A karakter Angelica Gibson élete egy szegmensének bemutatására és ezen korszak jobb megértésére jött létre.

A hozzászólás a nyugalom megzavarására (reményeim szerint) alkalmas!


♫ ♪ ♪
Félelmetes ez a csönd! Sehol a város zaja, de még egy madár sem töri meg ezt a semmit, csak lépteim nesze hallik, ahogy beletaposok egy kiszáradt növényi tetembe. Csak én vagyok itt és Kicsi Pedro és a Mojave sivatag kopár vidéke. Vegas fényei haloványan színezi meg a távoli horizontot, de mérföldekre nincs senki és semmi. Ideális hely ez jövetelünk céljául.
-Itt jó lesz! - hallom a hátam mögül a spanyol akcentussal fűszerezett baritont, majd megérzem a tarkómon azt a hideg fémet, Kicsi Pedro kezének meghosszabbítását, akaratának eszközét, Samuel Colt találmányának egy jelenkori változatát.
Fülsiketítő zaj adja tudtomra, hogy egy pici ólomdarab úton van már pontot tenni egy történet végére. Hatalmas lendülettel kezd pörgő táncba a huzagolás jóvoltából, hogy aztán utat törjön bőrön és csonton. Nem tart csupán egy pillanatig és a dörrenés beleveszik a sivatagba és adja át újra a terepet a síri csendnek.
Ha lesz olyan szerencsém, hogy valaki megelőzi a keselyűket és megtalál azt fogja mondani, hogy a golyó az első és második csigolya között hatolt be és nem átallja orrom és felső állkapcsomat nemes egyszerűséggel csak úgy emlegetni, mint kimeneti seb. De én most mégis érzem a langyos sivatagi szellőt a már nem létező ajkamon.
Eljött hát az idő egy utolsó lélegzetvételre, egy utolsó szív dobbanásra és arra, hogy számot adjak életemről! Vajon tényleg lepereg az életed az utolsó pillanatban? Tudom már a választ erre a kérdésre. Határozottan igen!

Kezdjük a legelején, vagyis inkább az előtt. A miértek megértéséhez ugyanis szükség lesz pár fontos részlet tisztázására. A történet első szereplője egy Niel Willems nevű belga származású tengeri medve. Amikor ezt a szemére vetették jobb esetben csak egy hisztiroham, rosszabban komolyabb verekedést provokált és öklének erejével nyomatékosította, hogy ő bizony Vallónia szülötte.
Második szereplőnk egy Juanita Carrasco nevű mexikó bűzös kikötőiben szocializálódó mesztic lányka, aki életének javítása érdekében "fedélközi kurvának" állt. A gyengébbek kedvéért a fedélközi kurva az, aki egy kifutó hajón egész úton végig kíséri a kuncsaftot. Főz és mos rá az út során és persze asszonyi feladatait is ellátja. Többségében pénzt se kap, csak az ételt, amit megehet.
Ennek a két szerencsétlennek egy balul sikerült estéjén fogantam meg én. Anyám a szó szoros értelmében nincstelen volt, hiszen csak a ruhája volt az övé és apám is szegény volt, mint a templom egerének mégszarabb sorssal megáldott unokaöccse, de én mégis ajándékokban részesültem 1969 októberének utolsó napján. Nem is csekély ajándékban anyámtól, apámtól és egy bizonyos Laurától. Anyámtól az életemet, apámtól markáns, európai vonásokat kaptam. És Laura? A hurrikán, aki romba döntötte többek között Jamaicát és a Yucatán félsziget jelentős részét. Tőle való félelméből döntött úgy a kapitány, hogy változtat az útvonalon és Cayenne-ben várja ki a végét. Így a zabolázhatatlan trópusi vihar, aki százezreket tett földönfutóvá, nekem a legnagyobb ajándékot adta. Francia állampolgárságot.
Skandináv mintára családnevem apám keresztnevéből alkották meg, persze nem Svédország iránti tiszteletből, hanem ez volt a szokás akkoriban a tengerjárók fattyaival. Keresztnevem pedig, ha már egyszer a kórház Szent Tamás nevét viselte. Anyám ekkor tizenkilenc volt és nem múlott sokon, hogy ott maradjon egy országban, melynek még a nyelvét sem beszéli egy újszülöttel a karján, hogy szép lassan mindketten éhen vesszünk. Apám már túl volt a hatodik ikszen is és már közel negyven éve volt alkoholistának tekinthető. De csak az agyát itta el, a szíve a helyén maradt, ezért kerültünk vissza a hajóra. Úgy gondolta, majd elrejt minket, de a már felvésett okból kifolyólag nem volt egy lángész. A gyereksírás keresztülhúzta a tervet és hamar híre ment a kis potyautasnak. Azonban a kapitány sem volt szőrös szívű és nem rakott ki minket az első lehetséges helyen. Így visszagondolva viszont, talán mindenkinek így lett volna jobb.
Ugye mondanom sem kell hogyan szocializálódik egy kisfiú, aki az egész gyerekkorát huszonhárom alkoholistával tölti egy viszonylag kis térben. Az első szavam a pina volt. Serdülő korom is beillett egy gyámügyes rémálmaiba, hiszen tizenkét évesen már túl voltam az első sugárban hányáson a rossz minőségű konyaktól és tizennegyedik szülinapomra egy penészszagú kurvát kaptam egy burmai kikötőben.
Ekkoriban tudtam meg mi is a mi jó kapitányunk mellékese és mi az oka annak, hogy indokolatlanul sokat időzünk nyugat-afrikai kikötőkben. Húst vett az öreg. Tizenéves szűzlányokat akiket saját családtagjaik adtak el fillérekért, hogy enyhítsenek ideig-óráig nyomorukon. Igen, a rabszolga partként elhíresült térség még a mai napig él eme árucikkével. A lányokat természetesen rendelésre választotta, hogy egy pár hetes "kiképzésnek" köszönhetően agyba-főbe verve és lelkükben megtörve állhassanak munkába európai és amerikai piros lámpás házakban. Persze nekem ez a világ legtermészetesebb dolga volt, hiszen nem ismertem mást, csak amit ezektől a patkányoktól láttam és tudtam. Két-három év múlva már részese voltam az üzletnek. Tudtam hogyan kell megütni egy csontig soványodott lányt úgy, hogy ne tegyek kárt benne. Képes voltam egy puszta pillantással a bevizelésig megrémíteni őket..... és élveztem. Annyira élveztem!
De minden jónak vége szakad egyszer és így lett a mi kis bizniszünkkel is. Nem térnék ki rá bővebben a miértekre. Legyen elég annyi, hogy ez a jó Pierre, a kapitány sem volt egy okos ember. Láttam a hibákat, de nem szóltam neki. Magamnak akartam a boltot. Így esett tehát, hogy tizenkilencedik szülinapom előtt megtettem addigi életem leghosszabb szárazföldi útját a marseille-i kikötőhöz eső legközelebbi prefektúrájáig, lobogtatva a zsírfoltos születési bizonyítványom.
Belevágtam hát immáron egyedül az egyetlen dologba, amihez értettem. Ismertem pár embert, akik ha nem is örömmel, de kapzsiságból segítettek. Hosszú és termékeny idő volt ez, csak úgy ontottam a friss fekete húst Amerikába de többet akartam. Egész egyszerűen többre voltam hivatott, mint tíz dolláros kurvák gyártására. A nagy hal pedig ott úszott a lábam előtt, csak ki kellett fogni. Egyszerűen kellett, hogy benne legyek. Kellett, hogy az enyém legyen! És így is lett. Legelőször orosz lányokkal, akik egy jól fizető munka lehetőség miatt vállalták az amerikai kiruccanást, hogy pár hónap múlva egy szálloda halljában italt szürcsölgető betépett roncsok legyenek és kivessék hálóikat mindenkire akinek pár ezernél többet sejtenek a tárcájukban.
Ekkoriban riszált be az életembe Chloé. Gyönyörű volt, szó szerint csillogott. Először talán szerelem volt, nem csak vágy és szükséglet. De a kényszer, hogy irányítsam hamar felül kerekedett. Be kellett törnöm ezt a kancát is és igába hajtanom, mint a többit. És Angie? Kicsike volt még, mikor összefújt minket a szél. Sorsa némileg hasonlított az enyémhez. Rossz időben és helyen született és sorsa már akkor meg volt pecsételve, mikor Chloé ragyogó szemekkel először mutatta meg nekem. Egy lány, aki úgy volt kénytelen nővé érni, hogy a véres kéz ott lógott a feje fölött minden pillanatban és csak arra várt, hogy elvegye jussát. Egy csiszolatlan gyémánt, akit apaként kellett volna óvnom ettől végkifejlettől, de akitől tartania kellett, az éppen én voltam. Csak most, ebben a szent pillanatban tudom csak igazán, hogy mit is éreztem azon az estén, mikor rátörtem az ajtót, hogy letépjem a fáról azt a gyümölcsöt, amit nekem érlelt..... semmit! A világon semmit nem éreztem!

Térdre rogyok, majd eldőlök a porban. Még hallom Kicsi Pedro egyre távolodó lépteit és azt, hogy elégedetten fütyörészi a Gantanamera-t. Lepereg szemeim előtt minden emlékem, hogy aztán tovaszálljon a széllel. Itt az ideje tehát bíráim elé állni, akik megítélnek és kiszabják rám, ami jár! Emelt fővel nézek szembe a sorsommal! Tudom, hogy minden egyes csepp miattam hullatott könny benzinként szítja majd a purgatórium tüzeit, de késő már a bűnbánatra. Talán ez már az? Azért vetítik le előtted életed képeit, hogy egy láthatatlan kéz aláhúzza a legnagyobb hibáid és ezzel a tarisznyával eresszenek útnak. A legsúlyosabb bűneiddel, hogy kísértsenek amíg világ a világ......