Vihar a pohárban - Nick és Nyda

Job : Üzletvezető Posts : 164

Nick & Nyda

*Nagyon ért már ez a találkozás, de időt is kellett szakítanom rá, ráadásul úgy, hogy Vincent ebből mit se tudjon. Kétszer mondtam le az időpontot, mert voltak apróbb zűrök a bárban és a nyakunkba kaptunk egy vizsgálatot is, gyanítottam, hogy valamelyik konkurens bár küldte ránk a szimatokat, de nem találhattak semmit. Annál én sokkal jobb vagyok, de az időmet így is elvették mire mindent átnyálaztak. A ma délelőttömet azonban már senki nem tudta elvenni, még sem voltak a lépteim annyira lendületesek. Muszájból mentem a belvárosi irodaház rendelőjébe, mert bár egyetlen porcikám sem kívánta, hogy a bajaimról beszéljek, a lelkemnek szüksége volt rá. Úgy éreztem magam, mintha egyetlen lépcsőfokot se tettem volna meg, mintha most lépnék be először Nick-hez és az előzmények is kísértetiesen hasonlatosak voltak. Akkor is lemondtam az időpontokat, ez már-már szokásommá vált. Amilyen profinak ismerem Nick-et, ő még ebből is úgy olvas, mint a könyvből. Még az ajtóban is kellett vennem egy nagy levegőt mielőtt beléptem, a liftben már szorongtam és Esterrel szemben állva a mosolyom sem volt őszinte. Esteren nehéz volt átjutni, sokat beszélt, sokat kérdezett és állandóan a körömlakk orrfacsaró szaga lengte körbe. Ma épp jajvörösre festette a körmeit, belefájdultak a szemeim amikor rájuk pillantottam. Ujai közé ügyeskedte a tollat és azzal ütötte be a kívánt billentyűket, hogy megnézze, valóban van időpontom. Majd mosolyogva közölte, hogy bemehetek. Mindig is pontos voltam, ma valahogy még ezt a tulajdonságomat is sikerült kimaxolni, az előttem lévő páciens már távozott, és az előszoba falán lévő óra nagymutatója is pont akkor ért a kívánt vonalra amikor bekopogtam Nick-hez. A kilincsgomb hűvös volt de gyorsan átvette a bőröm melegét, az ajtó nem nyikorgott és szinte azonnal az arcomba csapódott a megszokott ám elfelejtett, kellemes illat. *
-Jó reggelt! Hogy van? *Én pocsékul, de ezt majd úgyis kivesézi, mosolyogva kezdtem az érkezésemet, de tudtam, hogy őt nem lehet becsapni. Már az beszédes volt, hogy a hosszú kihagyás után hirtelen időpontot foglaltam….aztán lemondtam. Lelkiállapotomat mi sem tükrözhette volna hűebben, mint az, hogy ledobva a táskámat a kanapé mellé, máris letettem magam a fekvőhelyre és kezeimet összekulcsoltam a hasam fölött. *
-Nem akartam jönni, de muszáj volt. Azt hittem már rendeztem magamban mindent, de az utóbbi hetek történései leromboltak….nos majdnem mindent. *Fogalmam sem volt hol kezdjem, már a kezdet is elég bonyolult volt, nemhogy a folytatás. Másrészt ehhez még párosult az is, hogy utáltam magam emiatt. Dühös voltam….és féltem.*

Megjelenés•

Job : pszichológus Location : LV Posts : 195

A mai is egy csodás nap... A szokásosan, bár Cordelia az elkövetkező majd egy hetet Torontóban fogja tölteni, egy újabb továbbképzésen, ettől még messze nem mérvadó a dolog hogy az orromat egy percig is lógassam a független időkben. Hisz az élet SZÉÉÉÉP! Újra és újra bizonyítja, a meglehetősen sötét idők után, és bár akad itt alig egy szabad fél órám, inkább csak 20 percem, ha a folyosóról rabolt igen pancs izű - de jelenleg szükségszerű volt - kávé ízének messzibe kergetését nem számítom bele, így magamba szívva a résnyire tárt ablakon túlról beszivárgó napfény illatát, az asztalom mögött, teljesen tudattalanul és ösztönösen, a legújabb tanult Chopen nóta akkordjait ütöm a zongora billentyűin képletesen, csak mintegy a fejemben dúdolva az igen kellemes dallamot.
Ha lenne itt zongorám... biztosan rá is kapok, így marad csak a mímelt érzése, de még így is... tökéletesen boldog vagyok...
Ami azt jelenti, hogy útközben el is veszíthetem az időérzékemet, lévén a következő pillanatban - csak egy pillanat volt?? - hirtelen ajtónyitás törik be a képbe, és először azt gondolom Esternek akadhatott valami halaszthatatlan és sürgős ügye - bár ő kopogni szokott - ám aztán mégis utolér a felismerés.
Nem kellemetlen, de igen régóta nem látott.
Ettől még valahol kellemes.
Vagy éppenhogy ezért IS az.
És az is lehet hogy kopogott....

- Nydaaaa..! - a hangom szokatlanul lelkes. Mert bár lelkes vagyok, a maga módján, lévén örülve a felismerésnek, annak viszont nem örülök, hogy ennyire eltévedtem - inkább csak elméláztam - a fejemben, hogy elmulasztottam felkészülni a következő páciensre.
Persze tudtam hogy ő az. Vagyis sejtettem... Nem. Valahol tudtam hogy ő jön, csak valahol elkeveredtem az érzéseimben.
Útközben.

- Csak nem nehéz nap!? - lököm fel aztán mégis a székemből, az asztalom mögül, és tudja ő nagyon jól ~ Tudja?? ~ hogy nem ironizálok a jelenlétében, csupán valóban így gondolom.
És ahogy fogja magát és eldől végül a kanapémon, úgy döntök érdemes a dolgok elébe vágni, úgy tűnik jelenleg nem használjuk az általánosan szokásos társadalmi felvezetéseket, hanem azonnal a közepébe csapunk.
Így hát puhán foglalok helyet végül. Alig messze tőle, félig-szemben, a szokásos székemben.
Csakis innen hallgatom.

- Nos... akkor ezek nyomán... hallgatom. - kellemes hanglejtéssel eresztem el, mert... valóban hallgatom. Bár felkészületlenül - ami neki nem feltétlenül jelent hátrányt bármiben - de ettől még teljesen objektíven, és a szokásos nyitottságot is vegyítve.
Mert valóban tudni akarom... szeretném, hogy miért is ilyen feldúlt.

Érdekel.

Job : Üzletvezető Posts : 164

Nick & Nyda

-Nehéz nap? Napok! *Vetem oda foghegyről, észre sem véve magamat, hogy kihagytam a szokásos „üdv és hogy vagyunk” formációt, a kötelező köröket, melyek nélkül olyan az egész találkozás, mint egy smink nélküli bohóc. Bár persze kétlem, hogy a végére nevetni fogunk bohóccal vagy anélkül. Most, hogy már itt vagyok és sikerült végre belépnem az ajtón is, nem teketóriázok, rögtön a közepébe vágok, mert hiányzott ez már nekem, mint sivatagi kirándulónak a forrásvíz. A hasonlat pedig nem is túlzó, mert szinte fulladozom a saját érzéseimben.
Fekszem a kanapén, a megszokott fotel helyett, ez is jelzi, hogy most aztán nagyon a lelkem mélyére kell ásni. Emlékszem az első ülésünkre, annyira szorongtam, hogy két kézzel markoltam a fotel karfáját és Nick finoman megjegyezte, ne törjem el lehetőleg. A kanapét ajánlotta, amit a harmadik ülésen elfogadtam és kineveztem vészhelyzeti bunkernek. Most vészhelyzet van. Nick pedig van annyira empatikus és toleráns, hogy ne hozza szóba, könnyedén átvezet a kihagyott udvariassági körön. *
-Tudom, hogy régen voltam és jó is volt ez így, de most beütött a krach. Vihar készül és már villámlik is. *Általában nem vagyok ilyen költői, de a lelkem háborog és ezt kivetítem, nem tudatosan. *
-Megismertem valakit. Nem akartam, de Lisa bevitt az erdőbe és haragszom rá emiatt, de közben hálás is vagyok neki érte. A gond csak az, hogy bár a pasi irtó aranyos, bennem egész idő alatt szólt a vészcsengő. De Lisában megbízom, olyan emberismerete van, mint egy boszorkánynak, de egyszerűen nem tudom elengedni a múltat. Clark is bűbájos volt az elején, a tenyerén hordozott, aztán meg én hordoztam őt az arcomon. Kerültem minden kapcsolatot, nem akartam újra a régi hibámba esni, de az embertársas lény ugye? Kell, hogy legyen valaki akivel megosztja az örömeit, a bánatát….nekem leginkább bánatom van és frusztrációim, de a mostani….nem akarok Vincentnek beszélni róla. Ha Jake-ből nem is lesz semmi, ez az egész ráébresztett arra, hogy homokba dugtam a fejem. Soha nem fog elmúlni ha nem lépek túl rajta és mint az ábra mutatja, nem léptem túl rajta. Csak eldugtam a sarokba. Muszáj valamit kezdeni magammal, de mégis hogyan? Képtelen vagyok bárkiben is megbízni, kivétel Vincent és ugye maga Nick, de ez mégis más. Most is itt érzem a gombócot a torkomban és fojtogat. *A nyakamhoz nyúlok és mutatom hol, önkéntelen a mozdulat, nekem fel sem tűnik. *Veszek egy nagy levegőt is és Nick felé fordulok. A menetrend szerint most ő kérdez én meg válaszolok. Ez is belém égett már, mint Pavlov kutyájába a csengőszó. *

Megjelenés•

Job : pszichológus Location : LV Posts : 195

A hasonlatai igen beszédesek - már ha maga a testének reakciói ne adták volna meg a nyilvánvaló helyzetet - no de nem is tartóztatom. Csak hallgatom. Tovább. És amint úgy tűnik nincs már több a folyam özönében, csakis akkor szólalok jómagam is meg.

- Elgondolkozott már azon hogy mi vitte rá végül hogy Vincentben, és bennem megbízzon?? - kérdezem csak úgy a semmiből, és némi jótékonyan hagyott idő után, és bár volna még, lenne mit hozzáfűznöm a történethez, de azt szeretném, ha ő maga festené fel az általunk kijelölt út vonulatát. Csakis ő maga választhat az elágazások sűrűjében.
Én csakis támogatni vagyok itt.

Job : Üzletvezető Posts : 164

Nick & Nyda

*Fel sem fogom, el sem jut az agyamig az, hogy mennyire hamar megeredt a nyelvem és, hogy ez mindig is így volt. Ahogy letettem magam Nick fotelébe, rosszabb napjaimon, mint most is a kanapéjára, csak úgy ömlött belőlem a szó. Biztosan megbabonázta, vagy megdelejeztette egy boszorkánnyal, vajákossal, az ördöggel. Kissé elkalandozom azok után, hogy kiadtam magamból a lényeget és Nick összegzi magában, hogy a lehető legjobb kérdést tegye fel. *
-Ezen gondolkodnom sem kell. Vincent mentett ki Clark karjaiból, maga meg a lelkemet teszi helyre. Másrészt Nick, a Vincenthez és magához fűződő kapcsolatom egészen más. Nincs köztünk….hogy is mondjam? *Felemelem a Nick-hez közelebb lévő kezem és összezárom az ujjaimat, egymáshoz dörzsölöm, mintha keresnék valamit a tenyeremben, majd mikor meglelem a megoldást, kinyitom felé. *
-Nincs köztünk romantikus kapcsolat, olyan amilyen egy férfi és nő közötti bármilyen kapcsolathoz kell. Legyen az szexuális vagy szerelmi, tartós…egyszóval sem magával sem Vincenttel nem akarok közelebbi kapcsolatba kerülni. Mondjuk mással sem, eddig. De érzem, hogy szükségem van rá, hogy vágyom rá, de félek attól, hogy megint beüt a krach. Tudom, korai lenne még bármilyen kapcsolatról, együttélésről beszélni, de Jake eszembe juttatta. Egyébként ő is orvos, csak nem lelki, de az aggyal foglalkozik. Nem is tudom…az idegsebészek normális emberek? *Félve fordulok felé és nézek rá kérdőn. Miért is jutott eszembe? Egy pszichológusról hamarabb feltételezném, hogy a sok idióta betege miatt lelki sérült lesz és bedilizik. De Nick tök normális, kedves és egyáltalán nem jut róla eszembe Clark. Vincentről csak azért, mert nyakig benne volt, van a Clark ügyben, de ő…egészen más.*

Megjelenés•

Job : pszichológus Location : LV Posts : 195

Valahol elmosolyodom. Persze nem a reakcióin, vagy a problémáin, más pácienssel szemben nem engednék meg ilyet, de ezúttal tudom hogy nem fog félreérteni.
Mi már bőven túl vagyunk a gyanakvás -és megnyugvás- szakaszán....

- Ne feledje Nyda, mindenki normális ember, csak néha különböznek a nézőpontjaink. - persze ez bővebb.. és SOKKALTA bővebb körülírást igényel, de ettől még képlékeny válasz az elhangzó kérdésre.
Ám akad itt azért valódi válasz is. Kérdés... Valamelyik biztosan.

- Mit gondol... lehet hogy talán eljött az ideje hogy újra kockáztasson? Talán épp ezt próbálják súgni magának az ösztönei, azt mondja érzi hogy szüksége van rá, vágyik rá, lehet hogy itt az ideje hogy újra esélyt adjon.(?) Önmagának, és vele valaki másnak is. Hogy szembesüljön azzal ami történik... Hogy érzi??

Ám aztán még valamit érdemesnek érzek hozzátenni.

- Illetve gondolkodott e már azon hogy a kiválasztott úriembernek elmondja mindezt.. ha nem is azt amik történtek Magával, de az érzéseit. Vele kapcsolatban. Dióhéjban. Nem lenne az jó mérce, hogy ezekre az érzésekre ő hogyan reagál??

A kérdéseim véletlenszerűek. Inkább csak egy-egy verziók, a kialakult problémákra. Megoldási kísérletek. Amik hol itt, hol ott válnak be, hol pedig teljesen más, eltérő nézőpontokat képviselnek. Az egész.. csak önmagában vezet rá a megoldásra. Egyúttal.. mert amúgy számtalan út lehetséges.
Az én dolgom...: Hogy megtaláljuk a hozzá legközelebb állót.
Közösen.

Az érdemi munkát mégis ő végzi el.
Én csak asszisztálok.

Job : Üzletvezető Posts : 164

Nick & Nyda

*Mosolyog. Nem veszem rossznéven, Nick nem mosolyog csak úgy mindenre. Oka van, vagy épp csak jót mondtam, vagy a kérdésem hozta ki belőle, de cseppet sem gúnyos. Inkább baráti, és ezt szeretem benne. Sokszor, a legrosszabb napjaimon sem láttam benne igazán az agyturkászt, talán csak az elején de az inkább tudatos volt, semmint érzés. *
-De szépen mondta. *Tőlem sem gúnyos a válasz, csak ironikus. Megmosolyogtat. Nick olykor fején találja a szöget. A kérdéseivel is. El kell gondolkodjak rajtuk. Az egész bonyolult, és talán még korai is, de nem akarok a sűrűjében kapkodni. Az is lehet, hogy nem lesz semmi a Jake sztoriból, de azért jobb felkészülni, főleg érzelmileg. *
-Talán már régen eljött az ideje, csak valahogy nem jött össze. Nem is akartam. *Sorozatosan elhárítottam Lisa randijait, vagy rögtön az első percben véget is vetettem nekik, ezzel persze kvázi segget csináltam Lisa szájából, de nem bánta sosem. Nem haragudott, rendületlenül próbálkozott. Ezért meg őt imádom. Nem a randik miatt, hanem mert van annyira jó és őszinte barát, hogy mindezt elviselje különösebb lelki defektus nélkül. *
-Neki elmondani még korai lenne, viszont megbántani sem akarom, hogy a végén padlóra küldjem. Érzem, hogy rendes ember, kicsit még félénk is, nem túl sokat randizott, pont mint én. De Clark mindig ott ül az egyik vállamon és szövegel. Mármint nem hallok hangokat a fejemben, vagy ilyesmi, de tudja hogy van ez. *Megint felé nézek, hogy legalább egy bólintásával megerősítést nyerjek, érti miről beszélek. *
-Mindig azt érzem, azt gondolom, hogy lehet bármilyen kedves és aranyos, Clark is az volt az elején. Persze tudom, hogy nem minden pasi elmebeteg, de mi van ha én vonzom magamhoz őket? Mégis milyen lenne ha belekezdenék? Bocs Jake, de te irtó kedves vagy, de mi van ha összejövünk és megőrülsz? Azt gyanítom, hogy csak most vagy ilyen, később pedig kibújik belőled a pszichopata. Ez, hogy hangzik? *Mosolyogva a saját abszurditásomon fordulok felé, és remélem nem romboltam le az eddig rólam alkotott képét, amiről azt hitte elért valamit, aztán még sem. *

Megjelenés•

Job : pszichológus Location : LV Posts : 195

- Nyda, azzal maga is tisztában van, hogy ez nemigaz. Nem Ön az oka annak, hogy Clark látókörébe került, erről már beszéltünk... emlékszik? - nem megfedem. Egy percig sem, csupán emlékeztetem, mennyire is könnyű belekeveredni újra és újra ugyanabba a gondolatspirálba, és hová is vezethet mindez. Így még idejében igyekszem az elszabaduló gondolatok elébe vágni. Igazából csak emlékeztetem. Mint ahogy arra is...

- Ahogy arról is beszéltünk, hogy ma már sokkal erősebb. Sokkal.. tájékozottabb, sokkal többmindent tud, és ha mégis... ha valami lehetetlen folytán mégis úgy alakulna hogy bármi is emlékezteti a régi időkre, akkor... megbeszéljük. Erre is emlékszik? - ismételten nem számon kérem. És ő tudja ezt. Bízom benne. Bízom abban, hogy tisztában van vele, hogy továbbra sincs egyedül. Nem kell egyedül küzdenie. Én azért vagyok, hogy felsegítsem. Akkor is, ha bármikor elesik.
Mert jogában áll elesnie.
De ettől még tudnia kell.
Emlékeztetni magát.
Emlékezni.
Ez az egyetlen helyes út...

Job : Üzletvezető Posts : 164

Nick & Nyda

*Kicsit talán túltoltam az öniróniát, de nem csapott át szarkazmusba. Saját magamon viccelődöm csak mert zavarban vagyok, mert ideges, mert….érzem, hogy nagyon szeretném ha a Jake sztoriból lenne valami, mert hiányzik a társ, hiányzik, hogy a kutyámon kívül valaki máshoz is szóljak reggel, és legyen valaki akivel megbeszélhetem a napomat este. Persze ez még akkor is messze lenne, ha nem látnék bele minden apró kedvességbe valami ördögit, de azért na….Jake pedig aranyos, tényleg. *
-Emlékszem, minden egyes szóra emlékszem. *Oké, ez azért így, ebben a formában nem igaz, de emlékszem, hogy próbálta belém vésni, nem én vagyok a hibás. Én meg minden egyes alkalommal találok valamit, amivel megcáfolhatom.*
-Diedra esküvőjén ismertem meg, emlékszik? Mégis kibe botlott volna bele, ha nem belém? *Az utóbbi időben már nem esett szó erről, de Jake új „probléma” volt és megérdemelte, hogy elővegyem Clarkot. *
-Emlékszem, azért vagyok itt. Régen voltam és azért, mert azt hittem, sikerült rendbe raknom az életem, de arra nem számítottam, hogy egy új kapcsolatnak tűnő valaki felbolygatja. Nem kellene…ugye? *Fordulok megint felé, mert mindig ezt teszem. Ha mesélek, a mennyezetet nézem – rosszabb napjaimon, mert akkor a kanapét foglalom be – vagy a cipőmet, az ő cipőjét, a szőnyeget, bármit ami nem Dr. Nick szemei. Ha viszont kérdezek, akkor ránézek és most hosszabban, mint ameddig a szó kiejtése tartott. De már sejtem, hogy nem azt fogja mondani amit hallani akarok. Mert hülyeség. Amit hallani akarok, az csupán a saját magam igazolása, de nem az igazság. *

Megjelenés•