„A világon egy ember sem ismeri magát elég jól.” - Marcel Proust.

Minden önfényezést félretéve én egy pozitív embernek tartom magam, annak ellenére, hogy az a munkám ami. Hiszen nem sértek meg vele senkit és semmit, ráadásul az államkasszába is beleteszem azt a nem kis részt, ami jár nekik. Ha jogilag keresnek rajtam fogást, akkor hamar beletörhet a bicskájuk, mert az én könyvelésem makulátlanul tiszta. Ezt tudják is rólam a városban. sokszor fordul hozzám a rendőrség, és én készségesen együttműködök velük. Nincs takargatnivalóm. Annak ellenére, hogy a munkám rengeteg nyitottságot követel – amivel nincs is gond -, nem bízok meg hamar az emberekben, és nem adom ki magam. Megbízható vagyok, és lojális. Az alkalmazottaim is bármikor fordulhatnak hozzám segítségért. Nem szeretnék olyan elcsépelt szöveggel jönni, hogy „olyanok vagyunk, mint egy nagy család”, mert ez nincs így. De jól tudunk együttműködni. Nekem szükségem van rájuk, és nekik is rám. Amíg betartják az előírt szabályokat, nem is lesz semmi gond. Nem csak munkát, hanem szállást is biztosítok nekik, aki igényli persze.
Sokan aberráltnak tartanak, de aki igazán megérti az én világom, másképp is néz rám. Ugyanolyan érző, lélegző nő vagyok, aki keresi a társát a mindennapokban. Hűséges típusnak tartom magam.
Mindezek mellett az évek alatt, ahogy önálló lettem, egyre nehezebben tudok alkalmazkodni másokhoz. Megvan bennem az egészséges önzés, hogy elsődlegesen azt nézzem, nekem mi a jó. Önfejű  és konok vagyok, mindig a saját fejem után megyek, és nehezen lehet letéríteni a céljaimtól. Sajnálatos módon rászoktam a dohányzásra, és nikotinfüggőként egyelőre elképzelhetetlennek tartom, hogy leszokjak, bármennyire is tisztában vagyok a szenvedélyem káros oldalával.
Amit még tudnod kell rólam, hogy van egy tizennyolc éves lányom eme nagyvilágban. Nem tudok róla semmit. Soha nem kerestem fel. Úgy gondolom, amikor lemondtam róla, elvesztettem minden jogom vele kapcsolatban. Mindennap eszembe jut. Talán azért sem keresem meg, mert nem tudhatom, milyen családban nőtt fel, és milyen eszméket tanult meg. Nem érdekel az emberek véleménye, de viszont ha a lányom lenne az, aki elítél amiatt, amit csinálok, az olyan lenne, mintha egy tőrt döfnének a szívembe.

„Some of them want to use you
Some of them want to get used by you
Some of them want to abuse you
Some of them want to be abused”

- Nem tapasztalt semmi szokatlant az éjszaka Ms. Broughton? –
- Kérem szólítson Lady Esthernek. Foglaljon helyet. – a nappaliba vezetem a rendőrtisztet, aki alig párperce csengetett be. A döbbenet már akkor az arcára rajzolódott, amikor ajtót nyitottam, és meglátott engem. Hosszú szőke haj, világoskék szemek, hófehér bőr, törékeny alkat fekete fűzőbe, és bőr szoknyába bújtatva, a kesztyűről nem is beszélve, ami egészen a felkaromig felnyúl.  - Ha jól értem, nem a szolgáltatásainkat akarja igénybe venni.  –
A robosztus fotelban helyet foglalva pillantok rá szenvtelenül, vérvörös ajkaim mosolyra húzódnak. A tiszt zavartan köszörüli meg a torkát, és idegesen fészkelődik a széken. Kezdő. Ráadásul először jár itt nálam. Vajon melyik kollégája akarta megtréfálni azzal, hogy ide küldte egyedül?
- Kkkm, szóval Lady Esther. Épp egy bejelentést vizsgálunk ki, ezért vagyok itt. Válaszolna a kérdésre? - Az idegessége egyre nő, és látom rajta, hogy nem tudja, hogyan is viselkedjen velem.
– Mit ért szokatlan alatt? –
– Hallott tegnap éjszaka furcsa hangokat? Kiabálást? – Erre a kérdésre még szélesebb lesz a mosolyom.
- Engem az aggaszt, ha nem kiabálnak. – S ahogy kimondom a szavakat az emeletről egy férfi üvöltése hangzik fel.
- Ugye itt nem történik semmilyen közösülés, vagy bármilyen törvénytelen tevékenység? – kapja fel a fejét. Látom az arcán, hogy szépen lassan összeáll a kép a fejében.
- Maga szerint csak a nemi közösülés okozhat teljes kielégülést? – Elvörösödik, és megint a torkát köszörüli. – Nem járt még nálunk soha, igaz Mr. Nicholson? –
Fejével nemleges választ int.
– Akkor jöjjön, körbe vezetem, és válaszolok az esetleges felmerülő kérdésekre. Üdvözlöm Lady Esther kastélyában. –

A múltamat igyekeztem a legmélyebbre eltemetni önmagamban, hogy annyira eltudjam felejteni, amennyire csak lehetséges. A saját elménket kijátszani nagyon nehéz, de nem lehetetlen. Már a születésemkor belekeveredtem egy olyan világba, amit nem kívánok senkinek sem. Sok mindent magam tapasztaltam, amit pedig még nem fogtam fel, azt utólag elmesélték nekem. Bár ne tették volna.
Édesapám kezdetben jó ember volt. Legalábbis az elmondottak szerint. Mire én megszülettem, addigra kártyán eljátszotta a családi földeket. A hirtelen beköszöntött pénztelenség, a mindennapi küzdés, és a bizonytalanság szépen lassan marcangolni kezdte az idegeit. Először az alkoholhoz nyúlt, de egy idő után már ez nem volt elég. Egyre többet és többet akart. Így jutott el a drogokhoz.
Mindeközben ott volt édesanyám. Kedves, figyelmes, másokkal törődő asszony. Tisztességes munkája volt, egy varrodában dolgozott, ott is műszakvezetőként. Nem kapott rossz fizetést, de apámnak ez nem volt elég. Egyre többet és többet akart. Ráadásul, amikor megszülettem, nem tudott visszamenni, dolgozni, mert nem vették vissza. Az a kis pénz, amit pedig összespórolt, szépen lassan felemésztette apám függősége, aki teljesen kifordult magából. Más ember lett. Agresszív, érzéketlen és nem riadt vissza attól, hogy az egykor szeretett feleségét, a gyermeke anyját megüsse. Azt gondolná az ember, hogy egy férfi ennél mélyebbre már sem süllyedhet. Tévedés.
A drog iránti igény egyre csak nőtt. Bódult akart lenni a nap minden percében. Nem érdekelte más, az én létezésemről tudomást sem vett. Édesanyámat pedig egyre csak terrorizálta.  Ahhoz, hogy több cucchoz juthasson, a világ legősibb és legjövedelmezőbb állását képzelte el édesanyámnak. Prostitúcióra kényszerítette. Eleinte csak egy-két haverjának „adta el” jó pénzért. Később már a felhalmozott tartozásait is nagyrészt így adta meg. S ez évről évre egyre rosszabb lett. Ahogy teltek az évek, én is egyre inkább öntudatomra ébredtem, és láttam, ahogy anyám szemeiben kihuny a fény és az egész lénye megfakul. A csinos, büszke vállak, és az egyenes derék, amely régen jellemezte, összegörnyedt. Szemei körül a karikák egyre sötétebbek lettek. Láttam rajta minden eltelt, és „átdolgozott” éjszaka után, hogy mennyire gyűlöli saját magát, és ezt az életet. Saját erejét is felülmúlva próbált engem nevelni, vigyázni rám. Sajnos az éveken át tartó megaláztatás, sanyargatás megtörte, és végső elkeseredésében önkezűleg vetett véget a saját életének. Ekkor voltam tizenhárom éves.
Egy világ omlott össze bennem. Ott álltam egyedül, sok megválaszolatlan kérdéssel és egy drogos, agresszív apával az őrült kamaszévek kapujában. Nem tagadom, gondoltam arra is, hogy édesanyám után megyek, de még ahhoz is túl gyenge voltam. Az iskolában eddig sem teljesítettem túl jól, de csak ekkor kezdődött az igazán mélyrepülés. Nem a legmegfelelőbb körbe kerültem, és ez csak rosszabb lett, ahogy elkezdtem a középiskolát.
Szerelmes lettem egy végzős srácba, és nem voltam ezzel egyedül. Magas volt, okos, és vicces.. ráadásul a suli focicsapatának a kapitánya. Tudjátok, a suli legmenőbb sráca. Azt gondoltam, soha nem fog észrevenni, hiszen nem kerültem be a szurkolói csapatba sem. Túl alacsonynak és soványnak találtak. Pech.
Ennek ellenére az év második felében elkezdett nekem udvarolni. Virág, csoki, gyertyafényes vacsora, mozi, éjszakai kocsikázás, a csillagok vizsgálása, a felhők alakjainak kitalálása. Minden, ami a nagykönyvben megvolt írva. Elkezdtünk járni, és a tini amerikai álom így folytatódott. Jött a bál, és az első éjszaka, amit vele töltöttem, és neki adtam, amit egy lány csak egyszer tehet az életében.

”I wanna use you and abuse you
I wanna know what's inside you”


- Van vezetett vendéglistájuk? Ki, mikor volt itt, esetlegesen milyen szolgáltatást vett igénybe? –
- Az felizgatná Mr. Nicholson? – kérdezek vissza, és megint csak elmosolyodom.
– A legkevésbé sem. – A tiszt lassan kezd felengedni, és már nem köszörüli meg a torkát.
– A diszkréció nagyon fontos számunka. Természetesen van vendéglistánk, minden pontosan vezetve van. De ahhoz, hogy betekintést nyerjen, szükség van a megfelelő engedélyekre. – Nem állok útjába az igazságszolgáltatásnak, de nem adom ki csak úgy a vendégeimet.
- Persze, természetesen. – biccent egyet, de látszik, hogy a kandalló párkányon lévő maszk jobban leköti a figyelmét. A legkülönösebb a darabban, hogy az orra hosszú, vastag a vége kissé felfelé kunkorodik. Lehet találgatni, mit is akart vele az alkotó közölni.
– Elnyerte a tetszését? – kérdezek rá nyíltan, és a karjaim összefonom magam előtt. A rendőrtiszt pedig nemlegesen megrázza a fejét. - Amikor ide jönnek hozzám, az emberek sokszor nem tudják, mit akarnak. Egészen addig, amíg meg nem mutatom nekik. –
– Mégis mit mutat meg nekik? – szemöldökét összeráncolva szakítja el a tekintetét az álarcról, és néz egyenesen a szemeimbe.
- Segítek választani. Alárendeltség, vagy dominancia. –

Nem tudtam, mi az a védekezés, hiszen nem volt ott senki mellettem, aki elmagyarázza. Az iskolában tartott felvilágosító órák pedig egyenesen nevetségesek voltak. Így amikor a bál után két hónappal minden reggelemet a wc fölött töltöttem, ráadásul a menstruációm sem jött meg, kezdtem kétségbeesni. Vettem terhességi tesztet, többet is. Egytől egyig pozitív lett. Hirtelen nem tudtam, mit is tegyek, mit kell tennem. Hozzá mentem azonnal. Persze teljesen kiakadt, sőt, magán kívül volt. A szerelmes szavak, melyeket egészen addig suttogott, nem voltak többé. Csak arról tudott beszélni, hogy mit fognak szólni a szülei, és az egyetem, meg az ösztöndíj. Csupa kifogás.
Egyedül maradtam. Azt mondta, hogy vagy elvetetem a gyereket, vagy szakít velem. Az utóbbi történt. El sem tudtam képzelni, hogy megöljek egy még meg sem született lelket. A szerelmünk gyümölcsét. Szerelmes voltam, de mennyire, és hittem abban, hogy majd a gyermek megszületik, és a karjaiban tartja majd azt a picit, akkor meggondolja magát, és mi egy család leszünk. Mekkorát tévedtem.

Apám eközben továbbra sem foglalkozott velem. Amennyire csak lehetett, elkerültem, de azon a bizonyos estén nem sikerült, és akkor változott meg minden. Szerencse, vagy szerencsétlenség? Mindenki döntse el maga. A nyolcadik hónapban jártam már. Nem volt az a bő póló, ami eltakart volna. Zuhanyzás után, törülközőbe tekerve magam, a konyhában álltam, épp egy pohár vízért szaladtam be, amikor megjelent az apám az ajtóban. Ködös tekintetével elkezdett méregetni, én pedig bármennyire is akartam, nem tudtam elrejteni a pocakom. Elindult felém, én pedig hátrálva a falnak ütköztem. Üvöltve rántotta le rólam a törülközőt, és ahogy meglátta azt, amit eddig rejtegettem, vérben forgó szemekkel esett nekem. Ott ütött, ahol csak ért, közben kiabálva ócsárolt. Mocskos kurvának nevezett, és azt hajtogatta, hogy olyan vagyok, mint az anyám. A szitkok közé belekeveredett az én kétségbe esett, segítségkérő sikolyaim, a fájdalmas nyögéseim. Addig ütött, míg elvesztettem az eszméletem.
A kórházban tértem magamhoz. Először nem tudtam, hol vagyok, egy nővér világosított fel. A szomszédok meghallották a segítségkérésem, és kihívták a rendőrséget. Ők, amikor kiérkeztek, mentőt hívtak hozzám. Apámat pedig lelőtték, mert elővette az otthoni fegyverét és az egyik rendőrre fogta. Lehet, ha később érnek haza engem lő le, mint egy utolsó kutyát. Hogy őszinte legyek, az apám nem is érdekelt, annál inkább a gyerek. Szerencsére túlélte a súlyos bántalmazást, de amíg eszméletlen voltam, addig megcsászároztak, és koraszülöttként inkubátorba került. Megkönnyebbültem, de nem élvezhettem ki sokáig ezt. Ekkor lépett be a terembe a további életemet leginkább meghatározó ember az ajtón, csak ekkor még ezt nem tudtam. Heather Willow, aki megszólalásig hasonlított édesanyámra. Ikrek voltak, és én soha nem ismertem meg, nem meséltek róla, fogalmam sem volt, hogy van egy nagynéném. Nem volt véletlen. Heather elmesélte, hogy mielőtt még megszülettem, már akkor eltiltotta apám anyámat a családjától. Ahogy a baj pedig tetőzött, és hiába próbálta minden erejével kiemelni a mocsokból anyámat, nem tudott rajta segíteni. Így kihátrált az életéből, és nem is beszéltek többet.
Viszont most felkeresték, mert Ő az egyetlen élő rokonom, nekem pedig, kiskorú lévén, szükségem van egy gyámra. Kész tények elé állított. Nem tarthatom meg a babát, örökbe kell adjam, mert mindenkinek így lesz a legjobb. Heather teljesen más volt, mint az édesanyám. Az egész lényéből az erő sugárzott. Határozott , büszke nő, akinek nem lehetett nemet mondani. Könyörtelen volt, ó igen. Azt sem engedte, hogy csak egyetlen egyszer a karjaimba vehessem a gyermekem, hogy elköszönhessek tőle. Igen, lemondtam a lányomról. Nem volt más választásom. Tizennégy évesen, árván, egy halom adóssággal a nyakamban, amit apám hagyott hátra, ugyan mit tehettem volna? Sosem felejtem el azt a napot.


- Nekem ez az egész… -
- Deviáns? – segítek neki befejezni a mondatot. Rengetegszer találkoztam már ezzel a reakcióval, és egy percre sem értem sértőnek ezt a hitetlenkedő tekintetet.
- Aberrált. – javít ki engem, jelezve, hogy nem volt jó a következtetésem. Halkan kuncogva lépek az ablak elé, és nézek ki a sötétségbe.
- Ami itt történik, annak nincs köze az erőszakhoz. Megpróbálunk megszabadulni a begyöpösödött társadalmi elvárásoktól. Valóra váltjuk az emberek álmait. Elfogadhatóvá tesszük őket. –
Valószínű nem erre a válaszra számított, mert csak meglepett pislogást kaptam válaszul. Nos, én annál inkább nem lepődtem meg.
- Egy élmény volt Önnel a találkozás, de most már mennem kell. Foglalkoznom kell a Vendégekkel. Érezze magát otthon. – könnyed léptekkel hagyom el a szobát, és indulok le az alagsor felé. A ház, amely egykor a nagynénémé volt, a halála után megörököltem, így került az én tulajdonomba. Las Vegas egy kis apró szigete, nem túl messze a ragyogástól, de épp elég messze a kíváncsi tekintetektől. Egy nagyobb épület komplexumról van szó, ezért is kapta meg a „kastély” jelzőt. Ez volt az én kastélyom, melynek ajtaja mindenki előtt nyitva állt.

„Gonna use you and abuse you
I'm gonna know what's inside you”




Nagynénémtől megkaptam mindazt, amit eddig nem. Figyelmet, intő és óvó szavakat, iránymutatást, és a legfontosabbat… egy példaképet. Mivel Ő Las Vegasban élt, így hozzá költöztem abba a hatalmas házba. Le voltam döbbenve, mennyi ajtó, lépcső, alagsor téli kert.. maga volt az álom. Aprócska paradicsom a nagyvárosban. Elkezdtem a középiskolát, tiszta lappal, és ez maga volt a megkönnyebbülés. Nem kellett magyarázkodnom senkinek semmiért. Áldottam ezt az ismeretlenséget. Nem voltam él tanuló, Heather nem is várta el tőlem, csak azt, hogy tisztességgel végezzem el, és legyen egy érettségim, majd tanuljak ki egy szakmát. Leérettségiztem, és rögtön utána elvégeztem egy sminkes tanfolyamot. Azt gondoltam, majd a nagy filmstúdióknak én fogok sminkelni.. fiatal voltam, és tapasztalatlan. Nem alkalmaztak. Nagynéném pedig elvárta, hogy valamit kezdjek magammal. Nem a pénz miatt, hanem, hogy megtanuljam, milyen a munka. Így lettem pultos egy bárban.

A nagybetűs első szerelmes történet után nem fordultam teljesen magamba, és nem kezdtem el átkozni az egész férfitársadalmat. Utólag, kicsit felnőttebb fejjel megértettem az egykori reakciót, miszerint nem akart bevállalni ennyire fiatalon egy gyermeket. Ami a lányomat illeti.. Mindennap gondoltam rá. Elképzeltem, hogyan nézhet ki. Milyen családnál lehet most, boldog e, tudja vajon, hogy az igazi anyja eldobta magától. Igen, gyötört a lelkiismeret, és az észérvekkel sem tudtam elhallgattatni. Tiszta szívemből reméltem, hogy jó helye van, és az élete a lehető legcsodálatosabb! Jobb és szebb, mint ami mellettem lett volna.

A munka jól ment. Fiatal voltam, szép és csinos. Sok borravalót kaptam, és bírtam a strapát, az éjszakázásokat, a hangos zenét, s a cigaretta füstöt. Az egyik ilyen zajos estén ismertem meg a második nagybetűs szerelmemet, Ericet.
Eric egy idősebb férfi volt, kerek 20 év volt közöttünk. Olyan volt, mint a nagynéném, csak férfiban. Az egész kisugárzása annyira döbbenetesen erős volt, hogy a közelében alig kaptam levegőt. Ezt csak tetézte az, hogy acélszürke szemeivel áthatóan tudott nézni az emberre. Meztelennek éreztem magam előtte. Külseje kifogástalan volt, bőre, és körmei ápoltak, a haja mindig frissen mosva és megformázva, az öltönyén egy apró ránc, annyi nem volt. Amikor megjelent a pult előtt, az első kérdés, ami felmerült bennem, az az volt, hogy mégis mi a francot keres itt? Nem leszólni akarom a helyet, mely befogadott és munkát adott, de nem egy exkluzív bár volt, ahová a felső tízezer járt, és csak kesztyűben érhettünk hozzá a pohárhoz. Aznap este ketten dolgoztunk a pultban, és vártam, hogy a kolleganőm menjen oda az ismeretlen férfihoz, és szolgálja ki. Bevallom, hihetetlenül zavarba jöttem. Olyannyira, hogy erre korábban még nem is volt példa. Persze Mandynak pont akkor kellett az egyik sráccal elmélyült beszélgetést folytatnia! Így nem tudtam tovább odázni a dolgot, és odaléptem hozzá. Mai napig az orromban érzem azt a hűs, borsmentához hasonlatos illatot. Friss volt és fanyar egyben. Sosem éreztem még ennyire kellemes férfi illatot. S ahogy rám emelte a tekintetét, azonnal tudtam, hogy nincs menekvés.

Csupán két évig tartott a mi románcunk. Én szerelmes voltam az első perctől kezdve, de szinte biztos vagyok benne, hogy Ő nem táplált ilyesfajta gyengéd érzelmeket az irányomban. Ennek ellenére az a két év maga volt a mennyország és a pokol egyben. Eric egy igencsak különleges férfi volt, különleges igényekkel. Ő ismertette meg velem a BDSM világát. Eleinte nem tetszett az ötlet, hogy kikötözzenek az ágyhoz, ezzel elvéve minden mozgásszabadságomat. A kiszolgáltatott érzés évekig kísért, és láttam, ahogyan anyám is belerokkant ebbe, de igaza volt Ericnek. Ez teljesen más, mint a valóélet. Ez a fantáziánk megélése, a határaink feszegetése, új élmények szerzése. Apró kis lépésekben haladtunk együtt. Eleinte csak azért hagytam magam, hogy Eric kedvére tegyek, és megfeleljek az ő „elvárásainak”. S egy idő után, egyszer csak azon kaptam magam, hogy élvezem azt, amit velem művel. Nem beszéltem erről senkinek, mert tartottam a reakcióktól. Azt hittem, csak Eric az, aki ilyen beállítottságú, és nem is gondoltam, milyen sok ember érdeklődik ezután a viselkedésforma után. Csak akkor döbbentem le, amikor egy ilyen klubba ellátogattunk együtt, persze Eric kedvéért. Új emberekkel ismerkedtem meg, és egy újabb oldalam ismertem meg. Amely ott lakozott mélyen belül, és az éveken át tartó zsarnokoskodás sem ölte meg bennem. Rájöttem, hogy nem vagyok olyan, mint az édesanyám egykoron volt. Erős vagyok, és okos, és a kezemben tudom tartani az irányítást, és térdre tudok kényszeríteni egy életerős férfit is. Meg is tettem. Nem, nem Ericet, hiszen Ő alapvetően egy dom, és ezen akármilyen szerelem sem változtatott volna. Amikor megízleltem azt az édes erőt, akkor lett vége a kapcsolatunknak. Soha nem felejtem el azt az estét, amikor kimondtuk, hogy vége. Volt valami büszkeség a hangjában, és a szemeiben. Úgy tekintett rám, mint egy teremtményére, és ez így is van. Ő tett azzá ami ma vagyok. Megkereste azt az aprócska kis ajtót, és kinyitotta. Nem volt semmi düh, vagy keserűség bennem. Hazudnék, ha azt mondanám, nem fájt a szakítás, de ez elkerülhetetlen volt. Nem voltam már ugyanaz többé.

Megtalálva újra önmagam, még mindig a bárban dolgozva terveket kezdtem szövögetni. A jövőről, hogy hogyan kereshetnék több pénz, merre menjek tovább tanulni, hogyan fejlesszem önmagam. A jövőm kulcsa ott volt a kezemben, és most már az önbizalmam is megvolt már hozzá, hogy használjam is azt. De a tervezgetésnek vége lett, egyik napról a másikra. Nagynénémnél mellrákot diagnosztizáltak, és későn vették észre. Azonnal elkezdték a kezelést, és megvolt az eltávolító műtét is, sajnos nem élte túl. Egyetlen örökösének nevezett meg a végrendeletében. Ekkor kezdődött az újabb szakasz az életemben, de ez volt igazán az első lépcsőfok az önmegvalósításom hosszú és rögös útján. Szerettem volna jól élni, jóval több pénzt keresni, mint a bárban, és bár szép összeget hagyott rám a nagynéném, hosszútávon a házat is fent kellett tartanom valamiből. Törvényesen akartam valami olyat csinálni, amiből sok pénzt lehet kihozni, és még élvezem is. Így nyitott meg Lady Esther kastélya, ahol az emberek a legvadabb álmaikat válthatják valóra, de csak és kizárólag törvényes kereteken belül.

Az üzlet pár év alatt felvirágzott, és joggal mondhatom, hogy elégedett és büszke vagyok arra, amit elértem. Nem szégyellem azt, amit csinálok, hiszen minden szabályt betartok. Akik nekem dolgoznak, jó fizetést kapnak, nagyon jót, és csak azt kell elvállalniuk, amit ők is akarnak. Nem kényszerítem őket semmire. Hacsak nem ők kérnek meg erre.