◆ pozitív tulajdonságok: Nem tartom magam rossz beszélgetőpartnernek. Meggyőződésem, hogy nem vagyok gonosz vagy kellemetlen, elviselhetetlen alak. A nőket tisztelem, a gyerekeket és az állatokat szeretem. Egyébként tényleg csak egy átlagos egyetemistának tartom magam. Nem vagyok jobb, vagy rosszabb, mint bárki más. És még talán olyan rosszul sem nézek ki, bár ez inkább a géneknek köszönhető, mint személyes erényem volna.

◆ negatív tulajdonságok: Voltak céljaim az életben, de nem hinném, hogy a családi vállalkozás átvételén kívül bármi más választásom lenne. Már nem... Egyébként nincs túl sok barátom, de nem állítom, hogy emberkerülő lennék, vagy hasonló. Viszont a bizalmamba nem sok embert fogadok. Az én helyzetemben nem is lenne túl okos. Sőt talán igaz barátom csak egy van, Dette, de még neki sem mondhatok el mindent... Túl sok mindent kell elhallgatnom előle... Ennek ellenére érte tűzbe mennék. Az a lány... de ezt inkább hagyjuk.

◆ egyebek: Hogy egyebekben mégis milyen vagyok? Mondom, teljesen átlagos, azt hiszem. Ugyanolyan, mint a többi korombeli srác. Első ránézésre legalábbis biztosan. Szőke haj, szürkéskék szemek, átlagos testmagasság, közepesen kigyúrt izomzat. Ami nem mindennapi talán, az a fél hátamat beborító, színes, kínai sárkányt ábrázoló tetoválás. Ezt viszont értelemszerűen nem mutogatom, mert túl árulkodó a hovatartozásomra nézve. De ha lehet, erről inkább most nem beszélnék.

Las Vegasban születtem egy befolyásos család egyetlen gyermekeként és a sorsom lényegében már születésem pillanatában eldőlt. Az apám első ránézésre egy befolyásos, tisztességes üzletember. De ez csak a felszín. Valójában mindenki tudja a megfelelő körökben, hogy az egyik legnagyobb las vegas-i maffiahálózat oszlopos tagja. Már generációk óta. A dédnagyapám is ezt az ipart űzte már. A cége csak az alibi foglalkozása, amit pénzmosásra is remekül használhat. Nekem pedig ezt a munkát kell majd folytatnom. Akár akarom, akár nem.
Valójában, ami azt illeti, egy ideig semmi különösebb kifogásom nem volt ez ellen. Még akkor se, amikor kamasz koromban apám felfedte előttem a valós üzelmeit. A gondok a betanításomkor kezdődtek. Nem arról van szó, tudok én tárgyalni emberekkel, a modorom is elég megnyerő, ha pénzembereket kell csőbe húzni, az se hat meg, de a kínzás, a kegyetlenkedés sehogy sem tartozik az általam elfogadható módszerek közé. Ha ártatlanok ellen irányul, mint valamely makacsabb cégvezető családja, még inkább így van ez. A gyomrom felfordul tőle. Hogy nőket és gyerekeket bántsak, vagy hovatovább gyilkoljak meg, ez már számomra nem elfogadható. Még csak asszisztálni sem akarok hozzá. De apám nagyon kemény ember, vele ellenkezni képtelenség. Nem szoktam beszélni róla, de mai napig rémálmaim vannak arról, mikor le kellett lőnöm egy férfit, aki nem tudta törleszteni az adósságát apámnak, miután végignézették vele, ahogy halálra kínozzák a családtagjait. Azóta is lelkiismeret furdalásom van ettől. És nem ez volt az utolsó piszkos ügylet, amiben részt kellett vennem. Fogalmam sincs, hogy fogom én ezt bírni, de már nem szállhatok ki. És a börtön még csak a kisebbik rossz lenne. Apám tuti megöletne. Persze, miután kitagadott. Nincs mit tennem.
De nem is a saját életem, amit féltek a leginkább. A gond az, hogy ha ki akarnék szállni, attól tartok, apám hamar megtalálná Dette-t. Ha neki valami baja esne miattam, én azt nem tudnám elviselni. Játszom én a közgazdász hallgatót, meg az üzletember palántát szívesen, miközben kábítószerrel, piszkos pénzzel meg minden egyébbel üzérkedek, maffiaügyletekben, gyilkosságokban veszek részt, de őt mindenképp meg akarom kímélni. Már csak a mocskos igazságtól is. Szóba állna-e még velem valaha ez a tünemény, ha megtudná, ki is vagyok én igazából?
Mert Dette egy csodálatos lány. Bájos, kedves, cserfes. Nem mellesleg szép is. Az egyik legszebb, akit valaha láttam. És amikor mosolyog... Biztos vagyok benne, hogy egy kincs lesz annak, aki egyszer a barátnőjének tudhatja majd. Három éve találkoztam vele, kicsit elveszett volt, hiszen egyedül jött Los Angeles-be a karrierje miatt. Először csak egy bájos pofit láttam benne, később jöttem rá, mennyivel több van mögötte. Ő nem olyan, mint a többi lány. Voltak lányok az életemben már, persze, de semmi komoly. Előtte senki nem fogott meg.
Egy klubban futottunk össze. Nem történt köztünk soha semmi. Eredetileg el akartam vinni egy körre, de beszélgetni kezdtünk és túlzottan elbűvölt ahhoz, hogy végül rámozduljak. Ahogy megismertem, rájöttem, milyen értékes ember. Becsülöm, mennyi mindent megtett az álmaiért. Én viszont soha semmit azért, hogy más, számomra elfogadhatóbb életet éljek. Meg sem érdemlem a barátságát, hiszen a kisujjáig sem érek fel. Ha megtudná az igazat, alighanem hallani sem akarna rólam többé. Ezért kényszerülök hazudni neki gyakran. Tudom, hogy soha nem lehet az enyém, de már azzal is beérem, ha barátként mellette állhatok és ha szükséges, védelmet, támaszt nyújthatok neki. Én mást nem várhatok az élettől. A sorsomat nem változtathatom meg. Már túl késő...