Külső/belső:
   Igazi jégkirálynő, egyenes tartás, kecses mozdulatok. Ez a benyomás akkor robban szilánkokra, mikor az alig észrevehető távolságtartását felrázza életteli mosolya, kedves optimizmusa, segítőkész kíváncsisága.
   Ízig vérig nő, tizenkét centis tűsarkakon sem imitálva életképtelenséget. Kedveli a kacér darabokat, és önbizalma messze meg is engedi, hogy alacsony, de formás idomait mégjobban hangsúlyozza velük fesztelen.
   Talpraesett, karakán jellem, szelíd harmonikus nyugalomba csomagolva.
   A vad loknikban aláomló szőke tincsek, az igéző azúrkék tekintet, a nyílt természet sokakat rabul ejt.
   Független a változásoktól, se a kudarc, se a siker nem ingatja meg, intelligenciája a mértékletes aranyközépen tartja. Véleményét lassan, de mélyen formálja, ritkán radikális, vagy elhamarkodott, de esze gyorsan vág, és bravúrosan képes akár számára idegennek ható helyzetekbe is könnyedén boldogulni.

Jelenleg a belvárosban igazgat egy eldugott bárt, amit csak azok találnak meg, akik igazán keresik... Akiknek magas elvárásaik, exkluzív igényeik, és kifinomult ízlésük különleges játszóteret igényel.

   

   Átlagos család, átlagos vágyak. Sosem tervezett nagy jövőt, munka, család, gyerekek... De néha az álmok, és a vágyak egymásnak feszülnek. Nem lehet valaki egyszerre elismert transzvesztita előadóművész és megbecsült lelkész, nem igaz?
   Charlotte hasonlóan járt... Csak egy icipici hiányzott az amerikai álomhoz. Minden adott volt... Az egyetem, anyu-apu óvó oltalma, és a közgazdaság megkezdésével az első szárnypróbálgatás a lakótársakkal...
   Hát igen. Azok a lakótársak. Az egész történet valahol itt indult be igazán, és vadult el. Persze nem azon a féktelen bulizással vegyes káosszal, hiszen ő ennél mindig is kifinomultabb volt. Úgy bizony, Charlotte mindig is tudta, hogy az élet bizonyos területein egy kicsit... Más. Nem kirívó, nem deviáns, igazából még csak nem is jelentékeny. Kinek ne akadnának gondjai a srácokkal?
   Hát nem...?

 
 
   Negyvenes, deres halánték, kisportolt test, kellemes a látvány. Igaz, sokat ront a jegygyűrű, és a ketyegő óra ténye, de vannak dolgok, amiken az ember hamar túllendül.
   - Ezt szereted, nem igaz? - búgom halk fülledt erotikával a hangomban. Ettől indul be, ettől kezd nyüszíteni a lábaim előtt, bár a férfi ajkai közé erőszakolt gag sokat fojt a válaszán, pontosan tudom mi járhat a fejében.
   - Hnpff... - milyen édes, szeretem mikor próbálkoznak, mikor fájdalmas grimasz húz szarkalábakat a fátyolos szemek köré. Ebből lehet építeni... A visszajelzés, a kommunikáció a kulcspont, akár csak a való életben, a passzivitás bár gyakori, sokkal keményebb dió, mint a tiszteletlen agresszor édes szenvedése. Tudja ezt ő is, nem először nyög előttem térdelve hátrabilinccselt kezekkel.
   - Shh, tudom... - lépek be ártatlannak mímelt mosollyal a térdei közé. Csak a lakkbőr tapadós simításával ajándékozza meg bokám íve a belsőcomb érzékeny bőrét. Ujjaim már-már állára siklanának...
   Kia?!
   Egy tompa nyekkenéssel ugrok meg a kapucsengőre, amit azonnal el is hessegetek egy magabiztos fellengzős mosollyal. Méltóságteljes mozdulattal fordítok hátat a kétségbeesett pillantású férfitól, aki azonnal heves magyarázatba kezd, micsoda kár, hogy nem sokat értek belőle...
   - Csitt! - szólok hátra a köntösöm után kapva, - azért lássuk be, így mégse nyithatok ajtót a postásnak, vagy Loise néninek a harmadikról, a francba is... - majd diszkréten behúzom az ajtót. Egy megkönnyebbült sóhaj szakad ki belőlem az előszobában, és kopogó léptekkel a bejárat felé sietve lerázom magamról a szigorúságot. Eligazítom tincseim, egy gyors pillantás a fogas melletti tükörbe, minden a helyén. Pompás!
   Derűs mosollyal tárom ki a bejárati ajtót, ez a mosoly pedig előbb a meghökkenéstől, majd a pillanatnyi lányos zavartól ragad arcomra a viszont látás örömére.
   - Megint? - csúszik ki hezitáló sóhajjal, amíg végig mérem az öltönyös férfit.
  - Ööö... igen. - bólint, de ajkain megint ott az a mosoly, erre emlékszem a legutóbbi találkozásunkból - Mrs... - pillant a noteszébe, oh, hát igen, Mr.Precíz, milyen kis fontoskodó - Hallgerstadt, ismét bejelentést tett, hogy a lakásban, 'idézem': bizonyosan emberkínzás folyik. - találkozik össze tekintetem a zsaruéval, ő pedig némi hangsúlyos szünet után folytatja is.
   - Az idős hölgy váltig állítja hogy márpedig tegnap délután egy kékre-zöldre vert vérző férfit látott kijönni a lakásból, mi több, ő csonkításokat is észlelt, így nézze el nekem.. muszáj ismét szemrevételeznem. - nehezemre esik takargatni a cinkos mosolyt, amikor már a rendőr arcán is feltűnik a szórakozottság jele.
   - Ez borzalmas... Az utóbbi időbe kezdenek rémeket látni a szomszédok. - tárom szét megadóan a kezeim, majd egy könnyed lépéssel odébb is állok az ajtóból.
   - De persze, természetesen... Jöjjön csak beljebb. - fogom összébb a kissé sebtiben felkapott köntös elejét. Nem mintha sok takargatni valóm lenne talpig lakkban, de a szokás nagy úr...
   - Kösz... - lép el mellettem a fess fiatalember, nekem a derűs mosoly meg levakarhatatlan az arcomról, amíg lassú kopogó léptekkel utána tipegek. Valamit... Valamit lehet elfelejtettem... Üt szöget a fejembe a gondolat. Egész a hálóig kívülről jókedvűen, belül kissé idegesen pörögnek a rozsdás fogaskerekek, mi lehet az... Aztán a fürdő ajtó... Óhogyaza!
   Már nincs mit tenni... Jön a hálószoba ajtó, én meg rutinos pótcselekvéssel kezdem igazgatni tincseim. A férfi pont úgy lép ki, mint a többi helységből, csak egy kínos pillanatig találkozik tekintetünk, és egy nyugodt mosolyt villantok, de nekem elég a tudat is! Abba bízok, az alapozó elfedi a pirulásom.
   Jézusom, ez a rendőr _biztos_ hogy látta!
   Reggel elaludtam, és ne is szépítsük, kinek van ideje mindig beágyazni?! Most... Most pedig szinte biztos, hogy a rózsaszín ágyneműhuzaton fog röhögni az egész őrs! Meg a trehányságomon! Azt fogják hinni, ilyen ízléstelen vagyok... Ez szégyen...
   - Megtenné nekem hogy az urat válaszadásra alkalmas állapotba hozza? - csendül a határozott bariton, ami teljesen kizökkent a pánikreakciókból. Rögvest a nappaliba sietek, ahova idő közben tovább is lépett, és ahol egy sokkal groteszkebb jelenet fogad.
   Egy pillanatra csak nézem a két csúcspasitenyészállat néma párharcát, és rezzenéstelen egymásra meredését, majd észbe kell kapnom.
   - Hát persze, pardon! Azonnal! - libbenek el a túlöltözöttebb mellett, és elszöszölök egy pillanatig a gagball csatjával. Jó kérdés, az ilyen szituációkban van-e méltóság, az biztos, hogy próbálom megőrizni az ügyfelemét, mikor a köntösöm ujjával letörlöm a nyálcsíkot az álláról. Aztán két ujjam közé csippentve a szájpecket, húzom ki magam a rendőr szemébe nézve, mintegy jelezve, hogy kész is. Csípő magasságából kapok egy kétségbeesett pillantást, de arról szó se volt, hogy idő előtt eloldozom, nem igaz? Fensőbbséges mosollyal ignorálom.
   - Uram.. Ön minden kényszer nélkül, saját akaratából van jelen? - hangzik el a kínvallatókat megszégyenítő tárgyilagosság. Richard egy percre meg is zavarodik, előbb rám, majd a zsarura pillant, és némi hezitálás után csak kinyögi kissé kényszeredetten...
   - Igen. - édesem, hát micsoda férfi ez a családapa, arra is van kiállása, hogy meztelenül térdelve a hatóságok előtt magabiztosnak tűnjön. Kivívja a tiszteletem, mint annyiszor előtte.
   - Nem történt semmiféle.. az akaratán kívüli fizikai vagy szellemi bántalmazás?
   - Nem... - bár a cinkos pillantást mellőzöm, tudom, hogy egyike azoknak, aki azt se bánná, ha igen.
   - Köszöntem szépen a segítségét. - fel kell kuncognom a millió dolláros mosolyon, amit a férfi még villant, mielőtt nekiindulna az előszobának.
   - Fogd! - gyors mozdulattal tolom a lábaimnál térdelőnek oda a gagballt, és már lépek is a rendőr után. A koppanás mögöttem egy kacér mosolyt csal ajkaimra, buta fiú... Hát nem csak kézzel lehet fogni valamit. Mostmár biztos, hogy ki fog kapni, mert még csak nem is próbálkozott...
   A bejárati ajtó csukásában állít meg a jelentőségteljes pillantás, amit nem esik nehezemre magabiztosan állni. Na, meg a tény, hogy még mindig a küszöbön van a hívatlan vendégem.
   - Kérem, hogy a jövőben legyen.. - hezitál keresve a szavait - diszkrétebb... - rövid nyomatékosító szünet - ha nem szeretné hogy legközelebb a nemzeti gárdát mozgósítsák. - erre már újra csengő kacagás tör ki belőlem, de próbálom lefojtani a késztetést - Az említett idős hölgynek nem csak a fantáziája figyelemreméltó, de igen erős a meggyőzőképessége.
   Sikerül még váltanunk egy cinkos mosolyt, szavak nélkül. Csak bólintani tudok, mielőtt távozna a rögtönzött házkutatóm.