Csillagjegye a Rák és ennek maximálisan meg is felel. A jelleme, személyisége bonyolult és megfejthetetlen. Sokan azt mondják rá tipikus nő, mások azt, szenvedélyes. Mind igaz. Szeszélyes és zárkózott. Nehezen nyílik meg mások előtt de ez inkább csak védekezés a részéről. Ahogy a rák is, páncélt von maga köré és sérülékeny részeit mögé rejti. Roppant érzékeny, érző lélek rendkívüli memóriával. Sérelmeit emlékekként sokáig őrzi, gyűjtögeti, raktároz s amikor telítődik akkor robban. Gyorsan alkalmazkodik mások szokásaihoz, véleményéhez, kész a külvilágból érkező élmények befogadására, hangulata az eseményektől függően, akár éles váltásokkal is állandóan változik. Látszólag beilleszkedik a környezetébe, ám csupán tudatos konfliktuskerülő, álcája kényelemszeretetéből fakad. Épp ezért nehezen alakít ki tartós kapcsolatot, noha a szerelemben szenvedélyes és odaadó, romantikus és belső világához hozzátartoznak a szentimentális érzelmek, szeszélyessége és felszínre kerülő negatív tulajdonságai könnyen kiábrándítják a legszerelmesebb társat is. Mindemellett határozott és rendkívül intuitív. Ösztönösen cselekszik, döntései általában megbízhatóak. Remek hallgatóság, mindenre befogadó képes és általában jó tanácsokat is ad. Átlátja az adott helyzetet, rostál és a számára lényeges dolgokat ragadja csak ki.
Külseje lélektanát tükrözi. Feltűnő, attraktív, alig van már rajta szabad bőrfelület, minden egyes tetoválás egy-egy történethez, emlékhez vagy személyhez kapcsolódik. Fekete haj és sötét szemek, mindez kihangsúlyozva az erős de még ízléses sminkkel. Kedvelt anyaga a bőr és a farmer, általában ezek dominálnak, a hideg színeket szereti, kiváltképp a kék minden árnyalatát. Egyetlen megbízható és szerető társa van, egy Main Coon kandúr, Diablo. Népes családot hagyott szülőhazájában, akiket lehetőségeihez képest gyakran meglátogat. Szülei becsületes, dolgos emberek s noha nekik sok testvérük van, Gloria egyke.

„A vendéglőben sötét volt, csak az utcai lámpák fénye festett csíkokat a padlóra és az asztalokra a roló résein át. A pult mély fekete hasadéknak tűnt a helyiség hátsó részében, halványsárga, szinte vonalzóval húzott egyenes vonal látszott a konyhába vezető ajtó és a félfa között. Az ételszag keveredett a vérével, enyhén füstös beütéssel, picit meg is fordult a gyomrom az első légvétel után. Alvaro szorosan fogta a felkaromat és húzott maga után, és hiába kérdeztem miért hozott ide, nem árulta el. Ez a titokzatosság azonban nem volt romantikus cseppet sem, tudtam a lelkem mélyén, hogy nem fog tetszeni az amit odabent látok majd. A fénysáv szélesedett, ijesztően világította meg Alvaro sebhelyes arcát, pedig minden nap láttam az ujjnyi vastag, vörös heget ami a bal halántékától az állcsúcsáig nyúlt, most mégis felborzolódtak az apró pihék a karomon és a nyakamon. *-Mit akarsz, miért hoztál ide? *Kérdeztem halkan, bár fogalmam sem volt miért suttogok, de valahogy illett a komor hangulathoz. *-Csak gyere, majd meglátod. *Utáltam ezért, utáltam mert bizonytalanságban tartott és nem tudtam szabadulni tőle. A megérzésemben sajnos nem csalódtam, a vendéglő konyhájában, a rozsdamentes előkészítő pulton Alvaro barátja feküdt sápadtan és vérben tocsogva. Ha nem csukja be utánam az ajtót, az utcáig ugrom, így viszont csak a falról pattantam vissza. A szemeim barlangnyira kerekedtek, a torkomba gyűlt gombóccal megharcoltam mire sikerült lenyelnem és képes voltam megszólalni, akkor is csak rekedt hang jött ki az ajkaim közül.*-Te meg vagy őrülve? Miért hoztál ide és…és ő miért nincs kórházban? Vérzik! A Szent Szűzre Alvaro,mibe keveredtetek? *Hátráltam volna de odatolt a pulthoz, a haverja csak pihegett, sápadtságát a gyenge sárga fény csak fokozta. Halálra voltam rémülve, remegtem, a szívem a torkomban dobogott, a számban éreztem az adrenalin fémesen kesernyés ízét. *-Nem vihetjük kórházba, csak vedd ki a golyót és foltozd össze. Te ápolónőnek tanulsz, tudod hogyan kell.*Úgy nézhettem rá mint aki UFO-t lát. Tizenhét éves voltam, és bár valóban ápolónőnek tanultam, mert anyám szerint a rajzolásból nem lehet megélni, nem voltam oda érte. Ápolónőnek lenni hivatás,  nem munka. Én azonban túltoltam, minden beteg ember látványa a lelkembe hatolt, széttépett belül, minden nap amikor borzalmat kellett látnom, egy kicsit belehaltam. Csak ráztam a fejem és próbáltam hátrálni de Alvaro nem hagyott. Soha nem láttam még azt az arcot, azt a tekintetet amivel akkor szembesültem. Vad volt, dühös és félelmetes. *-Csak csináld! *Nem, én nem ismerem ezt az embert. Ez nem Alvaro. *”

Azóta sem tudtam meg mi történt és nem is akarom. Megtettem amit parancsolt, mert nem kérés volt. Fércmunka, remegő kezű, könnyeken át homályos, véres, vörös látvány. Alvaro az első szerelem ami csalódással és rettegéssel zárult. A lázadó korszakom beindult mint a Katrina és elsöpört mindent. Anyám napokig zokogott, az apám dühös volt, én pedig otthagytam a sulit és soha többé nem mentem kórház közelébe. Sem vendéglőbe. Elmentem takarítani, vécét pucoltam, gazdag emberek gyerekeire vigyáztam és tanultam. Gimnáziumba jártam ahova a felnőttek, összeszorított fogakkal tűrtem, de nem tágítottam, nem adtam fel.

„-Fájni fog?*Aaron rám mosolygott és bólogatott. Már a mosolyából tudtam, hogy a válaszból semmi jó nem fog kisülni.*-Csak egy kicsit, egy idő után már nem fogod érezni. Elzsibbad a bőrőd.*Az első tetoválásomra készültem amit a pasim akart rám varrni. Természetesen fülig szerelmes voltam és a világért sem mondtam volna nemet. Egy évvel azután, hogy otthagytam a sulit, elköltöztem otthonról és Ciudad Juárez-be költöztem. Kalandos út volt, sokszor az utcán aludtam, benzinkutak mosdójában tisztálkodtam és kaját loptam, hogy ne haljak éhen. Aaront ott ismertem meg, egy eldugott utcában volt egy tetováló szalonnak nevezett lyuk ahol alkotott. Tíz évvel volt idősebb nálam és nagyon imponált a szabadság imádata, a lazasága. Napról-napra élt, kész életművész volt azon túl, hogy valami észbontóan tehetséges volt. *-Ha becsapsz, orrba váglak.*Az öklömet az orra elé dugtam, és nem mosolyogtam. Komolyan gondoltam, hogy orrba vágom és meg is tettem volna ha nincs igaza; de az volt és csak vigyorgott mint a tejbetök.  Ezzel pedig megpecsételte a bőröm sorsát. Rákaptam mint gyerek a csokira, vagy inkább mint a heroinisták, függő lettem.  Az emlékeim felkerültek a testem vásznára, olyan mint egy napló csak nem időrendbe szedve. Nem sokkal később én is kipróbáltam rajta, hiszen mondtam én, hogy ennyivel tartozik nekem. Gyerekkorom óta mindig mindent lerajzolok, én mondom, hogy tehetséges vagyok. A papírok soha nem voltak biztonságban otthon, sem a szobám falai, sem az ablaküveg, sem a konyhaasztal. Utóbbiért kaptam is egy nyaklevest, mert lemoshatatlan volt, talán még most is ott díszeleg a gyerektenyérnyi fekete sárkány kiterjesztett szárnyakkal, ha nem ment tönkre az asztal. Anyám azonban egészen más életet szánt nekem, bár a mai napig nem értem, hogyan lehet megélni az ápolónői fizetésből, de mindig ez volt az vesszőparipája. Ma már fel sem vennének ilyen külsővel, sokakban visszatetszést kelt, vagy undort, kevesen kíváncsiak arra mi állhat a háttérben, de legalább nem kérdeznek. *”

Aaronnal alig egy évig voltam együtt, de a vége már kínszenvedés volt. Se veled se nélküled. Annyira különböztünk amennyire csak két ember különbözhet egymástól, de az én hibám volt jobbára. Nehéz természet vagyok, és szeszélyes, néha hisztis, néha pedig begubózom. Olyankor csak csendben alkotok, szívom magamba a külvilág adta ingereket, gyűjtögetek, gombóccá formálom az apróbb darabokat, és polcokra teszem azokat. Aztán egy idő után a polc nem bírja tovább, leszakad és minden szétgurul. Egy ilyen szétgurulásnál pakoltam össze a cuccomat és másnap már El Pasoban voltam. *

„-Kizárt. Ezzel keress meg mást. Ha éhen halnék sem csinálom meg. *A csaj akkorára kerekítette a szemeit, hogy azt hittem kipottyannak és elgurulnak a székem alá. Aztán kinyitotta megint a száját, amin előbb még jópofi mosoly volt, most penge vékony vonalak feszültek egymásnak. Rikácsolt egy sort, kötötte az ebet a karóhoz, hogy ő van értem és esküszöm még toppantott is az egyik lábával. *-Én most iszom egy kávét, addig beszéld le Freddyvel. *Faképnél hagytam. Nem bírom ha meg akarják mondani mit csináljak és hogyan, ha bárki fölém helyezi magát abban amihez fingja nincs. Nem bírom a hisztis kiscsajokat akik irányítani akarnak és kiráz a hideg a nonfiguratív mintáktól. Nem, nem vagyok hajlandó olyasmit varrni a bőrbe aminek nincs értelme és nem vagyok hajlandó tucatképet sem csinálni. Attól vagyok jó, hogy nincs két egyforma mintám, amit lefényképezek és elteszek az utókornak, az csak egy portfólió és nem katalógus. Tudtam persze azt is, hogy még pár ilyen visszautasítás és repülök, nem az enyém a szalon, és hiába alkotok csodákat én is pótolható vagyok. „

*Szép lassan csordogáltam az életem útján,  egyre közelebb az önmegvalósításhoz. Mondhatni tyúklépésben, városról-városra. El Paso után San Diego következett és még mindig csak alkalmazott voltam, egy viszonylag jól megfizetett alkalmazott de jutott arra is, hogy hazautazzak meglátogatni a családomat. A kedélyek elcsitultak, szent volt a béke és némi elismerést is kicsikartam az apámtól. Persze anyám siránkozásához maximális partner volt, miután meglátták az általam megálmodott rajzokat a karomon, a vállamon, a lábaimon. A saját arcképük a torkukra forrasztotta a szavakat, és életemben először szembesültem azzal, hogy az anyám tud csendben is maradni. Szép is a káröröm.*

LAS VEGAS - SAPPHIRE TATTOO SALON

„-Értékelném ha előre bejelentkeznél. *Csak egy pillanatra néztem fel amikor meghallottam a már ismerős hangot. A prózaian is ismerős hangot. Megingattam a fejem, vettem egy nagy levegőt. Néztem a félig kész alkotást, a színek nélküli kontúrokat. *~Az biztos, hogy magamtól nem zárom be a szalont~…..de bezártam. A sikítások és a szalonom ablakának módszeres püfölése még hagyján, de Sally felugrása a tű alól, amit épp csak el tudtam kapni, hogy ne a szemébe fúródjon, már kimerítette a zaklatás fogalmát. Wallow megjelenése kisebb fajta hurrikánt eredményezett, pedig az első esténk meglehetősen csendes volt és békés. Ám amióta szart arra, hogy lerázza a rajongóit, vagy az emberei tunyultak el, vagy csak jó reklám fogás volt, már le kellett húznom a rolót is. *-Sajnálom Sally,majd holnap folytatom, oké? *Sally rám sem nézett, maximálisan lekötötte a figyelmét az imádott rock sztár, felkelt és Wallow-hoz tipegett a harminc-sok centis cipőjében. Éppen elkezdett volna csipogni, mikor az egyik nagyember karon ragadta és az ajtóhoz kísérte. Szerencse, hogy csak a kabátját kellett utána vinnem és nem a bugyiját…de ez csak szarkazmus, nem nyúlok lábak közé, legalábbis nem tűvel. Diablo a macskám kinyújtózkodott és elhagyta a sarokbeli helyét, unottan, ahogy a macskák szoktak sompolyogni, megindult felém majd felkapaszkodott a combomra. Simán elérte,két éves kifejlett példány volt, fajtájának gyönyörűsége. Amikor elhoztam a tenyésztőtől még akkora volt mint egy kis gombolyag, el nem tudtam képzelni, hogy kutyányira fog nőni, de mára szépen feltornázta magát. Wallow nem tartozott a kedvencei közé, meglehetős távolságból fixírozta, kíváncsian és sejtelmesen mindaddig míg rajta dolgoztam. Mintha vigyázna rám, pedig a zárkózott és életunt fickó abszolút veszélytelen volt rám nézve. „