Szóval határeset.... Hát, így is mondhatjuk. Tény és faló, egy szoknyából sokkal könnyebb kiesni, de.... ki a francot érdekel ez most?
Egy félmozdulattal nyomom le az ajtózáró pöcit ha elindultunk - pont az hiányzik még a mai napomból, hogy menet közben bénázva kinyissam az ajtót és kizuhanjak rajta. Kikönyökölök az ablakon, kezem kilógatva tartok ellen a menetszélnek. Élvezem ahogy a süvölt a kinyitott ujjaim között, de nem játszom sokáig, inkább megtámasztom a fejem és Josh felé fordulok.
– Egy suli? – szalad fel kérdőn a szemöldököm, de csak ennyi. Nem. Csakazért sem fogok rákérdezni. Ha meglepetést akartam..... és egyébként hátha elmondja magától is. De... mégis mi lehet egy iskola mellett? Focipálya? Gördeszkapark? Roncstelep? És miért vigyorog Josh ennyire? Fene se tudja. De van egy olyan sanda gyanúm, hogy rá fogok jönni. Legkésőbb, mikor odaérünk.
– Amúgy... mit csináltál kint a sivatag közepén? – terelem a témát, mielőtt kifúrná az oldalam a kíváncsiság. – Csak mert kétlem, hogy egész nap az utakat rónád hátha valakinek épp hős megmentőre lenne szüksége. – nevetek rá, de tényleg érdekel a válasz. Úgy tűnik nem nagyon zavarja mondjuk, hogy a nyakán ragadtam és talán egy életbevágóan fontos üzleti tárgyalásról sem tartom épp vissza... – Ennél tuti egyszerűbben is lehet csajokat összeszedni – szélesedik a vigyor, ahogy teljesen felé fordulok az ülésben. Eddig határozottan jófejnek tűnik a srác. Még az is lehet, hogy megtartom.

Rövid és felettébb semmitmondó válasz. Okosabb nem lettem, de.... nem. Tényleg nem. Újra fészkelődök az ülésben. Hátam az ajtónak vetve, törökülésbe összegömbölyödve állapodok meg. Egy időre legalábbis. Sosem volt erősségem, hogy normálisan tudjak ülni hosszútávon. Miért épp a kocsi lenne a kivétel? Hajamat lelkesen fújja, borzolja a menetszél, tépi az ablakon kívülre, de marhára nem zavar. Még vicces is.
– Talán. Kicsit. – vigyorgok rá vállvonva. – Rendkívül prózai. Hát... még egyszer köszi. A legtöbben leléptek volna. – mondom, de nem is igazán várok rá választ, csak pillogok csöppet. Joshra és ki a retekbe a szélvédőn át. Lassan tűnik csak fel a város, de annyira azért még bőven nem járunk közel. Megtévesztő tud lenni az a fényár, amit Vegas tud kiköhögni magából.
– A város melyik végébe megyünk? –kérdem, hisz nem nem mindegy, hogy még meg is kell-e kerülnünk az egészet, vagy sem. Mindenesetre közeledünk és ez valahogy, valamiért csak megnyugtat. Fel sem tűnt, hogy  még mindig feszült lennék.

Tekintetem a sötétségből egyre inkább előtűnő fényáron pihen. A millió neon ugyan még nem rikít annyira, de a házak, az utcalámpák is elég lelkesen dolgoznak és.... na jó, azért ott pillognak a hotelek, kaszinók és egyéb turistalátványosságok is. Hivatásos giccsparádénak is beillene mégis.... egészen csípem ezt a helyet.
Röviden bólintok egyet, egészen túlragoztuk már a témát. A következő megjegyzésre mégis oldalra fordulok felé. Ott? Hát ha Josh azt mondja.... Tekintetem vissza a városra, és veszettül pörög az agyam, de őszinte milkalila elképzelésem nincs mit is forgat a fejében. Meglepetést!
– Hm? – szalad ki röviden és tömören, majd csak elpillogok amerre mutat, kibogarászom a feliratot, s felcsillanó tekintettel, széles mosollyal fordulok vissza felé. – Meg hát! – vágom rá nevetve, s nem kell kétszer kérnie - nyitom az ajtót és szállok ki én is.
Meglepetten kerekednek a szemeim a kutyás őr hallatán, de... nem. Nem érdekel. Vicces! Amíg farkasszemet nem nézek a blökivel legalábbis mindenképpen az. Röviden gondolkozom el, hogy itt hagyjam-e a táskát vagy vigyem, de.... ha futunk akkor úgyis a kocsihoz, nem? Marad hát az ülés alatt, én meg próbálom halkan becsukni az ajtót magam mögött. Többé kevésbé még sikerül is.
Lopakodó üzemmód on, ahogy én is Josh után osonok, de azt az idióta vigyort csak nem tudom letörölni a képemről.
– És most? Merre? – pillogok, de nem rá.. ugyan! Azt az emlegetett őrt skubizom veszett elszántsággal, hátha.... Az meg csak feltűnik majd, ha megyünk... asszem.

A kezem a vállára csúszik ahogy az előttünk, körülöttünk húzódó sötétet vizslatom. Csak egy stabil pont.. perpill, mielőtt a nagy semmitevésben is hasra vágódom. Megesik néha. A legjobb családban is.
Kissé késve veszem észre a bejáratot, s pár kétkedő másodperc csak amíg az arcát nézem. Az útvonal megvan, elvégre nem atomfizikát magyaráz a drága és egy ajtót azért még csak-csak megtalálok, de...
– Ha itt mersz hagyni esküszöm, hogy seggbe rúglak. Remélem tudod. – megy még a szemeibe a hullakomolynak szánt, de csak húzódik a vigyor a fülemig. Egy nagy levegő, és egy röviden megfontolt csakazértis, csessze meg! és lépek is át azon a résen.
Három lépés jobbra, aztán iszkiri ahhoz az ajtóhoz, de hogy gyorsan vagy csöndesen? Leginkább mindkettő, de mégis csak a zajokra figyelek inkább. Hogy mi a retekért porzik még a homok is hangosabban, mikor csendben kellene maradnod?!  
Röviden pillantok hátra, hogy jön-e, de ha nem..... Mégsem hiszem, hogy lelépne. Azt már megtette volna a sivatagban, de ha tévedek.... hát, nagyobbat is szívhattam volna ma végülis.
Az egyenes még megvan, aztán a keresett is, de csak tapizom valami kilincsféle után kutatva. Fülelek hátra és lassan tolom be az ajtót. Tudja retek, hogy nyikorog-e az a vacak. Beslisszolok és tartom Joshnak is és ha beért mögöttem.... akkor lesz csak igazán dögsötét, ha visszacsukom magunkra a cuccot.

Csak pillogok körbe a sötétben. Rövid biccentés és persze, pár perc, de addig is.. valahogy nincs kedvem ruhástul csobbanni. Persze egy szökőkútba simán amibe.... eskü van valahol logika, de most meg nem fogom keresni, azt ziher!
Ösztönösen kapom le a fejem, ahogy megérzem Josh kezét a kezemen és vele együtt lépek, ahogy megindul előre.

- Nem félek! – jön automatában a kontrázás némi pimasz éllel és... mostmár tényleg nem. Tőle.... eddig sem igazán és a blöki is csak addig tűnt lényegesnek, amíg nem választott el tőle egy csukott ajtó.

Melleim alatt fonom össze a karjaim, s féloldalas kis mosollyal nézem Josh-t...... aztán csak teljesre szalad az a vigyor. Hibbant? Így is, úgy is. Bár ahogy elnézem őt sem kell nagyon félteni ezen a téren.
-A világért se. Hamár csakis az én kedvemért betörtünk ide. – jön mosolygósan, de csak nem állok neki vetkőzni. Ellenben Ő....! Nevetve csóválom a fejem ahogy minden cucc lekerül róla, s csak akkor lépek a medence széléhez, ha őfelsége már csobbant.

- Csak várom, hogy rád veti-e magát pár piranja vagy sem.... Mégiscsak jobb, ha téged esznek meg, nem engem. – csendül játékosan, de egy lépés hátra és én is kibújok a pólómból. Cipő, nadrág és csak egy pillanatra fordul meg a fejemben, de... bélyegezzen csak nyuszinak, ha akar. Bugyi és melltartó marad, ahogy egy ugrással követem és úszok tovább én is az ablakokhoz. A vizet és a hajamat kisöpörve az arcomból állok meg mellette elég közel ahhoz, hogy lássam az arcát is.

- Nem vagy egy szégyenlős darab hallod. – húzódik a mosoly újra, ahogy jelentőségteljesen lentebb vándorol a tekintetem.... no nem mintha olyan sokat látnék belőle, épp csak .... késztetésem van a mozdulatra.... majd vissza a a külvilág felé fülig vigyorral. Mozizzunk!

Hallgatom ahogy szövegel és csak röviden nevetek fel, mielőtt ugranék a vízbe. Tényleg kellemes. És határozottan tágasabb is, mint egy szökőkút persze.... a sprickoló vízsugarak hiánya azért némileg visszavesz az élvezeti értékből.

Tekintetem a város fényein... no nem mintha annyival másabb lenne, mint korábban a kocsiból és persze volt is már időm hozzászokni ehhez a giccses, buta műfarsanghoz, de .. igen. Asszem csípem ezt a helyet.

Kérdőn vonom fel a szemöldököm, s fordulok egy felet, ahogy ellöki magát mellőlem, de én maradok még a peremnél.
- Szóval kérésre harap is? Elééééég.... fájdalmas elváltozásnak hangzik... Orvos látta már? – vigyorgom meg, de a következő..... hááát nem mondom, hogy a legtutibb marketingfogás, mégis csak nevetni tudok rajta.

- Dede! Keressük! – bólintok párat, s el kell ismernem... Josh méföldekkel érdekesebb és nem utolsósorban értelmesebb, mint Jason volt... persze... azt a kretént túlszárnyalni nem nagy teljesítmény. – Szóóóóval... Mesélj. Mi is a kihívás most? Már azon kívül, hogy leáztass magadról pár hétnyi sivatagot... – húzódik a vigyor és ha válaszol... megvárom és csak után rúgom el én is magam... előre, a hosszabbik oldal mentén s csak menet közben fordulok egyet, arccal felé. Nem egyhelyben, de alig haladva távolodom csak Joshtól, már ha nem jön ő is inkább úszni. Hamár nem szökőkút legalább csináljunk is valamit a pancsolás mellett.

- Ezt örömmel hallom. – nevetek rá és háááát hogy a jóretekbe ne tudnám mire gondol. - Képzeld. Nekem sincs! – öltöm ki a nyelvem, hamár ilyen jóóól egymásra hangolódtunk és fordulok is egyet ellökve magam a medence szélétől. Határozottan nagyobb ez a cucc, mint egy szökőkút, de tetszik nekem!

Csak egy féloldalas kis vigyor ahogy a szavakat húzza, de a folytatás már jóval kevésbé szórakoztat. A kiáltásra rákontrázó ugatás semmi jót nem sejtet és akaratlanul is kapom a fejem oldalra, az üveg felé, egyenest belepillogva a kurva fényekbe.

- Bassza meg! – jön csak ennyi reflexből, de nagyon azért én sem állok le nézelődni. Veszettfene módjára úszok ki a medence széléhez, de még így is jó pár másodperccel Josh után lököm magam a partra. A lábam megcsúszik a cseszett padlón, ahogy a ruháimért hajolok le, de majd hülye leszek felöltözni! Nem divatbemutató ez bassza meg! Cuccok a kézbe és fél manccsal lököm hátra a vizes hajamat az arcomból. A lámpa szerencsére nem vakított el annyira, de ha a saját hajamtól nem látok, az elég egy rohadt dolog.

Rohanok én is Josh után, ezen ne múljon. Pont nem érdekel ahogy a nyamvadt kavicsok beleállnak a talpamba. Majd ráérünk picsogni a kocsiban ha.... AMIKOR már elléptünk innen a retekbe! Hogy a blöki csak ugat, vagy csócsálni is szeretne belőlünk nem tudom, de nem is érzek túl sok késztetést kideríteni.

Felszisszenek ahogy a kerítés rácsa végigcsikarja az oldalam, de ráááér az. Elvérezni nem fogok tőle, csak tovább, ahogy feltépem a kocsi ajtaját és vágódok is be, na nem fejjel előre, de annyira nem finomkodva a landolással és rántom is magamra az ajtót.
- INDÍTS! – kiáltom az ukázt, de nagyon őt sem kell noszogatni ahogy látom. A blöki két manccsal csapódik az ablaknak ugatva, de azt már csak nem harapja át, az őr viszont.... Ugyan. Ennyiért csak nem lő le, ugye???

Tekintetem a kinti szarságokon amíg rá nem kanyarodunk megint az útra de vagy jó fél perc még utána, amíg kicsit rendeződik a pulzusom és csak AKKOR szakad ki a röhögés mikor oldalra pillantok az egy szál ádámkosztümben terpeszkedő Joshra.
- Te aztán tudsz programot szervezni, hallod! – törölgetem a könnyeim az egész este abszurditását megkoronázandó. No nem a hiszi, inkább a röhögés ami előcsalta őket.

Csurom vizes vagyok, de pont nem érdekel. Végülis...nem az volt az első számú szempont hogy széééépen megszárítkozzunk, nomeg.... még ha nem is kell ilyen rohanva távozni.... Van egy olyan sanda gyanúm, hogy Joshnak sincs egy adag törölközője a pizzásdobozok alatt eldugva.

Csak pillogok oldalra, hátra, vissza az útra, a srácra.. Megúsztuk bassza meg!!! És ahogy kicsit nyugszom... csak úgy kiszakad az a röhögés, de úgy látom nem vagyok egyedül vele.  Az adrenalin még ott kering, de érzem ahogy lassan ellazulok az ülésben. Ujjaim a hajamba túrnak, próbálom hátra igazgatni ahogy tudom. Csurom vizesen csöpögnek a tincsek én meg összefogva csavarok rajta egyet. Vééééégülis.. nem mindegy, hogy jön egyben vagy végigcsöpörgöm szép lassan a következő fél órát?

-Háááááááát.... – húzom el ahogy megszólal. A vigyor még ott a képemen, a folytatásra viszont meglepetten kerekedik a szemem, de ahogy nevetni kezd..... hát nem kell sok, hogy én is csatlakozzam hozzá.

-Ez a minimum.-felelem komolynak szánt képpel, bár még mindig nevető hangon, mikor már meg tudok szólalni. – Te is kihúztál ma a szarból. Igazán nem hagyhatom, hogy lesitteljenek miattam. Vagy vihetnek kettőnket közszeméremsértésért! – csillan a tekintetem az övébe, cinkos mosoly az ajkaimon. De hogy mi lenne az első reakcióm, ha tényleg lekapcsol egy zsernyák? Tudja pöcsöm. Ha tényleg ekkorát szopunk ma asszem ki fog derülni.
Ültömben húzom ki magam, s egy rövid karlendítéssel szalutálok felé.
-Szopunk és védünk! – toldom meg a mozdulatsort, tekintetem az arcára villan, s alig bírom már végigmondani is, mielőtt újra kitörne belőlem a nevetés. És dőlök is oldalra, no nem ADDIG! ..... csak a vállára a fejem. Ráz a nevetés, de pont nem érdekel.
Veszettül jól érzem magam csessze meg!

Kihívó tekintet villan felé, de azt már inkább nem kezdem el taglalni, hogy ha ez a minimum, akkor hol is húzzunk meg a maximumot.
-Tartsd csak. Deeeee ez csakis egy egyszeri, megismételhetetlen ajánlat! Holnap már hiába kopogtatsz az ajtómon..... – pillogok rá nagy komolyan... próóóóbálok na!.. de érzem ahogy remeg a szám széle ahogy ugorna vissza az a vigyor a képemre.

Csak rázom a fejem ahogy kérdez, de még mindig csak a nevetés hallatszik és basszameg, mostmár csakazértsem mászom odébb!
-Innen közelebb vagy. – öltöm ki a nyelvem pimaszul, de hogy látja e még ha oldalra fordul is... nem hiszem. – Azért.. bebaszna, ha levillogna egy zsaru én meg reflexből nekifejelnék a kormánynak. Aztán magyarázkodhatsz hogy is került egy törött orrú csaj az öledbe. – húzom szélesre a vigyort ééééééés ahogy magam ismerem..... még volna is valóságalapja a dolognak...

Fejem a vállán pihen és a visszapillantóból nézem ahogy vigyorog ő is. Hülye egy este ez. De hogy próbára teszem…. Nagyra kerekednek a szemeim, majd önkéntelenül pillantok le Joshra és… hát nem mondhatnám, hogy a menekülő után túlzottan sikerült volna cenzúráznia magát… Én meg….

-Bazki! - szalad ki érzéssel, ahogy reflexből fülig pirulok, mintha csak most esne le ténylegesen, hogy ő egy szál semmiben feszít és rajtam is csak egy bugyi és melltartó szárad a menetszélben…. Lendületből egyenesedek vissza és maradok meg a saját térfelemen ahogy tekintetem sebtében újra végigpásztázza, majd megállapodik az arcán.
-Bocs… nem….. - mit nem? Nem akartam lecummantani hálából amiért kihúzta a számból Jason farkát? Eeeeez így egy kicsit elég hülyén jött ki asszem….. - Általában nem szoktam ám ekkora ribanc lenni. - túrok bele idegesen a hajamba még mindig fülig vörösen. - Bár gondolom a mai nap eddig nem ezt támasztja alá. - fűzöm tovább ahogy lehúzódik a kocsi az út szélére. A szitu ugyan vééészesen ismerős és nem a pozitív értelemben, mégsem hiszem, hogy a folytatás ugyanaz volna, mint korábban… Remélem nem….
- Hülye vicceim vannak néha. - húzom kicsit bocsánatkérő mosolyra a szám. Nem is tudom, hogy ez a hülye este vagy Josh személye úgy alapból ami kihozza belőlem a hülye fruskát.. De a kezdeti döccenő ellenére egész jól alakul eddig ez a nem randi…. Csak azt nem kellene néha elfelejtenem, hogy nem vagyunk még ezer éves barátok a sráccal, úgyhogy a változatosság kedvéért legalább minden második hülyeség előtt átgondolhatnám mit is beszélek….

Még mindig kicsit vörös a fejem, de ahogy elvigyorodik, mintha egy csapásra lazulnék el újra.
-Oké. - húzom szélesre én is a szám és ahogy megáll a kocsi, hát egye pitsa, én is szállok ki és kezdek kutatni a ruháim után. Húzom a gatyát, de melltartóm még nem száradt meg teljesen, így meg azért csak nem olyan komfi a világ….. Rövid vacillálás után kapom le, de csak akkor fordulok háttal ha Josh kukkolni kezd. A vizes repül a hátsó ülésre, a pólót felkapom, de a cipővel semmi ihletésem baszakodni, úgyhogy csak így zuttyanok vissza a helyemre.
-A kaja jó lesz. Én legalábbis éhes vagyok. - vigyorgom oldalra és valóban volt szó egy pizzáról, de ha azóta változott volna az igény…. - Hova menjünk? Pizza, burger, burrito? Steak housba azért nem viszlek, ha nem haragszol.- húzódik még szélesebbre a vigyor, majd forgok kicsit és betájolom a várost, majd határozott lendítéssel állítom irányba a kezem.
-Indulhatunk, kapitány! - vezénylem hazározottan és ha sikerül, meeeeer miért is ne, hát hajolok oldalra és nyomok egy cuppanósat a képére.