Room Two To Two

Job : Világsztár Location : Turnébusz Posts : 136

If you ever need anything please don't
Hesitate to ask someone else first
I'm too busy acting like I'm not naive
I've seen it all, I was here first

Room Two To Two 39345_180px-Lauri_rasmus_4

Hát nem is tudom. Tényleg nem tudom. Mindenki eltűnőben, magam vagyok és boldogít a tudat, hogy én jártam itt először. Megkérdezek bárkit, hátha nem rohannak el. Mert nekem mindig szükségem van impulzusokra. Ma négy embert kérdeztem meg az utcán, hogy tud-e adni egy cigit. Aki azt mondta, hogy igen, azt vállon veregettem, hogy nagyon rendes ember! És nem fogadtam el a cigijét. Ezzel a hülye Ville-gyerekkel mi lehet? Hallgat, mint a sír, pedig már kezdett megmozdulni. És Oci, az életvidám gót csaj, aki a havernek is jót tett. Nekem mindketten fontosak. Meg persze a rajongóim is. És a zenekar, meg a menedzserem, bár őket épp le se szarom. Évek óta itt lebzselek Amcsiban.
Azt se mondhatom, hogy keveset cuccozom. Délután négy óra és már szippantottam egyet. Veszélyes ez a napszakasz. Én éjjel élek igazán, ilyentájt pedig fura ötleteim támadnak. Például hogy elindulok az utcán csukott szemmel, megállok egy ház előtt és az első reklámtábla alapján bemegyek valami random boltbe. Úhuhú! Cihiátriai rendelő. Ott mit keressek? Még a végén beutalót és muszájdzsekit is kapok. Talán az ismertségemmel kimagyarázom. Hátha egy jó ízlésű doktornőt fogok ki. És az én ízlésem se semmi, szóval ha jól néz ki, nem is olyan hülye ötlet ez. A zsebemben találok egy bivalyerős toroktisztító cukorkát, azt még bedobom. A szemeim ki vannak pattanva. Ez kiemeli a hajamba tűzött tollak feketeségét, most úgy érzem.
- Jó napot kívánok! - köszönök az üres folyosónak.
Katonás léptekkel, kezeimet a hátam mögé téve kezdek járkálni. Jól odacsapom a bakancsomat.
- Ec-pec-kimehetsz, holnapután kinevetsz! Sérves véreb mérges vére, ugorj cica rá a brémre, hopp!
Most találtam ki és nem tudnám még egyszer elmondani ugyanígy. Lehet, hogy egy-két irodából kinéznek majd. A számolósdival a kettes szám jött ki, úgyhogy kopogok. Aztán be is nyitok.
- De szép szoba! Itt sokan elférnénk, de csak én jöttem. Nem baj?
Beszélek, beszélek. Itt pókerpartikat is lehetne tartani, olyan elit kártyabulikat. Nagyon szép a kárpit, a berendezés. Komoly. Már csak egy igen jó minőségű whiskey hiányzik az asztalról. Azzal lenne az igazi.
- Jó napot kívánok... - találom meg tekintetemmel a doktornőt.
Megállok, összeütöm a sarkaimat. Becsapom magam mögött az ajtót, lendületből, jó erővel.
- Nem zavarok?
Bárgyú mosollyal várom, hogy igent mondjon. Nemet. Azt, hogy nem zavarom. Jó lesz ez.

Posts : 41

Rendelő

Birdie & Dr. Boldrewood

Barnaby therapy

*Mondhatom azt, hogy már akklimatizálódtam, de neeem. Sydney melege után jólesett a nevadai forróság, de most télen nem igazán jó a 15 fok, 60 Farenheit, ahogy tetszik. Hideg az így is, úgy is. Ráadásul februárban. Megszoktam, hogy ilyenkor meleg van, szóval nem a napi vagy a heti változások okoznak gondot hanem az évszakok fordítottsága, elvégre hat éves koromtól ott laktam. Ahogy a szüleim visszaköltöztek New Yorkba, én már a lehetőséget kerestem, hogy elszakadjak tőlük. Imádom őket és amíg egyetemre jártam jó is volt, hogy van aki gondoskodik rólam, lássuk be egy egyetemista, aki komolyan veszi a tanulmányait – voltak nálam lazábbak de szerencsére kockábbak is – nem ér rá holmi főzésre, mosásra, pláne nem evésre. Jó, ha van egy anya aki olykor eléd teszi az ételt, elviszi a piszkos tányért és mindig van tiszta ruhád. Bugyiból pedig sosem volt elég. Ráadásul a helyváltoztatással együtt járt a felnőtt, komoly élet amibe nem szívesen törődtem bele, az anyám pedig szorgalmazta a házasságot és a gyerek potyogtatást, amire én még álmomban sem gondoltam. Valamiért úgy gondolta, hogy Barnaby - ha ő már kénytelen távol lenni tőlem – majd jó hatással lesz rám. Nos, szegény virág megsínylette a költözést, a levelei még mindig nem nyerték vissza a szép, haragoszöld árnyalatukat, bár már volt remény rá. Egy-kettő már nem volt sárga, hanem sápadt fűzöld. Próbáltam őt is a helyi éghajlathoz szoktatni, ami azt jelentette, hogy akaratlanul is megvártam míg a földje a nevadai sivataghoz méltón repedezni nem kezd, és csak akkor locsoltam meg. Épp e fontos tevékenység közepette hallottam meg a folyosóról, hogy valaki mondókát szaval sajátos stílusban. Felegyenesedve hallgattam végig, hiszen Ester nem volt a helyén, ugyanis lazacos szendvicsért ment, én pedig elengedtem, mert a következő időpontomat lemondta a páciensem, többen szabadságon voltak, vagy épp volt bent náluk valaki, különben a második szaváig sem ért volna el a szavaló. Ester, a recepciósok gyöngye imádnivaló csaj volt, látszólag kedves és szerény, de félelmet és akadályt nem ismerve állította meg azt, aki nem hozzá ment elsőként, hogy bejelentkezzen az időpontjára és az orvosához. Ha Ester nem lazacos szendvicsre vadászna, nem lettem volna kénytelen pár pillanattal később szembenézni egy…..madárfejű emberrel. Oké, nekem is voltak őrült éveim az egyetem alatt, volt motoros barátom és rock zenész is, otthon vagyok a témában. Az idülten vigyorgó is az utóbbi csoportba tartozhat, vagy egy megszállott rajongó lehet. Elővettem a kötelező, megnyugtató mosolyomat, letettem a locsolókannát Barnaby cserepe mellé, majd újra felegyenesedve lesimítottam a ruhámat. *-Köszönöm, magam rendeztem be. Nem, dehogy, egyedül is éppen elegen van.*Vajon mi a fenét akar? Kihez jött? Mert hozzám nem az biztos. Mára nincs új páciens beírva aki eltévesztette volna az időpontot, Ester pedig szólt volna ha valakit beír a lemondott időpontra. Sok másban nem, de ebben az egyben biztos voltam. *-Szép napot! Éppenséggel nem zavar. Miben segíthetek? Kihez jött? Megnézhetjük a naptárban, hogy kihez van időpontja.*Segíts magadon ha Ester nincs. Elindulok az ajtó felé, hogy kiterelgessem a recepciós pulthoz. A szemeit nézem, abból mindent ki tudok olvasni, azt is, ha esetleg egy kitörni készülő vihar előtt toporognánk. Laikusként már ráadattam volna egy kényszerzubbonyt, de orvosként egészen más a helyzet. Kedves vagyok és mosolygós, bár van akit pont ez csesz fel idegileg, aztán azon veszem észre magam, hogy egy kés áll ki a nyakamból. *

Szállj, szállj, szállj fel magasra… | Ruha | Zene |

Job : Világsztár Location : Turnébusz Posts : 136

A doktornő sokkal látványosabb, mint a virág, amit locsol. Egyáltalán miért ő teszi ezt? Nem értem.
- Köszönöm! Öröm látni, hogy a fehér köpenyesek között is vannak jó ízléssel megáldott emberek.
Biztos azért mondja, hogy én is elég vagyok, mert egy igazi világsztár toppant be. Aki a rockzenében otthon van valamennyire, a Galactic Loveballs-t biztos ismeri és ha kicsit jártasabb, akkor az én fazonomat is. Lemezek, klipek, interjúk. Együttműködések ezzel-azzal. És a bulvár, amibe párszor már bekerültem.
- Én csak bejöttem. Ha jó a füle, hallhatta, mi alapján választottam ezt az irodát. Nem szeretném lebecsülni a képzettségét, nem azért mondom. Itt biztosan jobbnál jobb szakemberek dolgoznak, de valahogy választani kell. És hogy miért jöttem? Maga a pszichológus, ki fogja találni.
Meglepődve nézem, hogy mit csinál. Nem jelentkeztem be, de miért is tettem volna? Múltkor is így indult. Egy toll kihullik a hajamból. Próbálom elkapni, de olyan szépen siklik a levegőben. Utánozom is a mozdulatát és a végén le kell hajolnom érte. Ahogy a doktornő ténykedését figyelem, már értem, mire megy ki a játék?
- Hagyhatnánk a bürokráciát? Úgy látom, rajtam kívül nincs itt páciens. Hacsak őt nem vesszük annak - mutatok a virágra.
Elmosolyodom és a nőt kicselezve megrohamozom a kanapét. Végigfekszem rajta, kezem a fejem alá. Bökik a tollak. Feljebb csúszok.
- Így kell, ugye? Nem vagyok egy nagy pszichomókus-látogató. Inkább a színpad az én közegem, de erre már nyilván rájött. Én is megtudhatom az Ön nevét? Utána mondom, hogy mit szeretnék.
Addig kitalálom. Biztos vagyok benne, hogy felismert. Ha át tudunk ugrani azon, hogy be voltam írva a naptárba vagy nem, akkor elindulunk. A fikuszt skubizom. Jól néz ki, kicsit használt, napégette. Madárlátta. De jól néz ki. Felpattanok és odalépek a virághoz. Beguggolok mögé.
- Dzsungelharc. Szabadnapos a gondnok, hogy magának kell locsolkodnia? És mennyi időnk van egyébként? Ha kevés, akkor hadarok. Kezdjük az elején, hogy hiperaktivitást diagnosztizáltak nálam még kiskoromban, Finnországban.

Posts : 41

Birdie & Dr. Boldrewood

Barnaby therapy

*Nincs rajtam fehér köpeny, de ettől az apróságtól eltekintek, manapság a fehér köpenyt szimbolikusan is az orvoshoz definiálják. Csak a klinikai évem alatt viseltem a hidegrázást generáló ruhadarabot, amikor rezidensként próbáltam minél több tudást és tapasztalatot magamba szívni. Tapasztalatból mondhatom, hogy a fehér köpeny a lehető legkárosabb a páciensek javulására. Mosolygok mert végül is szórakoztat a furán kinéző alak, de jó lenne megtalálni a helyét. A szavai azonban arról győznek meg, hogy ilyen nincs és az én váratlanul jött szabadidőmnek is vége.* -Ó! Igen, a horror kiszámoló.*Lengetem meg a mutatóujjamat a levegőben, azzal mutatva rá a tényre, hogy figyeltem és a fülem is jó. Kezdetnek viszont még gondolkodom miért is jött. Az emberek nem szoktak csak úgy pszichiáterhez menni első alkalommal, hogy találomra benyitnak egy ajtón. Vajon az emeletet is csukott szemekkel választotta ki oly módon, hogy vaktában megnyomott egy gombot a liftben? Tiszta szerencse, hogy nem kettővel feljebb nyomott, mert ott nőgyógyászati magánrendelő van. Egyelőre ártatlan szemlélője vagyok a történéseknek, kíváncsi vagyok mi sül ki ebből az egészből. A kis magánszámot a lehulló tollal már érdeklődve figyelem, szép mozgása van…de ki kellene terelnem innen. Nem hagyja magát, oldalra siklik mint egy angolna, én meg fordulok utána, pillantásom szegény emlegetett Barnabyra vetődik. Újdonsült páciensem (?) azonban otthon érzi magát és már a kanapén nyúlik el mint a nevadai sivatag. *-Rendben, hagyjuk. Nos, nincs más….neki pedig szintén lelki problémái vannak.*Vegyük úgy, hogy az van neki, bár kétlem, hogy azért sárgák a levelei mert szomorú, inkább szomjas és nem tesz neki túl jót az éghajlatváltozás, elvégre nem ehhez szokott. Kénytelen vagyok leülni a fotelomba, ami a kanapétól távolabb áll, most azonban nem veszem kézbe a jegyzetfüzetemet, csupán kényelmesen elhelyezkedem egymáson keresztbe tett lábakkal, kissé hátradőlve de még nem tespedve. *-Így is jó, ahogy kényelmesebb. Van aki ülni szeret.*Mutatok a szemben álló fotelra és kutatok az emlékezetemben ki lehet a fickó. Bár elég erőteljes és nem felejthető külseje van, és úgy viselkedik, hogy tudnom kellene ki ő, de egyelőre még homály fed mindent. Természetesen biztos vagyok abban, hogy ha meglátnám a természetes közegében, lásd: amiért ismernem kellene, akkor a homlokomhoz kapnék és mondanám, hogy „Hát persze!”de ha tudnám kicsoda akkor sem mondanám meg neki, haladjunk sorrendben.* -Ha én is megtudhatom az ön nevét, akkor semmi akadálya, de akár leolvashatja az ajtómról is. Látja, ott van egy kis táblácska a nevemmel. *A fejemmel intek az ajtó felé, ami még mindig félig nyitva van, odakint meg békés nyugalom és síri csend. Barnaby sztárabb nálam, magára vonja, az elmúlt két percben már sokadjára Fekete Toll figyelmét. Mivel nevekben nem vagyok jó, elnevezem másként, ha újra megjelenik nálam, amit kétlek, akkor ezen a néven fog futni az aktája. A szemöldököm enyhén megemelkedik amikor felpattan és a fikuszomhoz megy, sőt! Mögé bújik. Ez az ember bolond, de nem pszichiátriai eset. Inkább éretlen, játékos és mókás.* -Nos, Barnaby családtag és nekem kell locsolni. Ő az én….rózsám. *Kiderül tudja-e miről beszélek. Ha igen, nincs az ügy elveszve.* -Negyven percünk van a következő páciensemig. Ráérünk. Ha elég ennyi….értem. És ez megmaradt?*Finnország. Ez egy jó nyom. Hogy mi maradt meg, a hiperaktivitás vagy a kiskora, az már részletkérdés. *

Szállj, szállj, szállj fel magasra… | Ruha | Zene |

Job : Világsztár Location : Turnébusz Posts : 136

Lefogadom, hogy ez a doki néni mindig mosolyog. Ha paraszt valaki, ha hülye, ha nagyokos.
- Ez a tudományos mosolya? Közben már elemeimre bontott? Mit lát, egyben vannak a mitokondriumjaim? Ha nem, elgurulok én apró darabokban is.
Néha szét szoktam esni. Nem újdonság. Az orvosi latinhoz pedig konyítok egy kicsit, bemagoltam az összes rizsát, amit felírtak a kórlapjaimra. Az értelmüket nem tudom, de mindig jó móka össze-vissza dobálni ilyen kifejezéseket.
- Megjegyezte? Én nem írtam le, pedig lehet, hogy jól sikerült. Egy igazán eltalált szöveget le kell jegyezni, mert előfordul, hogy még egyszer már nem tudom megalkotni. Van, amikor nem mélyről jön, hanem hirtelen előbukkan, úgy prefrontálisan és rögtön fel is szívódik. Ec-pec, kimehetsz, mérges vérebek után kimehetsz. Valahogy így volt. Nem?
Pff. Feladta ám a leckét! Vannak memóriaproblémáim.
Még fegyelmez is. Lehet, hogy már megbánta és rossz ötletnek találja, hogy felhozta. Tollamat hullajtom és megyek is utána. Utána meg fekvő helyzetbe kell helyeznem magamat.
- Jó, lenne egy kérésem! A virág lelki problémáit ne ossza meg velem, jó? Én nem azt végeztem, mint maga, nem is bírom olyan jól. Rögtön felírnék valami orvosságot. Ha neki szüksége van bármire, nyugodtan forduljon valaki máshoz!
Jó fej a virág, itt álldogál, nézeget, szemezget a doktornővel. De ne szólaljon meg. Se saját szájból, se máséból. A csini hölgy sokkal érdekesebb. Nem akarok ülni. Így is jó, jó, nekem is jó.
- Ez komoly? Nem ismert fel? Na jó. Tuomas Jörg vagyok, ismertebb nevemen Birdie. A Galactic Loveballs-ban énekelek. Előtte a Bazális Ganglionokban nyomtam, de az nem lett világszinten ismert.
Odanézek a feliratra. Aha. Megjegyezni biztos nem fogom, az nem megy ilyen gyorsan. Évek kellenének hozzá.
- Hogy szólíthatom? Crisi? Ms. Bollywood?
Kedvesen vigyorgok rá. Aztán fájdalmasba váltok át. Lenyeltem a torokcukrot és még nagy volt. Vakarom a nyakamat, mintha kívülről segíthetnék. És már el is nyel a miniatűr őserdő.
- Szóval férjnél van. Akkor valójában Mrs. Bolderstood? Kár, mert csinos a ruhája.
Megvetően nézek rá a virágra. Mintha egy olyan férfival tenném, akit helyettem választott valami jó bula. Mint a doktornő. Bevette a családba a fikuszt.
- Számolja? Én el fogom veszíteni közben a telefont. Az órám meg... Az nem olyan.
Negyven perc. Úgy elröppen, ahogy én szoktam valami jó cucctól. Ezt fogja mondani. Szép nagy órám van, menő, drága. Nem tudom, van-e rajta stopper. Nézni se szoktam, a lényeg, hogy jól mutasson rajtam.
- Doktornő, erre a kérdésre válaszoljon maga! Tényleg kíváncsi vagyok rá, hogy miért tette fel! Azért, mert ma már toltam egy kis anyagot, kortikálisan még alapvető vagyok, ha érti, mire gondolok.
Négykézlábra ereszkedem. Orrommal kezdem piszkálni a növényt. Az egyik levelét megrágcsálom. Csak a fogaim közé veszem, nem eszem meg.
- Érdekes. Nem hoztam el a papírjaimat. Könyvtárnyi anyag van erről, de utoljára gyerekkoromban vizsgáltak vele. Doktor Goldenworld, kérem, vizsgáljon meg! Hagyjunk minden mást, erre szánjuk rá azt a harmincöt percet! Annyinál járunk?
Lehet, hogy én máshogy számolok. Felállok és kijövök a virág mögül. Sétálok a szobában, megnézem a falakat. Ha van kép, azt, ha nincs, akkor csaka fűtőtestet és a konnektort.
- Működik a befalazott röfi? Bele lehet dugni a...aminek villany kell? - kérdezek kíváncsian a dugaszoló aljzatra mutogatva.

Posts : 41

Birdie & Dr. Boldrewood

Barnaby therapy

*Még soha senki nem jellemezte a mosolyomat, az emberek nem tesznek ilyet, vagy ha mégis, nem hozzák szóba. Általában. Legfeljebb magukban megjegyzik a mosolyról, hogy boszorkányos, hamis, erőltetett, kedves, kihívó és a többi. De ezzel is inkább a másik hangulatát fogalmazzák meg és nem magán a mosolyon van a hangsúly. Ám a jelen helyzetben ez nem állja meg a helyét, nem a hangulatot hanem engem akar jellemezni. *-Nem szoktam senkit sem kielemezni egy váratlan találkozás alkalmával, hacsak nem óhajt a páciensem lenni.*Azonban ez a helyzet még nem aktuális…még. Fogalmam sincs, hogy miért toppant be hozzám, pláne úgy, hogy csak találomra választott ki, ahogy kiderül. A fejemet ingatom a kérdésre, ha akartam sem tudtam volna megjegyezni, még a nevekkel is bajban vagyok, a rímekkel annál inkább. A másnak száraznak tűnő, tudományos szakszavakkal teletűzdelt szöveg azonban úgy issza be magát az agyamba mint itatóspapír a vizet. Elemeire bomlik, a felesleg elpárolog, a lényeg pedig leülepszik és végleg megragad. Újra a fejemet ingatom, nem, fogalmam sincs hogyan hangzott. Úgy vagyok ezzel mint vásárláskor az árakkal. Megnézem mi mennyibe kerül, mi olcsóbb, s aztán amikor már megvettem rögtön el is felejtem. Tőlem ne kérdezze senki, hogy mit mennyiért vettem, később pedig arról sincs fogalmam, hogy hol láttam olcsóbban, szóval az egésznek egyáltalán nincs jelentősége. Bezzeg a ruhákkal már nem így állok, pontosan tudom melyik darabot mennyiért vettem, lévén a minőséget preferálom és a minőség sokba kerül, nekem pedig ki kell fizetnem a számláimat. Az viszont feltűnik, hogy milyen szakszavakat használ, bár nem mindegyiket akkor és ott ahova beillik. A humora, nos biztosan van neki, csak nála nem így hívják, viszont máséra nem vevő.* -Csupán egy ironikus megjegyzés volt, de nem fontos, rendben. Nem terhelem a virágom gondjaival. *A mosoly most nem játszik, de nem is leszek komor és karótnyelt. Próbálom megtalálni az utat hozzá és most már önkéntelenül is elemezgetem magamban. Hogyan szabaduljak meg tőle? Ám úgy tűnik nem akar elmenni, sőt! Kinézett magának, ha csupán egy pillanatnyi ötlet is voltam, mostanra fontos program lettem. Meglepi, hogy nem ismertem fel, később engem is.* -Sajnálom de nem, első látásra legalábbis, de ismerem a munkásságát Mr. Jörg. Maradjunk a Doktornőnél, talán egyszerűbb.*Birdie. Nos a Fekete Toll ideális elnevezés, maradjunk ennél. *-Miből gondolja, hogy férjnél vagyok? Egyébként téved….köszönöm, nekem is tetszik.*A névtáblából olvasta ki, hogy férjnél vagyok? Meglepne. Anyámat is. Évek óta ezzel nyúz, minden beszélgetésünk alkalmával becsempészi a kérdést a mondanivalójába, hol burkoltan, hol nyíltan. Én pedig rendre nyíltan megmondom neki, hogy arra aztán várhat. Jól érzem magam szingliként, szabad vagyok mint a madár és nem kell elviselnem egyetlen pasi rigolyáit, felsőbbrendű viselkedését, koszos gatyáit szanaszéjjel és a felhajtott vécéülőkét. Barnaby továbbra is nagyobb figyelmet kap mint én, megvető pillantást, kíváncsiságot, halvány irigységet. Ebben az emberben több érzelem van jelen egyszerre mint száz másikban. *-Az óra számolja helyettem, ha lejár az idő, csengetni fog.*Mutatok a kis asztalon álló konyhai órára, amit fel is húzok negyvenöt percre, aztán az ajtó feletti faliórát is megmutatom. Kör alakú fakeret, fekete számlap, arany színű számokkal és előremenetelő másodpercmutatóval. Talán ez jobban érdekli mint Barnaby és a rózsa közötti párhuzam. Ebből tudom, hogy nem ismeri a Kis herceg meséjét. Az orvosi latint viszont emlékezetből idézi. Csak összekeveri. Kortikálisan alapvető. *-Persze, hogy értem. Nos…tolt egy kis anyagot? Szabad kérdeznem micsodát? Az meglehetősen nagy hatással lehet a viselkedésére, de azért kérdeztem, mert ön említette….*Mondanám a nevét, de már elfelejtettem. A jegyzetfüzetemért nyúlok és felírom, hogy Fekete Toll. Meg Birdie. Majd utánanézek a neten. Úgy tűnik szükség lesz rá, mert vizsgálatot kér, vagyis kijelentette, hogy a páciensem szeretne lenni. Rá is fér. Bár azt hiszem a viselkedését nagyban befolyásolja az elfogyasztott anyag, sok mindent láttam már a rezidensi éveim alatt, de még soha senki nem akarta megenni a virágot.*-Mr. ….kérem, ne kóstolgassa a virágot, az mérgező. Tudja, szobai fikusz. Ne is rágcsálja. *felállok és hozzá lépek, leguggolok mellé, hogy a tekintetünk egy vonalban legyen. Mint a gyerekekhez. *-Ha a páciensem szeretne lenni, akkor meg kell beszélnünk hányszor jön el hozzám és be kell tartania az időpontokat, másrészt óradíjat kell fizetnie. *Majdnem fellök amikor hirtelen feláll, hátrálnom kell, alig férek el a virág és a kanapé között, de sikerül nem hanyatt esnem a bútorra. A képeket nézegeti, tájképek közé csempészett pacaképeket a Rorschach tesztből. Konnektort. *[color=#663300]-Aminek áram kell? Igen, bele lehet dugni, működik, ezért kérem az ujját ne dugja bele. [/colro]*Felé lépek, megpróbálok belekarolni, hogy aztán a kanapé felé vezessem. Vagy a fotelhoz. *-Nos talán üljünk le egy kicsit, be kell vallanom, hogy ha ilyen sokat járkál, elszédülök. Nehéz követni. Szóval csak pár percre, jó? És szólítson Doktornőnek. Azzal nem lő mellé, az összes többi névvel igen. Nekem is rossz a névmemóriám. Ezért is kell felírnom mindent. *Remélem sikerül leültetnem egy kicsit. Tényleg hiperaktív, egy kicsit, de nagyon valószínű, hogy a „betolt” anyag miatt.*

Szállj, szállj, szállj fel magasra… | Ruha | Zene |

Job : Világsztár Location : Turnébusz Posts : 136

- Váratlanul a páciense lettem. Vagy ha még nem lettem, akkor legyen szíves írjon fel, mert az akarok lenni!
Még mindig nem jutottunk el idáig? Átkozott naptárak. Vidáman szól a kérésem. Szimpatikus a doktornő, szépek a szemei. Még a virágja is érdekes. Lehet, hogy jövök máskor is.
- Értettem! Én értettem, hogy nem gondolta komolyan. Csak szólok, hogy szeretném, ha ezután se gondolná komolyan. Ugye ő se volt még beírva a naptárba?
Mutogatok a virágra. Ha nem vették fel a regisztrációját, ne lelkizzen itt!
- Ez remek, örülök neki! Doktornő? Á, az olyan snassz! Mintha engem Énekesnek szólítana. Vagy Szerző Úrnak. Milyen hülyeség, nem? Az vagyok, de még sok ilyen van. Birdie viszont egyedüli és utánozhatatlan.
Lehet, hogy ezt a nőről is elmondhatom. Még nem tudom. Nem próbáltam ki. Érdekes.
- Ja, még csak kavarnak Barnaby-val? Azt mondta, hogy a rózsája. Nem, már megvan, hogy fogom szólítani magát! Elisa Day. Doktor Elisa Day, hahaha!
Tényleg megvan. Szórakozom addig a rózsájával. Nem vagyok egy botanikus, de hogy ez sose volt rózsa, az biztos.
- Negyvenöt perc! Jézusom, mint az órákon. Egy örökkévalóság volt annyit kibírni egyetlen tanár monoton hangjával. Nem mintha annyira figyeltem volna.
Vissza akarok térni a múltra is, de nem a sulira. Túl izgalmas téma. Túl unalmas. Mint a falióra.
- Ne hívja a rendőrséget, ha kérhetem, jó? Nem hívja ki őket, ugye? Én most a páciense vagyok. Már eddig is az akartam lenni.
Köti az orvosi titoktartás. Viccesnek érzem, mikor szabályokra hivatkozom. Azok nem nekem valók. Most se én tartom be őket.
- Szóval azt mondja, hagyjuk a terápiát, hagyjuk az feltárulkozásomat, mert az csak a pillanatnyi receptivitásomat mutatja, a bekokózott kognitív státuszomat?
Megint el akar küldeni. Ezt csinálja az elejétő, észrevettem én.
- Áhá! Nem tudja a nevemet! Most mondtam. Egyenlőek vagyunk, dr. Boldinghood.
Mikor tudom, hogy nem így hívják, de kimondom az első hasonlót, ami eszembe jut.
- Szobai fikusz. Latin nevén ficus cucis rosa barnabisticus. Nincs is jó íze amúgy.
Csak a fogaim közé vettem, így is elég volt. Nem jó. Lehoztam a nőt a szintemre, itt guggol mellettem. Nagyon jól áll neki ez a ruha, akár áll, akár így féloldalasan közelít meg. A zsebembe nyúlok.
- Mennyi egy óra? Tartsa meg a borravalót!
Van pénzem, nagyon is sok. A mait eltúloztam. Hogy rendszeresen kell jönnöm, megbeszélt időpontokban, az ijesztő. Le is ülnék tőle, ha nem lenne ekkora a mozgásigényem.
- Melyik ujjamat? Mondjuk ezt ne dugjam bele?
És természetesen azonnal közelítek a konnektorhoz. Nem vagyok hülye, nem akarok meghalni. De csak egy kis áramütést okozna! Elvisznek innen engem. A kanapéhoz kísér a doktornő, akinek végig a szemeit nézem közben.
- Nagyon szép alakzatok és színek nőttek oda - mutatok az orra két oldalára bájosan mosolyogva. Leülök. Jó. Egy kicsit.
- Szédülés ellen az is jó, ha sokat ugrál egy helyben. Gondolom, ezt nem tartaná illendőnek és talán a ruhája sem pont erre alkalmas. Még mindig nagyon jól áll Önnek.
Rossz a névmemóriája, most már el is ismerni. Írogat. Jegyzetel! Szeretem, mikor rólam írnak.
- Akkor folytatom a történetet, jó? Ja, nem. Rendszeresség, igen. Minden héten ez az időpont megfelelne.
Simán elfelejtem, jobb esetben lemondom. Ettől még megígérem.
- Tehát a hiperaktivitásom megmaradt. Gyógyszereztek engem, azt csak akkor szerettem, mikor már itallal vettem be. Szedett már úgy antidepresszánst? Fantasztikus! Amit nekem adtak, az nagyon ütős volt így. Később már csak eladtam. Járattak táncra, finn néptáncra, mert én ott születtem. Ezt mondtam már. Zenére, rajzra. A zene érdekelt, a mai napig alkotok és imádok előadni. Szóval szeretné tudni, honnan ered a neve?
És már rá is zendítek. A férfiszólamot megpróbálom azon a borzasztó mély hangon előadni. Én inkább tenor vagyok, de menni fog.
- On the second day I brought her a flower
She was more beautiful than any woman I'd seen I said,
"Do you know where the wild roses grow
So sweet and scarlet and free?"
Szeretem ezt a dalt. Énekelni pedig nem lehet ücsörögve, fekve. Felállok és mintha a színpadon lennék, úgy adom elő, teljes átéléssel, összeszorított szemöldökkel, szívre tett kézzel.
- Mert néha a rózsák megvadulnak.
És most hirtelen odarohanok a konnektorhoz. Beledugom a kisujjamat. Ez rázni fog, egy életre szóló élmény lesz. Szerintem túlélem, mert utána rántanám is ki rögtön. Ha tehetem.

Posts : 41

Birdie & Dr. Boldrewood

Barnaby therapy

*Ó, de jó, megnyertem magamnak, az isten sem küldi el innen. A humora meglehetősen….nos váratlan és nem hiszem, hogy szándékos. A gondolkodása olyan mint a szétszórt szemét, viszi a szél és ő hagyja. Néha felkap innen-onnan valamit, majd eldobja a másik irányba. Van tapasztalatom a lelki problémákhoz, a skizofréniához, a depresszióhoz és a téveszmékhez, de a hülyeséggel még bajlódok. Fekete Toll hiperaktív az biztos, de nem klinikai eset. Az agya is hiperaktív csak nem a megfelelő irányba tolja. Gyakran mond olyat amihez nem tudok hozzászólni, egyelőre csak bólogatok mosolyogva, vagy mint a Barnabyról szóló kérdésre, ingatom a fejem. Nem is tudom mire. Nem kavarunk – hogy lehet feltenni egy ilyen kérdést? – s nem a páciensem. Veszek egy levegőt, hogy megmagyarázzam a rózsa dolgot, de nem jutok szóhoz. Újabb név kerül a palettára, valahonnan ismerős, de vesszek meg, ha most, ebben a felpörgetett helyzetben eszembe jut. A hiperaktív embereket nem lehet megelőzni. Van viszont valami amire tudok mit mondani.* -Nos…Birdie, itt nem én fogok beszélni hanem ön. Jobbára.* Vagy egész idő alatt, ahogy alakulnak most a dolgok, nagyon úgy tűnik. *-Nincs szándékomban hívni a rendőrséget, csak….már a páciensem?.....Ó, értem, szóval az orvosi titoktartásra céloz.*Csak néhány szót tudok közbeszúrni az áradatba, de ezekkel is eljutottunk a lényeghez. Lepillantok a jegyzetemre, ami alig tesz ki pár mondatot, de kezdetnek elég.*-Nos Birdie, a terápia akkor kezdődik amikor meg van a diagnózis, de az ön esetében még nem tartunk ott. Szóval kokain volt? *Rajtakapom. Kapok én választ minden kérdésemre, csak ki kell guberálnom. *-Akkor még sem Elisa Day? Maradjunk egy névnél, rendben? Felírtam az önét és puskázni fogok ha elfelejteném. Nem, Birdie, nem fogok névtáblát kitenni magamra.*Az biztos, hogy ilyen páciensem még nem volt. Utána kell néznem a szakirodalomban, ha egyáltalán van rá példa. Meglehetősen összetett a személyisége, olyan bonyolult, hogy ő sem bír vele. *-Ficus Elastica. A rózsát csak azért mondtam, mert utalni szerettem volna Antoine de Saint-Exupéry Kis hercegére. Örülök, hogy nem ízlik.*Remélem nem megy többé Barnaby közelébe, bár néha olyan mint a gyerekek, amit nem lehet, csak azért is. Hosszú lesz ez a délután. Megyek utána, mellette, folyton szemmel kell tartanom, főleg amikor a konnektor kerül szóba. Anyuka lettem. Fizetett anyuka, a kezembe nyomott köteg pénzre nézek, majd leteszem a kis asztalra. Számolatlanul is több mint az óradíjam, de nem mondom meg mennyit érek. Néha rugalmas vagyok az ilyen kérdésekben, és a vastagabb ceruzát veszem elő. *-Egyiket se dugja bele.*Felírom magamnak, hogy be kell szerezzek pár biztonsági konnektor dugaszt, olyat amilyet a gyerekes családok vesznek. Valószínűleg nem látott még olyat, így azt sem tudja hogyan kell eltávolítani, egyébként is csak a hozzávaló eszközzel lehet, azt meg magamnál tartom. Az is lehet, hogy más pácienseknél is jól fog jönni. Megfogom a karját és kísérletet teszek arra, hogy végre leültessem. Addig jó amíg a kanapén ül, de nincs sok reményem arra, hogy sokáig ott is marad, ezért ugrásra készen állok. Le is teszem a jegyzeteimet, minden véleményt amit róla alkotok, majd később leírom. Azt legalább meg tudom jegyezni. *-A szeplőimre gondol? Köszönöm, szeretem a szeplőimet…..nem igazán szeretnék ugrálni, elég ha egy helyben marad Birdie….kedves, hogy ezt mondja, az elmúlt öt percben nem változott semmi.*Csapong, kimondja azt ami eszébe jut arról amit lát. Képtelen a koncentrálásra. Végre leül, ahogy én is, de épp csak félfenékkel, hogy bármikor felpattanhassak, ha esetleg megint a konnektorral szeretne közelebbi ismeretséget kötni. Figyelek, jegyzetelek de már csak elméletben. Az is elég fárasztó, ugrálni ide-oda, térben és időben. Elég nehéz követni. Antidepresszánsra inni…tejóég! Azért azt a finn néptáncolást megnéztem volna, akkor még biztosan nem voltak tollak a hajában. Melyik nevem honnan ered? Elmondott vagy hatot, nem beszélve a sajátomról, amihez nem kell túl nagy fantázia. Aztán felpattan és énekelni kezd, én sem maradok ülve, biztos ami biztos. S akkor rájövök hol hallottam az Elisa Day nevet. Imádom azt a számot, az énekes mély hangja libabőrt csal a karomra minden alkalommal, a dallam pedig fantasztikus. Nos, a történet már nem annyira, legalábbis az eredeti, de a dalban már az enyhített változat funkcionál. Birdienek jó hangja van, bár nem olyan mély mint a….hogy is hívjáknak, aki énekli, de ő is képes libabőrt csalni a karomra. Azzal nem különben amit utána cselekszik. Lépek utána, nyúlok a karjáért, hogy elhúzzam. *-Neee! *Kiáltok rá, részben ijedten, részben úgy mint egy anya…vagy az egy és ugyanaz? Ha meg is rázta, nem lehet olyan nagy dolog. Csíp és bizserget, főleg, hogy csak az egyik ujját dugta az egyik lyukba, vagy egyiket sem, hiszen sokkal vastagabb az ujja semmint beleférjen. Franc essen az összes konnektorba. Dühös vagyok. Nem hiányzik egy ilyen ügy, a felelősség az enyém. *-Üljön le, most azonnal!*Elő kell vennem a rossz zsarut. Mérgesen nézek rá, nem kerül erőfeszítésbe, a kanapéra mutatok ellentmondást nem tűrően. *-Ott is marad! Ha a páciensem akar maradni. Megértette?

Szállj, szállj, szállj fel magasra… | Ruha | Zene |

Job : Világsztár Location : Turnébusz Posts : 136

A doktornő tüdeje már biztos megtelt. Sokszor levegőt vett és már annyiszor benne maradt, mikor új témába kezdtem, hogy szerintem már duzzadhat. Mint elöl, kellemes látványt nyújtva.
- Vallatás? Elnéztem az irodát? Nem a rendőrörsre jöttem. Na jó, nem vagyok én Hannibal Lecter, hogy a bárányokról faggassam. Ha Ön kérdez, én válaszolok valamire.
Valószínűleg nem arra, amit kérdez. Á, ez unalmas lenne! Nem fogom megvárni, amíg kérdez. Csak futó gondolat volt. Figyelem, hogy elfogadott-e a doktornő. Nem mond ellent. Hihetek neki? Ha egy híresség jár nála és ráhívja a rendőröket, abból ő hogy jön ki? A közönségem kiutálná a világból. Nyilván erre is gondolt.
- Tisztán kell jönnöm, hogy diagnózisom legyen? A drogfüggőség nem elég? Mi kell, hogy megállapítsa? Adok mintát. Csak kérek egy lekvárosüveget. Tisztát. Bármit produkálok bele!
Azt mondja, hogy sehol nem tartunk. Pedig már mióta beszélek! Nem baj, én jól szórakozom. Pont ezért vágtam neki a városnak.
- Egy név, rendben! Engem hogy hívnak? Nem ér lesni!
A nőre mutatok kacsintva. Nem puskázhat. Egyest adok, ha megteszi. Nem kell nekem névtábla. Itt van az ajtón. Én puskázhatok, akkor is, ha egyest ad. Doktor Bolren...Bolwer...basszus!
- Felelős vagy azért, akit megszerettél! Valami ilyesmi, ugye? Azt a kis buzit a gyerekek szeretik nagyon. Bocsánat, nem akartam megbántani, ha esetleg Ön is a saját neméhez vonzódik! Bár roppant nagy csalódás lenne...
Ha egy ilyen csinos nő egy másik ilyen csinosra vágyna és nekem legfeljebb nézőként lenne helyem...az nem lenne az igazi. A kis herceget nem szeretem.
Doktor Boldengold értett a pénzből. Talán enyhébb lesz mostantól.
- Jaj már!
Tudom én, hogy bármelyik ujjamon keresztül komoly áramütést kaphatnék. Vagy komolyan nem történne semmi. Az én életmódommal talán szégyellnivaló, hogy még sose dugtam bele semmimet egy konnektorba. Előbb ugrottam gumikötéllel, minthogy ezt megtettem volna. Már volt értelme eljönni! Közönség előtt az igazi ilyet tenni.
- Nem! A szemeire, azok sokkal szebbek. A szeplői is cukik, de a szemei úgy világítanak, mint Vegas neonfényei a sötét éjszakában. Csodálatosak! Örülök, hogy nem változnak.
Ugrálás nélkül is szépek. A doktornő most kicsit erősebb stílusra váltott. Nem fogok megsértődni. Csak csúnyán nézek rá. Csúnyán a szép szemeibe. El kell mosolyodnom. Tényleg fantasztikusan szépek.
A dal hallatán Ms. Doldenbold nem él át túl látványos érzelmeket. Megmondta, hogy nem fog beszélni. A testével sem. Sajnálom. Ő az a fajta közönség, aki esetleg utólag ír a fórumunkra vagy elmondja a barátnőinek, mennyire jó volt a koncert. Én jobban szeretem a direkt visszajelzést. Dr. Elisa Day figyelmét azzal fogom felhívni igazán, amit most teszek. Már sikít is, mint egy elvakult Elvis-rajongó.
Hátraugrom, seggre ülök. És csak ott ülök, fejjel előre, tollal felfelé.
- Innen már hova? Bocsánat, háttal vagyok.
Megfordulok. Törökülésben az asztallal szemben. Az órára pillantok. Fájdalmasan.
- Kicsit fáj a fejem. És a szívem. Mintha átment volna rajta egy villanyvonat, jobbról balra. Karból karba, mellkason át. Baj, ha most nem szeretnék felállni?
Ki fog törölni a naptárból? Be se írt. Nagyon mérges. Imádnivaló. Mosolyognék rá, ha nem hasogatna a fejem. Sokszor fáj. Lehet, hogy alakul benne valami. De most ez a bizsergés.
- Hú! Még mindig robog és pezseg. Ismeri ezt az érzést? Jó, tudom, maga kérdez. Megkérdezi tőlem, hogy miért csináltam?
És tudom? Tudom. El fogok menni innen, de előtte nyomot hagyok. Mély nyomot, kitaposott ösvényt, cséplőgép ásta árkot. Jaj, nagyon rossz. El kell feküdnöm. Széttárt karokkal terülök el és a szememet is behunyom.
- Nincs nagy baj. Csak pihenek. Jó a migrénre - próbálom nyugtatni az egyberuhás doktornőt.
Hiányoznak a szemei. Lehunyt pillákkal nem látom őket.

Posts : 41

Birdie & Dr. Boldrewood

Barnaby therapy

*Valamire. Nos minden bizonnyal nem arra fog válaszolni amit kérdezek, de talán abból a válaszból is le tudok majd szűrni valamit. Egyelőre olyan mint egy hiperaktív gyerek. Kész rejtély hogyan nőtt fel és csinált karriert, mert utóbbi az van neki. Felnőttlét, nos inkább testben mint lélekben. *-A drogfüggőség nem diagnózis és nem is betegség, csupán valaminek a következménye. Nem itt nálam nem kell mintát leadnia.*Még csak az kéne, hogy a polcomon virítson egy vizelettel teli üveg. Mióta beszélünk? Az órára pillantok. Elég ideje ahhoz, hogy lefáradjak, de nem elég ideje ahhoz, hogy diagnózist állítsak fel. Fekete Toll igen fárasztó, főleg úgy, hogy nem készültem rá. Akinek most itt kellene ülnie, az össze-vissza ugráló és beszélő férfi tökéletes ellentéte, én ma nyugalomra és mosolyogásra készültem, nem hajat tépni. Nyugalomra intem magam, még sosem volt úgy, hogy ne lett volna valahogy, Fekete Tollon is túljutok, és ha a fene fenét eszik is, felállítom a diagnózist. A kérdés már csak az, hogy szükség lesz-e terápiára, mert eddig úgy tűnt nekem, a hirtelen támadt páciensem nem akar meggyógyulni, nagyon is jól érzi magát a bőrében. Majd ha szóhoz jutok és lesz alkalom rá, megkérdezem miért is van itt, azon túl, hogy véletlenül kiszámolta az én ajtómat. Igenis lesni fogok ha a nevén szeretném szólítani, de sem erre sem másra egyelőre nincs lehetőségem, repkednek a gondolatai és a szavai. *-Igen, pontosan….nos, kétlem, hogy a herceg a saját neméhez vonzódott volna…talán el kellene olvasnia, a felnőtteknek is élményt nyújt.*Valójában öt évente el kellene olvasni, mindenki mást lát benne és igen érdekes nyomon követni a magunk változásait. Zseniális könyvnek tartom. Az engem érintő burkolt kérdésre nem válaszolok, már csak azért sem mert nem rólam van szó, másrészt semmi köze hozzá, de a mosoly önkéntelenül az arcomra kunkorodik amikor a feltételezett csalódását fejezi ki. Hagyom magam sodortatni az árral, Fekete Toll árjával, sikerül egy áramütést megúsznia, de fel sem veszi. Inkább nekem udvarol amit félre is értek, de nem csoda, szinte követhetetlen a gondolkodása. *-Köszönöm. Szépek a szemeim…nos még senki nem hasonlította Vegas fényeihez.*Ha látná hogyan tudom forgatni, csak az egyiket. Nem mutatom meg, újabb hullámot korbácsolnék vele. Némi szigorral elérem, hogy egy helyben maradjon, örülök, hogy ez használ, de sajnos nem sokáig és a helyre kis magánkoncertet sem tudom élvezni igazán, mire ellazulhatnék – amit jelen esetben nem tehetek meg, tekintve, hogy Fekete Toll bármikor bármit csinálhat – már meg is teszi. A frász jön rám, az első pillanatokban még reménykedem, hogy nem sikerült az ujját a konnektorba dugni, elvégre elég kicsi az a lyuk, de aztán eldől. Belőlem meg kibújik az orvos, noha pszichiáter vagyok, azért végeztem általános orvosi tanulmányokat is. Higgadtság. Onnan már nem fog sehova ugrálni. *-Nem baj Birdie, feküdjön csak, ne mozogjon.*Az asztalomhoz megyek a telefonomért, majd leveszem a cipőmet, fogk egy párnát a kanapéról és hozzá lépek. Letérdelek mellé, miközben ő persze folyamatosan beszél, a párnát a feje alá teszem és megpróbálom elkapni az egyik kezét, hogy kitapintsam a pulzusát. *-Nem ismerem szerencsére, sosem próbáltam ki a konnektort és nem is akarom. *Ha sikerül megtalálnom a pulzusát, ha nem, a telefonra is figyelek, hogy felhívjam a 911-et. *-Figyeljen Birdie, mentőt hívok és megvizsgálják, addig maradjon nyugton. Komolyabb is történhetett volna, szerencsére csak egy konnektor volt és nem a transzformátorház.*S már nyomom is a hívást, a karját szorosan tartom, akkor is ha a verőeret nem találom. Nehogy elszaladjon nekem innen amíg kiérkezik a mentő. Esternek is ilyenkor kell szendvicset vennie.*

Szállj, szállj, szállj fel magasra… | Ruha | Zene |

Job : Világsztár Location : Turnébusz Posts : 136

- A következmény következményét hagyjuk. Az előzményével akar foglalkozni?
Komolyan nem értem, miket beszél. Nincs diagnózis, nem vagyok beteg. A drogtól nem. Nem ismer. Nem kér üveget se. Úgy unja már, hogy lesi az órát. Én nagyon is élvezem! Nem értem, ő se engem, de egyre szórakoztatóbb. És nagyon szép látványt nyújt a doktornő. Lehet, hogy bánhatnék vele finomabban. Máskor.
- Vejnemöjnenről olvasott már? Na, ő nem vonzódott a hím istenekhez. Azt mondja, érdemes A kis herceget elolvasni? Kötelező volt. Ezért nem olvastam el.
Sok más könyvön átrágtam magam. Kellett az ihlet, kellettek a szép művek. Tényleg! Csak az volt tiltólistán, amit muszáj lett volna. Nem tudom, hogy eltaláltam-e az identitását (remélem, nem) vagy csak hülyének néz. Legalább szereztem egy kis örömet.
- Ezek szerint másoknak nincs ilyen jó szemük az Ön szemeihez!
Az éjszakai Vegas-ban mozgok már évek óta. Néha nappal is, de éjjel nagyon. Persze, hogy ez jut eszembe. Megint bámulok, még mindig bámulok.
Aztán ugrok, a doktornő is. Nincs baj. Már megvan. Ülök, fekszem. A nyelvemet nem lógatom. Felnézek, hogy mit csinál a doktornő. Hova megy cipő nélkül? Ide mellém? Hehe... Jó társaságom lesz. Mikor párnával jön, hirtelen felhengeredek, fájdalmasan elhúzom a számat és négykézláb hátrálok a falhoz.
- Jesszus! Meg akar fojtani? Eltüntetné a hullámat, nehogy kiderüljön, hogy a maga áramától fogok meghalni? Én nem akarok meghalni!
Nem adnám magam olcsón. Ez rejlene a szép szemek mögött? Látom kinőni a szárnyait. És a sárkányfogait. A szemei még mindig gyönyörűek.
- Szépség és szörnyeteg...
Lüktet a mellkasom. Nem esett jól a hirtelen mozdulat.
- Az rosszabb, mintha meg akarna ölni. Engem lecsuknának! Már jól vagyok. Nincs diagnózis, nincs betegség.
Ha tényleg telefonálni fog, ha meg tudta nyomni a gombot, akkor elszaladok. Túl kell élnem, még ha bele is halok. Nem vihetnek el, mint áramütött drogost! Mire ideérnek, sehol sem leszek. Azt nem lehet, nem hagyhatom magam.

Posts : 41

Birdie & Dr. Boldrewood

Barnaby therapy

-Nos, az előzményekből sok mindent meg lehet tudni. *Ha a jelene ilyen zaklatott, kusza, bonyolult és viharos, milyen lehetett a múltja? Meg kellene néznem egy finn népi táncot. Talán nem kellene most orvosként viselkednem, egy koncerten minden bizonnyal szórakoztatna a viselkedése. Most lefáraszt, délután elmegyek egy jóga órára, meditálni fogok. *-Vejne kicsoda? Nem, nem hiszem, hogy hallottam volna az úriember nevét. *Bár ez nálam nem jelent semmit, kimondva is beletörik a nyelvem, nem hogy a gondolataim és a memóriám. Na az utóbbi valószínűleg már régen orra bukott. *-Néptáncolni is kötelező volt?*Azt sem csinálta? Csak a zene érdekelte. Gyerekként sok mindent kell csinálnunk, a szüleink a saját elbukott életüket akarják ránk sózni, mintha lenne belőle valami. A baj csak az, hogy a gyerekek egészen más személyiséggel és tehetséggel rendelkeznek mint a szüleik. Az anyukám született feleség és anya. Én soha nem leszek az, valószínűleg egyik sem. Nem is akarok az lenni. Én született szabad vagyok. *-Ennyire jók nem. De volt már szikrázó csillag, drágakő és gyémánt. Meglehetősen egysíkú. Igaza van.*A férfiak nem túl kreatívak bókolás terén, ebből lehet tudni, hogy nem őszinték. Egy őszinte férfi mindig költői. A leghülyébből is kijön. Ezek után úgy fogom nézni az éjszakai fényeket mintha a saját szemeimbe tekintenék. Fekete Tollat nem fogom elfelejteni, főleg a kis műsora után biztosan nem. Még jó, hogy nem verte le a biztosítékot. A frász jön rám, de csak pillanatokig tart, utána jön a hidegvér és a tudás. Megtennék mindent a kényelméért és a mentőket is hívnám, hiszen egy áramütéssel nem lehet tréfálni, pulzus, EKG, egy napos megfigyelés. Azon merengek, miközben párnát kerítek és mellé térdepelek, hogy a francba fért bele az ujja abba a pici lyukba, hogy az áram meg tudta csapni. Legfeljebb Ester kis ujj műkörmének a hegye illene bele. Tenném a feje alá a párnát, de a bonyolult lélek megint feljajdul, komolyan, még engem is megijeszt ahogy felkiált.* -Jesszus! …Dehogy…..Hogy micsoda?*Vetem közbe szinkronban és úgy érzem a szomszéd házban is hallják ahogy az agyam fogaskerekei megpróbálják követni Fekete Toll gondolatmenetét. Szemet forgatok.* -Csak a feje alá szerettem volna tenni, hogy kényelmesebben feküdjön. Tudja maga nagyon fárasztó.*És kénytelen vagyok letenni magam mellé a telefont, hogy utána másszak. Más helyszínen, más helyzetben ez még szexi is lenne, de most nem érzem annak, s a párnát is húzom magam után. Ha Ester most bekukkantana, valószínűleg nagy szemeket meresztene, és azonnal hívná Cordelia-t. *-Ugyan ne vicceljen már…hmhmhm…meg kell vizsgálni a szívét. Egy áramütés nem játék. Nem csuknák le.*Megengedem magamnak, hogy megforduljon a fejemben egy hisztérikus nevetés gondolata. Most mi a fenét csináljak? Majd megfigyelem én. Kel lennie itt az emeleten egy vérnyomásmérőnek, vagy lejjebb a nőgyógyászoknál. Visszajöhetne már Ester. Hol a csudában lehet? Megvárja míg kifogják a halakat a tengerből?* -Rendben, nem telefonálok. Szeretne egy magánorvost? Olyat aki nem beszél senkinek. Itt Vegasban van ilyen. Tudja, mint a maffiadoki. *Megpróbálok mellé ülni, ha tovább araszol nem megyek utána, elég nevetséges már így is, hogy a szőnyegen csúszok-mászok, párnát húzva magam után. Ha elérem, felmutatom a párnát, óvatosan, egyelőre messze tőle.* -A feje alá teszem, vagy leteszem a földre és magához húzza, oké? Aztán lefekszik…de tudja mit? Ha már ilyen szépen elszaladt előlem, akár a kanapéra is fekhet. Komolyan mondom, hogy feküdnie kellene. *Vagy felhívhatnám egy orvos ismerősömet, hogy ilyenkor mi a teendő. Mármint ha a páciens nem akar mentőt. Mennyi lehet most az idő New Yorkban?*

Szállj, szállj, szállj fel magasra… | Ruha | Zene |

Job : Világsztár Location : Turnébusz Posts : 136

- Jó, akkor majd folytatom. A gyógyszereknél tartottunk, ugye? Amiket akkor szerettem meg, mikor itallal szedtem őket. Bocsánat, hogy most nem készültem! Isten bizony megkínálnám valami finommal. Szereti a finn vodkát, Ms. Bolzerbold?
Ha a nemzeti eposzunkat nem olvasta, nem látta, nem ismeri, a boltokban akkor is ott figyel az, amit világszerte imádnak. Ami itt is ad egy kis hazai ízt. Hiányzik ám Finnország! Már régóta itt vagyok. De most olyan jó itt! Főleg a doktornővel.
- Nálunk ő a "főisten".
Macskakörmözök, talán túl sokáig és csak utána folytatom.
- Bármit összevarázsol. Énekléssel! Példakép. Én is olyan isten akartam lenni, mint ő. Egy rockbálvány!
Én fontosnak tartom a nemzeti hagyományt. Ki szoktuk állítani a finn zászlót is a koncerten és imádja a nép. Mindegyik.
- Nem! Mármint nekem igen, mert nem én találtam ki, hanem mennem kellett, de azt szerettem. Érdekli?
Az orvosom azt mondta, a tánc azért tetszik nekem, mert mozgással jár. Persze volt, hogy mást táncoltam, nem azt, amit kellett volna. De úgy érzem, hogy tisztességgel csináltam, amíg csináltam.
Csücsörítve bólogatok, hogy ilyet még nem mondtak neki, csak mindenféle sablont. Még egyszer végignézem őt, hogy ne ragadjak le a szeménél. És mutatnék pár lépést az egyik táncunkból, de jobb ötletem támad.
Ahogy a doktornő is megijed, én is megijedek. Még egyszer. Most mitől? Nevetnem kell, ez most vicces.
- Nem? Nem akart megölni? Ja, akkor jó! Bocsánat, lehet, hogy az előbb hangos volt. Nem szeretném besározni. A DOKTORNŐ NEM AKAR MEGÖLNI!
Kiabálok, hátha csak a gyanúsítást hallották. Nem szeretném szégyenben hagyni ezt a szőke csodát. De amit a szemével csinál! Az enyéim kikerednek, úgy érzem, felcsúsznak egészen a homlokom közepéig. Nem csak sárkánnyá változott, nem csak szárnyakat növesztett, hanem az egyik neon külön életre kelt!
- Ó, ez csodálatos! Megforgatja újra a lámpáját! Fantasztikus! Nem fog kiesni, ugye? Nincs okuláris neutrofíliája?
Ha ennyire mozgékony, lehet, hogy jogos az aggodalmam. Eszembe jutott megint valami, amit egyszer vizsgáltak rajtam. Tetszett a neve. Fogalmam sincs, mit jelent. Most semmit nem csinálok, csak figyelek. A sárkány megközelít, a lehelletét szinte a bőrömön érzem. És alatta, tűzzel éget. Ja, nem, az az elektromosság volt. Az hívta ide. Fárasztás? Kicsit fáradt vagyok, igen.
- Fájdalmat okoztam, Ms. Wonderworld? Mit tehetnék magáért? Maga egészen lenyűgöző.
Rámtör a bájos mosolygás. Szokták mondani, hogy nem mindig az, aminek érzem. A telefonra pillantok. Megúsztam! A sárkány nem hívja a disznókat. Hanem mászik, be akar cserkészni. Hagyom neki. Ilyen sárkányt én még nem láttam.
- Másfélét sem, de ilyet biztos nem láttam - fejezem be szóban, amit elkezdtem fejben.
A mancsával húzza az előző zsákmányát. Biztos a barlangból cibálta ki.
- Egy párna! Leterített egy párnát.
Megpróbálok felülni egy kicsit. Nem is rossz! Így se rosszabb.
- Dobog. Érzem. A nyakamon is.
Megérintem a lüktető ereimet. Eszembe jut az a csaj, aki fakírt játszott belőve és magába vágta a kést. Na, ő is túlélte! Én meg csak nyúlkáltam az áramban. A kokainra ez...nagyon tuti módszer!
- De megtaláltál volna a véremben az anyagot, a mait, meg a korábbiakat. Először meggyógyítanak, aztán lecsuknak és még elvonóra is küldenek. Szeretem a botrányt, kell is, de ma nincs hozzá kedvem.
Lehet, hogy öt perc múlva lesz.
- Köszönöm! Mit tehetek cserébe? Kinyalom szívesen! Vagy dupla díjat adok, ha gondolja. Igen, van is egy magánorvosom.
Már üldögélek, félig guggolva, szinte indulásra készen. A telefonomért matatok. Hol van? Másik zseb. Ott sincs. Körbenézek. És utolért...már nincs szárnya. Megdöbbenve nézem. Aztán a párnáját. A szám is tátva marad. Visszaváltozott emberi formájába. A szemei! Megint el kell mosolyodnom.
- Köszönöm szépen!
A párnáért nyúlok. Kezembe veszem, megforgatom. Belehallgatok, hogy dobog-e? Lüktet? Valamit hallok.
- Jobb feküdni? Én nem úgy éreztem. Maga nem akar lefeküdni? A kanapé kényelmesebb, nekem jó itt.
Nem akarom elküldeni. Mi lett velem? Túlzásnak érzem, hogy itt és most? Túl szép hozzá a szeme. Felállok, gyorsan, ahogy szoktam. Várok egy kicsit és nézem a képet a falon. Nem mozog. Minden olyan hideg.
- Mint a méhek rajzáskor, amikor felveszik a V-alakot, de már a kaptárban és nagyon szorgosan csapdosnak a szárnyaikkal, mondják a zümmögésüket egymásnak. Egy szempillantásnyi szünet sincs és pokoli a hőség. Ez van most itt.
Mellkasomat ütöm. Már két kézzel, mint a gorillák, feltéve, hogy a doktornő nem fogott le vagy nem lökött rá egyenesen rá a kanapéra. Mert akkor most jöhet a tánc.
- Hejjj!
Körbe, oldalra, taps és vissza.

Posts : 41

Birdie & Dr. Boldrewood

Barnaby therapy

*Számolatlanul a sokadik nevem hangzik el, még véletlenül sem találja el a valódit, pedig ennyi mellébeszélésből, legalább egyszer illett volna. Az már teljesen mindegy, hogy a gyógyszert szedte az italra, vagy fordítva, esetleg alkohollal vette be a gyógyszereket, hogy egyszerre üssenek. Hogy most melyik verzió állja meg a helyét, nem tudom, de valami játszik nála az biztos. Attól hiperaktív és szétszórt és idétlen. A fejemet ingatom a kérdésre, bár nem a „nem szeretem” a válasz, hanem egyáltalán nem kóstoltam a finn vodkát. Bár lehet, hogy csak nem tudok róla, áldott szép egyetemi évek. A tequilára emlékszem és a sok Bond koktélra, na meg a Margaritára. Egy ideig hallgatok, ő beszél. Megtudom, hogy Vejneakárki a főisten, szigorúan idézőjelben, és, hogy varázsló, és Fekete Toll is az szeretett volna lenni. Mondjuk a mostani neve illene is hozzá ha indián lenne. Az biztos, hogy újdonsült páciensem életében a zene mindig is nagy szerepet játszott. Hol így, hol úgy. *-Persze, hogy érdekel. Meséljen róla.*Engem minden kell, hogy érdekeljen, bármi amiről a páciens szívesen beszél, akkor is ha nem érdekel. Nem mondhatok ilyet, de félek attól, hogy leáll nekem itt néptáncolni. Gondolatban Estert szidom amiért ilyen sokáig elmarad azokkal a szendvicsekkel, kezdek én is éhes lenni. Feltételezem a tánc, mint terápia nem nagyon vált be, legfeljebb ideig-óráig, lefoglalta a figyelmét, és megcsapolta az energiáit, de Fekete Toll olyan mint a Duracell. Vagy inkább perpetuum mobile. Ha tudom, hogy mi vár rám ezek után, ha a jövőbe láthatnék, akkor inkább táncra kértem volna, de késő bánat. A baj megtörténik, engem röviden lever a víz, kisvártatva még egyszer. Szinkronban ijedezünk egymástól, őt mulattatja a dolog, engem nem annyira. Sőt! Megpróbálom megnyugtatni és lebeszélni arról a gondolatról, hogy gyilkolásra támadt volna kedvem, ám ahogy minden, úgy ez is fordítva sül el. Szerintem még Ester is hallotta a kiabálást, akárhol is van, de mivel nem tör be az ajtón két kezét a mellkasára szorítva ijedtében, feltételezem, még nem érkezett vissza. Biztosan új fiú van a büfében és vele flörtöl, de az is lehet, hogy már a második randit beszélik le. Akaratlanul is szemet forgatok amivel elbűvölöm és nem vagyok semmi jónak az elrontója, újra megforgatom a „lámpámat”. El is nevetem magam.* -Nem fog kiesni. És nem, nincs olyan betegségem tekintve, hogy okuláris neutrofília nem létezik. Így egyben…de értékelem az aggodalmát. *Az enyémet azonban senki nem értékeli, pedig jócskán van belőle. A nevetésem rövid életű volt, megint elővesz a félsz, hogy itt lesz komolyabb baja a rendelőmben, s ha már fizetett, a páciensem és én vagyok a felelős mindenért ami történik. Ráadásul a konnektorba való nyúlásnak közvetlenül nincs köze az alapbetegségéhez….amiről még mindig homályos feltételezéseim vannak. Maradok a droggal való felturbózás mellett. Meg a nagy sóhaj mellett. *-Fájdalmat? Nem okozott fájdalmat, csak úgy érzem mint akit beleraktak egy centrifugába. *Elég találó hasonlat. Jön az újabb pörgés, fogalmam sincs miről beszél, nem egy malomban őrlünk, de ezt már nem mondom ki, nehogy zavart keltsek az erőben. Ha tippelnem kellene, azt mondanám a gondolatait fejtette ki hangosan, a közepétől kezdve. Minden tudásom hangosan koppan a földön fekete Tollról lepattanva, nem is fűzök semmit a cselekvéseim kommentálásához, csak teszem amit tennem kell. *-Holnap lesz?*Holnap ne jöjjön, kérlek Istenem! Ha mentőt nem, akkor másik orvost, olyat amelyiknek be lehet varrni a száját, vagy a saját orvos, az is jó. Ám előtte még engem kerget Cordelia kanapéjára. Egyre sürgetőbbnek érzem a ma esti koktélom órájának átállítását, úgy öt perc múlvára. A kérdés, hogy mit tehet értem, már majdnem válaszra is lel, de akkor olyat nyög be csak úgy a nem létező mellényzsebéből kirángatva, hogy a nyálam amit szerettem volna lenyelni és ami egyébként egy akaratlan beidegződés, most elakad, aztán félremegy. Tényleg azt mondta, hogy szívesen kinyal? ~Ne vedd be Crisi, ignoráld! ~-Már épp eleget fizetett a mai ülésért…..van magánorvosa? Remek, akkor hívjuk fel.*Kapva kapok a lehetőségen, miközben már fekve látnám. *-Szívesen.*Visszamosolygok rá és remélem nem ismétli meg az iménti ajánlatát. *-Nem fekszem le. Az enyém a fotel. Itt marad a földön? Ha kényelmes, maradhat, csak ne ugráljon. *Majd sóhajtok egy nagyot mikor a következő pillanatban már ugrik is fel, mintha nem is kértem volna semmit. Én is felugrom, korántsem olyan gyorsan mint ő, de engem nem töltött fel az elektromosság. Az egyik pacás képet nézi és mesél róla. Magamban elraktározom a kis mesét és hozzálépek, óvatosan és finoman a vállaira simítom a kezeimet, hogy mégis a kanapé felé terelgessem. Ám isten nem ver bottal és Murphy is eléggé éber. Ahhoz képest, hogy alig öt perce a kettőhúszba nyúlt, elég virgonc.* -Kérem Mr…..Fekete Toll! Üljön le! Nagyon szépen táncol, de szeretném ha….az előbb kérdezte mit tehet értem. Nos, azt szeretném ha leülne a kanapéra és nyugton maradna. Az én kedvemért, rendben? *És terelgetni próbálom, hacsak nem kell követnem a tánclépéseket. Körbe, oldalra, nem tapsolok és vissza.*

Szállj, szállj, szállj fel magasra… | Ruha | Zene |

Job : Világsztár Location : Turnébusz Posts : 136

Nem szereti a finn vodkát. Mély megdöbbenés. Akkor mit szeret?
- Almalé? Szénsavmentes ásványvíz? Rosé? Cuvée? Búzasör?
Kíváncsi vagyok. Mondta, hogy nem ő akar beszélni, de ez egy ártalmatlan kérdés. Nekem is jár valami, nem? Kinyílok itt, mint a rózsa, amit emlegetett. Hú, a virág. Ránézek. Nem, most nem érdekel.
- Táncról mesélni? Inkább járni jó. Ha elmondom, nem az igazi.
Hogy én mit gondolok a táncról, az most nem ide tartozik. Talán később.
Talán akkor, ha jobban leszek. Fel lettem villanyozva, szó szerint csatlakoztam az akkumulátorhoz és ez a töméntelen mennyiségű energia nem mostanában ürül ki belőlem. Feszít, nyom, húz és még meg is esztergál belülről. Sárkányt látok, halált, aztán rájövök, hogy az egyik nem valódi.
- Hallotta valaki? Mondja, ha másik irodába nyitok be, találtam volna valakit vagy most csak maga van?
Ámulva hallgatom, ahogy a szeméről beszél. Nem beteg, jól van. Nem zavar, hogy fiktív kórról beszéltem. Szeretek ilyenekkel dobálózni, csak úgy, céltalanul. A céljaim másra valók.
- Ha lenne olyan betegsége, ami nem is létezik, akkor még jobban aggódnék. Az elég para.
Most már egyenesbe álltak a szemei. Sok lesz belőlük, nem leshetem őket örökké. A kacaja nagyon aranyos. Csengő és bongó. Tündéri.
- Engem érez úgy, mint aki centrifugában van? Vagy én raktam bele magát. A modern gépek már egyben csinálják, de sejtem, mire gondol. Egyszer kipróbáltam egy két és fél órás programot a szállodai mosógépben. Öt perc után észrevettek, mert akkor már döglődött a masina, nem az én testsúlyomra tervezték, pedig szerintem pillekönnyű vagyok. Forgatott, rázott. Két szennyest azért magam mellé vettem, hogy életszerű legyen a dolog. Azok aztán mindenhol jártak, az orromban, a szememre tekeredve.
Majdnem feljelentettek, végül egy "kis" summával megoldottam a dolgot.
- Úgy kell élni, mintha a holnap sose jönne el. De az orvosom mindig rendel, mikor kérem. Szerintem ma is.
Kap eleget, hogy egy csettintésre ugorjon. Lazán ajánlok fel valami olyat, amit biztos nem adna meg minden betege. És fel se veszi! Tényleg leszbikus? Vagy csak nem mer élni a lehetőséggel? Tudom, beteg-orvos kapcsolatban nem szabad ilyet tenni.
- Jaj, ne! Olyan jól szórakozunk, nem? Ő nem tud ilyen terápiát, mint maga, Ms. Boldrewood. Nem mászna felém párnával úgy, hogy közben újra felölti az emberi alakját.
Erre és a szemforgatásra emlékezni fogok. Fotel. Az se rossz. A doktornő szép, a fotel szép, illenek egymáshoz. A háttérben Barnaby haverom.
Elkezdem azt, amiről beszélni nem olyan érdekes. Egyik lépés a másik után. És milyen édes a doktornő, hogy be akar szállni. Finom mozdulattal érint meg, én pedig elkapom az oldalát és a másik vállát, hogy együtt lépjünk. Nagyot dobbantok.
- Üljek le? Most kellett volna fordulni! Vallja be, hogy legszívesebben ropná velem!
Birka leszek, akit irányítanak. Nem bottal, mert az nem is kell, megy anélkül. A kanapéig elmegyek, ott viszont megállok. Megmakacsolom magam.
- Nem ülök le, nem fekszem le. Nem hiszem el, hogy ezt szeretné. Pillanatnyi megoldás, nem jó a robbanás ellen.
Mert ha ott kéne ülnöm, biztosan detonálnék. Józanul még talán kibírnék tíz perc semmittevést, mondjuk egy interjú kedvéért.
- Beszélgessünk, jó? Eddig csak terelgetett, mint a témát. Folytathatom? A tánc után jött az éneklés és a zene. Tanultam gitározni, zongorázni. Mindkettőt művelem is, a gitárt jobban szeretem. A zenében el tudok úszni jó messzire. Mondtam már, hogy jégkorongoztam is? Meg úsztam, de azt csak néha. És az első zenekarom a Bazális Ganglionok nevet kapta. Ezek kis részecskék bennem, amik meg voltak zavarodva, akár az akkori orvosom. A szüleim megijesztették, mikor elmondták neki a titkomat. Hogy gyógyszerre iszom és hogy az öcsémet hozzákötöztem a radiátorhoz, mikor ezt elmesélte nekik. Mérges voltam rá. Ő taxisofőr egy kis finn városban, Kitee-ben, ahol születtem. Lehetett látni, hogy nem lesz belőle olyan ragyogó személyiség, mint belőlem. De a vodkát ő is szereti.
Megfordulok. Leülök. A virág mellé, hátamat a falnak döntve. Az egyik levelet hajtogatom jobbra és balra. Belül még mindig feszengek, úgy érzem, nem tudok vele mit csinálni.
- Gondolja, hogy ma meghalok? Ha mégsem, holnap felhívom az orvosomat. De jöhetek még magához is? Szeretnék...

Posts : 41

Birdie & Dr. Boldrewood

Barnaby therapy

*Nem lépünk túl az ivászaton, de már régen nem követem a hivatásom szabályait, ezért válaszolok.* -Ebben a sorrendben, a búzasört kivéve. De szeretem a koktélokat is. *Mikor hogy, az alkalom adja épp mit iszom, vagy a helyzet, esetleg a helyszín. A táncról mesélés sem jön össze, de ebben a kérdésben nem hagyom magam. Addig jó amíg beszél és nem jut eszébe mással kitölteni a csendet. *-Mi az amit a táncban szeret? Milyen érzés amikor táncol?*Ez tényleg érdekel, segít megismerni őt, kicsit közelebb visz, már ha válaszol. Fura egy alak az biztos, nehéz követni de ha elcsípem egy biztos pontot nyújtó személyiségjegyét, akkor már menni fog. Egyelőre olyan mint a tornádó és már a Twisterből tudjuk milyen nehéz a közepébe kerülni, aztán jól megforgat és kiköp egészen máshol. Nagyon figyelek, hogy ezek után már ne menjen még véletlenül se a konnektor közelébe, le kell foglalnom és el kell terelnem arról a helyről. Sajnálatos módon Barnaby a sarokban áll, következésképp a fali röfi mellett és Fekete Toll, Madárka, Birdie – meg fogom jegyezni – sűrűn nézeget arra felé. Talán ha arra az időre míg itt van nálam, elhúznám Barnabyt a sarokból egészen máshova, mondjuk a szoba közepére, vagy közvetlenül a kanapé mellé….*-Hogyan? Nem, nem tudom. Ha eddig senki nem nézett be hozzám, akkor valószínűleg magunk vagyunk, bár az ilyen hangok a kollégák között, nos, hogy úgy mondjam nem szokatlanok.*Rövid ittlétem alatt volt már itt sok minden, noha azt hiszem egyedül nekem van orvosi diplomám és klinikai gyakorlatom. Ennek megfelelően hozzám jön a defektesebbje. *-Higgye el akkor én is aggódnék, de szerencsére ez az eset nem áll fenn. *Sírjak vagy nevessek? Még nem volt olyan páciensem aki kifogott volna rajtam, de most lejtőn rohanok lefelé. Aztán kénytelen vagyok nevetni, nincs mese, kihozza belőlem. Sok területen képzett és intelligens, de alapjában véve megrekedt valahol az öt éves gyerek szintjén, ami a csodálkozást és lelkesedést illeti, mindenképp. A centrifugás kérdésére azonban nem tudok válaszolni, megint meglep valéamivel, amiről nem tudom, hogy komolyan gondolta és tényleg megtörtént, vagy engem etet, bár nagyon úgy fest, hogy valóban úgy volt ahogy mondta. Akkor viszont….elakad a szavam. Ám volt már itt sok minden, ezt is hétköznapi dolognak veszem.* -Miért próbálta ki? Mit remélt tőle?*Ép eszű ember nem mászik bele a mosógépbe. Vajon mi járhatott a fejében? Abba viszont biztos vagyok, hogy nem a centrifuga rázta össze az agyát. *-Azért jó lenne ha felhívnánk. Beszélnék vele.*Kevés az esélyem arra, hogy konzultáljak az orvosával de meg kell próbálnom. Ám úgy tűnik jobban tetszem neki, még akkor is ha lazán elsiklom az erotikus ajánlata mellett.* -Ön jól szórakozik Birdie? Na és milyen alakom volt az előbb?*Esküszöm visszaveszem azt az alakot ha nem fogad szót. Valamikor a lehajolok a telefonomért amit a földön hagytam, ez a szerencséje a sokat használt készüléknek, nem lépünk rá tánc közben. Mert, hogy elkapja a derekam, de a dobbantás és a forgás között leállítom és csodák csodájára a kérésem meghallgatásra talál. *-Igen, Birdie, máshol, más időben szívesen táncolnék önnel, de itt és most más dolgunk van. *Talán ha hagynám magam hamarabb szabadulnék, ha hagynám táncolni egy idő után a szíve is elfáradna, és elájulna, akkor hívhatnám a mentőt. Hiú remény.* -Úgy gondolja ha leül akkor robbanni fog? És ez miben nyilvánulna meg? Rendben, akkor álljon ha úgy kényelmesebb és biztonságosabb.*Menjünk le gyerekbe. Én sem ülök le, viszont végre sikerül rávennem arra, hogy beszéljen, ami jó mert jobban hasonlít arra a tevékenységre amit ebben a szobában folytatni szoktam. Ha nem is kerülünk vissza a mederbe, már csak fél lábbal állunk a parton, a másikkal a szélét csiklandozzuk. Hallgatom és meglepő mennyi mindennel foglalkozott…vagyis nem meglepő. Aki ennyire hiperaktív az mindenbe belekap s aztán félredobja, a türelem és a kitartás nem jellemző rájuk. Kíváncsi vagyok Birdie meddig jutott el a kipróbálásokban. Szorosan mellette állok és ha odébb lép én is megyek vele, közben próbálok úgy sasszézni, hogy a konnektortól távol tartsam. A mesélés közben önkéntelenül elnevetem magam az együttes nevén. Jellemző rá. Aztán elkomorodom és egy újabb érv, hogy ne legyen gyerekem. Pláne nem kettő. Hagyom hadd beszéljen, nem szólok közbe, a világért sem szakítanám félbe. Amikor leül, én is leülök mellé, már úgy is mindegy. Ha ott jó neki, akkor a földön ülünk. A lábaimat magam alá húzom, lesimítom a ruhámat és én vagyok Birdie és a konnektor között. *-Nem hiszem Birdie, hogy ma meghal, de biztosan nem tett jót a szívének az áramütés. Nem szabad ilyet tenni. *egészen halkan és megenyhülve szólok hozzá, az hiszem elcsíptem azt a bizonyost. Bár még feszült, de már nem annyira.* -Jöhet még hozzám, de meg kell ígérnie, hogy nem nyúl a konnektorba, rendben? Beszélgetünk és nem kell leülnie sem ha nem akar. Az előbb említette az öccsét. Ő hány évvel fiatalabb és hogy hívják? Beszélgethetünk róla? Van kedve?*Semmire nem kényszerítem, ha nem beszél többet róla, akkor majd később. Valamivel ki kell tölteni a fennmaradó időt, azt pedig szeretném tartalmasan eltölteni. Beszélgetéssel megtöltve, nem árammal. *

Szállj, szállj, szállj fel magasra… | Ruha | Zene |

Job : Világsztár Location : Turnébusz Posts : 136

- Egy-két jó koktélhoz nekem is volt már szerencsém. Sex on the beach, például. De az is úgy jó, ha csináljuk is közben.
Megjegyeztem ám, hogy milyen finom az ízlése! Öt perc múlva nem fogok emlékezni rá, de most úgy érzem, mélyen elraktároztam magamban az infót.
- Repülök, szállok, a zenére mozgok. Sok vidám emberrel együtt járom és ez nagyon buli! Hallania kéne hozzá a zenét is. Mutassak?
Meg kéne találnom a telefonomat. Nézem, merre lehet. A haver meg ott virít a cserépben. Kaspóban. Edényben. Közel a helyhez, ami különleges élményt adott.
- Itt ápoltakat nem tartanak, ugye? Csak rendelésre jönnek. Ilyen súlyos esetek is járnak ide? Mármint én nem vagyok súlyos, csak kiabáltam. És maga is ezt tette, de maga meg egyáltalán nem súlyos, semmilyen szempontból.
Megnézem az alakját. Igen karcsú.
- Mint az üvegkagylók fenn a fán, olyan szépen cseng a nevetése!
Álmélkodom még egy rövid ideig, aztán storytime van. Centrifuga, szennyes és a doktornő.
- Tudja, űrhajósképzésre nem jelentkeztem. Kiskoromban el akartam volna menni a Holdra, mint minden gyerek, aztán jöttek a dolgok, amiket mondtam és más irányba indultam. Amikor úgy jól megforgatják az embert, akkor kilép magából, átugrik egy másik dimenzióba, lelkileg mindenképp. Egy ilyen gép kisebb, mint a kalózhajó a vidámparkban vagy az az embernagyságú gumigömb, amibe beleállunk és legurulunk vele a hegyoldalon, de legalább olyan izgalmas. Vízzel durva lett volna. Mosószerrel főleg. Azt már én se akartam.
Csak gondoltam rá.
- Majd én beszélek vele. De még nincs itt az ideje.
Nem is értem. Olyan jól elbeszélgetünk egymással, miért akar szakmabelihez fordulni?
- Csak egy konnektorba nyúltam bele, kisebb áramütést szenvedtem el. Ezért azonnal orvost hívni? Orvos hívja az orvost? Nem, nem értem.
Tátva marad a szám.
- Láttam, hogy az előbb ideges volt. De...azt akarja mondani, hogy egyáltalán nem szórakozik jól?
A homlokomra csapok.
- Hát persze! Ms. Trolleywood most rendel. Még mindig a szakember beszél magából. Egy kicsit dobja le a láncait, jót fog tenni, higyje el!
Belevigyorgok a szemébe úgy, hogy látni, készülök valamire. Én mindig készülök.
Most éppen a táncra. Belelovallom magam és a nőt is, de leáll. Az se hatja meg, hogy a legjobb rész következett volna.
- Igenis, asszonyom!
Vigyázzba állok és tisztelgek úgy, ahogy a filmeken láttam. Fordulok, szerintem szabályosan, úgy, ahogy a tornaórán csináltuk régen. Dolgunk van. Nem veszem komolyan.
- Olyankor ideges vagyok. Szétdobálom a generikus myopia-imat, csúnyákat mondok és megtámadom a berendezési tárgyakat. A végén pedig elrohanok, bele a szabadságba. A madár nem szereti a kalitkát, tudja. Van madara? Vagy valamilyen állata?
Ez a kis áramosdi meghozta a kedvemet a beszédhez. Észreveszem, hogy egyre jobban megnyílok.
- Azt hiszem, a villanyáram kicsit kitágította az elmémet, de még a szívemet is. Magának egyre nagyobb helye van benne. Elmondom, amit csak akar. Ez még vallatáshoz is jó, nem? Szoktak ilyet használni? Nem maga, Ms. Boldsherwood, hanem ilyen...ilyen vallatótisztek.
Ezt legfeljebb a tanulmányaiból tudhatja. Nem hinném, hogy ő valaha belement volna katonai dolgokba. Én se mennék soha. Ránézek, mikor mellém áll és mosolygok. Most már kicsit fáradtabban és kedvesen. Szerintem nem annyira eszelősen. Az első zenekarom neve mindig megkacagtatja az embereket. Fontos volt nekem az a téma és az is, hogy figyelemfelkeltő legyen a név. Mikor már ülünk, megint a doktornőt nézem. Megpaskolom a virág törzsét egy kicsit.
- Látod, haver, milyen jó fej gazdád van! Leült melléd. Már csak tábortűz kéne és egy gitár.
Megijeszt engem ez a visszafojtott hanghordozás. Nem szabad? Rémséges szavak!
- Miért nem szabad? Látja, hogy túléltem. Elárulom: először nyúltam bele. Még kiskoromban se tettem meg. A kokain mindenhogy nagy élmény, pucér női hátakról vagy seggekről felszívva is, de rá egy ilyen áramütés, hát ez valami isteni volt. Nem értheti. Maga sose élt ilyenekkel, igaz?
Megfogom a kezét. Elengedem.
- Persze, megígérem, nem csinálok semmi rosszat!
Nem szeretem az ígéreteket. Elfelejtem őket, de amíg emlékszem, addig olyan érzésem van tőlük, hogy meg vagyok kötözve. Nekidőlök a falnak. Kiesik egy tollam. Lenézek, de nem veszem fel. Visszapillantok a nőre.
- Kezdek széthullani. Fáj a fejem, ilyenkor kiesnek a tollaim. Kéri? Emlékbe. Fekete Toll... Megvan az indián nevem.
Az öcskösre vissza kéne térni. Ez valami orvosi dolog lesz, hogy róla kell beszélnem. Nem túl izgalmas téma a srác.
- Bírom a fejét. Összevesztünk, de én már nem haragszom. Öt éve vagyok nála idősebb. Mármint öt évvel.
Elröhögöm magam a félremondáson. Mi lenne, ha tényleg így működne? Egy ideig egykorúak lennénk, aztán hirtelen beelőznék. Nagyon jó, már a könnyeim potyognak a viccemtől. Meg is törlöm a szemeimet. Két kézzel, két ököllel, de még közben is ráz a nevetés.
- Hú, nagy mókákat csináltunk mi régen. Volt egy papagájunk. Kis nimfa. Azóta tudom, hogy nimfamániásak voltunk. Aztán egyszer megkínáltam gyógyszerrel. Mindig adtam neki valami mást, paradicsomot, főtt krumplit, kolbászt. A nutellát például nem szerette. Azonnal kifosta. Néha a kezeléseken úgy éreztem, velem is úgy bánnak, mint a házimadárral. Pedig ő is kárált, mikor letakartuk. Nem vette be, hogy most ment le a Nap. A gyógyszertől döglött meg végül. Sajnáltuk, de ment a kukába, úgy már nem lehetett tartani. A döglött madár nem való a gyerekszobába.
Egyre jobban hasogat a fejem. Kicsit elhúzom a számat. A fenekem is fáj. Nyomja valami. Á, a telefonom a farzsebembe került! Előhúzom és kalimpálok velek, mint egy varázspálcával.
- Csinálhatunk egy selfie-t? Ööö...Cri...
Hogy is hívják? Lesek a tábláról.
- Crisiant... Mi ketten és a zöldlevelű cimbora.

Posts : 41

Birdie & Dr. Boldrewood

Barnaby therapy

*Miért nem lepődöm meg az említett koktél nevén és a hozzáfűzött mellékzöngén? Minden pasinál kilyukadunk a témához, csak más és más idő kell hozzá. Az italozási szokásaim azonban nem tartoznak a…kezeléshez, vagyis ahhoz amit éppen művelni kényszerülök ezen a néven. Nyomokban sem hasonlít az eddigiekhez, de képes vagyok alkalmazkodni. *-Nem fontos. A zene olykor gyógyító is tud lenni, vagy éppen nyugtató, lazító. Sok mindenre jó és mindenki mást hall ki belőle. Szóval önnek vidámságot nyújt.*Nem kérdezem, hanem megállapítom. A zene feldobja, boldoggá teszi, de kétlem, hogy ez javítana az állapotán. Csak még jobban bepörög tőle. Őt nézem, ő meg valami mást, mintha keresgélne, de ha nem a konnektort keresi akkor nem érdekel. *-Nem, itt nincsenek….Olyanok akiknek, nos, akik nem klinikai esetek. *A madárember még nem az és az előzetes, halvány diagnózisom szerint nem is lesz. Persze ez nem jelenti azt, hogy segítségre sem lesz szüksége. Az apró kis bókon elmosolyodom, néha megcsillan benne egy kis hétköznapiság, egy kis úriemberség, aztán megint a gyerekes, túlpörgött művészlélek kerül előtérbe. *-Köszönöm, nagyon kedves.*Azt hiszem még senki nem hasonlította üvegkagylókhoz a nevetésemet. Nem képzelem el a fán csengő kagylókat, mert félek, hogy elveszítem a nehezen megszerzett fonalat. Sikerül is több beszédre bírnom, és amikor már a harmadik történet kerül kifejtésre, tudom, hogy nyerésben vagyok. Mindig van egy pont ami vízválasztó, amikor kiderül, hogy a határ melyik oldalán verünk tanyát. A bezárkózásén vagy a nyíltságén. Nekem most az utóbbi jutott. Álmélkodva hallgatom mi volt a motivációja a mosógép kipróbálásának. Újabb veszélyes kíváncsiság és gyanítom ez csak a jéghegy csúcsa. Minden gyereknek vannak álmai, vágyai, hogy mit szeretnének felnőttként csinálni, nagy általánosságban azonban ez csupán egy kis játékban merül ki, dobozokból készített űrhajóban mondjuk. Fekete Toll ezt kissé túltolta, ahogy minden mást az életében. Valószínűleg nem volt nagy kontroll alatt gyerekkorában. Ezért lenne jó beszélni az orvosával, konzultálni vele egyes részletekről, de úgy tűnik ez csak akkor lesz lehetséges, ha Fekete Toll is úgy akarja. Picit sóhajtok csak az elégedetlenségem felett. *-Nos, minden orvosnak más a szakterülete. Én a lélek tudora vagyok, más orvos pedig a testté. *Valóban nagyon egyszerű lenne ha minden orvos értene mindenféle testi-lelki bajhoz, de az emberi agy befogadóképessége igen csak korlátozott. Még a szája is tátva marad a csodálkozástól, ilyenkor tényleg mókás és kedvem lenne nevetni, és más pácienseimnél is, de nem tehetem meg. Példának okáért, mert nem biztos, hogy komolyan vennének vagy elhinnék, hogy tényleg érdekel minden problémájuk, ez pedig a hozzáértésemet kérdőjelezné meg. Másrészt ha a konnektroba nyúlkálnak nincs kedvem nevetni.* -Ha a konnektorba nyúlkál, akkor nem. Tudja az nem szórakoztató. *Pláne ha itt hal meg nekem, mert van egy rejtett szívbetegsége ami már nem viseli el ezt a fajta megpróbáltatást.* -Igen, én most rendelek. Erre kért nem? ….Nos, a láncok ledobásának is meg van a maga helye.*Igenis leszoktam dobni a láncaimat, csak nem a rendelőmben. Sokszor elszabadul velem is a pokol, és táncolok, iszom, mulatok reggelig, de nem keverem össze a hivatásomat a magánéletemmel. Abból még soha nem sült ki jó. De Fekete Tollal, Birdie-vel – lassan de biztosan megjegyzem a nevét – egyszerűen nem lehet semmit sem normálisan csinálni. Derékon ragad és táncolnom kell, a meglepetés ereje az ami pár lépéssel tovább visz, de észbe kapok. Az erélyes hang és határozottság nála is használ, noha nem voltak túl nagy reményeim. A mosoly pedig megint csak visszaköszön, hiszen csak egy karótnyelt, humortalan angol lenne képes megállni mosolygás nélkül, ahogy összecsapja a bokáit és tiszteleg. *-Akkor..nos, nem muszáj leülni, csak ha szeretne. Jó lenne ha nem dobálná szét a generikus myopiáit. *Senki nem mondhatja, hogy nem vagyok partner a hülyeségben és szívesen megnézném ahogy teledobálja a szobámat a rövidlátásával. *-Nincs háziállatom, hacsak az idióta szomszédomat nem vesszük annak.*Ezek után hagyom beszélni, nekem is feltűnik, hogy egyre többet beszél és néha értelem is megcsillan a sok sületlenség között.* -a szívüket? Nem valószínű, hogy vallatótisztek azt használnak, bár a jó zsaru, rossz zsaru taktikában benne van, ha hamisan is.*Magáról beszél, a múltjáról, a zenekaráról, egyszóval _beszélgetünk_. *-Csak szerencséje volt, hogy nem történt komolyabb baja…..többé ne tegye, kérem….nem, nem igazán szoktam konnektorokba nyúlkálni.*Végre ülünk, igaz a földön, de ma már semmin nem fogok meglepődni. Barnabyt is bevonjuk a társalgásba, noha ő inkább csak ül némán a cserepében. Megakad a tekintetem a hajából kiesett tollon, felveszem és felé nyújtom, a kérdésre megrázom a fejem. Mosolygok – megint – azon, ahogy kommentálja a történéseket, és még az általam adott nevet is a magáévá teszi. Legalább nem sértődött be rajta. Az öccséről kezd el beszélni, és most hagynom kell, hogy kijöjjön belőle minden, bár elég nehéz megállni nevetés nélkül. A szótévesztés, ha ugyan véletlen volt, a papagáj élete és halála, amiből kitűnik, hogy hiába beszél sületlenségeket, az apró összefüggéseket észreveszi és a helyén kezeli azokat. Egyre inkább kezdem azt a következtetést levonni az egészből, hogy ezt az embert újra kell nevelni és úgy az öt éves szinten kell kezdeni. Már éppen rákérdeznék a szüleire, mikor újabb ötlete támad a megtalált telefonnal kapcsolatban. Ó, istenem, mikor telik le az időnk?* -Crisiant, Dr. Boldrewood. Doktornő, vagy egyszerűen csak doki. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. Nem szeretném magam holnap egy magazin címlapján látni, de Barnabynak biztosan nincs kifogása ellene. *Képtelenség megtartani a három lépés távolságot, nincs benne semmilyen gát, nincs kontroll, nincs értékrendszer. *-Meséljen inkább a szüleiről. Milyen volt a kapcsolata velük, miket csináltak együtt gyerekkorában? *Kényes kérdés mindaddig, míg ki nem derül, hogy mit gondol felőlük. Eddig azonban úgy néz ki mintha Birdie Woodstock egyik marihuána gőzös, hippi családjába született volna. Egyrészről intelligens és tehetséges, másrészről tanulatlan és…lüke. Hogy végül csinál-e hármunkról selfie-t vagy sem, arra már nem figyelek, akár meg is tehette, mivel az engedély kérés részéről csupán költői lehetett, ahogy minden más is. *

Szállj, szállj, szállj fel magasra… | Ruha | Zene |

Job : Világsztár Location : Turnébusz Posts : 136

Nem fontos, milyen zenére táncolok! Nekem márpedig fontos. A doktornő semmit nem fog így érteni, kicsit fel is bosszant, de a szemei láttán elmúlik a haragom.
- Nem csak azt. Mindent. Minden benne van. Zenéből is lehet találni dühítőt, nyugtatót, hangulathoz illőt. Ha nagyon nincs, akkor meg írni kell. Írni máskor is lehet.
Azt hiszem, ha nem úgy jövök, ahogy ma, akkor sokkal jobban, egyenesebben alakul ez a beszélgetés. Most nem érnek célba a bókjaim. Én beteg vagyok itt! Méghozzá nem is akármilyen, úgy látom. Megint megleptem Ms. Wolderboltot.
- Az én orvosomnak például én vagyok a szakterülete.
A lelkemben nem szokott turkálni, mert nem igénylem, de az biztos, hogy ha vakbelem vagy tüdőrákom lenne, meg tudna műteni. Vagy találna olyat, aki megtenné, gyorsan, precízen. Kellően megfizetem.
- Mert nem maga nyúlt bele! Én próbáltam elmondani, milyen érzés volt, mit éltem át, de úgy látszik, annyira megijedt, hogy nem jön át az üzenet. Fájdalmas is, de... Áh, nem, ezt legközelebb mondom el, mikor nem nyúlok bele.
Nem szoktam feladni, de most azt érzem, hogy a falnak beszélek. És ez a fejfájás is...
- Mennyit kér, ha kicsit lazábban rendel?
Nem zavar, hogy azt csinálja, amit először kértem. Most mást kérek. Tíz perccel ezelőtt megint mást kértem. És hogy mit fogok, azt senki nem tudja az égadta világon. Még Vejnemöjnen sem.
- Még begurulnának a fotel alá. Vagy a kanapé alá! Azt nem emelgetném fájós szívvel. Máskor felviszem a tizedikre is, ha kéri!
Ha ilyen szépen mosolyog, képes vagyok nekilátni. Nem derült ki, mit mondtam, gondolom, nem olyan nagy butaságot.
- Őt mivel eteti? Próbálja ki a vodkát! Biztos más lesz a viselkedése.
Gyógyszert nem javaslok, ahhoz biztos jobban ért, mint én, profi benne, nem szólnék bele.
- Nem a szívre gondoltam, hanem az áramütésre. Tényleg azt használják inkább, mint a szívüket, bár nem ismerek egy ilyen kínzót sem. Rossz zsarut viszont igen. Jót is. Már sokkal találkoztam itt is, otthon is. Hát maga?
Megint úgy társalgok, mintha nem rendelési időben lennénk. Pedig tanulok. Remélem, a nő is fog.
- Jaj, ne, ne könyörögjön, kérem! Nem áll jól magának. Enélkül is nagyon aranyos. Ezzel nem annyira.
Ha térden állna, akkor esetleg. De nem, nem kell, hogy könyörögjön. Azt nem szeretem, kivéve, mikor autogramot akarnak a rajongóim. Vagy csak egy tollat, ami most nem kell a doktornőnek.
- Crisiant, Dr. Boldrewood, doktornő. A doki túl férfias. Doki néni?
Hülye fejet vágok, ahogy próbálom kitapasztalni, mit szól ehhez? Nem fogom amúgy így szólítani.
- Akkor gyere, bari!
Átkarolom a virágcserepet, ehhez hátra kell dőlnöm kicsit. Elhúzom a számat, mert a fejem még jobban sajog. Valami rosszul sikerül és amikor kattintok, pont akkor borulok hátra. A virág nem dől ki, mert az utolsó pillanatban elengedem, de a fejem koppan.
- Kemény a fala, Ms. Bloodywood.
Még egy tollam kiesett. A cserépben van. Meghagyom a havernak. Ő nem utasítja vissza.
- Még megvan a kapcsolatom velük! Nehéz volt velük. Szerintük velem volt nehéz, de ez nem igaz. Én gyerek voltam, a gyerekekkel nem könnyű. Anyám alkoholista volt, apám meg favágó. Szerintem anyám ezért ivott. Most már gyógyszert szed és ezért abbahagyta a piálást. Mondtam neki, hogy csak új szintre emelné, de nem hitt nekem. Hülyének nézett, mint régen. Rendre akartak nevelni úgy, hogy ez ment otthon. Jó, mi?
Mindezt a fal tövében görnyedve mesélem el. Most pedig elkezdek mászni. Négykézláb, ahogy az előbb tette a doktornő. Felé mászok, de aztán kikerülöm. A kanapé kell. Fekvés. Puhaság. Finom puhaság. Hassal rá.
- Huuuh, na ez már kényelmesebb.
Annyira, hogy meg is nyugszom kicsit, becsukom a szememet. Csak a lábam jár, valami földöntúli ritmusra rázom. A bal lábfejem követi, semmi más.
- Apám semmire se vitte. Az erdőt pusztította. Papír lett abból, amit kivágott vagy komód, furulya, baseballütő. Neki meg csak a szakálla nőtt, a pénztárcája nem igazán. Nem akartam olyan lenni. Nekem minden kell az életből. Crisiant. Szép a neve!
Azért jegyeztem meg. Azt hiszem, így hívják. Kinyitom a szememet és nézem, hol van. Biztos nem maradt ott ülve. Már észrevettem, hogy mindenhova követ. Kell egy dal. El is kezdem. Kicsit felnyomom magam, hogy rendesen ki tudjam énekelni.
- Been running away so long from the day
Into the strange night of stone to fade away
As the light is gently bleedin' out of my soul
Penetrating the evening as i ride... on this endless road

But you can't turn back the time
It always gonna wait on the line

Posts : 41

Birdie & Dr. Boldrewood

Barnaby therapy

* Nem pontos a meghatározásom a zenét illetően, de mosolyogva fogadom a kijavítást és bólintok egyetértésem jeléül. Mindenkinek mást jelent a zene, és mást nyújt, természetes ha egy zeneimádónak, aki írja is azokat, mindent jelent. Nekem is sok mindent, de néha jobban szeretem a csendet, mert az nyújt megnyugvást, vagy örömöt. Néha zene mellett tudok ellazulni, néha viszont csak akkor ha süket csend vesz körül, ez attól is függ persze, hogy miért kell lazítanom. *-Akkor minden bizonnyal nagyon sokat tud.*Volt ideje és lehetősége kitanulnia magát Fekete Tollból, felmerül bennem a kérdés, hogy ezek után vajon nekem is lesz rá alkalmam? Erre a kérdésre is hamarosan megkapom a választ, noha nem tudom, ez csupán egy üres ígéret vagy elhatározás eredménye. *-Rendben, nem győzöm majd kivárni.*Estert fel kell készítenem Fekete Tollra, nem tudom mennyire ismeri a munkásságát és a személyét és kedveli-e vagy a hideg rázza. Valójában nem sokat tudok még Esterről, csak annyit, hogy szeret napközben tonhalas szendvicset vadászni. *-Mennyire legyek lazább?*Ilyet sem kértek még tőlem, de egye fene, velem lehet alkudozni. Nem áll távol tőlem a lazuzlás, de azért a rendelőmben vannak határok. Persze ha áttennénk a kezelést rendelőn kívülre…..ez az ötlet most merült fel bennem és még át kell rágnom alaposan, de megoldható. *-Vigyázzon rájuk ha olyan fontosak. Ha pedig költözni szeretnék csak önnek szólok majd.*Kész tanulmány lenne ahogy az őrületbe kergeti a költöztetőket. Érdemes lenne egyszer megfigyelni hogyan hat Fekete Toll más emberekre, olyanokra akik nem tudják kezelni, tolerálni a személyiségét. *-Nem én etetem, de talán egyszer majd az ajtaja előtt hagyok egy üveggel.*Nem vagyok karótnyelt, a hülyeséget is kipróbálom ha szórakoztatónak bizonyul. A szomszédom akár a páciensem is lehetne, csak még nem jutott el arra a szintre, hogy beismerje önmagának. Hátha az alkohol segít. Birdie-nél a kötetlenebb beszélgetés a nyerő egyelőre kombinálom a „kötelező” jellegű kérdésekkel, aztán ha lesz legközelebb, akkor majd átírom a forgatókönyvet. A kérdés visszaránt a nem túl távoli múltba. Az utolsó rendőr akivel dolgom volt, egy rendőrjelmezbe bújt Chippendale fiú volt dagadó izmokkal és félárbócon álló szerszámmal. *-Igen, én is találkoztam…leginkább jó zsaruval. Nagyon jóval.*Picit a távolba meredek, felidézve egy értékes pillanatot a sok hosszú percből, aztán megint visszakerülök a jelenbe, a konnektorhoz és a szerencsés kimenetelű áramütéshez. Nem, nem kérek belőle még egyszer. *-Maga is nagyon aranyos, de nem könyörögtem csak kértem….mindegy hogyan szólít, csak maradjunk meg egy névnél. Képes megjegyezni egyet?*Én is hadilábon állok a nevekkel, de ha egyet kitalálok, akkor az marad. Ha lesznek beszélgetéseink, akkor rendszert kell beléjük vinni. Még ha picit is. A koncentráció fontos, kezdjük a legegyszerűbbel. Nézem ahogy Barnabyval fényképezkedik, a fene sem és anyám sem gondolta volna, hogy a virág nem az én terápiám lesz hanem másé. Végül is hasznát veszem, másnak is megakadt a szeme rajta. Érdemes lenne ráirányítani a figyelmet. A koppanásra a virágról Birdie-re nézek, megdörzsölöm a fejét ott ahol beverte, persze csak ha hagyja, majd elvéve Barnaby cserepéből a kieső tollat, megpróbálom visszatűzni a hajába. És még nem tartunk ott, hogy csak egy nevem legyen. A története elszomorító egyszersmind magyarázat arra miért lett Birdie olyan amilyen és miért vannak veszélyes gondolatai és játékai.* -Nem Birdie, ez nem jó, ez szomorú. *Jobb híján mászok utána, hogy mit meg nem tesz az ember a páciense kedvéért és gyanítom nem ez lesz a legfurább ha Birdie visszajár majd. Leülök a kanapé mellé a feje vonalában és háttal nekidőlök a fekvő-gyógyító alkalmatosságnak. A történet pedig tovább folytatódik, majd megint bókot kapok a nevem miatt. Találkozik a tekintetünk, egészen közel egymáshoz, mosolygok, majd amikor énekelni kezd, újra a kanapénak dőlök és lehunyom a szemeimet. Azt meg kell hagyni, hogy borzongató hangja van amikor énekel és hagyom, hogy körbeöleljen. Mármint a hangja. Egyszer elmegyek egy koncertjére az biztos. Amikor csend lesz, feltéve, hogy csendben marad az éneklés után, maradok a földön ejtőzve, a dallamok szárnyán ringatózva, mosolyogva.*

Szállj, szállj, szállj fel magasra… | Ruha | Zene |

Job : Világsztár Location : Turnébusz Posts : 136

- Azt hiszi.
Mindig tudok meglepetéssel szolgálni. Mindig. Az az érzésem, hogy a halálom sem lesz szokványos és egyszerűnek se lehet nevezni. Amit pedig itt hagyok, azzal is akadnak majd teendők. És gondok. Ez a fejfájás egyre jobban tereli a gondolataimat.
- Azt szeretném, hogy engedje ki, mikor nevetnie kell, derüljön, szórakozzon! Jól, ahogy én is teszem. Látja, még fizetni is hajlandó vagyok a jókedvéért!
Pia kéne. Az nincs. Ha kimegyek a boltba, akkor pedig ott is maradok vagy nem, de tuti nem jövök vissza. Az utca tele van inspiráló élményekkel és elfelejteném a doktornőt.
- Remek ötlet! Tényleg a tizediken lakik?
Mi van, ha beletaláltam a közepébe?
- Sose csináltam magam. Haverokkal annál inkább és persze ők pakoltak, mert segíteni jöttek.
Nézem a doktornőt, hogy ezt komolyan gondolta-e. A hangjából nem jöttem rá. Basszon be a szomszéd! Minden szebb lesz és jobb.
- Kösz, nem muszáj leírni, mekkora farka volt. Én se mesélem el, mit csináltam egy kis rendőrtanonc csajjal...
Húsz éves volt és iszonyatos jó testű. Az ereje nem tetszett.
Megint meglepetés jön. Lassan kezdem azt hinni, hogy a doktornő direkt csinálja. Mondott rám itt mindent, most meg aranyos vagyok. Ez nem jó így. Elfordítom a fejemet, nézek valamit a távolban. Egy szobában nincsenek nagy távolságok.
- Megpróbálom. A sajátomat is meg tudtam jegyezni. Csak már nem emlékszem, hogyan? Ilyesmire ki emlékszik egyáltalán?
Nehéz feladatok. Néha megvan a név, néha csak valami hasonló. Én próbálkozom.
A virággal is. A falat nem akartam, de az engem igen. Kellemetlen a találkozás. Nem állok meg, mikor a doktornő a fejemhez nyúlna. Akkor én már mászok.
- Nem akarok sírni, azért nem úgy meséltem el. Az öreg Füstös azért szép pillanata a sztorinak, nem? Otthon még van róla fényképem. Ha gondolja, átküldetem magamnak e-mailen és legközelebb megmutatom.
Most pedig hasalás. Szemlehunyás. Fáradás. És ez a kurva fejfájás. Mondom, mondom és amikor a közönséget keresem, rájövök, hogy itt van. Hogy került ide? Suhant, mint eldobott papírrepülő a szellőben. Befejezem a dalt és visszahelyezem a fejemet. Kimerültséget érzek. Az én elemem se ad örökké tartó energiát. Még a kokó se. Elernyed a testem, a karom lecsuklik, rá a doktornőre. A fejére vagy a vállára. Akkor ugrok fel két talpra.
- Jééézusom! Megütöttem? Bocsánat!
És seggel dobom le magam a kanapéra. Úgy nem vagyok veszélyes.
- Elfogyott az áram, Crisiant.
A vezetéknevét nem fogom tudni megjegyezni. De ez megvan. Nézek magam elé, a semmibe. Ismerem ezt az állapotot. Máskor nem jön ilyen hamar. Elhaló hangon, szinte nyöszörögve kezdek bele, fejemet hátrahajtva.
- Nekünk nem volt répaföldünk és krumplit se kapáltam. Anyám pipereszekrényét fedeztem fel. Tele volt itallal. Gondolom, még mindig tele van. Nem dobta ki a régieket. Reménykedik, hogy majd lesz, amikor nem kell gyógyszert szednie és ihat. Nem veszek baltát. Nem veszek láncfűrészt. Nem fogok fák elől ugrálni. Ez Las Vegas. Kijöttem egy jóbarát miatt, aki eléggé eltűnt. Akkor is el van tűnve, mikor itt van, mikor beszélünk. De ez a város él! Mióta benne vagyok, még jobban.
Köhintek. Ilyen kifordult torokkal nem jó beszélni.
- Nincs rágója?

Posts : 41

Birdie & Dr. Boldrewood

Barnaby therapy

* Nem tudom nagyon visszafogni a mosolyomat. Azt hiszem kezdhetem sajnálni Birdie orvosát, nem sokára magamat is. Én azonban nem hiszem, hogy sokat tudok, pláne nem mindent. Sőt! Birdie-vel kapcsolatban szinte semmit. Még. Jól szórakozom, de jobbára magamban, viszont van némi jelképes fejfájásom is a továbbiakat illetően. Birdie nem könnyű eset, de hát az én hivatásomban ez a megszokott. Vagy annak kellene lennie. Amikor eldöntöttem, hogy mivel szeretnék foglalkozni egész életemben, pontosan tudtam, hogy nehéz lesz, ennek ellenére sem terveztem azt, hogy csak és kizárólag unatkozó milliomosok apró-cseprő, hétköznapi nyavalyáival fogok csak foglalkozni nagyon jó pénzért. Elsősorban a segíteni akarás volt a fő csapás és Birdie azt hiszem alaposan kimeríti ennek a fogalmát, persze csak ha komolyan gondolja, hogy segítségre van szüksége. Nem hiszem, hogy ezért számolta ki a szobám ajtaját és ezzel engem. *-Nem kell fizetnie, de ha megígérem, hogy ezentúl mindig nevetni fogok ha úgy érzem szükségét, akkor ígérje meg ön is, hogy nem gondolja majd azt, hogy kinevetem. *Nem tudom a nevetésemet úgy alakítani, hogy abból kiderüljön miért nevetek, és hogy tényleg csak a jókedv miatt s nem azért mert, ahogy más tenné, idiótának nézve fekete Tollat, teli szájjal röhögve. A nevetés néha hangulattól függően félreérthető. Bármennyire is nem látszik most rajta, azért kétlem, hogy őt nem lehet megbántani, mélyen az érzéseibe taposni. *-Nem, de elég magasan. *Csak a nyolcadikon, de végül is költözés szempontjából mindegy. Szomszédilag nem. Azt ugyan nem tudom, hogy a többi emeleten milyen emberek élnek, de a nyolcadik kifejezetten kripli emelet. A feljelentős mellett lakik egy hippi művész, a másik oldalamon pedig egy három gyerekes család kamasz fiúkkal erősítve a mindennapi hangzavart. Ja, és a sarokban ott van a nyugdíjas pankrátor egy hegynyi kutyával. Utóbbi békésnek tűnik, csak túl nyálas az én ízlésemhez, a gazdi viszont állandóan engem fixíroz mogorván. Sosem köszön, legalábbis szóval nem, de a menetrendszerű szemvillanása van olyan vakító, hogy annak is beillik. Innen szoktam kimenekülni esténként, de sajnos még nem szereztem olyan barátnőt, akivel páros randira mehetnék. A legutolsó társas kirándulásom és a rend nem túl komoly őrével való találkozásom egy lánybúcsú volt. Sajnos nem én voltam a menyasszony. *-Nem a méreteiről beszéltem. Ön viszont bármit elmondhat nekem Birdie, azért vagyok itt. *Csak picit jövök zavarba attól, hogy konkrétan kimondja mire gondolt, de csak azért, mert meglepett ahogy a gondolataimba látott. Vagy csak véletlen volt? Fekete Toll iménti kívánsága teljesül, elmosolyodom, majdnem hangosan. Legyek ironikus? *-Gondolom, mert azt hallotta legtöbbször. Nos, általában az emberek emlékeznek a saját nevükre. Sokszor kell leírnunk életünk során. A gyerekek agya pedig olyan mint a szivacs, mindent magába szív. *Fogjuk fel úgy, hogy égig érő humora van. Ki tudja honnan örökölte, mert nem a szüleitől az biztos. Sokadik hasonló történet az amit most hallok, mindenki másképp éli meg, talán Birdie az egyik szerencsésebbje, de az is lehet, hogy a művészet, a zene szeretete segítette át mindezen és azért nem az utcán van most éhkoppon, bedrogozva, leépülve. A drog az még játszik, talán egy kicsit függő is, de még nem reménytelen. *-Értem. A Füstös kicsoda, kire értette Birdie?*Úgy tanuljuk meg a neveket, ha sokszor mondjuk, élő példája vagyok ennek, magam is meglepődöm.* -Gyakran szokott sírni? Milyennek érzi a sírást? Jónak, rossznak, kínosnak vagy felszabadítónak? *Elmászik előlem mielőtt megdörzsölhetném a fejét, vagy akár visszatehetném a tollat a hajába. Ott marad a kezemben, egyelőre érzékelhetetlenül. Ott felejtődik. Ahogy én a szőnyegen a kanapé mellett mikor a dalt hallgatom. Azt hiszem ez a váratlan óra beírja magát a kezeléseim történetébe. Még egyik ülésem sem volt ennyire eklektikus. Két dolog, gyorsan egymás után ráz fel a dal mézgás hangulatából. Először Birdie rám eső karja, majd a talpra ugrása, utóbbitól meg is ijedek. Nem értem és hirtelen történik, nem számítok rá. Önkéntelenül kapok a dobogó szívemhez. *-Jééézusom! Miért ugrál? Nem, nem ütött meg. Megijesztett. *Nem most először. Meg fogok őszülni Birdie mellett, feltéve ha sokat jár ide és mindig ilyen lesz. Talán ha jobban megismerem és ő is engem, akkor nem lesznek ilyen hirtelen mozdulatok. Az ijedtség után azonban elnevetem magam, nem nagyon, csupán kis kuncogás az egész. Ledobja magát a kanapéra, mókás de csak azért mert nem ment a konnektor felé.* -Nem baj Birdie, nincs szüksége rá.*Így is épp elég energikus. *-Anélkül is megjegyezte a nevem. *Mosolygok rá, kicsit büszkén, noha nem valószínű, hogy az én hatásomra lett memória bajnok. Mellé ülök, nem szoktam a pácienseim mellé ülni, de Birdie más mint a többiek. Hozzá ez passzol. Hallgatom, néha értem, néha nem mit akar elmondani. Próbálom az érthető és a nem érthető rész közé képzelni azt ami csak a gondolataiban jelent meg, de nem volt ideje szavakká formálódni. Ilyen választópont az anya piája és a „Birdie nem vesz baltát” rész közötti. Aztán jön az eltűnt barát aki valószínűleg bűvész. A rágó kérdés kizökkent a homlokráncolós gondolkodásból.* -Rágóm nincs, de van zsályás cukorkám. Kér olyat? *Azon veszem észre magam, hogy érdekel a története. Nem csak pszichiáterként hanem magánemberként is. Azt hiszem akkor is szívesen hallgatnám ha más lenne a hivatásom. Ha kér cukorkát, az asztalomhoz megyek és a fiókból kiveszem a kis, kerek cukorkás dobozt. Tenyérnyi, rózsaszín és arany szegélyű. Csak színű, nem telik nekem drága holmira. Benne zöld kis gyógycukorkák torokfájásra és köhögés ellen. Visszaülök mellé ha egyáltalán megtörtént a séta oda és vissza és megkínálom.* -ha nincs az az eltűnt jóbarát, akkor is eljött volna a szülőhazájából?*Vajon volt más indíttatása is? Céljai? *

Szállj, szállj, szállj fel magasra… | Ruha | Zene |

Job : Világsztár Location : Turnébusz Posts : 136

- Ezt megígérem.
Nem is tudok, minek örüljek jobban? Hogy nem kell fizetni, hogy a dokinéni nevetni fog, nagyokat és jókat, ahogy a környezetemben minden normális ember vagy annak, hogy nem nevet ki.
- De ha indokolt, akkor azért nevessen ki! Én is meg szoktam tenni magammal.
Nagyot vigyorodom, beletágul a szemem is. Lehet, hogy furán mutat. Szívből jött a kérés.
Felfogom, hogy amikor egy beteg a pszichiátere címéről érdeklődik, az az igazán beteg dolog. Semmi ijesztőt nem szeretnék tenni, úgyhogy itt le is zárom a kérdezősködést. Pedig nagyon izgat, hogy tetőtér vagy csak egy apró ötödik emeleti garzon, esetleg egy komoly elnöki lakosztályszerű valami.
- Én is magasan lakom. Ahogy a madaraknak kell. Nem is tudom, létezik föld alatt élő madár? A strucc nem ér, annak csak a feje underground.
Elnevetem magam, ahogy elképzelem, hogy az a nagy, szárny nélküli - hogy is volt ez bioszórán? - madár bemászik a homokba úgy, hogy csak a segge lóg ki. Nagyon hülyén mutatna.
- Bármit? Hűha! Jó, végülis megbeszéltük, hogy lehet nevetni. Olyan magas volt, mint maga, de iszonyat bicepsszel. Jól bírta, öt menetet lenyomtunk. Utána még bunyózni akart, viccből. De én már aludtam. Maga nem bunyós, ugye? Én se vagyok az. Voltam már ilyen helyzetben, de nem én kezdtem. Nem úgy kezdtem. Én okoztam, mert ragaszkodtam valamihez és ez nem tetszett a...annak, aki kezdte. Mindenre már nem emlékszem, csak a fogorvosra utána. Egész kellemes érzéstelenítőt adott. Még kértem volna belőle elvitelre, de nem volt partner.
Kár.
- De még mindig emlékszem rá, pedig jó ideje inkább Birdie-nek szólítanak, mint Tuomas-nak vagy Mr. Jörgnek. Magának melyik tetszik? Tudom, a Fekete Toll, de most hagyjuk az apacsokat. Az én agyamra is azt szokták mondani, hogy olyan, mint a szivacs. Időnként kiürül. Előtte meg sok mindent befogadott, feldolgozta, összekeverte és végül kivetette magából. Mint egy kurva nagy centrifuga. Na, olyanban még nem voltam.
Nem gyártják a méretemben. Mosógépet még csak-csak találtam.
- A papagáj! Az előbb mondtam. Az öreg Füstös Jimmy! Nem rémlik? Magának kutyája van, ugye? Meg ő - mutatok a virágra, aki csendben figyeli a beszélgetésünket.
Meg fogom hívni egy vodkára. Odanézek, de úgy látom, még nem szomjas.
- Mennyit iszik naponta? - kérdezem a haverról.
- Sírni? Nem szoktam. Néha, mikor új cuccot próbálok ki, előfordul. Nagyon átérzem egy-egy dalomat vagy valamit, a forgalmi dugóban rekedt sofőrök tülkölését, egy kutya vonyítását. A kenyérpirító búgását. Az olyan kis kenhető érzet, végigsimul a halántékon és beszivárog. Az ember észre se veszi, csak ha kifinomulnak az érzékei. Én azóta mindig figyelem azt az átkozott masinát, mikor megy. De szeretem a pirítóst.
És mászni is szeretek. Haladok, nem maradhatok egy helyben. Úgy érzem, a kanapén most már jó lesz, hasalva. Az a végcél, oda kellett eljutnom. Ezt a pozíciót kerestem, mióta betoppantam a rendelőbe.
A rémületet magam okozom és én ijedek meg. Először. A dokinéni kitágult szemei még ijesztőbbek. Számat tátom. Figyelem a kezét, hogy merre megy. Megállapodik a mellkasán. Ide érzem a dobogást.
- Vad lovak vágtatnak a gyeppel borított hegyoldalon, tövises bokrok között. Szúrja a lábukat, le fognak csillapodni és más utat keresnek. Ugye?
Nem komoly ez. Nem ütöttem meg.
- Féltem, hogy bántottam. Azt nem akarnám.
Ahogy a nő elmondja, amit szeretett volna és nevet, egy másodpercnyi - nagyon hosszú idő - szünet után becsukom a számat. Lehet, hogy most nekem is nevetnem kéne. Nevetek is, de hangosabban és szintén röviden.
- Ez az. Megvan a név. Ráharaptam és nem engedem. Crisiant. Crisiant.
Különös név, még nem hallottam.
- Csilingelő a hangzása. Mint a sárkány levedlett pikkelyei, ha láncra fűzi őket, hogy a nyakában hordja.
Lassan bevezetem a dokinénit a családom történetébe és ezzel a fiatalkoromba. Baromság, most is fiatal vagyok. Mit is mondana mást? Cukrot akar adni nekem.
- Igen.
Előrehajtom a fejem. Még mindig hasogat. Nem veszek baltát. Olyan érzés, mintha a koponyámba állt volna.
- A zsálya mire jó? A bazofil hipotenzióra?
Asztal. Fiók. Kis kerek doboz. És egy kérdés, ami csak érintőlegesen jut el hozzám. Utazok. Az időben. A lelkemben visszafelé.
- A táncosnő kering és a zene hullámzik oda fel és ide le. Át a hegyeken, folyók alatt. Fémesen énekel.
Olyan az a dobozka, mint a régi zenélős játékok, amiket kinyitva előugrott egy figura és a kintorna muzsikálni kezdett. Nekem is volt, egy helyes kis balettoslány jött ki belőle. A fülemben van a zene. Nevetni kezdek, olyan szép emlékeket idéz.
Egyre magasabb, már-már visító hangon kacagok, közel ahhoz a keselyű frekvenciához, ami miatt a becenevemet is kaptam. És ezen a hangon elénekelem a dallamot, amit fel lehet ismerni, akár tanult az ember komolyzenét, akár nem.
- Csodaszép.
Visszacsöppenek a világba, ebbe a világba és úgy nézek Crisiantre, mint aki tényleg most érkezett. És csodaszépnek találja. Ezt a helyet, a dobozkát, a dalocskát. És a közönséget jelentő hölgyet. Meglátom a kezét. A tenyeremet nyújtom.
- Volt egy kérdés, ugye? Nem. Ville-lel fantasztikusakat buliztunk és a hülye menedzsere mindig lerázott. Ezt nem akartam hagyni. Egyébként nem vonzott annyira Las Vegas, hogy ide települjek. Turnézni voltunk már Amerikában és remélem, hogy még jövünk is. Ville nem olyan régi ismeretség, de lelkitárs volt. Játszótárs. Kicsit megfordult vagy inkább befordult, de én tudom, hogy még benne van, amit láttam. Rengeteg barátom van Finnországban is és itt is gyarapodnak.
Most dobom be a cukorkát. Kellemes. Forgatom a nyelvemmel, kopog, ahogy a fogaimhoz ér. Hagyom, hogy a nyálam feloldja, de közben muszáj vele játszanom. Nálam az ilyesmi sose marad egy helyben. Ellazulok.
- Ez egész jó a fejfájásra. A szívem meg már okés. Nem olyan, mint amit átjárt a kés. Összeforradt.
Előredőlök kicsit és figyelem a dokinénit. Törődően, szinte szülői szemekkel, de kissé kábulósan teszem fel a kérdést:
- Hogy érzi magát?

Posts : 41

Birdie & Dr. Boldrewood

Barnaby therapy

*A nevetéssel kapcsolatban sikerül gyorsan napirendre térnünk, bárcsak minden ilyen flottul menne. Szóval szabadon nevethetek és nem kell azon aggódnom, hogy nem veszi majd komolyan a hivatástudatomat. Viszont a kinevetéssel már másképp állok. Engem úgy neveltek, hogy ne nevessek ki senkit, nem szép dolog más kárán mulatni, sem a betegségén, sem az ügyetlenségén ha olyan akad. Úgy egyáltalán, másrészt én úgy gondolom, hogy mindenki azt kapja vissza amit ad, ki tudja talán kerülök én is olyan helyzetbe ami számomra kínos és annál rosszabb lesz ha mások mulatnak rajta. A hivatásomban pont az empátia a legfontosabb, átérezni mások fájdalmát, kellemetlen érzéseit és ezáltal a megfelelő megértést tükrözni. *-Én viszont nem szoktam mások kínjain nevetni, de örülök, hogy ezt helyre tettük.*S most mosolygok, hiszen elég mókás az a vigyor amit az arcára fest és a látvány az én ajkaimat is szélesre húzza. Alig valamivel később érezhetően visszakozik, bár nem hiszem, hogy túlságosan elutasító voltam, de ez az idő az övé és nem rólam van szó. Viszont ez a fajta kontroll már jobban tetszik, mert van kontroll. Gondolatban hozzáteszem a róla lassan kialakuló képhez.* -Érdekelne ez a madaras sztori és a tollak története. Egyébként a strucc nem dugja homokba a fejét, csak a hím hajtja le mikor a tojásokon kotlik, hogy minél jobban beleolvadjon a környezetébe. De nem tudok föld alatt élő madárról, viszont olyanról igen, amelyik hegyoldalak réseibe fészkel. Az számít?*Sok madarat nem ismerek, legalábbis olyan behatóan nem, hogy az már magas fokú tájékozottságnak számítson, de ha már madár, akkor Birdie-t Dodónak gondolom. Igaz, arról a madárról nincsenek kézzel fogható bizonyítékok. Amikor aztán azt mondom, hogy nekem bármit elmesélhet – mert így van, ezért vagyok itt – pillanatokkal később megbánom. Fekete Toll meglehetősen szabad gondolkodású és kimondja azt amit gondol. Hacsak a korábbi ajánlata jut eszembe…de most bepillantást nyerek a szexuális élete egy részletébe is. Nos…elképzelni is egy dolog, csak tudnám hogyan került egyáltalán kapcsolatba egy ilyen férfi egy olyan nővel. A fejemet ingatom a kérdésre és persze az egész történet megmosolyogtat, mert elképzelem. Birdie nem egy izomkolosszus, ha nem aludt volna el talán kissé összetörtebb lenne most. *-Most, hogy már valamennyire ismerem, a Birdie jobb mint a Mr. Jörg. Egyébként igyekszem a pácienseimmel közvetlen kapcsolatot kialakítani, nagyobb bizalmat nyújt. *A szivacsról én mást gondoltam.* -Nos én nem kifejezetten így értettem. A szivacs mindent magába szív, és csak erővel lehet belőle majdnem mindent kinyomni. A gyerekekre pedig azért szokták mondani, hogy olyanok mint a szivacs, mert mindent képesek megjegyezni, sokszor olyat is amiről nem is hisszük. *Újra megnevettet azzal, hogy az agyát egy centrifugához hasonlítja.* -Szerencse.*Képes lenne abba is belebújni és jól összerázatni magát, hátha a helyére kerülnek a dolgok a fejében. Az enyémben viszont pont miatta keverednek a korábban befogadott információk. Komolyan nem emlékszem ki az a Füstös, de eszembe juttatja.* -Ó, igen, a papagáj. Ne haragudjon, a nevek gyorsan eltűnnek a fejemből, főleg ha nem tudok arcot párosítani hozzájuk. Nem, nincs kutyám, miből gondolta?*Nézek Barnabyra mikor rámutat és anyám jut róla eszembe, most minden bizonnyal elégedett lenne ha tudná, mekkora telitalálat volt ez a virág, még ha nem is azt a tisztet tölti be, mint amire szánta. A kérdés azonban zavarba hoz, és akaratlanul is elárulok magamról egy kis titkot.* -Nem tudom. Szerintem nem kell neki naponta vizet adni, de nem vagyok bajnok virágnevelő. *Felelősség, gondoskodás…az anyám nem mert rám bízni élő állatot, ezért csak egy virágot kaptam. Birdie-re nagyobb eséllyel lehetne kutyát vagy macskát bízni, az érzelmi gazdagságából mindenesetre ezt következtetem ki. Ahogy a külső környezeti hatásokról beszél, megcsillogtatja mindezt és a tehetségét is ahhoz a művészethez amit művel. A zseniket és az őrülteket tényleg csak egy paraszthajszál választja el egymástól, olykor elmosódik a határ, néha átlépik, de ha Birdie át is lépi, visszatalál. Engem is elvisz az érzelmi hullámvasutazásra, jóllehet én azért szívesen elcserélném a majdnem menetrendszerűen érkező, őszítő ijedelmeket. Bólintok a kérdésre és remélem jól értettem mire értette, különben fogalmam sincs mire bólintottam rá. Egyszer fenn, másszor lenn és ez áll ránk is, mert nemsokára már megint nevetek. Birdie fárasztó. *-Még sosem hallottam sárkánypikkelyeket csilingelni, de legalább most már lesz fogalmam arról milyen az ha valaki a nevemen szólít. *Sosem értettem a költőket és más szövegírókat, honnan a fenéből rángatnak elő ilyeneket. Én akárhány könyvet olvastam el eddig, nem voltam képes meríteni belőlük. *-Nem Birdie, arra pont nincs hatással, de a fájó torokra és a köhögésre igen. Jót tesz a hangszálaknak.*Már-már rezignáltan térítem el az egymással össze nem egyeztethető diagnózisoktól s adom a kezébe a dobozkát ami a cukrokat rejti. Bár nekem nem kell sokat beszélnem, nem szoktam berekedni, szeretem a zsálya ízét, ezért tartom a fiókban a cukorkát. Nem vagyok cukros néni, nem szoktam osztogatni, azt hiszem Birdie az első páciensem akinek odakínálom, de egyelőre figyelmen kívül hagyja. Kirándulást tesz valahova, ahova most engem nem visz el, megvárom míg visszatér a jelenbe, a kezem továbbra is lazán kinyújtva várja, hogy kiürüljön. Figyelem az arcán a változást, az emlékezés kisimítja, nevetőráncokat csal a szemei köré, egészen átlényegül. A múlt emlékei visszatértekor is átszivárognak a határon és mesél a régi barátról aki valószínűleg sokat jelent a számára. Végül csak odakoccan egy cukorka a fogaihoz és jó ideig csak ezt hallani, kivéve a megnyugtató mondatokat melyek az állapotára vonatkoznak. Aztán csak néz engem behatóan, mintha ugyan ő lenne a pszichiáter és én a páciens. Talán még elemezget is magában. Nem a kérdés hoz zavarba, már egy ideje ebben az állapotban lubickolok.* -Köszönöm jól. Kissé zavartan és össze-vissza, néha nehéz önt követni, és nem szoktam hozzá ahhoz, hogy egy órán belül többször is a heveny szívroham döntsön le a lábamról, de megleszek. Mit gondol most Birdie, visszajön még hozzám? Őszintén.*Én őszinte vagyok magamhoz, és nem hiszem, hogy holnap eszébe fogok jutni.*

Szállj, szállj, szállj fel magasra… | Ruha | Zene |

Job : Világsztár Location : Turnébusz Posts : 136

- Ha máskor se szokott, akkor biztos most se teszi, még külön kérésre sem. Megértettem.
Elfogadom és nem kényszerítem. Ha teljesen kivetkőzne magából, akkor mehetne valamelyik kollégájához. Egykori kollégájához, mert betegként már nem praktizálhatna. Ő nem én vagyok, nem kell mindent felrúgnia. Az az én reszortom.
- Elárulom: Jimmy-kének semmi köze ahhoz, hogy Birdie lettem. Nem ő kelt új életre bennem. Egyébként se hiszek a reinkarnációban, szerintem az élet vagy most van vagy semmikor. Ha egyszer vége lesz, úgy akarom behunyni a szememet, hogy ez király buli volt, nem úgy, hogy a francba, mennyi mindent kihagytam, dr. Boldredoom!
Házipapagáj és ars poetica. Még sose kötöttem össze a kettőt. Inspiráló ez a nő.
- Állatorvos is? - kérdezem a sivatagi madárról szóló precíz leírást nagy álmélkodással hallgatva. - Akkor a legjobb helyre jöttem. Hegyi madárból sok van, a sasok ott élnek, meg azt hiszem a keselyűk is. Itt a közelben van a Death Valley, érdekes hely. Madarat mondjuk nem láttam, de nem is jártam be az egészet. Van, aki szerint turistatemető. De hát...
Itt vagyok, életben, mutatok végig magamon. Lábfejig!
Tudtam én, hogy Crisiant nem bokszolós. Az jut eszembe, hogy mi van, ha valaki mégis nekiesik. Nem egy megveszekedett, féltékeny csajtársa, hanem valami igazi elmebeteg. Fuh, ijesztő a gondolat, hogy simán ketté tudnák törni. Nem akarok erre gondolni.
- Kinek? Nekik vagy magának?
Nem értem a szakmai nyelvezetét. Lehet, hogy nem érdekelte a rendőrnős történetem. Biztos megjegyezte és talán még valamit ki is talált belőle.
- Maga ilyen, ugye? Amiről ma beszéltünk, az mind ott marad a fejében és készül az aktám.
Nem olyannak nézem, aki visszaélne ezzel. Ha megtenné és kiszivárogtatná? Visszajönnék egy nagyot kiabálni, a botrányért viszont hálás lennék, ahogy a menedzserem is. Ingyen reklám. Nem ingyen, de olcsón. És még jól is érezzük magunkat. Végre egy igazi nevetés! Még egy. Egyre jobban tetszik.
- Nem tudom, olyan kutyás benyomásom van magáról. De a tejszínhabost már biztos kipróbálta...
Ha nem érti, mire gondolok, akkor nem. Ha érti, akkor vagy eljátssza, hogy nem érti vagy bevallja. Szerintem bele is fog pirulni.
- Hát ez nem látszik rajta. Hány éves a srác? A korkülönbség is számít, ha már a rózsája. Mást nem iszik, csak vizet?
Vannak ilyen nők, akiknél a virág elpusztul vagy be se kerül a lakásba. Otthon biztos nincs neki, ha nem bajnok.
Jól van, nem fog sokáig félni. Az ijedelem is múlik.
- Más szájából még nem hallottam. Lehet, hogy úgy egész máshogy hangzik.
Mikor én mondom, akkor sárkánypikkelyes. Az előző alakjából van. Legközelebb talán mást látok bele. Ez a mai.
- Hohó, akkor kérem! A hangszálaimra vigyáznom kell és néha az ital mellé belefér egy ilyen is.
Az énekesnek fontos ez. Nélküle nincs banda, nincs siker. Nincs ilyen siker, mint a miénk.
Elveszek egy kicsit az időben és ahogy meglátom a töretlenül kinyújtva tartott kezet, megérint valami.
- Majdnem végtelen a türelme. A konnektorig nem ér el, de majdnem végtelen. Tudom én, hogy nyugágy kell hozzám. Amibe én sose feküdnék bele, legfeljebb ha két háztető között lenne átvetve. Az úgy már érdekes. Lent meg egy trambulin, hogy mégse a betont kenjem össze, ha borulás van.
Eztán pedig mesélek Ville-ről, a múltamról. A szívemről, ahogy most van. Csillapodik. A fejem megint rákezdte. Két kezemet teszem rá, mintha le akarna ugrani a nyakamról és csak így tarthatnám ott. Megfeszülnek a karjaim, mert tényleg nyomom.
- Megzavartam a nyugalmát? Nincs rend. Nem ilyen betegek szoktak jönni, akik belenyúlnak az áramba és érintés nélkül okoznak magának szívrohamot. Majdnem. A türelmes szív rohama. Rohanok is.
Közben még mindig nyomom a fejemet. Most mennek ki az információk a szivacsból. Erővel. A folyosóról kiabálok vissza, ahogy a velem szembejövő, szendvicset szorongató nőt nézem meg jó alaposan.
- Őszintén jövök jövő héten! Jó lesz, alig várom. Helló, Crisiant! Üdv, édes!
Rávigyorgok még a nőre, aki a falhoz húzódik és kissé ijedten néz. Hallom, hogy megállnak a léptei. Biztos addig néz, amíg ki nem futok a lépcsőházba. Szuper volt a kezelés! Az nem tetszett, hogy rossz hatással voltam a dokinénire. Sajnálom egy kicsit. Jövök még. Lehet, hogy nem becuccozva, de még jövök. Jönni kell.

// Nagyon köszönöm a játékot! Very Happy

//