We determine who we are by what we do.

Mi a fenét művelek? Kapok a fejemhez, a metrón ülve újsággal a képemben. Normálisan ilyenkor már bőven az utcán vagyok, és terítem az anyagot, de most nem. Ez a nap más, mint a többi. Hogy miben más? Már lassan 3 hete figyelem ezt a kis sunát, és végre alkalmasnak tűnik az idő arra, hogy lecsapjak. Eddig minden nap követtem, és tanulmányoztam minden lépését. Munkahely, pláza, pénzszórás ész nélkül. Olyan kocsival jár, hogy bárki megirigyelné, és ha ez nem lenne elég ráadásul testőrrel. Folyamatosan a seggében van, úgy őrzi, akár tyúkanyó a hímestojást. Ennyi pénz mellett nem is csodálom. Az apja a városi tanács elnöke. Annyi pénzt keres, hogy egy egész focicsapat is meg tudna belőle élni. Hát még abból, amit elcsal... Nagy befolyású férfi nem kis hatalommal. Túl sok hatalommal, ami azt illeti. Nagy hiba volt a Blackwood-klán dolgába ütnie a orrát. Majdnem végzetes.
Nyírd ki, tüntesd el, és ne hagyj hátra egy morzsát se! Morajlanak fejemben az öreg szavai, aki felbérelt. Nem vagyok benne biztos, miért pont engem választott. Hiszen pusztán annyit tudott rólam, hogy a haverja tőlem szerzi azt a jó kólát. Mégis megtalált, behivatott, és olyanra kért, amire még senki se: öljek embert! Először persze visszakoztam, nem akartam elfogadni. Aztán elém tolt egy akkora köteg pénzt, amekkorát ritkán látni egyben. A fele a tiéd, a maradékot megkapod ha kész vagy. Nem tudtam nemet mondani. Csak tudnám miért pont én kellettem neki? Miért nem egy profi? Ezek a kérdőjelek végig itt ülnek velem. Csak ennyi biztos, hogy ha nem végzem el a munkát golyót kapok. Sóhajtok, ahogy a szomszédos fülke poros ablakán át lopva figyelem. Élben még szebb, mint az újságok címlapjain. Gyönyörű kabátot visel, vékony lábain harisnya, és tűsarkú. Kezében apró borítéktáska, sminkje kiemeli a páratlan,  hamvas kis arcocskát. Barna haja tökéletesen besütve omlik alá a vállain. Meglehetősen szép. Kár, hogy meg kell halnia. Túl fiatal, hamvas, és ártatlan. Egyetlen bűne, hogy rossz családba született. Vegasban viszont ez nem számít. Itt mindenki csak bábú egy sakktáblán. Tisztább lenne kinyírni az apját, az azonban kevés. Szenvednie kell, és mivel lehetne jobban meggyötörni egy szülőt, mint a szeretett gyermekük megölésével? Pláne ha a lelkükön szárad. Mardoshatja majd őket örökre a bűntudat.
Miért foglalkozok én ezzel? Nekem senkim, csupán egy vadidegen, akit ki kell iktatni. Egy fej aminek porba kell hullania, a bosszú nevében. Meg kell történnie. Úgyis megtenné más. Ha már valaki arra adja a fejét, hogy egy ember életét kioltassa, azt addig nem fog megnyugodni, míg célt nem ér.  Ha az első illetővel az nem sikerül az eltüntetésre kerül, és jön helyébe egy olyan, aki elvarrja a szálakat.
Ahogy a szerelvény zötykölődik a szívem szinte a torkomban dobog. Megszoktam már, hogy rejtőzködnöm kell, de ez más. Ismeretlen tánc, új koreográfia ez, melyet nem gyakoroltam be, és most tanulom a lépéseit. A halál tánca, és kezdő vadászként próbálom lassan becserkészni a prédát.
Egyedül van, most könnyű célpont, a testőrét sehol se látni. Leszállva a megállóban jó fél méterre lemaradva megyek utána. A sötétes metró aluljáróban könnyen elvegyülök a kifelé zúduló tömegben. A megjelenése kiemeli a tömegből, a hazafelé igyekvők közül szinte kivilágít. A mozgólépcsőn fel a mocskos utcákra tart egyenesen. Mit keres itt? Nem ide való... A lepukkant épületek közé egyáltalán nem illik. Aztán ahogy macskaléptekkel felzárkózom kissé lassan összeáll a kép. Szinte el is felejtettem, hogy itt van egy gazdag night club. Egy ember ilyen tárcával, mint ami nekem van nem mászkál ilyen helyekre. Nem olyan vékony szerencsére, de nem a horribilis árakhoz szabott. Arcomba húzott kapucnim alól leskelődök csak, és eltűnik a bejárat mögött.
Ez így nem jó! Sarokba kellett volna szorítanom, és végezni vele, ám egy ilyen forgalmas környéken esélyem sem lett volna rá. Attól, hogy ez a bár kívülről nem fényűző megvan a maga hírek, nem véletlen van itt ekkora nyüzsgés. A híre hozzám is elért, jöttem is volna ide árulni, csak sajnos itt gyakori a razzia. Azt se tudom most hogy fogom feltűnés nélkül elvégezni a feladatom. Ez az! Csettintek elégedetten. Szimplán be kell menni, leitatni, onnantól már sínen vannak a dolgok. Elcsalom holmi félreeső helyre, és puff. A mentőötlettől felspannolva indulok az ajtó felé, ahol megállít egy hústorony.
- Belépőt kérek! - förmed rám, minek hatására belenyúlok a bal zsebembe, és elhúzok egy százast.
- Megteszi? - csúsztatom a bankjegyet a mellényzsebébe egy mosoly mellett, mire az biccent, és eláll az útból. Bemegyek, és a félhomályos teremben még csak messziről nézegetem. Semmi feltűnés. Mantrázom, miközben hátralököm a kapucnim, lejjebb húzom a cipzárom, és a pulthoz lépek. Fekete farmer, sötét kapucnis kabát, szürke póló, és bakancs. Nem kimondottan elegáns viselet, ám talán annyira nem lógok ki vele a sorból. Máson is van lazább öltözet, belefér.
- Egy whiskyt jéggel! - csúsztatom a bankót a fa felületre, fél kézzel támasztva. Nem rossz bőr a csapos, meg kell hagyni. Ráhajtanék, itt azonban most nem ennek van itt az ideje, és a helye. Különben is kapok helyette eleget, ha akarok. Ismerem a környező lebujokat. Ha nincs kedvem a smúlozoláshoz egyszerűen kibérelek egyet. Bár volt már aki munkaidőn kívül jött el hozzám, úgy bejöttem neki. Hiába, aki jóképű, az jóképű!

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy apám képes volt ezt ilyen váratlanul megtenni velem.
Persze nem vagyok egy ostoba, hisztis, értetlen kisliba, aki majd szenvedélyes szerelmet és boldog házasságot remélt tökéletes gyerekekkel, valójában mindig is tudtam, hogy apám és a családja bele fognak szólni a párválasztásomba, ha egyszer eljön az ideje. Csak valahogy azt nem hittem, hogy ez ilyen hirtelen és váratlanul következik be. Habár azt hiszem, ez a 18. századbeli módszer sosem jön jókor és sosem lesz várt.
Nem vagyok anarchista, és nem is voltam soha, mindig elfogadtam, beletörődtem abba, amit a szüleim mondtak, kértek tőlem, nem szegültem ellen, tudtam, hol a helyem annak érdekében, hogy ne hozzak szégyent a „nagy” politikai előéletű családi névre.
Még, ha sok dologgal nem is értettem egyet, sokba meg nem  láttam bele – nem is akartam - , akkor is igyekeztem jó lányuk lenni.
Persze ez nem jelenti az, hogy nem vágytam olyan egyszerű és hétköznapi dolgokra, mint a többi korom béli. Szerettem volna csak úgy szabadon, testőr nélkül járkálni, felelőtlenül bulizni, nem attól tartva, hogy másnap vajon melyik napilap címlapján látom meg magam és ezzel hozom szégyenbe a nagyra becsült családomat.
Szerettem volna néha nem részt venni a számos kötelező rendezvényen, amire apám elcibált, sétálni, kirándulni, kora reggel futni menni, utazni anélkül, hogy közben idegenek fotóznának. A Mekiben vagy az utcán nyugodtan sétálva betolni egy hamburgert, és nem utolsó sorban kézen fogva sétálni valakivel, anélkül, hogy szintén a paparazzik martalékaivá válnánk.
Jelen esetben viszont csak egy dologra vágytam, azaz kettőre: hogy kitörjek ebből a hatalmas és nyomasztó épületből, ami az otthonom, egyszerűen szabadulni akartam a szüleimtől és a valóságtól; és hogy bulizzak egy hatalmasat, alkoholt fogyasszak és kiadjam magamból a düh és kiszolgáltatottság érzését, amik most tombolnak bennem.
Tudtam is, hogy a ma estéhez kikre van szükségem, olyan barátokra, akik mindig benne vannak egy jó buliban, de nincsenek ilyen korlátiak, mint nekem.
Miután egy kicsit sikerül elnyomnom az összetörtségtől ziláló légzésemet és leállítani remegő kezeimet, letörlöm hangtalan könnyeimet, majd a telefonomért nyúlok.
Claire Wolentes és Bianca Rodrigez barátnőim számát tárcsázom, pontosabban csoportos hívást kezdeményezek.
- Sziasztok, lányok! Szükségem van a segítségetekre….most azonnal, de csak akkor, ha benne vagytok egy fergeteges bulizós estében…

           *****************************************************

Nem telik el egy óra, és sikerül teljen összeszednem magam, mondjuk ehhez kellett egy jó hideg zuhany, némi papírzsepi és smink.
Mire eltűntetem a kisírt szemeimen megjelenő pírt, hamarosan megérkeznek a mindig vidám és odaadó csajok is. Azonban nem egyedül érkeznek, Bianca-t elkíséri az édesanyja is, aki egy gyönyörű spanyol származású hölgy, aki történetesen odavan a „kedvenc” testőrömért, Harry-ért és azzal is tisztában vagyok, hogy a pasasnak se közömbös Mrs. Rodrigez, akármennyire is titkolja.
Bianca szülei mindketten spanyolok, azonban pár éve elváltak, mert Bianca apja fiatalabb nő után nézett, azonban annyi pénzt fordít még mindig a lányára és ex-feleségére, hogy életük végéig munka nélkül is vígan meglesznek. Az nem mellékes, hogy Mrs. Rodrigez szintén a felső tízezerből származik.
Claire családja szintén hasonló anyagi javakban bővelkedik, mint mi, az apja cége autókkal foglalkozik, az anyukája pedig festő és tárlatvezető a Las Vegas Museum-ban, viszont az ő családjaik sokkal lazább keretek közt élnek, mint a miénk, azért is sietnek a segítségemre.
Nos, tehát, amíg Rodrigez mami lefoglalja az ajtóm előtt tornyosuló férfit, addig mi a lányokkal bevonulunk a szobámba és elvégezzük rajtam az utolsó simításokat a bulihoz, ugyanis, míg nem érkeztek meg, addig még véletlenül sem akartam annak a látszatát kelteni, hogy távozni tervezek itthonról.
A lányokban az a jó, hogy hozzám képest igen hangosak, csakúgy, mint Bia anyja, így sikerül kisurrannom a szobám ajtaján úgy, hogy azt Harry nem veszi észre, a lányok pedig tovább hangoskodnak odabent, mintha csak Valami pizsiparty-t tartanánk.
Én eközben lesurranok a márványlépcsőn, majd észrevétlenül ki a bejárati ajtón, és már ott sem vagyok.
Futólépésben veszem célba a közeli utcákat, ahol taxit foghatok magamnak, amely mielőbb elszállít majd a legközelebbi metróállomásig.
Még sosem ültem metrón, de még véletlenül se akartam autót használni, hiszen akkor könnyen megtalálnak. Olyan helyre akartam menni, ahol nem ismernek és ahol Harry sem keresne, legalábbis nem azonnal.
Igen, tudom, morcos lesz rám, de pillanatnyilag dühösebb vagyok annál, mint, hogy másokkal foglalkozzak.
Fél óra múlva a barátnőim is elhagyják az otthonunkat, nagy „puszikkal és ölellésekkel búcsúznak el tőlem”, azután pedig ők is követnek abba a bizonyos klubba, amit pontosan Claire ajánlott nekünk, hiszen nem áll szándékomban egymagamban bulizni. Ráadásul, ők aztán tudják, mitől döglik légy, pontosabban mellettük biztosan nem fogok unatkozni és kivételen nem kell játszanom a prűd-sznob-picsát.
A szőke barátnőm azt mondta, tud egy orbitálisan jó helyet, ami igen elrejtett, talán nem éppen a mi köreinknek van fenntartva, de pontosan azt a luxust és jó hangulatot kapjuk, amihez hozzászoktunk.
Vinnie’s Night. Próbálom magamban mondogatni a bár nevét, miután leszállok a metróról, hogy össze ne keverjem, és el ne tévedjek.
Habár nem a legismerősebb környéken van, eszem ágában sincs eltévedni, hiszen akkor lemaradnék a buliról, arról pedig nagyon nem akarok.
Amikor megtalálom az épületet, azt kívülről nézve, nem vagyok benne biztos, hogy jó helyen járok. Csak akkor leszek benne biztos, amikor a bejárathoz érvén meghallom a belülről kiszűrődő zenét, és amikor elém lép egy kidobó fiú, és számon kéri rajtam a belépőt.
- Hogy mit?  - Ó, a francba, Claire! Erről nem volt szó, most mi a francot csináljak? Aztán jobb híján gyorsan elhúzom táskából apám névjegykártyáját, de úgy tűnik, ebből értett is a pasas, mert gyomban félre állt és beenged.
Tudom, elég gusztustalan húzás apám népszerűségűvel visszaélni pont akkor, amikor haragszok rá, de ha már egyszer eldöntöttem, hogy bemegyek erre a szórakozóhelyre, akkor az úgy is lesz.
Nem sokáig kell egyedül ácsorognom a pult mellett, mert hamarosan betoppannak a csajok is, én Bianca a szokásos nagy hangján meg is rendeli a gold Tequila-inkat, amit naranccsal és fahéjjal szolgálnak fel nekünk.
Nem vagyok az a típus, aki bulik alkalmával asztal alá issza magát, hiszen mindig figyelnem kell magamra, nehogy valaki meglásson így és lejárassam a családomat. Ma este viszont nem szándékozom visszafogni magam, hiszen ki tudja, innentől mikor lesz alkalmam szabadon szórakozni vagy akár elmenni bárhová.
Azt azonban tudni kell rólam, hogy nem éppen bírom az italt, így nincs szükségem nagy mennyiségre, hogy elengedjem magam.
- Hey, Jas! Ma este fognod kell magadnak egy pasit mielőtt egész életedben csak eggyel kell lenned – jegyzi meg vihogva Claire, mire tőlem csak egy szúrós pillantást kap, hiszen számomra ez a sztori nem annyira vicces.
- De komolyan mondom! Van itt biztos valaki, aki bejön neked – teszi hozzá tudván, hogy azért eléggé válogatós vagyok a pasik terén is.
- Nem azért jöttem, hogy kalandokat keressek, csak el akarom felejteni, ami körülöttem van. Nincs szükségem plusz bonyodalmakra – rázom meg a fejemet, és inkább lehúzok még egy tequlia-t.
A lányokkal hamarosan a táncparkett pillangóinak érezzük magunkat, és ezt hiszem, egy kis időre valóban sikerül megfeledkeznem arról, hogy mi vár rám a közeljövőben.
Én már nem vágyom több italra, de Bia annál inkább, így újra célba vesszük a pult egyik szabadon hagyott helyét.
- Hú, Jas, nézd azt a segget! Na, ez a pasi neked való! – Claire csak nem hagyja abba, habár arra a bizonyos hátsóra azért én is rápillantok, akinek tulajdonosa háttal áll nekünk a pultra támaszkodva.
Meg kell hagyni, tényleg nem rossz. Ehhez a hátsó részhez még izmos hát és átlag feletti magasság párosul, habár ez határozottan nem jelenti azt, hogy rányomulok valakire a hátsója alapján, és egyébként sem vagyok az a típus, aki diszkókban pasikra hajt.
- Jasmine, mondtam már, hogy élvezd az életet, amíg lehet! – folytatja csak azért is ittas barátnőm.
- Claire, hagyjuk már ezt!  - Viszont én sem vagyok az a könnyen rábeszélhető típus, így inkább próbálok korrelációba kerülni a csapossal az italunk ügyében. – Igyál inkább, az látszik rajtad!
- Bocsi, Jas, ezt csak érted teszem – mondja vigyorogva szőke barátnőm, majd finoman lök rajtam egyet, de csak akkorát, hogy nekiütközzek az előbb említett pasasnak. Egyszerűen a fejébe vette, hogy nekem ma be kell pasiznom, és nem tud leakadni a témáról.
Én igyekezve megakadályozni az ütközést és a bennem lévő alkohol hatására megbotlok tűsarkamban, majd próbálva szépíteni a helyzetet, a pultnak csapódok, pontosan a szőkés pasas mellé, akinek ráadásul még az italát is sikerül kiborítanom.
- Ezt nem hiszem el! Nagyon sajnálom, de a barátnőm nem bír magával – kezdek bele morcos pillantásokat lövellve Claire irányába, de ekkor felnézek a magas férfire és meglátva tengerkék szemeit, egy pillanatra belém fagy a szó, ami rám nem igazán jellemző.
Wow, micsoda kék szemek, egyszerűen képtelen vagyok megszakítani a szemkontaktust, habár feltételezem, ebben a tequila-knak is nagy szerepük van.
Próbálom összeszedni magam, és ugyebár, mivel mindig bennem van az, hogy bárki figyelthet, ez nagyjából sikerül is.
- Kérem, engedje…vagyis engedd meg, hogy fizessek egy olyat, amit kiborítottam! Pontosan mi is volt a pohárban? – nézek kérdőn a kékszeműre elsőre nem is tudva, hogy magázzam vagy tegezzem őt – hiszen szemmel láthatóan idősebb nálam, viszont buliban vagyunk vagy mi - , hiszen feltett szándékom kárpótolni Claire hülyesége miatt.
Basszus, ismét belenézek a zafír szemekbe, ami határozottan nincs rám jó hatással. Mielőbb el kell innen húznom.

~ Megjegyzés ~ Szószám ~zenecím ~ ★ ~

Never trust a man who dresses too well or stays too clean.

Tényleg megéri ez? Vásárra vinni a bőrömet? Meg, meg kell hogy érje ennyi pénzért, egy kisebb vagyon. Bár őszintén meg kell mondjam félek. Ismerős vagyok az éjszakában, tudom kivel kell jóban lenni, kit jobb elkerülni, merre lehet teríteni, ez azonban nem az én terepem. Sok erkölcstelen tett írható a számlámra, viszont embert még sose öltem. Nem voltam még olyan helyzetben ahol ne lett volna más megoldás. Aki nagyon nem értett a szép szóból arra többnyire a stukkerem látványa, és egy erőteljes fenyegetés hatással volt. Vagy egy golyó a lábba. De még senki életét nem vettem el. Na, nem mintha azért, mert annyira pedáns ember lennék. Egyszerűen túlzásnak érzem. Ehhez képest most itt vagyok, és arra készülök, hogy gyilkosságot kövessek el. Meg kell tegyem. Szépen megfizetnek érte, úgyhogy muszáj. Úgyse maradna életben. Felkerült egy listára a neve, és onnan lekerülni csak holtan lehet. Valakinek ki kell nyiffantani, erre a célra pedig engem találtak valamiért alkalmasnak. Csak tudnám engem szemeltek ki. Kaphatna bármilyen kitanult bérgyilkost ha akarna, erre nekem szól, egy dealernek. Lehet azt várja, hogy majd elkábítom. Vagy állítsam be úgy, mintha szimplán túladagolta volna magát? Vagy ne bonyolítsam túl? Korai még ezen gondolkodni, majd a helyzet úgyis adja magát, ha arra kerül a sor. Egyenlőre csak annyi a dolgom, hogy elvegyüljek, ne keltsek feltűnést, és elvegyüljek a tömegben.
Nincs nehéz dolgom a bár félhomályában, ami jótékonyan takar. Nem is vagyok rikító egyéniség a sötét szettemben. Alapvetően szeretem a színes ruhákat, néha még az igen élénkeket is, bár azért tartózkodom attól, hogy papagájnak nézzenek. Még úgy nagyjából a trendekkel is igyekszem tartani a lépést, persze a saját szájízemhez szabva kicsit. Például sose vennék fel olyat, amik nevetségesen áll, lehet akármilyen "high fashion". Százszor inkább gondoljanak ódivatúnak, mint bohócként mutatkozzak bárhol is.
Csendesen az italomat éppen csak szürcsölgetve figyelem a célszemélyt. A fényes kis koktélruhájában, áll a hosszú bárpult túloldalán. Hosszú fürtjei finoman keretezik a fiatal kis pofiját. Törékeny kis virágszál, sajnos ma véget kell vessek a pályafutásodnak. Nem ártottál senkinek, egyszerűen rossz ember lánya vagy. Nem a te hibád, mégis te fizetsz meg azért, mert apuci rossz helyen szaglászott. Szépen megpiszkálta a darázsfészket, azok pedig készek ellentámadást indítani. A leggyengébb pontját vették célba: az édes kislányát. Hiszen hogy máshogy lehet egy szülőt meggyötörni, ha nem a gyerekén keresztül? Kinyírathatnák magát a fószert is, ám minek ha így nagyobb fájdalmat tudnak neki okozni? Ugyanis a lelki sebesülés mélyebb, és sokkal nehezebben gyógyul. Ha megölik pusztán pár percig szenved, így viszont akár egy életen át is. Ugye mennyivel jobban hangzik?
Már lassan arra készülnék, hogy megközelítsem, és megkezdjem a "csábítás-hadműveletet" amikor felbukkan két fiatal kis liba, akiket nagy puszik kíséretében üdvözöl.
Ezek meg kik? A kis barátnőid? Ezek szerint mégse lesz olyan könnyű dolgom, mint vártam. Mondjuk sejthettem volna, hogy nem egyedül fog bulizni. A hozzá hasonló fiatal csajokat rendszerint körbeugrálja pár fiatal picsa. Persze szigorúan olyanok, akik a köreikből valók. Gazdag beképzelt kis fruskák, természetesen, akik azt hiszik körülöttük forog a világ.
Egész jók, főleg az a nagy hangú. Méregetem a szemem sarkából őket. Egyből rendelnek egy kör italt, természetesen csakis minőségit. Van ízlésük, a kérdés már csak az mennyire bírnak inni. Remélhetőleg nem annyira, és hamar becsiccsentenek. Egy részeg bigét már nem nehéz leválasztani a többiektől, és elcsábítani egy hatásos dumával. Onnantól már nyert ügyem van. Ismerek itt néhány sötét zsákutcát, és lerobbantabb motelt nem messze, ahol gond nélkül el tudom intézni. Adok egy köteg zöldhasút a portásnak, és az cserébe hallgat. Nem mindenkinél lehetne így megoldani ezt, viszont őt ismerem annyira, hogy nem fog nemet mondani.
Amíg a terv részleteit pörgetem a fejemben fél füllel hallgatom a tőlem nem messze zajló csevegést. A zene miatt csupán annyit tudok ki venni, hogy valami pasiról beszélgetnek, a kis Jasmine-nek viszont nem tetszik a téma. Ez megerősíti azt, amit eddig láttam: szingli. Ez nagyban megkönnyíti a megkörnyékezését.  
Az idő előrehaladtával egyre felszabadultabban viselkednek, táncolnak, élvezik a bulit. Közben a poharam kiürül, megrendelem az újabb kört, és rágyújtok egy szál cigarettára.
- Ugye lehet itt bent füstölni? - érdeklődöm a pultostól, majd beleszívok. Nem látok sehol se egy táblát ami ezt tiltaná, és a maca is ezt erősíti meg, aki bólint, és passzol egy hamuzót. Nem egy bőbeszédű, bár a forgalmat elnézve ez nem is csoda. Szinte percenként szalad teli tálcával az asztalokhoz, illetve vissza az üres poharakkal. Egész sokan vannak, a lányokat néha alig látni a tömegtől, a vörös ruha fel-fel villanásából sejtem, hogy még nem mentek el.
Olyannyira nem, hogy pár perc múlva megindulnak felém. Úgy teszek, mint aki észre sem veszi, hogy közelednek. Korai lenne még akcióba lendülni? Lehet már lassan el kellene kezdenem. Ekkor veszem észre, hogy a hátsómat méregetik. Nem a semmiért járok edzeni. Nem engedhetem el magam, formában kell maradnom. Ha már öregszem legalább adjak a megjelenésemre. Eszem ágában sincs még meghízni, és sörhasat növeszteni.
Érdeklődve figyelem a szóváltást, és amíg a Claira nevezetű bátorítja ő csak le akarja rázni. Mit teszel ér... Ekkor ütődik nekem, aztán kis híján a pultba, amit a jó reflexeimnek köszönhetően éppen hogy tompítani tudok a karja elkapásával. Így is kiborítja ami rajta van, de az már a legkevesebb.
- Semmi baj, nem ütötted meg magad? - veszem elő a "normális" énemet. Nem sokon múlt, hogy nagyot koppanjon. Az, hogy ez a legkisebb rossz, ami ez éjszaka folyamán érni fogja már más kérdés.
Ahogy a tekintetünk találkozik teljesen belefeledkezem. Istenem, ezekben a karamell őzikeszemekben lehetetlen nem elveszni. Hosszú másodpercek után lassan magamhoz térek. Közelről még gyönyörűbb, az öltözete lágyan kiemeli a karcsú alakját, mégse enged túl sokat láttatni.
- Köszönöm a nagylelkű felajánlást, de szó sem lehet róla. Inkább meghívlak én valamire, mit iszol? - érdeklődöm lovagiasan, mosolyogva. Szorult bele jó modor az kétségtelen, ám milyen férfi lennék ha elfogadnám?
A közelsége megnehezíti, hogy higgadt szívtipró maradjak. A pulzusom az egekben, és a tenyerem is izzad. Csak tudnám mitől. Még alig ittam, a második felesnél jártam, ennél sokkal több szokott kelleni ahhoz, hogy érezzem. Nyugalom, menni fog, maradj laza. Mantrázom, és slukkolok egyet a hamutartón pihenő cigimbe, majd elnyomom.

Sajnálatos módon nincsen annyi buliban, avagy egyszerű fiatal lányoknak való szórakozási lehetőségben részem, mint azt szeretném, és ez a mai állapotomon is meglátszik.
Nem mintha rosszul érezném magam – szó sincs róla -, csak meglátszik rajtam, hogy nem vagyok hozzászokva a gyors pohárdöntögetéshez. Furcsa és egyben megkönnyebbülést nyújtó helyzet számomra, hogy nem kell most megjátszanom magam a figyelő tekintetek előtt, nem kell a szemkontaktust folyamatosan tartani a testőrömmel, avagy rejtőzködni apám szúrós tekintete elől, ha valami olyat teszek, ami neki nem tetszik.
Mert mondanom sem kell, hogy attól függetlenül, hogy ki vagyok, és mivel jár az életem, próbálom kihasználni a kötelező rendezvények adta szórakozási potenciált is.
Komolyan mondom, szegény Harry-t néha sajnálom, ezért a maiért meg pláne, de tisztában vagyok azzal, hogy legkésőbb reggelig amúgy is megtalálna, hacsak nem megyek én előbb haza.
Nem igazán volt tervben ma használni az eszemet, hiszen pontosan azért jöttem, hogy felejtsek, mivel holnaptól teljesen megváltozik az életem.
Kicsit még meg vagyok szeppenve, egyedül érzem magam, de amint megpillantom a barátnőimet, egy olyan érzés fog el, hogy tudom, minden rendben lesz ma este.
A számomra nem mindennapi italválasztás, a ritmikus zene, a villogó fények mind egy laza és katartikus állapotba löknek, habár van egy olyan érzésem, hogy soha sem leszek képes teljesen elengedni magam.
Persze Claire, nem lenne Claire, ha nem próbálna meg összeboronálni valakivel – nem mintha szükség lenne rá -, de most nem azért vagyok itt, hogy bepasizzak, anékül is van éppen elég bajom.
Jó, mondjuk ez a magas, szőke, akit a barátnőm kinézett nekem és szó szerint nekilökött, valóban nem egy rossz darab, de mindig is távol állt tőlem a nyomulás, az nem az én asztalom.
Nem mondom, hogy nem volt már részem pár kis kalandban, de ott soha nem én voltam a kedvezményező, ráadásul mindig ismertem már előtte is a srácot.
Megnehezítette a dolgom, hogy szinte mindenhol és mindenki ismerte az apámat, szóval nehezen is engedtem, hogy közelítsenek felém, hiszen sose tudhattam, hogy talán csak az apámtól akarnak-e valamit. Itt azonban ennek most csak nagyon kicsi a lehetősége.
Ettől függetlenül még mindig megvan a véleményem Claire kis tervéről, de hála az alkohol enyhe hatásának, már nem tehetek ellene semmit, csak remélem, hogy nem esek el, az még így ismeretlenül is nagyon égő lenne.
Csak miután kimagyarázkodom magam, esik le, hogy a pasi tulajdonképpen megpróbált elkapni, hogy ne vágódjak el, én pedig meg se köszöntem neki.
- Nem, szerencsére nem zuhantam akkorát, és hát kaptam segítséget is. Szóval köszönöm – adok végül is hangot a hálámnak, de közben meg azon kapom magam, hogy már megint a pasast bámulom, ráadásul vigyorgok, is mint egy idióta liba. Nem is értem, hogy mi van velem, mert nem jellemző rám ez a zavart viselkedés.
Minden esetre a tequila és ez az izzó kékszemű pali nem jó párosítás a számomra, az már biztos.
Csak arra várok, mondja ki, hogy mit iszik, én kifizetem azt és elhúzok, mert ennek itt így sem értelme nincs, se hülyét nem tervezek magamból csinálni.
- Szerintem én ma már eleget ittam, és amúgy is én tartozom eggyel – vágom rá csak úgy hirtelen utalva az előbbi majdnem nyaktörésemre, de igazából csak az idegesít, hogy ennyire zavarban érzem magam a szőke miatt. Megszoktam, hogy idegen emberek vesznek körül, hogy a középpontban vagyok, most meg, mintha nem is lennék önmagam.
- Kérem, hozzanak neki még egyet, ami abban a pohárban volt, és írják a számlámra! – fordulok aztán hirtelen a csaposlány felé, hiszen eszembe jutott, hogy még mi sem rendeztük a számlánkat, azt a legvégén szoktunk.
- Ne haragudjon, vagyis haragudj…. -  Mekkora egy ostoba, hülye picsa vagyok, hogy itt hebegek-habogok! Azt látom, hogy Mr. Charme idősebb tőlem, de ilyen helyen mégsem kellene magázódnom, nem az irodában vagyok.
- …de meg kell keresnem a barátnőimet, lassan mennem kell haza – füllentem, habár ezt egyáltalán nem tudom, hogy miért teszem, csak azt tudom, hogy ha tovább itt maradok vagy nekiállok iszogatni az idegen Adonisszal, akkor olyat teszek, amit nagyon megbánnék.
- Szóval még egyszer köszönöm a támogatást, és elnézést – mondom egy halovány mosoly keretében, majd amikor képes vagyok elszakadni az igéző tekintetétől, akkor megindulok a tánctérre a hullámzó tömegbe, hogy megkeressem a lányokat.
Azonban csak ekkor jövök rá, hogy rohadtul nem ismerem ezt a helyet, be is vagyok csípve, sötét is van, így esély nincs rá, hogy megtaláljam a barátnőimet. Na, köszönöm, szépen csajok.
Az alkohol nem csak az érzékszerveimre volt hatással, hanem felgyorsítja a biológiai szükségleteket is, így inkább most a női mosdót veszem célba.
Nagy nehezen meg is találom a mosdókat. Férfi toalett, és végre megvan a női is….
Egy kicsit felfrissültebben térek ki odabentről, de miután hiába hívom fel a kedves lánykáimat, nem veszik fel a telefonjaikat, így kissé már felpaprikázva tűzöm ki célomul, hogy márpedig most megkeresem őket.
Gyors tempót elkapva vonulok kifelé, de nem veszem észre, hogy valaki szemben jön velem, már csak akkor tudatosul bennem, amikor nagy erővel – már, ami tőlem telik – csapódok neki a fenemód kemény mellkasnak.
- Elnézést – csacsogom szinte az ütközéssel egyetemben, de csak akkor esik le, hogy ez pont az előbbi szexi pasi, amikor felpillantok….és természetesen ismét azokba az egyszerre jeges és tüzes lélektükrökbe.
- Ezt nem hiszel el! Már megint ma….te? – szaladnak ki a számon ismét a meggondolatlan szavak. Közben érzem, hogy a gyomrom zavarosan összerándul, és kínlódva ajkamba harapok,
- Ugye, nem követsz? – nevetem el magam a hülye helyzet és a hülye viselkedés következményeként, majd hirtelen elrántom jobb kezem a mellkasáról, mert ekkor veszem észre azt is, hogy az bizony az ütközés óta ott pihen.

~ Megjegyzés ~ Szószám ~zenecím ~ ★ ~