Ocean Hawthorne • Thor
New Orleans, LA 82.03.12 - (✝) 05.09.14 Chicago, IL 34 Suszter, szabó, baka, kém Tolvaj • Mérnök
Criminals Scarlett Johansson | |
Amit jó ha tudunk...
Inside:
Régen szerettem csapatban játszani – mostanra ez nyilván megváltozott, de nem vagyok magányos farkas: amikor éppen nem kényszerítenek semmire, akkor a hátország szerepét teszem jobbára magamévá; Stratégia és tervezés.
Maximalizmus, precizitás és hidegvérűség jellemez – vészhelyzetben megugrik az adrenalinszintem, nem pánikolok be, képes vagyok helyén kezelni a dolgokat, hogy akkor boruljak ki a lábon kihordott poszttraumás stressznek hála, amikor tudom is én, ünnepelnünk kellene. Azt hiszem klinikai eset vagyok, és ha hozzácsapjuk, hogy nem érdekelnek az alkotmányos törvények úgy egyáltalán.
De embert nem öltem.
Egyelőre legalábbis. Paul esetében persze azonnali kivételt tennék, mi több, belepumpálnám az egész rohadt tárat a rohadt arcába... és mi lenne még itt, ha haragudnék is rá?
Apám nem lenne büszke rám.
Túl a harmadik ikszen nem temetem magamat – amikor lejár a műszakom, akkor olyan vagyok mint az átlag nő az én koromban: szeretek nevetni, ha udvariasak velem, szeretem a kérem-köszönöm szavakat használni és hallani;
Odafigyelek a környezetemre – eco mosószert használok, és megszámolom a lehetséges menekülési útvonalakat, ha belépek egy helyiségbe. Társaságban keveset beszélek, az alacsony intelligenciahányadossal bírók esetében pedig lehetőség szerint egyáltalán nem, mert bosszant az emberi hozzá-nemértés – tudjunk különbséget tenni az okos és az okoskodó közt, hm?
Outside:
Heterokrómiás vagyok (eltérő színű íriszek, a Paul által mutogatott fotó alapján örökölte a gyerekem is), ami első körben kimeríti a „különös ismertetőjegy” fogalmát; Terepmunka alkalmával színes lencsét viselek, az utcán napszemüveget, este pedig a Gengszterkorzó által széles skálán felvonultatott férfi-keménykalapot.
Imádom a kalapokat.
Ha van még mit mondanod...
Once upon a dream
Azt mondják rablóból lesz a legjobb pandúr – aláírom, ha én keresném magamat, már régen rács mögött ülnék – de mi van, előbb nézett ki nekem egy hely a pandúrok közt, mintsem a bűnözők útjára léptem volna? Katonacsaládból származom, egy kommunikációs tiszt és egy tűzszerész szerelmének rohadt gyümölcseként láttam napvilágot '82-ben, és halottnak nyilvánítottak 23 évvel később – gusztustalan húzás, tudom; A jelentések szerint úgy haltam meg, mint az apám – ő Irakban, miközben egy házi készítésű aknát próbált hatástalanítani – én Chicagoban futottam bele egy pokolgépbe. Nem is hinné az ember, milyen nehéz megfelelő női holttestet szerezni.
Azt mondogatom magamnak, hogy a „nagyobb jó” érdekében – hogy anyám ne legyen se célpont, sem pedig eszköz;
A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.
2005. december (Szenteste); Piedmont, Dél-Dakota
Egyszerű feltételeket szabtam. Nem akarom tudni a nemét. Nem akarom a karomba venni. Nem akarok ránézni sem. Nem akarok pénzt, nem akarok hálát csak azt, hogy gondoskodjanak róla. Hogy lehessen gyerekkora.
Hét órával ezelőtt kezdtem el vajúdni. Mostanra készen állok rá, hogy visszaadjam a lelkemet a Teremtőnek – az agyam fehéren izzó fájdalom, és ha valaki végre odaadná a tetves táskámból a tetves pisztolyomat, először megölném az orvost, aztán golyót repítenék a saját fejembe;
Idegen, drága manikűrt hordó kezet szorítok a sajátommal, monoton duruzsolásában időtlen szeretet lakozik – az adoptációs várólistát még a gazdagok sem tudják megkerülni, ehhez képest tőlem azonnal és szinte ingyen kapnak egy babát... Hát persze, hogy szeret.
2006-2015; Amerika szerte
Ha az ember lányát körözik mind az 50 államban, az valamilyen szinten visszatartó erőt jelent, mégsem telt haszontalanul az elmúlt 10 év; Például tovább tanultam, lediplomáztam, még fegyverviselési engedélyem is akad, sokadik álnévre szóló. A magamévá tett tudás alapján is inkább tartom magamat tolvajnak, mint hackernek, de egyszerűbb rendszereket (mondjuk egy város közlekedésirányító központjának a szervereit) feltörni és megbénítani mára már nem kihívás.
2015. november; Benzinkút valahol a 77-es út mentén, Texas
- ...bármi amit mondok, felhasználható ellenem bla bla bla... Azt árulja el végre Stanwyk ügynök, hogy miért nem vagyok még bilincsben? – Akasztom vissza a töltőpisztolyt a helyére, hogy aztán a CIA-s ripacsra emelhessem felemás tekintetemet. Pont időben, hogy lássam meghalni – az ólomköpenyes golyó bemeneti sebe érményi, a kimeneti valóságos kráter, a jobb sorsra érdemes Stanwyk ügynök szemében pedig kihuny az élet fénye.
Előbb a hangtompítós pisztoly csövébe, majd annak gazdájára nézek – ó, ha a szemetet összefújja a szél...
- Csak nem a vádalkut kötők gyöngye? Hogy vagy Paul? – Fordulok felé szívélyes mosollyal, miközben őszintén remélem, hogy haldoklik. Egy fényképet tart elém szabad kezével, és elsápadok.
- Mindjárt megbeszéljük, várj meg itt. - Nem bilincsel meg. Még a kocsikulcsot sem veszi el (nem mintha szükséges eszköz lenne az autó elindításához) – tudja, pontosan tudja, hogy nem fogok lelépni; A néhány éve újrafényezett Chevynek dőlök, ameddig ő kivégzi a mit sem sejtő kutast, és próbálok úrrá lenni a saját reszketésemen - közben azért feltűnik néhány dolog.
Nem látom az autóját. Stanwyk nem reagált a mozgására, pedig kizárt, hogy periférián kívül esett volna neki – hangtalan, keserű nevetés rázza a vállaimat: nem szimplán eladott minket, de ez a köcsög beállt a szövetségiekhez; Most ugyan jól beleharapott az enni adó kézbe, mégsem érzem úgy, hogy el lehetne bagatellizálni a fenyegetést amit jelent, hiszen a fénykép... A „nagyobb jó” érdekében örökbe adtam a gyerekemet, és most vele fognak megzsarolni – a Sors márpedig ócska ribanc.
2016. Vegas Baby
Sokkal nagyobb a mozgásterem, mint tavaly ősszel volt – azt hiszem elégszer mondogattam, hogy nem érdekel a kölyök sorsa; most már ők is, én is elhiszem – vagy legalábbis nem próbálnak meg ezzel az érvvel falhoz állítani. Még mindig nem tudom, hogy kinek dolgozom – mert nem a szövetségieknek, az egyszer biztos. Pault is zsinóron rángatja valaki a háttérből. Beletelik majd némi időbe, mire megtalálom ezt a görényt (leginkább azért, mert észrevétlenül kell keresnem), így addig engedelmes kis marionett vagyok;
Testhezálló feladatokat kapok és hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem élvezem amit csinálok – és még jól is fizet; Ugyan mit számít, hogy pénzt vagy műkincseket, esetleg régi ronda ékszereket segítek ellopni?
De tudjuk, hogy nem a póráz teszi a kutyát hűségessé...