Danny and Amy - Még a legrosszabb helyen is barátokra lelhetsz...

Job : Ex-zsaru, ex-elítélt Location : Vegas Posts : 232

...

- Danny vagyok! - biccentem meg a fejem a pulpituson a félsötétben.

- Szia, Danny..- jön a válasz, kórusban, nekem meg gombóc kezd növekedni a torkomban.

- Néhányan talán ismernek - akad meg, de megint kell hogy nyeljek - vagy sokan.. - ezt már csak halkan, talán hangja sincsen, mégis csak az előttem elterülő hideg követ figyelem.

- Rendőr voltam! - veszek aztán erőt hogy felemeljem a fejem, de még mindig nincs meg bennem az a.. "bátorság" hogy a szemekbe nézzek - Még régen.. - hal el, és nem is igazán tudom hogyan is folytassam. Így hát váltok.

- Amy.. a kislányom, gyönyörű volt. Igazán gyönyörű, csak úgy sugárzott! Még ma is emlékszem.. az első fogacskája hiányzott, épp.. az előtt a nap előtt, reggel... ugrott be az ágyba és mutogatta.. - folyik ki mosolyom, ami a múltban ragadt - Apuuu.. Apu, nééézd.. - akad el a hangom, de aztán megint váltok. - Thomas.. rendőrnek készült.. - rövidre nyúl a szünet - A fiam, és én hiszem is hogy nagyszerű rendőr lett volna belőle, ha... - akadok el közben - Ha nem történik másként.. - hal el a vége és muszáj hogy a számat összepréseljem, mielőtt megindulnak a könnyek. Nem is tudom mikor említettem őket utoljára... Hangosan. Hogy mikor mondtam ki utoljára a nevüket, és mikor volt hogy utoljára.. De innen már nem sikerül többet. A fejem előre hull és vadul rázni kezd. Nem.. nem megy.

- Bocsánat.. Nekem ez nem megy.. - nyögöm a félsötétbe, és alig hallom a hátulról beszökő hangot, a kezet ami a hátamra enged, már lököm is el magam, el, arról a helyről. El onnan, ahol a régmúlt kísértet, és nyomnak azok a tények, amikkel még nem készültem fel szembenézni. Akárhogy is alakultak az események..

Csak kinn állok meg. A terem nyitott ajtajának falai mögött, miután végigvágtáztam a székek között, és csak támasztok az oszlop szélének, amíg megnyugszom. Próbálok megnyugodni... Ahogy tanították... odabenn.

Az idő csak telik, de én nem érzékelem. Odabentről újabb hang szűrődik. Zokogások nesze, de én még nem érzem késznek magam. Ahhoz se hogy visszalépjek, de valami mégis itt tart az épületben.
És akkor hallom meg a csoportvezető szavait.

- Köszönöm hogy ma itt voltatok.. Velünk. Hogy együttéreztetek.. Hogy megosztottátok a fájdalmat.. és az örömet és ne feledjétek.. A szeretet mindent legyőz..

Szipogások indulnak, de útközben az én gyomrom meg fordul egyet. Képmutató szöveg.. Már nem is tudom mi vitt rá hogy idejöjjek, de aztán visszacsengenek a doki szavai. "Beszélnie kell róla Danny.. Ha nem nekem, beszéljen olyanokkal akik hasonló traumákon mentek át. Ők megfogják érteni.. Csak próbálja meg!" - játszik vissza, még ma is, és a legszívesebben menekülnék. Ugyan, miért is gondoltam azt hogy ez működni fog?? Hogy cseszné meg...
Ellököm magam az oszloptól, de odabentről halk duruzsolás zaja csap meg. Mintha mindenki.. rávetette volna magát a hátul álló süteményekre.. italok csobogása játszik vissza, nekem meg összeragad a szám.
Muszáj innom egy pohár vizet!
Azzal bár korábban ellentétes volt a terv, mégsem a kijárat felé veszem az irányt. Az úton befele, nem érdekel ha egyesek néznek, a többség.. igazából abszolút nem figyel rám.

Így az automatához lépek...

Az élet egy nagy katyvasz. Bárcsak minden darab a helyére kerülne, minden szó kedves volna, minden baleset boldogan végződne! De nem így van. Az élet katyvasz. Az emberek úgy általában rohadékok. *

A leghátsó sorban állok az asztal mellett. Csípőm a peremének döntöm ahogy nézem a pulpituson zajló eseményeket. Az első.... a második.... a sokadik ugyanolyan alak. Ugyanolyan gesztusok, ugyanolyan elcsukló hang, ugyanaz az érzelmi skála. Mind őszinte, mind érdekes és mind kegyetlenül sablonossá válik, ha elég ideig nézed. Mint mikor három órán keresztül mereszted a szemed a gép előtt ülve, pornófilmet bámulva. Az első izgató, a másodiknál csak elkalandoznak az ujjaid, a harmadik még elmegy.... a huszadik után viszont már akkor sem dugnád meg álmaid pasiját, ha történetesen ti lennétek az utolsó emberek a földön és ez az egy lehetőségetek lenne a fajfenntartásra.

Egy negédes mosollyal és egy határozott fejrázással szerelem le a felém intő nőt. Mindig is rühelltem a csoportterápiákat. Ha cirka félévente lecseréled a családod az emberek hajlamosak azt hinni, hogy elszigetelődsz. Hogy a változás megvisel. Az elsőnél valóban nem érted. A másodiknál talán összetörsz. A harmadik kezd szánalmassá válni. A nyolcadik költözés után már pont telibeszarod, hogy azért csomagolsz, mert nincs idejük, nincs pénzük, rühell a másik kölyök.... mert túl sokszor hívatta be őket az iskolaigazgató vagy mert átvágtad a kedvenc pudlijukat a kerítésen.

A nevem Amy.... Emilie..... Cassandra.... Anita..... Lotte...... akárki. Tényleg érdekel bárkit is mit hazudsz egy idő után?

Körbenézek, tekintetem túlcsorduló cinizmussal állapodik meg a fickón. Habog...... valamit, nekem pedig önkéntelenül is a Harcosok klubja jut eszembe.

A Klubja első szabálya: senkinek egy szót se a klubról.

A fájdalma valós, ahogy kívülállóként talán a részvét is annak tűnik. A látszat fontos kis vacak. Az igazság az, hogy úgyis mindenki telibe szarja mid fáj. Neki a kutyája, neki a férje, neki a gyerekei... Ki vagy te, hogy különbséget tegyél? Ki vagy te, hogy azt mondd nem ugyanolyan fontos? Ki vagy te, hogy ítélkezz? Az egész olyan hihetetlenül.... tökéletesen ironikus. Kiiszom a kávé maradékát, és ellököm magam az asztaltól. A műanyag poharat a szemetesbe hajítom kifelé menet....

A Klub kettes számú szabálya: senkinek egy kurva szót se erről a klubról.

Elkerekedő szemekkel állok meg az ajtóban ahogy meghallom a nevem. Végigfut a hátamon valami.... de csak egy pillanat az egész, s már folytatja is. Nem az én nevem. A lányáé. Mégsem moccanok. Egy fél lépés vissza, tekintetem a homlokán, karjaim a melleim alatt fonom össze. Fogalmam sincs miért jöttem be egyáltalán. Talán csak a kíváncsiság, hogy még mindig olyan fertelmesen negédes-e az egész. Ugyanolyan álszent.

Negyedik szabály: a küzdelem kétszemélyes.

Már rég nem kötelező... Már rég nem mások mondják meg mitől lesz nekem jobb. Az én tökéletes életem. Az én tökéletes érzéseim. Az én tökéletes világom. És mindenki akinek ez nem tetszik..... akinek problémája van vele.... mind bekaphatják.

Hetedik szabály: minden küzdelem addig tart, ameddig tart.

Mellettem viharzik el, de biztos vagyok benne, hogy észre sem vesz. Nem ismer és én sem őt. A röviden beállt csendben új alak vándorol a vesztőhelyre. Rutinos versenyzőnek tűnik. A tömeg együttérzőn rezzen a szavaira. A története tökéletesen lényegtelen.
A hangosan megfogalmazott érzésektől tényleg jobb lesz? Talán. De hogy ehhez másoknak mi közük? Sosem fogom megérteni. Megtapsolják, ahogy lassan, szipogva és a könnyeit törölgetve visszasétál a helyére. Néhányan átölelik, az előtte ücsörgők hátra fordulva biztatják. A szokásos sallang. Egy fél pillantás hátra, majd valami kíváncsisággal fordulok és sétálok vissza egy újabb pohárért. A fekete tea nem volt annyira pocsék, mint az a másik lötty.

A foglalkozás vége... a duruzsolás.... talán mennem kéne. Mégis... érdekel.... Megtöltöm egy poharat, aztán még egy, üresen s lassan sétálok vissza. Felé. Az automata mellett lépek el, hátam a falnak támasztom szemben vele, tekintetem a kezén, a homlokán, az arcán, ha hajlandó felemelni a fejét.

– Tessék. – emelem az üreset, s ha kéri hát az övé. Ha nem..... annyi baj legyen. – Az első? – intek fejemmel a pulpitus felé, ha nem küldött el a fenébe. Hogy miért ő? Talán csak az a név.... talán más. Talán csak érdekel az a befejezetlen monológ.

És végül a nyolcadik szabály: hogy ha ma este jársz itt először....

_______________________
* Christopher Moore

Job : Ex-zsaru, ex-elítélt Location : Vegas Posts : 232

Nem érdekel az ha néznek. Már nagyon régen kibékültem vele. Megszoktam már. A kamerák.. az arcodba nyomott mikrofonok mellett, a folyamatos kérdések.. "Milyen volt!?!"
Mégis MILYEN!!!?
De sosem adtam interjút. Soha... A telefonon beígért pénzek, a jobb.. ellátás a börtönben, sosem érdekelt. Nem adtam el a lelkemet.. Azt az egyet soha...
Az már úgyis régen elveszett a golyók forgatagában.

Megszívva az orromat közelítem meg az automatát. Lehetnék máshol is, vagy ezernyi más helyen. Mondjuk otthon! Kereshetnék munkát.. járhatnám a várost újsággal a kezemben, és igen, moshatnék is fel. Bárhol.. Emberek között, némán tűrve ha leköpnek, én mégis itt vagyok. És erre senki nem tudja a "miért"-eket...

Nyúlnék a pohárért, de egy kéz hirtelen nyúl felém. Az irányba nézek. A pohárra ami ott virít a kezében, és csak lassú másodpercekkel később tapogatom le az arcát. A haja az ami megfog elsőre. A kinézet.. Az ahogy annyira.. más.. Nem tartozik ide. Ezt alapból érzem, de azt is hogy kommunikál. Próbál..
Én meg csak biccentek, és átveszem a poharat tőle.

Víz folyik a pohárba, én meg szorosan azt figyelem. Nem mintha lekötne, egyszerű megszokás.. és ekkor kúszik a következő hang is a fülemen át.

Újra őt figyelem, de most a szemeibe. Nem szólok hozzá.. egy hosszú percig, csak amikor a mögöttem sorban álló morog egyet.

- Igen. - másodjára már szavakkal is ahogy biccentek. Félreállok, épp szembe vele, és előre engedem a sürgetőt. - Maga nem idevalósi.. - automatikusan esik ki, igazából nem minősít, csak keres. Hibát keres a képletben.
A miérteket..

Miért kell hogy mindennek oka legyen!?!

Szegénykém elég gyökkettő, de annyi baj legyen. Pár csodálkozó, kérdő, ellenséges tekintetet már bezsebeltem ma is. Az emberek nem szeretik a birkákat, de azt sem, ha túlzottan is kirísz a tömegből. Komolyan van még aki megpróbál nekik megfelelni? És ha igen mégis, könyörgöm miért?

Az ő tekintete lassan pásztáz végig. Kivárom. Megszoktam már. Egy bájos mosoly.... nem túl negédes, de nem is a természetes fajtából mégis... tökéletesen passzol az egész nem idevaló összképhez.

Nem tűnik túl beszédes fickónak, mégis itt van.... még bár őszintén meglep, hogy nem hazáig futott a színpadról. Pláne az, hogy még vissza is jött. Próbálkozik. Kissé vacakul de a szándék ott figyel valahol. Az emberek furcsa kis jószágok.

Az ujjaim engednek, s a mellem alatt összefonva a kezem figyelem ahogy szöszmötöl az automatával és.... mintha a megoldást keresné a rejtvényre és már ott lenne a nyelve hegyén a válasz épp, csak....

– Süllyedt és mégis félre. – kúszik szélesre a mosoly. – Egy ideje már határozottan idevalósi vagyok. – kortyolok egyet a teából, s pont hidegen hagy a mellettünk méltatlankodó sor. Minek jár ide ha nem bírja az embereket?!

– Nem mellesleg..... kettőnk közül még mindig inkább én illek a kinti cirkuszhoz. – fut végig rajta a tekintetem, s csak egy kis kihívás színezi a hangom... a mosolyom. – Te viszont ... innen lógsz ki. – bökök a fejemmel oldalra és tökéletesen hidegen hagy, hogy még nem ittunk pertut. A csoportvezetőt még mindig körülveszi pár figura, a nő meg valahogy.... eskü valami bogárra emlékeztet a feje!

– Ha nem gerjedsz arra, ha néznek próbálkozz a tükör előtt. Vagy csak úgy a hátsó kertben. – jönnek a szavak kéretlenül, de valahogy csak nem akaródzik hagyni.... bár a lelkisegély sem az én műfajom. Ha nem rohan el kivárom amíg beszél, ha ellép hát én megyek utána. Érdekel a kis búval cseszett feje. Szívás.

Job : Ex-zsaru, ex-elítélt Location : Vegas Posts : 232

A nő.. Lány... Valahogy nem igazán tudom megítélni elsőre, mégsem ez a legfőbb szempont. A lényeg hogy ő valamiért más.. valamiBEN, és nem mintha számítanának a külsőségek, de nála valami meglepőt érzek.
Valami olyat, amit itt senki másban nem.

- Kösz a tippet. - válaszolom lemondóan. A pohár a szám előtt figyel, de vele már fordulok is, valami azt diktálja el innen, el, minél hamarabb, valahova ahol nem kínoznak az emlékek, bárhova, csak EL!
És mégis valahogy lassúbbra sikerülnek a lépteim.

Csak megfontoltan lépkedek a kijárat felé.

Csak figyelem kíváncsian, érdeklődve, mint ahogy egy kisállat kereskedésben kukkolod a sarokban gubbasztó nyuszit. Azt az egy ostobát, aki valamiért a francnak sem akar ráugrani a többire és elmerülni a puha szőrgombóc-tengerben.

Tekintetem az arcán a hangja meg.... Lassan mérem végig ahogy fordul és mégis elindul kifelé. A mozgása, a ruhája, s kellemesen akad meg a szemem a fenekén. Mégis miért kellene, hogy érdekeljen? Miért pont az Ő sztorija?

Alig figyelek csak rá, ahogy mellettem halad a sor. Félig érzékelem csupán, ahogy bizirgálom a gyönyörűen komformizált szépérzékük. Mi a retekért....?

Rózsaszín csillámos csókot dobok az oly látványosan összesúgók felé. Ítélkezni mindannyian nagyon tudnak. Egy korty tea és.... valahogy az előző pohár viselhetőbbnek tűnt, de annyi baj legyen. Egy lépés után nyomom az első szembejövő kezébe, de pont nem érdekel, hogy mit szól hozzá. Nekem már nem kell.

– Héj! Nyuszi! – szólok utána, de hogy megáll-e? Gyors léptekkel érem utol, de nem állítom, vagy marasztalom, hacsak magától nem cövekel a földbe. Kezem az övébe karol, tökéletes természetességgel, mintha mindig is ismertem volna. Csak egy mosoly villan oldalra döntött fejjel, fel az arcába, de a magam részéről bőven eleget voltam már idebenn. – Mesélj! Miről kellett volna odafönn beszélned? – fordítom még mindig rá a tekintetem, s a legkevésbé sem zavartatom magam, hogy a következő lépésnél akár pofára is zuhanhatunk. Ő a pasi, navigáljon csak ő... A kezdő irány amúgy is tetszetős volt. Ki innen!

Job : Ex-zsaru, ex-elítélt Location : Vegas Posts : 232

És akkor jön az a hang hátulról....

Ismerős, mégsem állok meg. Nem, mert csak rombolnak, talán aljas kis játék ez, ahol.. a jobb jövőben reményes kiszolgáltatott fenevadak közt kitűzött prédát lát a farkas!
Mégis megtorpanok amikor kezet érzek az alkaromon.
És vele érkezik az az arc. Egy nemkevésbé ismerős, vele a hangnem.. én meg csak értetlen hitetlenséggel figyelem, mint aki még most sem hisz a szemének.
Mert így is van...
Tényleg nem hiszem el.

- Ismerjük egymást?? - feszülök meg, és egyből a fejembe villannak a rémképek: A Tv-k.. kamerák.. Ahogy nyüzsgő arcok lökdösődnek.. az egész világ hírekre éhes, megítélő és ellenséges, a gyűlölet csak úgy süt belőle, a szavaival rögtön ölne. És talán tettekkel is...
Sosem tudhatod ki az akit az élet a következő pillanatban eléd vezet.

Simán hiszem azt, hogy csak szórakozik velem.
Vagy ez csak játék?

Korántsem élvezem.

Érzem ahogy lefagy és ahogy reflexből versenytmerevedik egy lámpaoszloppal. Miéééért is van olyan érzésem, hogy nem az a közvetlen típus a drága? Mégsem engedem a kezeim közül, amíg nem igyekszik aktívabban is szabadulni.

– Hát persze hogy! – vigyorgok egyet a szemeibe. – Teeee ott álltál elöl és beszéltél valamiről én meg itt az asztalnál – mutatok lelkesen gesztikulálva az említett irányokba – aztán kirohantál... visszajöttél ééééés ott beszélgettünk. Na jó.. én beszéltem.. – rántom a vizescucc irányába, ahogy összefoglalom neki rövid, ámde annál tartalmasabb történetünk legfőbb állomásait. Vagy inkább az összes állomását. – Ha engem kérdezel meglehetősen felületesnek ítélném a kapcsolatunkat ííígy jelen állapotában, de érzem, hogy még dolgozhatunk rajta. – fut szélesebbre a vigyor és ha még mindig nem kiabál sikítozva egy kényszerzubbonyért... noss akkor még az is lehet, hogy megtartom.

– Mit szólsz? – lágyul az a vigyor egy csöppet és csak nézem az arcát, magabiztos és eltökélt csillogással a szemeimben. Tartom, ha nem rohan, ha hajlandó felém nézni, de ha nem... egye rinocérosz. Kutassa csak a komfortzónáját. Ha tudja...

Job : Ex-zsaru, ex-elítélt Location : Vegas Posts : 232

Komolyan azt hiszem, még mindig, hogy csak játszik velem. Vagy kigúnyol. Szórakozást keres?? Miért látnak emberek abban élvezetet, ha valaki a fájdalmával hadat visel.
Mégis csak ránt magával, ahogy mutogat, szinte forgat vele, én meg komolyan eljátszom a gondolattal, hogy a lány tényleg őrült e.
Vannak a messzibe mutató kétségeim.

Azután viszont elhallgat. A vigyora csendesedik, én pedig, a már enyhült feszülésemen túl kiváró stratégiával tartom meg. Egy darabig csak várok, talán az átverés pezsgőjére, de a szemei mégis még mindig csak kérdeznek.
Így hát megadom magam.
Részben.

- Azt szólom... - hogy az ő szószerkezetével éljek - .. hogy nálad őrültebb emberrel még nem találkoztam ezen a bolygón. - ami maga, hazugság. Találkoztam már számtalan igazán flepnissel, bilincs is volt némelyiken, most mégis sokkal sürgetőbb a helyzet.
Mert részemről én, mielőbb szeretnék eltűnni innen.

Csak hát akad itt egy kis haszontalan teher.
Aki épp engem nézett ki. Ma.

Így van?

» 4 betűsök 1 helyen... - V-Man vs. T-Dog
» Rosszkor-rossz helyen - avagy a szerencsétlen helyzetek következményei
» Danny Doyle Haynes
» Danny Doyle Haynes - Töredékek...
» Danny Doyle & Alex Montgomery

Danny and Amy - Még a legrosszabb helyen is barátokra lelhetsz...

Danny and Amy - Még a legrosszabb helyen is barátokra lelhetsz...

Similar topics

Similar topics