- Szóljon már valaki annak az álomvilági idiótának, hogy vége az órának!
Több sem kell. Erre a mondatra álmosan kinyitom a szemem és látom, amint a többi srác és csaj szedik össze a táskáikat és ballagnak kifele az osztályteremből, ott hagyva a engem az asztalra dőlve, a füzetemet átáztatva egy adag habos, nyálcsomóval. 2012-t írunk és nem sokkal a huszadik születésnapom előtt vagyok. Érettségizni készülök, de tudom, hogy megfognak buktatni, én pedig nem vagyok hajlandó újra kezdeni az évet, ezért elkönyveltem, hogy kiiratkozok és hagyom a francba az egészet.
Felkelek a padról. Büszkeséggel állíthatom, hogy az akkori énem egy évet se öregedett a mostani énemtől. Jelenleg hosszabb a hajam,  ha nem volna rohadtul hullámos, a hátam elejét verdesné. A múltbeli énem rövidre nyírva hordja, a késői tél napsugarai pedig olyan színben öltöztetik mintha arannyal lenne meghintve. A vékony sápadt arcom akkoriban sima volt mint a babapopsi, mára egy vékony bajusz és kecskeszakáll kombóval büszkélkedhetek.
Az öltözékem sokat nem javult, a kopottas farmer, sportcipő és valamilyen bandás póló, továbbra is bővíti a ruha gyűjteményem. Ha az ember rám néz, nem hinné, hogy az úgy nevezett "metalhead" populációt erősítem, pedig nagyon is.
A többiek mind eltűnnek mire én is az ajtóhoz érek, de a tanárom megszólít.
- Mr. Hicks! Ha volna szíves egy percre!
- Ne haragudjon, tanár úr... - kezdem el mondani. - de Mr. Lopezzel lesz órám.
- Ne foglalkozzon vele.
- Így is bukásra állok nála, nem hiszem, hogy örülne ha késnék...
- Nálam is bukásra áll. - vonja fel a szemét Mr. Miles. - Ráadásul aludni jár az óráimra.
Jelentőség teljesen feláll és szúrosan a szemembe bámul. Fenyegető lenne, de körülbelül százhatvan centi az egész fickó, majdnem egy teljes fejjel verem.
- Nézze, Mr. Hicks! Maga egy értékes gyöngy lehetne az osztályban! Las Vegasban a fiatalok kotnyelesek és fegyelmezetlenek, a magatartásuk pocsék! Maga viszont példás magatartású, a tanárokkal és a diákokkal udvarias és előzékeny. De!
Az ujját figyelmeztetően kinyújtja, majdnem megbökve az orrcimpám.
- Állandóan elalszik, nem tanul és késve érkezik az órákra!
Ezek után még kapom az osztást, amikre nem válaszolok, csupán leszegett fejjel hallgatom. Nem szégyenkezek, csupán állati álmos vagyok. Hogy is mondhatnám el neki, hogy magasról szarok a tanulásra mert suli után, hazarongyolok, összeszedem a cuccaim és megyek melózni, ahol a legjobb jóindulattal is éjfélig melózok. És ha döntenem kéne, inkább ott rostokolok egész nap mint sem, hat-hét órán keresztül hallgassam a rizsálást. Szóval a lecseszés közben is inkább az jár a fejemben, hogy csütörtökre való tekintettel vajon mekkora forgalom lesz.
Két hét múlva mielőtt lelépnék a suliból, kirúgnak. Egy fekete srácot kis híján összevert néhány nagy gazdag csávó mert az megkarcolta a kocsijukat véletlen, én pedig közbe avatkoztam. A zaklatók megúszták, talán azért mert ők csak lökdösték az áldozatukat és a földre teperték, én pedig az egyikük hátán széttörtem egy felmosó nyelet, a másiknak pedig kicsit mélyebbre építettem az orrcsontját az arcába.
Előny: többé nem szarakodnak mással. Hátrány: egy életre megragad az emberbe az agresszív verekedési stílus, ha Detroitban nő fel.

2019. július. 29
Las Vegas

  Az ágyam szélén ülök és apám arcát lesem, aki velem szemben, a számítógép asztalnál ül és épp az utolsó korty limonádét issza. Mindketten elfáradtunk, de örülünk egymásnak és le sem tagadhatjuk.
- Szóval mit szólsz? - kérdem.
Ő lehúzza az utolsó korty innivalót is és körbe néz.
- Nem kicsi ez a lakás neked, Kyle?
- Nekem? Egyáltalán nem.
- Úgy értem... most már van pénzed egy nagyobbra is. Nyugodtan vásárolhatnál egy kényelmesebb, tágas házat.
Zavartan elnevetem magam.
- Minek az nekem? Egyedül lakok itt, apa. Szeretek itt lenni. Ha meglátod a saját lakásod, eldobod az agyad.
- Megmondtam már, hogy nem kell...
- Én pedig megmondtam, - vágok közbe finoman - hogy nem kell ellenkezés. A házinénivel is beszéltem, a meló is biztos lesz.
Kinyúlok apám irányába és megsimogatom a kézfejét, hisz látom a könnyeket gyűlni a szemében ahogy rám néz.
Rámosolygok.
- Most már nyugodt életet élhetsz. Jó munkád lesz, jó fizetéssel, amiből tellik majd kajára, lakbérre és másra is. Ha pedig nem, én itt leszek. Többé nem kell messze lennünk egymástól.


2010. szeptember. 19
Las Vegas

  Üresen merengek magam elé, ahogy a lépcsőn ülök és az ujjaim között félig elégett cigaretta remeg. Átkozottul hideg van Las Vegashoz mérten, az átázott pólóm és mosogatós kötényem még inkább metszőnek érezteti a hűvös szelet ami megcsap.
Doyle jön ki hozzám és leül mellém. Köretes szakács, de most van ideje. Alig van forgalom.
- Apád hívott?
Némán bólintok és beleszívok a cigibe. A fatert utolérte a végzet. Apa jó ember, aki rossz dolgokat követ el mert szar környéken él és nincs munkája.
- Mennyit kapott? - kérdi Doyle.
- Kilenc évet. - válaszolom rekedten és elpöckölöm a cigit.
Doyle utána tekint és akkorát nyel, hogy szinte hallom koppani az Ádám csutkáját.
- Lehet előbb kiengedik. - motyogom magam elé bár nem sokat remélek.
Mióta anya meghalt, apám zabolátlanabb lett. Jó ember, de lelkileg taccsra lett téve. Most is azért kerül sittre mert valami fickó olcsó kurvának hívta a nejét. Az anyámat. A fickónak három helyen törte el az arccsontját és kinyomta az egyik szemét. A fószer majdnem belehalt.
Nem is tagadom, hogy sikerült megörökölnöm a harci tudását.
Doyle lehajtott fejjel ül mellettem majd átkarolja a vállam.
- Minden rendben lesz, Kyle.
Némán méregetem a macskakövet magunk előtt majd megcsóválom a fejem, de amint Doylera nézek, eleresztek egy mosolyt.
- Az lesz baszki. Minden rendben lesz.
A köretes szakács nem erre a válaszra várhatott, arra meg méginkább nem, hogy hirtelen felpattanok és megrázom magam.
- Az élet nem állhat meg nem? - mosolyodok el savanyúan. - Na húzzunk vissza dolgozni!


2019. július. 8
Las Vegas

Két hét.
Ennyi telt el mióta milliomos lettem. Egy rohadt papírfecni érted? Egy darab, kis papírnak köszönhetően 32 millióval lettem gazdagabb és még mindig nem vagyok képes elhinni. Azt meg pláne, hogy anonimitásban sikerült tartanom mindent. Az újságban is annyit említettek rólam, hogy "a fiatalember megnyerte a 32 milliós lottó nyereményt".
Nem tudom, mit kezdjek ennyi pénzzel.
Az biztos, hogy a melót nem hagyom ott. Mosogatós létemre fent tudok tartani egy lakást egyedül, a társaság jó fej, én pedig nincs azaz isten, hogy elpofátlanodjak a pénztől.
Annyi biztos, hogy apámat nem hagyom Detroitban. Fél éve van szabadon és rohadt nyomorban tengődik.
Már beszéltem vele, pár nap múlva hazautazom hozzá és a cuccait összemarkolva, elhozom magamhoz.
Csak reménykedek benne, hogy szebb lesz mindkettőnk élete...


2007. december. 12
Detroit

A lábaimat olyan sebesen kapkodom egymás után amennyire csak megy. Szerencsére jó paccban vagyok, szóval a kis szarházit hamar utolérem.
Az utolsó fél métert a levegőben szelem át ahogy rávetődök és a homlokkal lekoccolom a feje hátsó felét. Elborulunk és eséskor már érzem, hogy a csuklóm nagyon rossz szögben gyűrődik alám. Ha nem is tört el, de biztos megrándult.
Feltérdelek, konkrétan a srác seggét meglovagolva majd ököllel tarkón vágom.
- Hogy merészelsz meglopni, te kis szarfaszú?!
Mégegyszer megütöm, ő pedig fájdalmasan felnyög. A hajam belelóg az arcomba, az eséstől és a hidegtől pedig sárral meg takonnyal koszolódik össze.
A kezem alig akar mozdulni mégis rábírom magam felkeljek és a fülénél fogva rángassam fel.
- Ajánlom, hogy felkelj különben a kezemben marad ez a kocsonya darab!
Azzal még nagyobbat rántok a fülén. A srác felkel. Tohonya alkat, de gyenge zsírkoca, akinek annyi sütnivalója volt, hogy ellopja a kajára szánt pénzemet.
Mikor felkel, képen turházom. Ez a szarházi nagyon kihúzta a gyufát.
- Kikkel lógsz, mi?
Míg próbál válaszolni, addig benyúlok a jobb zsebébe és kihúzom a saját pénzemet. Kiesik még egy tizes, de az nem az enyém.
- Senkivel. - szipogja.
Nem sír, de az orrából vér csordogál.
- Senkivel, mi?! - sziszegem az arcába. - Az ilyen zsírcsöcsű, zsebköcsögök nem bírják egyedül húzni!
Azzal elengedem a fülét, de egy taslit még odavágok neki.
- Húzd meg magad, mert ráfázol! - morgom neki oda azzal felveszem a tizesét és a kezébe nyomom. - Ez már nem az enyém.
Elteszem a saját pénzemet majd a kezem kifele húzva, egy zsebkendőt dobok a mellkasának.
- Töröld meg az arcod! Tiszta vér meg köpedék!
Azzal elhaladok mellette és a sarkon lekanyarodva a vegyes bolt felé indulok. Belépve odaintek az eladónak majd a tejes hűtőt megcélozva kihalászok egy doboz vajat. A pénztár irányában, töpörödött öregasszony mosolyog rám.
- Szervusz, Kyle!
Ahogy észreveszem, hátratűröm a hajam és rámosolygok.
- Csókolom, Mrs. Davidson! Hogy tetszik lenni?
- Köszönöm jól! Te jól vagy?
A fájós kezemet magam mögé rejtve, széles vigyort eresztek.
- Pazarul, Mrs. D!
- Harry jól van?
Egy pillanatra ráharapok a nyelvemre.
"Nem, apám nincs jól. Megint pénzért bunyózott, a feje pedig jobban hasonlít egy Dali festményre mint emberi arcra. Mellesleg én se vagyok jól, pár percre egy zsebkoca lenyúlta a pénzem, én pedig alighanem eltörtem a csuklóm. Hogy a faszba lehetnék jól?!"
- Köszöni szépen jól van, ő is! Viszont, ha megtetszik bocsátani...
Azzal lopva egy apró puszit nyomok az arcára és fizetek majd amilyen gyorsan tudok távozok.
Csak ne sírj, Kyle, csak ne sírj...