Az oldalon korhatáros, erotikus tartalom és durva szövegek találhatóak. A később esetlegesen kialakuló lelki defektekért és a fejlődésben való visszamaradásért felelősséget nem vállalunk.
♦ ♦ ♦
Az oldal alapötlete a „Passion in Las Vegas” nevű fórumról származik. Annak folytatásaként jöttünk létre.
*Jelenlegi, rettegő állapotomat felülírja a fáradtság és hajlandó vagyok feladni a hadnaggyal a harcot. Hagyom beszélni, de azért vagyok még annyira ébren, hogy néhány dolog szemet szúrjon. Az egyik a sok esküdözés, mintha nem lenne magában és az ígéreteiben biztos. Szóvá is teszem, a kérdés költői és ezt ő is érzi, mert csupán a nevemet ismétli sokadjára. Aztán tényleg a feladás mellett voksolok és közlöm is vele a magam módján, majd hátradőlök az ülésen, még mindig becsatolva abba az átkozott, kibaszott övbe. Csak bólintok a „megegyeztünk” végszóra és a ki nem mondott ígéretemhez híven meg sem szólalok, míg a soklakásos telephez nem érünk. Az út alatt fejemben keringő gondolatok a pillanat műve alatt foszlanak szerte és széjjel, az övhöz is egy nagy sóhajt kifújva nyúlok, hátha közben megenyhült velem szemben és enged a csábításnak. Azonban hiába nyúlok a kilincsért, csak fogom azt és nem szállok ki. Fejemmel fordulok a hadnagy felé, nem hisztizek, de láttam valahol, hogy ezt így csinálják. * -Maga száll ki előbb, oké? *Remélem többet nem kell mondanom és tudja mire gondolok. Nézzen körül és ha tiszta a levegő szóljon. Nem kell, hogy kinyissa nekem az ajtót, mint egy úrinőnek, tőlem távolabb már nem is állhatna ez a státusz, de álljon ott készenlétben. Amint ez megtörténik, kinyitom a kocsi ajtaját és immár megszabadulva a biztonsági övtől, minden akadály nélkül szállok ki, nagy levegőt véve ismét az éjszakai friss világból. Kissé csípős, össze is húzom magamon a dzsekim és elindulok a ház felé. A bejárati ajtóhoz még csak kulcs sem kell, hiszen zár sincs rajta, évekkel ezelőtt eltűnt és azóta sem pótolták. A folyosó sötét és a benne megrekedt levegőben a ház minden lakója által elhasznált zsír, olaj, különböző fűszerek és olcsó parfümök szaga egymással keveredve terjeng. A lépcsőn hangosan koppannak a cipőim sarkai, a lakás ajtaja előtt én már hallom bentről a mozgást, ami Diablo-t hozza közelebb. Kicsit megkönnyebbülök, kicsit meg is ijedek. Életben van, de vajon jól is? Hátha csak azért hagyták életben, hogy engem megtévesszenek. Önkéntelenül is az ajtó mellé állok a falhoz lapulva és úgy keresem a kulcsaimat, melyet aztán hangos csörrenéssel meg is találok és le is ejtek. Most kezd csak igazán remegni a kezem. Reflexből hajolok le érte, de ha a hadnagy is ezt teszi, akkor bizony összeütközik a fejünk. *
-Nyissa ki, nézzen körül. A vadállatra vigyázzon, nem mindig barátságos. *Hevenyészet használati utasítást adok a macskámhoz, aki a kinyílt ajtó mögött bukkan fel, villogóan vádló szemekkel, hatalmas bundája azonmód felborzolódik ahogy meglátja a pasit, aki nem az ő rabszolgája. Cserregéssel adja a tudtomra, hogy tudja én is ott vagyok, de nem tetszik neki a helyzet. Aztán valamiért hátrál és fúj mérgesen, az ő termetével párosítva ez elég fenyegetően hangzik. Azt hiszem aki ide vette a bátorságot és belépett, a szőnyegen fekszik kiterítve, félig kilógó belekkel. A lakás kicsi, a folyosóról azonnal a nappali-étkező-konyha részbe lép az ember, onnan pedig csak egy ajtó nyílik a hálóba, abból vágtak le egy darabot a fürdőnek. Nekem bőven elég és még ki tudom fizetni. Ha a hadnagy ígéretéhez híven belép, csak néhány másodpercet várok a kérdéssel.* -Na!? Tiszta? *Ahogy azt a filmekben szokták.*
Meglep a hirtelen befutó szóösszetétel. Nem.. nem... nem maga az összetétel lep meg, inkább az, hogy nem szaladt ki előre, menekülve.. ELŐLEM... de aztán arra jutok, talán minden csak hamis képzelgés. Aludnom kéne.
Aztán mégiscsak engedelmeskedem.
Minden egyéb fennhéjázás nélkül tolom ki az ajtót. Csak a szokásos módon körbenézek, de minden csendes. Nincs utánunk befutó autó, akár lámpa nélkül se, de mindezt mindvégig figyeltem, amikorcsak kihajtottunk az út széléről. Senki nem követett. Az biztosan feltűnt volna.
- Szabad a pálya... Jöhet. - tőlem teljesen idegenül fogalmazok, talán kicsit empátiátlanul is, ahogy egy percig nem behajolva az ülésen, csak szabadon, a vakvilágba intézem, és csak a szélvédőn keresztül hallhatja meg. Már ha meghallja. HIBA!
Talán pont ezért... a továbbiakban már igyekszem lelkiismeretesebbre fogni a terepet, az één kimerültségem nem ok arra, hogy bármi baj is történhessen, ha még... igazából teljesen más okok is indukálták - legalábbis a kezdetekben - hogy felajánlottam ezt a hazaszállítást. MOST... tökéletesen fogom végezni a munkám. Mert egyebet nem tehetek.
Megindulok a nő után, mivel ő mást nem szól, természetesnek veszem, hogy tartok vele. Minden minket körülvevő környezet csak addig tart éberen, amíg tüzetesen megvizsgálom, ki juthat be... hogyan.. mennyire lehet nehéz... van e esély rá, vagy egyáltalán mutat e bármi jel arra hogy egyáltalán BÁRKI(!).. készül rá, de mindeddig - vagy legalábbis az utóbbiakra - mindenképpen nulla a rá mutató jel. Ami némileg engem megnyugtat egy pillanatra. (Ahogy közben egyben bosszant is, hogyan tudtam ennyire elszúrni ezt az egyszerűnek ígérkező estét.)
Amikor felérünk viszont, - vagy legalábbis úgy tűnik ahogy megáll egy bizonyos ajtó előtt, lévén magán az ajtón nem látok számot, még ha a címként felvésett papírlapra nagyon is jól emlékszem - az ő reakciója az ami újra feszültségre gerjeszt.
Lehajolok a leesett kulccsért, vagyis inkább lehajolnék, - még mielőtt megint azt mondanám ne féljen, és újabb hideg zivatart kapnék a nyakamba - de sikerül neki is, így ahogy koppan a feje az enyémen, már indokoltnak érzem ééén bocsánatot kérni.
- Párdon. - valahogy ez esik a számra. De hogy végül nekem sikerül e a kulcsot felvennem, vagy inkább rá hagyom és ő teszi meg, már részletkérdés, ugyanis a következőkben a tudtomra adja, hogy tőlem vár cselekvést. Hát jó. Nem érzem szükségét ezt külön kiemelni, talán bólintok is, mintegy megértettem, de az is lehet hogy csak tisztán értve a szóból fordítom a kulcsot, és egy percig sem kételkedve abban hogy senkit nem fogok találni odabenn, senki olyat aki fenyegető lenne, - kivéve ha az a bizonyos "vadállat" támadna rám, de bízok a lélekjelenlétemben - mégis azért lassan nyitok be.
És érkezik is valami. Nem, nem egy végrehajtó. Nem is bérgyilkos, annál sokkal kisebb... és morcosabb... habár engedek némi megingást az elméletben, mivel elvileg a gonosztevők sem mindig tökéletesek. De azért csaknem ijedek meg egy ilyen felfújt... szőrgombolyagtól. Szóval tartom tovább az utat befele, ha ugrana, azért felkészült vagyok. De semmi jel.
- Jöjjön! - ezt csak előre tekintve, de hátra, a befutó kérdésre intézem, mivel - és elvileg - itt mindenképpen - már eleve - biztonságosabb minden perc, mint odakint kucorogva a folyosón. (Már ha akadna bármi jel... ugye. )
Kis lakás... egy szoba, meg egy fürdő... Persze nem lakberendezni vagyok itt, nem is tehetném, szándékomban sem áll, de azért hogy a lány megnyugodjon, azért a nagy(obb) kétajtós - vagy egyajtós - szekrénybe is benézek, meg a fürdőszobai függöny mögé - hiába hogy csak nagyon apró ablak teríti be - senki ne mondhassa - és ő se - hogy nem végzem el tisztességesen a munkám. Így már teljes megnyugvással - és már meglazult léptekkel - térek vissza a központi helyiségbe, ahová bízom benne, ő időközben már besétált.
- Semmi... Ahogy mondtam. - nem bizonygatva, hogy igen, nekem volt igazam, sokkal inkább megnyugtatásul a kérdésben. - És nem is lesz semmi baj, ha azt az ajtót zárva tartja, - mutatok az irányba ahonnan beléptünk - és reggel felhív, mielőtt kilépne az ajtón. - biccentek. Mintegy magam reagálva is a feltevésre, már kutatok is az egyik belső zsebemben hogy a tárcámat elővéve kihalásszak belőle, egy nem most nyomtatott névjegykártyát. Igazából már pokoli rég adtam utoljára ilyet. Még a valós, régi razziákon... Szerencse hogy még maradt belőle. Most tollal firkálhatnék...
*Akaratlanul is próbálok halál nyugodt lenni, vagy legalábbis azt mutatni, és talán sikerül is mindaddig, míg a kulcsot elő nem kell szednem. Ez lesz az árulóm, ami mutatja mennyire ideges vagyok és mennyire félek, pedig valahol legbelül „tudom”, hogy a hadnagynak igaza van és nem volt arra idő, hogy bármit is megtudjanak rólam. Hogy hol jártam, mit is mondhattam. Azt sem veszem észre, hogy „kedvenc” szomszéd nénim még ébren van, és az egy centire nyitott ajtó résén át figyel. Rossz alvó, ahogy az öregek általában, viszont remekül hall és ezt ki is használja. Holnap már biztosan bekopog hozzám, hogy megtudja, ki volt az a dögös és szőrös pasi aki hazakísért. * -Áááúúú! *És akinek a feje lehet keményebb, mint az enyém. A kulcsért való harc eredménye, hogy összeütközünk, önkéntelenül dörzsölöm meg a fejem ott ahol a másik illette, a kulcsot viszont a hadnagynak sikerül felvennie és át is adom neki a terepet. Az én kezem annyira remeg most, hogy bele sem találnék a kulcslyukba, különben is neki kell előremennie. * -Nem vészes. *Nyugtatom meg, hogy nagy kárt nem tett bennem, majd félholtra váltan tapadok az ajtó melletti falra, s csak fél szemmel kukkantok be mögötte a macskámra, midőn az ajtó feltárja a leánylakásomat. Addig nem is mozdulok, míg nem szól, hogy mehetek, addig Diablo tartja szemmel a „betolakodót”, szimatol a levegőben hagyott szagnyomok után és követi mindenhova Sean Walker Holmes hadnagyot. Önmagamhoz képest halkan tipegek be, ösztönösen nyúlok a villanykapcsolóhoz és egyetlen mozdulattal úsztatom fényárba a lakot, hogy ne csak a folyosó fénye mutasson utat. Fél lábbal rúgom be az ajtót és máris megyek a macskám után, aki féloroszlánként követi a pasit. Csodálkozik is nagyon, mert Mrs. Kowalskin kívül mást még nem látott itt. * -Mindig zárva tartom, bár ezen a környéken aki be akar jönni, az be is jön. *Rövid helyleírást adva – bár ő is biztosan tisztában a helyi viszonyokkal – guggolok le a macskámhoz, aki az arcomhoz dörgöli nagy pofáját, de fél szeme a marcona pasin nyugszik és mikor felnéz rá, kivillantja a fogait. Én azonban már a mondat másik felére reagálok döbbenten szörnyülködve és kérdőn.* -Nem marad itt? *S nézek is a kanapéra, mely elég nagy ahhoz, hogy elférjen rajta, és megvallom őszintén, ez csak most jutott eszembe, de király ötletnek tartom. Arra nem is gondolok, hogy esetleg családja van, barátnője…pasija….neeeem, az biztos nincs….vagy még dolga az őrsön a papírokkal, igényt tartok rá. A nekem szánt névjegykártyát azért elveszem és a tenyerembe zárom, jó lesz még később is. Diablo azonban még mindig morcos és kioldalazva a kezeim közül a hadnagy nadrágja körül kezd el szimatolni, majd cserregve morogni. Alapos, minden oldalról megszagolja, még fel is egyenesedik, hogy mellső mancsaival megtámaszkodva – így körülbelül a derekáig ér, vagy feljebb – a zakó alá bújjon a fejével. Ha a hadnagy nem lép el tőle, azzal szembesül, hogy Diablo nem vadul ugyan, de megkóstolja az ingét, esetleg a bőrét is. Ezt persze én nem látom, hiszen a feje a zakó alatt van, de ha megtörténik a reakcióból már könnyebben következtethetek. *
A kérdés meglep. SŐT! Egyenesen megdöbbenésre is sarkall, ami lehet azonnal ki is ül az arcomon, de az is, hogy csak a hosszúra nyúlt véletlen szótlanságom árul el. Ezt most hogyan is érti??
Még a véletlen kis közjáték sem akaszt meg, egészen addig, amíg az a.. 'vadállat', nem lép a tettek mezejére, terpeszkedik rám, és...
- Áu! - kiáltok fel, mintegy egyöntetű mozdulattal és szigorúan automatikusan lelökve magamról a vaddisznót, vagyis... szerintem macska lesz az, de helyette megdörzsölöm az épphogy sérülést szenvedett oldalam, és csak másodikra...
- Szóval ezt értette vadállat alatt?? - kérdezem, még mindig nem adva fel a tényt, hogy oké, van az az eset amikor ez hatásos lehet, de a bandával szemben biztosan csekély. Persze mindvégig szemmel tartom. Aztán. Azt a szőröst, és ha újra közeledne...
Oké, biztos hogy nem rántok fegyvert. De azért.. Szóval hogy is volt az a mondat??
- Hogyértette azt a... z 'ittmaradni dolgot'?? - a szemöldököm kérdez. A szemeim velük biztosan, és ha akár egy percig is komolyan venném, vagy elgondolkoznék az eseten - elvégre piszkosul hívogató az a kanapé - azt bizony le kell szögezzem, hogy a bíró nem tűrhet halasztást. Lehet érdemes lenne újra telefonálni???
*Valahol az agyam legmélyebb zugában ébred fel az érzékelés azon része, ami az arc vonásait hivatott lefordítani szavakra. Most azt hallom a fejemben, hogy a hadnagy megdöbbent, mi több elég zavart a kérdésem utáni pár másodpercben. Lassan hámozom ki a lényeget, de nem is izgat, makacsul ragaszkodom a most kitalált legjobb megoldáshoz, miközben a macskám szagmintát vesz a zsaruról. Talán még a vért is érzi rajta, ami rátapadt a sikátor levegőjéből, a szalon festékekkel teli illatát, az enyémet…teljes körképet festve arról, mikor hol járt a hadnagy. Arról persze nem tudok, milyen új és zavaró szagot harap ki az ingéből, csak a kiáltásra kapom fel a fejem a gondolatok forgatásából. * -Mi van? *Érdeklődöm teljesen ártatlanul, Diablo meg el lesz zavarva amit méltatlankodó cserregéssel adja mindkettőnk tudtára, majd a nadrág szárának alsó részét kezdi cincálni. Ez már elég látványos és odaugrom hozzá, hogy leszedjem a zsaru nacijáról.* -Hát igen. Többek között. *Bocsánatkérő és a macska helyett is szégyenlő mosollyal válaszolok neki, marokra fogva Diablo nyakát, a másik kezemmel meg a nadrág szárát igyekszem kiszabadítani. * -Általában barátságos, nem is értem mi ütött belé. Engedd el Diablo! Fúj, nem szabad, nem a tiéd nem is az enyém, engedd el! *Végül csak sikerül és még –ha a hadnagy nem lép el tőlem túl messzire – még a maradék nyálat is letörlöm a naciról. Aztán magamhoz ölelem a macskát, hogy ki ne szabaduljon még egyszer. Ott kuporgok mellette, onnan nézek fel a zsarura, akiről cirka pár órával ezelőtt még meg nem mondtam volna, hogy a lakásom padlóján fog toporogni, és még meg is invitálom éjszakára. Freddy bá kitérne a hitéből ha ezt látná, de még én is majdnem. Csak az életem féltése ami visszatart az Isten káromlástól. A kérdés váratlanul ér, mivel szerintem tök normálisan fogalmazva, tisztán és érthetően kérdeztem, de úgy látszik késő van már, vagy túl korán, a hadnagy meg fáradt az ilyen tőmondatos keresztkérdésekhez. * -Itt maradni. Hogy lehet ezt másképp érteni? Itt marad, fekszik, a kanapén. Be is takarom, kap reggelit és kávét, csak ne hagyjon egyedül! Ha reggel úgy is felhívnám, ide kellene jönnie, nem? Csak időt spórol ha itt alszik, én meg megnyugszom. *Együtt érzek vele, én is fáradt vagyok, innék már egy pohár habanerot, tusolnék, feküdnék. Bár ki tudja, hogy képes lennék-e elaludni, de legalább nem lenne rajtam a cipőm, és vízszintesben lennék. Viszem is a macskát a kanapéhoz, leülök és lekapom a cipőmet, majd fel a macskát az ölembe, ami nem kis munka tekintve a méreteit. Így sétálok el a konyhapultig, és veszem elő a szekrényből a rumos üveget, meg két poharat. Úgy gondolom ezen az egészen nincs mit tovább ragozni, a zsaru megértette mire gondoltam, nem mondom el még egyszer.* -Kér egy italt? *Fordulok felé továbbra is ártatlan, ám ijedt arccal, szépen nézve. Hátha meghatják a bánatos kutyaszemek. *
Most hogy a nő maga a maradásra bíró, vagy épp a vadállata, ebben a szent percben, nem tudnék megesküdni. Ami a biztos, hogy az említett valahogy csak marcangolni kezdi a gatyám szárát - nem a nő, a MACSKA! - és ez azért tetemes zavarási faktorral tölt el, hogy újragondoljam azt az ajánlatot. (Minek ide bérgyilkos...(?) )
- Megharapott ez az állat..! - még mindig a derekamat dörzsölgetem, de a szégyenlős kisfiú korszakomat már rendre kinőttem, ezért annyiban is hagyom ezt a jelenetet. Nem kéne ide valami tetanusz oltás??
A többit viszont ráhagyom. Először. Az állat cibálgatását, vagy a zsaruösztön az, ami azt mondja hogy nem hergelhetsz fel jobban egy nőt, mint ha félrerúgod a macskáját, de a másik szempont fontosabb. Lehet.. hogy ő valamivel egyszerűbben jár el - legalábbis fizikai erőszakot mellőzve - de azért készen állok a menekülésre - vagy épp a támadásra - ha épp szükséges lenne. Kezdem TELJESEN újragondolni azt a korábbi szituációt!
- Lehet jó lenne bezárni valahova... vagy valami.. - ez talán még megengedett, és a fejemben, valahogy és nem tudom miért, a nadrág megvarratásának számlája áll. De nem vagyok kicsinyes. Természetesen én állom.
Más esetben még talán szórakoztatna is a jelenet, tényleg. Lenne az a tudati állapot, amikor az, hogy itt guggol mellettem, előttem, és nem számítva az épp a lábamat letépni készülő szörnyeteget a kezeiben, adhatna is a dolognak némi kellemességet, de így...
Pláne amikor letakarítgatja a nyálat....
Hát ez fenséges.
Ám ezután lefagyok. Hogy most a szavai... azok jelentése, vagy netán az ahogy odaoldalaz a kanapéhoz, és leveszi a cipőit.... netalántán csak csendben és szűken elgondolkozok azok, hogy akarom e én ezt - és miért is ne akarnám. Mert Spock otthon vár, te MARHA! És a bíró?? Nem, nem a bíró a marha.. - Szóval amint túlvoltam vagy épp vagyok ezen az önmagamban zajló kis beszélgetésen, már az is megcsillan, hogy az a vadállat...
- Tudja bármennyire is vonzó.. - akadok el - ...Úgy értem az AJÁNLATA! - korrigálok. - Nem hiszem azt hogy, lehetőségem lenne elszalasztani a bírót... - kerül a telefonom a belső zsebemből a kezembe, komolyan elmélázva azon, talán megér e egy újabb próbálkozást. Talán még az sem tűnik fel közben ahogy a nő meg helyet vált - zsaruszimat, mi?? - de a következőkben úgy érzem - na meg az újabb invitálás is megcsapja a fülemet - újabb kérdéskörbe keveredek, és úgy valószínűsíthetően igyekszem, egy kissé összerakni a részleteket. Vagy legalábbis nemártana
- Miss Salinas, tudja hogy szolgálatban vagyok.. - éjjel 3-kor? - Úgyértem - rázom meg a fejem - .. a bírót el kell intézzem, otthon vár a kutyám, és.. - de itt megállok. Ugyanis nincs több ellenérvem. És ez zavarral tölt el. Nem tűnik fel, hogy a telefonomat szorongatom. Nem is, csak úgy forgatgatom magam mellett a kezemben, és úgy jószerével egy épeszű gondolatom sincs.
Hhhhhááááát ez... nagyszerű. ÚJRATERVEZÉS!
Valahol azt érzem, kezdem feladni. A lázadást, a kifogásaim és az akaratom között, na meg hívjuk így, hogy a kimerültség is bejátszhat rendesen, mert normál állapotban, - és normál esetben - nem engedhetek meg magamnak egy ilyen blamázst. Szóval újratervezés....
- Adjon 2 percet! - emelem a mutatóujjam a levegőbe, és még mindig nem hiszem el hogy azt teszem amit teszek - nemmellesleg vétek az ÖSSZES!! paragrafus és szabály ellen, miszerint nem léphetek személyes kapcsolatba egy tanúval SOHA! - de ahogy fogom magam és az ablak felé lépkedek, csak lassan.. félrehajtva a függönyt, hogy csak úgy mellékesen kémlelve kinézzek, a mobilom már pörgeti is azt a számot.
És felveszi.
- Bíró Úr!?? Itt Sean Walker Holmes Hadnagy.... Elnézését kérem a késői zavarásért, de úgy tűnik eredményeket értünk el a Holes ügyben. Igen, egy tanú. - csak alig és talán pillantást vetek a nőre, de aztán újra a kinti világot kémlelem. Nem látszik semmi ganyús.
- Aláírt vallomás a kezemben, kérem adjon ki egy házkutatási parancsot Roger Walsh címére. - némi csönd. - Igen, talán a különleges egység indokolt lenne. - újabb néma szünet. - Nem, ha megengedi én tartanék egy rövid szünetet, Garcia minden szükséges információnak a birtokában van. - újabb csönd. - Köszönöm Uram. - és biccentek.
Azzal záros határidőn belül bontom a vonalat.
_________________
don't forget what you've sworn
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 810
#8Tárgy: Re: Sapphire lakása Hétf. Feb. 27, 2023 7:38 am
Zsaruvér& Csigavér
*A frászt hozta rám azzal a kiáltással, a szívem is majd` kiugrott a helyéből és félre is vert, mint a részeg templomszolga a harangot, de aztán kiderül mi a baj. Mivel kérdeztem, ő meg válaszolt. Én meg csak nézek nagy szemekkel rá, majd a macskára, aki harapott. * -Tééényleg? *Diablo sosem harapott meg senkit, ez azért elég fura és nem is térek napirendre felette. * -Nnnnem szokása. *Mentegetőzöm, de most már felesleges. Ahogy Diablo-t bezárni az egyetlen szobába, ahova bezárhatom.* -Akkor szétszedné a hálómat, míg maga itt van. *Jelzem, ez nem olyan jó ötlet, ismerve a macskámat, bár a szomszéd nénin kívül nem igen szokott idejönni idegen, azt azért tudom, hogy mit művelne ha bezárnám és ezzel kizárnám az eseményekből. Ennek ellenére ajánlom fel, hogy maradjon itt és mindennel kiszolgálom, csak ne hagyjon egyedül. Elhatározásomat még azzal kiegészítem, hogy leszedem a macskát a nadrágról és még a nyálat is letörlöm….ami inkább néz ki szétmaszatolásnak. Az erre adott szófordulatok máskor rohadtul mókásak lennének, mondjuk így is van némi megmosolyogni való rajta, de csak az agyam egy kis zugában vagyok képes rá. * -…öööö….az ajánlatom….ja, a bírót. *Az egészből nem értek semmit, bár a feltételezett bók azért jólesik mindaddig, míg ki nem javítja magát. A bíróról szólva pedig azt hiszem, őt már rendezte. Vagy nem érte még el? Ki emlékszik már arra? Inkább a jól megérdemelt és már vágyott rumomra koncentrálok, miután megszabadultam a cipőmtől, egyszer s mindenkorra a magasságomtól is, mindezt a macskával a karomban. Jó vendéglátóként megkínálom őt is, de a szokásos zsaruszöveggel ráz le. * -Ahh, persze, szolgálatban. *Ezt mondjuk most még meg is értem, elvégre rám kell vigyáznia, de aztán megcsapja a fülemet az új információ, amire le is csapok.* -Ááá! A kutyája! Hát ezért harapdálta meg Diablo! Így már teljesen érthető. *a felismerés mosolyt csal az arcomra, puszit a macska fejére, hogy még sem volt olyan rossz, mint azt elsőre képzeltem, hát volt oka a harapdálásra….én meg bezzeg nem tudtam ilyen indokot találni magamnak. Azért egy pohárnyit kitöltök magamnak és bólintok a kérésre.* -Két perc. *S két percnél többet nem kap ha térden állva könyörög is…mondjuk azt megnézném. Míg ő telefonál, nekem lecsúszik egy pohárkával a kedvencemből és máris jobban érzem magam tőle, látványosan megkönnyebbülök, jóllehet Damoklész kardja még mindig a fejem felett lebeg, ám könnyebben elviselhető a létezése. Újra töltök, egyelőre csak magamnak, de a másik poharat nem teszem el, és amikor azt mondja a telefonba, hogy tart egy kis szünetet, azt sikernek könyvelem el. Felőlem csupán némi üveg csilingelés és koppanás zaja hallatszik mikor a másik pohárba is töltök, nem sajnálva…majd mikor felém fordul végre, közelebb tolom a teli poharat. A győztesek diadalittas arcával mosolyogva, de nem teljességgel megnyugodva nézek fel rá, a macskával még mindig a karomban, aki pedig szeretne szabadulni és cserreg, mint egy csörgőkígyó, emelem a poharam koccintásra.* -Akkor marad?
Hát ha szokása ha nem, ezúttal megtette, és miért is nem csodálkozom, hisz eleve ő mondta, ő ecsetelte, még ott az ajtóban hogy egy igenis hibbant, és tökéletesen veszélyes vadállatot istápol.
- Vagyis akkor inkább engem szedjen szét.. Remek... - csak zsörtölődöm, nem is igazán hangosan, vagy valódi panasszal élve, esetleg magának a nőnek címezve, csak... valahol folt esett a becsületemen. Nem fogom azért nagyon emlegetni az őrsön, hogy egy véletlen vadállat támadott meg... És még keresztül se lőttem! Közröhej tárgyává válnék.
Ami utána beszökik, egy komplett burleszk film egymást követő jelenete lenne. Legalábbis ami az én szellemi szintemet jellemzi, vagy azt az őrlődést, amit mímelek - vagy akár levezetek - mivel igenis, az azért még ott motoz a fejemben, hogy ilyen ajánlat nemsok akad egy emberi léptékű életben, és valamiért most szívesen élnék vele. És nemcsak az ágy hívogat. (Nem. A macska nagyonis nem.)
Ezért hát.. talán csak hogy némi levegőt nyerjek, vagy épp időt, fogom magam és újratárcsázom a számot. Ha sikertelen... a kérdéskör eldöntve és hihetem azt hogy valamiféle.. Isten.. vagy maga a Sors nem akarja hogy ez megtörténjen, de mivel a másik oldalon felveszik, nagy meglepetésemre... nem is habozok reagálni, és visszatérni ahhoz ami a munkám - ugyanis eleve azért vagyok itt! - és részletezni a körülményeket, tekintve hogy bár nem az én "gyermekem" mégis elég sokat foglalkoztam az üggyel, átláttam, és bár szeretnék valahol ottlenni azon a bizonyos születésen, azt is be kell valljam, hogy ezúttal nem vagyok képes rá. Talán bármelyik percben képes lennék elaludni.
SZÓVAL!
Megfordulok, és habár talán azt mondanám még nem döntöttem, az a pohárba kicsorgó sárga ital, némi megkönnyebbüléssel kecsegtetve szinte mosolyogva néz rám. Mennyivel jobban esne most egy szál... Vagy kettő... Mégis némi hezitálás után lépek csak közelebb, és bár még mindig minden pillanatban szemmel tartom a macskát, csakis ott azelőtt az.. izé előtt, amin a pohár fekszik, közvetlenül-éppelérhetőközelségben állok meg.
- Szóval azt mondja.. az a fenevad, a kutyám miatt mérges?? - a hangom nem mérvadó. Mindenki értse úgy, hogy gyenge. Nem beszari, vagy félős, egyszerűen beletörődtem a helyzetbe, de az ital ínycsiklandó aromája ettől még egyre csak száll, és kapargatja az orromat. - Pedig Spock az égvilágon senkinek sem tudna ártani.. - csak a poharat fixírozom, a megváltás szele, és ahogy... egy óriási sóhaj hagyja el a torkomat, és úgy tűnik a következőkben döntök, ahogy jobb kezem a pohárért nyúl, és egyöntetűen csorgatja le végül a torkomon. Félhangosan koppan az alja a pulton.
- Azt hiszem ez válasz volt. - törődök bele. Végleg. - De csakhogy tudja! - emelem fel a szemeimet.- Ha azt a némbert.. - mutatok azonnal arra a szőrös izére - Csak még egyszer rámengedi, nem fog érdekelni a szabályzat, és itthagyom a fenébe. - kellemesen engedem ki. A végét. Tekintve hogy bármit megadnék egy kis pihenőért.
- Szóval meséljen.. - veszem át aztán a szót, mintegy hátat fordítva neki és megcélzom ~ mintha csak otthon lennék ~ azt az alig távoli kanapét. Leveszem a zakóm.. szépen félbehajtva elterítem a háttámlán, aztán némileg bontva valamennyit a nyakkendőmön, fogom magam és leülök.
Szóval??
_________________
don't forget what you've sworn
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 810
#10Tárgy: Re: Sapphire lakása Szer. Márc. 01, 2023 10:14 am
Zsaruvér& Csigavér
*Ölelem a macskám és csak nézek a hadnagyra, mivel nem nagyon tetszik neki a döntésem. Bár elég halkan morogja a maga méltatlankodását, azért meghallom, mert még nem vagyok olyan öreg, mint Mrs. Kowalski.* -Maga a vendég, ő családtag. *Mondom a tutit, elvégre Diablo van otthon, az ő kényelme fontosabb, mellesleg nem fogja őt szétszedni, és az a kicsi harapás is véletlen volt. A macskám kiakadt valamitől, amivel még nem találkozott, és biztos vagyok benne, hogy valami a hadnaggyal nem stimmel. Nem a jóképűsége a gond, nem is a megfáradt, fanyar humora, nem is az, hogy időnként, mint aki felébredt a valóságba érdeklődő tekintettel végigmér. A lényeg és a megoldás azután derül ki, hogy beszélt a bíróval és megkínáltam egy pohár itallal.* -Érzi a szagát és nem tetszik neki. Tudja?! Kutya-macska „barátság”. *Nem ismerem a kutyáját, azt sem tudtam, hogy van neki. Igazából nem néztem ki belőle, mert egy kutya egész embert kíván, egy zsaru meg olyan mint a mese. Hol van, hol nincs…mégis ki viszi futkározni, meg pisilni a dögöt? Van nője, vagy a szomszéd, egy barát, egy fizetett kutyasétáltató a szomszéd gyereke személyében. Őt még meg is tudja fizetni. A neve azonban…hát….öööö.* -Spock? Komolyan egy vulcaniról nevezte el? Maga Star Trek rajongó? Fene se gondolta. *A végén elmélyítve a hangomat zuhanok bele a merengésbe. Egyre több meglepetés ér Sean Walker Holmes hadnagyról. Míg én ezen agyalok, a hadnagy elmarja a poharat és úgy hajtja le az italt, mintha víz lenne. Újabb strigulát húzok a meglepetések című fejezet lapjára. Én meg csak állok ott az egyik kezemben a macskával, a másikban a koccintásra emelt pohárral, elnyílt ajkakkal, tócsányira kerekedett szemekkel. * -Óóóó, szóval marad. *Jegyzem meg hangosan a ki nem mondott választ, majd én is lehajtom a rumomat, immár a másodikat. A poharat leteszem, kicsit finomabban, mint ő a magáét, de már figyelnem is kell, mert feltételeket szab. Az én lakásomban! * -Fiú macska. *Kötök bele a némberbe, mert legjobb tudomásom szerint nőkre szokták ráhúzni a jelzőt, és már kapkodom a levegőt a folytatásra, majd a végén látványosan megkönnyebbülök. A vége azonban az lesz, hogy mérgesen nézek rá.* -Megint a frászt hozta rám. Azt hittem azt mondja, lelövi. Persze ha itt hagy a fenébe egyedül, védtelenül….és valami bajom esik, nem a macskámnak lőttek, hanem a vallomásának, amit aláírtam, aminek a birtokában van és akkor a bíró majd széttárja a kezeit és az ügyét lehúzhatja a tudja hol. *Próbálok negédesen, majd a tényeket közölve hatni rá és jobban magamhoz ölelem a macskát, aki lassan megbékél a szagokkal. Érdeklődve nézi ahogy a hadnagy – a kutyaszagos – kezdi otthon érezni magát. Nem mellesleg én is ezt nézem. Mondjuk én ajánlottam fel neki a kanapémat, Diablo egyik kedvenc helyét…de ezt még nem közlöm vele. Majd amikor hazamegy és a kutyája tépi le róla a macskaszagos nadrágot, talán rájön. Egy röpke, elgondolkodó mosoly jelenik meg a szám sarkában, majd ellépek a pulttól és leteszem Diablot a padlóra. * -Mit meséljek? Esti mesét? Vagy a legutóbbi Star Trek részt? *Fogalmam sincs mit meséljek neki, mire gondolt? Diablo leül vele szemben a padlóra és szemez vele, mondjuk inkább farkasszem nézésnek. Én a bejárati ajtó melletti beépített szekrényhez lépek és feltúrom a tartalmát párnáért, takaróért. Mindkettő fekete, puha és bolyhos. * -Be is takargassam? *Nem dobom le a cuccot, hanem szépen leteszem a kanapé egyik végébe, oda ami az ajtótól távolabb van, így ésszerű, nem? Majd utána ráérek azon gondolkodni, mit is kell mesélnem.*
Kedvem lenne azt mondani: és ez kinek köszönhető!!?? De aztán lenyelem ezt a békát. Először is mert nem fogok leállni vitázni vele, egy.. TANÚVAL.. másodsorban meg pedig mert nem éri meg. Soha nem érik meg az ilyen szócséplések.
Helyette inkább jön az a kis közjáték. Amire nem vagyok büszke, és lefogadom hogy a későbbiekben - ha lesz olyan - sem fogok rá szívesen emlékezni, mert... Nemigazán van rá jó indokom. Bejön a nő, ez kétségtelen, de sokat álltam én már szemben különböző szépségekkel, olyan mégse volt soha, hogy hanyagoltam miatta a munkám. Mondjuk... Most se teszem. Ha a szó szoros értelmében vesszük, jelenleg ő maga a munkám, így hát ez a dolog így is elsülhet - vagy legalábbis külső fülek hallatára - talán ez a megállapítás is az, ami végül átlök a másik térfélre. Aaa... végtelen dilemmázás sűrű és fojtogató ködéből.
- Hja.. - sikerül csak ennyi ahogy a kutyámat említi, de valamiééért.. ez a másik ok amiért nem állok le vitázni, mert egyáltalán nem lenne értelme. A kutya, az kutya. A macska meg egy uralkodó jószág. Mint azt megtudtuk... - fel se tűnik ahogy magamtól újra megdörzsölöm a harapásomat, és már ottvan a nyelvemen, újra a tetanuszoltás kérdése, de aztán úgy döntök, nem fogom lejáratni magam. Még ennél is jobban... Majd holnap!
... döntöm el, ám aztán mégis beleköp.
- Most komolyan tematikai értekezést akar velem folytatni egy dobbermanról??? - a kérdésem csak költői. Vagy szimplán a hangulat szülte, de máris térek tovább. Egész egyszerűen mert tényleg nem kívánom megvitatni, nem itt, s nem most, és nem is... Van ennél sokkal jobb témánk is. Vagyishogy lenne, nekem legalábbis, ahogy ledöntve azt az italt - szabályszegés, 1-es pont - valahogy teljesen otthonérezve magam - de legalábbis megkönnyebbülve - elindulok affelé a hívogató kanapé felé - úúúristen de hívogat! - és lassan megülök a színén. Leülök.
- Mégjobb.. - dünnyögök, csak nyíltan még útban odafele, de már némiképp magyarázat, hogy miért is nem akar.. az a DÖG... osztozni egy nőstényen. Pláne ha egyszer ilyen CSINOS!
Persze a nő esze a helyén van, tudja hogy vágjon vissza, vagy hogyan, ezért inkább lassan visszahűlök. Nagyooon lassssaaan...
- Soha nem ölnék meg egy védtelen állatot. - ezt már csak dünnyögöm, az orrom alatt, és talán már csak magamnak, ettől még... még ezen se változtat a tudat, hogy ez a kandúr minden csak nem védtelen. Mondjuk így már én is megérteném...
- Miss Salinas... Egy kis komolyságot.. Kérem.. - kérem. És tényleg kérem. Egyenesen már szinte könyörgök, habár.. igen, én maradtam itt. Én döntöttem. Megtehettem volna hogy tényleg itthagyom a fenébe, mivel egy részem, egy igenis tetemes részem, szinte megvan arról győződve hogy egyáltalán nincs veszélyben. De egy másik...
.. Igen, lehet nem is "veszély" az a kulcs.. szó, de mégis... Valamiért itt vagyok, és ha őszintén kéne beszélnem, nem biztos hogy megtalálnám a JÓ válaszokat.
- Meséljen arról, hogyan telik egy napja... Kikkel találkozik, merre jár, hol lehet... - gondolom végig újra ezt a szót, de aztán nem hezitálok tovább, kimondom. - ... veszélyben. Mire kell figyelnem, hogy elmondhassam... Önnek mire kell figyelnie. Hogy azonnal értesíthessen, ha bárhol, bármi gyanúsat lát, érti?? - érti?? Tényleg érti?? Vajon. Lehet reális esélye annak, hogy a mai razzia után tényleg a nyomába szegődnek?? Örök rejtély. De ettől még jó felkészülni!
*Látom én, hogy simogatja az oldalát, de egyszerűen nem jut eszembe, hogy rákérdezzek, mennyire súlyos a harapás. Nem gondolom, hogy Diablo nagyot harapott, persze nem láttam, de….elejtem a gondolatot és a kutyájára fókuszálok, mégiscsak érdekesebb, főleg a neve. A fajtáját ezen a vonalon tudom meg, a hadnagy kifakad, nem tudom miért, de jól áll neki. A fáradtsággal együtt vad benyomást tesz, és el tudom képzelni, hogy mit okozhat a bűnözőknek. A női logika szerint jól választottam, biztonságban leszek. * -Dobermann! *Tátom el a számat a meglepetéstől, persze egy zsarutól nem vártam volna ennél kisebbet, bá arról nem volt szó, hogy hivatásos, állományban lévő rendőrkutya lenne. Hát de nem is egy öleb. * -Aztaaaa! Nagy embernek nagy kutya. *Jegyzem meg nem éppen a valósághoz igazodva, én magam cáfolom meg a másik oldalt, hiszen amekkora én vagyok, egy törpe angórával kellett volna összekötnöm az életem, de a sors másképp gondolta. Sosem volt a terveim között, hogy macskát tartsak, így alakult. Tudatlanul áthaladva a hadnagy szabályszegésein kotyogok közbe, pontosítom Diablo helyzetét és nemi hovatartozását, mondjuk már a nevéből tudhatta volna, de nem kötök bele. Még a végén tényleg kiakad nekem és akkor használhatatlan lesz, a férfi hiszti borzalmas tud lenni. * -Most megnyugtatott. *Teszem is a szívemre a kezemet egy röpke pillanatra, de érzem is, hogy nagyon ironikusan hangzott, ezért biztosítom azonnal arról, hogy komolyan gondoltam.* -Tényleg megnyugodtam, mármint oké, állatbarát, most már tudom. *Próbálom is a hangulatot visszahúzni a béka feneke alól a felszínre, de nem vevő rá, én meg kénytelen vagyok megenyhülni. Leülök mellé, féloldalasan felé fordulva és bólintok mind a kérésére, mind arra, amit a mesélésről mond. Nem hittem, hogy még dolgozni akar ilyen fáradtan, de legyen. Mesélek. Közben nézem őt, a nyúzott arcát, a csak a rumtól fényes szemeit, és a kezeit. Mennyire finom és ápolt egy zsaru keze? Mindig is érdekelt. * -Általában későn kelek és az első utam a Starbucksba vezet, ott a kezembe kapom a melange-omat és megyek a szalonba. Nem midnig kocsival, van, hogy busszal és meg ne kérdezze mitől függ, mert nem tudom. Ha rossz a kocsim, akkor azért, ha szar napom volt korábban, akkor sétálni van kedvem, minden a jelen körülményektől függ, szóval nincs benne rendszer. *Halványan sejtem, hogy ez fontos lehet. A rendszert ki lehet figyelni, bele lehet rondítani. * -Csak nagyon ritkán megyek be korán reggel, ha valakinek kifejezetten ez a kívánsága. Eddig összvissz kétszer fordult elő. Holnap nem lesz ilyen, sokáig fogok aludni. *Ezt is meg kell jegyezzem úgy érzem, de eszembe jut, hogy talán már holnap van.* -Vagy ma. Mennyi az idő? *Nincs órám, a telefonom meg a táskám alján, a lakásban sincs óra, hiába is keresné. * -Aztán amíg van beírva vendégem a szalonban vagyok, onnan általában hazajövök, de ha nagyon kiakasztottak aznap, mert ilyen is van, néha lelki szemetesládának néznek és kiváló hallgatóság vagyok. Apropó, ha esetleg van valami amiről szeretne beszélgetni, szívesen meghallgatom. *Dobok neki egy mosolyt, cseppet sem gúnyosat, inkább együtt érzőt. Legalább megtudok róla valamit. Van felesége, barátnője, vagy csak volt. Meghalt, elhagyta, szimplán szakítottak. * -Szóval előfordul, hogy beugrom a bárba egy italra és csak utána jövök haza. Kell, hogy emberek között legyek úgy, hogy nem szól hozzám senki. Néha kiveszek egy napot, ez a jó ha az ember lánya a maga ura, de ez sem rendszeres, nem mindig ugyanarra a napra esik. Csak úgy random, tudja?! Azt hiszem ennyi, nem izgalmas, mi? Ja, Mrs. Kowalski néha átjön és megbeszéljük az éppen aktuális szappanoperában történteket, vagyis ő beszél én hallgatok. Ő szokott vigyázni Diablo-ra…néha. Szóval Dobermann. Ez egyszerűen nem megy ki a fejemből. Mekkora? ÉS mégis mit csinál szegény egész nap, meg éjszaka? És most? Itt marad reggelig, aztán megy dolgozni és ki tudja mikor keveredik haza. Addig éhezik szegény. Nagy kutya, sok kaja kell neki, és ha nem tévedek meg is kell futtatni. Maga szokott vele futni? Szerencse, hogy nem kutyám van, kiköpném a tüdőmet ha futnom kellene. *Kicsit eltértem a témától, de nincs más amit magamról mesélhetnék, szinte mindent megtudott rólam, és ha elég szemfüles, még a háziúr kiléte is napvilágra kerülhet. A vacsora! Felpattanok és megindulok a hűtő felé, Diablo meg felugrik a pultra a tálkájához. Egész jól bírta eddig, bár volt csodálkozni valója, az új vendég lefoglalta, de most már cserreg és berreg azon a hangon, amit csak akkor használ ha éhes. Elő is kerül a halkonzerv, a szaga beteríti a kis lakot. A macskám meg végre nyögdécselve, berregve csámcsoghat. *
- Igen. Doberman. - valahogy hezitálás nélkül válaszolok. Vagyis csak sokkal inkább elismétlem amit mondott, de ahogy tovább folytatja, csak kis híja hogy elnevetem magam. Na jó, mosolygom. De még ennek is időben útját állom.
Az onnan befutó kis közjátékok végtelen végpontot keresnek - vagy inkább találnak - végül a kanapén. Velem. És egy elhangzó kis kérdéssel, amire nem véletlenül reagálok. És persze úgy ahogy. Lehet egy másik alkalommal... egy másik életben, vagy dimenzióban talán nem lennék ennyire szétszórt, de jelenleg, igyekszem a fontos dolgokra koncentrálni. Enélkül talán még nagyon elengedném magam... (Kezd hatni a kimerültségre a konyak... Érzem...)
A nő közeledik, aztán megül a kanapén mellettem. Végre. És nemcsak az eszem lelkendezik. Betölti a teret az a kellemes aroma, ami valószínűleg belőle árad, és amit emlékeim szerint utoljára még akkor és ott éreztem, amikor cibálta a biztonsági övet.
Ma már felnevetnék. Most. A saját reakciómon, de az akkor és ott igen nyomatékos reakciókat adott, így nincs miért szégyenkeznem. És ahogy végül mesélni kezd .. én csak figyelek... figyelek... figyelek... és végül...
...valahogy bezavarodik az egész.
Ám igyekszem valahol rendet tenni. Próbálkozom. Amíg én próbálok, ő viszont befejezi, felpattan, és már a macska csámcsog. Valami vééégtelen bűzzel mellékelve ami sokkal kevésbé esik jól, mint az előbb az ő illata.
- Miss Salinas, azzal ugye tisztában van, hogy holnap nem nyithatja még ki a szalont?? - várom az újabb zuhatagot. Már így elsőre. Valami azt súgja nem úszom meg, így jobb előre készülni erre.
- A helyszínelők legkorábban holnap este nyitják fel a zárlatot, addig.. nem engedhetem hogy egyáltalán belépjen. - Én. Márminthogy nem én, a szabályzat. - Nem beszélve arról hogy ... - de itt a dolog végét elharapom. Elharapom, mert még nem tudhatom mire számítsak a jövőre, Walsh lakásán találnak e újabb bizonyítékot, vagy egyszerűen újra kútba fúl az ügyem. Ez az a 'nem kiszámítható tényező'. Amit jobb lenne nem megint előre elsütni. A békesség kedvéért.
- ...arról hogy Spock köszöni szépen rendben van, jól van, megvan az istápolására az emberem, nem kell hogy hívja az állatvédőket.
Hogy a szemeim most mosolyt rejtenek, vagy épp a fáradtság ver nagyobb éket, esetleg egy elnyelt szemforgatás tompa tükre, erre a részre nem tudok megesküdni. De akárhogy is, ez a nő TETSZIK nekem! És egyre inkább, a csapongó természete.
*Látom ám, ahogy megrándul a szája, de nem tudom, hogy ez most mosoly akart lenni, vagy fintor, mielőtt visszagyömöszölte oda ahonnan elindult. Optimistán mosolyra szavazok és megjegyzem, hogy ha a férfiasságára célzok dicsérően, akkor legközelebb már biztosan mosolyogni fog. Ah! Persze az őrszobán is megtette már, és milyen jól állt neki, azóta persze még fáradtabb, és én sem voltam elég pihentető. Azért remélem nem írt le hisztis picsaként a kocsiban műveltek miatt. Végül beadom a derekam és leülök mellé mesélni, nem esti mesét, mivel konkretizálta mit akar hallani. Legjobb tudásom szerint ecsetelem a napirendem, ami egyszer elmesélve is kissé káoszba fullad, de hát ez vagyok én. Nincs napirendem, szabadon élek és azt teszek – a legtöbbször – amit akarok, akkor amikor akarom. Bele is halnék ha csak egyszer, egyetlen napon valamilyen rendszer szerint kellene léteznem. Ezért is fordulhat elő, hogy a mese végén témát váltok minden figyelmeztetés vagy szünet nélkül. Az esti program és a kutyájának a jóléte azonban eszembe juttatja a macskám jólétét, és már neki is látok annak, hogy jóllakassam. Diablo szemrehányás nélkül lát neki a kedvenc kajájának, mellékelve hozzá némi elégedett mormogást és cserregést, míg a kicsiny lakást átható halbűz árasztja el. Én már megszoktam, a hadnagyra meg nem gondolok, ő viszont jobban gondol rám, mint kellene. A szavaira, melyek a szalonom nem kinyitásáról szólnak, először csak eltátom a számat, mert nem hiszek a füleimnek. Ez nem volt benne a pakliban, elvégre nem ott történt a gyilkosság, az elkövető be sem tette a lábát, csak az ablaküveget kente össze. Miért ne nyithatnék ki? * -Hogy mi vaaaan? *Érdeklődöm most még egészen baráti hangon, majd a következőkben már iktatva a tényleges információt, kifakadok.* -Miért ne léphetnék be? Ott nem csináltak semmit. Nekem beírt vendégeim vannak, ki téríti meg az elmaradt bevételt? Ne csesszen ki velem kérem! *Kiütközik a latin vér, bár nem kiabálok, de elég erőteljesen vonom kérdőre, amit aztán csak a további, hatásszünettel körített magyarázata vág félbe. Először nem is értem, a mondat első fele egészen mást sejtet, mint a következő, így már nyitom a számat, hogy felháborodjak, vagy megijedjek ismét attól függően, hogy mit fog mondani. Ám be kell valljam, remek stratégiát használ, mert az értetlenkedés az ami végül az arcomra ül és jótékony csend borul ránk néhány másodperc erejéig. Diablo is befejezte a kajálást, a pulton ülve mosakszik elégedetten, időnként felnézve ránk, főleg a pasira bár én ezt nem látom, mert háttal állok neki. Végül veszek egy nagy levegőt…* -Hát örülök, hogy a kutyája jól van, legalább ő, mert én nem igazán. Ne tereljen nekem, azt mondja meg miért nem nyithatom ki a szalont, amikor ott nem is történt semmi? *Egyszerű kérdés, egyszerű választ várok rá, vagy leginkább visszavonulást. Ezért oda is lépek hozzá és ismét leülök, de most közelebb hozzá, mint az előbb, és előre is hajolok, hogy a szemeibe való nézésemet el se tudja kerülni.*
- Miss Salinas... Nyugodjon meg... Kérem! - állok fel, már, ott az ültő helyemben, mert csak így egyszerűbbnek érzem a folyamatot. Vagy csak mert így... De nem mintha bármit elérnék vele, vagy akár számthatnék rá, hogy elérek, inkább csak próbálkozom, újfent, és újra, valamivel, ami az esetek többségében azért beválik. Még ha le is fogadom, hogy ezúttal nem fog.
Pókereznem kéne!
- Nézze! Bár nem kifejezetten bűnügyi helyszín a szalonja, de az ablaküvegén ujjlenyomatokat találtak. És DNS-t a vérben! - és ezek tények - Bármennyire is hiszi azt hogy ez csekélység, a jelen ügyben a legkisebb is számít, és amíg a vizsgálatok nem mutatnak biztos eredményeket, nem engedhetjük meg hogy beszennyeződjön az eredeti helyszín. Így bármennyire is szeretném, ebből nem engedhetek. Mint mondtam itt életek forognak kockán.
És ez igaz. SOK.. élet! Az elkövetkező idők gyilkosságainak itt és most vethetünk véget, és ez minden másnál előremutatóbb szempont.
- Esetleg hívja fel a vendégeit és tegye át az időpontot.. - rántok hirtelen vállat, de nem ledegrodálló szándékkal, vagy nemtörődömséggel, sokkal inkább valamiféle tehetetlen kétségbeesés játszik az egészbe, amit... Igen, megértem, de egyebet nem tehetek. Ez most.. FONTOS!
- Holnap estig biztosan végeznek a vizsgálatokkal. - ha nem jön közbe más. Nem történik atomtámadás, vagy csapódik egy fel nem fedezett aszteroida a Földbe, innen már bármit el tudok képzelni. Csak jussunk már túl ezen!
És ahogy végül leülök, valamikor, és ő is leül mellettem, nem mondom azt, hogy ez valamiben is segít. Inkább.... csak ront a helyzeten.
Máramennyire ezt úgyvesszük.
_________________
don't forget what you've sworn
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 810
#16Tárgy: Re: Sapphire lakása Vas. Márc. 12, 2023 10:08 am
Zsaruvér& Csigavér
*Mondhatni egész jól alakultak a dolgok, ha eltekintek attól, hogy mennyi minden történt velem az este folyamán, ám a hadnagy már hajlott arra, hogy itt maradjon és vigyázzon rám. Lenyugodtam attól is, hogy elmeséltem a nem éppen percre pontos napirendemet, ahogy végigmentem a teendőimen, és beszéltem, beszéltem….ő meg csak nézett és nézett azokkal a szép szemeivel…megnyugtató volt. A bomba akkor robbant, amikor közölte velem, hogy nem nyithatom ki a szalont másnap – vagy ma – reggel. Olyan volt mintha elfogyott volna a melegvíz és én nem tudok róla és magamra nyitom a csapot a tusolóban. Épp csak nem sikítottam fel. És megint csak nyugtatni akar, de nem mond olyat, amitől tényleg megnyugodnék. Azt magyarázza amihez nem értek és nem is fogom fel, miért lenne mocskosabb az ujjlenyomatos ablaküveg attól, hogy valaki belép az ajtómon. Aztán életeket emleget, mintha az enyém már nem is lenne olyan fontos.* -Basszameg! Az én életem is kockán forog! Nem is tudja mennyire. Ha nem nyitok ki, kiesik az aznapi bevételem, ha kiesik a bevétel, nem tudom kifizetniaaaaa….számláimat. *Majdnem kimondtam Freddy bá nevét. Az kéne még csak, hogy rászálljanak a zsaruk, miattam. Fasza lenne de tényleg, más már nem is hiányzik, csak egy Dexter. Nem is forszírozom tovább ezt a témát.* -Mégis mikorra tegyem át? Tud valami pontos dátumot mondani, mondjuk a közeljövőben? Amilyen gyorsan dolgoznak a zsaruk…*Nem, nem rá céloztam, de felőlem veheti magára is. Aztán benyögi nekem, hogy holnap estig. Na de az ma van vagy holnap? Felpattanok mellőle és a táskámhoz ugrom, kihalászom belőle a telefonomat és megnézem mennyi az idő.* -Fél kettő. Akkor ma estig, vagy tényleg holnap estig? *Teszem fel a jogos kérdést, és már azon agyalok hogyan mondjam le azokat a vendégeket, akikről fogalmam sincs kicsodák. A füzetem a szalonban maradt, mert én ilyen régimódi, füzetmániás vagyok. Aztán abban maradok magammal, hogy majd akik elmennek a szalonba és látják, hogy le van zárva még az utca is, majd felhívnak, hogy mi legyen. Igen, ez biztosan működne és még csak fel sem kell kelnem az ágyamból. Ezt sikerül letárgyalnom magammal, míg ő válaszol, majd mivel már nincs mit tennem, felkapom a macskámat az ölembe, ami nem megy olyan könnyen, mint kimondani. * -A hűtőben talál kaját, szolgálja ki magát és narancslevet. A tejet ne igya meg mind, kell a macskámnak. Én most elmegyek tusolni. *És meg is teszem amit mondtam, mert dühös vagyok, csak nem igazán rá, és nem akarom a mérgemet rajta kitölteni, le kell mosnom magamról. Vagy fél órát eltöltök a víz alatt, hallhatja is ahogyan csobog a víz de nem énekelek. Mindenkink jobb. Diabloval nem lesz gondja, becsuktam a háló ajtaját, és bár vékonyak a falak, onnan nem fog kitörni, hogy lekarmolja az arcát. A fürdő sajnos a hálóból nyílik, szóval bármit is akar, rajtam keresztül kell majd közlekednie, ez az átka az olcsó lakásoknak, de nekem eddig nem volt bajom vele….meg vendégem sem. Viszont simán át tudok öltözni és nem kell törölközőben kitipegnem. Bár meztelenül szoktam aludni, ezt ma éjszaka hanyagolnom kell, ezért felvettem egy vékony rövid nadrágot és egy fehér pólót. A hajamat felkötöttem még a zuhanyozás előtt, a sminkemet meg közben mostam le az arcomról, eszembe sem jut, mekkora a változás, mert a rutin megnyugtatott, a meleg víz jótékonyan hatott az idegeimre, és el is álmosított. A pohárka rum nem különben. Egy tiszta törölközővel a kezemben lépek ki a hálóból és felé nyújtom.* -A fürdő a hálóból nyílik, ha esetleg…tisztálkodna vagy ilyesmi. És tényleg….értékelem, hogy itt marad, köszönöm.
- Sajnálom... Miss Salinas... - egyebet nem mondhatok... vagy tehetek... Mert tényleg sajnálom. De ettől még.... Igen, az első megoldás jut az eszembe, ami nekem, laikusnak az, amire már érkezik is azonnal a felfuvalkodott válasz, de ezúttal ezt megbocsátom neki. Amúgy is megtenném. Megértem... hogy teljesen más a mi két világunk, de az én hatásköröm sem végtelen. Nem tehetek én egyebet semmi mást.
- Miss Salinas.. Kérem nyugodjon meg... - próbálkozom a lehetetlennel, újra, mert semmi más egyéb eszközöm nincs, erre az egyre nem tértek ki egyetlen továbbképzésen sem, hogy hogyan állíts meg, vagy fordíts a te oldaladra egy a végletekig felfuvalkodott nőt. Pláne hogy az ilyen dögös is... Nem egyszerű szempont...
Felsóhajtok, de inkább kétségbeesésben teszem, mint panaszittasan, vagyis de.. De. Fáradt vagyok. Mondtam már? És attól a... z italtól egyre fáradtabb, még ha elég kellemesen is ellazít, tudom hogy a jelen képességeimhez mérten, de ezt a helyzetet rendezni kell. És jelenleg nem úgy folyik ez a beszélgetés ahogyan azt a leginkább szeretném. Egyre kevesebb az esélyem rá.
- Ma estig. És ez biztos. - felelem. Már mellőle, de túúúl közel van. Ahogy az a macska is, ahogy hirtelen az ölébe kapja, és magam sem tudom igazán hogy inkább a nő, vagy az a fúria - melyik is melyik?? - kényszerít inkább meghátrálásra az ülésben, de egyet, egy igen tetemeset, azért biztos hogy fogom magam és hátrébb ülök. Hogy meglegyen a kellő távolság.
Aztán mégiscsak feláll, és ami a legjobb, a házörzőt is viszi magával, ami már valamivel - és a távolsággal - engem is lazább létezésre enged. Csak bólintok, vagy biccentek, mindegy, és egy "Köszönöm!"-mel vagy még a füle hallattára, vagy csak miután bezárta a fürdőszobaajtót a háta mögött, most.. ELŐSZÖR!! sikerül úgy igazán ellazulnom, és ahogy hátradőlök... a hátam támasztja annak a kanapénak a hátfala, vonul át először a fejemen, hogy ugyan.... mekkora szarba is ugrattam magam.
Nézzük:Először is itt egy hárpia. Egy GYÖNYÖRŰ hárpia, aki még akkor is vonzz amikor megközelít vagy 80 centire. Egy hibás lépés... Ez a nő egy tanú... amit bármikor befeketíthet ha az ügyész kiszagolja, hogy itt töltöttem az éjszakát. Bármilyen szándékkal... Kettes lépés. És még ha azt nem számoljuk, hogy az a vérmes szörnyeteg, - nem a nő, a MACSKA! - még el is cincálhatja a torkomat napfelkeltére, vagy azt hogy talán az életem LEGMEGHATÁROZÓBB rajtaütését hagyom ma ki, nem beszélve az esetleges zsákmányról, már eleve borússá tehetne a tudat, hogy most, ebben a pillanatban, itt ülök egy arra alkalmas tárgyon, és épp a sebeimet nyalogatom.
Csakhogy túl fáradt vagyok most ehhez....
Az előbb megbontott nyakkendőt telejesen kibontom, és egyszerűen lehúzom a nyakamból. Valamiféle asztal.. ha van itt ilyen, arra helyezem, és a második a nadrágszíjjam, egyszerűen kibontom ahogy felállok, és kihúzom a tartójából. Kényelmetlen.
Két gomb, maximum. Ennyi amit engedélyezek az ingemen felül, na meg a mandzsettát, azt egyszerűen feltűröm néhány hajtással, máris kényelmesebb.
Csak ekkor indulok el a hűtő felé.
A fülem nem csal, a vízcseppek még mindig csordogálnak odabentről, így egyszerűen önállósítom magam, lemarok egy poharat egy arra alkalmas heylről, és színültig töltöm narancslével. Ez legalább javítani fog az alkohol vs. semmi összképen. Már nem is tudom mikor ittam utoljára valami folyadékot... Így megtámaszkodva a konyhaszekrényen, egyszerűen egyben gurítom le az egészet.
Valamikor ezután nyílik az ajtó. És wow.
- És lááám... Minden festék alatt egy gyönyörű nő lapul...
Véletlenül engedem el magam. Nem szoktam az ilyet. Így amint, és teljesen észbe kapok, egyszerűen megköszörülöm a torkomat, és visszavéve az eredeti hivatalos ábrázatot - ne felejtsd el ki vagy, és ne felejtsd miért vagy itt. - ellököm magam a konyhapulttól.
- Elnézést. - szánom-bánom bűnömet. De azért átveszem a törölközőt.
- Köszönöm. - biccentek, de így, közelebbről, már nem is annyira lehengerlő. Mármint... úgy érzem, már nem érzem a hatalmát fölöttem. Ez jó. Nagyon jó. Így talán el is mosolyodok.
- Akkor arra..? - mutogatok, oda ahonnan kijött, és oda, amit nagyon is jól tudok, az első ellenőrzéskor nem maradt semmi memorizálatlanul.
És csak ha nincs egyéb kérdése, lövöm be szemeimmel a teret, és a nőt megkerülve indulok el...
*Megint csak nyugtatni próbál és ettől lennék ideges igazán, ha egy ponton túl már nem nekem lenne kínos. De az, érzem is a tehetetlenségét és bár nem nyugtat meg, észhez térít. Egy kicsit megenyhülök, ennek eredménye az, hogy kajával kínálom mielőtt elmennék letusolni. Azt is tisztáztuk, hogy _ma_ estig, tehát egy nap nem nyithatom ki a szalon, az pedig nem olyan rossz. Egy nap vendégeit még könnyebben elosztom a többire, bár zúgolódni fognak, hogy már eddig is sokat vártak, de nem létkérdés egy tetoválás. Kellett már egy kis egyedüllét és erre akkor jövök rá, mikor magam maradok a vízsugár alatt, Diablo meg az ágy kellős közepén terül el addig, biztos ami biztos lefoglalva a hely tetemes részét éjszakára. Ő is érzi, hogy a mai éjszaka nem olyan lesz mint a többi és karcolja a tudatát, az érzékeit a kint ülő férfi. Ő is elgondolkodik azon ami izgatja és én is. Gondolkodásunk tárgya mégis ugyanaz, egy személy, aki kint ül a nappaliban, a kínzóan jó bőrében, borostájában és talán, csak talán már azon agyal, hogy mit rámoljon ki a hűtőmből. Elmosolyodom a víz alatt, és a fél csomag sajtra, néhány almára, egy doboz jégkrémre, és a két csomag sonkára gondolok, amit találhat. Konzerv van bőven, meg tojás, de konyhatündér az nem vagyok. Esetleg találhat még fagyasztott húst, de kétlem, hogy nekiállna megsütni. Én meg a mosolyán merengek, míg a festékkel és a mai napi izgalmak verejtékével együtt, a feszültségemet is le nem mosom. Határozottan jobb a kedvem amikor egy törölközővel a kezemben ki nem megyek, és még mosolygok is a meggondolatlan megjegyzésén. Nem olyan karcos már a hangulatom, hogy megkérdezzem, ezzel most arra célzott amit elsőre értettem, vagy arra, hogy minek csúfítom el magam egy kiló festékkel? Nem, inkább fürdőm a bókban egy kicsit.* -Nem sértődtem meg. *S a végén szusszantok egyet amikor tudatosul bennem az öltözékének lazasága. Nincs nyakkendő, nincs öv, kigombolt ingnyak. S még mosolyog is baszki! * -A fürdő szekrényben talál bontatlan fogkefét is. *A biztonság kedvéért tájékoztatom csak, hátha….~Hátha mi, baszd meg? Zsaru, fakabát, ellenség, te meg tanú vagy, védett vagy nem védett, de tanú és…munka! Fogkefe, mi?~ Na ezt is gyorsan letárgyalom magammal, majd hagyva, hogy pár másodpercig kettesben legyen a hálóban fekvő macskával, újra töltök magamnak egy pohárkával és leteszem magam a kanapéra. A kezembe kerül a nyakkendő és megszagolom. Érzem rajta az illatát….hát nem borotvahabét. Ezen elkacarászom, lehajtom a rumot és a nyakamba akasztom az illatos anyagot. Felteszem a lábamat a kis asztalra, elvégre itthon vagyok, hátrahajtom a fejem és lehunyom a szemeimet. Mégis, hogy a francba kerültem ilyen helyzetbe? Én akinek kerülnie kellene a zsarukat, felajánlottam egynek a fürdőszobámat, ami most barackvirág illattól terhes, nem úgy, mint a nyakkendője. Bent voltam a rendőrőrsön, kihallgattak, aláírtam egy tanúvallomást és még mindig nem zártak be. Ezek szerint Freddy bá papírjai rendben vannak. Vajon kinek fizetett értük? Mivel? Hol van most? És Dexter? Ó, a francba! Megvárom míg elrendezi magát és megkérdezem tőle. Ez az elhatározás azonban rögtön háttérbe szorul amint megjelenik. Picit még vizes a haja az arca körül, csillog a borostája, szakálla, vagy mifenéje, pár csepp víz az ingén foltként sötétlik. * -Hmmmmm….
#19Tárgy: Re: Sapphire lakása Csüt. Márc. 16, 2023 2:32 am
Hát ha nem sértődött meg, az jó. Nekem. Azthiszem. Legalább nem légitámad újabb kötözködésekkel, de lehet még valahol hiányzik is. Talán.
Mégis a törölköző az úr, meg a tény, hogy bár jól esett ez a pohár ital, a cukor, mégis ideje lenne kikapcsolóba váltanom, mert gyorsan jön a reggel, holnap meg... Lefogadom hogy nehéz napunk lesz.
Megérzés.
- Köszönöm. - ismétlem meg, de talán ezt már jártomban, és amint beérek, be is csukom a hátam mögött az ajtót.
Bassza meg...
A tükör képe, ami visszabámul rám, egy háromnapos vízihulla is megirigyelhetné. Találkoztam már különbbel is. A szemem alatt karikák, szépen, sorokba rendezve, a szemem fáradt, az arcom meg...
... nem mintha épp egy görbe estére készülnék.
Ezért hát lerakom a törölközőt a mosdó melletti pultra.
Az ingem kihúzom, körbe deréknál, bár nem célom megszabadulni tőle, mégis tartok hogy összevizezem, így egyszerűen megbontom azt a még néhány gombot, és amint a vizet megengedem, már igyekszem nem az egészet a cipőmbe ereszteni.
Mi a fenét csinálok én itt??
A törölköző még a csukott szemeimen túl is hamar a kezem ügyében, és meg is dörgölöm vele az arcomat. Valamivel már frissebb.
Az a három-négy gomb vissza... csak kiegyenesedve, a fölső kettő maradhat, de a gatyámba már nem tuszkolom vissza, és ekkor akad be a tudatomba az, amit utoljára mondott.
Nem kéne... De miért is ne!
Megnyitom a szekrényt, szemeimmel végigfigyelem a rengeteg női..... izét, mire sokadjára megtalálom a fogkeféket. Oké. (Egy hullával sokkal könnyebb.)
Aztán mégis nyomom a krémet, habzik a szám, köpök... nem úgy mint alig 2 napja az a mocskos gengszter, és amint sikerül újra megnyitnom a csapot, elég szerencsétlenül ahhoz, hogy a víz teljesen beterítsen.
- BASSZAMEG!!! - az első hithű... ösztönös reakció. Kissé hangosabban is mint kéne. A második, hogy a kapott törölközővel törölgetni kezdem az ingemet, a nadrágom... egyes helyeken, és próbálom... nem úgy hagyni a végére, mint egy átkozott óvodás.
Több-kevesebb sikerrel.
Aztán újra nyílik az ajtó.
Hogy a nő mit csinál épp, nem tudom, ami a biztos, hogy nincs itt, a macska viszont... mindvégig a másik fél szemem rajta tartom. "Ülsz! Maradsz!" - intézem neki gondolatban, de lefogadom hogy hiába, viszont ha nem közelít, nem vagyok veszélyben. Annál inkább egy másik szempártól.
Amit ahogy kilépek - a hálószobából - meg is találok. És nem mondom azt, hogy ne lepne meg a szituáció.
- Miss Salinas... - torpanok meg. - Maga mire készül(??) a nyakkendőmmel?? - persze a kérdés inkább költői, az érzett veszély viszont valós. Érzem. És nem az a legfőbb ok, hogy attól tartanék támadásra készül. Más dolgok lebegnek a levegőben.
És a legfájóbb, hogy igazából nekem sincs ellenemre.
*Fejemet hátradöntve elmélkedem a helyzeten, átkozom magam és áldom is egyszerre. Fogalmam sincs mit kezdjek a lakásomban egy zsaruval. Ilyen még nem volt. Aztán meghallom a hangos szitkot, és lejátszom a gondolattal, hogy vajon mi borította ki a faarcú rendőrt. Szemöldököm egy pillanatra feljebb ugrik, majd lassan visszamászik a helyére. El nem tudom képzelni, de amikor visszatér, gyorsan rájövök. Nagyon szexi vizesen, mérgesen és fáradtan. Hát legalább Diablo nem tett rá még egy lapáttal a megpróbáltatásokra, mert jóllakottan és immár elfoglalva a király helyét, épp csak a fejét emeli fel lustán Holmes hadnagy újbóli megjelenésére, de nem gondolja veszélyesnek, így visszaalszik. Én viszont annál éberebb leszek, végignézek rajta és….értetlenül bámulok rá. Hogy mi van? Jaaa! A nyakkendő. Már el is felejtettem, hogy eljátszadoztam vele. Két ujjam közé csippentem a végét, fojtott hangon kuncogok azon az arcon, amit a hadnagy vág. * -Nem tudom. Maga mire gondol, mire készülök? *Galádul dobom vissza a kérdést, derűsen elmosolyodva, a poharat leteszem a kezemből, úgy is üres és az üveg messze van, így egyelőre nem veszem hasznát. A nyakkendőnek annál inkább, jelenleg az most a fő téma. Kezemet a nyakkendő végével, emelem fel és teszek vele egy kört a fejem körül, úgy, hogy az anyag a nyakamra tekeredjen. Persze csak lazán, nem akarom megfojtani magam.*
#21Tárgy: Re: Sapphire lakása Szomb. Márc. 18, 2023 1:33 am
Hogy komoly?? Nem vagyok róla meggyőzödve. Nem vagyok biztos benne. A szavaim. De ami a biztos, hogy veszettül jól néz ki benne - a nyakkendőmmel a nyakában - és... És felpezsdít. Igen, bevallom. Neki nembiztos hogy tenném, SŐT! De azért igen, megakad rajta a szemem, az előtt, vagy azután, hogy kimondtam. Ez már nemannyira tiszta.
Az a rész meg mégkevésbé, amikor a nő revansol, én meg... Igen, nyelek egyet. Biztos úgy volt. Kikkkerülhetetlenül. Biztos vagyok benne! De lefogadom, választ is vár, nemcsak egy balekot, aki akár egy hadnak is nekimenne, de betojik, ha egy ilyen csodás nő csak úgy meghúzgálja a bajszát. Mert lefogadom, hogy játszik velem. És... és tetszik! Nem is tudom már mikor vettem részt ilyenben utoljára ..
- Tudja, nem könnyíti meg a dolgomat... - kezdek el lépkedni, felé, tovább előre, de nem érem teljesen be, vagy azért - merek - leülni mellé, inkább csak megállok a közelében az asztal mellett, a hosszabbik sarka felől, és fogom magam - talán elterelésből csak - leveszem a nadrágom széléről a jelvényemet, és le a fegyvert, amit aztán elfektetek az asztal sarkán. (Újabb szabályszegés: bár ő a védelem tárgya, töltött fegyvert mégse rakunk elérhető közelségbe.) Bár valami azt súgja így lesz a legbiztonságosabb... Csak haaa... valami történne. ((mondjuk ránk támadna az a bizonyos had.))
Persze az is lehet hogy valami egészen más valami jár a fejemben. Ezúttal még nem tudok biztonsággal, de legalábbis biztosat állítani.
*Az már biztos, hogy nem vagyok normális, nem mintha ez csak most jutna el a tudatomig, de úgy teszek, mintha meglepődnék magamon. Fogalmam sincs miért piszkálom fel benne az alvó oroszlánt, de szívesen megnézném hogyan vadul be az a gyakran mosolytalan arc, hogyan lobban láng a fáradt szemekben. Igazából azt sem tudom mennyivel elégednék meg, meddig mennék el….de egyelőre nem is gondolkodom el rajta. Csak a pillanatnak élek. Kacéran kérdezek vissza, a válasz várat magára, már ha szóban akarnám hallani, türelmesnek kellene lennem. Ám másfelől, a megmozdulás izgató, izgalmas és tekintetemmel követem a kezét…egyetlen nagy lélegzetvételnyi ideig teljesen biztos vagyok abban, hogy letolja a nacit, de az most….olyan blőd lenne. A zsaru viszont nagyon is ért a hatásos belépőhöz, mert a jelvénye diszkréten koppan az asztalon, mellé pedig a fegyver kerül. Olyan hang tör ki ajkaim közül, mint amikor hideg vizet csepegtetnek a forró fémre és ha most lelocsolnának engem is, valószínűleg sisteregve párologna el a bőrömről a hákettőó. * -Maga sem könnyítette meg. Édes a bosszú. *Duruzsolom miközben felállok és tovább játszom a nyakkendőjével. Lengetem két ujjam között, a végétől néhány centivel elcsípve, és közelebb is lépek hozzá. Tűsarkak híján jobban fel kell nézzek a hadnagyra, és baszki pont az az anyag van a kezemben és a nyakamon, aminek a végénél fogva magamhoz húzhatnám. Az annyira szexi lenne, majdnem annyira, mint ahogy letette a fegyverét. Marad az ing, ott ahol felül még be van gombolva, beakasztom az ujjam és finoman húzom magam felé. * -Bilincse is van Holmes hadnagy? *Muszáj vagyok felhívni a figyelmét a standard rendőri szett egyik darabjának hiányára, csalfa mosolyommal igyekszem arra irányítani a figyelmét, hogy nem éppen letartóztatásra gondoltam. De ha esetleg....még abban is benne lennék.*
A szavai azok, amik óvatosságra intenek. Vagy épp adják meg a kezdő lökést, ezt még nemegészen döntöttem el. De egy dolgot biztosan tudok. Tudom miért maradtam itt ma éjjel....
Mert pokolian tetszik nekem.
De ettől még...
Csak figyelem ahogy közelít, de egy árva szót sem tudok kinyögni. Nem tudom akarom e. Nem tudom akarom e megakadályozni, de amikor már ott van az orrom előtt, és az ujja érinti az ingemet, az a vészkapcsoló újra bekapcsol, és egyben figyelmeztet, hogy miért... és mi célból is vagyok itt. Vagy épp tisztséget kéne képviselnem.
De ettől még...
- Miss Salinas... kérem... - lehet kétségbeesett próbálkozás, de egész magával ragadt a tekintete, így azt sem tudom épp eldönteni, hogy egyenesen visz magával, húz, vagy épp képes vagyok ellene állni. De aztán mégis teret nyer a hidegvérem.
- Glória... kérem.. - próbálkozom másodszor. Ha enged, igyekszem továbbra is a szemeiben tartani az enyémeket, és igyekszem... valamiféle magyarázattal is szolgálni.
- Ön egy gyönyörű nő. - aztán helyesbítek - ... egy VESZETTÜL gyönyörű nő! - kivárok. - És igen, tudom hogy látja, hogy egyáltalán nem hagy hidegen. - mert rohadtul nemhagy - De az állásomat kockáztatnám azzal, haaa.... - hogyan is fogalmazzak ésszerűen. Aztán inkább teszek úgy, ahogy az az első pillanatban helyesnek látszik.
- Ha azt tenném, amit most jól esne megtenni. - és azt hiszem ez kellően... PC korrekt volt. Ahogy nemmellesleg igaz. Félre a mellébeszélésekkel! Mert valami azt súgja.. azzal már úgysem megyek semmire.
A kérdés, hogy a jelen helyzetben egyáltalán bármi segít e!?
_________________
don't forget what you've sworn
Gloria "Sapphire" Salinas
WHAT HAPPENS IN VEGAS ▼ STAYS IN VEGAS ▼
admin
Posts : 810
#24Tárgy: Re: Sapphire lakása Hétf. Márc. 20, 2023 11:30 am
Zsaruvér& Csigavér
*Fogalmam sincs mi ütött belém, de már az őrszobán is éreztem, csak nem vettem róla tudomást. Az első véletlen mosoly fakasztotta érzés, és ami azután következett, mind apróságok voltak csupán, de kis lépésekben is eljut az ember lánya a céljához. A hadnagynak meg valamiért a fáradtság a legnagyobb sármja, utána következik mindjárt a második helyen a zavart félénkség, vagy döntésképtelenség, ami keveredik a férfiassággal. Ütős kombó, nem csoda, hogy mire eljutottunk az alvás időhöz, már nem akarok aludni. Másrészt felpezsdíti a vérem a játék is, amiben hagyja magát….egy ideig legyőzni. Nem is gyanakszom semmire amikor kétszer is kér a nevemen szólítva, másodszor Gloriaként, csak húzom magamhoz és ő meg jön…aztán megtorpan. A mosoly mellett is értetlenül nézek ki a fejemből, vajon mit rontottam el? Nem mintha el lennék telve a saját vonzerőmtől és azt sem mondhatom, hogy nem ezt szoktam meg, mert olyan sokszor azért nem próbálkoztam. Nem is engedem el az inget míg beszél, míg magyarázkodik, bókol, helyesbít és konkrétan lepattint. A mosoly meg is marad, hiszen szépeket mond rólam, azt meg egy nő sem hallgatná értetlenül, de mikor elérünk a „de”-hez, lassan de biztosan eltűnik.* -Áó! *Jön a felismerés hirtelen és ennek tömören adok hangot, kevesebb csalódással, mint gondoltam volna. Hosszú csend következik míg sorra nem veszem a lényeget, a döntésének okát, ésszerűségét….majd veszek egy nagy levegőt és elengedem az ingét, kicsit hátrébb lépve nézve fel rá. * -Értem….azt hiszem. *Nem, nem baj, csak fura, mégsem érzek csalódást. Valahol a lelkem legmélyén értékelem is, hogy nem veszítette el a fejét, elvégre a védelmem miatt maradt itt, én meg pont attól akartam eltéríteni. Persze ettől a vonzalom még megmarad és meg is mutatja magát a tekintetemben, mert nem tüntetem el. A másik gondolat ami elfészkeli magát az elmémben – talán nem igaz, de szeretnék hinni benne – hogy én ennél sokkal többet érek és ezt ő is így gondolja. Egy próbát megér. Tenyeremet az arcára simítom, üdítő újdonságként hat rám, érezve a finom csiklandozást amit a szakálla okoz, és a mosoly is visszakerül, jóllehet halványabb, mint korábban, de őszinte.* -Tudja mit? Én most elmegyek aludni, maga is kipihenheti magát, és amikor ez az egész szarság véget ér, újratárgyaljuk azt a bilincses sztorit. *Ó, anyám! Remélem nem tart sokáig. Ha rábólint, ha nem, én biztosan gyorsan ellépek mellőle, különben nem fogadok szót neki, ahogy korábban sem tettem. Magamra kell csuknom azt az ajtót ami elválaszt tőle. Halvány illatot hagyva maga után, meg is teszem, hogy félretolva Diablo-t, ledobjam magam az ágyra, és aztán el se tudjak aludni.*
A felismerés szörnyű. Kimondani még nehezebb. De kell. Biztosan érzem, és talán... talán nem is csak az ügy mondatja ezt velem, inkább valami sokkal mélyebb. És tudom hogy bánni fogom... Sőt, már bánom is, amikor elenged, szinte látom az arcán a rezdüléseket, valamiféle csalódottságot, amit én.. én is, de csak legbelül engedek. Nem hagyhatom hogy bármi is meglátsszon a arcomon. Mert... .. erre nem tudok őszinte választ adni...
- Igen.. - köszörülöm meg a torkomat, és talán JÓ... hogy elenged. Azért jó, mert nem biztos hogy mégegyszer ki tudnám mondani. Hogy ellen tudnék állni. Annak amit akarok, és amit most minden porcikám követel.
- Köszönöm. - ez a második, de vele egyszerre valóban köszönően biccentek. Mert tényleg hálás vagyok. Hogy nem tett újra próbára. Nem próbálkozott, és így...
.. én így az életem LEGNAGYOBB baklövését követhettem el.
És én köszönöm, hogy hagyja nekem. Tényleg.
Egy ökörnek érzem magam, de ettől még nem távolodom el. Vagy lépek. Tovább. Talán pont így is van lehetősége, hogy a keze felcsússzon az arcom oldalán, és én...
Megint nyelek, de nem érzem úgy, hogy lépnem kéne. Vagy hogy megtenném. Egyszerűen csak beleragadok a szemeibe ahogy beszél hozzám, és amint befejezi... Újra nyelek. Én is szeretném... És megnyugtató hogy ő sem ellenzi. Így végre már valamivel felszabadultabban elmosolyodok.
- Rendben. - és már mosolygok. Tényleg. Nem lépek tovább, csak figyelem, mindvégig a szemeit, ahogy ő viszont elenged, megkerül, és aztán eltűnik amögött az ajtó mögött.
És közben lehet hogy akár hosszú percek telnek el, de egy kis időbe bele kell teljen mire én is észre térek, tudatosul, hogy minek is voltam tanúja az elmúlt percekben, mi az ami elhangzott, és...
- Bassza meg.. - a következő őszinte reakció. Mint ahogy az már elhangzott vagy számtalanszor ma este, mégis valahogy mindig ide lyukadok ki minden esetben. Most viszont végre fogom magam, és tényleg leülök.
Azt gondoltam volna innen sikerül könnyen elaludnom. De nem sikerül. Csak eldobom magam hosszában az ágyon.. vagy kanapén, vagy mi a fene ez, és most még az se érdekel hogy igazából kényelmetlen. Csak megtömködöm a párnát a fejem alatt, azt a takaró.. félét félig magamra rántom, és most nem számít, hogy a fegyverem sincs igazán elérhető közelségben, csakis a plafont bármulom, addig... addig.. amíg valamikor.. talán hosszú órák után - vagy akár lehet csak rövid percekbe telik -, de sikerül végül elaludnom.
De nem felejtem el. Ezt a csodálatos.. NŐT! Ezt a nagybetűset. Aki bár amikor megláttam először a halálba idegesített, mégis van benne valami. Valami olyan, ami magával ragad. És amit valahogy.. rohadtul de nem tudok megmagyarázni.
Kezdőlap
by 
Tárgy: Sapphire lakása 
