Cordelia, Nick & Crisiant

~Végre! Ezt is megéltem!~*Egy hónappal ezelőtt még nem láttam az alagút végén a fényt, örültem, hogy legalább lakásom van ahol lakhatok. Minden összeesküdött ellenem. Amikor egy hétig egy sürgősen beszerzett matracon aludtam, mert a költöztető cég elírta a várost és Los Angelesben keresték azt az utcát ami Las Vegasban van, még nem reméltem, hogy egyszer rendelőm is lesz. Elintézni a papírokat gyorsabb volt mint megfelelő rendelőt találni, így az oda szánt bútoraimat egy raktárban helyeztem el, az is plusz pénz és amíg nem keresek össze kell húznom a nadrágszíjat, azt amelyik valójában nincs. De minden rosszban van valami jó is, legalább leadom azt a plusz két kilót amit felszedtem anyáéknál a nagy lakáskeresés ideje alatt. Mondhatnám, hogy büszkén és egyenes háttal szállok ki a liftből az irodaház hatodik emeletén egy ragyogó, elégedett és „tudom mit akarok és azt meg is szerzem magamnak” mosollyal, de a valóság megint sokkal szürkébb és fárasztóbb. Nem gondoltam bele abba, hogy tűsarkakon tipegve nem lesz könnyebb a másfél éteres fikusz a cserép kaspóval együtt, így még magamhoz vettem a kocsiból a dobozt is ami néhány személyes tárgyat rejtett magában, közöttük az anyám által büszkén bekereteztetett diplomám és egy faragott fa papír zsebkendő tartó doboz, amit az apámtól kaptam. A virágtól ráadásul nem látok szinte semmit, félig vakon, a megérzéseimre és a hangokra hagyatkozva jutok el a recepcióig, ahol állítólag megkapom a rendelőm kulcsát. Ester és el sem téveszthetem….mondá` a tulajdonos, de arra ő sem gondolt, hogy egy méretes virág leveleiből alkotok majd szemellenzőt a debütálásomkor. *-Ester! Kérem! Segítene valaki? *A fenébe is leszakad a karom, mondjuk kéz nélkül is lehet rendelni, legfeljebb nem jegyzettelek az első alkalommal, hanem diktafon használok. Ez pedig ismét csak a mértéktelen optimizmusom amiből sosem fogom kinőni magam, a valóság megint csak sanyarúbb, isten tudja mikor lesz páciensem. Ez nem olyan mint a kávézóban új lányként kiszolgálni a törzsvendégeket, nem olvashatom le a puskámról, hogy kinek mi a kedvence, hogy az első napon elkápráztassam őket. Ez bizalom kérdése, és persze kapcsolatoké és reklámé. Bármelyik városban ez lenne, de ez Las Vegas! Mindig is ide vágytam, nem a pénz miatt hanem az izgalom miatt, a fűszeres illatú nyári esték, a zsongás, a sok bár ahol kiélhetem az amúgy nem orvosi eset szenvedélyemet és természetesen távol van a szülői háztól. Az utóbbi időben besokalltam, szeretem őket de már azon merengtem, hogy a saját magam páciense leszek, annyira frusztrált az anyám esküvői harangjainak csilingelése. Aztán a csalódás, hogy még sem lesz unokája…jó ideig nem. Hoppá! Valaki kivette a kezemből a fikuszt, most viszont az ő arca van takarva. Teljesen el voltam varázsolva a súly alatt és nem figyeltem, mintha valaki beszélt volna hozzám, de azt sem tudom felidézni, hogy férfi volt vagy Ester. *-Hello! Crisiant vagyok…dr. Crisiant Boldrewood és az egyik rendelő itt az enyém….azt mondták Esternél lesz a kulcs.*A karom zsibbad de sikerül felemelnem annyira, hogy néhány fikusz levelet arrébb toljak, hogy láthassam ki az aki megszabadított szegény sárgálló levelű virágtól.*

Cordelia, Nick & Crisiant

*Anyám csalódott arcának gondolatából arra eszméltem, hogy eltűnik a kezemből a több szempontból is súlyos növény. A kezem felszabadult, megkönnyebbült, ám a fikusz levelei továbbra is eltakarták a megmentőm arcát, csak most más szögből. Néhány pillanatot arra áldoztam, hogy megmozgassam az ujjaimat, hogy legalább érezzek is velük valamit amikor elhajtom az útból a sárgászöldes leveleket. A szép arcnak sápadt de remekül álló keretet adtak, valamiért a Dzsungel könyve jutott eszembe, de akár lehetett volna Tarzan Jane-je is a rám mosolygó nő. Kiderült, hogy Ester, akiről többet nem tudtam, mert csak így emlegették a kulcs őrzőjét, most éppen távol van, ergo a fikuszom további pátyolója nem Ester, viszont tud segíteni. Hálásan mosolyogtam vissza, fél szemmel a növényemet is figyelve, aki most megpihenhet picit mielőtt elfoglalhatja végső helyét a rendelőm egyik sarkában. A kezemet nyújtottam amint elhangzott újdonsült ismerősöm neve, halványan sejtettem, hogy ő az egyik lélekgyógyász itt az emeleten, de nem voltam benne biztos. A nevekkel általában bajban vagyok, Cordelia Webb neve is csupán addig marad meg bennem, míg beszélgetünk, ha nem írom fel minden bizonnyal elkeresztelem mássá. Magamban mindjárt el is könyveltem Topmodellnek, de szorgalmasan társítottam a Cordeliát is hozzá. Határozottan de nem túl erősen szorítottam meg a kezét, egyetlen apró „rázással” aztán el is engedtem. *-Részemről a szerencse, megmentetted a karomat az elsorvadástól, már alig volt benne élet. *Emberöltőnyi idő…addig a fikuszom öngyilkosságot követ el, képes lesz és nem szívja fel a vizet amivel meglocsoltam. Szegényre vetettem ismét egy pillantást, már haldoklott a hosszú úttól és amiért elmozdítottam a kedvenc, napos helyéről. Kiéreztem a hangjából a hezitálást, a nevem mindenkiből ezt váltja ki, sokan meg sem tudják jegyezni a második alkalomra, de Cordelia minden bizonnyal megbirkózik vele. *-Nagyon örülnék ha megkeresnéd, szeretnék már lepakolni és Barnaby sem sokáig bírja már. *Teljes természetességgel beszéltem a fikuszomról Barnabyként, én már megszoktam, noha az első napokban én is ellene voltam, de az anyám ajándéka és megsértődött volna ha nem a nevén szólítom. Szerinte a virágok érző lények és bár tudományosan nem bizonyították be, tény és való, hogy az ő virágai pompáznak. Lehet, hogy tényleg a gondosan megválasztott zenétől, és a gondos ápolástól, vagy csak van hozzá érzéke, nem tudom. Az is biztos, hogy Barnaby előtt kész virággyilkos voltam, ez az egyetlen növény amelyik két hónapnál tovább bírta nálam. *-Barnaby…a fikusz. Édesanyámtól kaptam, és kissé megviselte a hosszú út. Azért ilyen sárga. *Kissé zavarban voltam, mert egyébként egészen normális vagyok, de ez a szituáció nem feltétlenül igazolta az épelméjűségemet, ha ehhez még hozzávesszük a laikusok általánosítását a pszichiáterekkel kapcsolatban, én voltam a tények alátámasztója. Ennek fényében a mosolyom megremegett, majd zavartan elnevettem magam. *-Néha olyan vagyok mint az anyám. *Legyintettem magyarázkodva miközben ő talán már a pult másik oldalán kutakodott a rendelőm kulcsa után.* -Fiúk? Többen is vannak? És milyenek? *A „fiúk” minden bizonnyal nem a kamasz karbantartók, legalábbis reméltem, hogy Topmodell csak a jó pasikat nevezi így, pusztán becézésből, különben eláshatom magam. *

Cordelia, Nick & Crisiant

-Az lehet, de abban nincs semmi izgalom.*Mert a fikuszban van. Egyébként láttam én már karón varjút, ahogy Chucky baba sem egy ártatlan játék, bár abból a filmből csak a bemutatót láttam az éppen aktuális pasimmal, aki oda volt érte. Én meg ezek után már nem, őérte. Szegény fikusz látott már jobb napokat is, még kisbaba korában amikor anyám lakásavató ajándéknak szánva elhozta nekem. Nem értettem soha, hogy miért gondolják az emberek, köztük anyám is azt, hogy ha valaki élete első lakását megszerzi, mindenképpen egy virágnak kell lennie az első társbérlőjének. Persze anya ezt is megmagyarázta. Ha képes vagyok életben tartani, akkor a pasit is sikerül megtartanom, s mindezt halál komolyan mondta. Emlékszem erre a kijelentésre úgy felszaladtak a szemöldökeim, hogy még most is fáj a homlokom a gyűrődéstől, két napig még azon is komolyan legondolkodtam, hogy plasztikai sebészhez fordulok. Barnaby említése némi magyarázatra szorult még az első után is. Nem tudtam nem észrevenni a leheletnyi elakadást a Topmodel mozdulatában amivel a kívánt kulcsért nyúlt. Szégyenlősen elmosolyodva próbáltam menteni a menthetőt, noha a hivatásom eleve feltételezett némi őrültséget.* -New Yorkból. Az anyukám nevezte el, ő nagy növény fan, szerinte minden növénynek lelke van és azt ápolni kell. Lassan kezdem elhinni. *S el is fogom ha Barnaby az anyám listája szerint megkapott tápoldat és Ravel Boleroja után kizöldül. Én is elidőztem picit az elhagyott szülői ház és oltalom oltára előtt, arra nem vettem volna mérget, hogy Topmodel is azon az ösvényen akadt el, sőt. Az elrévedő pillantásból és a zavart torokköszörülésből ítélve inkább egy, még a családhoz nem tartozó férfiegyed töltötte ki a gondolatait. Kell találnom neki egy jobb nevet, persze az sem lenne rossz ha végre megjegyezném az igazit, de az esélytelen, egyelőre. Viszont meg fogom tudni ki az a pasi akiért oda van, amint verbálisan is meg lesz említve, hacsak a neve, már az is elég lesz, szívügyekben profi vagyok, ahhoz nem kell diploma, csak az pici hatodik – női – megérzés. Elvettem a felém nyújtott kulcsot amin egy szívecske volt tartó gyanánt. Felcsillantak a szemeim.* -Jaj de édes! Szívecske.*Közöltem amit láttam, mintha amúgy nem lett volna felismerhető. A fiúk korrigált definíciójára már felkaptam a fejem és persze én tudtam hogyan kellett volna befejezni a mondatot.* -Tényleg szerencse…hányan is még?*Nem volt elhanyagolható tény, bár tudom, hogy házinyúlra nem lövünk, de őszintén; Mikor érdekelt ez engem? *-Igen, említette, hogy az elődöm megvilágosult. Remélem nem a helyiség van elátkozva, nem szeretnék én is Afrikában kikötni. Én bírom a civilizációt. *És minden vívmányát, kezdve a vezetékes víztől egészen az okos telefonig. Jó, ez eléggé tág határ, de legalább minden, szó szerint minden belefér. Szinte egyszerre néztünk Barnabyra, ha számít valamit ez a nagyfokú figyelem, a virágom nagyon gyorsan magához fog térni én pedig boldog leszek ha anyám büszkén nézi majd a róla küldött fotót. Igen, küldenem kell róla, a fenébe is. Anya, egy igazi anya és feleség, a családi fészek melegítője. Mindig kéznél van, mindig mindenre odafigyel, az apám mögött állt amikor a karrierje miatt elköltöztünk és akkor is amikor úgy tűnt vége van. Neki a család, a férje, a lánya és az otthon jelenti a világot, nem csoda, hogy egy árva, szerencsétlen virág ilyen sokat jelent neki. *-Csak ez a doboz van még…*Mutattam a papírdobozra amit még mindig a kezemben tartottam, abban amelyik nem zsibbadt el és amiben a kupac tetején az apámtól kapott, egyébként sokkal hasznosabb holmi mint a fikusz, trónolt. A fából faragott – nem királyfi – papírszebkendő tartó doboz. *-Megköszönném ha segítenél…mondjuk egy esti itallal az ismerkedésünkre, fagyival, muffinnal vagy amivel csak szeretnéd….szerelemkulcs, ez jó…imádom.*Attól, hogy nem sikerült a kódolt genetikának belém olvasztania a minél gyorsabb férjhezmenetel vágyát, a családalapítás utáni sóvárgást, még nő maradtam minden nőies cuccal együtt. Szerettem a romantikus filmeket, a szép ruhákat, soha nem léptem ki a házból úgy, hogy nem vagyok topon külsőleg, imádtam a csajos estéket amikor egymás körmét festjük ki miközben fagyit majszolunk azon keseregve, hogy másnap mannyit kell majd futni ahhoz, hogy az estét ledolgozzuk….de mint őrült pszichiáternek, nekem is megvolt a sötét oldalam. *-Pedig neked kellemesebb hangod van mit a GPS-é. De legalább nem egy pasi dirigál, hogy mikor és hol forduljak balra, holott én jobban tudom. Csak azért szoktam bekapcsolni, hogy ne érezzem magam egyedül.*S ha már felajánlotta a segítségét a kezébe nyomtam a papírdobozt, az könnyebb és lehajoltam Barnabyért. Két kézzel mégis jobban elbírok fele, itt viszont nem hagyhatom, az anyám megölne érte.*

Cordelia, Nick & Crisiant

-Már csak ezért is megéri anyának lenni. Akkor legalább elmondhatnám magamról, hogy mindent tudok.*Még egy növényt is életben tartani. Ismerős volt az amit az anyákról mondott, az ő édesanyjáról és persze így az enyémről is. Anya tényleg mindenbe beleszólt, de nem tudtam rá haragudni mert csak jót akart. Az anyák mindig….csak jót akarnak. *-Nem is gondoltam, hogy az. Mármint valójában, de ő is anya és biztosan olyan mint az enyém. Képes mindent kiszedni belőlem akkor is ha nem akarom. Észre sem veszem és már bele is bonyolódtam a történésekbe. Esküszöm a diplomamunkám felét ő inspirálta. Mesterien tud kérdezni.*Szemet forgatok, csak az egyiket ahogy szoktam és amivel általában frászt tudok hozni másokra. A szívecskés kulcstartó nem mesélte el nekem, hogy Ester, a recepciós milyen személyiségű nő, mivel nem neki tulajdonítottam. Senki nem mondta, legfőképpen nem Cordelia, hogy a szívecske az Ester érdeme és nem az Afrikába távozó kollégáé. Ő pasi volt, de a mai világban már nem szabad semmin sem meglepődni, hátha neki tetszett annyira, vagy az elődjéé volt és ő is csak megörökölte, s mint tudjuk a pasik vannak olyan lusták, hogy inkább oda sem figyelve használják a nőies kulcstartót semmint lecseréljék egy másikra. Mondjuk autósra. Vagy egy meztelen női alakra. Platinából természetesen. *-Hatan. Szóval fele-fele. Sikerült helyrebillentenem az egyensúlyt. Remek. Párosodhatunk.*Viccnek szántam, de valahol a lelkem mélyén komolyan is gondoltam, nekem ne mondja senki, hogy házinyúlra lőni nem szórakoztató. Azt viszont még nem is sejtettem, hogy belecsaptam valaminek a közepébe. Csak az volt biztos, hogy Topmodell bepasizott. És nem Ethan volt az, noha elég közel állhatott hozzá. Féltette, ezt a testbeszéde elárulta.* -Ha masszív férfi…*Óvatosan ejtetem ki a szót, mert ilyet még nem hallottam férfira mondani és nem tudtam, hogy Topmodell szótárában ez mit jelent, de biztosan jót.* -….akkor nem lesz semmi baja. Biztosan tud magára vigyázni.*Ideje volt beköltöznöm és Barnabyt is a helyén tudnom, átadtam hát a dobozt, hogy kíméljem újdonsült kolléganőmet, nem mellesleg ő tudja hova megyünk, nekem csak követnem kell és a cipőjét pont láttam Barnaby cserepe alatt. *-Ó a taxisok! A legjobb prezentáció egy taxis és a meséi, főleg ha a távoli keletről származik. A buszon nem nagyon beszélgetnek az emberek, igazából nem is foglalkoznak a másikkal, viszont egy büfében…főleg olyanban ami közel van a rendőrőrshöz…nem próbáltad még? *Szakmailag majdnem olyan élvezetes mintha magamhoz nyúlnék, de ezt nem mondom ki hangosan, mert a végén még elszalad. Egyelőre elég lesz egy kis sütizés, teázás, majd jöhet a csajos este borozgatással és miután levetkőzte a gátlásait, jöhet a színvallás. *-Szerintem szándékosan kódolták genetikailag a nőkbe az édesszájúságot, csak a többségnél félrecsúszott a kompenzáció. Neked is van olyan ismerősöd aki annyit eszik amennyit én már szégyellnék és még sem hízik egy grammot sem? Na az olyanokat be kellene zárni. Felháborító!*Mivel Topmodell nem sietett, nem kellett a cipőjét követnem, mellette lépkedtem és bíztam abban, hogy nem vezet neki a falnak. Nem is annyira megjátszott felháborodásomat felé fordulva hörögtem. Szóva a sütinél tartottunk. Csak én éreztem úgy, hogy a teázás és sütizés óvatos ajánlat volt és több rejlik Topmodell szerény ártatlansága mögött? Vajon mennyire tudja elengedni magát?* -Ó, csak nehogy _én_ vigyelek el valahova. Mondjuk szombaton este? *Szuper! Zsezsegni fogunk! Erre az alkalomra kell vennem egy új ruhát…..kulcs, kulcs, kulcs. Ezek szerint megérkeztünk. Némi akrobatikus mutatványba került míg odanyújtottam neki a kezem és Barnaby – fura, hogy a virág nevét meg tudom jegyezni – cserepe közé szorított kulcsot. Nem láttam az arcát, de gondoltam, hogy mosolyog. Amint kinyitotta az ajtót, beléptem és letettem Barnabyt az ajtó mellé, majd körülnéztem. Egy pillanat múlva, vagy még annyi sem, a szemeimhez kaptam a kezeimet.* -TEJÓÓÓÉÉÉÉG! Mindjárt megvakulok! Akkora ez a szoba, hogy el fogok tévedni benne. Majd ha átszaladok hozzád, hogy segíts megkeresni a páciensemet, ne lepődj meg.*Az első mondathoz csatolt riadt hangot a végére lecseréltem kuncogósra. Topmodell mostanra talán már legyűrte az akut szívrohamát és értékeli a humoromat.*

Cordelia, Nick & Crisiant

*Remek, remek. Villantottam egy elégedett és diadalittas mosolyt felé, örülve, hogy sok lúd disznót győz. Egyébként nem érdekelt a munkahelyen a nemek közötti arány, bármit ki lehet egyenlíteni ha ügyes a nő és általában az, nem kell a létszám fölény. Topmodell sem volt híján a boldogságnak ezen a téren, ha nem is láttam bele a fejébe, majdnem pontosan meg tudtam volna mondani mire gondol. Ahol a nők vannak többségben, ott minden bizonnyal a hely is magán hordozza a lényüket, mindent elérnek amit akarnak s mindezt úgy, hogy a férfi ember azt hiszi, ő akarta. Ez a házasságban is így van csak kicsiben, bár még nem próbáltam, volt előttem pár példa. Másrészt, szerintem egy férfi nem is igazán tud érvényesülni anélkül, hogy ne állna mellette – mögötte – egy nő. Nélkülünk elveszett emberek. Az Afrikába távozó kolléga is minden bizonnyal hölgykoszorú közepén érkezett meg a földrészre és úgy is fogja jól érezni magát. Egyre inkább azt éreztem, hogy ez a hely egy nagy családnak ad otthont és örültem, hogy idecsöppentem, látható volt Topmodell aggodalma amivel a távozó kolléga iránt érzett, de csupán a barátság foszlányait véltem felfedezni, más érzelmet nem. Viszont a más érzelem határozottan jelen volt és kezdett érdekelni a dolog. Egyelőre azonban az ismerkedés terepén, a finom puhatolózás mellett maradtam, ami magában foglalta azt is, hogy néhány részlet kiderült rólam is. Igen, talán azon kevesek közé tartoztam, akik kedvelik a rendőrök társaságát, vagy legalábbis nem úgy mennek el mellettük mintha a fogukat húznák. Egyébként érdekes embereknek gondoltam őket és néhányuktól eltekintve tiszteltem és csodáltam azt az elhivatottságot mellyel végezték a munkájukat. Akadtak kivételek, ahogy minden más hivatásban, de ez már az emberi gyarlóság számlájára írható. Akadtak jó ismerőseim közöttük, igyekeztem jó kapcsolatot kialakítani, a munkám miatt is, hiszen egy pszichiáter is lehet ambiciózus, hiába érte el a saját rendelői fokozatot, kell más, jobb, magasabb, megbecsültebb, és természetesen voltak álmaim és vágyaim, s még ott volt az előrelépés lehetősége is, „csupán” egy disszertáció kellett hozzá. Láttam rajta, hogy nem igazán ért velem egyet a rendőrbarát gondolaton, de egyszer mindent el kell kezdeni. Mosolyogtam, de nevettem volna ha tudom mihez hasonlítja a rendőrbüfében való időtöltést. Nekem biztosan nem a nőgyógyász jutott volna eszembe. *-Ugye?! Borzasztó. *Genetika, meg változó kor, francba, hogy a férfiaknak nem kell ilyeneken gondolkodniuk. *-Szombat. Remek. De jó!*Szerettem benne ezt a vállalkozó szellemet, nem mondott nemet elsőre és ennek örültem. Muszáj volt megismerkednem a várossal és egyedül nem szívesen mentem volna sehova míg be nem lakom magam ide. Voltak terveim, de nélküle nem tudtam megvalósítani, hiszen egyedül csak bolyongtam volna egész éjszaka eredmény nélkül. Két nő egy ponton mindig rokonlélek, de úgy éreztem, hogy Topmodellel jól kijövök majd, főleg ha sikerül megjegyeznem a nevét. Míg a szobámig sétáltunk próbáltam az emlékezetemben kutatni a nem is olyan rég elhangzott név után, de csak betűk jutottak eszembe, melyek gyanúsan benne lehettek a nevében, de a megfelelő sorrendet nem találtam el. A szoba minden várakozásomat felülmúlta, tágas volt és világos, semmi por, semmi „előző kolléga szag” nem terjengett. Persze túloztam a méreteit illetően, de az ilyen kis poénok helyénvalók voltak. *-Ez remek ötlet. Használati utasításként pedig leírjuk nekik, hogy „Ha nem találja az orvosát és sokáig túl nagy a csend, kérem rázza meg a csengőt.” Mániás depresszióban szenvedőknek a „sűrűn rázogassa a csengőt” felirat, skizofréneknek pedig alkalmasint többet is, hogy minden személyiségüknek jusson. *Kissé morbid poén, nem is sütöttem volna el egy páciens előtt sem, de minden hivatásnak meg vannak a maga kis olcsó poénjai, anélkül belefásulnánk a sok problémába. Letéve Barnabyt, a kezemet masszíroztam ott ahol a cserép nyomot hagyott a bőrömben, jóleső bizsergés szaladt szét a nyomkodott részeken. *-Igen, tudom. Már most érzem, hála neked. Olyanok vagytok mint egy család, nem lesz nehéz megszoknom itt.* A folyosón érzett hangulat máris erősödött, egyetértően bólintottam miközben még egyszer körülnéztem a szobámban. Anya boldog lesz ha azt írom „jól érzem magam” és tudni fogja, hogy ez őszinte. Máris tervek keringtek a fejemben az átrendezést illetően, ami nem kifejezetten a rózsaszín, cuki és nőies külsőt hordozták magukon. S mintha Topmodell kitalálta volna a gondolataimat, máris útbaigazított.* -Egyeztetni? Gondolod, hogy az új bútorról is kell? *Persze ha más színt szeretnék a szoba falaira, az rendben van, elvégre nem az enyém a helyiség, csak bérlem, de a bútor…nem azt nem hiszem, hogy azt is be kellene jelentenem. Úgy döntöttem, hogy nem most pakolok ki, akkor egyedül maradnék és szerettem volna még most elcsípni Topmodell szabadidejéből pár percet, hogy körbevezessen, előnyös lenne ha mondjuk legalább a mosdó felé vezető útról tájékozódnék, vagy ha van olyan helyiség ami közös kis teakonyhát takar, az sem lenne hátrány. Elindultam az ajtó felé, útközben belekaroltam Topmodellbe és húztam magammal.* -Körbevezetnél most? Ha nem tartalak fel túlságosan, legalább a mosdót mutasd meg merre van. Egyébként, azt tudni kell rólam, hogy hadilábon állok a nevekkel. Rémes névmemóriám van, tulajdonképpen egyáltalán nincs névmemóriám és roppant kínos, de a te nevedet is elfelejtettem. Rémlik valami „D” és azt is tudom, hogy dallamos volt a csengése, de bocsáss meg, nem emlékszem. *Vannak hibáim, ami nem baj amíg bevallom őket. Anyám mindig ezt mondta, erre tanított. A legbátrabb ember az őszinte, az aki beismeri ha hibázott, ha tisztában van a gyengeségeivel és nem hazudik még saját magának is. Szóval próbáltam a tanításai szerint élni, és mindezt kedvességbe csomagolni, úgy mindig elfogadhatóbb. A folyosón csak akkor álltam meg ha nem mutatta az utat, egyébiránt arra mentünk amerre vezetett és reméltem, hogy a nevét is hamarosan megtudom, akkor pedig többször elismétlem, hogy megjegyezzem, hogy ne kelljen Topmodellként aposztrofálnom, bár szerintem ez a név egy nőtől dicséret. Legalábbis ami a külsőt illeti. Topmodell belsőjére nagyon sok mindent mondhattam volna, de azt nem, hogy kifejezetten topmodell, mert ő okos volt és intelligens. A pult felé fordultam egy pillanatra, a váró még mindig üres volt, ergo még maradt pár percünk körbenézni. Én ma egészen ráértem tekintve, hogy nem volt páciens bejegyezve és valószínűleg még egy-két hétig nem is lesz. *

Cordelia, Nick & Crisiant

*Tudomásul vettem, hogy bármilyen változtatás, még a bútorok terén is szólás szinten van, és mivel tartósan szerettem volna itt maradni és ez volt az egyetlen olyan irodaház ahol nem nyúzták le a bérlők bőrét, ajánlatos volt minden szabályt betartani. Nem érvényesült a „könnyebb későn bocsánatot kérni mint előre engedélyt” elve. Topmodell kedves volt és segítőkész, hát illett azzal meghálálnom a segítségét, hogy szót fogadok neki és természetesen magamban felajánlottam neki egy zúzós koktélt abban a bárban ahova elsőként visz. A szombati csapatépítő tréning is sínen volt. Minden hivatásnak meg vannak a maga kis élcelődései, ahol borzalmak, lelki defektekkel találkozik az ember, ott hatványozottabban, és nem feltétlenül azért mert degradálni akarják a másik baját, hanem a túlélés miatt. Egy pszichiáternek gyakran kell a páciense fejével gondolkodnia, hogy megértse és segíthessen, ez pedig gyakran meghaladja a józan ész határait s ha túllép azokon, kivétel nélkül nyomot hagy. Tréfálkoztam, és nem hittem, hogy ezzel bárkit megbántok, de úgy tűnt egy pillanatra, hogy Topmodell arcára felhők gyűlnek, ám elillant olyan hamar, mint ahogy én kettőt pislogtam, de attól még ott volt. Én pedig már vagyok olyan érzékeny az ilyesmire, hogy ne hagyjam figyelmen kívül. Valamibe sikerült beletenyerelnem, ám nem kívántam erre direktben rákérdezni, egyszer úgy is megtudom majd ha ő is jónak látja. A jelenre koncentráltam hát, a magam eligazítására és karon ragadtam, majd nem túl hosszú ecsetelésbe kezdtem a saját gyengeségemről, s miután megtudtam a nevét – újra – bocsánatkérő pillantást vetettem rá.* -Cordelia, Cordelia, Cordie. Igyekszem megjegyezni, köszönöm. *Azt nem vallottam be, hogy az ilyen hiányosságaimat magamban valamivel pótolni szoktam, hogy tudjak a személyhez valamilyen nevet kapcsolni, de nem sokára rá fog jönni amikor vétlen elszólom magam. ~Topmodell-Cordie, Topmodell-Cordie.~*Ismételgettem a nevét, mindkettőt, így már biztosan tudok majd később rendes nevet társítani az archoz ha megszólítom, amit eleinte kerülni szoktam. A tájékozódás sokkal jobban ment, a mosdó helyét elsőre meg fogom jegyezni és nem tévesztem el, szándékosan sem. Az ilyen csínyek nem tartoztak a tarsolyomba, még a végén rám sütik, hogy férfiakat zaklatok.* -Nem hiszem, hogy eltéveszteném, képolvasásban jó vagyok.*Mutattam az ajtón lévő női és férfi alakokra melyek helyes kis táblán virítottak. *-Gondolod, hogy örülnének a társaságomnak? Hmmm….egyszer talán kipróbálom.*Erre nem fog sor kerülni, legalábbis itt nem. Egy bárban, késői-kora hajnalban talán igen, mint ahogy volt is rá példa, igaz csak egyszer és jó vége lett. Kaptam még némi információt helyismeretből és „a legjobb kávé” fellelhetőségéről amit szintén könnyebben jegyeztem meg mint a neveket.* -Értem, szóval ha jót akarok magamnak, akkor a szemben lévő kávézóban ejtőzöm, ha viszont gyorsan és brutálisan kell felébrednem, akkor jöhetek a konyhába. *Ha kávézóba megyek és megérzem a péksütemények illatát, nem tudok ellenállni, viszont van az a pont ami után nem előnyös még egy fánkot benyomni, mert csak lelkiismeret furdalást okoz és újabb kört a futópadon. Megszemlélve mindent, visszafordultunk a szobám felé, ám időközben a korábbi ürességhez képest most tumultus alakult ki a recepciós pultnál. A csacsogó nőt látva egyből kitaláltam, hogy ő a recepciós, a neve természetesen már kilibbent a fejemből, de ő volt Szívecske, és azt hiszem nem csak a kulcstartó miatt. A mosolya, ahogy ránézett a felettébb jóképű férfira, ragyogott akárcsak a szemei. Egy pszichiáter hajlamos akaratlanul is kielemezni azt amit lát, én pedig figyeltem. Az első pillanatban már kanyarodott az arcomra az ujj köré csavaró mosoly, ám Topmodell-Cordie-ét látva mocorogni kezdett bennem a gyanú. Persze ő is oda van a pasiért, ki ne lenne? Kikaroltam újdonsült kolléganőmből és megindultam a pult, Szívecske és Dögös Tanár bácsi felé.* -Szép jó reggelt!*Aztán el is akadt a hangom Topmodell Cordiet hallva. Barnaby jó eséllyel indul a kedvencek között. Széles mosolyt engedtem meg magamnak és már nyújtottam a kezem Szívecske, majd Dögös Tanár bácsi felé.* -Üdv! Már sokat hallottam rólad…Ester, ugye szólíthatlak így? ….Nick Lane, nagyon örvendek!*Nick Lane szélesebb mosolyt kapott, Cordie pedig egy jelentőségteljes pillantást.* -Igen, gondoltam.*Ahogy elnéztem őket, szinte biztosra vehettem, hogy nem csak kollégák, de ezt még be is kellett bizonyítanom. Magamnak. Nick Lane valóban dögös volt, ha a lányom tanára lenne, megpusztulnék érte minden nap a suli előtt. Ha lenne lányom és nem Topmodell Cordie döglene érte. Bár ahogy Szívecske párás tekintete rávetült a pasira…hmmm….de neki esélye sem volt. Nick kezét leheletnyit tovább szorítottam, és közben figyeltem. Őt és Cordiet. *-Barnaby a fikuszom, az édesanyámtól kaptam nevelési célzattal, rendelőavatásra. Egyébként pszichiáter vagyok és hipnotherapeuta. *A bal szememmel pedig jeleztem, hogy mennyire hipno.*