GyermekkorMinden ezzel kezdődött, bár ez logikus. New York-ban, Queens-ben születtem 1986. május tizedikén. Itt töltöttem a gyermekkorom, egészen 1997-ig, amikor valami olyan történt, amire senki nem számíthatott. Addig egész normálisan éltünk. A szüleim gazdagok voltak, mindent megkaptam amit csak akartam, de onnantól minden megváltozott, és kihatott a jövőmre is.
Fordulópont
Nyár volt. Imádtam a meleg napokat. Gördeszkán gurultam be a házunk elé este nyolc körül, ám ekkor eléggé megijedtem. Az arcom tele ment füsttel majd egy robbanást is hallottam. A házunk lángokban állt, és én ezt messziről észre sem vettem. Könnyezve, és azt hiszem ordítva berohantam a konyhába, majd onnan a nappaliba és az emeletre, a szüleim után kutatva. Már felértem volna a hálóhoz, ahol valaki lefelé menet nekem ütközött a lépcsőn. Egy ballonkabátos férfi volt. Utána rohantam, egészen az utcáig követtem. Azt hittem talán apám az. Csak egy kis srác voltam aki meg volt ijedve, és fulladozott a füsttől amit benyelt a kutatás közben.
A férfi beszállt egy fekete Land Rover-be, majd pillanatok alatt eltűnt. A rendszám bele égett a memóriámba. Ekkor jött a második robbanás. Ez már szinte teljesen eltüntette a három emeletes villát, a kertel, az udvarral és mindennel együtt. Ha nem követem az elkövetőt, talán most nem mondhatnám el neked a sztorimat.
Bosszú hajtAmikor a szüleim meghaltak, az volt az a pillanat amikor az életem célt nyert. Tíz évesen már a bosszú járta át a testem, és a temetésen a sír felett megfogadtam, hogy megkeresem a Rover tulaját, és amint megtudom miért tette, a két kezemmel töröm darabokra a nyakcsigolyáit.
Tizennégy éves koromra megjártam a hadi kiképzőtábort. Száz méterről kilőttem egy pattanást is, de ez még nem volt elég, többet akartam, sokkal többet. Erőt, és olyan mozgást ami a profiknak is leutánozhatatlan. Ekkor találkoztam a Ra'Var klánnal. Pontosabban a vezetőjükkel, Viktor Glasgov-al. Egy orosz pszichopata volt, aki a SAS katonáit öldöste. Úgy mozogtak az emberei, mint valami nindzsák. Tudtam ez kell nekem, elfogattam magam velük, hogy beszélhessek ennek az egésznek a kitalálójával.
A Ra'Var bázison:-Roy Wheeler. Hallottam rólad kölyök. A legjobb lövész a seregben egy gyerek. Azt sem tudod mit csinálsz de gyilkolod a fajtánkat. Tudod amúgy legalább, hogy mit képvisel most, az Amerikai SAS? Tette fel a kérdést Viktor, az akkor alig 18 éves fiúnak, aki már azt hitte férfi. Azaz nekem. Egy székhez kötözve ültem, kaptam már jó pár pofont, de kicsit sem érdekelt.
-Nem uram. Én csak jól akarok bánni a fegyverekkel. Vágtam rá, kis dühvel a hangomban.
-Nos, van számodra egy ajánlatom. Ha végigcsinálod a kiképzésünk, és kiállod a próbáink, te is Ra lehetsz.
-Előbb tudni szeretném, miért öli a katonákat. Mondtam azonnal, amint befejezte a mondandóját.
-Drogokat csempésznek be a határon, és idebent eladják, majd hősökként halnak meg.
-Uram ez rágalom.
-Láthatod majd a saját szemeddel. Elmosolyodott, aztán intett az embereinek, akik eloldozták a köteleket, majd kivittek a gyakorlótérre. Kaptam szobát, napi háromszor ehettem és velük edzhettem. Pár hónap alatt az egyik legjobb lettem közöttük. Ekkor találkoztam újra Glasgov-al.
-Nos, ideje a végső megmérettetésnek. Megmutatom neked amiről beszéltem.
-De mit kell majd tennem?
-Egyedül fogod megállítani a szállítmány bejutását, és megölsz mindenkit, aki egyenruhát visel. Megértetted.
-Igen uram. Nem haboztam, kimondtam. Tudtam mire vállalkozok, tudtam mit fogok tenni, de amikor ide jöttem döntöttem.
Fényes nappal szállította át az egység a több konténernyi drogot a kolumbiai határon. Én egy fal mögött bújtam el. Viktorék még egy pisztolyt sem adtak. Az őrt aki arra jött hátulról kaptam el majd át döftem a nyakát a bicskámmal és elvettem a fegyverét. Így törtem rá a 12 állig fegyverzett katonára akikkel eddig egy oldalon álltam. Volt akinek gránátot dugtam a szájába és kihúztam a biztosító szeget, volt akibe több töltényt is bele eresztettem, de szépen, gyorsan, pontosan, mindet megöltem. Ezzel a klán bizalmat adott, én pedig bennük bíztam mikor megláttam, hogy a konténerekben tényleg az van, amire számítottunk.
Ra'Var tagkéntKik is voltunk mi? Gyilkosok, akik a jót szolgálják, legalábbis ezt hittem a több, mint hat évig, amit köztük töltöttem el. Bankrablásokat, gyilkosságokat, kormány elleni puccsokat, és belsős bűntényeket akadályoztunk meg. A háztetőkön ugrálva és az éjszakát használva mi voltunk az utolsó védelmi vonal a korrupció és feltörekvéssel szemben. Több mint négyszáz emberrel végeztem, és végig azt hittem a jóért teszem, mert bíztam valakiben, akire felnéztem. Így volt ez egészen addig az estéig, míg rá nem jöttem, hogy minden egyes megakadályozott bűn után, Viktor elvette az ellenfeleink zsákmányát. Kérdőre vontam hát.
-Végig hittem benned. Bennetek! Itt rohadtam hat évig egy célért ami nem is létezett. Ugyan olyanok voltunk, mint akiket elkaptunk! Dühöngtem. Olyan erősen ahogy már gyermekkorom óta nem.
-Roy, értsd meg. Valamiből nekünk is meg kell élnünk, azért, hogy bűnözőket ölünk, senki nem fizet. Közénk tartozol.
-Nem Viktor, már nem tartozok. Valami olyat tettél amivel saját magad árultad el.
-Akkor most mit akarsz tenni, el mész?
-El, és ne gyertek utánam, akit küldesz megölöm. Glasgov erre felnevetett.
-Nem mehetsz el. Hűséget fogadtál.
-Nem erre esküdtem fel. Próbálj megállítani. Kit küldenél, hogy öljön meg.
-Nem küldök senkit.
-Gondoltam. Kicsit várt, majd kimondta, amit nem vártam volna.
-Én foglak megölni Roy Wheeler. Csak álltam, még akkor is mikor kardot rántott. De mikor felém lépett, én is azt tettem amit ő. Az utca közepén kezdtünk el harcolni. Nem túlzok ha azt mondom a fél városrészt tönkretettük a lövöldözéssel, a harcunkkal. Megöltem egy csomó emberét, majd végül mikor felém szúrt kiütöttem kezéből a recés pengét, majd térden rúgtam, de olyan erősen, hogy eltört a lába. Egyből lerogyott előttem, ekkor szóltam hozzá utoljára.
-Várj Roy...
-Ugye most nem könyörögni fogsz? Szakítottam félbe.
-Nem. Csak elakarom mondani, hogy tudom ki ölte meg a szüleid. Közénk tartozott, évek óta kutatjuk. Kissé megtántorodtam, szinte elhagyott az erőm ahogy ott álltam csurom véresen.
-Mi a neve?
-Harrison Karov. Orosz országban találod.
-Köszönöm. Miután elhagyták a szavak a szám, kiköptem a vért, majd teljes erőmből átdöftem Viktoron a kardom. Ezután távoztam a helyszínről, a szirénák hangja pedig már közelségüket jelezte.
Utolérve a végzetetÖt éve is van már, annak a napnak amikor Moszkva közepén megtaláltam Harrison-t, aki még mindig azt az öreg Rovert vezette amivel elhajtott a házunk előtt. Egy megtört öregember volt. Nem volt szívem végezni vele, meg sem kérdezte miért tette ezt a szüleimmel. Helyette valami olyat műveltem amire azóta sem szívesen emlékszem vissza. Nem volt már annak az embernek senkije sem, csak egy fia, aki vezette a családi vállalkozást. Egy kisebb maffiát irányítottak az oroszoknál. Hosszú tanakodás után magammal, egy nap követtem a fiút, aki korombeli volt, aztán egy szűk utcába érve leütöttem és elraboltam. Ez az egész volt talán életem legnagyobb bűne. Egy sötét pincében tartottam fogva a város szélén és napokig kínoztam. Azt akartam, hogy az apja érezze át, amit én akkor éreztem mikor elvette a szüleim. Végül mikor a srác már alig élt, eloldoztam és eltörtem a nyakát. A holttestét az öreg háza előtt dobtam ki még az nap éjjel. Ha a pokolra jutok majd, az ez miatt lesz.
NapjainkbanKöztetek élek, Las Vegas utcán. Itt vagyok a környezetedben. Most végre a magam ura vagyok. Vigyázz kit húzol fel, vigyázz mit teszel fel, mert ha bele kerülsz az ördögi körbe, várni foglak és megöllek. Ígérem.