Lacey Cromwell
USA, ILLIONIS, PONTIAC 1999.02.15. 18 Tanuló, rendőrnek készül Civil Lucy Hale | |
Amit jó ha tudunk...
◆ pozitív tulajdonságok: rátermett, éles elméjű, művelt, nagy szíve van, kedves, a zene és a tánc szerelmese.
◆ negatív tulajdonságok: temperamentumos, makacs, önfejű, szeretné ha felnőttként kezelnék, nem hallgat senkire sem.
◆ egyebek: a sebesség szerelmese, legyen szó motorról, vagy kocsikról, nyomozó szeretni lenni később, a jobb combján található egy tetoválás, ami zene iránti szenvedélyét jelképezi.
Ha van még mit mondanod...
Kézfejemre helyezem az államat, szürke színű íriszeimet kétségbeesve próbálom az üres lapon tartani. Ismét egy újabb dolgozat, ismételten egy elkönyvelhető rossz jegy, édesanyám nem fog örülni neki. Nem értem, hogy hogyan lehetséges, hogy mindenből jó jegyeket tudok szerezni.... kivéve a matematika, ha fejbe vernének sem tudnám megoldani ezeket a bonyolult feladatokat. Igazság szerint amúgy is hülyeségnek tartom, az életben úgy sem ezekre lesz szükségem. Pláne... nem nekem, nem az a vágyam, hogy matematikus váljon belőlem, sokkal inkább a gonosztevőktől szeretném majd egy nap megtisztítani a világot.
- Oké, nos kérném a papírokat...- mielőtt észbe kaphatnék, a tanárnő kezeibe is veszi a dolgozatomat. Keserű sóhajjal indulok el kifelé, a barátnőm, Amanda tartja velem az irányt. Évek óta ő a legjobb barátnőm. Pontosabban egy éve amióta Los Angelesbe költöztünk anyuval.. Eddig Illionisban éltünk, ott születtem, imádom azt a várost a mai napig, hiányoznak az ottani barátaim, az éjszakai lógások, annyi baromságot csináltunk együtt. Egészen addig a pillanatig, míg végül egy nap a rendőrség kopogtatott az ajtónkon azzal a hírrel, hogy édesapám többet nem fog haza jönni. Amilyen hamar tudtuk el hagytuk a kis várost és Los Angelesbe költöztük, a könnyebb boldogulás reményében. Attól a perctől tudtam, hogy nyomozó akarok lenni, többek között azért, hogy egyszer rá leljek apám gyilkosára és megbosszuljam őt. Nem is értem, hogy hogyan volt képes valaki egy olyan kedves embert, mint ő megölni, ehhez tényleg nagyon gonosznak kell lennie. Édesanyám már lassan betölti a negyvenhetedik életévét, próbálok ott segíteni ahol tudok, mert nagyon beteg szegény. A szüleim később tudtak összehozni engem, mivel én vagyok az egyetlen gyerek, úgy vigyáztak rám mint a szemük fényére.
- Lac... mi lenne ha ma elugranánk megnézni azt a Statham-es filmet... tudod azt hallottam, hogy nagyon király. - karol belém a szőke hajú, magas termetű Amanda. Én csak mosolyogva rázom a fejem, ahogy belépünk a lépcsőház ajtaján.
- Sajnálom, de nem tudok menni... nincs időm, Seanhoz kell mennem, tudod, és azt mondta, hogy később segít a mateknál is... hátha okosabb leszek. - vágok egy kis fintort, aminek köszönhetően fitos orromon ránc keletkezik. - Na nem mintha sikerülne, kész csőd vagyok.
- Megint...? Minden nap Mr. Walkerhez jársz, kezdem azt hinni, kihasználja naivságod... - cukkol ahogy elindul a lakásuk ajtaja felé.
- Amanda... először is kapok érte pénzt, ami nem jön rosszul, sok mindenre elég, és anyán is kell segítenem, nem tudom meddig fog tudni még dolgozni járni. És az is jól jön, hogy néha segít a leckében, így talán nem bukok meg. Holnap találkozunk....- jelentem ki ahogy elindulok a lift felé, miközben azon gondolkodom, hogy szegény kutyának hogy adhatott valaki olyan nevet, hogy Spock...? Nevetséges....