- A KURVA ÉLETBE! – baszom neki az üveget, egy mellettem álló rühes kukának és nem érdekelnek a visszapattanó szilánkok. Este van. Valamikor éjjel közepe, de még abban se vagyok biztos. A kocsi motorja még mindig jár mögöttem, az ajtó nyitva, a lejátszóból még mindig üvölt a zene , én meg csak ezt a retkes falat bámulom, a mocskos sikátor kövein térdelve és sajnálom az érzést.
Sajnálom magam. Kurvára tisztában vagyok vele, én vagyok a hülye amiért még mindig reménykedem. Még mindig reméltem hogy az a cafka… - tolom fel magam lassan állóba, előbb az egyik.. aztán a másik láb és letörlöm a szemem alól kicsorgó véremet.

- Nem érdemli meg hogy egy percig is érdekeljen.. – a hangom már bőgéssel teljes, és nem, senki nincs a közelben, ezért engedem csak el az egészet.
De aztán valami zörej! Egy kuka teteje esik le, aztán egy rühes nyávogás.. felkapom a fejem, és egy pillanat alatt áll a helyére minden. Egy tetves csöves.. csak bámul a szemeimbe, és összehúzza magán a kabátot.

- Mi a faszt nézel!?? – köpöm oda neki – Ne nézzél mert kiontom azt a kibaszott beled! – villan a rugós a kezemben, és élvezem ahogy az összeszarva magát eltakarodik.
Vigyorogni támad kedvem. Meg is teszem, mert miért hullassak könnyeket!?? Egy ilyen büdös.. kurva.. – szívom meg az orromat, és magam mellett mindvégig tartva a késemet térek vissza a fényszórók kereszttüzében, és markolom meg a nyitott ajtót.
Hogy hogyan tovább!? Nem igazán terveztem. Csak kattan a kés megint a kezemben, vissza a zsebbe én meg fél lábbal berakom magam. A fele még kinn támaszkodik a vizes aszfaltszélen, a rádióban már sokkal vadabb zeng, én meg nagyot tekerve a hangerőn rázni kezdem a fejem. Welcome to the Jungle.. IGAZA VAN! Enyém az egész kibaszott világ!

Alig fél órával később már London felé repesztek. Hogy miért, és mi a célom még mindig nem tudom, de nem is érdekel. Ott a helyem! A nyüzsgésben! A kurvák között.. az anyagok.. Effy épp Tate-el dzsesszel, és nem vagyok kíváncsi a nyáladzásukra. Bízom benne. Ahogy Tate-ben is, mert jól tudja, ha bármi szart is kever, szó nélkül tépem le a bőrét.

London.. nyüzsög mint mindig. Bár nehezemre esik visszalassítani valami tetvesebbre, a városban mégsem olyan a közlekedés. Útközben valahol elkaptam egy csövest. Nem, nem csöves volt, díler, de ezen a környéken egyre megy, és fel is pakoltam tőle néhány adagot. Valami csodás egy estém lesz! – vigyorog a fejem a visszapillantó tükrében, elégedett vagyok.
Pont akkor amikor valaki felvisít előttem, én meg automatikusban lépek a fékbe.

- Nem tudsz vigyázni!!? Kurva..! – üvöltök ki a lehúzott ablakon, csak hogy tisztában legyen vele, de éles váltás, egy kövér gáz, és még egyszer a ribancra ijesztve csikorgó kerekekkel hajtok tovább.

Hogy hogy kötöttem ki épp itt.. nem számít. Egy nyugodt hely. Egy klub, ami világít a sötétben és ahol kellemes a zene. Nem, nem tuc-tuc. Most kivételesen nem, valahol útközben változott a helyzet és már tudom hova megyek. A Falcon-ba…
A Falcon egyesek szerint kiszuperált zenészek lakhelye. De én csak szerettem berakni oda a seggem, nem érdekelt senkit ki vagyok, melyik gennyes híresség kölyke, ott csak egy ember vagy, egy gitár, és szabad a terep.
Hogy hány adagon voltam túl, vagy hány tetves kurván akit meghúztam a sikátor falának döntve, már nem számított. Már kurvára nem számított. Most csak én voltam.. a gitár.. amit kirántva a hátsó ajtót, óvatosan vettem kézbe, és az a sok barom ott benn, akik mást se tettek csak tövig szívták a csikket, és gurították le az újabb és újabb söröket. Erre volt most szükségem.

A helyre belépve a füst kellemesen csap az arcomba. Intek Craignek, a pult mögött, ő már jólismer, tudja nem keverek szart, ide már csak lecsengeni jövök egy-egy éjjel, és most is erre van szükségem.

A színpadon a mikrofon mögött, egy tagbaszakadt nyurga seggfej, ránézek, de nem tűnik se túl életképesnek se nem tehetséges. Ilyen is van néha.

- Mikor húz el a kis takony a stage-ről. – csapok bele Craig kezébe, vele a százas, megszokta hogy pucolja le, a színpadot ha én megérkezem.

- Intézkedem. – biccent ide, vigyorgó pofa, én meg bólintok ahogy leülök az egyik székre közvetlenül a pult mellett. – És dobjál már meg egy sörrel is! – kiabálom utána, de nem válaszol csak a háta fölött int a levegőbe és jól tudom hogy a helyén van a rendelés. Ekkor zörög meg az ajtó a háttérben. Valaki belép, egy igen.. fura ürge, de alig szentelek neki figyelmet, most játszani vagyok itt. Nem kötözködni. A többit majd elintézem odakinn.

A legnagyobb faszság Londonba jönni nyaralni, ugye? Semmi hőség, semmi vidámság, hanem punnyadt brit időjárás és halvérű emberek. Ha nem szarnék a sztereotípiákra, nem is jöttem volna ki. Az angol főváros gyönyörű és én se vagyok egy latin temperamentumú. Finnországban még mindig kevesebb a napfényes nap, mint itt és nem olyan nehéz megszokni a ködös Albiont. Turnén voltam már errefelé pár helyen, Liverpoolban, Birminghamben, meg északabbra is. Gondoltam, most szép nyugiban megnézem, amíg nyugi van. Timo-nak szóltam, hogy 1 hónapig ne várjon. Fogalmam sincs, mit válaszolt, mert nemsokára elhagytam a telefonomat. Fogyóeszköz, na!
Szóval kijöttünk páran, már vadultunk a London Eye-on is, kurva nagy volt, megnéztünk pár helyet és eljött a 2. este. Irány egy jó füstös klub angol sörökkel, jó erős barna sörrel. Azt mondják, nem szépek az angol nők. Van benne valami, de azért találtam már pár jó csajt az elmúlt 2 napban és ugye vannak turisták is. Tök véletlenül összeakadtam egy svéd bagázzsal és tegnap már tízen buliztunk. Most máshol vannak és a haverok velük mentek, én meg kiszúrtam egy Falcon nevű pubot. Megvan a hangulata, pusztulás és újjáépülés, valahol mintha a kettő között lenne. Már dalötletek forognak a fejemben, ahogy belépek és látom az ittas alakokat a szinte vágható vastagságú dohányfüstben. Tetszik!
Nem öltöztem túl magam. Fekete bőrdzseki, a hátán egy belehímzett, igen ronda patkánnyal. A fejemen sísapka, csak a style miatt, mert nincs annyira hideg. Alóla 2 helyen lógnak ki a tollak. Csak a szememet húztam ki gótosra, más sminket nem raktam fel. A nadrág meg egy piros darab fekete bakanccsal, aminek a fűzőjéhez megy a gatyám színe. A kezemben van egy biciklipumpa, amit útközben találtam eldoba az úttesten. Nem tudom, mi lesz a szerepe, de valamire még felhasználom este. Hoh, itt zenélni is lehet? Picsába, hogy nem hoztam hangszert! Majd elcsaklizom valakiét egy sörért vagy valami. Többen ücsörögnek gitárral, de még trombitát is látok. Megoldjuk majd okosban.
- Szasz, töki! Adj egy méregerős barnasört! - mondom a pultosnak és szétnézek még egyszer, hunyorogva a füsttől.

A tag megjelenik mellettem és egyből belemászik a személyes terembe. Felhorkanok, de azt mondtam Craignek nem tombolok, és asszem már le is vedlettem a napi adagot.
A gitár nyakát szorongatom a kezemben, a földön a vége és nekitámasztom a pultnak. Nem egy drága darab, de azért bántana ha lába kelne, errefelé mégse lopnak. Vagy aki megteszi, megbaszhatja az egészet.

Aztán megérkezik a söröm. Craig két tenyérrel hajol a pultra, hogy a fülemhez súgja hogy két perc és én következem. Ebből már ne csináljunk nagy ügyet.
Rámarok a sörre, és magamba húzok belőle egy félpohárnyi adagot. Jó az íze, a legjobb ezen a tetves lepratelepen amit Londonnak hívnak és kevesen tudják az utat. Addig jó nekem.
A csóka mellettem még mindig a pulton tenyerel, várja az italt, én meg csak ekkor fordulok felé hogy tüzetesebben végignézzem.
Nem mintha bejönne vagy valami...

- Téged meg honnan a faszomból szalajtottak!? - nem állok ellen a kérdésnek, de nem vagyok ellenséges. Mééég nem. Az már csak akkor jön, ha pattogni akarna. Végül is.. csaknem fárasztott ki annyira a ma este, ha arról van szó, simán elintézem.

Várom a sörömet, nézem, ahogy töltik. Az mindig egy élmény, ahogy a csapolóból előtör a jó kis nedű, habzik, folyik, mint egy tomboló, vad óceán vihar idején. Sokkal élőbb, feelingesebb a csapoltat inni. Akkor is, ha vizesebb, mint öreganyám lába. Szóval nézem, mint csordogál a finom barna söröm bele a dizájnos, hullámvonalas korsóba.
Aztán balról érzem, hogy vizslatnak, mint grizzlymedve a bölénycsordát. Odanézek és egy alakot látok, aki úgy meg van feszülve, mint a horgászdamil. Ő is sörözik, de úgy látom, nem a barnát szereti, hanem a szőkét. Heh. Úgy nézeget engem, mint aki még nem látott hülyét. Nem lehet valami nagy rockrajongó, különben ismerne. Pont úgy nézek ki most is, mint a plakátokon és a klipekben. Áztá, micsoda megszólítás! Elröhögöm magam erre és kezdek valami hülyítő dumát. A finn akcentusom majd segít egy kicsit betájolni, honnan is jöhettem vajon.
- Ismerős vagy errefelé? Ott a Temze partján ha még feljebb mész négy utcát és lekanyarodsz balra a Cromwell streeten, ott áll a mi kis elmegyógyintézetünk. Délután szöktem meg, mert kibaszott rossz vaníliapudingot adnak. Valami pokoli! Szóval eljöttem inkább sörözni
Fingom nincs, ott van-e a Cromwell street, ahol mondtam. Csak valami irdatlan nagy baromságot akartam kitalálni, hogy kizökkentsem Mr. Kőfalképűt, ha már ilyen tündérien érdeklődött. A gitárját nézem, az érdekesebbnek tűnik. Hm, vajon mit játszik rajta? Ezt a jó kis, hamvas brit alterockot? Azt szeretem! Közben koppan a söröskorsó, utána meg a pénzem a pulton.
- Kösz, tesó! - mondom a pultosnak és emelem Conor felé a böhöm nagy adag barna sört.
- Húzóra!
Én neki is látok és ha nem rúgnak éppen hasba, akkor képes vagyok egy korsó sört meginni egy huzamban. Utána majd krákogás, köpködés jön, de megcsinálom.

És szövegel. Azt hogy mit, nem egészen hat meg most vagy még a drog hatása vagy egyszerűen túl gyorsan pörög a nyelve. De azért még figyelem. Valamire emlékeztet. Csak kurvára azt nem tudom hogy kire!

- Te most szívatsz engem?? - csikká húzik a szemem de nem mert pipa lennék csak méregetem, elvégre nemigen tudom követni a jussát. Azt már annál inkább amikor a gitáromra húz a szeme, viszont megint vált, a sör a levegőben és elkezdi tölteni befelé. Én meg csak figyelem. Először. Kíváncsi vagyok mi az amire kilyukadna de csak nyeli és nyeli.. és nekem egyre szélesebbre húz a szám.

- Te tényleg egy barom vagy! - vigyorgok teli tökkel, és várom a fejleményeket, hogy a következő körben lerókáz e vagy tényleg sikerül neki betölteni az egész adagot.
Ezt a barmot!

Na, most mi van? Lefagyott a szoftver, mint múltkor a stúdióban? Ez a gitáros csóka csak néz, néz. Jól van, nem ivott még eleget, hogy teljes K.O. legyen. Érti a lényeget. Pedig mekkora poén lett volna, ha kihívja a mentőket, hogy vissza kell vinni egy szökevényt. Ezt máskor eljátszom még hiszékenyebb emberekkel.
- Hát úgy meglepődtél rajtam, gondoltam, mondok valami még nagyobb baromságot - közlöm vele vigyorogva és elkezdem vakargatni a fülem tövét, mert most nagyon nagy késztetést érzek rá.
Gyors mozdulatokkal kaparom, mintha ideges lennék. Ettől nyugszom meg. Most éppen ettől. Aztán jöhet a sör. A híres brit söröket szoktam néha inni, egész érdekes állaguk van. Barna sörrel még nem húzóztam, most debütál a tudományom. A végére kikerekednek a szemeim és levágom a korsót a pultra, de csak úgy csattan! Oó, félrenyeltem. Felköhögök és számon-orromon jön a sör. Annyi maradt bennem, hogy a fejembeszálljon, mert azért ez tud ütni, főleg ilyen tempóban. Megrázom a fejemet és lekapom a sapkámat, azzal kezdem magam legyezni. Még pár köhécselés után már röhögni kezdek.
- Már játszottál, haver? Birdie vagyok amúgy. Galactic Loveballs, hallottál már rólunk, ugye? - kérdezem, miközben megint a gitárjára pillantok és a színpadra is, a sapkával meg letörlöm, amit magamraköptem.
Jaj, ez a barna sör! De finom volt.

Ez bejött! Bambán is bámulok rá, amíg el nem kezdi tolni lefele azt a kiadós adag folyadékot, aztán már egyre inkább érdekel.
Szét is repeszt a szám, lélegzetvisszafojtva várom a történéseket és meg is érkezik a csattanó!
Teli pofával röhögnöm kell, ahogy a figura sörszökőkúttá változik, de igya azt meg még akinek két anyja van, én még időben lemartam a pultról az enyémet.  

Beletelik vagy két percbe mire rendeződik a helyzet, vagy legalábbis tiszta, hogy az ürge nem megy a jégre, úgy tűnik túlélte az egészet. Nekem meg még mindig szélesen vigyorra áll a szám.

- Komolyan haver.. te nem vagy tiszta.. - vigyorgom egyre kevésbé elvetemülten, de aztán lekapja a sapkáját és.. HOPPÁ!

Megtorpanok. Most hogy a cucc szellőzött ki teljesen vagy egyszerűen a felismerés vágott mellbe nem is igazán lényeges. Hozzám beszél, de én meg ja.. állok ott kukán, mire lassúba nyúlva megint vigyorra áll a szám.

- Baszod..! Tééényleeeg! - röhögök már helyette, vállbacsapva rendesen mintha tényleg régi haverok volnánk. - Te vagy az az őrült idióta aki annyit ugrál a koncerteken! - jön már utána a többi is, anyámék.. részt vettek egyszer valami jótékonysági koncerten ahol ott dübörgött egy egész csorda. Elmentünk rá Effy-vel...

- Conor! Conor Jensen. - nyújtom felé a kezemet, de még mielőtt reagálhatna elkapom és megrázom helyette - És nem, Craig most pucol le nekem, van kedved velem tartani?? - hogy honnan a szívélyesség, kurvára fogalmam nincsen. De a srác jó arc. Talán söröztem is vele, már nem emlékszem, olyan kurva sokan fetrengtek szanaszét akkor este. Vagy épp fingja sincs róla ki vagyok.

A gitárossrác értékeli a produkciót. Nem olyan fapofa és halvérű, mint amilyennek elsőre látszott. Már együtt röhögünk és ez majdnem olyan, mintha együtt innánk. Amíg összeszedem magam, nagyjából szárazra törlöm mindenemet és kitisztul az orrjáratom, ő is lecsillapodik. Éééés...végre felismer. Így, hogy megmondtam, ki vagyok. Mikor leesik neki, még elő is adok egy rövid részletet a jellegzetes, közönségre mutogató, csípőt is rángató, aztán ugrálásba forduló koreográfiámmal.
- I'll be walking, I'll be waiting
In the shadows for my time
Elkapom a kezét, mint éhező a neki nyújtott falatot, mohón és nagy lendülettel. Illetve csak hiszem, mert ő a gyorsabb és ő ráz meg. Visszarázok, fel vagyok dobva, mint mindig, ha örömmel fogadnak. Az idióta ugrálógép, aki kurva híres. Ja, ez vagyok én, passzol az önértékelésemhez is. Teljesen.
- Szasz, Conor! Fingom nincs, mit játszol, de imádok imprózni. Kösz, tesó! Még egy sört? Valami töménnyel?
Nekem mindenképp kelleni fog. A pultos már nagyban törölgeti az összeköpött lécet, meg eltüntette az előző korsót is.
- Még két ilyet kérek két jó finn vodkával! Áh, legyen négy vodkával!
Biztos kelleni fog Conornak, ha mégse, felhajtom én. Amúgy megosztozunk, 2-2 vodka, aztán rá a barna sör. Hangulatra szükség van, mielőtt fellépünk. Nem terveztem, nem is tudtam, hogy itt lehet ilyet. Tetszik a hely. Leugrok és csak úgy felrántanak a színpadra. Király!
- Amúgy zenekarod is van? Vagy csak magányos gitáros vagy szólóestekkel? Tudod, én kurvára bírom a brit rockzenéket, akár akusztikus, akár zúzós! Van egy ilyen ködös feelingjük, amit imádok. - kérdezem, amíg várok az italra.

Tovább röhögök.

- Ja..ja.. le se moshatod! - széles a pofám, de soha nem gondoltam volna hogy az élet pont itt hozz össze egy ekkora tehetséggel, végül is jól nyomja a gyökér, szó se róla, nem hiába kerültek be 2 éve az Európa első 10-be.

- Jöhet! - vágom a következő ötletre, és hogy meg ne melegedjen addig is ledobom ezt a szart a torkomon. Itt figyel a kezemben.

Craig fintorog, de leszarom, ezért fizetem és összedobhatja a két kezét hogy eddig nem csináltam neki semmi szart sohasem, mégis bőven kaszál belőle. A jó zenére jön a nép ezerrel.

A "Madár" tovább szövegel, de fél szemem a pulton, már folyik is a nedű ezerrel mégis csak fáziskésében válaszolok.

- Van egy garázsbandám.. elnyomjuk néha itt-ott, van benne lé, a sok kis tinipicsa ugrik a névre, de nem igazán nyomom komolyba. Nem úgy mint ti... vagy anyámék.. - rándul meg az arcom, de kurvára nem kezdek most szövegelésbe, mennyire is tele a faszom a showbiznissszel. Mindenki KAPJA BE! - Csak szórakozás! - vigyorgok - Ha úgy tartja kedvem. - kapaszkodok az első pohárba előttem, és dobom be kétmásodperc alatt.
AAZTAKIBEBASZOTT!!!

Na, ez egy érdekes találkozás. Az elején még kocsmai kötözködésnek indult, lehett volna belőle a korsófülek háborúja, de a zenészlélek nem ilyen. Mindkettőnkben az van és most már röhögünk a hülyeségen. Hehejj!
- Akkor még egy kör, tesó! Craig? Craig, ugye? Két barna lesz és két finn vodkát is kérünk. Ha nincs finn, akkor olyat, ami már majdnem akkorát üt!
Remélem, lesz finn, azzal semmi nem ér fel.
- Na, király! A tinipicsákból élek, baszd meg! Nekem is volt ilyen bandám. Tudod, mi volt a neve? Bazális Ganglionok! Valami zárójelentésen olvastam a kórházban és kurva jól hangzott. Csak nagyon undergroundok voltunk. Anyád kicsoda?
Jensen, Jensen, ki lehet... Nem ugrik be, melyik hírsség ennek az anyja, de ha már kikotyogta, mondja is végig! Nem kell celebnek lenni, hogy a keblemre öleljem. Nálam nem ez számít, bárki megmondhatja. Megkapjuk a sörünket meg a felest és Conor nagyon szorítja.
- El ne engedd, tesó, ebben van az élet! Nosza, le vele!
Emelem poharam, koccintok, ha eltalálom a másikat. A vodkát leküldöm elsőre és rá a sörből jó nagyot húzok. Tenyereset csapok a pultra:
- Craig, még egy vodkát! Vagy kettőt, haver? - nézek először a pultosra, aztán a gitárosra.
Utána meg megyünk a színpadra és előadás következik. Ha jó a srác, én leszarom, mit mond az a hülye Timo, megdumálom, hogy valamelyik koncertre visszahívhassam. Addig meg csapjunk a húrok közé!

Szétnyúlik a fejem.

- Én csak dugom őket. - ez az igazság, miért takargassam a szépet? A név viszont beránt még valami mást. - Eeemlékszem haver! - röhögök - Olvastam rólatok valamit a Revolver-ben, nem ti gyújtottátok fel annak a csávónak a haját?? - kérdezem, de lehet valamit kurvára elkevertem. Viszont befordul még egy kérdés. Kurvára nem a kedvencem, de én köptem el, most szophatok miatta - A The Jensens.. - szívom meg az orromat - A Jensenék kölyke vagyok. - rühellem ezt a nevet, de a név maga annál híresebb. Legalábbis a Rolling Stone magazin szerint az 5. Európában. Amíg ki nem öregszenek...

De aztán halad a menet, löttyen a sör, mégis először a rákapok a rövidre, sose lehet elég korán kezdeni.
Amikor lecsúszik, nem mondom hogy nem kell lerázni a pofazacskómat, szoktam én a rövidre, de a finnekkel nemsűrűn kezdek.
De hadd szóljon!

- Jöhet.. - bólogatom még a korsóval a kezemben, sörrel a pofámban és hamar le is küldök még további pár húzást belőle. Ha már.. csináljuk rendesen!

Félig üres a korsó, de otthagyom a pulton. Intek Craignek, hogy a folytatást a színpadra kérem, aztán rámarva a gitár nyakára magammal rántom az útra, és ha a Madárka jön velem, belököm a színpad melletti ajtót.

- Ebből válogass. - bökök az ajtó mögötti néhány kocahangszerre - Nem elit minőség, de megteszi. - vigyorgom telibe, felhangolva.. vagy legalábbis a legutóbb még így volt Craig erre mindig kínosan ügyel, ha valami gyökér azóta tönkre nem tette.
De ha kiszolgálja magát ha nem, én elindulok, fellépve az alig magas színpadra mellette és lerakom magam az egyik mikrofon mögött a bárszéken. Lassan pengetve készülök rá a műveletre, ahol páran már ismernek, ezért elszórt tapsvihar fogad.
Kapják be!

- Mi jól választottunk szakmát! Meglátnak és már a nyakunkba ugranak, hogy az egyetemen majd dicsekedhessenek, milyen híres farok dugta meg őket.
Ezt én kibaszottul élvezem. Már általánosban megfigyeltem, hogy mikor énekelni kezdek, rögtön odajön 3 csaj. Akkor persze még csak ilyen kis gyerekszerelem volt, puszi-puszi, megosztom veled az uzsonnámat, stb. De elcsíptem a fonalat, amire felépíthetem az életemet. Conor érti ezt, látszik rajta, hogy egyívásúak vagyunk.
- Háhá, te egy fanatikus vagy akkor! Tudod, milyen rég befejeztük? Én már nem is vágom, hány éve. És az a vicc, hogy a töki, akivel orosz rulettet játszottunk, hogy ki gyújtja fel a saját haját, így vágatta le a rasztáját. Mert a fele leégett, ugye... Azóta a csajok kedvence lett, ne tudd meg, hányszor hívott meg minket sörözni hálából.
Lehet, hogy örökké az a gyűrűs frizurája marad, ha nem játszuk el a lángolós fejűek játékát. Kurva jó történetek ezek és még barátságok is születnek. Mint ma is, mert Conorrel lehet bulizni. Nekem az a lényeg. Issza a piát, a cuccot...azt még nem láttam nála, de szerintem bírja. Muszáj.
Aztán kezébe veszi az irányítást és berángat a backstage-be. Van itt minden, mint a jó bazárban. Gitáron vagyok én igazán jó vagy billentyűn, de most nincs kedvem szintit cipelni, kábelezni, meg ilyenek. Ez csak egy beugrás lesz, lazulás, arra pedig az akusztikus a legjobb. Mint a tábortűznél vagy a diadalív tövében Párizsban. Ott mennyit összekalapoztunk egyszer!
- Ez fasza lesz! - ragadom meg az egyik szárazfát és megpengetem.
Spanyolos hangolású, ez bejön! Van pár szám, amit tudok ilyenen. Nem beszélünk meg semmit, csak leülünk és szétpengetjük a közönség agyát valami klasszikussal! Kurrrrva jó lesz!
- Helló, London! - ugrok ki a színpadra a V jelet mutogatva.
Már előre iszom a medve bőrére, mert abban hiszek, hogy csak így lehet. A gitárt rázom, mint a rockerek a sörüket a háttérben. A fiatalabbak szemén látom, hogy kutatják, keresik, ez tényleg az a hülyegyerek-e, akit ismernek a tévéből vagy turnéról Játszottunk már a ködös Albionban és nem is olyan halvérűek, mint hírlik.
Szuper, van egy ventillátor is. Nem mintha annyira melegem lenne. Szélgépnek kell, hogy jól lobogjon a hajam. Odahúzom magamhoz és tökig kapcsolom, hogy fújja a rőzsémet, amennyire lehet. Aztán beülök a másik mikrofon mellé és elkezdek pengetni. Én vagyok a meghívott, felrántott vendég, de ez sose zavart. Otthon érzem magam, mert ez is az én otthonom. A színpad, a szemek dícsérete, a hujjogások áradata és az ingyen sörök, amiket a leghálásabb közönség hoz. A végén pedig taps. És dugás a bevállalósabb csajokkal. Szóval kezdem nyomatni és az 1. versszakot bevállalom énekkel. Mikor összenézünk, fogom tudni, tudja-e vagy jelez, hogy nyomassam tovább.

- On a dark desert highway, cool wind in my hair
Warm smell of colitas, rising up through the air
Up ahead in the distance, I saw a shimmering light
My head grew heavy and my sight grew dim

Ez volt az egyik első dal, amit megtanultam és a mai napig nem vesztett a fényéből. Nyomatják a rádiók is, mert jó. Buli vaaaan, gyerekek!

Szélesre húz a fogsorom. Ez a mi szerencsénk..
Na nem mintha más esetben ne találnék nőket, de a kurva mind élveteg, az odaadó punci meg.. össze se hasonlítható a két megoldás.

- Jó kis sztori! - vigyorgom még mindig széles fogsorral, nem mindent írnak meg a szennylapok. Szerencsére.
Mégis zenélni vagyunk itt. Vagyishogy én, azért jöttem, és ha bekapcsolódna, annál nagyobb lesz az egész ereje, ezért be is engedem a cukorkagyárba.

Leülök.. pengetni kezdek.. a közönség huhogva vár, de nem szólok bele a mikrofonba. Megvárom Birdie-t. Lesz itt meglepetés!

Felpattan a színpadra, máris hozza a rég ismert formát. Szétnyúlik a fogsorom, közben Craig csámpázik be két újabb körrel, az egyiket elveszem, máris be is gurítom, a másikat jelzek hogy tegye le a színpad szélére. Ha akar Birdie ugyanígy tesz.

Az emberek lassan gyűlnek körbe. Úgy értem egyre erőteljesebben ahogy híre megy ki is tiszteli meg őket, én meg csak egy fáradtat sóhajtok. Annyi az áldott névtelenségnek.

Birdie hozza a formát én meg csak vigyorogva pengetek, csak valami a fejemben szóló dallamot, ami már azóta benne cseng hogy a sikátorban meghúztam azt a luvnyát. De elhallgatok, amikor belekezd. Egy darabig csak figyelem, aztán.. aztán követem. Csak hanggal, nem az énekkel.
A második körben is amikor a szemembe néz, csak vigyorogva bökök felé állal hogy folytassa csak, én maradok a második résben, most a világsztárt akarja a nép. És valahogy egyre többen!

- Mesélj már te is valami hasonló szarságot! Látom én, hogy veled is történnek az események - követelőzöm kaján vigyorral.
Zenészlélek van benne és tud bulizni, akkor meg hadd halljam, hogy csinál ramazurit egy angol rocker! A hírs família még nem elég híres csemetéje.
A derék csaposunk már hozza is a kört. Nem tököl. Voltam olyan helyen, ahol flakont se lehetett a színpadra vinni. Persze felvittem és jöttek a biztonságiak, hogy elkobozzák. Itt viszont érzik a rock'n'rollt.
- Jeeej!
Kiáltok fel még a dal előtt. Mindig lenyűgözött, hogy mikor beszél az énekes vagy frontember, akárki, penget közben valamit, csak úgy. Össze-vissza vagy rendesen. Más a fejét vakarja, toporog, mi játszunk ilyenkor is.
A dalt lenyomjuk úgy, hogy én dalolászok, pedig nem egyedül vagyok a színpadon. Akármilyen önzőnek tartanak, a zene közös munka, én ezt nagyon jól tudom. Együtt kell csinálni, úgy jó. Conor gyönyörűen lekísér, tényleg vágja a hangokat, minden a helyén van. A végén a szóló helyén már nagyra meresztgetem a szemeimet és intek a fejemmel az irányába.
- Szóló! - kiabálok bele a miksibe.
Ha nem pont az eredetit játsza, az se gáz. Ez a szólók lényege, hogy mindig máshogy szólnak. A legnagyobbak se tolják el kétszer ugyanúgy. Amikor vége, egymásra nézünk és az utolsó kört már sikerül pöccre egyszerre befejezni. Belebeszélek a tapsba, a mai fizetségbe, hisz ez ingyenes buli, ugyebár.
- Köszi, köszi! A színpadon a híres Jensenék kisborja, Conor!
A kezemmel felé mutatok. Ha szar volt neki, hogy megismerik, most még szarabb lesz. De ilyen háttérrel ne bujkáljon az ember! Lépje ki a fénybe és élvezze, hogy világosban is lehet dugni, piálni és egy rakás pénzt keresni a dicsőséggel.
- Engem meg már ismertek, Birdie vagyok Helsinkiből. Csak hogy tudjátok, ez tök spontán buli! Épp csak leugrottam meginni valamit, aztán ez a hülyegyerek szembejött és... Nem volt más választás, háhá!
Én is fogok pár alibiakkordot a gitáron. Conorra nézek, hogy ő is mondjon valamit. Nem akarom elvinni egyedül a buliját. Pedig el fogom, hajlamos vagyok rá, ha a másik nem elég erős, hogy ne hagyja magát elnyomni. Ville-lel például nem volt ilyen gond, mikor duót nyomtunk. Az egy tökös gyerek volt, kellően idióta. Szerintem Conor is az, csak brit módra.
Meghúzom a sörömet és ha rövid is van, azt villámgyorsan pusztítom el. 1-2 skála és jöhet a következő nóta, figyelem is a srác kezét. A közönség egy része jókat röhög, a többi hujjog, várja a folytatást. A sörök pedig fogynak, Craignek van melója. Nyilván nagy örömére, mert ez jó a helynek.

- Nem, nálam semmi ilyen. - rántom félre a fejem és inkább indulok a zenélés felé. Ráérünk ezzel még később is!
Ott viszont már teljesen otthonérzem magam. A szokásos kis szolid tömeg, a sok gyökér aki azt se tudja ki fia borja vagy, és én pont ezt szeretem benne.
Még akkor is amikor ez a pestis felpattan mellém és belekezd abba a hihetetlen szarságba, nekem meg megint szélesre áll a fogsorom. Bulizunk bazdmeg!
De amikor felcsendülnek az első dallamok, mindenkit takarékra tesz.

Bejön. Szó szerint élvezem, még ha Birdie is van a fényben, kurvára nagyszerű érzés. De amikor beszól, már nem húzódozom tovább, keményen belekezdek!
Megadom a zenének járó tiszteletet, mert ez az egyetlen! Az egyetlen ami bármit is ér ebben a kibaszott életben és én nem állok ellen tisztelegni is neki!
Amikor vége van, viszont a szokásosnál is kitartóbb tapsvihar fogad, én meg egy olcsó fejrándítással intek Craignek, hozhatja a következő adag sört, vagy bármi ami kézbe kerül a pult alatt csak csússzon és táplálja a vérereket!
De ekkor jön be a krach!
Birdie leleplez, nekem meg nem tetszik a dolog. Baszod! Most már ide se jöhetek többet, mégis csak rövid savanyú pofát vágok ahogy a tapsvihar újra huhogva szól. Basszák meg a kibaszott ősök!
De amikor rám néz, úgy érzem kénytelen vagyok mondani valamit.

- Jólvan.. - dünnyögöm, közben a húrokon pengetek. - Akkor most jöjjön valami.. valami belső.. - rándul a szám, de nem foglalkozom vele - Mert senki se élhet örökké.. - vigyorgom el, aztán, belekezdek..

Ez a színpad varázsa. Ha semmi cuccot nem tolok, akkor is kurva jól érzem magam! Na jó, igazából ez még nem derült ki, min. egy fél korsó sör mindig volt bennem és általában még annál sokkal több is. Ütött ez a mai pia is, amit szétköptem, lehúztam. Kibaszott barna sör, de szeretem! A fekete még jobb, majd azt utána.
El is felejtem a szerénységet, ha volt egyáltalán. Viszem a műsort és szólózunk, lebegünk a csúcs felé és még azon túl is. Van itt feeling, szeretem a kis klubokat. Családias bulik, amiken a nagymamára hozom rá a frászt, hogy ez a lüke kölök miket csinál már megint. Conor is ilyesmitől tarthat. Kurvára nem vágom, miért fosik a családjától, mikor híresek, szépek, gazdagok. Én is máshol lennék, ha ilyen háttérből indultam volna, még sokkal, de sokkal feljebb, pedig így is magasan szállok.
- Nana, nem eszünk szappant! - szólok rá, amíg grimaszol.
Szerencsére hamar átesik ezen és előszed valamit a zsebéből. Hogy saját ötlet vagy feldolgozás, azt nem vágom. Először csak ráhúzok pár akkordot az elejére nagy, látványos mozdulatokkal. A 2. körtől már pengetek én is. Van ötletem, milyen harmóniákat kéne ráfogni. Kurva szépen szól így! Belső. Haez jön belőle... Mi a retkes faszért bujkál? Akkora sláger, mint ide München! A refrént könnyű megjegyezni és a sorvégeket vele együtt éneklem. A közönséget pedig hergelem, néha kiintek nekik, hogy hajrá, tánc, ének, taps. Most Conor irányít és én alkalmazkodom.
Mikor be akarja fejezni, én még nem hagyom abba. Pengetek és a mikrofonba beéneklem a sorok elejét, aztán kiszólok:
- És most ti jöttök!
Félrenézek Conorkára, hogy lássa, milyen gyorsan tanul a közönsége és mennyire bírják a dalt. Nagyon bírják! Mint én is. Nem nyúlom le, de bánom, hogy nem én írtam. Ezt el kell játszanunk nagyobb színpadon is közösen. Már alakulnak bennem a tervek. Hol vannak ilyen emberek? A világ süllyesztőiben rejtőzködnek és mikor megtaláljuk őket, fénylenek  a mocsokból. 2 refrént végignyomatok gitáron és az utolsóban már csak tapsolok. A közönséggel együtt éneklek és a befejezéskor a levegőbe bokszolok.
- Királyak vagytok, köszi-köszi! Akartok hallani valami újat, még újabbat és annál is újabbat?
Kis tanakodás csendje ül be a közönség közé. Páran motyognak, 1-2 határozott igent viszont hallok. Fülemet fordítom feléjük és a kezemet odatartom.
- Nem hallom! Nem hallom! Neeem halloooom!
Erre már felhördülnek a masszív sörös fazonok és sikítanak a csajok, hogy Igeeen!
Mi lehet újabb annál, amit ebben a pillanatban találunk ki? Elkezdek valami végtelenül egyszerű témát, ami hirtelen eszembe jutott. A lábammal dobogok. Mint a szívhang, úgy koppan a sarkam a parkettázott pódiumon. Egyszerű, de hatásos dallam és könnyű ráalkotni valamit. Conornak menni fog, érzem és valami kurva nagy száll ki ebből a végén. Énekkel vagy anélkül, de lesz itt feeling. Repüljenek a poharak és boruljanak össze az emberek, a csajok meg a brémre!
- Heeej!

Igaz sorok.. Senki se éri meg a nyugdíjat, ha veszélyesen élsz... És ez így van jól. Ez a mi sorsunk. A kemény, mindent beleadó életeké.

Nem az én soraim, mégis tökéletesen értem mi az amiről szól. Élni vagy meghalni, az egész teljesen mindegy. Csak kurvára élvezd! Amikor csak megteheted, mert sose tudod mikor kap el a vége..

Az utolsó akkordok, most mégse érzem azt a szokásos gyenge szomorúságot. És most nem a lehajtott ouzok, vagy mi a tököm volt az, valami finn??? Birdie ténykedése az ami vigyorra gerjeszt, na meg a nééép.. lelkesedése ami hamar magába szívja az embert. Ezért hát folytatom. Csak félhangon és az alapok, de még mindig vigyorgok ahogy Bird vezényel, én meg..
.. csak pengetek.

Vége a dalnak én meg hasonlóképpen összecsapva a kezeimet röhögök. Jó arc ez a finn gyerek, tudja mitől döglik a légy, örülök ennek az estének.
Aztán megint kezdi a szöveget. Folytatja, én meg néma kussban figyelem miután legurítok még újabb néhány kortyot. Csak sörből. Ízelítőnek.
Amikor trappolni kezd, összehúzott szemekkel figyelem. Mivan? Bámulok mint a borjú, de kézzel is jelzi hogy valamit alkotni kéne. Hát jó. Rajtam ne múljon! Pengetni kezdek.
A ritmusra és valami egyszerűt. Szöveg nélkül, de ki a faszt érdekel most a szöveg, csak a ritmust követem, és egy idő után belebólogat a fejem. Kurva jól szól! Vigyorgok, már megint, amikor érzem a zsebem rezegni kezd. Bassza meg! Kurva jó itt most a party, leszarom!
Továbbra is csörtet a zene, talán ő is belekezd valamibe azt válaszolgatunk. Egész jó kis jam jön az egészből össze, amikor a mobilom megint rezegni kezd. És a változatosság kedvéért most kurvára nem hagyja abba!
Csak egy ember lehet aki ennyire türelmetlen. És akkor vagy baj van... vagy baj van.
Leszállok az ütemről, és ha Birdie kérdőn néz rám csak felemelem az ujjamat, hogy várjon, gáz van. Kibányászom a zsebemből a mobilt, a gitár még mindig az ölemben, de a fülemhez emelem. Tudtam hogy ő lesz az.

- Mivan! - szólok bele, a háttérben Birdie még nyomatja de nem annyira élesen hogy ne halljak egy szót se. Ilyenkor mindig csak remélem hogy tényleg Eff az. Hogy nem a zsaruk, és nem is Tate, hogy belerángatta valami újabb hülyeségbe és nekem kell kirántani a szaros valaguk. Újabb megkönnyebbülés amikor az ő hangja szól. De várok. Ha valami hülyeség, az tuti hogy lecsapom az egészet, és akkor kurvára nem fog érdekelni.
De ha nem...

Conor és én egymás keze alá dolgozunk. Általában már az első pillanatban tudom, hogy valakivel lehet-e együtt zenélni vagy nem. Már sokszor bejött, mikor új tagot kerestünk. Előállt a menedzser egy hiperszuper csávóval, hogy mekkora basszer, micsoda dobos, stb., aztán 10 perc után tudtam, hogy egy fasz. Úgy, hogy a hangszerhez sem nyúlt, már előtte tudtam. Ahogy Conor esetében is éreztem a jó szellemet. Így is van, a színpadon előadjuk magunkat és egymást, a közönség meg akkor élvezi, ha mi is élvezzük.
Új témába kezdünk és felveszi a fonalat. Én meg csak nyomom, kis színezésekkel, kalandozok a hangok között. Mert cifrázni kell néha. Egy-egy Hú, meg Hejj belefér. Komolyabb szöveget most nem írtunk. Nem kell az mindig, mondom ezt énekesként.
Hát ezt meg mi lelte, hogy leáll? Nagy gáz lehet? Szül az asszony? Meghótt a nagymami? Akármiért nem hagyná itt a hepajt, olyan csávónak tűnik. A műsornak menni kell tovább, Freddie Mercury is megmondta. Szóval még pár hangot lejátszom, aztán gitár letesz és amit eddig pengettem, azt most énekelni kezdem.
- Gyerünk, London!
A hangsúlyos ütemekre tapsolok és keresem a szemkontaktust az emberekkel, hogy kövessenek. Van pár bátrabb arc, aki eddig is rázta és most is üti a tamtamot. Néha mellé, de az nem zavar meg. Szerencsére a véremben van a ritmus és a zene. Gajdolok itt, emelek és lefelé is megyek, nehogy megunják. És főleg, hogy én ne unjam meg. Időnként azért hátranézek, hogy jön-e már a cimbora? Órákig nem lehet ezt csinálni és ha már ketten vagyunk, szólóestet se tartanék. Ha visszajön, akkor gitár a kézbe és újra rázendítünk. Az lesz a ráadás, mert mindig nagy hatással van az emberekre, mikor egy csendes rész után megzúzzuk a színpadot.

A kulcsszó "GÁZ". Ami Effy szájából csak egyet jelenthet, hogy tényleg nagy a szar ha nem sikerült megoldania egyedül vagy annak a fürtös seggfejnek, ezért hátrahagyom a ritmust, és befogva a másik fülemet is csak félig hátrahajolva tovább figyelem.
Az övé minden figyelmem.

Ledarálja a részleteket, de én még mindig nem nyögök bele. Hogy vezetőképes állapot?? Fogjuk rá! Még nem kasztliznak be, ha meg mégis, majd Larry kihozat. Tate hangja viszont a telefonban újra figyelemre késztet.

- Baszd meg Tate! - ennyi a hozzáfűzésem az egészhez, na meg hogy itt a buli vége, az én kis drága húgocskám rendesen elcseszett mindent, de akkor is itt az induló ideje.

Birdie még javában tartja a tréninget. Én csak ekkor állok fel, engedem le a gitárt, és magammal rántva, a tagot hátulról közelítem be. Onnan dumálok csak félig lehalkított hanggal a fülébe.

- Hé, haver! Nálam itt a buli vége! - lököm ki a tényeket - A húgom meg a faszszopó kanja kibaszta magát a senki földjén, muszáj értük menjek. - nem tetszik, de ez van. Bármit feladok a húgomért, még ha az a hülye nem is érdekel ha ott rohadna meg.

- Én mára végeztem.. - kapom el a gitár nyakát indulóban és a színpadról lefelé lépkedek, amikor hangos bőgés és nem várt füttykoncert kísér. Nabasszódjmeg!

- Jólvan, jólvan! - emelem fel tüntetőleg a két kezem - Majd Birdie tovább szórakoztat, nekem mennem kell. - szövegelem, de nem is tudom mi a faszra mentegetek, kurvára nem érdekel kinek-mi köze hozzá.
Ekkor fordulok csak vissza Birdire.
Na akkor hogyan tovább??

A műsor megy és a közönség tök jó, partnerek a tapsban, az énekben is. Inkább gajdolnak, de azt egyszerre és lelkesen. Ez az! Pörgök, pezseg az élet körülöttem! Még Conor se tud letörni, mikor beszól, hogy lelép.
- Szar ügy, tesó! Utánad megyek, de itt még nagy buli van! - hadarom el hátraszólva.
Közben megcifrázom a tapsot, hogy addig se unatkozzanak. A füttykoncerte a srác is csitítja őket, de én is megteszem. Megragadom a mikrofont és bemondom a tutit:
- Mindenkinek vannak halaszthatatlan dolgai, amik néha elszólítják. Kivéve engem, mert én szarok az egészre és első a közönséééég!
A végét már kiabálom hosszan elnyújtva és éljenzés jön. El is felejtették a bánatot, hogy a másik lelépett. Mentem a helyzetet, mert ahhoz jól értek. Amennyi mindent én elfelejtek, meg összekeverek, kell is ez a készség.
- Most hallgassatok meg egy saját számot, amit a Galactic Loveballs-tól már ismerhettek. Lecsupaszítva, semmi elektronika, semmi zúzás, csak egy szál gitáron. Pucéran.
Nem én vetkőzöm, hanem a dal, de a nép szereti az ilyen fordulatokat. Visszaülök a gitárhoz, beállítom a mikrofont ülő pozícióra és belekezdek. Lassú és drámai dal, ami most ütni fog. Akusztikusban még jobb is, nekem kurvára bejön és mikor a csajokra, srácokra pillantok, látom a hullámzást. Pár hujjogás is jön, mert rájönnek, mit hallanak. Öngyújtós jobbra-balra mozgás, ez a kedvencem. Rájuk is mosolygok és beleerősítek az énekbe. Közben arra gondolok, hogy a pultból majd kikérem Conor telószámát és rácsörgök a buli után. Egy taxi mindent megold és ott leszek, csak késve.
- És végül, de nem utolsósorban pedig egy igazi mai sláger jön. Az egyik kedvencem, mert elgondolkodtató, aranyos és tökös is. Remélem, tetszeni fog nektek. Aki tudja,, nyugodtan énekelheti velem is, mint eddig. Gyerekek, kurva jó közönség vagytok!
Nyalizok nekik, de komolyan is gondolom, mert együttműködőek. Még azt mondják, hogy halvérűek az angolok. Hát ezek itt nem halak! Lenyomom ezt a dalt is, tempósan, vidáman, végigvigyorogva és utána a gitárt csak lebaszom a földre. Felállok, meghajlás, vigyor, az első sorral pacsi és utána rohanás. Tapsvihar mellett vágódom be a pultba.
- Te, Craig, vagy hogy hívnak! Conor száma kéne! - mondom a pultosnak. - Meg még egy vodka. Kettő. Három!
A srác vigyorog és tölti.
- Eszméletlen vagy, Birdie! Mint egy madár, komolyan. Sose merülsz le, mi? - hízeleg a pultos, akinek a fogyasztásra se lehet panasza.
Megiszom én annyit, mint három másik vendég és még műsort is adok. Elmondhatja, milyen világsztárok járnak ide. Amíg én lehúzom a piát, már elő is bányássza a telóját. Felírja egy papírra a számot és én már forgó szemekkel hagyom ott a klubot, ahol egy kisebb ír kocsmazenés banda következik a színpadon.
- Kösz, kösz, tesó! Nem felejtelek el!
Csak fizetni, de azt is bepótolom. visszarohanok és lerakok egy kétszer akkora összeget. Nem számít, megérdemli a borravalót. Valamit mond, de arra nem figyelek, mert ki kell mennem. Bepötyögöm a számot és hívom a tökit:
- Szevasz, merre vagy? Taxival lekövetlek.
Ha megmondja, akkor hívnék is egy taxit, de megpillantok ám egy kósza biciklit. A tulaja sehol, nekem meg tele a fejem vodkával, hát miért ne pattanjak drótszamárra? Ez aaaaz, hasítok az éjszakában egy kivilágítatlan bicajjal. Mit is mondott, miért lépett le? Valami családi balhé. Na, megismerem Jensenéket, hehe, király! Sokat kések, de remélem, megvárnak! Rám érdemes várni, mindig azt szoktam mondani, mikor a koncert késik, mert még tántorgok vagy úton vagyok, akármi. És úgy is játszom mindig, hogy megérje, a színpadon és az életben egyaránt! Lopott biciklivel...

Hogy utánam jön.. - hülyén nézek rá, de ő tudja mit beszél, gondolom, bár ahogy elnézem ma ő többet szívott mint én, amire Craig és a kocsma közönsége úgy néz ki elég jól reagál.
Valakinek legalább van egy jó napja.. - vigyorognék, de fejben helyette már a számokat pörgetem, egy utolsó pillantás, ez a farok tényleg jó gyerek, aztán berántom magam után az ajtót.

Odakinn már kurva nagy a csönd. A bentről kiszivárgó üvöltések néha még a parkolóig felzengenek, de kezemben a kulcs, a gitárt bebaszom a hátsó ülésre, és már indul is a motor, miközben az értékeket bepötyögöm a gps-be és hagyom hogy a spiné irányítson.
Az első nő akire hallgatok.

Valahol az x-edik sarok, a századik kanyar, és a huszadik disznótúrás után 3 méterrel el is kapom azt a farmot. Kurva sötét és elég messze, de valami olyan kuplerájnak nézem, ezért lekapom a telefont a szélvédőről, nyomom a 1-est és a fülemhez tartom.
Tárcsázik...
És kicsöng.
Ha Eff vagy Tate felveszi, talán nem kell reggelig itt pöcsöljek.

És a húgom se fagy kockára.

- Az attól függ hogy hol az a közel. - faarccal szövegelem, de aztán nem hagyom hogy megszólaljon - Itt az a farm vagy mi a faszom amit emlegettél. - bámulok ki az ablakon, a szemem résnyire húzom, de úgy se látom jobban. - Kurva sötét, de azaz. - nézek inkább előre, az eső esni kezd, én meg mégkevesebbet látok.

- Hogy basznád meg.. - dühöngöm, de.. - már látom a kereszteződést! - nyomom abba az izébe, a spiné ekkor megint bedumál, én meg nagyot sóhajtok. És ekkor látom meg ott a távolban azt a barmot.

- Asszem megvagy! - és lebaszom a telefont. Eldobom a földre, valószínű nem kapcsolt ki, de meglátom Eff-et keresztbe, ezért hirtelen taposok a gázba, és nem érdekel ki jön oldalról.

Senki.. És ez az én szerencsém.
Tisztában vagyok vele, de a két fényszóró bevilágít, egészen Tate szemeibe, ahogy oldalról ráhúzom a kormányt. A motor jár, én meg kibaszom azt a rohadt ajtót és mint egy dromedár megindulok.

- Mi a faszt műveltél!?? - az eső csorog, nem érdekel hogy a pofámba, vagy hogy megvilágítják a fényszórók, azonnal Eff-hez lépek, nem hozzá, és fölé hajolok.

- Csillagom, itt vagyok. - simítok végig a jéggé fagyott arcán. Most kurvára kedvem lenne Tate-et megütni. De addig nem, amíg a húgom nincs biztonságban.

- Tedd be a kocsiba! - köpöm rá, mielőtt kiegyenesedem, és csak azért... mert mielőbb melegben akarom tudni.

Bevágódom a kocsiba, a fűtést tökig tekerem, amikor rezegni kezd az a kurva mobil.
Lehajolok, de először a hátsóajtót nyitom meg Tate-nek.

- MIVAN! - köpöm be az ismeretlen számra, de ismerős hang válaszol. Birdie az.
Első körben... nem tudom hogy élvezné e amikor belekerül egy verekedés közepébe, mert az száz, hogy én laposra verem ezt a barmot!
De a második... hogy talán pont ezért nem kéne hogy megtegyem.

- Figyelj Birdie, ha végigjössz a 95-ösön, pont belénk fogsz botlani. - nézek jelentőségteljesen Tate-re. - Ha igaz.. - dünnyögöm, de ha nem mond többet, a telefon vissza az ülésre és ha Eff már a melegben van csak akkor csapom be a sofőr oldali ajtót is és lépek oda Tate-hez.

- Mi a faszom történt!???