Már nem számítok embernek, régóta nem vagyok az. Általában a haverom lakásán vergődök öntudatlanul, de ha néha mégis kimegyek az utcára és meglátsz, elkerülsz. Pedig reménnyel teli gyermekkorom volt, megjártam a katonaságot is, bevetésen is voltam, fényes jövő állt előttem, de meghalt az egyetlen nő, akit valaha szerettem. Belehalt a szülésbe. A gyerek is.
Csak egyetlen lövésről volt szó, hogy elfelejtsem az egészet, hogy könnyebb legyen. Könnyebb lett, de fájdalmasabb az ébredés. Kellett egy újabb adag, és mindent megtettem érte. Eladtam az összes bútorom, a kocsimat, végül a lakásomat is, nem érdekelt senki és semmi. Hogy honnan szerzem be, hogy hol lövöm be magam, hogy kinek a hányadékában fetrengek. A fájdalom azonban nem múlott, csak egyre több kellett, egyre gyakrabban. A fertőzött tű sem érdekelt. És az sem, ha továbbadom. Hiszen már nem számítok embernek, régóta nem vagyok az.

Még fél év és úgyis meghalok. Végre vége lesz mindennek!

Kiszáradtak az ajkaim. Sőt a nyelvem és az egész szájüregem. A fejem egy darázsfészekre hasonlít, halántékom mintha egy satuba fogná valami ismeretlen erő, ami nem ereszt. Kinyitom a szemeim, a fény bántja őket, egy löketre vágyom, ami elviselhetővé tenné az ébredést. Megpróbálok felülni, de az erőlködés nem segít az állapotomon. Újra visszazuhanok a padlóra, a gyomrom görcsbe rándul.
Tegnap ... vagy ki tudja melyik nap egy ópiumos kúppal aludtam el. Nem kellett volna. Hasmenésem lett tőle, s ahogyan az agyam egyre több információt szed fel a környezetemről, úgy érzem a fekáliát, amit a nadrágomba ürítettem. A szaga üt először, újra görcsbe rándítja a gyomrom, epét hányok fel, s megpróbálok az oldalamra fordulni, hogy ne fulladjak meg. Fáj minden izmom, mintha csak valami gép le akarná fejteni a húst a csontomról, erőszakkal és vasfogakkal tépné a bőrömet, az inakat és az ereimet. Egy löketra vágyom, ami feledteti velem mindezt.
A szemem már szokja a fényt, s amint körbenézek a bútorozatlan szobában, egy doboz cigarettát veszek észre. Üres, illetve csak majdnem, egy szál hívogatóan csábít, de nem tudok mozdulni, képtelen vagyok arra, hogy közelítsek felé. Csak a kezem indul meg a cigaretta irányába, ujjam már majdnem megkaparintotta a kincset érő szálat, de hiányzik pár centiméter. Ellököm magam, a gyomrom újra görcsöl, a szarszag újra átjárja minden pórusomat, megint csak hánynom kellene, de már nincs semmi, amit megröptethetnék. Szenvedésemet mégis siker koronázza, ujjaim között érezhetem a vágyott dolgot, s azonnal a számba pattintom, de tűz nélkül az egész hasztalan volt. S azt a rohadt öngyújtót nem látom sehol. Egy löket kell...
A matracom mellett megcsillámlik valami, három méter távolságban pillantom meg a Zippo-t, amit még valami veterán csövestől loptam el. Neki már nem kellett, meghalt, így elvettem a whiskey-jét, a tárcájának csúfolt nylonzacskót és az öngyújtót. Már nem emlékszem rá, hogy milyen gravírozás van az oldalán, valami testvériség baromság, nem érdekel, csak meg kell szereznem! Felhúzom a lábaimat, érzem, amint a nadrágom üllepe nyirkos, megint hánynom kell, de elfolytom. Visszanyelem, s a talpammal fogást találva csúszok az oldalamon, s mint egy kretén Superman, úgy nyújtózom a Zippo után. Újra el kell löknöm magam, a nadrágom már a térdemnél van, de nem érdekel, mert megkaparintottam az öngyújtót és szinte azonnal a számhoz emelem. Hangosan sercen és parazsat nyal a cigaretta végére, amit azonnal letüdőzöm. Kell egy löket!
- Te mégis mi a faszt csinálsz? - a lakótársam, ha már lehet egy másik drogost annak hívni. Pár perce hallottam, hogy nyílik az ajtó, de csak most jutott el a tudatomig, hogy itt van mellettem. Vesén rúgott, amitől újra görcsölni kezdek, de most az egész testem. Majdnem lenyeltem a cigit, annyira fájt az egész, de inkább csak magam mellé köptem. - Meg vagy húzatva? Leégeted az egész lakást!
Nem tudtam, hogy miről beszél, alig van valami éghető a szobában. A legszörnyűbb azonban az volt, hogy felvette a cigit és maga kezdte el szívni. - Takarodj a fürdőbe és zuhanyozz le, addig nem kapsz semmit.
- Ne bassz ki velem Bobby, ne legyél fasz!
- Pedig az leszek Brad, összekaparod magad, aztán kapsz vacsorát. És tudom, hogy erre mennyire vágysz! - herion. Vágytam rá. S annak ellenére ellátott vele, hogy le akar szoktatni. Kurva jó barát az ilyen.
- Rohadj meg!
- A te döntésed, több marad nekem...
Vacsora nélkül aludtam el aznap is, de annyi azért volt abban a faszban, hogy egy palack vizet adjon. És a löketet ... és a világ újra megmenekült, hála a Pindúr Pandúroknak!