Külső: Az apám szerint tökéletes mása vagyok édesanyámnak. Gyönyörű, bájos és különleges. Szerinte, csillogó szemeimet és csinos alkatomat is tőle örököltem. Sok fiút hallottam arról is beszélni hogy vonzó és nagyon szexi nő lennék. Én viszont koránt sem tartom magam ennyire szépnek. Azt, hogy vonzó lennék, végképp nem mondanám magamról. Egy átlagos lány vagyok, pont olyan kinézettel mint a többi. Való igaz minden lányban van valami különleges, akárcsak bennem. De ettől én szerintem nem vagyok több mint ők. Igen csak meglepődtem amikor 14 éves koromban egy fotós leállított az utcán, és modell karriert ajánlott. Nem hittem neki, de itt vagyok és az a szakmám.

Jellem: Akik nagyon jól ismernek azok azt mondják, hogy kettős életem van. Nem rossz értelemben, hanem inkább olyan értelemben, hogy a magán életemet nem keverem a munkámmal. Szinte teljesen más személyiségnek látnak a rajongóim mint a barátaim és ismerőseim. A rajongóim a céltudatos, erős nőt látják, aki tudja mit akar elérni az életben és küzd is érte. Ahogy tettem én is. Feléjük mindig azt mutatom, hogy minden rendben van velem és mindennel körülöttem.  A kritikákról és negatív visszajelzésekről szinte nem is veszek tudomást. Megtanultam, hogy ezekkel jobb inkább nem foglalkozni. Sikerült kivívnom azt a tiszteletet, hogy a paparazzik is tartsák tiszteletben a magánéletemet, így nem igen követnek. Miután végeztem a munkámmal, mikor hazamegyek mint egy kabátot felakasztom a fogasra és onnantól kezdve nem is gondolok rá.
Magánéletemben az emberek egy kedves, barátságos, mindig mosolygó lányként jellemeznek, akiben van valami meg nem fejthető titokzatosság, ami megkülönböztet a többi lánytól. Való igaz szeretek optimistán gondolkodni és úgy felfogni az életet mint egy nagy kalandot. Próbálom a nehézségeket, gonoszságokat pozitívan egy mosollyal leküzdeni, bár olykor nem sikerül. Nem szoktam kimutatni fájdalmaimat, bánataimat, azokat inkább magamban tartom és a lelkemben őrlődök rajtuk. Ennek okát én arra vezetem vissza, hogy sosem volt kinek elmondanom őket, így megtanultam nem kimutatni. Ám mikor már erősen szenvednék miatta, a szobámba húzódók és kisírom magam. Szeretem közölni az emberekkel, amit gondolok róluk vagy egy témáról, persze finoman, nem megsértve őket. De még így is néha sikerül megbántani egyeseket, amit nagyon sajnálok. Nem szeretek magamról beszélni így a többi jellemzőmre rájössz magad, ha veszed a bátorságot, hogy egy kicsit jobban megismerj és ne csak a sztárt lásd bennem.


Egyéb: Szeretem a romantikát, és a vele járó dolgokat. Mondhatni igazi romantikus alkat vagyok. Szeretek olvasni és nagyokat sétálni, valamint a legkedvesebb barátommal Andrew-el beszélgetni. Andrew...a legkedvesebb ember akit valaha is ismertem. Mindig meg tud nevettetni, és annyira rendes velem. Talán ő az egyetlen ember aki nem a foglalkozásom miatt van velem. Kedvelem őt nagyon is. De erről inkább ne beszéljünk.
Van egy macskám Kitty és egy mopsz kutyusom Lola, őket azután vettem, hogy eljöttem otthonról. Kellet valami, hogy ne legyek magányos.

Az emberek többsége azt gondolja rólam, hogy tökéletes életem van és volt. Hogy azért lehettem ekkora sztár, a tehetségemen kívül, mert meg volt hozzá a kellő hátterem. Hogy sohasem kellett aggódnom azért, hogy meglegyen mindennapi falat az asztalunkon. De senki sem tudja azt, hogy nekem nagyon sokat kellett küzdenem mindazért, hogy idáig eljuthassak. Valamint azt sem, hogy eleinte még én sem hittem el ezt az egészet.
Édesapám egy amerikai származású, borokkal és szőlő termesztéssel foglalkozó vállalkozó. De Írországban élünk. Viszonylag jó a kapcsolatom van vele.
Édesanyámat nem ismertem, jobb szeretem ezt mondani. Elhagyott, amikor én még csak 5 éves voltam. Kevés emlékem van vele kapcsolatban, fogalmam sincs miért lépett le szó nélkül tőlünk. De egyet tudok én soha nem tudom ezt megbocsátani neki. Régen, magamat okoltam,  amiért elhagyott. Próbáltam megfejteni mit csinálhattam rosszul, de aztán rájöttem, hogy nem az én hibám. Egyszerűen csak nem érdekeltem őt sem én, sem az apám.
Az apám még nehezebben viselte, ezt az egészet. Velem szinte alig foglalkozott, még rám nézni sem volt ereje. Ha néha rám pillantott is, csak anyyit mondott: Tiszta anyád vagy. Anyámra hasonlítok, teljesen, való igaz. Apám talán attól félt, hogy a természetem is pont olyan lehet mint az ővé. Úgy gondolta pont olyan felelőtlen, semmire kellő lehetek mint ő. De nagyot tévedett. Ezt szerettem volna bebizonyítani neki. Anyámnak meg megmutatni azt, hogy kit hagyott el, hogy nélküle is remekül helytálok.
Rám Marisa a nevelőnő vigyázott leginkább. Anyám helyett, anyám volt. Nagyon sok mindent megtanított nekem, amit amúgy az anyámnak kellett volna. Rá mindig számíthattam. De még sem volt az édesanyám és ezt tudta ő is.
Az iskolában a többiek inkább elkerültek, “különcnek” neveztek, folyton az iskola udvarán beleképzeltem magam egy egy könyv főszereplőjébe és hangosan mondtam a szövegét. Igen a legtöbb időmben inkább a könyveket bújtam vagy tanultam, keveset jártam ki társaimmal. Emiatt kevés barátom volt, talán csak egy Amy. Akkor nekem ez így jó volt. Amy-vel nagyon jól kijöttünk, olyan volt mintha a testvérem lenne. A legjobb barátnőm volt. Ám mikor Las Vegasba költöztem eltávolodtunk.
Az életem 15 éves koromban változott meg. Emlékszem éppen hazafelé tartottam az iskolából amikor az úton megállított egy modell ügynökség vezetője. Azt mondta, nagyon megnyerő a külsőm és később még keresett modell lehetnék. Majd adott egy névjegykártyát, hogy menjek el a válogatóra. Azt hittem viccelt. Én nem tartottam magam annyira szépnek. Amy rábeszélésére mégis elmentem a válogatóra, ahol szintén láttak bennem valamit. Lassan én is kezdtem elhinni az egészet.
Azt tudtam mindig is, hogy ha nagy leszek színésznő szeretnék lenni. Úgy gondoltam ezzel megmutathatom apámnak, hogy nem vagyok semmire kellő, képes vagyok egyedül boldogulni és letenni valamit az asztalra. Anyámnak nem is tudom pontosan mit, talán azt, hogy anya nélkül is tökéletesen helytálltam és egy olyan nő lettem akire példaként tekintenek a gyerekek, akire felnéznek a nők és hasonlok.
Apám nem támogatott sohasem, nem akarta, hogy modell legyek. De én kitartottam. 16 évesen Marisahoz költöztem és dolgozni kezdtem a suli meg a modellkedés mellett. Valamiből meg kellett élnem.
Hosszú és nehéz éveimbe telt amire eljutottam odáig, hogy az emberek megismertek az utcán, a világ modell ügynökségei felfigyeltek rám. Így kaptam egy ajánlatot Las Vegasból.
19 éves voltam amikor, Las Vegasba költöztem. A munkám és magam miatt is. Tudtam, hogy itt a nagy lehetőség, és azt csinálhatom amit szeretek. Most megmutathatom a szüleimnek mire vagyok képes.
Las Vegas hatalmas város és én kissé elveszettnek éreztem magam. Nem ismertem senkit és semmit.  Fogalmam sem volt, hogyan fogok boldogulni itt. De aztán megismertem Andrewt, a legkedvesebb fiút akit valaha is ismertem. Egy bárban üldögéltem egyedül, magányosan és szomorúan. Leszólított. Már elsőre is nagyon szimpatikusnak találtam, és ez később sem változott csak erősödött bennem. Nem akart tőlem semmit, csak beszélgetni és segíteni nekem. Nem tudta ki vagyok. Kedves volt, figyelmes és nagyon rendes. Amilyen most is. Mindig megnevetett és megvigasztal amikor szomorú vagyok.
A legnagyszerűbb az egészben, hogy nem úgy néz rám mint egy sztárra és nem is kezel úgy. Néha úgy érzem a szívembe és a lelkembe lát. Neki bármit elmondhatok. Ő a legjobb barátom.
És... és az sem elhanyagolható, hogy egy nagyon vonzó és jóképű srác. Azt hiszem szerelmes vagyok. De megrémít ez az érzés hisz még sosem voltam szerelmes. Mindezt még sohasem mondtam el neki. Nem tudom, hogy ő is ugyanezt érzi-e, mint én, vagy egyáltalán nem érez semmit. Mindenesetre félek elmondani neki, attól tartok, ha megteszem és ő nem ugyanezt érzi, akkor megszűnne köztünk a barátság is. Ezt viszont nem szeretném. Nagyon kedvelem őt és nem szeretném elveszíteni. Így inkább hallgatok vele és nem is mutatom ki. Jobb lesz ez így mindkettőnknek, egyelőre.