemerült és hátrahagyott telefon. Ha egy kibaszott tündérmesében élnénk, azt mondanám, kapott egy másikat és ez csak azért maradt itt, mert már nincs rá szükség. Ha pedig egy kicsit szebb lenne a világ, azt mondanám, ismerem a kisherceget, ha szomorú, sokszor kapcsolja le a barátait.
De engem nem. Tudja, hogy engem nem érdekel, akkor sem hagyom egyedül.
Csak most egy kurva nagy kavics csúszott a fogaskerekek közé. És Gloriával mászkálok az üres, poros házban és nem a szépfiút csókolom.
- Lent van az a rohadék apja dolgozószobája. Sarokiroda vagy mifasz. De az mintha egy üvegketrec lenne. Ha oda betesszük a lábunkat és morzézni kezdesz a reflektoroddal baszhatjuk - nem mondom, hogy ne menjünk. Persze, hogy megnézzük, maximum ha beüt a szar, futunk. Onnan úgyis egyszerűbb, mint szabadugrásban kivágódni valamelyik emeleti ablakon.
Mindenesetre azért átpörgetem a képeket meg azt a pár papírt, de fogalmam sincs, mit vagyis kit látok. De egy tuti, nem mai, szóval minket nem érint. Végül vállat is vonok és odacsúsztatom a csomagot az első lapos felületre.
- Lent van bőven családi kép, a... szalonban - majdnem nappalit mondok, de eszembe jut a jobb szó, amit a szépfiú használt egyszer én pedig két hétig szívtam érte a vérét. Szalon. Az. Meg szalonna.  Lehetőleg vöröshagymával.
- Húzzunk - intek végül az ajtó felé és ezúttal már hagyom, hogy meginduljon előre. Majd lent vezetem, de a lépcsőn megtalálja útmutatás nélkül is és majdnem biztos vagyok benne, hogy le is tud tipegni rajta.

Derek& Gloria

- Szalon - bólintok rá a nagy meglepettségét követően, szórakozottan és még rá is játszok az egész szarra. Pózba vágom magam, mint a régi idők női - na ezt figyeld! - amikor szipkát tartottak az ujjaik között, hogy az ártatlan, gazdag keze ne érjen a mocskos, bűzölgő cigarettához!
A beállásom tökéletes, ha ülnék, még a lábaim is keresztbe tenném hozzá, de most nem szánok több időt a bohóckodásra. Irány a iroda, le a lépcsőn, el jobbra, nem törődve az előtérben lévő cuccokkal.
- Tudod, én szoktam így nyomulni a csajokra, amikor valaki naaagyon megmozgat bennem valamit - szólok hátra a vállam fölött, lecsavarva a saját hangerőm. Nem lebaszásnak szánom, csak jár a szám, mint mindig.
Nem mintha közben egy pillanatra is megtorpannék. Attól még szedem a lábaim egészen a harmonikaszerűen nyitható üvegajtóig.
- Faszért üveg itt bent minden! - morgom az orrom alatt, csak magamnak, ahogy kissé erősebben, mint óvatosabban tolom félre az ajtót. A tekintetem meg sem áll a keretet körülvevő kockapolcokon. Úgyis csak drága porfogók vannak, semmi olyan, ami nekünk érdekes lehet. Még úgy is, hogy vagy ötven ilyen kis kocka van. Az ajtó két oldalán dupla oszlop, felette szimpla.
A benti rész sokkal érdekesebb. Legalábbis kurvára ajánlom neki, hogy az legyen!
Mindent a szürke és fehér színek uralnak és látszólag semmi nem utal arra, hogy a tulajdonosának az élete darabjaira hullott még azelőtt, hogy fellógatta volna magát. Soha nem kérdeztem meg Benjitől, hogy hol volt az apja. Talán ő sem tudja. Igazából rohadtul remélem, hogy az a halott picsa nem mondta el neki. Semmi értelme nem lett volna.
De azért most a tekintetem felfut a mennyezeten lévő csicsás csillárra. Elbírna az egyáltalán egy embert?
- Kezdetnek enyém az íróasztal meg a fiókok. A tiéd a nagy szekrény az iratokkal meg... faszt, enyém a... bárpult - van egy kis megakadás a hangomban, de valójában mégsem lep meg. Persze, hogy van bárpult is. Miért ne lenne? Tököm tudja, hogy ott lehet-e bármi számunkra érdekes. Kétlem. De ha már itt vagyunk, hátha maradt ott valami értékes.
Először persze az asztalhoz lépek és kurvára nem ragadok le a kishercegről készült, keretben lévő vigyorgós fényképnél. Egy irat sincs kint, még laptopot sem trónol a ki tudja, milyen marhadrága faasztal közepén. Csak a kép a kishercegről, meg mellett egy másik, valószínűleg Benji anya, még fiatalon. Ki gondolta volna, hogy valaha tudott mosolyogni?!
- Hé, van olyan bizbasz a hajadban? - emelem fel a fejem végül, amikor megrántva az első fiókot, az baszik engedni nekem.

Derek& Gloria

Soha, egyszer sem fordult meg komolyan a fejemben, hogy megfektessem, de különösen jól esik szopatni és megjegyzéseket tenni.
- Én pedig a végletekig hűséges vagyok hozzá - mindketten tudjuk, hogy ez kurvára nem igaz. Még akkor sem, ha az utóbbi fél évben nem igazán volt más. De az csak azért van, mert nem úgy jött ki a lépés. Certo.
Ha most előttem lenne a tökéletes lehetőség, a tökéletes csaj vagy pasi, valószínűleg akkor is futni hagynám a lehetőséget. Nem a kisherceg házában akarom a következő kört és főleg nem egy kibaszott üvegházban.
Na nem mintha szégyellős lennék. De akkor sem.
- Kívülről slaggal, belülről megcsinálja más - vonok vállat teljes természetességgel az üvegmosás témára. A létezését sem értem, de ja, természetes fény. Legyen.
- Meg odanyomhatod a csupasz segged az üveghez, ha elküldöd a faszba a szomszédokat és nem értenek a szavakból - vigyorodok el és itt most kérdés sem férhet hozzá: vicc, de simán megcsinálnám, ha az enyém lenne a hely. Ne mondja nekem, hogy nem lenne poén!
- Szürkék, mint az egész, szánalmas életük. Biztos sokat sírnak, miközben a pénzkupacukban úszkálnak - teszem hozzá a gondolataihoz, de utána már a lényegre kanyarodok.
Úgy, mint az iroda átkutatása. És a pia.
- Csak magunkkal viszünk egy-két üveggel. Ha üldöznek, a pofájukba hajíthatjuk. Ha nem, utána ünneplünk vagy bánatunkban iszunk - magyarázom, de egyelőre nem lépek a bárpulthoz. Fontossági sorrend a kurva életbe!
- Gazdagék... - motyogom a megjegyzésére. Csodálnám, ha nem férne bele mindkettőnk otthona ebbe a házba. Minimum kétszer.
Egyelőre én viszont csak a kezem szeretném bejuttatni... na nem valaki gatyájába, hanem a fiókba, ami rohadtul nem akar engedni nekem, hiába a kedveskedésem. Vagyis visszafogott rángatásom.
- Pedig úgy szélnek eresztettem volna pár tucat tetűt a házban! - sóhajtom csendesen, remélve, hogy csak megjátssza a hülyét és amúgy tudja, mire gondolok. Akármi is annak a szarnak a neve.
- Grazie - húzom vigyorra a szám, ahogy bizonyítva a sejtésem, hozzám kerül egy olyan izé.
Ahhoz képest, hogy a nevét nem tudom, profin dolgozok vele, pillanatok alatt megvan a zár. Mindez az erőfeszítés, miért? Kurva sok számláért, vörösben virító "utolsó felszólítás"-os borítékért és pár... fenyegető levélért?
Ki a picsa ír manapság kézzel ilyesmit?! Egyáltalán ki akkora barom, hogy ilyen bizonyítékot hagyjon? Esküszöm ezeknél még az uzsorások is elit banda...
- Ahogy látom, valaki kissé megcsúszott. Na meg szerzett pár barátot - terítem szét a kupacot az asztalon, hogy Gloria is megnézhesse, ha akarja. Egy részük hivatalos igaz, de nem olyan értelemben, ami nekünk kell.
Mintegy a borús kedvemnek - hah! - hangot adva odakint felugat egy kutya. Egy pillanatra megakadok a mozdulatban, várva, hogy más is történik-e vagy csak szegény, szerencsétlennek rémálma volt az aranytálkája mellett.

Derek& Gloria

Egész ösztönösen jön a büszke vigyor, ami kiül az arcomra a röhögést hallva. De most nem szopatom azzal, hogy rámutatok, milyen jól is szórakozik velem. Sokkal inkább a piák irányába fordítom a beszélgetést.
- Rum. A sarki kisboltban biztos - felelem magabiztosan. Ehhez nem kell odamennem a bárszekrényhez, hogy tudjam, ilyesmit nem fogunk találni.
De azért észben tartom és ha azt találok, lekapom neki. Előtte viszont a fél percig még zárt fiók köti le a kezeim és a figyelmem. Majd a fizetetlen számlák és barátkozó levelek sokasága.
Talán a másik oldalról látom a dolgokat, de egy pillanatra elönti az agyam a szar. Eddig haragudtam a rohadékra, amiért felkötötte magát, de legalább nem várta meg, amíg a kisherceget veszik elő, hogy vele lendítsék fel a fickó találékonyságát és buzdítsák sürgősen fizetésre.
Nem mintha a halálával megszűnt volna ez a veszély. De ha az uzsorások keze lenne a dologban, ebben a házban most minden, ami nem lett ellopva szarrá lenne törve és nem került volna egy ügyvéd a képbe.
- Csak agresszív módszerrel akartak barátkozni - adom tovább az infót, de a megbetegedés dologra nem mondok semmit. Kétlem, hogy a rák így működik, de gondolom nem segít a minden-a-látszat embereken a szégyen és stressz.
- Vérrokon. Benji emlegette a nagyszüleit. Hogy feldobták a talpukat, amikor ő kicsi volt - motyogom, miközben a kezem további papírok után kutat az előbb még zárt fiókban és a másik kettőben is.
Amíg közbe nem ugat az a kutya én meg egy pillanat alatt az asztal alá kerülök. És még bebaszni sem kellett hozzá! Kussolunk ott, mint két félős nyuszi, bár hogy én nem remegek félelmemben, az egyszer fix.
De nem jön ránk semmi és senki, és mielőtt elgémberedne a lábunk, már újra beáll a csend.
- Na pörgessük meg. Dai! - állok talpra és nem is figyelve, hogy ő kész-e újra elbújni, én már vissza is térek a fiókokhoz.
Meg sem lep, amikor tényleg találok pár kézzel írt levelet. Miért nem lep meg? A modern korban is úgy körmölnek, mintha fegyvert tartana valaki a fejükhöz. De egyik sem tűnik rokonnak. Csak általános, családi képeslapok, idegenektől, karácsonyi egyenpizsamában, aminek a hátulján leírják, milyen csudálatos - a saját szavaik! - az életük.
Hányingerem támad a máztól, ami ezekből csöpög. Térjünk rá a piára.
Határozott léptekkel indulok meg a bárszekrény felé. A tekintetem csak végigfut az üvegajtóval takart részen. Glenlivet, Hennessy XO, Dom Pérignon, Macallan... sorban olvasom a címkéket és még így is van, amit csak a szín alapján tudok betippelni, hogy egyáltalán mi lenne.
De egyiket sem veszem ki, sokkal inkább érdekel az, ami nincs vitrinbe pakolva. Nyitom az alsó rekeszt...
- Mannaggia! - csúszik ki és máris a a kezemben van a kincs. - Beszarok. Még ez is aranyozottnak néz ki!
Megforgatom és figyelem, ahogy a gyér fényben megcsillannak az aranyozott részek. Majd egy gyakorlott mozdulattal ellenőrzöm a tárat. Üres. Valahol biztos van lőszer is, de nem állok neki kutatni, csak a derekamhoz csúsztatom a stukker és kutatok tovább.
Nem mintha nem kezdeném belátni, hogy itt semmi olyasmi nem lesz, amire tényleg szükségünk lenne.

Derek& Gloria

Megvan a kibaszott nagy előnye annak, hogy nem zökkentenek ki az olyan apróságok, miszerint... hogy a picsába jutottunk el onnan, hogy milyen piák vannak itt elraktározva addig, hogy egy aranyozottnak tűnő stukkert nyomok a gatyámba.
A már meglévő mellé. Mármint... na.
A lényeg, hogy nemcsak ezeken a semmiségeken, de még azon sem akadtam fenn, hogy milyen kedves barátkozós üzenetek is ismerősek neki! Még a vigyorom sem változik az eddigiekhez képest, amikor a tökönlövést emlegeti és felé fordul a szórakozott tekintetem. Pedig amúgy biztos kurva fájdalmas dolog lehet, de... komolyan azt feltételezi rólam, hogy kockáztatnék?!
- Minek, minek... - motyogom, teljes erőbedobással játszva meg, hogy én magam sem tudom, minek nekem fegyver.
De azt hiszem, a szemforgatását és az azt követő szövegelést vehetem dicséretnek.
- Köszönöm - fogalmam sincs, mire, de mondom. Biztos vagyok benne, hogy valami igazán szép hagyta el a kicsi száját.
Ennél több energiát viszont nem fordítok az irányába, inkább visszatérek ahhoz a tervhez, ami nem olyan reménytelen, mint az, hogy találjunk valamit a kisherceggel kapcsolatban. Alias pia!
Elsősorban azt a pár kisüveges italt kapom le és nyomom a zsebembe. Hendricks Gin, Johnnie Walker Black Label... Már éppen emelném a magasba a fekete-rózsaszín, epres Tequila Rose-t, villantva a vigyorom, hogy pont neki való ital lesz a maga kis tizenöt százalékos alkoholtartalmával... csakhogy a bárszekrény nyitott üveglapján visszatürköződik valamiféle kék fény.
- Azt hiszem, kurva gyorsan le kellene lépnünk - jegyzem meg és már lépek is oda, bármerre van és rántom magammal. El az üvegkalitka kirakatából.

Derek& Gloria

Nem értettem, nem értettem... Mit kell ezen fennakadni? Ha azt akarta volna, hogy értsem, olyan nyelven dumált volna, amit ismerek.
- Nem figyeltem - vágom oda inkább ezt, aztán legyen vele boldog és hagyjon kicsit örülni a csillogó-villogó zsákmányomnak. Ha már azzal nem vagyunk előrébb, amiért jöttünk, legalább ennyi boldogságot hagyjon meg nekem.
A kinti világ viszont nem ért egyet az aprócska vágyaimmal.
Alig tűnik fel az üveglapban tükröződő kékség, már cselekszek is. Ahhoz képest, hogy mekkora szarba kerülhetünk ezért, összeszedetten és nyugodtan. Mit legyek oda meg vissza? Nem ezen múlik a végkifejlet.
A lényeg, hogy a tetovált kart szorongatom és rángatom magammal olyan hévvel, mintha most akarnám beváltani a korábbi szavaim, miszerint a tragacsom csomagtartójában jó helyen lesz.
Ahhoz is pont ennyi magyarázat járna, mint amennyit most kap. A büdös nagy semmi. Legalábbis addig, amíg ki nem rángatom az üvegkalitkából. Nem csak el az ablaktól, az gyerekjáték volt, hanem ki az irodából. Alig vetek egy gyors pillantást arra, hogy mennyire hagytuk szét a dolgokat, de vissza már nem mennék, bármi van.
- Megcsillant a mumus kék szeme a bárszekrény ajtajában - elégítem ki végül. Mármint a tudásvágyát.
- Zsaruk. Vagy kurva nagy mázlink van és valamelyik szomszéd pofozta fel az asszonyt, vagy túl feltűnőek voltunk. Meg akarod tőlük kérdezni melyik, vagy megléphetünk? - intek a fejemmel a lépcső irányába, amin lejöttünk az emeletről.
Még mindig ott a legegyszerűbb kimenni. Bentről már nyílni fog a teraszajtó a csigalépcsőhöz. Inkább ott húznék el, minthogy kisétáljak a főútra.

Derek& Gloria

Azt a végletekig szórakoztató ledöbbent fejet festeni kellene! Mondjuk az én tehetségem nem terjed tovább annál, hogy "fújjunk egy fasz formájú graffitit a sínek melletti falra". De valaki más megfestheti. Mindenki maradjon annál, amihez ért.
- Akkor csak te vagy veszélyben - húzom még ebben a helyzetben is vigyorra a szám. Ha a csaj hal meg, miközben felfelé menekül, én királyul vagyok!
- A fentit ajtót fix, hogy ki tudom nyitni erről az oldalról is - adok azért magyarázatot, de tengernyi időnk van. Persze! Másunk sincs, csak időnk.
Szóval színészkedve előre engedem, a fejemmel balra intve, hogy arra találja a lenti ajtót, ami a rögeszméje lett egy pillanat alatt. Akkor nézzük meg azt.
Én pedig imádkozni kezdek ahhoz az istenhez, aki már régen kitagadott, hogy Gloria ne kezdjen majd úgy visítani, mint akit nyúznak. Mindenkinek jobb így, de a füleimnek főleg. A lépteink minimális zaja így is megadja az alaphangot és az egészet kísérik a különböző méretű zsebeimben csendesen lötyögő, néha összekoccanó, kicsi piásüvegek.
...és ott is fognak még maradni. Remélhetőleg. Mert ha nem, akkor az azt jelenti, hogy amikor az egyenruhások segítenek nekünk beülni a kocsiba, mindet elveszik tőlem. Az aranyozott kis stukker kíséretében.
Az mondjuk, elég szarul fogja kivenni magát. Szóval próbáljuk meg elkerülni, ha egy mód van rá, oké?
Szedem is a lábaim, miközben a tekintetem folyamatosan a közelben lévő ablakokat stíröli. Egyelőre egy kiskalapos sem kukkol, ahogy látom. Jó. Maradjon is így. Végig az előtéren, keresztül a szalonon - ez tényleg tele van családi képekkel, még a holdfény is meg-megcsillan rajtuk. A vastag, puha szőnyeg pedig a végsőkig tompítja a lépteink zaját és ha nem huppan a nyakunkba egy T-rex, hogy leszakítsa a függönyöket, mint abban a híres jelenetben a bannert... akkor elérünk a hátsó ajtóig.
Ez bezzeg nem üveg!
Vagyis nem teljesen. Dupla szárnyú, barna ajtó áll előttünk - hogy passzoljon a ház kinti színeihez. Mellette, a két oldalán, elég szűkös oszlopként mered a keretbe zárt üvegtábla. Plusz még kettő, még rövidebb és még keskenyebb verzióban, a vízszintes ajtólécek közepén. Fényt nem sokat enged át, valószínűleg sötétített, de legalább belátni sem nagyon lehet rajta.
- Megrángatod te...? Hátha nyílik, ha szépen nézel rá?

Derek& Gloria

Szóval nem stand up, hanem cirkuszi bohócműsor? Eszemben sincs partnert játszani, csak bámulok rá, mint aki nem érti, mi történik és mi a faszomat akar a salátával. Nagyon úgy néz ki, hogy teljes nyugalommal fogom kivárni, amíg elereszt, mint egy jól idomított pincsi. De az utolsó pillanatban fordítom a fejem és nyújtva a nyelvem, próbálom megnyalni a tenyerét.
Ennyi baktérium kell a szervezetnek!
Vagy sikerül, vagy nem, a lényeg, hogy szabaduljak és már folytatom is, a magam komolyságával.
- Szárnyakat is növeszthetünk és elrepülhetünk - válaszolom nemes egyszerűséggel, de nem erőltetem. Megnézzük a lenti ajtót. Legyen, ahogy az aszzonyka akarja!
Igyekszek előre és csak a cél, pontosabban a most rajtunk röhögő kijárat előtt állok meg. Itt nem látni a kéken villódzó hangulatvilágítást, de nem vagyok olyan naiv, hogy abban reménykedjek, talán máshova igyekeztek. Igaz, lehetne csak egyszer kurva nagy mákunk az életben.
- Soha nem itt léptem meg - válaszolok, lényegében semmit nem mondva. Fogalmam sincs, a lenti ajtót ki tudom-e nyitni vagy csak elbasszuk az időt azzal, ha próbálkozok.
De persze. Bizbasz. Elővarázsolom a most már mindent rejtő zsebeim egyikéből azt az izét és az ajtózár elé guggolok. Az ösztöneim azt diktálják, hogy süssek el egy végletekig ízléses kis viccet, de az agyam épp más foglalja le.
Merre tovább, ha ez nem enged? Az rögtönzés izgalmas dolog, de nem biztos, hogy a sitten szeretném pihenteti a seggem, ha egy mód van rá.
- Hogy megy a gátfutás? - teszem fel az elsőre rohadt indokolatlannak tűnő kérdést, hátra sem pillantva a vállam fölött.
Én már tudom, amit ő nem. Ez a szar rohadtul nem fog engedni és mintegy pontot téve a gondolataim végére, halk pattanással bele is törik a bizbasz a zárba.
- Megtarthatod - nyújtom felé a kezemben maradt részt és a tenyerében is nyomom, ha hagyja. Ezek után következik a lényeg.
- Vissza kettő, el balra. Garázs. Áram van.
Asszem.
- Mintha porondra lépnénk, akkora robajjal fog nyílni, szóval onnan sprintelünk a semmibe. Keresztül a kerteken vagy faszom tudja. Felkészültél, aranyom? - nem mintha lenne választása. Ha a több éves ösztönöm nem csal, egy percen belül a meghitt pillanatoknak végeszakad.

Derek& Gloria

Egyesek szerint nem vagyok normális. Mások szerint még annyira sem. Szerintem meg akkor is kurva vicces a reakciója, miután megnyalom a tenyerét. Még ebben a helyzetben is elnevetem magam, és csak azért nem fordulok, amikor a nadrágomon a tenyere, mert szorít minket az idő.
Egy egészen kicsikét.
Szóval befogom a pofám és egy-egy vigyorgást leszámítva próbálok nem több időt kibaszni az ablakon. Egy percen belül már a zárnak könyörgök, mintha a szeretőm lenne, de baszik beadni a derekát. Akkor jöjjön a B... inkább már F terv? Az egészhez tökéletes hangulatzene a mellettem elhangzó káromkodás.
- Abban bízhatsz is. Tudja a dolgát - engedek meg magamnak egy utolsó vigyort, de aztán végleg komolyra váltok.
Miközben a kezek belém kapaszkodnak, én megindulok a meglepően egyszerű, kék faajtó irányába. Ezúttal már nem jár körbe a tekintetem és csak akkor állok meg, miután letrappolunk a most fájdalmasan üres garázsba vezető három kis lépcsőfokon.
Na jó, valójában szerszámok és dobozok vannak, de kocsi egy darab sem. Mázli, hogy amúgy is gyalog terveztem meglépni. Egy pillanat alatt lépek a dupla garázsajtó melletti kapcsolóhoz.
- Mehet a menet? - pillantok oldalra vagy éppen hátra. Odakint majd feltaláljuk magunkat. Attól függően jobbra vagy balra, hogy merre látunk kint mozgást. Aztán futás, mintha az életünkre múlna rajta.

Derek& Gloria

Mintha öt éves lennék, olyan könnyedén képzelem bele magam a valaha élt legnagyobb betörő szerepébe és közben rohadtul remélem, hogy szabadulóművészt nem kell majd játszanom. Egy szerep, egy éjszakára gyerekjáték, kettő már bővésztrükk én pedig inkább bohóc vagyok, mint mágus.
Igaz, most a mulattató szerepét is hátrahagyom és egyet sóhajtva a kintről betörő frissebb levegőből, meg is indulok. Egy óvatos lépés, kettő és amint balról fejbevág... na még nem a gumibot, hanem egy zseblámpa éles fénye, megragadom Gloria csuklóját.
Két lehetőségünk van és kurva gyorsan kell döntenünk. Vagyis hát elnézve Gloria eddigi lelkes önkénteskedését, nekem kell választanom. Meglapulhatnánk, játszatnánk a szerencsénkkel, de szarni bele. Egy trágyadombon hamarabb találnánk aranyat, minthogy mázlink legyen.
Hogy honnan tudom? Onnan, hogy az a fény egy radarnak megfelelő pontossággal áll meg a fejem tetején.
Az ujjaim szorítanak a csuklóra. Ajánlom neki, hogy tényleg ne csak tipegni tudjon a sarkai nélkül! Az hótziher, hogy nem leszek szívbajos és itt hagyom, ha elhasal! Inkább agyalok azon, hogy honnan kaparok össze neki az óvadékra és zsebelek be egy szívességet tőle, mint azon, hogy én kinek tartoznék szívesebben.
Még el sem hangzik az "Állj! Ne mozduljanak!", én már rántom magam után. A cél? Azon kívül, hogy el innen a büdös picsába? Keresztül az alig méter magas sövényszerű kerítésen, át a hátsó szomszéd portáján és reménykedni, hogy ott nem egy viadalokon használt dög vár minket, tűéles vigyorral a pofáján.
Mondjuk, valljuk be, utóbbi miatt nem igazán parázok. Ez nem olyan környék, ahol egy-egy szőrös patkánynál nagyobb kutyák várnának ránk. Mi a legrosszabb, ami történhet? Megharapja egy aszfaltcirkáló a kislábujjam?
...és ez most nem egy kihívás!

Derek& Gloria

Bármikor máskor, gondolkodás nélkül röhögnék az előttem zajló jelenetet látva. Az első sorból nézve végig a mutatványt, ki bírná ki, hogy ne nevessen? Mármint, hogy... normális körülmények között. De most a seggünkben vannak a zsaruk, szóval talán nem kellene. Talán.
Persze így is vigyorra húzódik a szám, főleg az egész kreatív káromkodást hallva, de többet nem törődök vele. Még fel sem segítem. Mire akár megfontolhatnám egyáltalán a lehetőséget, már felkászálódott és esik bele a következő szarba.
Valaki emlékeztessen, hogy soha, de soha a büdös életbe ne hagyjam, hogy bárhova velem jöjjön!
Miatta aztán nem fognak engem bevágni a zárkába! Ez nem bajtársiasság, ami közöttünk van, szóval... sok sikert!
Utóbbi szavakat tényleg odavágom neki fejben és jó éles kanyarral váltok irányt ő meg köpködje csak nyugodtan a füvet és heverésszen. Az egyetlen, amit teszek érte, hogy egy jól irányzott rúgással nem küldöm meg egy gyomros kíséretében a kis patkányt, ami éles hangon ugatva felém száguld.
Sőt, hagyom, hogy az éles kis fogait a bakancsomba akassza. Kurva nagy szerencséje, hogy nem szúrja át a cipőm, különben pipa lennék!
Nézzenek oda, mégsem egyedül fogom folytatni a menekülést! A kis döggel együtt lendülök át a kert másik oldali sövényes kerítésén és már az utcán is vagyok. A fejemben pörögnek a gondolatok, miközben szemből újabb zseblámpa kap telibe. Ezúttal már mindkettőnket és a kutya meg is ragadja az alkalmat, hogy újabb idegent vegyen célba.
Jó, én is segítek neki, de a lényeg, hogy repül és a fogai máris az egyenruhást célozzák a tökeim helyett. Én pedig újra irányt váltok, belövöm magam arra, amerre a kocsit hagytuk és hosszú percek múlva, pillanatok alatt feltörve a saját verdám - faszért nem vár ott sofőr! - már duruzsol a motor és... nos, igen. Imádkozz Gloria, hogy keresztezzék egymást a menekülő útjaink és be tudj pattanni, hogy meglépjünk a most éppen gyalogos fánkzabálók elől!