Stay there, come closer it’s at your own risk

Igencsak korán van és hétvége lévén kissé kótyagosan támolygok be a lakásomba az esti parti után így hajnalban. Még éppen nem hajnalodik. Kicsit vacakul vagyok, zúg a fejem, meg minden, ami ilyenkor szokott. Lerúgom magamról a magas sarkúmat és még annyi lélekjelenlétem is van, hogy a miniruhát is levegyem, lecseréljem a tangámat egy kényelmesebb „alvós bugyira” és felvegyek egy hosszú, bő fekete pólót, amiben aludni szoktam, mielőtt, mint egy zsák krumpli elterülnék az ágyamon. Mit mondjak, nem kell ringatni, igen hamar álomföld felé száguldozom. Félálomban mintha még tompán hallanék valami csengetést, talán a kapucsengő, de nem érdekel. Igazából el sem jut a tudatomig. Különben is, biztos csak a postás, majd beengedi valamelyik másik lakó. Tudni kell rólam, igencsak jó alvó vagyok, ha egyszer én elszenderedek, akár ágyút is lehet nyugodtan sütögetni a fülem mellett. És most mintha ez lenne a helyzet.
Először azt hiszem, álmodom a dörömbölést, ami nem akar szűnni. Morogva a fejemre húzom a takarómat és fordulok egyet az ágyban. A zörej csak nem hallgat el. Kelletlenül nyitom ki a szememet. Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el, mióta bevettem magam az ágyba, de nem hiszem, hogy túl sok. Az ablakon tompa fény szűrődik csak be, a rosszul elhúzott sötétítőn keresztül. Még éppen csak hajnalodik. A fejem meg persze még mindig fáj és szédeleg egy kicsit. És ez a dörömbölés… Lassan tudatosul bennem, hogy valaki az ajtóban veri ilyen vadállat módjára. De hát kicsoda? A szomszédaim ilyenkor nem csinálnának ilyet, különben sem adtam rá okot, meg amúgy sem gázosak ilyen szempontból. A nővérem jött volna ide, hogy idegesítsen? Á, ő „dolgozik” ilyenkor! Meg amúgy sem tudja, hol lakom. Viszont akárki is az, nem úgy tűnik, mintha egyhamar abba akarná hagyni.
Kimászok hát az ágyamból, bármennyire is rosszul esik ez és halántékomat dörzsölgetve, kissé támolyogva indulok az ajtó felé. A hajam kócos, a sminkem igencsak elkenődött, de ez most a legkevésbé sem foglalkoztat. Tisztában vagyok vele, hogy most nem éppen címlapra illő a megjelenésem, de valószínűleg azért még így sem vagyok egy bányarém. Hiába, jó géneket örököltem. Az ajtóhoz érve elfordítom a zárban a kulcsot, majd kinyitom. Egy ránézésére harminc-negyvenes, borostás, igencsak kigyúrt pasi áll ott.
- Ki vagy és mit akarsz? – morgom álomtól kissé rekedtes hangon. Nem vagyok alapvetően ilyen tuskó, de aki a részegség és a másnaposság határmezsgyéjén dörömböl az ajtómon, az ennél jobbra nem számíthat. Legyen akármilyen kigyúrt és félelmetes, rosszarcú férfiember.

Stay there, come closer it’s at your own risk

A fejem zúg, szédelgek és a gyomrom is igencsak háborog, ahogy félálomból felébresztve az ajtó felé támolygok. Ajánlom, hogy fontos legyen annak, aki szombat hajnalban így veri a lakásom ajtaját! Még akkor se esik le igazán kótyagos, valahol a részegség és a másnaposság határmezsgyéjén egyensúlyozó elmémnek, kivel is van dolgom, mikor kinyitom az ajtómat, amit kis híja, hogy szét nem vert ez a kigyúrt fazon. Csak tudnám, mitől volt olyan ideges… Csak mogorván állok ott egy szál pólóban és bugyiban előtte, kócosan, elkenődött sminkkel, amilyen állapotban azért nem sűrűn látnak és még a jó modorról is elfeledkezek. Na nem mintha ő annyira úriembernek nézne ki és a belőle kibuggyanó szavak sem ezt sugallják.
Normál esetben alighanem megsértődnék a stíluson és visszavágnék valamivel, de jelen állapotomban a szavai értelme alig jut el a tudatomig, nem hogy még válaszra is teljen. Tekintetem már-már automatikusan követi a kezében lengetett kis zacskót és ha lassan is, de kezd összeállni a kép. Hát persze, a dílerem mára ígérte az új szállítmányt! El is felejtettem… Mondjuk ennyi alkohol meg egyéb szer után talán nem is csoda…
- Gyere be! – morgom oda kurtán és kicsit szélesebbre tárom az ajtót, hogy bejöhessen. Nem feltétlenül okos dolog egy ilyen fazont beengedni a lakásomba, pláne, hogy egyedül lakom itt, de nagy értékeket nem tartok itthon, attól meg nem félek, hogy bennem kárt tenne. A dílerem egyébként is ismerem, hogy kit küldött, az mellékes. Nem megbízhatatlanok ilyen szempontból az emberei. Különben sincs sok választásom, jobb az ilyet nem a lépcsőházban lebonyolítani, nehogy valami korán kelő szomszéd meglássa, milyen alakok is látogatnak engem és messzebb menő következtetéseket vonjon le. Nem tenne jót a karrieremnek és a megítélésemnek, az tuti.
- Mennyi lesz? – kérdezem hátra sem fordulva, ahogy beljebb megyek a lakásba, hogy előkerítsem a tárcámat.

Stay there, come closer it’s at your own risk

H átra sem nézek, ahogy a fickó besétál utánam a lakásba. Egyébként sem érzem magam annyira topon, fáradt vagyok és a fejem is zúg. Nincs más vágyam jelenleg, mint visszadőlni az ágyba. Még a szer sem csigáz fel per pillanat annyira, amit a fickó hozott nekem, de tudom, hogy néhány óra múlva átkoznám a hülye fejemet, ha most nem venném át tőle a szállítmányt. A készletem már kifogyóban van igencsak.
Az ablaknál lévő táskámhoz lépek és még mindig háttal a fickónak, kotorászni kezdek benne. Persze, hogy a tárcám a legalján lesz! Éppen vadul kutatok, mikor meghallom a fickó válaszát és hirtelen megáll a pénzt kutató kezem.
- Alkudni? – vonom fel a szemöldököm és felé fordulok, kezemben a táskámmal.
- Mi lenne a kezdőajánlatod? – nézek rá. Hangom és arcom komoly marad, de a szememben kíváncsiság csillog. Hirtelen valamivel éberebbnek is érzem magam, mint alig néhány másodperccel korábban. Természetesen sejtem, mire gondol, nem is vagyok egy útszéli szajha, aki drogért lefeküdne bárkivel, de azért érdekel, mennyire tökös vagy éppen pofátlan, mit mer erre válaszolni.

Stay there, come closer it’s at your own risk

Hamar rájövök, hogy nem egy beszari szívbajos alakkal van dolgom. Bár a dílerek és embereik általában nem azok, akkor aligha bírnák idegekkel ezt a bizniszt, ez az alak azonban láthatóan még kellően pofátlan is hozzá. Bár szerencsére nem szorulok rá arra, hogy drogért szexeljek bárkivel, annál azért jobban nézek ki, hogy más módon ne húzhatnék hasznot a testemből. Ezért is modellkedem. Társadalmilag elfogadottabb és jobban is fizet. Viszont feleslegesen ki szereti szórni a pénzét? Meg ez a fickó nem is néz ki olyan visszataszítóan tulajdonképpen. Vagy csak a pia miatt látom így? Tulajdonképpen lényegtelen, talán nem is hoz vele többet össze a sors. Ha meg igen, kit érdekel a véleménye? Ha befutnék és szaftos sztorikból akarna a médiában pénzt húzni, sem hinne senki egy ilyen láthatóan rosszarcú alaknak. Akkor meg mit veszthetek? Felvonom a szemöldököm, miután végighallgatom az ajánlatát.
- Két menet a fél árért? Ez neked fifty-fifty? Nem lehetsz túl jó matekból – jegyzem meg közönyös hangnemben, de érezheti mögötte a gúnyolódást.
- Nem vagyok szeretetszolgálat, ajándékot nem adok – mondom rideg hangon, éreztetve, hogy ebben nem fogom meggondolni magam. Vajon mit gondolhat magáról, hogy csakúgy hanyatt vágnám magam neki? Nagyon nem vagyunk egy szinten.
- Fél ár és egy menet. Ez az én ajánlatom – teszem végül hozzá tárgyilagos hangnemben és merőn állom a tekintetét továbbra is. Valójában lehet még ezen alkudni velem úgy, hogy belemenjek, de nem lenne valami jó üzleti érzékem, ha rögtön a minimumkövetelményeimet tárnám elé. Így még tudok engedni belőle és talán kezdeni is tudunk valamit egymással, ami mindkettőnknek előnyös. Talán. Mindez azon is áll, ő mennyire kompromisszum-kész.

Stay there, come closer it’s at your own risk

Nem vagyok útszéli kurva, mint a nővérem és tényleg nem szokásom a cuccért hanyatt vágni magam senkinek. Most sem erről van szó, egyáltalán nem. Csak egy kis… kedvezményről. Amit nem a kényszer szül. Végül is félretettem elég pénzt, ha akarnám, simán odavághatnám neki a zsét, aztán viszontlátásra. Viszont ha megtakaríthatok egy kicsit, az sosem baj. Na persze csak akkor, ha hajlik az alkura.
Először azt hiszem, nyakas lesz és akkor ki is penderíthetem az ajtón, mivel csak elvigyorodik és úgy tűnik, igencsak töpreng, miközben lassan, de biztosan közelít hozzám, amire azonban már csak részegségem okán sem bírok azonnal reagálni, mire észreveszem, már ott áll a közvetlen közelemben és úgy néz bele az arcomba. Állom a tekintetét, nem hajlok hátrébb sem, miközben kiejti száján a módosított ajánlatát. Azt az ajánlatot, ami már számomra is elfogadhatóbban hangzik. Néhány másodpercig csak nézek a szemébe, mielőtt válaszolnék.
- Rendben van, áll az alku. De előbb tedd ki a cuccot az asztalra. Csak hogy biztos legyek benne, hogy nem lépsz meg vele utána – hangom teljesen higgadt és határozott, de nem parancsoló. Azért fő az óvatosság. Ennyit egyébként is igazán megtehet. Ha rám néz, láthatja, ez számára sem veszélyes, a lakásomból akarata ellenére az én fizikumommal úgysem tudom kidobni, viszont biztosra akarok menni, mielőtt bármibe is kezdünk.

Igyekszem teljes egészében kizárni a külvilágot és csak a "feladatra" koncentrálni, ha már meggondolatlanul ilyen méltatlan helyzetbe hoztam magamat. Legszívesebben már odavágnám a teljes összeget ennek a fickónak, de félek, hogy erőszakoskodni kezdene és akár ellenem fordul, akár a berendezést kezdi törni-zúzni a lakásban vagy a lépcsőházban, abból én sehogy sem jövök ki jól. Nem lenne szerencsés, ha egy monokli miatt kellene lemondanom a következő munkámat, vagy ami még rosszabb, ha a szomszédok gyanút fognának, ha ez az alak jelenetet rendez. Ezekre a legkevésbé sincs szükségem. Ha már hülye voltam, viselnem kell a következményeit. Ezért arra törekszem, hogy minél hamarabb letudjam ezt az egészet. Igyekszem hát minden tudásomat latba vetni ezen a téren. Hátha, hátha meg tudom úszni ennyivel... Már a számba venni is elég undorító, de még mindig jobb egy fokkal talán... Főleg, ha még azt is ki tudnám zárni a tudatomból, amiket mond. Én nem vagyok kurva! De jelenleg nem vagyok abban a helyzetben, hogy ellentmondjak neki.
Akkor sem, amikor elég durván megragad és felránt a földről. Fájdalmasan harapja a számat, de egy szót sem szólok. Nem teszek semmit. Már látom, a sorsom elkerülhetetlen. És nekem nem lesz benne sok élvezet. Legszívesebben szembe köpném, ahogy a képembe vigyorog, miközben minden jó érzés nélkül, szinte agresszíven a mellemet markolássza. Fáj, de tűröm. Az is, mikor valósággal felken a falra. Érzem az erejét, ellenkezéssel se mennék valószínűleg sokra. Ennyit a reményeimről. Innentől már kár lenne technikáznom. Egyszerűen csak hagyom, hogy tegye, amit akar. Ennél sokkal rosszabb már az sem lehet. Ugye?

Runaway | Bocsi a késésért! | Clothes