Az oldalon korhatáros, erotikus tartalom és durva szövegek találhatóak. A később esetlegesen kialakuló lelki defektekért és a fejlődésben való visszamaradásért felelősséget nem vállalunk.
♦ ♦ ♦
Az oldal alapötlete a „Passion in Las Vegas” nevű fórumról származik. Annak folytatásaként jöttünk létre.
Belépés
Chat
Legutóbbi témák
» Zenedoboz... by October Soininen Wallow Pént. Nov. 22, 2024 10:53 am
Fabrice Laurent Sébastien Geoffroy Mercer du Plessis-Bellière y Olivares
Szerző
Üzenet
Fabrice Laurent Mercer
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
Job : Befektető, a Mercer Borászat és nagybirtok többségi tulajdonosa, főállású arisztokrata.
Location : Las Vegas
Posts : 69
#1Tárgy: Fabrice Laurent Sébastien Geoffroy Mercer du Plessis-Bellière y Olivares Kedd Okt. 27, 2020 1:17 am
Fabrice Laurent Mercer♚
Madrid, Spanyolország 1993. december 31.
27
Befektető, a Mercer Borászat és nagybirtok többségi tulajdonosa, főállású arisztokrata.
Business
Sam Merrell
Amit jó ha tudunk...
♚ Művészeti tehetség Képzőművészet terén, főleg festészetben/grafikában. (Az egyetemet festőművész szakon kezdte, végül a felmenői nyomására szakot váltott és üzleti diplomát szerzett.)
♚ Kötelességtudó (többnyire) Tisztában van azzal, hogy mit várnak el tőle, és amennyiben ígéretet tett rá, igyekszik teljesíteni. Ez persze nem mindig sikerül neki, de ő töretlenül próbálkozik. (Különösen, ha úgy kívánják az érdekei.)
♚ Hedonista Erre nem átall pénzt költeni (a tetemes du Plessis-Bellière vagyonból meg is tehette egy ideig).
♚ Társaságkedvelő Ha rajta múlik/úgy akarja pillanatokon belül kész kis udvartartást gyűjt maga köré főleg hasonló korú és érdeklődésű emberekből.
♚ A fenti megállapítás ellenére kiválóan tűri a magányt Mert egy művésznek néha el kell merülnie önnön gondolatai és víziói között.
♚ „Gaz csábító” Jó fizikai adottságokkal rendelkezik és ezzel tökéletesen tisztában van. Annak rendje és módja szerint ezt ki is használja.
♚ Erkölcs nélküli Tisztában van a jó és a rossz erkölcs fogalmával, és mindkettőt kiválóan képes teljes meggyőződéssel, felváltva alkalmazni, ha az érdekei úgy kívánják. Olykor nagyvonalú, olykor gátlástalanul megzsarol, vagy elcsábít. Jó tulajdonság is lehetne, hogy minden „gaztette” előtt precízen felméri a lehetőségeit. Ha ennek ellenére elbukik azt sajnálja, hogy fülön csípték, és nem a vétkét bánja meg.
♚ Egyéb hasznos információk
Anyai ágról spanyol grófok és hercegek, apai ágról francia márkik, valamint Louisiana-i rabszolgatartó ültetvényesek leszármazottja.
rangján alul soha nem kér bocsánatot;
soha nem könyörög semmiért;
szinte soha nem bán meg semmit.
Kilenc éves koráig Franciaországban élt a családi birtokon. Apja tragikus kimenetelű lovasbalesete után költöztek Spanyolországba anyjával és az öccsével.
Középiskolai tanulmányait az Etonban kezdte, ahonnan két és fél év múlva kicsapták botrányos magaviselete miatt.
Jegyben jár egy angol arisztokrata lányával, Lady Matilda Anne Coleridge-dzsel.
♚ Család…
Juan Pedro Diego Alejandro de Olivares gróf, a Spanyol Légierő nyugalmazott generálisa – Fabrice nagyapja, 72 éves;
♚ Fizikai megjelenés 188 cm magas, szálkás izomzatú és meglehetősen jóképű. Sötétszőke hajú, világos bőrű és sötétbarna szemű. Többnyire divatosan-elegánsan öltözködik előnyben részesítve a fekete színt a ruhatárában.
Múlt...
2013. december 15. 10:10 Olivares palota Madrid, Spanyolország
Fabrice Laurent Sébastien Geoffroy Mercer du Plessis-Bellière y Olivares márki lassan moccant meg az ágyban, fordult óvatosan az oldalára és egy fémes csörrenés után éles fájdalom nyilallt bal vállába, valamint medencecsontjának jobb oldalába. Csak ez után nyitotta ki a szemeit, hallatott némi nyöszörgést, majd köhögött párat1. Az alkóv sötét és levegőtlen volt. A márki egy fémes csikordulás, valamint az ágy rugóinak nyikorgása közepette nehézkesen ült fel és az éjjeliszekrényen hagyott telefonjáért nyúlt. Még jócskán félálomban leledzett, ezért kis híja volt annak, hogy a telefon az intarziás parkettára zuhanjon. Furcsállta elsőre, hogy a finommotoros mozgása ennyire betompult. Nem! Kizárt, hogy ennyire zsibbadtra piálta volna magát előző éjjel. Még akkor is, ha szinte alig emlékszik valamire… hmm… Egy gombnyomásra bekapcsol a kijelző. Általában. De nem ekkor2. A fiú ujjai tizenöt-húsz alkalommal is megkocogtatták az érintésre érzékeny műanyagot, nyomogatták a készüléken található valamennyi gombot, de nem történt semmi. Lassan realizálta, hogy egyszerűbb a villanykapcsolóhoz fáradnia, mint a telefont bűvölnie egy vastag bőrből készült lovagi kesztyűben, hát felállt és az első lépés után hangos csörömpöléssel végigvágódott a parkettán. Túl fájdalmas, túl tompa, túl fáradt érzés kerítette hatalmába, miközben a feje szét akart robbanni, s ha ez nem lett volna elég, az ágyban is némi mocorgás támadt. A márki felkönyökölt, hogy a válla fölött – amennyire a láncing engedi – hátra tudjon pillantani. Nem mintha bármit is látna, a sötétség mindent elnyelt idebent, de abban a szent minutumban rájött, hogy a letolt nadrágja végett sikerült ilyen istentelenül hasra vágódnia. Picsába! Az ágyban pedig pont erre a csörömpölő hangra nyitotta ki szemeit a szőkés vörös Ninette3, majd fordult jólesően másik oldalára a félvér Pepita4. Ez utóbbi unott ásítással vakarta meg a fejét, míg a francia lány riadt sietséggel kanyarintotta a vállára az ágytakarót, majd pattant ki az ágyból. A hangokból ítélve nekiment egyszer a baldachinos ágy egyik oszlopának, majdnem rátaposott Fabrice jobb kezére, mielőtt gyakorlatilag feltépte az ajtót, amin át kirontott a helyiségből. A márki némileg előrébb kúszott és a szomszéd szobából bevetülő fény megvilágította vállig érő, összekuszált haját, s a tegnap éjjeli dorbézolástól elkínzott arcát. Odakintről szintén hallatszott némi mocorgás, s Fabrice-nak ekkor már kezdtek határozottan bevillanni az előző éjszakai bacchanália emlékképei. Tegnap éjjel átjött Aguirre5 és Ferrera6. Aguirre elhozta megmutatni a „legújabb kis szerzeményét”, ahogy ő nevezte a kelet-európai, 17 évesnél valószínű nem idősebb, sötét hajú modell srácot, aki első pillantásra inkább tűnt lánynak. Már akkor is volt valami a fejében… a fejükben, aztán Aguirre hadoválni kezdett arról, hogy még részegen is felmossa Mercerrel7a padlót egy párviadalban, mire láncinget öltöttek és a megállapodásuk szerint második vérig küzdöttek volna karddal és pajzzsal… de nagyjából mindketten az ötödik sebet szerezték, mikor Fabrice annak a megveszekedettnek a fejéhez vágta, hogy az előzetes megállapodásuk szerint fejre nem mennek. Az az idióta csak nem hagyta abba, s kettejük párharcának – mely Fabrice szerint saját győzelmével zárult – végül egy szerencsétlen pajzzsal történő hárítás vetett véget, melynek következtében a márki bal válla megrándult, míg Aguirre hanyatt vágódott a padlón, s vagy negyed óráig feküdt szinte magatehetetlenül… miközben megállás nélkül röhögött. Fabrice végigsimított jobb arcán és érezte a szerencsére nem túl mély vágás nyomát, mely az érintésére felsajdult. Ezt követően felkászálódott a parkettáról, felhúzta a nadrágját és elhagyta a hálófülkét a fürdőszobáért, ami az alkóv melletti szoba túloldalán várta. Ennek a szobának az ajtaja egy négyszobás lakosztály előterébe nyílt, s ebben az előtérben túl sok minden utalt a tegnapi csetepatéra. A kétszáz éves és tavaly újrakárpitozott kanapék félretolva a faragott faburkolattal takart falak mellé, az egyik támlája átszúrva – a márkiné ezért valakinek a fejét veszi. Ezt nagyjából addig sikerült végiggondolnia, míg bevégezte fürdőszobai teendőit a reggeli farokkiveréstől a kézmosáson át a fej mosdókagylóba dugásáig, hogy legalább a rá folyó hideg víztől kicsit felfrissüljenek a gondolatai. Mintegy fertályóra után vánszorgott ki a fürdőből, vágott át a szobán, s dőlt az ajtófélfának, hogy immáron teljes súlyában fogadja be a rommá bulizott helység látványát. A két szobalányból az egyik – az isteni Pepita – mindig igazán készségesen a rendelkezésükre állt, ha a család ifjabb tagjainak egy kis úri szórakozáshoz támadt kedvük és mindig készségesen segített felszámolni a káoszt eme események után. Most sem tett másképpen: próbálta az egyik kanapé előtt háton fekvő Aguirrét keltegetni. Ellenben Ninette-et – úgymond – be kellett avatni. Vele sem lesz gond… ha nagyon nyűret, a márkiné úgyis kirúgja és még híre is megy8, hogy mekkora egy büdös kurva is ő, hogy így hagyta magát megfektetni, de ezt a másik lány majd precízen elmagyarázza neki. Túl sokáig azonban nem nézelődhetett, nem úgy, mint Ferrera, aki csak az Égiek tudják honnan mászott elő hirtelen és a kanapén aléltan heverő modell kezét úgy állítgatta, mintha az nem is egy emberi lény testrésze volna, csupán egy néhány tárgyból összeállított kompozíció egy központi darabja. És a taljánnak igaza volt. Az egész helyzetben és magukban a szereplőkben is volt valami egészen szürreális. Valami nem a XXI. századba illő. Fabrice-nak ellenben nem volt ideje ezen filozofálgatni, avagy rajztömböt ragadni; rendbe kellett szednie magát még az előtt, hogy nemesi nagyapja, anyja és öccse visszaérnek vidékről Madridba, ami a legóvatosabb becsléssel is délután egy óra körül várható. A márki igyekezett kibújni a középkori láncingből, s az alatta viselt gambeson zsinórjait a részben felöltözött félvér segített kioldani. A harci öltözéktől megszabadulva Fabrice belebújt az előző este viselt fekete pulóverbe, melyet ugyancsak Pepita adott át neki, aztán kapta el, majd csókolta szájon a pompás leányt, aki egy hangos sikkantással kezdett, végül megadta magát a padlóra ejtve mindent, ami a kezében volt. A márki mintegy két perc múltán elengedte a lányt, hogy a még rajta lévő durva szövetet át tudja cserélni a farmerjára. Pepita közben ecsetelte a nemes uraknak, hogy miért kell sietniük (ebből Aguirre továbbra sem fogott föl semmit, ellenben sikerült levizelnie a parkettát), miért kell megnyugtatniuk a valószínű keservesen zokogó Ninette-et, miért kell felkelteni Aguirrét és a Balkánról való, már nem is annyira érintetlen szépséget és még egy pofont is ki tudott osztani Ferrerának, aki a lábai közé akart nyúlni. Tette ezt a lány úgy, – Fabrice meglátása szerint – mintha minden, ami az éjjel történt nem heti rendszerességgel történne meg szombat éjjelről vasárnapra virradó reggelre. Nos, nem is… Nem ebben a palotában.
Pár óra múlva.
Fabrice az asztalfőn ült a gróffal szemben és már nem igyekezett eljátszani, hogy nem másnapos. A szemei alatt lévő fekete karikák és a jobb arcát járomcsontjától az álláig megíró karcolás eme állapotáról égetően árulkodott. „Nemtelen dolog volna tagadni a nyilvánvalót.”9 Háromszáz évvel ezelőtt elég lett volna ha több púdert hint a szeme alá, hogy a jelek elfedje, így viszont állnia kellett a család valamennyi jelen levő tagjának lesújtó pillantását. Ez rosszabb volt, mintha a fejéhez vágták volna, hogy miféle sutyerák is, hogy újfent ilyen esztelenül verte el az idejét, miközben ők igyekeztek példamutató életet élni és minden befolyásukat latba vetve elrendezni Fabrice dorbézolásának utórezgését. A csöndbe csupán az ezüstnemű porcelánhoz való koccanása vegyült, ahogy Pepita kitöltötte a márkiné teáját. Rajta bezzeg nem látszik semmi. – Remélem Ninette nem gyengélkedik sokáig – fordult a méltóságos asszony a félvér szobalány felé, aki szemlesütve megrázta a fejét. – Nem asszonyom, csupán egy enyhe láz vette le a lábáról, holnapra rendbe jön. – Egy enyhe láz – ismételte az asszony, s tekintete, ha kard lett volna, akkor átszúrja Fabrice szívét. A márkinak kétsége sem volt afelől, hogy a nő ezzel a rövid kis eszmecserével neki tesz szemrehányást és nagyjából tökéletesen hidegen hagyja a kis francia szuka egészségi állapota. A több percen keresztül tartó a csöndet csupán Philippe10 törte meg azzal, hogy kért még süteményt, de olyan bátortalanul, hogy alig lehetett érteni a szavait. Ez pedig már igazán gond. Vélhetően a gróf közölte az asszonnyal az aggályait, s – ahogy mindig is – most is ráhagyta a végrehajtó szerepét a márki anyjára. Ez nyilvánvalóan megszokott volt, ám az a túlzott ridegség ami szinte antarktiszi hideget sugárzott az étkezőre még Fabrice-t is nyugtalanná tette. Nem is habozott a fiú, amikor a gróf felállt – bár magasabb rangjából adódóan nem lett volna kötelessége – felállt ő is, ahogy mindenki más az asztal körül. A gróf ezt követően távozott, miután jelentőségteljesen a lányára nézett. A márkiné bólintott, elküldte Philipe-et és Pepitát, majd visszaült az asztalhoz. – Ön még maradjon, márki úr! Kérem, üljön vissza! – szólt Fabrice-hoz, aki ekkor már erőteljesen tendált kifelé, igaz nem azon az ajtón át, amerre becses családtagjai távoztak. Nem volt mit tenni, engedelmeskednie kellett, melyhez egyértelműen nem volt kedve, de gondolta: ez is csak a szokásos hétvégi fejmosás lesz arról, hogy mennyire nem él jó katolikushoz méltóan és ezt már Don Ignacio11is szóvá tette, arról nem is beszélve, hogy a vidéki rokonok is hiányolják, s lassan megsértődnek, amiért vagy két hónapja Fabrice feléjük se nézett, etc. És anyja még nem is látta a bíbor lakosztályban szétbarmolt bútorokat. Jobban belegondolva, valószínű, hogy már tud róluk. Remélhetőleg Ferrera gond nélkül ki tudta csempészni azt a barom Aguirrét és a kis feketét a palotából, különben még ennél is rondább kioktatásnak néz elébe őmárkisága. – A mai volt az utolsó, Fabrice. A múlt éjszakai magatartásával végképp eljátszotta a bizalmamat – a nő hangja túl nyugodt volt. Találkozott azzal a három szerencsétlennel. Kész. Vége. Fabrice leült az anyjával szembe. – Értem. Mi a szándéka velem? – Nagyapja és én megelégeltük, hogy Ön csak a szórakozásnak él és hogy nem hallgat – rövid szünet – hogy abszolút nem hallgat a józan szóra… Fabrice sóhajtott. Tudta jól, hogy hosszú óráknak néz elébe, míg sikerül (újra) a márkinét meggyőznie arról, hogy mostantól tényleg megkomolyodik. Ha ugyan lehetséges. Sajnos erre az asszonyra egyre kevésbé hat a lehengerlő mosoly és a csillogó, gesztenyebarna szemek, ez a nő már jó ideje átlát Fabrice minden praktikáján. Még a végszükség esetére – és csakis akkorra – tartogatott, elárvult kiskutya-tekintet is hidegen hagyja. Éppen ezért eme kiválóan megszerkesztett hegyi beszédet a szokásos unott ábrázatával ülte volna végig a fiú. A litánia most is jócskán kitért a szobalányokkal való bizalmaskodástól Aguirre bárónő fia perverz hajlamainak tűrésén és támogatásán át a családi relikviák megrongálásáig mindenre, ami az éjjel és ami nem először történt. Mindezt átélni sokkal vidámabb volt, mint végighallgatni, s eltartott csaknem tíz percig, mikor is anyja mondandója váratlan fordulatot vett. – Hogy mondta, kérem? – kérdezett vissza Fabrice, hangjába részben riadt, részben dühös szólamok vegyültek. – Jól hallotta. Délelőtt beszéltem a dékán úrral és azonnali jelleggel kivettem Önt az egyetemről. A következő szemeszter elejéig új intézményt kell találnia, amelyben folytatja a tanulmányait és amelyben diplomát szerez. Egy külföldi intézményben. Máskülönben megvonom Öntől a havi apanázsát. – Tessék?! A jelenlegi iskolám megfelel… Mi a baj vele?! – Nem tartozom Önnek magyarázattal. A gróf úr és én így döntöttünk. Most pedig menjen, intézkedjen, hogy kitakarítsák Önök után a lakosztályt! Vacsoránál találkozunk. – Ezzel… ezzel még nem végeztünk, asszonyom! – állt fel dühösen a márki, majd kiviharzott az ebédlőből, s alig öt lépés után hívta a tanulmányi osztályt… amivel így vasárnap délután semmire sem ment…
2014. január 4. 18:00 Upper Class Complex Las Vegas, NV
– Szóval..? Francia vagy? – érdeklődött Peter Dorfmann, Fabrice újdonsült szobatársa az ágyon hanyatt fekvő márkitól. Fabrice csupán fejét fordította az alacsony, szemüveges és satnya Dorfmann felé, aki találkozásuk első percétől már Pete-nek szólíttatta magát, Fabrice-t pedig nemes egyszerűséggel lefabrice-ozta. Csak úgy, mindenféle engedély nélkül. – Az apám volt francia, én spanyol vagyok. – De ha az apád francia volt, akkor te legalább félig francia kell, hogy legyél. A márki kelletlenül sóhajtott, s Pete valószínű ezt észrevette, mert vagy két percig még csak felé sem mert nézni. Ez az ő formája és még az sem vigasztalta, hogy még életben lévő őseit sikerült még egyszer felbosszantania a tavalyi évben a kissé talán rendhagyó iskolaválasztással. Végülis nem kötötték ki, hogy melyik városba menjen, Vegas pedig bőven külföldön van, azt azonban szigorúan megtiltották neki, hogy a nemesi címeivel villogjon egy olyan városban, ami „fekete lyukként vonzza magába a söpredéket”. Hogy ezt nyomatékosítsák, még kevesebb összeget állapítottak meg havi járandóságként és Fabrice-nak be kellett költöznie ebbe a koedukált, szobánként kétágyas borzalomba, ugyanis komfortosabb kollégiumot ennyi pénzből csak a következő szemeszter elejétől és a tanulmányi eredményeinek függvényében tud az iskola biztosítani, avagy próbálkozzon egy görögbetűs házzal. Ami nonszensz! Látott ő nem egy amerikai filmet arról, hogy miféle tortúra bejutni egy olyan helyre. – Szóval… mit mondtál, mit is tanulsz? – próbálkozott újra a kis gnóm. – Festészet, művészettörténet. A szobatárs látványosan hallgatott, ezért Fabrice folytatta: – Hadd találjam ki, semmirevaló alibi szaknak tartod mindkettőt, amivel a világon semmit sem lehet kezdeni, csak verhetem magam arra, hogy van diplomám. Biztos közgazdász vagy. Esetleg természettudós…? – Igazából politológus… vagy történész… még nem választottam szakot… de spanyolból van érettségim, szóval… beszélgethetünk néha spanyolul, ha gondolod. Fabrice hümmentett, majd tüntetően a fal felé fordult. Tényleg odáig jutott, hogy ez a kis béka fogja megsajnálni őt? Őt! Plessis huszonnyolcadik márkiját?! Igazán fasza három évnek néz elébe…
____________________ 1Napi fél doboz cigi a minimum vagy két éve, a köhögés vagy három percig is eltart. 2Totál lemerült, vagy kikapcsolták előző éjjel. 3A legújabb francia szobalány. 4Fabrice anyjának, Mme Mercernek félig nigériai, félig spanyol szobalánya. 5José Fernando de Aguirre, Fabrice gyerekkori barátja. 6Rodrigo Ferrera, olasz nemesi sarj, de nem a hercegi ágból, Fabrice évfolyamtársa, szobrásznak tanul. 7Fabrice a nemesi összejöveteleket leszámítva mindenhol a Mercer nevet használja. 8Erről Fabrice személyesen fog gondoskodni. 9Fabrice megboldogult atyjának, Henry du Plessis-Bellière-nek kedvenc mondása. 10Fabrice 12 éves öccse. 11Az Olivares család gyóntatópapja.
Jelen...
2020. október 23. 14:50 A Mercerek kastélya Plessis, Franciaország
Plessis különösen gyönyörű az ősz ezen szakaszában. A szüreti munkálatok lassan befejeződnek, így a kastély környékére viszonylagos nyugalom ül a munkások számának/forgalmának csökkenésével. Fabrice a dolgozószobájában ül, s a birtok intézőjével beszél, aki mindent összevetve sikeresnek titulálja az elmúlt két hónapot. Minden rendben és balesetmentesen zajlott, s ennek igazán örülhetnek. Aztán befut a márkiné telefonhívása. Őmárkisága pár órája meghagyta Theodornak, hogy az anyján és Lady Matildán kívül senkit se kapcsoljon, bár azt nem gondolta, hogy a két nő közül bármelyik is keresné; Mme Mercert leköti az évvégi jótékonysági partyja szervezése, a Lady pedig Berlinben tartózkodik egy pszichológus konferencián. – Köszönöm, Serge. Továbbra is számítok a kiváló munkájára. Ellenben, ha most megbocsájt, nem várakoztathatom a márkinét –megvárja, amíg a férfi távozik, csak aztán szól Theodornak, hogy kapcsolja az asszonyt. – Üdvözlöm, Asszonyom, minden lehetek a szolgálatára? – a hangja kissé fásult, ahogy a telefonkagylót a füléhez emeli, lelkiekben felkészült az újabb skandallumra, amit a nő rögvest felvázol neki, mert mi másért keresné…? – Ez tűrhetetlen – a hang mint az ostor úgy vág bele Fabrice eddigi nyugalmába. Ha nem lenne elképesztően gazdag, azt kívánná, így legyen ötöse a lottón. – Képtelen vagyok elhinni, hogy egyáltalán nem képes megregulázni az öccsét. – Kérem, higgadjon le, Philippe többek között az ön jóváhagyásával kapott egy év szabadságot. Nem lehetek mindig a sarkában, ahogy ön sem – pillanatnyi szünet, miközben rákeres Philippe insta fiókjára a laptopján. – Mit csinált már megint? – s homlokráncolva nézegeti a legújabb bulis képeket. Maga részéről ezekben semmi kivetnivalót nem talál. Philippe kificánkolja magát, majd egyetemre megy és a család is megnyugodhat, erre kapott pontosan egy évet, mint a legtöbb rangjabéli ifjonc a középiskola elvégzése után. Aztán az egyik képen meglátja a fiatal urat a haverjaival az ikonikus Welcome to Fabulous Las Vegas tábla alatt ökörködni. Hátra dől a székében, úgy nézi a képet, ami azonnal kinyomtat. A márkiné nagyjából ekkor tart ott, hogy a kisebbik fia esze teljesen elment és Fabrice hozza rendbe… …és Fabrice-nak, ha valamihez, hát ehhez semmi kedve, közben magában korholja a srácot, amiért ekkora késztetést érez közhírré tenni minden megmozdulását. – Utánaküldök valakit, aki hazarángatja. – Ön menjen utána, nem akarom, hogy egy ilyen kényes ügyet másra bízzon. Erős migrénem van miatta. Grófi nagyapja kishíján szélütést kapott. Nem vagyok hajlandó kockáztatni a jóhírünket és apám egészségét, sem az öccse életét, ha egy bűnbanda felfigyel a dorbézolására. Fabrice! Tegye, amit tennie kell. Ön a bátyja, hasson rá! A márki egy mélyebb lélegzetvétel után még vagy tíz percig hallgatta anyja fenntartásait az ügy kapcsán, közben arra gondolt, hogy mekkora szívás, mert ha Philippe olyan, mint ő ennyi idősen, akkor kb. mindent aljasságot kinéz belőle, de főleg elég rafinériát ahhoz, hogy el tudjon tűnni még az ő szemei elől is, ha úgy akarja. A testvéri szeretet jegyében nem szólhat rá, Philippe szimplán ostobának nézné, hiszen hiába egy család, szeretetteljes kapcsolat soha nem volt közöttük. A srác még Theodorban is jobban megbízik, mint benne. No persze Theodorban mindenki megbízik. A maga részéről ezt sosem találta problémásnak, bár azt be kell látnia, hogy túl sokat nem is tud az öccséről. Vagyis csak annyit, amennyit egy jó magánnyomozó kideríthet, de hogy Philippe fejében mi motoszkál, arra egyszerűen nincs rálátása. Ez most ad némi okot az aggodalomra, s emiatt azonnal utasítja Theodort, hogy mielőbb foglaljon maguknak két repülőjegyet Vegasba, béreljen testőröket, limuzint és szállást. Irány Las Vegas… újra…
Amy Lynn Cooper
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Job : Csokis süti kandírozott naranccsal.
Location : Wonderland
Posts : 277
#2Tárgy: Re: Fabrice Laurent Sébastien Geoffroy Mercer du Plessis-Bellière y Olivares Kedd Nov. 03, 2020 11:15 am
Elfogadva!
Hellóbelló Szépfiú!
Nagyon örülök, hogy ismét betetted a lábad Vegasba, hisz van már nekünk jópár szép emlékünk együtt. Node nem tagfadom, állati kíváncsi vagyok mennyit is változott, fejlődött(?) Őmárkisága cirka 5 év alatt.
A jelleme még mindig hatalmas, a múlt már régről ismerős, a jelent meg majd alakítjuk még. Kíváncsi vagyok öcsike megmozdulásaira is és hogy Fabrice hogy próbálja meg hitelesnek szántan helyretenni a fejét. Erre mindenképp veszek egy jegyet!
Nodeee a stempli a Tiéd! Meeer megérdemled! Színezlek is iziben, aztán usgyi jáccani! Vegas ismét a Tiéd!
Fabrice Laurent Sébastien Geoffroy Mercer du Plessis-Bellière y Olivares